A szimbólumot tovább vihetjük, ha felidézzük, hogy az étertest összeköti a teljesen sűrű, fizikai testet a teljesen kifinomulttal, az asztrál- vagy érzelmi testtel. Ezen keresztül látható a lélek visszatükröződése az emberben, a léleké, ami a három világot (az ember szigorúan fizikai teste szilárd, folyékony és légnemű aspektusának megfelelően) összeköti a naprendszer magasabb szintjeivel, összekapcsolva ezzel a mentálist a buddhikussal és az elmét az intuíció tudatállapotával.

ELSŐ SZABÁLY
A Szoláris Angyal elrendezi önmagát, nem szórja szét erejét, hanem mély meditációban önnön visszatükröződésével értekezik.
NÉHÁNY ALAPFELTÉTEL Tanulmányok sorozatába kezdünk, amelyeknek az irányzata végig az lesz, hogy visszavezesse a tanulót önmagához és így ahhoz a tágabb énjéhez, amelynek a legtöbb esetben csak ritka időközökben és felfokozott lelkiállapotban érezni meg jelenlétét. Amikor az ‘én’ ismert és nemcsak érzett, és amikor a felismerés mentális, nemcsak megérzett, akkor lehet a pályázó igazán felkészült a beavatásra. Szeretném hangsúlyozni, hogy szavaimat bizonyos alapfeltételekre alapozom, amelyeket a világosság kedvéért röviden le akarok szögezni. Először is: a tanuló törekvése komoly és eldöntötte, hogy tovább halad előre, legyen bármi is alsóbbrendű énjének a reagálása. Csak azok tudnak intelligensen dolgozni, akik világosan meg tudják különböztetni természetük két aspektusát, a valóságos ént és a csalókát. Jól fejezi ki ezt Patanzsáli Jógaszutrája: „(Az ellentétpárok) megtapasztalása abból származik, hogy a lélek képtelen a különbségtételre a személyes én és a purusa (vagyis szellem) között. Az objektív formák a szellemi ember használatára és megtapasztalására vannak. A meditáció efölött felébreszti a szellemi ember éber, intuitív felfogóképességét.” III. könyv, 35. Ugyanebben a könyvben a 48. szutra meghatározza ennek a diszkriminatív megismerésnek egy későbbi állomását. A megkülönböztetni tudást elősegíti a visszaemlékező gondolkodásmód és a gondos figyelem az élet szakadatlan felülvizsgálatának módszerére. Másodszor: abból a feltételezésből indulok ki, hogy mindnyájan elég hosszú ideje élnek már, és elegendő küzdelmet vívtak az élet elrettentő erői ellen, ami kialakíthatott egy meglehetősen helyes értékrendet. Feltételezem, hogy elkövetnek mindent, hogy úgy éljenek, mint akik ismernek valamit a lélek igaz, örök értékéből. Nem hátráltatja őket a személyiségükkel kapcsolatos történések vagy az idő és a körülmények szorítása, az életkor vagy éppen a fizikai megnyomorodás. Bölcsen megtanulták, hogy a lelkes előrerohanásoknak és a heves energia-kitöréseknek megvan a maguk hátránya, és hogy egy állandó, szabályozott és kitartó törekvés hosszú távon messzebbre juttat. Erőfeszítések görcsös bedobása és pillanatnyi erőfeszítés csalódásba fulladhat és súlyos kudarc érzésbe. A teknősbéka és nem a nyúl érkezik először a célba, jóllehet végül is mindkettő eléri azt. Harmadszor: feltételezem, hogy akik komolyan hozzálátnak, hogy hasznosítsák e könyv utasításait, készek eleget tenni az egyszerű kívánalmaknak, gondosan elolvassák az írottakat, megpróbálják megszervezni a gondolkodásukat és következetesen kitartanak meditációs munkájuk mellett. A gondolkodás megszervezése mindennapos feladat, és gondolatainkat hozzáigazítani az éppen soron lévő dologhoz az egész napos elfoglaltság közben a legjobb módja annak, hogy a tanulás és a meditáció időszakai gyümölcsözőek legyenek és megerősítsék tanítványi hivatástudatukat. Ha világosan megértették az alapfeltételeket, szavaim azokhoz szólnak, akik keresik az utat, hogy felnőhessenek a gyakorlott szolgálattevővel szemben támasztott kívánalmakhoz. Nem azokhoz szólok, ezt tessék megjegyezni, akik már felnőttek. Szándék és erőfeszítés, e kettőt véljük elsőrendűen fontosnak, és az állhatatossággal együtt ezek a követelmények minden tanítvánnyal, beavatottal és mesterrel szemben. Elgondolkozva a szabályok felett, engem ezeknek nem annyira magához a mágusi tevékenységhez, mint inkább a mágus képzéséhez és saját karakterének kifejlesztéséhez való alkalmazása érdekel. Később lehet, hogy eljutunk majd oda, hogy a tudást a világerők külső megnyilvánulásához alkalmazzuk, de kitűzött célunk most valami más. Arra törekszem, hogy a tanulók elméjének és agyának (azaz alacsonyabb rendű énjének) az érdeklődését felkeltsem a magasabb rendű én iránt, ezáltal felcsigázzam mentális érdeklődésüket, hogy ezzel elegendő hajtóerőt gerjesszenek előrehaladásukhoz. Azt se feledjük el, hogy amikor a lélek mágiáját a személyiség végre felfogja, a lélek állhatatosan uralkodni fog és bízni lehet abban, hogy tovább folytatja az ember képzését amíg gyümölcsöt nem terem. Ekkor már nem lesz akadályoztatva (mint szükség szerint most még igen) az időről és térről való gondolkodás, valamint a szóban forgó lélek életpályájának nem ismerése által. Amikor egyénekkel foglalkozunk, mindig az jusson eszünkbe, hogy a megkívánt tevékenység kétirányú: 1. Megtanítani őket, hogyan kapcsolják személyes, alsóbbrendű énjüket az azt felülmúló lélekhez úgy, hogy fizikai agyukban ennek az isteni ténynek a valósága tudatos bizonyosság legyen. Ez a tudás hiábavalóvá teszi a három világ eddig feltételezett valóságát, és az első lépést jelenti a negyedik világból az ötödikbe. Olyan gyakorlati tanácsokat adni, amelyek képessé teszik a növendéket arra, hogy: a) megismerje saját természetét. Ez magában foglal némely múltból származó ismeretet az ember alkatáról, valamint modern keleti és nyugati kutatók magyarázatainak értékelését. irányítása alá vonja a saját erőit és megismerjen valamennyit az őt körülvevő erőkből képessé tegye őt rejtett erőinek kibontására, hogy kezelni tudja saját különleges problémáit, a saját lábára állhasson, irányítani tudja saját életét, meg tudja oldani a saját nehézségeit és szellemében oly erőssé és kiegyensúlyozottá váljék, hogy rátermettsége elismerést váltson ki, hogy elfogadják őt mint a fejlődés tervének munkását, mint fehér mágust és mint egy tagját annak a felszentelt tanítványok csapatának, akiket a „bolygónk hierarchiájának” nevezünk.
Ezen tárgyak tanulóit tehát arra kell kémi, hogy terjesszék ki a lelkek hierarchiájáról vallott felfogásukat úgy, hogy abba beleférjen az emberi élet minden külső területe is (a politika, a társadalom, a gazdaság és a vallás). Arra kell kérni őket, hogy ne szűkítsék le – mint ahogyan ezt sokan teszik – a fogalmat azokra, akik pusztán az élet szubjektív oldalán munkálkodnak, azon a területen, amit a konzervatívok vallásos vagy szellemi vonalnak tekintenek. Minden, ami arra irányul, hogy az emberiség állapotát a megnyilvánulás bármely szintjén megemelje, vallásos tevékenység és szellemi célja van; mert az anyag nem más mint szellem a legalacsonyabb szinten, és a szellem, mint tudjuk, nem más mint anyag a legmagasabb szinten. Minden szellem, és ezek a megkülönböztetések csupán a véges értelem produktumai. Éppen ezért Isten minden munkása és ismerője – húsbólvérből való testben vagy azon kívül, dolgozzék bár az isteni megnyilvánulás bármely területén – a bolygó hierarchiájának és a tanúk hatalmas seregének részét alkotja, akik a „szemlélők és megfigyelők” szerves egységét képezik. Ők rendelkeznek a szellemi belső látás, illetve felfogás hatalmával éppúgy, mint az objektív, azaz fizikai látással. Az I. Szabályt tanulmányozva egyszerűen és mégis mélyrehatóan összegezhetjük azt az alábbi szavakkal: 1. Lélekszintű kommunikáció 2. Ciklikus meditáció 3. Összehangolódás, vagyis Egyesülés. A szabályok az Értekezés a Kozmikus Tűzről c. műben a fehér mágus természetével és a folyamat rövid összefoglalásával kezdődnek. Tárgyunknak ebben az első áttekintésében szeretném röviden felsorolni a kommentárban szereplő tényezőket, mintegy bemutatva a jelöltnek, hogy milyen sokat kap felvilágosításként és segítségként, ha tudja, hogyan olvasson és eltűnődik azon, amit olvas. Az I. Szabály rövid szövegmagyarázata az alábbi megállapításokat nyújtja: 1. 2. 3. 4. A fehér mágus olyan valaki, aki érintkezésben van a lelkével. Tudja és elfogadja lelkének feladatát és tervét. Befogadóképes a szellem birodalmából származó benyomások iránt és képes feljegyezni azokat agyában. Azt is megállapítja, hogy a fehér mágia - fentről lefelé irányulóan működik a szoláris rezgésnek, s éppen ezért a lélek energiájának eredménye nem az élet formai oldala rezgésének a következménye, ugyanis az érzelemtől és az értelmi impulzustól el van választva.
A lélekből aláfolyó energia az alábbiak eredménye: a) b) c) állandó belső összeszedettség a lélek összpontosított, egy pontra irányuló kommunikációja az ésszel és az aggyal állhatatos meditáció a fejlődés terve fölött.
A lélek ennélfogva a fizikai inkarnáció teljes ciklusa folyamán mély meditációban van, és ez minden, amivel a tanulónak most törődnie kell. Ennek a meditációnak a természete ritmikus és ciklikus, mint minden másé a kozmoszban. A lélek lélegzik, alakja ezáltal él. Amikor a lélek és az eszköze közötti kommunikáció tudatos és következetes, az ember fehér mágussá lesz. Éppen ezért a fehér mágiában ténykedők a dolog természetéből adódóan kivétel nélkül fejlett emberi lények, hiszen sok életciklusba telik egy mágus kifejlesztése.
 A lélek a maga alakját a szutratma vagy életfonál segítségével irányítja és (ezen át) élteti hármas eszközét (az értelmit, érzelmit és fizikait) és így létesít összeköttetést az aggyal. A tudatosan irányított agyon keresztül az embert a fizikai síkon intelligens tevékenységre serkenti. A fentebbi a mágus első szabályának rövid elemzése, és szeretném feltételezni, hogy a jövőben, amikor a tanulók meditálnak a szabályok felett, ők maguk is végeznek ilyen elemzést. Ha megteszik ezt minden egyes szabály megfontolása során, a teljes anyagot nagyobb érdeklődéssel és felismeréssel fogják megközelíteni. Ezzel sok visszatekintést és keresgélést takaríthatnak meg maguknak. A fenti elemzésen elgondolkozva jól lehet látni, hogy nagyon tiszta összegezést nyújtott és hogy a tanulót az ő legutolsó szintjének és létező eszközeinek, és a megközelítés módszereinek rövid megértetésével indította el tanulmányaiban. Értsük meg, hogy kezdettől fogva az én megjegyzéseim a gondolat egyszerűségét igyekezték átadni. Ahogyan a múltban az eszköz és annak viszonya a külső világhoz volt a szellemi ember tapasztalatai közt a legkiemelkedőbb tényező, úgy most helyt adhatunk egy lehetséges helyreigazításnak, amely szerint a kiemelkedő tényező a szellemi ember, a szoláris angyal, vagyis a lélek. Az is ki fog derülni, hogy ez (a forma révén) rokonságban lesz mind a belső, mind a külső világgal. Az ember eddig az általános emberi fejlődés terén csak a formai oldalt tekintette magával rokonnak. Használta, de az uralkodott rajta. Szenvedett is tőle, és ennek következtében idővel a túlzott kielégítettség miatt fellázadt minden ellen, ami az anyagvilághoz tartozik. A tanítványság határán járók között igen gyakran jellemző
az elégedetlenség, az undor, az utálat és a mélységes belefáradás. Mert hiszen kicsoda is egy tanítvány? Valaki, aki új ritmust akar tanulni, hogy a tapasztalatok új területére léphessen és követhesse azoknak a magasan fejlett embereknek a lépteit, akik előtte taposták az ösvényt, amely a sötétségből a világosságra, a nem valóságosból a valóságosba vezet. Belekóstolt az élet örömeibe az illúziók világában, és megismerte, hogy erőtlenek arra, hogy kielégítsék őt és hatalmukban tartsák. Most átmeneti állapotban van az új és a régi létállapotok között. Ingadozik a lélek tudatossága és a forma tudatossága között. „Kettős látású.” Szellemi felfogása lassan és biztosan tökéletesedik, amint agya képessé válik az ész útján a lélektől megvilágosodni. Amint intuíciója fejlődik, tudatosságának köre megnövekszik és a tudás új területei tárulnak fel. A tudás első területe, amelyre rávilágítunk, úgy írható le, mint ami a formák teljességét hordja magában, azokét a formákét, amelyek az emberi törekvések három területén találhatók meg: az éterikuson, az asztrálison és a mentálison. A leendő tanítvány e folyamat során tudtára ébred alacsonyabb rendű természetének, és kezdi felismerni börtönbe zártságának kiterjedését és (ahogyan Patanzsáli mondja) „a sokoldalú pszichikai természet módosulásait”. A teljesítmények hátráltatói és a fejlődés akadályai megmutatkoznak számára és problémája egyedivé válik. Ekkor gyakran jut abba a helyzetbe, amiben Ardzsuna találja magát, szembe kerül ellenségeivel, akik saját házanépéből kerülnek ki, összezavarodik a feladatait illetően és elbátortalanodik, amikor egyensúlyt keres az ellentétpárok között. Imája ekkor a híres indiai ima legyen, szívből elrebegve, tudatosan átélve, és legyen megtetézve egy áldozatos élettel az emberiség szolgálatában. „Leplezd le előttünk az igazi szellemi nap arculatát, Amely aranyló fénykorong mögött rejtezik, Hogy megismerhessük az igazságot és tehessük minden kötelességünket, Míg vándorolunk a Te megszentelt lábaid felé.” Miközben kitartóan küzd, felülemelkedik problémáin és vágyait, gondolatait ellenőrzés alá helyezi, a tudás második területe is megnyílik – az önismeret a szellemi testben, a lélek ismerete, amint az a kauzáltesten, a Karana Sarírán keresztül megnyilvánul, és annak a szellemi energiaforrásnak a felismerése, ami az alsóbb rendű megnyilvánulás mögött a motiváló ható erő. Áthatol az „aranyló fénykorong”on, megmutatkozik az igazi Nap; a jelölt rátalál az ösvényre és azon küzdi magát előbbre, az egyre tisztább fény felé. Mihelyt az önismeret és a látottak, hallottak, megismertek és ezek kapcsolatainak tudatossága stabilizálódott, rátalál a Mesterre és az ő tanítványainak csoportjára, az általa rögtön elvégzendő munkarész terve alakot ölt és fokozatosan kimunkálódik a fizikai síkon is. Ilymódon az alsóbbrendű természet tevékenysége lecsökken, és az ember apránként tudatos kapcsolatba lép Mesterével és annak csoportjával. De ez csak „a lámpa meggyújtása” után – az alsóbb rendű és a felsőbb rendű összehangolása, valamint a megvilágosításnak az agyba történő lehatolása után következik.
Lényeges, hogy ezeket a pontokat felfogja és tanulmányozza minden jelölt, hogy megtehesse a szükséges lépéseket és kifejleszthesse a kívánt tudatosságot. Amíg ez meg nem történt, a Mester, akármennyire szeretné is, tehetetlen és nem tehet lépéseket, hogy beemeljen valakit a csoportjába, és így a maga aurájának hatása alá vonja, amivel a maga tudatának előretolt bástyájává tehetné őt. Az út minden lépését az embernek magának kell kiköveznie, és nincs rövid vagy könnyű út a sötétségből a fénybe.

A TANÍTVÁNY ÚTJA A fehér mágus mindig is olyan valaki, aki a lelkével, „angyalával” való összehangolódás által fogékony a maga tervei és céljai iránt, és éppen ezért képes befogadni a magasabb benyomásokat. Nem szabad elfelejtenünk, hogy a mágia fentről lefelé irányulóan működik, és a szoláris rezgések eredménye, nem pedig azoké az impulzusoké, amelyek a lunáris pitrik (bizonyos déva csoportok amelyek a három világ felépítésében vesznek részt) egyikéből vagy másikából sugárzanak. A szoláris pitriből származó benyomást gyakorló energia aláömlése a belső összeszedettség eredménye, az erők összegyűjtéséé, még mielőtt koncentráltan ráirányítaná azokat a maga árnyékára, az emberre, valamint a következetes meditációé a célról és a tervről. Nem lesz haszontalan a tanuló számára, ha itt eszébe jut, hogy a lélek (akárcsak a Logosz) mély meditációban van a fizikai megtestesülés teljes ciklusa alatt. Ez a meditáció ciklikus természetű, a benne résztvevő pitri saját tükörképéhez ritmikus energia-áramokat küld, mely áramokat az ember „magasrendű impulzusok”-ként fog fel, álmokként és sugalmazásokként. Ezért világos, hogy a fehér mágia művelői miért előrehaladott és szellemi emberek, hiszen a „tükörkép” ritkán befolyásolható a lélek vagy szoláris angyal által, amíg csak számos újraszületési cikluson át nem ment. A szoláris pitri a maga „árnyékával” vagyis tükörképével a szutratmán keresztül áll kapcsolatban, ami, ha szabad így kifejeznem, végigvonul lefelé a testeken át a fizikai agyba lépés pontjáig, de az ember eddig még nem tud összpontosítani vagy tisztán látni egyetlen irányban sem. Ha hátrafelé néz, csak az illúziók szintjének ködeit és miazmáit látja, és ezek már nem érdeklik. Ha előrefelé néz, egy távoli fényt lát, amely vonzza ugyan, de hogy mit világít meg a fény, azt még nem látja. Ha körülnéz, csak elmosódó alakokat lát, és az élet formai oldalának mozgóképeit. Ha befelé néz, a fény által vetett árnyékokat látja, és sok akadályt vesz észre, amelyeket félre kell tolni a távolban látható fény elől, hogy megközelíteni lehessen, és hogy az beléhatolhasson. Ezután megismerheti önmagát, mint magát a fényt, és ebben a fényben járhat és közvetítheti azt hasonlóképpen mások felé is. Talán helyes volna arra gondolni, hogy a tanítványság állapota sok tekintetben a fejlődés teljes lépcsősorának a legnehezebb része. A szoláris angyal megszakítatlanul mély meditációban van. A belőle kisugárzó energia impulzusok egyre erőteljesebbek, és rezgésszámuk egyre nő. Az energia egyre inkább átjárja a formákat, amelyeken keresztül a lélek kifejezést keres és megpróbál irányítást gyakorolni. Ez visszavisz engem ahhoz a megállapításhoz, amit az I. Szabály korábbi elemzésének 7. pontjában tettem. Azt mondtam: „A lélek meditációjának a természete ritmikus és ciklikus, mint minden másé a kozmoszban. A lélek lélegzik, alakja ezáltal él”. A lélek meditációjának ritmikus természete mellett nem szabad csak úgy elmenni a jelölt életében. Az egész természetben van egy ár-apály, és az óceán dagályában egy örök törvény csodálatos leképzését láthatjuk. Amint a jelölt a lelki élet áradásaihoz igazítja önmagát, kezdi felismerni, hogy mindig van egy beáramlás, ami éltet és élénkít, amit egy kiáramlás követ olyan bizonyosan és kikerülhetetlenül, mint amilyen megváltoztathatatlan az erő törvénye. Ezt az ár-apályt láthatjuk működni a halál és a testetöltés folyamatában. Látható azonkívül az emberi életek egészének folyamán, hiszen egyes életek éppenséggel statikusnak vagy eseménytelennek látszanak, lassúnak és tétlennek a lélek tapasztalatszerzésének szemszögéből, míg mások vibrálóak, tele vannak élménnyel és növekedéssel. Nektek, akik munkások vagytok ezt nem szabad figyelmen kívül hagynotok, amikor azt kutatjátok, hogyan segíthetnétek másoknak helyesen élni. A lelki energiák apálya van-e éppen vagy pedig az áradást élik át. Egy időleges elcsendesedési perióduson haladnak-e át, felkészülve a nagyobb impulzusokra és erőfeszítésekre, úgy, hogy az elvégzendő munka erősítés és stabilizálás legyen, hogy képessé tegye őket a szellemi életben való helytállásra, vagy pedig éppen az erők egy ciklikus beáradásának vannak alávetve. Ebben az esetben a munkásnak arra kell törekednie, hogy segítséget nyújthasson az energia irányításában és hasznosításában, amely (ha rosszul irányítják) hajótörött élethez vezethet, de ha bölcsen alkalmazzák, teljes és gyümölcsöző szolgálatot eredményezhet. A fenti gondolatokat alkalmazhatja a nagy faji ciklusokra is, aki az emberiséget tanulmányozza, és sok érdekességet fedezhet fel. A tanítvány életében, és számunkra ennek a jelentősége életbevágó, ezek a ciklikus impulzusok nagyobb gyakorisággal és gyorsasággal, valamint erőteljességgel jelentkeznek mint az átlagos ember életében. Kétségbeejtő sebességgel váltakoznak. De a misztikusok hegy-völgy élménye csak az egyik mód ennek az apály-dagály jelenségnek a kifejezésére. A tanítvány hol napfényben, hol pedig sötétben jár. Néha megismeri a teljes egyesülés örömét, máskor megint minden ostobának és terméketlennek tűnik. Szolgálata alkalmanként gyümölcsöző és kielégítő, és valóban úgy látszik, hogy képes segítséget nyújtani, máskor úgy érzi, hogy nem ajánlhat fel semmit, szolgálata semmitmondó és éppenséggel elégtelen. Minden tiszta a számára az egyik nap és úgy érzi, hogy a hegytetőn áll egy napsütötte vidékre nézve, ahol tekintete előtt minden világos. Isten fiának érzi és tudja magát. Később ellenben leereszkednek a felhők, már semmiben sem bizonyos, és úgy tűnik, mintha semmit sem tudna. Napfényben jár és szinte le van nyűgözve a nap sugarainak csillogásától és hevétől, és azon tűnődik, hogy ezek az egyenlőtlenségek, meg az ellentétek heves változásai meddig is tartanak még. Ám ha egyszer rádöbben, hogy már figyeli a ciklikus impulzusok és a lélekmeditáció hatását saját formai természetére, a dolgok jelentése világosabbá válik, és fel fogja ismerni, hogy éppen ez a formai aspektus az, aminek a válaszai kihagynak, és ami az energiára egyenlőtlenül reagál. Akkor megtanulja, hogy ha a lélektudatban képes élni és tetszése szerint el tudja érni ezt az „emelkedett szint”-et (ha szabad magam így kifejeznem), a formai élet változásai már nem érintik. Akkor majd látja a borotvaél keskenységű ösvényt, ami a fizikai élet szintjéről a lélek birodalmába vezet és rájön, hogy ha állhatatosan követi, az kivezeti őt az érzékek örökké változó világából a nappali világosság fényére, a valóság világába. Az élet formai oldala akkor egyszeriben a szolgálat terévé válik s nem lesz többé az érzéki felismerések helye. Csak hadd tűnődjön a tanítvány ezen az utolsó mondaton. Legyen célja, hogy a lélek szerint éljen. Akkor a lélekből sugárzó ciklikus impulzusok olyan impulzusok lesznek, amelyekért ő maga felelős és amelyeket