Apokrif-iratok

A Duna Evangéliuma

14 éve | [Törölt felhasználó] | 0 hozzászólás

A magyar szakrális õstörténet páratlan feltárása „Tovább adni a tudást, elvetni a magot, hogy a föld más gyermekeiben is megfoganjon, kicsírázzon a spirituális tudás, fölszámolva az állatias, testtudatú barbarizmust. A feladat lényege egy magasabb, a küldõ félisteni atyák tudatszintjén rezgõ emberiség, vagy bolygó-tudatosság alakítása.”

A Homo sapiens, vagyis az értelmes ember megjelenése igencsak rejtélyes. Miért van az, hogy a modern ember õse nem két-három millió évvel késõbb jelent meg, a fejlõdés korábbi ütemét követve, hanem már mintegy 300 ezer évvel ezelõtt? Valójában máshonnan kerültünk volna a Földre vagy – ahogyan az ókori népek szakrális írásai állítják – az istenek teremtettek bennünket?

Ma már tudjuk, hol alakultak ki az elsõ civilizációk, és késõbbi fejlõdésüket is ismerjük. Az igazi kérdés azonban az, miért alakultak ki a civilizációk? Továbbá megválaszolatlan az is, hogy a rendekezésünkre álló adatok alapján nem alakulhatott volna ki ennyire csekély idõ alatt napjainkra ez a civilizáció. Miért vagyunk civilizáltabbak, mint az Afrikában, az Amazonas õserdeiben vagy Pápua Új-Guinea rengetegeiben élõ természeti népek?

Sokan azt állítják azért, mert teljes elzártságban élnek és éltek. De mitõl vannak elzárva, mi az, amihez nem fértek hozzá évezredeken át? Miért nem tettek szert tudásra, technológiára és tudományra, mint mi?

Tehát az igazi rejtély nem az említett népek elmaradottsága, hanem a mi fejlettségünk. Mert ha minden a Darwin által feltételezett normális evolúció mentén zajlik, akkor az egész emberi faj a busmanok szintjén élne és nem az európai és ázsiai magas civilizációk színvonalán.

Európa nyugati fele hosszú idõn keresztül úgy vélte, hogy civilizációja az Ókori Róma, illetve a még korábbi Görögország adománya. Ám még a Görögök is elismerték, hogy csupán halvány epigonok, utánzók és írásaikban az ókori Egyiptomra utaltak.

A görögség Kr.e. V. – IV. században élte virágkorát, ám Egyiptomban az írások Kr.e. 3100 körül már uralkodói dinasztiákat sorolnak fel. Ezek szerint gondolhatták Európa tudósai, hogy a civilizáció Egyiptomból ered, ám a további tények ellentmondtak ennek.

Összefoglalóan a fejlõdések az Ókori Keleten kb. Kr.e. 11 000 körül (ez szaknyelven a középsõ kõkor, a mezolitikum kezdete) zajlottak le. A bibliai Sineár földje azonos a mezopotámiai Sumer Birodalommal és a Biblia által említett városok egytõl egyig e területen helyezkedtek el.

Az ember mintegy kétmillió évvel ezelõtt kezdett köveket szerszámként használni, és Kr.e. 3800-ban szinte mindenféle elõzmény nélkül megnyilvánult a sumer civilizáció. A kutatók mind a mai napig nem tudják kik voltak a sumerek, honnan jöttek és mi volt civilizációjuk föltûnésének oka? Az azonban tény, hogy a sumer kultúra volt az, amely a világ összes késõbbi fejlett civilizációjának csíráit tartalmazta.

Így hát térjünk vissza az elsõ kérdésünkhöz. Miért van az, hogy a modern ember õse nem két-hárommillió évvel késõbb jelent meg a fejlõdés korábbi ütemét követve, hanem már mintegy 300 ezer évvel ezelõtt? Valójában máshonnan kerültünk volna a Földre vagy – ahogyan az ókori népek szakrális írásai állítják – az Atlantiszi-Mú istenei teremtettek bennünket?

A sumér nyelvû feljegyzések a legõsibb írásos forrásnak számítanak bolygónkon, mintegy 5800 évesek, azonban olyan eseményekrõl számolnak be, melyek évmilliókkal ezelõtt történtek, s nagy részletességgel tárgyalják az i.e. 350 000 után bekövetkezett fordulatokat. Ezen írások szerint fajunk megközelítõleg 300 000 éves. Hozzávetõlegesen kb. 300 000 éve lakjuk ezt a bolygót, azonban ami megdöbbentõ, hogy már elõttünk (értsd a homo sapiens elõtt) is léteztek civilizációk a Földön – hosszú idõvel a jelen korszak és a sumerek által Nefilimeknek nevezett lények megjelenése elõtt és ezek jóval fejlettebbek voltak, mint a Nefilimek vagy bármi más azóta kibontakozott civilizáció. Ezen õsi, fejlett kultúrák mondhatni nyom nélkül távoztak. De nem hagytak maguk után semmi árulkodó jelet, amikor „útra keltek”.

Az ékiratok szerint eggyel több bolygó volt naprendszerünkben, melyrõl a modern idõkben csak bizonytalan értesüléseink vannak. A babiloniak késõbb Marduknak nevezték e bolygót, a sumérek azonban eredetileg a Nibiru nevet adták neki. Ez a hatalmas bolygó a Naprendszer többi bolygójával ellentétes irányban keringett a Nap körül. A sumérek elmondása szerint minden 3600 évben keresztül halad naprendszerünkön, s megérkezése rendszerint nagy eseménynek számított. Azután a külsõ bolygókat elhagyva eltûnik a láthatárról. A táblák arról beszélnek, hogy a sors akarata szerint keringése során a Nibiru oly közel haladt el, hogy egyik holdja beleütközött a Tiamatba (Földünk) és felét leszakította – úgyszólván pontosan félbe hasította. A sumér feljegyzések szerint az ütközés a Tiamat e nagy csonkját fõ holdjával együtt pályájáról kilendítette, s ennek következtében a Vénusz és a Mars körül kezdett el keringeni, s belõle keletkezett az általunk ma ismert Föld.

A Nefilimek, vagy a fejlettebb tudatú félisteni lények tudatosságát és élettartamát a saját bolygójuk keringési ideje szabályozza. De mi körül is kering a Niburu, ami 3600 évente ér el hozzánk földi halandókhoz. Meg kell említenünk, hogy az õsi szanszkrit írások, nevezetesen a Brahma-Purána, a Bhágavata-Purána és a Linga-Purána egybehangzóan szól a szakrális, hozzánk képest végtelen hosszú ideig uralkodó szent királyokról, a Manukról, akikrõl az emberiség kapta a nevét. Leszármazásuk, uralkodási idejük szintén a Nibiruról való származásra utal, bár a bolygót más néven illették (Mahar-loka azaz Magyar-bolygó, a Maha-k, azaz a hatalmasok laka, Magyar-laka).

Ha tudomásul vesszük, hogy a Biblia a sumer hagyaték hiányos és tudatosan ferdített, illetve soha meg nem értett változata, több dolgon is elgondolkodhatunk. Például a sumérok önmagukat Mah-gar-nak vagy Meh-gar-nak nevezik következetesen, s amint említettük, a sumer (Valójában a Napisten egyik õsi nevének ékírásos hagyatéka alapján, jelentése Szem-Úr, késõbb egyik magyar nemzetségünk, a Szemere nevévé vált.) elnevezésük egy kiragadott modern régészeti elnevezés, amit egyezményesen elfogadtak.

A Mah-gar szó sumer jelentése „nagy, hatalmas”. A sumer mah-gar, makar, vagy a szanszkrit maha, mahar szavak egyaránt erre utalnak. Ha értelemmel fordítjuk le a sumer hagyatékot, akkor így szólna a fordítás:

„Mah-garok (magyarok) valának a földön abban az idõben, sõt még azután is, mikor az Isten fiai bemenének az emberek leányaihoz, és azok gyermekeket szülének nékik. Ezek ama Mah-garok, kik eleitõl fogva híres neves emberek voltak.”

A Nibiru, vagy az Óind hagyomány szerinti Mahar-loka, a sumerok atyai származási helye. Ezért nevezik a mah-garokat az istenek fiainak, s ez ezoterikus származásunk és lélektani töltésünk mindenki másétól eltérõ titka. Ez egyben az örök kötelességünk is, vagyis továbbadni a tudást, elvetni a magot, hogy a föld más gyermekeiben is megfoganjon, kicsírázzon a spirituális tudás, fölszámolva az állatias, testtudatú barbarizmust. A feladat lényege egy magasabb, a küldõ félisteni atyák tudatszintjén rezgõ emberiség, vagy bolygó-tudatosság kialakítása. A témáról bõvebben Bakos Attila: Duna Evangéliuma címû könyvében olvashat.

Címkék: