Egy más szemszögből nézve két tényezőhöz érkezünk: a lélegzethez és a formához, amit a lélegzet lát el energiával és indít tevékenységre. Gondos tanulmányozás után világossá válik, hogy mi eónok hosszat azonosítottuk magunkat a formával; hangsúlyoztuk a kifejtett tevékenység hatásait, de nem értettük meg a légzés természetét és nem ismertük az Egy természetét, aki lélegzik. Munkánk során most azzal foglalkozunk, aki ritmikusan ki- és belélegezve a formát helyes ténykedésre bírja és megfelelően irányítja. Ez a mi célunk. Mindenesetre kellő megértésre lesz szükség, ha intelligensen akarjuk felfogni feladatunkat és annak következményeit. Még sok mindent lehetne mondani erről a szabályról, de legyen elegendő ennyi, amit itt adtunk elő megfontolás végett az átlagos, tanítványságra áhítozó ember számára és aminek alapján tevékenykedhet. Legtöbbünk átlagos, nemde? Ha másnak tekintenénk önmagunkat, akkor elválasztanánk magunkat másoktól, és az elszakadás bűnébe esnénk – amely az egyetlen igazi bűn. A fent elmondott gondolatok értékelése be kell, hogy építse a jelöltbe a meditációs tevékenység értékének felismerését, amíg a lélek impulzusaira adott ciklikus válaszoknak a gondolata áll a reggeli meditációs tevékenység, a déli visszaemlékezés és az esti áttekintés hátterében. A telihold és az újhold még nagyobb ár-apályt idéz elő. Emlékezzünk erre is. Legyen teljes és állandó a szellem birodalmából áradó ciklikus erők munkálkodása mindnyájunkban, hívjon elő bennünket a fény, a szeretet és a szolgálat birodalmába és csalogasson ki ciklikus megnyilvánulásokat azok mindegyikéből. Legyen állandó váltás azok között, akik tanítanak és a tanítványok között, akik utasításra várnak! Sok előzetes munkát kell majd elvégezni. A tanítványnak a fizikai síkon és a belső tanítónak (akár a Nagyok közül való, akár a „szívünkön belüli Mester”) tudniok kell egymásról valamit és hozzá kell szoktatni magukat egymás rezgéseihez. A belső síkokon működő tanítóknak igencsak küzdeniük kell a fizikai testben élő tanulók értelmi folyamatainak lassúsága miatt. De bizalom beállítja a kellő rezgést, ami végül is alapos munkához vezet. A hit, a nyugalom és az igyekezet hiánya, valamint az érzelmi nyugtalanság hátráltatnak. Hosszú türelemre van szüksége a belső oldalon állóknak mindazokkal való foglalkozás során, akiket egyéb és jobb anyag híján erre alkalmaznak. Némely fizikai meggondolatlanság a fizikai testet befogadásra képtelenné teszik; bizonyos aggályok és gondok azt okozhatják, hogy az asztráltest olyan ritmusra rezeg, ami a belső célok elfogadását lehetetlenné teszi; bizonyos előítéletek, egynémely kritika, valamiféle büszkeség adódhat, ami az értelmi hordozót teszi haszontalanná. E nehéz munkának a jelöltjei végtelen gondossággal kell, hogy figyeljék önmagukat és meg kell őrizzék belső nyugalmukat és békéjüket, valamint értelmi rugalmasságukat, ami valamennyire alkalmassá igyekszik tenni őket az emberiség őrzésére és vezetésére. Az alábbi szabályokat lehet tehát megadni: 1. Lényegbevágó, hogy a motiváció abszolút tisztaságára kell törekedni.
Ezt követi a belépés képessége a magasabb helyek csendjébe. A gondolatok elcsendesedése a ritmus törvényétől függ. Ha az ember sok irányban vibrál és gondolatokat rögzít minden oldalról, akkor ez a törvény nem képes megérinteni. Az egyensúlyt és nyugalmat helyre kell állítani a kiegyenlítettség elérése végett. A rezgés törvénye és az atomi anyag tudománya szorosan összefonódik. Ha majd az atomokról és tevékenységükről, reakciójukról és összműködésükről többet tud az ember, akkor a testét is tudományosan vezéreli, szinkronba hozza a rezgések és a ritmus törvényeit. A kettő ugyanaz – a gravitáció törvényének fázisai – és mégsem hasonlít egymásra. A Föld maga is egy entitás, amely az akarat erejével mindent magának tart meg. Ez elég homályos dolog, eleddig meglehetősen keveset tudtunk meg róla. A Földentitásnak belégzése és kilégzése átható rezgést okoz, – ez a fizikai sík anyagának rezgése. Összefüggésben van ez a Holddal is. Az emberiség azon tagjai, akik különösképpen Hold-befolyás alatt állnak, mindenki másnál jobban reagálnak erre a vonzásra, és őket nehéz közvetítőnek felhasználni. A belső nyugalomból származó csendet kell kiművelni. A jelölteket ösztönözni kell: el ne felejtsék, hogy eljön az idő, amikor ők is részét alkotják a fátyol belső oldalán álló tanítók csoportjának. Ha addigra nem ismerték meg a csendet, amely erőből és tudásból származik, hogyan fogják elviselni például az önmaguk és a külső oldalon állók közötti kommunikáció hiányát, amivel szembetalálják magukat. Meg kell tehát tanulni, hogyan lehet csendben maradni, vagy különben hasznosságunk válik bizonytalanná asztrális ingerlékenységünk következtében, amikor a másik oldalon leszünk. Jusson eszünkbe mindig, hogy napi életünkben a nyugalom hiánya megakadályozza a lélek szintjén álló tanítókat, hogy eljuthassanak hozzánk. Törekedjünk tehát arra, hogy nyugodtak maradjunk, s amint az életünk pereg, dolgozzunk, fáradozzunk és küzdjünk, de őrizzük meg belső nyugalmunkat. Húzódjunk vissza rendszeresen a bensőnkön való munkálkodásba és így alakítsunk ki a magasabb szintek felé egy reagálási képességet. A Mestereknek a belső nyugalom tökéletes állhatatosságára van szükségük azoknál, akiket használni akarnak. A belső egyensúly az, ami nem veszíti el a célt szem elől, és ami végzi a külső munkát a fizikai síkon összpontosított agybéli figyelemmel, anélkül, hogy a belső befogadóképesség torzulást szenvedne. Ez kettős tevékenységet feltételez. Tanuljuk meg irányítani a gondolatainkat. Fontos ellenőrizni amit gondolunk. Ezek olyan napok, amikor az egész emberiség érzékennyé, telepatikussá és reagáló képessé válik a gondolati kölcsönhatások iránt. Közeledik az idő, amikor a gondolat közkinccsé válik és a többiek érzékelni fogják, amit mi gondolunk. A gondolatokat éppen ezért gondosan őrizni kell. Akik magasabb igazságokkal érintkeznek és érzékennyé válnak az Egyetemes szellemmel szemben, azoknak meg kell őrizni valamennyit tudásukból mások gondolkodásának betörése elől. A jelölteknek meg kell tanulni bizonyos gondolataikat elrejteni, és megelőzni, hogy egynémely ismereteik kiszivárogjanak a köztudatba, amikor embertársaikkal kapcsolatba lépnek. Természetesen alapvető fontosságú elfogadni e szavaknak a jelentőségét: „nem szórja szét az erőit”. Olyan sokféle útja van a tevékenységnek, amelynek a lélek által ösztönzött tanítvány nekiveselkedhet. A különféle cselekvési irányok felől bizonyosságot nyerni nem könnyű, és minden jelölt ismeri a bizonytalankodást. Helyezzük az egész problémát kérdés formába és száműzzük a mindennapi küzdelmek szintjére, minthogy még nem vagyunk abban a helyzetben, hogy felfoghassuk miképpen „szórhatja szét erőit” egy lélek a magasabb szinteken. Milyen előfeltételek alapján tudhatja meg az ember, hogy a számos tevékenység melyiket válassza, mint a leghelyesebbet? Más szavakkal: van-e valami kinyilatkoztatás, ami képessé teszi az embert, hogy tévedés nélkül kiválassza a megfelelő tevékenységet és meginduljon a helyes úton? A kérdésben nincs utalás a választási lehetőségre, ami a szellemi küzdelem ösvénye és a világi ember útja között van. Ez csak a helyes cselekedetre utal, amikor az ember a választással áll szemben. A tény az, hogy az ember fejlődése folyamán egyre finomabb megkülönböztetések elé lesz állítva. A gyermeklelkeket kielégítő durva szétválasztást jóra és rosszra meghaladja a helyes és helyesebb, magas és magasabb, finomabb megkülönböztetése, és az erkölcsi vagy szellemi értékeket szembe kell állítani a legaprólékosabb szellemi megismeréssel. Az élet feszültségeiben és küzdelmeiben, valamint az egyes csoportokat alkotók egymásra gyakorolt állandó nyomása miatt a kérdés igencsak bonyolult. Ilyenféle problémák megoldásában bizonyos általános megkülönböztetések megelőzhetik a sokkal finomabbakat, és ha az előbbiekben döntés született, akkor az utóbbiak foglalhatják el helyüket. Az önző és önzetlen cselekedetek közötti választás a legnyilvánvalóbb, ami példáját adja a jó és a rossz közötti választásnak és a becsületes lélek ezt könnyen megteszi. Egy választás, amely magában foglalja a megkülönböztetést az egyéni előny és a csoportfelelősség között, nyomban eltüntet minden egyéb tényezőt és könnyű az olyan ember számára, aki vállalja a rá jutó felelősséget. Figyeljünk a szavak használatára: „a rá jutó felelősséget”. Mi most a normális, józan emberrel számolunk, nem pedig az aggályoskodó morbid fanatikussal. Ezután következik a különbségtétel a hasznos dolgok között, beleértve a fizikai síkkal kapcsolatos üzleti és pénzügyi tényezőket is, ami annak a megfontolásához vezet, hogy mi a legfőbb jó minden szóba jövő csoport számára. De túljutva ezen a hármas megkülönböztetési folyamaton és elérve egy bizonyos helyezést, olyan esetekkel kerülünk szembe, ahol még mindig választanunk kell ugyan, de amelyekben sem a józan ész, sem a logikus megkülönböztető érvelés nem segít. Az elvárás csak annyi, hogy a megfelelőt tegyük, az elhatározás pedig az, hogy a lehető legmagasabb szinten cselekedjünk és tetteknek azt a módját válasszuk, amelyik a lehető legeslegjobbat teszi a csoportnak, teljesen függetlenül a személyes megfontolásoktól. Ugyanakkor az ösvényen, amelyen járnunk kell, világosság nem látható. Az ajtót, amelyen be kellene lépni, nem vesszük észre, és az ember az állandó határozatlanság állapotában marad. Hát akkor mit kell tenni? Két dolog közül az egyiket: A jelölt először is követheti hajlamait, és a cselekvésnek azt a vonalát választhatja a megmaradt lehetséges vonalak közül, amelyik számára a legbölcsebbnek és a legjobbnak látszik. Ez magában foglalja a karma törvényének működésébe vetett hitet, és erőteljes eltökéltségről tesz tanúságot, ami a legjobb módja annak, ahogyan a személyiség megtanulja tartani magát a saját lelke döntéseihez. Azonkívül magában foglalja a továbbhaladás képességét a meghozott döntés talaján és így tartja magát a céljaihoz rossz érzések és sajnálkozás nélkül. Másodszor, várhat, belenyugodván abba, hogy van egy belső irányérzéke, tudván, hogy a megfelelő időben meg fog bizonyosodni azáltal, hogy minden ajtó becsukódik, kivéve azt az egyet, amerre az ő útja vezet. Ugyanis csak egyetlen nyitott ajtó van, amelyen át egy ilyen ember bemehet. Felismeréséhez intuícióra van szükség. Az első esetben még elkövethet hibákat, hiszen az ember ezen tanul és gazdagodik, a második esetben lehetetlen hibázni és cselekvése csak helyes lehet. Nyilvánvaló tehát, hogy minden egy felismerésbe torkollik: hogy hol is van a helye a fejlődés fokozatain. Csak a magasan fejlett ember tudhatja az időt és az időszakokat és tudhat megfelelő finom megkülönböztetéseket tenni a pszichikai hajlam és az intuíció között. A végső elhatározás két útját végiggondolva az ember, akinek józan eszét kell használnia és egy, a konkrét észre alapozott cselekvéssorozatot kell elindítania, ne gyakorolja az ajtó kinyitására várakozás magasabb szintű módszerét. Túl nagy az elvárás azon a helyen, ahol van. Tanulnia kell a helyes döntésekből és az ész megfelelő alkalmazásából a problémák megoldásában. Ezzel a módszerrel növekedni fog, mert az intuitív tudás gyökerei mélyen a lélekbe nyúlnak és a lélekkel ezért kapcsolatba kell kerülni, mielőtt az intuíció működésbe léphet. Egy utalást lehetne még itt tenni: – az intuíció mindig a csoport tevékenységgel kapcsolatos, nem pedig a kicsinyes személyes ügyekkel. Ha még mindig olyan ember vagy, aki a személyre összpontosít, tudatosítsd ezt és a hozzáférhető eszközökkel légy úrrá cselekedeteiden. Ha úgy ismered magad, mint működő lélek, és elvesztél a mások ügyeiben és nem gátolnak önző vágyak, akkor igaz elkötelezettségeddel találkoztál, felvállaltad felelősségedet, csoportmunkád előrehaladt és az út feltárolt előtted, miközben te már a következő dolgot teszed és a következő feladatot teljesíted. A tökéletesen végrehajtott feladatok közül fognak kiemelkedni azok a nagyobb feladatok, amiket világműveknek hívunk; családi kötelezettségeinket hordozva erősödnek meg a vállaink, amelyeken elhordozhatjuk majd a nagyobb csoportok gondjait. Mi hát a kritérium? A magas szintű jelölt számára – hadd ismételjem – a cselekvés megválasztása az alsóbb rendű ész egészséges használatától, a józan, természetes érzékek alkalmazásától, valamint az önző kényelem és személyes ambíciók elfelejtésétől függ. Ez vezet a feladat teljesítéséhez. A tanítvány automatikus és szükségszerű előrehaladása következik be a fentiekben mind, és még az intuíció alkalmazására is sor kerül, amely megmutatja azt a pillanatot, amikor a tágabb csoportfelelősséget is jogosan elvállalhatja és egyidőben hordozhatja a kisebb csoport-problémákkal. Tűnődjünk ezen. Az intuíció nem mutatja az utat, hogy miként tápláljuk az ambíciónkat, sem annak a módját, hogyan elégítsük ki az önző kiemelkedés vágyát.

MÁSODIK SZABÁLY
Amikor az árnyék válaszolt, a munka mély meditációban folytatódik. Az alsó fény felvetül, a nagyobb fény megvilágítja a hármat, és a négy munkája következik. Az okkult tanulmányok akadályai Az akadályok leküzdése
AZ OKKULT TANULMÁNYOK AKADÁLYAI Ez a szabály az egyik legnehezebb ebben a könyvben és mégis a legátfogóbbak egyike. Egy kis időt igénybe fog venni, hogy megfelelően kezeljük. A mikrokozmikus és makrokozmikus megfelelésének érdekes illusztrációját találjuk meg benne. Az említett fényt kétféleképpen is lehet magyarázni. Hivatkozás történik a „nagyobb fény”-re, amely megvilágítja a hármat, másodszor pedig az „alsó fény”-re, ami felvetül. A „nagyobb fény” a léleké, amely maga fény és a három rétegű személyiség megnyilvánulását világítja meg. Ebben áll a megfelelés a makrokozmosszal, amint az számunkra Istenben, a naprendszer megnyilvánult fényében van szimbolizálva. A naprendszer három az egyben, vagy egy a háromban, és a Logosz fénye világítja meg az egészet. Az „alsó fény” az, ami a fizikai síkon az emberi lényben van elrejtve. Ez a fény az emberi megismerés bizonyos szintjén az egész fizikai testben felébred és idővel egyesül a „nagyobb fény”-nyel. Istennek magának a fénye és élete sugározhat ki a központi Szellemi Napból, de csak amikor a naprendszeren belüli fény is felébredt és feltört, akkor következik be, hogy végre előragyog, és ez fogja jellemezni a maga erejében fénylő Nap dicsőségét. A lélek fénye hasonlóképpen sugározhat ki a monádból, de csak amikor a kis rendszeren belüli fény (amit a lélek vezérel) felébred és kiárad, akkor következik be végre az Isten Fiának felfénylése. Ezekben a magyarázatokban azonban elsősorban a mikrokozmosszal foglalkozunk és azon belül a fénnyel. Nem fogjuk a magyarázatokat kiterjeszteni makrokozmikus analógiákra. A II. Szabályt átgondolva észrevesszük, hogy a lélek és árnyéka, a fizikai síkon lévő ember között tudatos viszony kialakítására került sor. Mindkettő meditál. Jól teszik a tanulók, ha megjegyzik ezt és nem felejtik el, hogy a napi meditáció egyik célja képessé tenni az agyat és elmét, hogy összhangban rezegjen a lélekkel, amint „mély meditációban” igyekszik kommunikálni a maga tükörképével. Ennek a viszonylatnak vagy szinkronizáló rezgésnek az összefüggése érdekes: Lélek . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . az ember a fizikai síkon Elme . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . agy

Tobozmirigy . . . . . . . . . . . . . . . . . . agyalapi mirigy A központok közötti összefüggés és szinkronizálásuk is érdekes, ebben sűrítve látjuk éppúgy a faj, mint a faj egyede, az ember fejlődését. Fej központ . . . . . . . . . . . . . . . . . . . a gerinc bázisa Szív központ . . . . . . . . . . . . . . . . . . Plexus Solaris / napfonat Torok központ. . . . . . . . . . . . . . . . . szakrális központ A fentiekben utalás van a fejlettebb tanuló számára (ugyanakkor ő az, aki önmagával kapcsolatban habozik). Ugyancsak ezt szimbolizálja számunkra a viszony a keleti és nyugati félteke között, és azok között a nagy igazságok között, amiket Vallásnak és Tudománynak nevezünk. A meditáció folytatódik és az összhang a lélek és hármas eszköze között egyre szorosabb lesz és ennek eredményeként a rezgés sokkal erőteljesebb. Hogy hány életet vesz igénybe mindez, az különféle tényezőktől függ, amelyekből több van, semhogy itt megemlíthetnénk, amelyeket a tanulónak hasznos végiggondolni. Hagyjuk rá, hogy felsorolja a tényezőket, amelyekről úgy érzi, hogy számításba kell vennie és ő maga fogja kikeresni a maga fejlődési helyezettségét. Ennek a reakciónak az eredménye az ember alsóbbrendű részének újraorientálása lesz annak érdekében, hogy szintézist teremtsen a Három és az Egy között, hogy ezáltal a Négy munkája előrehaladhasson. Íme a mikrokozmoszban kiteljesülő tükörképe annak, amivel a Szoláris Logosz indult: a kozmosz „Megszentelt Négy”-e; amikor az emberre kerül sor, ő maga lesz a „Megszentelt Négy” – a szellem és a megnyilvánulás hármassága. Itt négy szón kell tovább töprengeni: 1. kommunikáció 2. reakció 3. újraorientálás 4. egyesülés Az Ősi Kommentár az alábbi módon fejezi ezt ki:
„Amikor az egyesülés létrejön, szavakat kell használni haladéktalanul, és a mantra törvénye elfoglalja megfelelő helyét, feltéve, hogy az Egy alkalmazza a szavakat és a három néma marad. „Amikor a reakció felismerhető, hogy az a háromból sugárzik ki, ez Egy némán figyel. A szerepek megcserélődnek. Egy három rétegű szó jelenik meg a hármas formából. Teljes fordulat jön létre. A szem már nem a formák világára néz; befelé fordul, összpontosítja a fényt és megnyilvánulva látja a lét belső világát. Ezzel a mánász elcsendesedik, mert a szem és az elme egy. „A szív többé nem ver az alacsony kívánságokkal összhangban, és nem is vesztegeti szeretetét olyan dolgokra, amelyek csoportosítják és elrejtik a Valót. Új ritmust ver, szeretetét kitölti a Valóra és Maya szertefoszlik. Káma és szív szoros szövetségben vannak, szeretet és vágy egyetlen egészet alkotnak – az egyik éjszaka, a másik napvilágnál látszik...
[...] „Amikor tűz és szeretet és ész engedelmeskedik, hangot adva a háromrétegű szónak, akkor válasz érkezik. „Az Egy kijelent egy szót, amely elnémítja a hármas hangot. Isten beszél. A formában remegés és borzongás felel rá. Az új előáll, egy ember újra van alkotva, a forma újjáépült, a ház elkészült. A tüzek egyesülnek és nagy fény sugárzik: a három egyesül ez Eggyel és az égő ragyogáson át egy négyrétegű tűz látható".
Ebben a képszerű leírásban, amit megpróbáltam modern nyelvezetbe áttenni, a régi bölcsek egy ideát testesítettek meg. Az Ősi Kommentár-nak, amiből a szavak származnak, nincs meghatározott kora. Ha megkísérelném megmondani a korát, semmi sem bizonyítaná szavaim igazát, így szembe kerülnék a hiszékenységgel, amit pedig minden jelöltnek el kell kerülni a lényeges és a Való kutatása során. A fenti néhány mondatban a lényegét igyekeztem adni annak, amit a Kommentár kifejez egy néhány szimbólum és a rejtett szöveg segítségével. Ezeket a régi írásokat nem úgy kell olvasni, mint ahogyan a modern diák olvassa a könyveket. Látni kell, megérinteni és feltárni. Az értelme egy villanás alatt világosodik meg. Hadd adjak egy példát: – ezeket a szavakat „Az Egy kijelent egy szót, amely elnémítja a hármas hangot” a következő módon mutatja: három – fekete, rózsaszínű és zöld – szimbólumot eltakar egy fénysugárból eredő arany-színű szimbolikus szó. Így a titkok gondosan rejtve maradnak. Úgy éreztem, hogy hasznos lenne a tanulóknak, ha ennyit megismernek az Adeptusok ősi szövegkönyvéről. Ennek a szabálynak a végiggondolása két részre tagozódik: A lélek és a személyiség közötti viszonyra. Ezzel különösen a napi élet során folytatott meditációra vonatkozóan fogunk foglalkozni, sokkal inkább, mint elméleti, akadémikus szempontból. E szavak jelentőségére: „az alsó fény felvetül”. Ez utóbbi a központokkal és a Kundalini Tűzzel foglalkozik. Itt szeretném hangsúlyozni, hogy tanácsos lenne minden tanulónak megismerni a maga étertestét – és ennek megvan az oka. Először is, az étertest a világ-anyag következő aspektusa, amelyet a tudósok és kutatók tanulmányozni fognak. Ez az idő hamarabb is bekövetkezhet, ha gondolkodó férfiak és nők intelligens elgondolásokat tudnak megfogalmazni erre az érdekes tárgyra vonatkozóan. Segíthetünk az igazság feltárásában a magunk tiszta gondolkodásával, és az éterre vonatkozó jelenlegi megállapításokból a tudósok végül is elérik majd az éteri formák és testek megértését. Másodszor, az étertest erőáramokból áll és benne az éltető központokat erővonalak kötik össze egymással, amint a fizikai ember idegrendszerével. Ezeknek az erővonalaknak a segítségével össze van kötve a környezet étertestével is. Érdemes megjegyezni, hogy ezen áll a halhatatlanságba vetett hit, a testvériség vagy egység törvénye és az asztrológiai igazság.
Harmadszor, fel kell ismerni, hogy az étertestet a gondolat élteti és irányítja és (a gondolat segítségével) teljes tevékenységre serkenthető. Ezt helyes gondolkodással lehet elérni, nem pedig légzésgyakorlatokkal vagy az orr befogásával. Ha a lényegét sikerül megragadnunk, sok veszélyes gyakorlatot mellőzhetünk, és az ember normális és biztonságos ellenőrzése alá vonhatja a leghatalmasabb eszközt, az éltető testet. Hogy ezt minél hamarabb végre lehessen hajtani, ez az én legőszintébb kívánságom. Az okkult tanulmányoknak alapvető fontossága van, és e tudományok tanulóinak erre kell összpontosítaniok energiáikat, mindazt, amit az értelem alkalmazásával és összpontosított figyelemmel el lehet érni. Ez magában foglalja a tanult igazságok következetes kiművelését is. Az okkult tudományt, ahogyan azt nyugaton értelmezik, elméletileg kutatják, de gyakorlatilag nem követik. Elmélet révén némi fény felvillanását elérheti az ember, aki az okkult ösvényre pályázik, de a vele kapcsolatos törvények rendszeres kidolgozásában kevés haladást mutat. Miben állnak az akadályok? Bizonyára ér valamit, ha három dolgot megvizsgálunk: 1. 2. 3. A nyugati akadályok a helyes okkult tudomány előtt Hogyan lehet ezeken az akadályokon felülemelkedni Bizonyos dolgokra a jelölt bátran vállalkozhat, hogy felszerelje magát az okkult ösvény követéséhez szükségesekkel, mert csupán ez a terep, mégpedig a többség számára ez az egyetlen terep áll rendelkezésre jelenleg.
Az okkultizmus törvényeinek helyes értelmezése és azok gyakorlati alkalmazása előtt az egyik fő akadály a Nyugat viszonylagos fiatalsága, valamint a gyors változások, amelyek az európai és amerikai civilizáció legfőbb jellemzői. Az európai történelem alig három évezredre tekinthet vissza, és Amerikáé, mint tudjuk, alig ugyanennyi évszázadra. Az okkultizmus előkészített légkörben, erősen magnetizált környezetben, megállapodott körülmények között virágzik, s ezt hosszú korok művelték ki értelmi szinten. Ez az egyik oka, hogy India e munka számára annyira megfelelő iskolát tudott biztosítani. Ott az okkultizmus ismerete tízezer évre nyúlik vissza, és az idő még az emberek fizikumán is otthagyta a jegyét, olyan testet nyújtva nekik, amelyik nem biztosítja az ellenállást, amit a nyugati testek igen. A környezet hosszú időn keresztül át lett itatva a Nagyok erőteljes rezgéseivel, akik határaik közt élnek és akik föl-alá jártukban, valamint közelségük révén folyamatosan magnetizálták a környező étert. Ez önmagában is kisebb ellenállást tett lehetővé, mert az éterikus delej a vele kapcsolatba kerülők étertestére hat. Ez a két tényező: az idő és az erőteljes rezgések a ritmusnak olyan stabilitást biztosítanak, ami megkönnyíti az okkult tevékenységet és nyugodt teret nyújt a mantrikus és ceremoniális gyakorlatok számára. Ezek a körülmények nem találhatók meg Nyugaton, ahol az élet minden területén állandó változás van, ahol a tevékenység körülményeinek gyakori gyors változása széles területeken okoz felfordulást, ami pedig ellensége minden mágikus természetű munkának. Bizonyos eredmények eléréséhez szükséges erő mennyisége nem igazolja használatát és hosszú idő lett megengedve az egyensúly visszaállítására. A zavaró körülmények csúcspontján már túl vagyunk és fokozatosan egy stabilabb állapot kezd létrejönni, s ez megengedi, hogy határozottan okkult munkával sikeresen lehet próbálkozni. R. Mester ezen a problémán munkálkodik, és hozzá hasonlóan az angol Mester is – nem az a Mester, aki a munkásmozgalommal és a szociális körülmények megjavításával van elfoglalva. Az előbbieket egy ritka képességű tanítvány segíti Svédországban, valamint egy beavatott Oroszország déli részén, aki leginkább az értelmi szinten tevékenykedik. Az ő céljuk az, hogy a Nirmanakáyák által felraktározott erőforrásokat megcsapolják, hogy annak aláömlése elsöpörje az alsóbbrendű anyagot, ezzel lehetővé téve magasabbrendű vibráció szabadabb játékát. Egy másik akadály a konkrét ész erőteljes fejlődése. Nyomatékkal hangsúlyozom, hogy ezt a fejlődést semmiképpen sem szabad hátránynak tekinteni. A fejlődésben minden a megfelelő nyomon halad és később, amikor majd Kelet és Nyugat jobb megértésre és együttműködésre jut, közös munkájuk kölcsönös előnyökkel fog járni. A Kelet nyerni fog a nyugati testvér erőteljes értelmi rezgései által létrehozott mentális ösztönzés révén, míg a nyugati sokat fog nyerni a keletiek absztrakt érveléseiből és annak az erőfeszítésnek a nyomán, hogy megragadja, amit az árya* (*Az „árya” kifejezés nem egy fizikai típusra, hanem egy tudatállapotra, vagyis okkult értelemben az ötödik gyökérfajra vonatkozik.) gyökérfaj első alfaja olyan könnyen magáévá tett; kapcsolatba fog kerülni magasabbrendű gondolkodásával, és így sokkal könnyebben építi ki a hidat a magasabbrendű és az alacsonyabbrendű elme között. A két típusnak szüksége van egymásra, és egymásra gyakorolt hatásuk szintézis létrehozását segíti elő. A konkrét ész önmagában alkalmat kínálna egy terjedelmes értekezésre, de itt elegendő rámutatni csupán egynéhány útra-módra, amelyek révén hátráltatja éppen az észt kiemelkedően képviselő népek fejlődését. a) Erőteljes tevékenysége és felfokozott működése gátolja az inspiráció alááramlását a magasból. Úgy működik, mint egy sötét függöny, amely eltakarja a magasabb megvilágítást. Csak állhatatosság és biztos nyugalom segítségével szűrődhet be a világosság a magasabbrendű testeken át a fizikai agyba, amely így válik alkalmassá a gyakorlati szolgálatra. A Triád bölcsessége a személyiség használatára szolgál, de az alsóbbrendű elme kutakodása korlátozza. Ha az elme tüze túlságosan hevesen ég, áramlást hoz létre, amely a magasabbrendű aláömlést keresztezi és az alsóbbrendű tüzet visszaerőlteti elzártságába. Csak akkor lehet teljes világosságot elérni, ha a három tűz az elme középső tüzének szabályozása révén találkozik és az egész test átfénylik; a felülről jövő tűz: a Triád fénye, az alsóbb én tüze: a kundalini, – és az elme tüze: a kozmikus mánász kell, hogy találkozzanak az oltáron. Egyesülésük eredménye, hogy kiég minden, ami hátráltató és teljessé válik a felszabadulás.
Az alsóbbrendű testek a konkrét mentáltest képessége – a megkülönböztetés – segítségével megtanulják, hogy elkülönítsék az illúziót a valóság lényegétől, a valóságosat a nem valóságostól, önmagunkat a nem önmagunktól. Ez után következik egy időszak, amelyen túl kell jutni, amikor a lélek figyelmét szükségszerűen az alsóbbrendű énre és annak hordozóira összpontosítja, és amikor, ennélfogva a triád rezgéseit, a törvényeket, amelyek a makrokozmikus fejlődést szabályozzák, valamint az isteni számára rendelkezésre bocsájtott tüzet időlegesen fel kell függeszteni. Ha az ember gyorsan meglátja az igazságot mindabban, amivel kapcsolatba kerül, és automatikusan az igazságot, vagyis a valóságot választja, akkor ezt követően mindjárt az örömteli cselekvés leckéjét tanulja meg és a mennyei boldogság ösvénye nyílik meg előtte. Ha ez megtörtént, akkor megnyílik számára az okkultizmus útja, mert a konkrét elme elvégezte feladatát, és eszközévé, nem pedig urává, tolmácsává és nem hátráltatójává vált. A konkrét ész még más és még szokatlanabb módon is akadályoz, méghozzá olyan módon, amit nem ismer fel a tanuló, aki először próbál rálépni az okkult fejlődés tövises útjára. Amikor a konkrét ész még zabolátlan és a teljes személyiségen uralkodik, a jelölt nem tud együttműködni a különböző irányokba fejlődő más életekkel, amíg csak a szeretet a konkrét ész helyére nem lép, jóllehet, elméletben megérti azokat a törvényeket, amelyek a Logosz tervének fejlődését, valamint saját hierarchiája mellett más szoláris valóságok kialakulását irányítják. Az ész elkülönítő, a szeretet pedig vonzó erő. Az ész korlátot emel az ember és minden őt megközelítő déva közé. A szeretet széttör minden korlátot és egységbe fon különféle csoportokat. Az ész erőteljes és erős rezgéssel taszít, szétszakítva mindent, ami kapcsolatban van egymással, mint egy kerék forgása közben ledob magáról mindent, ami akadályozza. A szeretet mindent magához vonz és mindent magával sodor szétvált részeket egyetlen egységes egészbe forraszt. Az ész saját túlfűtöttségében megéget és elhamvaszt bármit, ami a közelébe kerül. A szeretet elsimít és gyógyít a maga melegével, amely hasonló annak a melegségéhez, akivel kapcsolatba kerül, és így egyesítheti melegét és lángját más fejlődő életek melegével és lángjával. Végezetül, az ész szétszakít és lerombol, míg a szeretet vonzást teremt és gyógyít.
Az emberi életben minden változás alá van rendelve változtathatatlan törvényeknek, ha ugyan egy ilyen paradox megállapítást meg lehet engedni. Az okkultista abbeli igyekezetében, hogy megtalálja a törvényeket, hogy alávethesse magát nekik, elkezdi kiegyenlíteni karmáját, és így nem színezi el asztrálfényét. Az egyetlen módszer, amellyel e törvények mind ezidáig felfoghatók az érdekeltek számára, a mindennapi élet hányattatásainak közvetlen tanulmányozása, amint az az évek hosszú során át zajlik. Példának okáért egy tízéves ciklus kiemelkedő jellemzőit
összehasonlítva az azt megelőző vagy azt követő hasonló időszakkal, a tanuló hozzávetőlegesen megállapíthatja a dolgok irányulását és ahhoz tarthatja magát. Ha a fejlődés arra a pontra ér, amikor a tanuló már össze tud hasonlítani megelőző életeket és ismereteket szerez a megelőző életciklusának alapvető színeiről, akkor életének a törvényhez igazításával nagyiramú fejlődés következik. Ha a következő életeit hasonlóképpen megismeri a tanuló, és felismeri és látja a színeit, akkor a karma (ahogyan azt a három világban ismerjük) eltűnik, és a beavatott minden alsóbbrendű hordozóját szabályozó és rendszerező ok és okozat mesterévé válik. Az okkult útra vágyakozik és minden változást és eseményt a megelőző események fényében vizsgál meg, és mennél messzibbre ható és mennél pontosabb az emlékezőképessége, annál jobban tud uralkodni minden lehetséges helyzeten. Így tehát az akadályok közül kettőt a következőképen lehet meghatározni: a) b) a Nyugatra jellemző viszonylagos fiatalság és változékonyság a konkrét elme fejlődése
A harmadik gátló a megelőzőből nő ki. Ebben benne van az a hangsúly, amit a Nyugat a dolgok materiális oldalára helyez. Ez a dolgok állásának háromrétegűségét eredményezi. Először is a szellem világát, vagyis a szubjektív tudat alaktalan, absztrakt világát tudományos értelemben nem ismerik el. Ösztönösen a misztikus beállítottságúak ismerik el, és azok, akik tanulmányozni tudják az ember és a fajok szubjektív történetét, de a tudomány a megnyilvánulásnak ezt az aspektusát nem ismeri el és a tudomány emberei összességükben maguk sem hisznek a fizikain túli kísérletek világában. Mindazt, aminek a korábbi fajták az emberek életében és gondolkodásában kiemelkedő teret biztosítottak, most hitetlenkedve közelítik meg, és a vitákat eleve megkérdőjelezik. De fejlődés azért van és sok mindent eredményezett a háború. A kérdés például igen gyorsan váltott át arról a formuláról, hogy „Van élet a halál után?” arra az érdeklődésre, hogy „Milyen természetű a jövendő élet?”, és ez igen bátorítóan hat. Másodszor, embertömegek szenvednek az elnyomástól és a tiltások hatásaitól. A tudomány azt mondja: nincs Isten és nincs az emberben szellem. A vallás így szól: bizonyára van Isten, de hol lehet megtalálni? A tömegek azt mondják: nem kívánunk olyan Istent, akit a teológusok agya alakított ki. Így tehát az igazi benső felismerés számára nincs terjeszkedési tér, és a tevékenység, amelynek törvényes kifejezést a magasabb törekvésekben kellene kapnia, a dolgok istenítéséhez fordul, – dolgokéhoz, amelyek a hús tartozékai, érzelmekkel kapcsolatosak vagy az ésszel függenek össze. Ismét a háború az, ami elvégezte, hogy a dolgok az őket megillető helyre kerüljenek vissza, és a tulajdon elvételével nagyon sokan megtanulták a leglényegesebb dolgok értékét és a felesleges dolgoktól való megszabadulás fontosságát. A harmadik körülmény a fenti kettőből nő ki. Nem létezik a jövő helyes megértése. Ha a szellemi életet tagadják, ha a megnyilvánult élet kézzelfogható és konkrét dolgokra koncentrál, akkor a lét igazi célja eltűnik, a helyes élet igazi mozgató rugói elvesznek és a beavatott Pál szarkasztikus szavai: „Együnk, igyunk, úgyis meghalunk” jellemzik az emberek többségének magatartását.
Az ember elnémítja a belső hangot, amely az ezutáni élet tanúságát hordozza, és elnyomja a csendben visszhangzó szavakat az üzlet, a szórakozás és az izgalom forgatagának zajával. Az okkult ösvényen haladás sikerének teljes titka az ész beállítottságától függ; ha ez a beállítottság kifejezetten materialista, a formára összpontosít és a jelen pillanat dolgai utáni vágyakozásra, akkor kevés haladást lehet elérni a magasabb ezoterikus igazság megértésében. Egy negyedik akadályt a fizikai testben lehet felfedezni, amely húson és erjesztett ételeken és italokon épült, és olyan környezetben növekedett, amelyben friss levegő és a napfény nem jelentős tényező. Én most itt általánosítok, és az emberek tömegéről beszélek, nem pedig a leendő becsületes okkult tanulókról. Hosszú évszázadokon keresztül a romló és ennélfogva erjedés állapotában levő ételek voltak a nyugati fajták táplálékai. Az eredményt jól lehet látni a fizikumokban, amelyek nem alkalmasak az olyan igénybevételekre, mint amilyeneknek az okkultizmus teszi ki őket, és amelyek megakadályozzák az élet belső fényének kisugárzását. Ha majd friss gyümölcs és zöldség, tiszta víz, diófélék és magvak – főzve vagy nyersen – alkotják a fejlődő emberiség egészséges táplálkozását, akkor olyan testek épülnek fel, amelyek alkalmasak lesznek magasan fejlett lelkek hordozására. Ők türelmesen várják a kerék fordulását és egy olyan ciklus eljövetelét, amely lehetővé teszi sorsuk beteljesítését. Az idő még nem jött el, a dolgok letisztulásának és helyreállításának lassúnak és gondosnak kell lenni.
AZ AKADÁLYOK LEKÜZDÉSE Bizonyos nagy fontosságú felismeréseknek kell megelőznie az akadályok elmozdításának munkáját, amelyeket a következőkben lehetne felsorolni: a) Annak felismerésében áll a további megnyilatkozásokhoz vezető ösvény, hogy engedelmeskedjünk a soron következő feladatnak és ragaszkodjunk az igazság megismert legmagasabb rendű formájához. Annak a felismerése, hogy a legfontosabb dolog gyakorolni a szenvtelenséget, és szívesen vállalkozni arra, hogy vidáman alávessük magunkat bármilyen időleges kellemetlenségnek, fájdalomnak vagy gyötrődésnek, látva a jövő dicsőségét, amely a múló órák felhőit eloszlatja. Annak a felismerése, hogy a szintézis az a módszer, melynek segítségével a dolgok megértésére juthatunk, és hogy az ellentétpárok egybeolvadása révén az a középső út nyílik meg, amely egyenesen a fellegvár szívébe vezet.
A tanuló remélheti, hogy e három dologgal kiválóan vezérelheti az életről alkotott elgondolásait, és fáradhatatlan küzdelemmel elháríthatja a négy akadályt, amelyet fentebb érintettünk. Visszatérve a II. Szabály végiggondolására, először is a léleknek a személyiséghez való viszonyával fogunk foglalkozni, mindenekelőtt a meditáció álláspontjáról. Tehát foglalkozunk „a nagyobb fény”-nyel, később pedig az „alsó fény”-nyel, amely „felvetül”. Ez összevág az okkult tudás törvényével, ami szerint a mindenre kiterjedővel, az univerzálissal kell kezdeni. Emlékezzünk, hogy ezek a szabályok csak azoknak a részére állnak fenn, akiknek a személyisége összehangolt és akik gondolkozásukat fokozatosan ellenőrzésük alá vonták. Az ember éppen ezért használja az alsóbbrendű, érvelő elmét, míg a lélek a magasabbrendű vagy absztrakt elmét használja fel. Mindkét egység az ész egyetemes princípiumának két aspektusával működik és kapcsolatuk ennek az alapján válik lehetővé.