Ezek a tanítások gyakorlati szándékúak; a tanítvány gyakoroltatását és önfegyelmezését emelik ki és a jelölt megtalálhatja majd a szövegben itt-ott elrejtve azokat az ezoterikus célzásokat, amiket ha követ, vezetni fogják őt a kísérletekben és az igazság megtapasztalásában. A nem igazi jelöltek nem fogják megérteni az elgondolásokat és így a korai tapasztalatszerzés veszélyeitől védve lesznek. Ragadjuk meg tehát a három tényezőt, amely figyelmünk előterébe került, és egy olyan emberi lény álláspontjáról fontoljuk meg, aki gondolatformákat alkot, nem pedig egy szoláris Teremtő vagy egy lélek álláspontjáról elsősorban, aki a formán keresztül inkarnálni készül. Két párhuzamos gondolatot kell itt értékelni. Az egyik az, hogy a gondolatformák létrehozása a jelöltek napi meditációja során végzett munkájának egy része. Ha a tanuló figyelembe veszi, hogy valahányszor leül reggeli meditációjához, gondolatformák felépítését és életre keltését tanulja, munkájában több érdekességet fog találni. A legtöbb jelölt meditációs munkája közben az azzal kapcsolatos hiányosságokkal foglalkozik és hogy képtelen irányítani gondolatait, jóllehet törekvéseinek mindkét iránya megkapná a segítséget, ha alapvetően a gondolatforma építés munkájának szentelné magát. Egy másodlagos és kevésbé fontos gondolat az, hogy a lelkek, miközben emberi testet készülnek felölteni, mély meditációs tevékenységgel vannak elfoglalva és így igencsak valószínűtlen, hogy egy átlagos médium által egy szokásos szeánszon elérhetők legyenek. Legfeljebb azok elérhetők ilyen módon, akik nemrégiben kerültek át, de ők legtöbb esetben egy másfajta mély figyelem-elterelés állapotában vannak. Itt most nincs idő rá és nem is célunk tovább mélyíteni ezt a témát, de jelentősége van azok számára, akik ezeket a kérdéseket vizsgálják.

1. A Vizek Állapota
Az alkotó közreműködő, az ember, koordináló célú kezdeményezéssel, célzott meditációval és teremtő tevékenységgel építette fel a gondolatformát, amelyet saját életerejével lelkesít meg, és akaratával irányít. Itt az ideje, hogy a gondolatformát útjára bocsássa, hogy létének célját betölthesse. Mint egy korábbi szabályban láttuk, a forma „elválik” alkotójától a kilégzés erejével. Ez szimbolikus megállapítás, de ugyanakkor tapasztalati a tény a mágikus munkában. A tanítvány munkájában gyakran éppen azért következik be hiba, mert képtelen megérteni ennek a kilégzésnek mind az ezoterikus, mind a szó szerinti jelentését, miközben meditációs munkáját végzi. Ez a kilégzés a ritmikus légzés egy megelőző időszakának az eredménye, amely párhuzamosan halad a koncentrált meditációs munkával. Ezután a figyelem és a lélegzés meghatározott összpontosítása következik és a megalkotott forma céljának mentális körülhatárolása. Végezetül a gondolatforma élettel telítése alkotója részéről és az ezt követő energiafeltöltés, hogy önálló életre és működésre legyen képes.
A munka hatékonyságának első akadálya a tanítványnak abból a hibájából következik, hogy nem tudja végrehajtani ezeket a tevékenységeket egyidejűleg. Az elhibázás második oka annak a megfontolásnak a hiányából származik, hogy milyen a vizek állapota, vagyis az érzelmi szubsztancia állapota, amelybe ennek a mentális formának bele kell merülnie, hogy így magához gyűjtse az asztrálsík anyagát, amely képessé tenné a formát működő valósággá lenni ezen a szinten. Ha erre képtelen akkor egyszerűen holt formává lesz a gondolat szintjén, mert nélkülözni fogja a vágy motiváló erejét, ami szükséges ahhoz, hogy a fizikai síkon teljessé legyen. Érdemes végiggondolni a következőket: ha egy gondolatformát az érzelmi világba bocsátunk be, hogy egy vágytestet gyűjtsön magának (ami a tárgyiasságot létrehozó mozgató erő), és elmerül „a vizeknek” egyfajta „állapotába”, amit leginkább tisztán önzésnek lehet nevezni, az történik, hogy a tanítvány asztrálteste, amely a tanítvány által alkalmazott minden asztrális energia fókuszpontja, magához vonzza és a gondolatforma elveszett. Belesodródik egy örvénybe, amelynek a középpontja az illető asztrálteste és így elveszíti önálló létét. Érdemes itt az örvény hasonlatot alkalmazni. A gondolkodó olyan, mint az az ember, aki egy játékcsónakot tol be a partról a víz sodrába. Ha egy örvényes helyre tolja, rövid időn belül elnyeli a központi örvény és így eltűnik. Számos forma, amelyet a jelölt megalkot meditációs munkája során, elvész és célját téveszti a jelölt érzelmi testének kaotikus és örvénylő állapota miatt. Jó szándékok lesznek így semmivé. A Mester utasítására eltervezett munka és jószándék nem tud testet ölteni, mert amint a gondolatforma leszáll a vágyak és érzelmek síkjára, csupán a félelem, gyanakvás, gyűlölet, a rosszindulatú vagy csak tisztán fizikai vágyak kavargó vizeivel kerül érintkezésbe. Ezek ereje hatásosabb és a kis formát elsüllyesztik, létezését megszüntetik és az ember rádöbben arra, hogy erőfeszítése megint nem járt sikerrel. Vagy másképpen, „a vizek állapota” nem egy önmagában gerjedő örvénylés, sokkal inkább hasonlítható egy olyan tóhoz, amely fortyogva bugyog és fel van zavarva a mások tevékenységétől. Számos tanítvány van, aki az önuralom és a személyes közömbösség meglehetősen magas fokára jutott el már. Ők már nem áldozatai a személyiség vágyainak és céljainak, és viszonylag szabadok az önző törekvések örvényeitől. De asztráltestük újra és újra belesodródik a csoport által – amelyben és amelyért dolgoznak – keltett izgatott állapotba. Lelkesek vagy letörtek, elégedettek vagy elégedetlenek az eredményekkel, amelyeket sikerült vagy nem sikerült elérni. Ez a siker vagy sikerhiány és szolgáló társaik melléjük állása vagy szembefordulása izgalmat és érzelmi hullámokat kelt, és az oly szorgalmasan és imák között megalkotott gondolatformáik az előbbiekre való erőteljes reagálásban semmivé válnak. A „cselekvésben való gyakorlottságuk” elvész, mert a vágyott célhoz ragaszkodnak és így munkájuk eredménytelenné válik. A „vizek állapota” még sokféle lehet, aszerint hogy a jelölt mit tud létrehozni a maga számára, van azonban még egy, amelyet érinteni szeretnék. A tanítvány érzelmi teste, amelynek táplálni és gondozni kell a gondolatforma-csecsemőt (annak értelmi magvával), szükségszerűen része a bolygó érzelmi formájának és ebből következik, hogy együtt rezeg ezzel a formával. Ezt nagyon alaposan meg kell gondolni, mert az érzelmi test bele van merítve az általános asztrális körülmények cselekvési szintjébe és bölcsen ebből a szempontból kell kezelni. Jelenleg három uralkodó minőség van ebben a planetáris formában – a félelem, a várakozás és az anyagi javak utáni vágy, amely a csúcspontjára jutott (az emberiség családjában). Jól jegyezzük meg a kifejezést: „csúcspontjára jutott”. Az emberiségnek az anyagi boldogság utáni vágya elérte a tetőpontot, sőt ez a vágy túl van a csúcsponton; az emberiség sok mindent elért és meg is haladt. De a korok ritmusa nagyon erős. A jelöltnek meg kell ragadnia ezt a három minőséget, és le kell vele számolnia, ha az értelmi szintről szolgálni akar. A félelmet be kell helyettesítenie azzal a békével, amely mindig is az Örökkévaló Fényében élők előjoga. A kíváncsiskodó elvárást be kell helyettesíteni a végső célok nyugodt és mégis tevékeny biztonságával, amely a Terv látomásából származik, valamint a tanítványok egymással, majd később a Mesterrel való kapcsolatából. Az anyagi birtoklás vágyát el kell nyomnia a lélek örömére szolgáló dolgok birtoklása utáni törekvésnek – az olyanokénak, mint a bölcsesség, a szeretet és a szolgálatra való erő. Béke, biztonság és helyes törekvések! Ha ezt a három dolgot a mindennapi életben megértjük és megtapasztaljuk, akkor ezek létre fogják hozni a „vizek” helyes „állapotát”. Ez biztosítani fogja a lélekként működő ember meditációjában megfelelően létbe hívott minden gondolatforma életben maradását.

2. Annak a Biztonsága, aki így Alkot
Hangsúlyozottan el lehet itt mondani, még akkor is, ha ez régen tudott közhely, hogy az embereket gyakran elpusztítják (okkult, és éppen ezért a legfontosabb értelemben) a saját gondolatformáik. A koncentrációval és meditációval végzett gondolatalkotás borzasztóan veszélyes dolog, ezt sohasem szabad elfelejteni. Vannak gondolatformák, amelyeket nem akadályoz sok vágyanyag, s amelyek nem haladnak lefelé tovább a maguk útján, s így megmérgezik az embert a mentális síkon. Teszik ezt kétféle módon: 1. olyan hatalmassá nőnek a mentális síkon, hogy az ember áldozatául esik a dolognak, amit maga teremtett. Ez a pszichiáterek által emlegetett „fixa idea”, a megszálltság, amely elmebajhoz vezet, az egypontú gondolatmenet, amely terrorizálja alkotóját. olyan gyorsan sokszorozódnak, hogy az ember értelmi aurája olyanná válik, mint egy sűrű, vastag felhő, amelyen a lélek világossága képtelen áttörni és amelyen az emberi lények szeretete, a természet kedves, szép, megnyugtató tevékenysége, valamint a három világban való élet egyaránt képtelen áthatolni. Az embert elborítják és fojtogatják a saját gondolatformái, és a miazma áldozatává válik, amelyet ő maga keltett életre.
És ismét, vannak olyan gondolatsorok, amelyek az érzelmi testből mérgező természetű reakciókat váltanak ki. Egy ilyen, az ember által követett gondolatsor adódhat az embertársakkal kapcsolatban. Gyűlöletet, féltékenységet és irigységet szül és olyan fizikai síkon történő tevékenységet hoz létre, amely a gondolatok alkotójának halálát okozhatja. Ez lehet szó szerinti is, például egy gyilkosság esetében, ami sokszor a kikristályosodott szándék eredménye, vagy okozhat betegséget is. A tiszta gondolat, az igaz indítékok és a szeretettel telített vágy a betegségek igazi hatástalanítói és ahol az ezek iránti vágy (ami sokakat lelkesít) építő gondolkodássá emelkedik, ott a betegség fokozatosan eltűnik. Most még, bár sokan kívánnak, kevesen gondolkodnak. Soha ne feledjük el, hogy a Nagyok nem azokat keresik, akik csak vágyódnak és szándékoznak, azokat kutatják fel, akik vágyaikba beleolvasztják eltökéltségüket, hogy megtanulják alkalmazni mentáltestüket és alkotókká váljanak, és akik építő módon működnek e célok megvalósítása érdekében. Így nyilvánvalóvá válik, hogy az igazi okkult gyakorlat minden rendszerében miért a helyes gondolkodáson, a szeretettel teljes vágyon és a tiszta életen van a hangsúly. Csak így lehet az alkotó munkát biztonsággal véghezvinni és csak így haladhat tovább lefelé a gondolatforma a tárgyiasulásba és lehet építő közreműködő az emberi lét szintjén.

3. Kitartó Elmélyülés
Vegyük észre itt, hogy a ‘meditáció’ szót nem használjuk. Ez egy másféle gondolat. A meditációs folyamat magába foglalja a gondolat alkalmazását és a forma mentális felépítését úgy, hogy az befejezett és teljes legyen, és összehangolt a tanítvány csoportjában levő tanítványtársak gondolatformáival és éppen ezért a Tervvel az ember képességének legmagasabb foka szerint. Most állhatatossággal meg kell szemlélnie azt, amit alkotott és ugyanilyen állhatatossággal kell belélehelnie a szükséges életet, hogy feladatát elvégezhesse. Felhagy az érveléssel, a gondolkodással, a formálással és a mentális anyagból való építkezéssel. Egyszerűen csak életet tölt a formába és kibocsátja azt, hogy végrehajtsa akaratát. Amilyen hosszan képes szemlélni és állhatatosnak maradni, addig fogja alkotása betölteni szándékát és végrehajtójaként tevékenykedni. Ameddig csak összpontosítani tudja figyelmét az eszmére, amelyért megalkotta gondolatformáját és ameddig össze tudja kapcsolni a formát és az eszmét egyetlen állandó látomásba, éppen annyi ideig fogja a forma szolgálni célját és kifejezni ezt az eszmét. Ebben áll a Tervvel való minden sikeres együttműködés titka. Most egy darabig a „szív, torok és szem” szavakat fogjuk tanulmányozni, mert ezeknek különös jelentősége van. Ez a három fogja alkotni a minden tanítvány által alkalmazott eszköztárat a sebesen közeledő világciklus során. Hogy a tanítványoknak még nem valami nagy serege inkarnálódott jelenleg, és hogy ez az eszköztár még csak kezdetleges formában van jelen a tanítványi szinten működők többségénél, az kétségtelenül igaz. Meg kell gondolni mindenesetre, hogy a világciklus csak nemrég lett felavatva és egy igen jelentős időtartamot fog felölelni. Jelenleg még csak négyszáz elfogadott tanítvány van a világon – azaz négyszáz férfi és nő, akik valóban tudják, hogy ők tanítványok, és tudják mi a munkájuk, és teszik is azt. Mindazonáltal sok százan vannak (a jelenlegi fiatalok generációjában), akik a felvétel határán állnak, és ezrek vannak a gyakorlópályán. Minden igazi ezoterikus csoporton belül alakítani kell egy kisebb csoportot, amely rendelkezik ennek a szív, torok és szem mechanizmusnak az intellektuális felismerésével. Azokból kell, hogy álljon ez, akik alávetik magukat egy bizonyos fegyelemnek és gyakorlásnak, amelynek haszna a természetben bizonyított tényként mutatkozik meg számukra. Nyomatékkal felhívom a figyelmet ezekre a szavakra, és kérem gondos tanulmányozásukat. A természeti test esetében a mechanizmus alkalmazására kétféle módon kerül sor: először is a használata önkéntelen, és nem tudatos, hogy hogyan, miért és mikor kerül sor az eszköztár alkalmazására. Az állat használja a mechanizmust, sok tekintetben az emberhez hasonló módon, lát, hall és organikusan az emberhez hasonló módon tevékenykedik, de nála hiányzik az értelmi felfogás, valamint az ok és az okozat láncolat, amely a természet magasabb világában jellemző. Valami hasonló létezik a tanítványság útjának korai szakaszaiban és a még próbaidős útjának végső szakaszán. A tanítvány olyan képességek és erők tudatára ébred, amelyek még értelmileg nem állnak az ő irányítása alatt. A belső látás felvillanásait tapasztalja meg, és olyan tudást, amelynek a pillanatnyi értékéről még nem is tud számot adni. Rezgésekkel kerül érintkezésbe és más világok jelenségeivel, de hogy honnan indul ki a folyamat, afelől tájékozatlan marad és nem képes sem megismételni sem felidézni az élményt. Étertestén belül hatékony erőket észlel. Néha lokalizálni tudja őket, és elméletileg elfogadja, hogy valami tudatos tevékenység felébredése zajlik, egy hétrétegű struktúráé, amelyik formájában szimbolikus és alkalmazásakor hatékony. Eddig még nem tudja irányítani, és nem tudja intelligens együttműködésre bírni saját céljaival és eszményeivel, akármilyen keményen próbálja is. Csupán annyit tud tenni, hogy felméri az ilyen jelenségeket és megjegyzi tapasztalatait, mindig észben tartva, hogy kibontakozásának korai szakaszaiban csak a legdurvább és legmateriálisabb rezgéseket képes regisztrálni agyi tudatával. Egyszerűen várakoznia kell és elméjét a hordozó eszközök megtisztítására kell edzenie, valamint mindannak a megsemmisítésére, amiről úgy gondolja, hogy látását feltehetően eltorzítaná. Ez az időszak lehet hosszú vagy rövid, aszerint, hogy mikor lép először szubjektív tudatába a jelölt, vagy veszi fel egy régebbi, vagy már korábban részben elért vállalt céljának fonalát. Szeretném itt tökéletesen világossá tenni minden igaz és őszinte jelölt számára, hogy az elkövetkezendő néhány dekád során zajló képzésben az asztrális látás és hallás kibontakoztatása tökéletesen kizárt, vagy (ha már létezik) teljesen úrrá kell rajta lenni. Az igaz tanítvány a mentálsíkon összpontosul annak a célnak a szemmel tartásával, hogy tudatát még magasabbra fejlessze, a lélek szélesebb és átfogóbb tudatosságára. Célja a magasabb rendű megragadása és ezen a szinten nincs rá szüksége, hogy felújítsa azt az asztrális képességet, amely, mint jól tudjuk, a Föld kevésbé fejlett fajtáinak és a magasabb rendű állatok közül igen soknak sajátja. Később, ha majd eléri az adeptus szintjét, tevékenykedhet az asztrális síkon, ha úgy kívánja, de nem
szabad elfelejteni, hogy a Mester az emberiség (és minden világ) lelki aspektusával dolgozik, nem pedig az asztráltestükkel. Ezt bizony gyakran elfelejtik a tanítók mind Nyugaton, mind Keleten. A lelkekkel való munkálkodásban zajlik a fejlesztés igazi technikája, hiszen a természet minden világának formáiban a lélek az, amely felelős a formáknak és az azokban való fejlesztési tevékenységért. Hadd mondjam hát a tanulóknak, hogy legfőbb céljuk az legyen, hogy ismerjék fel lelküket, műveljék a lélektudatot és úgy tanuljanak meg élni és dolgozni, mint lelkek. Amíg csak eszköztáruk nem válik akaratlagossá, leginkább azt tanácsolnám nekik, hogy képezzék az elméjüket, tanulmányozzák a törvényeket, amelyek a megnyilvánulásokat szabályozzák, és tanulják meg magukba olvasztani mindazt, amit mi most a ‘magasabb’ szóval fejezünk ki – amely ugyan nem tökéletes meghatározás, de most elegendőnek kell lennie. Másodszor, mihelyt a szubjektív eszköz akaratlagossá válik, és az ember már tudja, hogyan kell alkalmaznia, amikor már alkalmazza, sőt, használatát meg tudja szakítani vagy akarattal vissza tudja vonni, egész állapota megváltozik és használhatósága megnövekszik. Elméjének használata révén az emberiségben tudatossá vált fizikai eszköztárának célja és alkalmazása. Most már egy még magasabb képesség alkalmazásával, amely a lélekre jellemző, eszköztárának akaratlagos és intelligens irányítására tér át és megtanulja felfogni, hogy azok milyen célt szolgálnak. Ez a magasabb képesség az intuíció. Hadd adjak különös hangsúlyt annak, hogy az ember csak akkor válik hasznossá egy Mester csoportjában, ha intuitívvé válik, és ajánlom minden jelöltnek, hogy a lehető leggondosabban tanulmányozza az intuíció értelmét és jelentőségét. Amikor az működni kezd, akkor a tanítvány a próbaidős állapotból átléphet és befogadást nyerhet egy Mester csoportjába. Itt megkérdezhetnétek, hogy hogyan juthat ez az ember tudomására, vagy a próbaidős hogyan győződhet meg erről. Jó sok képzést kap a jelölt, anélkül, hogy tudatosan észrevenné. Téves törekvései is ki lesznek mutatva, miközben komolyan igyekszik szolgálatra felkészíteni önmagát, és ha a motivációelemzést őszintén végzi el, ez meglepően át fogja emelni az asztrális vagy érzelmi világból az értelmi világba. A Mesterek először is a mentális világban érhetők el, és őket ott kell keresni. De eljött az ideje, hogy a fejben lévő fény nemcsak jelen van már, hanem némiképp használható is. A jelölt karmája olyan, hogy lehetővé válik számára kemény erőfeszítések árán úgy alakítania az életét, hogy nemcsak teljesítheti karmáját és végrehajthatja kötelességeit, hanem elég határozottsággal bír már, hogy képes legyen kezelni a tanítványság problémáit és kötelezettségeit. Mások szolgálatát helyes motivációval hajtja végre és munkája kezd számítani és érezteti már hatását is, míg saját érdekeit szem elől veszti mások kedvéért. Amikor ez bekövetkezik, bizonyos ezoterikus történés veszi kezdetét. A Mester megbeszéli néhány magas szintű tanítványával, hogy ajánlható-e a jelölt a csoport aurába való befogadásra és rezgései bekeverhetők-e a csoportéba. Ha a határozatot meghozták, egy kétéves időszakra egy idősebb tanítvány a Mester és az újonnan elfogadott jelölt közötti közbenjáróként fog szerepelni. Ő dolgozik az új tanítvánnyal, lefokozza számára (ha szabad ezt így kifejezni) a Mester rezgéseit, hogy a tanítvány testeit hozzászoktassa a felgyorsult és magasabb ütemhez. Lelkén keresztül hat a tanítvány elméjére a csoport tervekkel és eszményekkel, és figyeli az élet eseményeire és alkalmaira való reagálását. Gyakorlatilag ő látja el a Mester feladatait és foglalja el helyét. Ezalatt a jelölt végig felvilágosítatlan marad arról, hogy mi is történik és nem jön tudatára szubjektív kapcsolatainak. Ő magában azonban három dolgot észlel: Megnövekedett értelmi tevékenységet. Ez eleinte sok bajjal jár, és úgy fogja érezni, hogy elméjének irányítását elveszítette, ahelyett, hogy felerősödött volna, de ez csak átmeneti állapot, és fokozatosan visszanyeri fölötte uralmát. Megnövekedett érzékenységet az ideák iránt és a Hierarchia tervének átfogóbb áttekintését. Ez a korai szakaszban bizonyos mértékig fanatikussá fogja tenni. Állandóan el fogja őt kapni a lelkesedés új eszmények, új izmusok, új életvitel, az emberiség felvirágoztatásának új álmai iránt. Egyik kultuszt a másik után fogja elfogadni, amennyiben azok lehetővé tenni látszanak az eljövendő évezredet. Egy idő után azonban visszanyeri egyensúlyát és a cél fogja irányítani az életét. Saját feladatán dolgozik majd és legjobb képességei szerint fog hozzájárulni az össztevékenységhez. Megnövekedett pszichikai érzékenységet. Ez a növekedés mutatója és ugyanakkor próba is. Még hajlamos arra, hogy a pszichikai erők csábításai rászedjék, meg lesz kísértve, hogy erőfeszítései mellékösvényekre tévedjenek az emberiség különleges szolgálatától a pszichikai erők felhasználása felé, a saját igényeinek kielégítésére. A jelöltnek fejlődnie kell természetesen minden részében, de amíg lélekként nem tud működni tudatosan és az együttműködő intelligencia alkalmazásával, addig az alsóbbrendű erőknek tétleneknek kell maradniuk. Azokat biztonságosan csak fejlettebb tanítványok és beavatottak tudják alkalmazni. Fegyverek azok és szolgáló eszközök, amelyeket a három világban azok tudnak alkalmazni, akiket még az Újraszületés Törvénye köt azokhoz a világokhoz. Azoknak, akik már átmentek a nagy felszabaduláson és „okkult értelemben átkeltek a hídon”, már nincs szükségük az alsó burkokhoz tartozó erőkre. Ők alkalmazni tudják az intuíció tévedhetetlen tudását és a Fény alapelvének megvilágosító erejét. Sok félreértés van az emberek fejében akörül, hogy egy Mester hogyan hozza az elfogadott tanítvány tudomására, hogy elfogadták. Általános benyomás, hogy egyszerűen megmondják neki, és hogy egy beszélgetést hoznak össze, amelyen a Mester elfogadja őt és munkába állítja. Csakhogy nem így van. Az okkult törvény éppúgy áll a tanítványságra, mint a beavatásra, és az ember vakon megy előre. Remél, de nem tud, várja, hogy úgy legyen, de kézzelfogható bizonyosságot nem kap; önmaga és a vele szemben támasztott kívánalmak tanulmányozása révén arra a következtetésre jut, hogy talán elérte már az elfogadott tanítvány státusát. Éppen ezért abban a meggyőződésben cselekszik és úgy vigyáz a tetteire, őrködik szavai fölött és irányítja a gondolatait, nehogy egy törvényellenes cselekedet, egy felesleges szó vagy kellemetlen gondolat megtörje a ritmust, amelyről azt hiszi, hogy már beállt. Folytatja a munkáját, de elmélyíti a meditációt, keresi az indítékait, igyekszik
kifejleszteni mentáltestét, a szolgálat eszményét tűzi ki maga elé és igyekszik minduntalan szolgálni. És aztán egy szép napon (amikor úgy el van halmozva az előtte lévő munkával, hogy el is feledkezik önmagáról), meglátja Azt, Aki már olyan régen figyelemmel kíséri őt. Ez kétféleképpen mehet végbe: teljesen éber tudatállapotban vagy pedig az alvás óráiban, amikor a beszélgetés regisztrálódik a fizikai agyban. De a tanítványok részéről ennek az eseménynek a felfogását követni fogják bizonyos egyéb felismerések. 1. 2. Ezt az eseményt minden vitán felüli tényként fogja fel. A tanítvány agyában nem marad kétség. Egy tiltás marad a tanítvány tudatában, hogy az eseményt bárkinek említse. Hónapok vagy akár évek múlhatnak el, amíg a tanítvány említeni fogja és akkor is csak azok előtt, akiket magukat is tanítványnak ismertek el, vagy egy munkatárs előtt, aki ugyanaz a csoportbefolyás alatt áll, akinek joga van tudni és akinek jogát a csoport Mestere szentesítette. Bizonyos tényezőket, amelyek a Mester kapcsolatát irányítják a tanítvánnyal, fokozatosan felismer a tanítvány, és ezek a tényezők egyre inkább irányítani kezdik az életét. a) Felismeri, hogy a Mesterével való kapcsolódási pontokat a csoport szükséglete és sürgetése uralja és a csoport-szolgálattal függ össze. Fokozatosan derengeni kezd neki, hogy Mestere csupán annyiban érdeklődik iránta, amennyiben lelke a szolgálatban felhasználható a fizikai síkon lévő személyiségen keresztül. Kezdi felismerni, hogy Mestere a lelkével munkálkodik és hogy lelke az, amely kapcsolatban áll a Mesterrel, nem pedig személyes valója. Problémája tehát egyre világosabbá válik, és minden tanítványnak ugyanaz a problémája. Azaz, hogy tartsa nyitva a közlekedő csatornát lelke és agya között az elméjén át úgy, hogy ha a Mester kommunikálni akar vele, ezt azonnal és könnyen megtehesse. A Mesternek néha heteket kell várnia, amíg a tanítvány füléhez juthat, mert a felfelé vezető csatorna zárva van, és a lélek nem áll összeköttetésben az aggyal. Ez különösen igaz a tanítványság korai szakaszában. Úgy találja, hogy ő az, aki az esetek többségében alacsonyrendű pszichikus jelenségekkel való elfoglaltsága, fizikai lényének alkalmatlansága és elméje irányításának hiánya miatt elzárkózik, és ily módon felfedezi, hogy állandóan és kitartóan munkálkodnia kell alacsonyabb rendű énjén. Úgy találja, hogy az egyik legelső dolog, amit tennie kell, megtanulni különbséget tenni:
- a vele kapcsolatban álló tanítványok csoportjának rezgése - és a Mester rezgése között. Mindhárom különbözik egymástól és különösen eleinte, könnyű összekeverni őket. Szigorú szabály a jelölt számára amikor egy magas rezgéssel és ösztönzéssel kerül kapcsolatba, hogy megállapítsa, hogy a saját lelke, a szívében lévő Mester az, aki felkereste, és ne is próbálja elhitetni magával a gondolatot (amely pedig olyan hízelgő büszkesége és a személyisége számára), hogy a Mester igyekszik elérni őt. d) Felfedezi azt is, hogy a Mestereknek nem szokása hízelegni vagy ígérgetni tanítványaiknak. Ők túlságosan elfoglaltak és nagyon is bölcsek, és nem is terhelik meg magukat azzal, hogy olyanokat mondjanak a tanítványaiknak, hogy magas hivatalokra szánják őket, vagy hogy ők lennének az Ő közbenjáróik, meg hogy a Hierarchia számít rájuk. Az érvényesülési vágy, a hatalom szeretete és az önteltség, amely sok mentális típust jellemez, próbára teszi a küszködő jelöltet, de amennyire szüksége van, azt a saját személyiségétől úgyis megkapja ezen a téren. Ezek a tulajdonságok rászedik és félrevezetik, föltuszkolják egy piedesztálra, amiről a végén úgyis le kell szállnia. A Mesterek semmit sem mondanak, amivel tanítványaik büszkeségét táplálhatnák, és olyan szavakat sem mondanak, amelyekkel jelöltjeikben az elkülönülés szellemét erősíthetnék. A tanítvány arra is rájön, hogy a Mesterek nem egykönnyen hozzáférhetőek. Ők elfoglalt emberek, alig képesek csak néhány percet is megtakarítani, amikor a tanítvánnyal foglalkozhatnának, és a Tanítványság Ösvényének kezdetén állók esetében csak ha veszély áll fenn, akkor fejtenek ki szükségszerűen nagyobb energiát ahhoz, hogy kapcsolatot létesítsenek. Régi és kipróbált tanítványokkal a kapcsolat gyakoribb, minthogy könnyebben felvehető és sokkal gyorsabb eredményre van remény. Mindazonáltal nem szabad elfelejteni, hogy minél újabb a tanítvány, annál inkább igényli a figyelmet és gondolja úgy, hogy meg is kell kapnia. A régi és tapasztaltabb szolgálók igyekeznek elvégezni a kötelességeiket és a lehető legkevesebb kapcsolatot felvéve a Mesterekkel folytatni munkájukat. Igyekeznek időt megtakarítani Mesterük számára, és gyakran úgy tekintenek egy párbeszédre Mesterükkel, mint a saját hibájuk bizonyítékára és éppen ezért sajnálkozásukat fejezik ki, hogy igénybe kellett venni Őt és arra késztették, hogy energiáját a munkában elkövetett hibák kiküszöbölésére és a tanítványok veszélytől való megóvására fordította. Minden magasabb szintű tanítvány célja az, hogy munkáját elvégezze, és hogy kapcsolatban álljon szellemi erőközpontjával, amely a csoportja, és így állandó kapcsolatban legyen Mesterével, beszélgetések és konkrét találkozások nélkül. Sokan csupán egyszer egy évben óhajtanak kapcsolatba lépni Mesterükkel, rendszerint májusban, a telihold idején. f) Arra is rájön, hogy a Mester és tanítványa közti viszonyt törvény szabályozza, és hogy a kívánt kapcsolatnak határozott szintjei és fokozatai vannak. Ezeket el lehet sorolni, de nem lehet részletezni. a) A szint, amelyen a tanítvánnyal a Mester felveszi a kapcsolatot egy másik tanítvány segítségével a fizikai síkon. Ez a „Kis Tanítványság” szintje. A szint, amelyen egy magasabb fokozatú tanítvány irányítja a próbaidőst a lélek vonaláról. Ez a „Tanítvány a Fényben” szintje. A szint, amelyen szükség szerint a Mester kapcsolatba lép a tanítvánnyal, az alábbi módon: egy élénk álomélmény egy szimbolikus tanítás a Mester egy gondolatformájának felhasználása egy meditációban történő kapcsolat vagy a Mester ásrámjában történt határozott és jól megjegyzett párbeszéd segítségével.
Ez kifejezetten az Elfogadott Tanítvány szintje. d) A szint, amelyen a tanítványt, miután bölcsességét bemutatta a munkában, valamint a Mester problémája iránti megértését, megtanítják, hogy (szükség esetén) hogyan hívja fel a Mester figyelmét, és ily módon hogyan vegye igénybe annak erejét, tudását és tanácsát. Ez egy azonnali történés és a Mester idejéből jóformán semmit nem vesz igénybe. Ennek a szintnek az a különleges neve, hogy „egy Tanítvány a Vezérfonalon, vagy Szutratmán”. A szint, amelyen megismerheti egy rezgés és egy hívás kiküldésének módszerét, amely feljogosítja őt a Mesterrel való párbeszédre. Ez csak az olyan bizalmas tanítványnak van megengedve, akire számítani lehet, hogy nem használja másra ezt a tudást, mint amire munka közben szüksége van; sem személyes okok, sem szorongás nem váltja ki belőle, hogy felhasználja. Ezen a szinten a tanítvány neve: „aki az aurán belül van”. A szint, amelyen a tanítvány eljuthat a Mester füléhez bármikor. Ő mindig szoros kapcsolatban marad. Ez az a szint, amelyen a tanítvány közvetlenül beavatás előtt áll, vagy ha már beavatást nyert, akkor valami speciális munkát kapott. Ezen a szinten így nevezik: „aki Mestere szívében van”. Egy még jobban megközelítő azonosítás szintje később következik, ahol a Fények még jobban összehangolódnak, de a kifejezésnek nincs megfelelő parafrázisa, amely elnevezés ezt fedné. A fent említett hat szintet a nyugati felfogás számára fogalmaztuk meg és semmiképpen sem szabad úgy tekinteni őket, mint ha az ősi kifejezések fordításai lennének. Így van ez néhány tanítással is, amely a tanítványokkal és az ő felismeréseikkel foglalkozik és érdemes a jelölteknek eltűnődni ezen. El kell fogadni, hogy noha a jó jellem, magasrendű erkölcs, egészséges moralitás és szellemi törekvések alapvető és megváltozhatatlan kívánalmak, mégis ennél többre van szükség, ha a Mester Ásrámjába biztosítani akarja a belépés jogát. Elnyerni azt az előjogot, hogy az Ő tudatának előretolt bástyája legyen, önzetlenséget és önalárendeltséget kíván, amelyre csak kevesen vannak felkészülve. Úgy az aurájába foglaltnak lenni, hogy a tanítvány aurája szerves részét képezze a csoport aurájának, olyan tisztaságot feltételez, amelyet kevesen tudnak megvalósítani. Bírni a Mester meghallgatását és kiérdemelni a jogot a vele való kapcsolattartásra kívánság szerint, érzékenységet követel és finom megkülönböztető képességet, amiért kevesen tudják megadni a kívánt árat. Azonban egy ajtó mindig szélesre van tárva azok számára, akik azon vannak, hogy belépjenek, és becsületes, komoly lélek, aki megfelel a körülményeknek, soha nem részesül visszautasításban. Nem kérdés, hogy manapság azok, akik bármilyen formában előre haladtak a fejlődés vonalán, a világ történelmében soha nem tapasztalt módon siettetik ezt a fejlődést. A válság olyan mély és a világ szüksége olyan nagy, hogy azok, akik kapcsolatba tudnak kerülni az élet belső oldalával, akik csak egy kevéssé is érzékelik az idősebb tanítványok és fajunk Idősebb Testvéreinek rezgéseit, és akik úgy tudják lehozni az eszméket, ahogyan azok a magasabb síkokon ismertek, azokat nagyon gondosan, erőteljesen és fáradhatatlanul képezik. Fontos, hogy képessé legyenek téve a pontos és megfelelő munkára mint továbbadók és tolmácsok. Szeretnék rámutatni bizonyos tényezőkre és módszerekre, amiknek meg kell világosodni elménkben a befolyásoltság alatti írással és a médiumitással kapcsolatban, és amelynek jelentősége van az olyan könyveknek a megírásában, mint A Titkos Tan, a világ szentírásai és azok a közvetített kötetek, amelyek hathatósan befolyásolják az emberi faj gondolkodását. A folyamat magyarázatára sokféle okból kerül sor. Az írók szintjét esetleg túlértékelik vagy kellőképpen nem ismerik el; a közvetítő által használt kifejezések műveltségének fokától függnek és ezért lehetnek nem megfelelőek vagy lehetőséget adnak a félreértésekre. Éppen ezért szükséges, hogy a folyamatnak valamelyes magyarázatát megtaláljuk. Egyes közvetítők teljesen az asztrálsíkon működnek és ezért munkájuk szükségszerűen a nagy illúzió részét képezi. Ők nem tudatos médiumok és képtelenek ellenőrizni a forrást, ahonnan a tanítás jön. Ha azt állítják, hogy ismerik a forrást, gyakran tévedésbe esnek. Néhányan olyan nem inkarnált egyedektől kapják a tanítást, akik nem magasan fejlettek, sőt gyakran alacsonyabb rendűek mint ők maguk. Némelyek egyszerűen kivonatolják saját tudatalattijuk tartalmait és innen származnak a szép, keresztény frazeológiába öltöztetett és a múlt misztikus írásaival átitatott laposságok, amelyek a fizikai síkon tudatosan dolgozó tanítványok íróasztalát ellepik. Egyesek csupán a mentálsíkon működnek, telepatikus úton fogva fel, amit fajunk Idősebb Testvérei és az ő saját lelkük kell, hogy közöljön. Ők a lélektudatban tárolt ismeretforrásokat csapolják meg. Felfogják a tudást a velük azonos sugáron lévő tanítványok agyából. Közülük egyesek, lévén a Mester tudatának előretolt bástyái, az Ő gondolatainak felismerőivé válnak. Némelyek számos módszert alkalmaznak, tudatosan, vagy öntudatlanul. Amikor tudatosan működnek, akkor lehetővé válik számukra, hogy kölcsönös kapcsolatba kerüljenek a nyújtott tanítással és a Megfelelés Törvénye alapján, szimbólumok alkalmazásával (amelyeket értelmi tisztán-látással látnak), megbizonyosodjanak tanításaik helyességéről. Akik öntudatlanul működnek (nem az asztrálsíkon működő pszichikusokra gondolok), csupán hitet és megkülönböztetni tudást használhatnak, amíg tovább nem fejlődnek. Semmit nem szabad elfogadniuk, ami ellentmond a Páholy nagy Hírvivői által közölt tényeknek és készen kell állniuk arra, hogy az általuk birtokolt parányi tudásra ráépítsenek egy nagyobb kiterjedésű további struktúrát. Most minden generációnak ki kell termelnie a maga látóit. Szeretem úgy elemezni ezt a szót, hogy „lát-ó”, mert látni annyi, mint tudni. Mindnyájatok hibája, hogy nem láttok; felfogtok egy szöget, egy szempontot, az igazság nagy szerkezetének egy rész-szempontját, de mindaz, ami mögötte van, háromdimenziós látásotok számára okkult – el van rejtve. Azoknak, akik hűséges továbbadók és közbenjárók módjára akarnak működni az emberi faj Tudói és a „kicsinyek” között, fontos a látóhatáron tartani szemüket, hogy ily módon látásukat kiterjeszthessék; fontos, hogy állhatatosan kitartsanak a belső felismerés mellett, amelyre már eljutottak és amelynek kifejlesztésén kell munkálkodniuk; fontos, hogy ragaszkodjanak az igazsághoz, hogy minden dolog az isteni megismerése felé halad és a forma semmit se számít. Azon kell lenniük mindenekelőtt, hogy megbízható eszközökké váljanak, amelyeket nem sodornak el az áthaladó viharok. Törekedniük kell, hogy bármi történjék is mentesek maradjanak a levertségtől, megszabaduljanak az elkedvetlenedéstől, kifinomodott arányérzékkel bírjanak, helyes ítélettel mindenben, életük szabályozott, testük fegyelmezett legyen és szívük az emberiségért dobogjon. Ahol ezek a képességek jelen vannak, a Mesterek elkezdhetik alkalmazni az Ő elhivatott munkásaikat, ahol hiányoznak, más eszközök után kell nézni. Egyes emberek éjszaka tanulnak és rendszeresen áthozzák fizikai agyuk tudatába azokat a tényeket, amelyeket ismerniük kell és tanításokat, amelyeket tovább kell adniuk. Sok módszer lett kipróbálva a jelölt vagy a tanítvány természetéhez igazítva. Egyeseknek olyan agya van, amely telepatikusan működik mint közvetítő. Én biztonságosabb, bár ritkább módszerrel dolgozom, amely az értelmi hordozót hasznosítja, mint közbenjárót a lélek és az agy között, vagy a tanító és a tanítvány között. A közlési módszerek az asztrálsíkon, mint amilyen az abc-s tábla, az írótábla ceruza, az automatikus írás, az időszakosan elfoglalt médiumon keresztül szóló beszéd és nyilatkozatok a tanítványok által rendszerint nem használhatóak, jóllehet a közvetlen beszédnek időnként meglehet a maga haszna. A magasabb rendű értelmi módszerek fejlettebbek és biztosabbak, még ha ritkábbak is. Az ego magasabb szintjeiről a fizikai síkra az igazi közvetítők az alábbi módszerek egyikét alkalmazzák: 1. Személyes ismereteik alapján írnak és éppen ezért tényleges elméjüket használják a feladatra, hogy olyan fogalmakkal fejezzék ki ezt a tudást, amelyek felfedik az igazságot a látó szemmel rendelkezők előtt és ugyanakkor a veszélyes dolgokat elrejtsék a kíváncsiak és a vakok elől. Ennek végrehajtása meglehetősen nehéz feladat, mert a tényleges elme az absztrakt dolgokat a lehető legkevésbé megfelelően fejezi ki és az igazság szavakba öltöztetése közben a dolgok igazi jelentéséből sok elvész. Inspiráció alapján írnak. Fizikai felkészültségük, életvitelük tisztasága, célkitűzéseik egyszerűsége, az emberiség iránti elhivatottságuk és magának a szolgálatnak a karmája révén kifejlesztették azt a képességüket, hogy érintkezni tudjanak magasabb forrásokkal, amelyekből a tiszta igazság vagy a szimbolikus igazság ered. Meg tudnak csapolni olyan gondolatáramlatokat, amelyeket a Nirmanakayáknak nevezett Elmélkedők nagy csapata hozott mozgásba, vagy azokat a meghatározott különleges gondolatáramlatokat, amelyeket a tanítók egyik nagy testülete indított útnak. Tekintve, hogy agyuk érzékeny közvetítő, ez lehetővé teszi számukra, hogy kifejezzék ezeket az átadott gondolatokat papíron. Az átvitel pontossága az eszköz (azaz az elme és az agy) érzékenységétől függ. Ezekben az esetekben a szavak és a mondatok formáit nagyrészt a leíró alakítja ki. Ezért aztán a használt kifejezések odaillő volta és a frazeológia helyessége az ő értelmi készségétől függ, műveltségének fokától, szóhasználatának körétől és attól a veleszületett képességtől, hogy az átadott gondolatok és eszmék természetét és minőségét fel tudja fogni. Azért írnak, mert a belső hallásuk fejlett. Munkájuk nagyrészt gyorsírás, de azért részben függ fejlettségi szintjüktől és tanultságuktól. A központok bizonyos meghatározott megnyitása, párosulva a karmikus hozzáférhetőséggel, alkotja a tanító választásának alapját a belső síkokon, mivel igyekszik határozott utasításokat adni és egy meghatározott gondolatsort. Így tehát a pontosságot illető felelősség megoszlik a tanítást előadó és a közvetítő személy között. A fizikai síkon közreműködőt gondosan kell megválasztani, mivel a fizikai síkon kifejezett információ
pontossága az ő munkára való hajlandóságától fog függeni, valamint az ő pozitív értelmi polarizációjától és asztralizmus-mentességétől. Hozzá kell még tenni ehhez, hogy minél műveltebb lehet egy ember, mennél szélesebb körű a tudása és a világ iránti érdeklődésének köre, annál könnyebb lesz a belső oldalról tanítónak a közlendő tudást átadni a közreműködőn keresztül. A diktált anyagok gyakran teljesen idegenek lehetnek az átvevő számára. Éppen ezért egy bizonyos mértékig feltétlenül műveltnek kell lennie és neki magának is az igazság elmélyült kutatójának, mielőtt kiválasztják őt, hogy a nagyközönség számára vagy ezoterikus célokra szánt tanítások átvevője legyen. Mindenekfelett meditáció segítségével meg kell tanulnia, hogyan összpontosuljon a mentálsíkon. A rezgés és az érdeklődés hasonlósága a kulcsa a közvetítő kiválasztásának. Vegyétek észre, hogy mit mondok: a rezgés és érdeklődés hasonlósága, nem pedig a rezgés és az érdeklődés azonossága. Ezt a fajta munkát háromféle módszerre lehet felosztani. Először van a magasabb rendű tisztán-hallás, amely közvetlenül az elmétől az elméhez szól. Ez nem kifejezetten telepátia, hanem a közvetlen hallás egy fajtája. A tanító fog szólni a tanítványhoz mint személy a személyhez. A társalgás tehát teljesen a mentálsíkon zajlik fókuszban a magasabb képességekkel. Ebben a fejközpontok vesznek részt és mindkettőt életre kell kelteni mielőtt a módszert alkalmazni lehetne. A fizikainak megfelelő központokat az asztráltestben is fel kell ébreszteni mielőtt az asztrális pszichizmus lehetővé válik. A munka, amelyre itt utalok, magában foglalja a mentáltest megfelelő részeinek egyidejű életre keltését. Másodszor van telepatikus érintkezés. Ez a fizikai agytudatban felfogott információ, amely eredhet: a) b) közvetlenül a Mestertől a növendékhez, tanítványhoz, a tanulótól a tanulóhoz. a tanítványtól, a Mestertől vagy tanítványtól a lélekhez és onnan a személyiséghez az atomi alsíkokon keresztül. Itt tehát meg lehet jegyezni, hogy csak azok tudnak dolgozni ily módon, akiknek testükben atomi alsík anyag található. Biztonság és pontosság van ebben az adottságban. lélektől a lélekig a kauzáltest útján és közvetlenül átadva az előző módszer szerint vagy felraktározva a fokozatos és szükség szerinti átdolgozáshoz.

Harmadszor van az inspiráció. Ez a fejlődésnek egy más szempontját foglalja magában. Az inspiráció analóg a médiumitással, csakhogy teljesen lelki. Az elmét az agyhoz történő átvitel eszközeként használja fel a lélek, hogy átadja azt, amit tud. A médiumitás rendszerint azt a folyamatot jelenti, amikor teljesen az asztrálsíkra vagyunk korlátozva. A lelki síkon ez az inspirációt veszi igénybe. Érdemes eltűnődni ezen a magyarázaton, mert sok mindent megvilágít. A médiumitás veszélyes. Hogy miért? Mert a mentáltest nem szerepel benne és így a lélek nincs ellenőrzés alatt. A médium öntudatlan eszköz, nem ő maga az irányító tényező, őt irányítják. És gyakori, hogy azok a nem testben élő egyedek, akik a közlésnek ezt a módszerét alkalmazzák, használják a médium agyát és hangképző szerveit, nem magasan fejlettek, s éppen ezért teljesen képtelenek a mentálsíkon szokásos módszerek alkalmazására. Egyes emberek együtt alkalmazzák az inspiráció módszerét és a különböző vonalakon kapott instrukciókat, s ebben az esetben az átvitel nagy pontossággal történik. Más alkalommal, mint Heléna Blavatsky esetében, az elmélyült tudás, az inspirációra való alkalmasság és a mentális tisztán-hallás keveredik. Ebben az esetben rendelkezésünkre áll egy ritka és hasznos eszköz az emberiség megsegítésére. Az inspiráció magasabb síkokról ered. A fejlődés igen magas pontját feltételezi, mert magában foglalja az lelki tudatot és szükségessé teszi az atomi anyag alkalmazását, ily módon nyitottá állva a közlők széles sora előtt. Ez biztonságot jelent. Nem szabad elfelejteni, hogy a lélek mindig jó. Lehet, hogy hiányos a tudása a három világot illetően és ily módon tökéletlen, de nem ad teret a gonosznak. Az inspiráció mindig biztonságos, míg a médiumitás mindig elkerülendő. Az inspiráció magában foglalja a telepátiát, mert a személy, aki inspirál, három dolgot tehet: a) b) c) Felhasználhatja a kijelölt csatorna agyát, gondolatokat bocsátva bele. Elfoglalhatja tanítványa testét, aki tudatosan félreáll a finomabb testekbe, de fizikai testét alárendeli. A harmadik módszer valamiféle időleges összefonódás, ha szabad így kifejeznem, egy összekeveredés, amikor az alkalmazó és a felhasznált váltakozik vagy kiegészíti egymást szükség szerint, hogy elvégezzék a kijelölt munkát. Nem tudom világosabban megmagyarázni.
Azt írják, amit látnak. Ez a módszer nem valami magasrendű. Észrevehetjük, hogy az első esetben a bölcsesség vagy alkalmazhatóság a buddhi, vagyis az intuíció síkján található; a második esetben a kauzál-testből történik az átvitel a magasabb mentális síkokból; a harmadik esetben elegendő volt az a fejlettség, ami lehetővé tette a jelöltnek, hogy felfogja a diktálást. A negyedik estben képes az ember olvasni az asztrálfényben, de gyakran nem képes különbséget tenni a múlt, a jelen és a jövő között. Ez illúziókat és pontatlanságot eredményez. Mindazonáltal ez olyan módszer, amelyet néha alkalmaznak, de – hacsak nem a Mester által felfokozott állapotban használjuk közvetlenül – valószínűleg a legfélrevezetőbb lehet, akárcsak a kiegészítője az asztrális tisztán-hallás. Ez a mentális tisztánlátás és gyakorlott közvetítő elmét kíván, amilyet bizony ritkán találni. Az imént felsorolt minden esetben becsúszhat a tévedés a fizikai korlátok és a szavak korlátozottsága miatt, de azoknak az esetében, akik személyes ismeretek alapján írnak, a kifejezés hibáinak nincs reális esélye, míg a második és harmadik esetben a tévedések a közvetítő személy fejlettségi fokától függnek. Mindenesetre, ha intelligenciával, odaszenteléssel és szolgálatkészséggel párosul a felfogó- és hallóképesség, akkor az illető hamarosan ki fogja maga javítani a hibáit és felismerése növekedni fog. Később két új módszert fogunk alkalmazni, amelyek megkönnyítik az igazság közvetítését a belső oldalról a külső síkra. A precipitált írás (amikor egy létező írás gondolatforma alakjában érkezik és a tanítvány azt újra materializálni tudja) azoknak adatik meg, akik megbízhatók, – de még nincs itt az ideje általános alkalmazásuknak. Várni kell, amíg az ezoterikus iskolák munkája a fejlődésnek egy határozottabb fázisába érkezik. A körülmények egyenlőre nem megfelelőek, de az emberiség ösztökélve van, hogy készüljön el és legyen nyitott és felkészült erre a fejlődésre. Később kerül sorra a gondolatformák materializálásának ereje. Olyan emberek fognak inkarnálni, akik akiknek időszakosan meg lesz a képessége, hogy létre hozzák és élettel telítsék ezeket a gondolatformákat és az emberek számára láthatóvá tegyék őket. Ez az idő azonban még nem érkezett el. Túl sok a félelem és túl kevés a tapasztalat az igazsággal kapcsolatban a világban. Több tudásra kell szert tenni a gondolat és az anyag természetét illetően, ezt pedig kísérletileg kell követniük azoknak, akik képzetten kifinomult elmével, magas szintű rezgéssel és a legfinomabb anyagból épült testtel rendelkeznek. Ennek az elérése fegyelmet, fájdalomtűrést, önmegtagadást és önmegtartóztatást kíván. Lássatok hozzá! Azoknak a Tanítóknak a csoportja, akikkel az átlagos jelöltek és próbaidős tanítványok érintkezésbe kerülhetnek a mentálsíkon, hasonló, szenvedélyekkel bíró emberek, csupán hosszabb tapasztalattal rendelkeznek az ösvényen és bölcsebben tudják irányítani önmagukat. Ők nem azért dolgoznak a jelöltekkel, mert személyesen szeretik őket vagy törődnek velük, hanem mert a szükség igen nagy, keresik azokat, akiket képezni tudnának. Az olyan típusú elméket keresik, amelyek taníthatóak, valamint képesek az ismeretek megtartására és tartózkodnak a kérdezősködéstől, amíg csak többet nem tudnak már. Ezután már bíztatják a jelöltet, hogy mindent megkérdezzen. Hadd emlékeztesselek benneteket annak a Tanítónak a szavaira, aki azt mondta: „Értelmes és kiegyensúlyozott embereknek ismerjetek meg bennünket, akik úgy tanítunk, ahogy tanítottunk a Földön, nem hízelegve növendékeinknek, hanem fegyelmezve őket. Vezettük őket és nem hajtottuk őket, ambícióikat a hatalom ígéretével táplálva, hanem információkkal láttuk el őket és arra irányítottuk, hogy használják fel azokat a munkájuk során, tudván, hogy a tudás helyes alkalmazása tapasztalatokhoz és a cél eléréséhez vezet.” Milyen gyakran találkozik az ember tanulókkal, inkább a Mesterükkel vannak elfoglalva, meg hogy az mit fog tenni, semhogy a saját problémáikkal foglalkoznának, mert hiszen az önmaguk szolgálatra alkalmassá tétele és az önmaguk felkészítése a hasznos együttműködésre a fő elfoglaltságuk vagy legalábbis az kellene, hogy legyen. A kérdezősködés a Mester felől sokkal érdekesebb, mint a kérdezősködés a tanítványsághoz szükséges tulajdonságok felől. Sokkal hatásosabb az adeptusokkal kapcsolatos hozzáférhető adatok után érdeklődni, mint kutatni állhatatosan a korlátok és a képességek hiánya után, amelyeknek pedig fel kellene kelteniük a jelölt figyelmét. Kíváncsiskodni egyes Mesterek szokásai és módszerei felől, valamint arról, hogy hogyan bánnak a tanítványaikkal, sokkal népszerűbb elfoglaltság, mint türelmesen alkalmazkodni a helyes szokásokhoz és munkamódszerekhez a jövendő tanítvány életében. Mindezek a dolgok mellékes kérdések, csak hátráltatnak és korlátoznak, és az egyik legelső dolog, amit tanácsolunk a Mesterekkel kapcsolatba lépőknek, hogy vegyék le a szemüket azokról a dolgokról, amelyek nem rájuk tartoznak, a figyelmüket összpontosítsák a szükséges lépésekre és szintekre, amelyeket be kell mutatniuk ebben az életben, és küszöböljék ki azokat a felesleges momentumokat, módszereket és gondolkodási időszakokat, amelyek oly gyakran foglalják el gondolati életük nagyobbik részét. Amikor egy Mester megkeresi azokat, akiket alkalmasnak talál az oktatásra és a tanításra, három dolog után néz először is. Amíg ezek nincsenek meg, az odaszentelésre törekvés bármilyen nagysága, az élet és életmód bármilyen tisztasága nem elegendő. Alapvető, hogy minden jelölt ragadja meg ezt a három tényezőt és ezzel takarítson meg magának sok elmebeli csalódást és felesleges tevékenységet. 1. 2. 3. A Mester keresi a fényt a fejben. Kutatja a jelölt karmáját. Figyelembe veszi a világban végzett szolgálatát.

Hacsak nem mutat valami arra, hogy az illető, ezoterikus kifejezéssel élve, egy „égő lámpa”, felesleges a Mesternek az idejét vesztegetni rá. A fény a fejben, ha jelen van, jelzi: a) a tobozmirigynek, ami (mint jól tudott) a lélek székhelye és a szellemi felfogás szerve, tágabb vagy szűkebb működését. Ebben a mirigyben zajlanak az első fiziológiai változások, amelyek a lelki kapcsolat eredményei és ez a kapcsolat meghatározott munkák révén jön létre meditációs vonalak mentén, elmekontrollal és a szellemi erő beáradásával. az ember szintbe hozását a fizikai síkon lelkével vagy felsőbb rendű énjével, mentálsíkon és a fizikai síkon zajló életének és természetének alárendelését a lélek hatásainak és irányításának. Ezt a Levelek az Okkult Meditációról első két-három fejezete megfelelően tárgyalja és a jelölteknek ezt kell tanulmányozniuk. az erő alááramlását a szutratma, mágneses kötél vagy fonál útján a lélekből az agyba a mentáltest segítségével. Az egész spirituális látás, a helyes felfogás és a megfelelő kapcsolat titka a fenti megállapítás elégséges megértésén nyugszik, éppen ezért lesz a Patanzsáli Jóga Szútrái mindig is a tanítványok, beavatottak és adeptusok szövegkönyve, mert benne megtalálhatók azok a szabályok és módszerek, amelyek a gondolkodást irányíthatják, stabilizálják az asztráltestet és így fejleszthetik és erősíthetik a lélekfonalat, hogy az ember és a lelke közötti érintkezés valódi csatornává válhassék és váljék. A megvilágosodás fénye árad lefelé be az agyüregbe és az ismereteknek három területét tárgyszerűvé váltja. Ezt gyakran elfelejtik, és innen adódik, hogy a csak részben megvilágosodott tanítvány vagy próbaidős indokolatlanul letört lesz vagy éretlenül magyaráz dolgokat. A fény először megkönnyebbülést vált ki, és a tudat előterébe hozza azokat a gondolatformákat és valóságokat, amelyek az alsóbb rendű életet ábrázolják és amelyek (összességükben) kialakítják a Küszöb Őrét. Így az első dolog, amely a jelöltben tudatossá lesz, az éppen olyasmi, amit nem kívánatosnak ismer és a saját értéktelenségének és korlátozottságának a megnyilvánulása, valamint saját aurájának nem kívánatos állapota tör rá a látására. A benne lévő sötétség felerősödik a lényének központjából halványan előderengő fény miatt és gyakran elkeseredik önmagától és a levertség mélységeibe süllyed. Minden misztikus tanúsíthatja ezt, és olyan időszak ez, amelyet át kell élni, míg csak a nappal tiszta fénye el nem űzi az árnyakat és a sötétséget, és az élet apránként fel nem fénylik és ki nem világosodik, amíg csak a fejben lévő napfény tündökölni nem kezd teljes dicsőségében. Végezetül a fejben lévő fény arra mutat, hogy megtaláltuk az Ösvényt és az a feladat marad az ember számára, hogy tanulmányozza és megértse a technikát, amelynek segítségével a fény összpontosul, felerősödik és amelybe beléphetünk, és tulajdonképpen egy olyan mágneses vonallá válik (hasonlóan a pókfonálhoz), amelyet követni lehet visszafelé, amíg csak el nem érjük az alsóbb megnyilvánulások forrását és beléphetünk a lélektudatba.