Sok vallásban találhatunk jóslatokat próféciákat a végítéletről, az ítéletnapról. Nincs másképp ez a Hinduknál sem, hiszen a Világkorszakok folytonos körfogásaiban a Legfelsőbb Úr Avatárái, a korszakok és korszakkörök végén mintegy bezárva azokat, a meghatározott időben jelennek meg. Így történt ez a jelen korszakkörben is, amikor Ráma Király, mint Visnu felhatalmazott küldötte – Avatárája, állította helyre az igazságot a Földön. Később a harmadik korszak végén az Úr, Krisna által állította helyre a hanyatló Dharmát, - az igaz törvényt. Ezzel együtt a hanyatlást már nem lehetett megállítani, és a Bharata fiak nagy testvércsatája, végül pedig Krisna távozása jelezte a negyedik az utolsó kor, a Kali-Júga beálltát. Majd mint az írások mondják, megjelent Buddha, a jelen korszakkör utolsó előtti felhatalmazott inkarnációja, aki egyszerű, bölcs , könnyen követhető tanításaival, minden tévelygő lélek számára utat nyitott a világosság, a Legfelsőbb Úr felé. A Kali-Júga napjainkban is tart. Hiszen nézzünk csak jól körül, milyen irányba, hová is tart most a világ, az emberiség. Mennyi értelmetlen, a tudatlanságból fakadó bűn, szenvedés és fájdalom vesz körül minket. Mint mondják az igazság egy, de számtalan út vezet feléje. A Kali-Júga évezredekig tartó sötét, szenvedésekkel teli korában, végül már teljesen elhatalmasodnak a gonosz erők, amik ellen mindhiába küzd szélmalom harcot, mindaz a kevés jó ember, aki még megmaradt. Így a torzulás korszakában szinte minden erény és igazság eltűnik. Ebben a korban amely 432,000 évig tart, az emberek többsége már csak súdra –vagyis a legalsóbb kaszthoz tartozó tulajdonságokkal rendelkeznek. Az emberek gonoszak, rosszindulatúak, szeretet és megértés nélküliek, ráadásul többségük szegény és koldus. Szinte mindenki boldogtalan, mert nem méltóak a boldogságra, és az emberek nem találják, de egyáltalán nem is keresik az Istenhez – az igazsághoz vezető utat. Minden alantas dolgot nagyra értékelnek és szinte örömüket lelik a rosszban. A tudatlanság kötőerejére jellemzően, minden ételt mohón és válogatás nélkül megesznek. Az emberek kifosztják egymást és a tolvajoktól hemzsegő városokban élve, még egymástól sem lesznek biztonságban. A férfiakon az asszonyaik uralkodnak majd, akik miatt erkölcstelenségeik és vég nélküli bujálkodásaiknak köszönhetően, rendkívül megnő a nemkívánatos népesség. A jóslat szerint, amikor már minden iszonyú zűrzavarba fullad, és a földi élet is reménytelenné válik, eljön a vég. Így a kor végső sötétségében és káoszában, várhatóan nagy kataklizma köszönt az emberiségre. A végső pusztulásra szörnyűséges előjelek fognak figyelmeztetni. Száz évig tartó aszály lesz, ezek után pedig hét Nap tűnik fel az égen, és azt a kevés vizet is ami még megmaradt, felszárítják. A kiszáradt Földet szörnyűséges tűz fogja felperzselni, amit a szelek terjesztenek majd el. Legvégül eljön Ő Kalki ki nem más mint maga Visnu, a Legfelsőbb Úr Avatarja. Kalki erőteljes, tekintélyt parancsoló, sugárzó ifjú képében jelenik majd meg a Földön. Fején koronát viselve, szárnyas hófehér paripa hátán, kezében pedig az igazság kétélű kardja lesz. Senki nem állhat majd meg előtte. Szeméből pusztító tűzláng sugárzik majd, és jelenlétének ragyogó sugárzása szinte megvakítja a hitetleneket. Aztán felemeli csillogó kétélű kardját és megremeg az egész Föld. Kalki véget vet a gonoszságba, erőszakosságba, és törvénytiprásba süllyedt Földi világnak. A hitetlenek ráeszmélnek helyzetükre és a valóságra. De ekkor már késő, megkapják gonosz tetteik jutalmát a végső halált. Rengetegen elpusztulnak és csak az a kevés igaz ember marad meg, aki tiszta életet élt, és szívében mindig az igazság fényét hordozta. Kalki a megmaradt igazakat felmagasztalja és méltóan megjutalmazza hűségüket. Az igazak biztos helyre, paradicsomi körülmények közé kerülnek, de a Föld immár nem kerülheti el végső pusztulását. A hosszú aszály, és a rengeteg tűzvész után, óriási esőzések lesznek melyek tizenkét éven keresztül tartanak majd, amelyben elmerül az egész világ. Így pusztul el a Föld népessége, mint már annyiszor. Ezek után Brahmá visszavonja a szeleket, és aludni tér, amíg csak el nem jön az ébredés és Újrateremtés ideje. Ezáltal következik be a Korszakkört bezáró nagy éjszaka, aminek vizei mindent beborítanak. Brahmá éjszakája után, pedig új Világhajnal, ezzel együtt új teremtés kezdődik, így ismét elindul az új Korszakkör, első korszaka. Az idő és a teremtés végtelen Óceánjában, a különböző hosszúságú időciklusok- korszakok örökös körfogásban követik és egészítik ki egymást. Ám a határtalan Univerzumok fenséges és végelláthatatlan tengerében, a Legfelsőbb Úr mindenhol és minden korszakban időről-időre megnyilvánítja végtelen bölcsességét, hatalmát és szeretetét, hogy végül mindenki visszataláljon a legősibb és legnagyobb igazsághoz, hozzá!

Mindez csak részlet a 2003-as A Bhagavad Gítá-ahogyan én látom című könyvemből!