Mireisz László:
A buddhizmus magyarországi meghonosítása

nagy világvallások közül talán a buddhizmus az, amely az ősi hagyomány tanításait a legtisztábban átörökítette és különböző formában - mind a mai napig - fenntartja. A Tan alapvető elvei minden irányzaton belül változatlanul megmaradtak, azonban ezeknek az elveknek a gyakorlatban történő megvalósítása a legkülönbözőbb praxeológiai formák felvételével ment végbe. E sokszínűség - többek között - elterjedésének körülményeiben gyökerezik. A különböző hatások következtében már az "anyaországi" buddhizmuson belül is jelentős átalakulás és változás volt tapasztalható, elég ha itt az indiai buddhizmus különböző irányzataira és áramlataira utalunk (hínajána, mahájána, vadzsrajána, szahadzsajána), továbbá azon filozófiai sokszínűség jelenlétére, amely a Tan kibontása és kifejtése területén figyelhető meg. A buddhista bölcselet szinte minden elképzelhető filozófiai megközelítést és irányzatot magában foglal, a minden van (szarvászti-váda) realisztikus iskolától kezdve a csak tudat van (csittamátra-váda) tanon keresztül egészen a minden entitás üres (szarva dharma súnjatá) tanításáig bezárólag. Ezek az iskolák egyrészt fokozatiságot hordoznak, vagyis lehetővé teszik, hogy a gondolkodás mintegy lépcsőként használja őket, másrészt lehetőséget teremtenek a Tan különböző szintű megközelítéséhez és kapcsolódásához. Ezen iskolák tanításai nem változtak meg akkor sem, amikor a buddhizmus Indiát elhagyta, azonban a filozófia átültetése a praxisba jelentősen átalakult a különböző vallásokkal való érintkezés folyamán.

Például a buddhizmus Kínába érkezésekor a taoista kolostorok voltak azok, melyek az Indiából érkező buddhista mestereket befogadták, s a taoista mesterek bőséggel merítettek a kínaira fordított buddhista szútrákból és tanokból, sőt, a buddhista gyakorlatokat úgy fogadták, mint a halhatatlanság elérését elősegítő és támogató módszert. Így egyáltalán nem meglepő, hogy a buddhista eszméket elsajátító egykori taoisták segítették a buddhizmust meggyökerezni Kínában.

Jól nyomon követhető ez a folyamat a tibeti buddhizmus esetében is, amelyben a helyi bon vallás sámánisztikus elemei és eszközei, a hindu ajurvédikus gyógyászat tanításai, a kínai időszámítási rendszer és az indiai buddhista vallás és filozófia összeötvözéséből és egyesítéséből alakult ki az a buddhista irányzat, amelyet lámaista buddhizmusként ismerhetett meg a világ. A tibeti cham misztériumjáték megőrizte és mind a mai napig nagy ünnepein előadja azt a VIII. században lezajlott vallási vita emlékét őrző rítust, amelyben a tibeti király színe előtt megjelennek az északról jövő kínai buddhizmus és a délről érkező indiai buddhizmus képviselői (Ho-sang Mahájána és Kamalasíla), akik egy rendkívül mély és mágikus elemekben is bővelkedő vitában igyekeztek egymást legyőzni és a királyt - irányzatuk hatékonyságáról - meggyőzni. A tét az volt, hogy Tibetben a buddhizmus melyik válfaja fog elterjedni, melyik irányzat kap a királytól szabad utat és támogatást. A kínai buddhizmus fő tétele az volt, hogy a megvilágosodás egy pillanat alatt elérhető, valamint a "nem-cselekvés" a gyakorlás helyes alapja. Ezzel szemben az indiai mester azt az álláspontot képviselte, hogy a megvilágosodás egy (néha hosszú) folyamat eredménye, valamint a felhalmozott helyes tettek (és nem a "nem-cselekvés") az, ami a megvilágosodást eredményezheti. A vallási vitában ez utóbbi győzött, így az indiai buddhizmus lett a lámaizmus alapja, s a mai napig is ezt a vonalat képviselik a tibeti buddhisták. Japánban szintén minden zökkenő nélkül tudott a buddhizmus a helyi ősvallás mellett elterjedni, sőt, egy nemrég készült felmérés szerint a japánok négyötöde vallja magát a sintó követőjének, és ugyanennyien buddhistának, ami azt jelenti, hogy sokan mind a két vallás hívei.

Vagyis Japánban minden további nélkül megvalósult az, amit Magyarországon csak Géza fejedelem mondhatott el magáról: "Elég nagy úr vagyok ahhoz, hogy két istennek áldozzak". (Nevezetesen a magyar ősvallásnak és a kereszténységnek egyszerre.)

Hosszasan lehetne sorolni a bizonyítékokat és példákat a buddhizmus történetéből, hogy hogyan volt képes az Indiából kiinduló buddhizmus a különböző helyi vallási irányzatokkal kapcsolódni és ötvöződni úgy, hogy közben megtartotta Buddha eredeti tanításának lényegét, a Tant, amely a szenvedésteli létforgatag okáról és annak megszüntetéséről szól.

Buddha legendája Európában is igen korán megjelenik: a középkorban egy népszerű vallásos tárgyú regény, a Barlaam és Josaphat című, Buddha életét ülteti át keresztény közegbe, s ezt görögül, latinul és magyarul is (a Kazinczy kódexben) kinyomtatják. A buddhizmus filozófiáját később Schopenhauer, Hartmann, Nietzsche és mások építik be filozófiájukba, a zenében Wagner Parsifalja, az irodalomban Edwin Arnold költészete, Viktor Widmann eposza, Hornstein drámája is merít a buddhizmusból, de a teljes buddhai tan csak a XX. században válik általánosan ismertté.

Magyarországon jelenleg a buddhizmus szinte minden irányzata és válfaja jelen van, s ezeket két nagy csoportba sorolhatjuk. Az elsőbe tartoznak azok az indiai, tibeti, kínai, koreai, japán irányzatok, melyek - sajátos formai és tartalmi kereteikhez ragaszkodva, gyakran az "anyaország" nyelvét használva - a vallásgyakorlás sokszor évszázados vagy évezredes múltra visszatekintő eszközrendszerét szigorú átadási keretek között alkalmazzák.

Ezek az irányzatok hűen követik korábbi mestereik tanításait és instrukcióit, és tény, hogy ezzel megakadályozzák azokat az eltévelyedéseket, melyek a belső megismerési folyamatok kontrolljához nem szokott kezdőkre jellemzőek. A másik csoportba azok a buddhista közösségek tartoznak, akik a fentebb említett helyi sajátosságokkal igyekeznek ötvözni Buddha tanításait, s akik a buddhista elvek szigorú fenntartása mellett keresik azokat a formai elemeket, amelyek segítségével a Tan megragadhatóbb és átélhetőbb módon megjeleníthető. Ezek közé tartozik az Átama közösség is.

A buddhizmus három alappillére a Felébredettség (Buddha), a Tan (Dharma) és a Közösség (Szangha). Minden buddhista egyetért abban, hogy a cél a megvilágosodás és a felébredés elérése, a szenvedések létforgatagából való teljes megszabadulás. Buddha azonban kijelentette: "Ne az irántam való tiszteletből fogadják el a szellemi törekvők tanításaimat, hanem ahogy az aranyat tűz, metszés és reszelés által szükséges próbára tenni, éppen úgy kell az én tanaimat megvizsgálni és csak azután elfogadni." Mert a buddhizmus azon (gnosztikus) vallások sorába tartozik, ahol a tantételeket nem elhinni, hanem megtapasztalni szükséges. "Magad készíts menedéket magadnak, igyekezz..., ne keress idegen menedéket" - tanítja Buddha.

Éppen ezért a Közösség (Szangha) nem autoritásukat vesztett, meleg akolba vágyó, máshol nem boldoguló emberek gyülekezete, hanem olyan "tökélyharcosoké", akik a legmagasabb szellemiséget képviselők között találják meg belső haladásuk legjobban elősegítő körülményeit. A későbbi buddhista kolostorokban éppen ezért bármikor megtörténhetett, hogy minden külső hierarchiát felrúgva a szakács, vagy valamelyik fiatal szerzetes lett a kolostor vezetője, mert benne a Tan élőbben megnyilatkozott, vagy mert módszere hatékonyabbnak bizonyult.

A buddhizmus szempontjából értelmezhetetlen a vallást szolgai módon követő törekvés, mert a Tan megismerése, megvizsgálása és követése olyan belső folyamatot indít el, melynek során a Tan újraéled, aktivizálódik és aktualizálódik: "Mint valami, amiről soha nem hallottam, látás ébredt fel bennem, tudás emelkedett fel bennem, spontán felismerés emelkedett fel bennem, bölcsesség emelkedett fel bennem, fény emelkedett fel bennem".

Az, aki a buddhista vallás követőjének tartja magát, mindenekelőtt a Tan közvetlen és belső élményekre épülő megismerését és megtapasztalását kell, hogy célul tűzze maga elé. Mert a buddhista elsősorban nem mestert keres, nem is közösséget és nem a valóságot feltáró szentiratot, hanem a megfékezett tudat állapotát, a létforgatagból megszabadulást és a valóságra való ráébredést. Mert ha ezeket keresi, akkor talál mestert, talál közösséget és talál szentiratot, valamint akkor találja meg mindazt magában, amit Buddha is megtalált és megtalált Buddha minden igaz követője. S még ha olyan világ jönne is el, amelyben a Tan eltűnik, vagy:

"ha nem jelennek meg tökéletes buddhák
és a tanítványok is elfogynak,
akkor a tudás az önmegvilágosodottakban
támad fel, közvetlen kapcsolat nélkül".

(Nágárdzsuna Mkk. XVIII/12. Fehér Judit fordítása)

Ez a buddhista vallás igazi erőssége: a támaszték-nélküli-önmagára-állítottság. Enélkül fegyelmezett elme, belső összeszedettség, megfékezett tudatfolyamat és megszabadulás nem képzelhető el.

A buddhizmus magyarországi meghonosítása nem merülhet ki a szövegek lefordításában, gyakorlatok átvételében, vagy a szertartások átültetésében. Annak sincs már meg a feltétele, hogy a magyar ősvalláshoz kapcsolódva tudjon a Tan alaki és formai megnyilatkozást találni, mert az már évszázadok óta forma nélkül lappang a nemzet emlékezetében. Mégis, ahogy az szükséges, hogy minden buddhista törekvő önmagában felélessze a Tan lényegi elemeit és újrafogalmazza önmaga számára a lét szenvedésteli voltát, gyökérokait és azok megszüntetésének módját, úgy kell a buddhizmusnak is újrafogalmaznia önmagát itt, a Kárpát-medencében, előzmények és segítő körülmények nélkül, önerejére támaszkodva azért, hogy a megszabadulás útja minden lény számára jelen lehessen.

http://webcache.googleusercontent.com