Az asztrálsík az a sík, amelyen az ember három tudatállapoton halad át: a) Érzékszervei segítségével a formák világában válik tudatossá és kifejleszti a képességét, hogy bölcsességgel és intelligenciával reagáljon a formákra. Ez a tudatossága közös az állatvilágéval, jóllehet néhány tekintetben messze túllép azon, rendelkezik egy egybevető és egyeztető elmével. Érzékenység, vagyis a viselkedés, az érzelmek és érzések, vágyak és törekvések tudatossága, amelynek gyökerei őbenne magában az öntudat princípiumában vannak, vagyis az áhámkára princípiumában, ahogyan azt az okkultisták (akik szeretik a nehéz kifejezéseket) előszeretettel hívják. Ebben teljesen osztozik embertársaival. Szellemi tudatosság vagy érzékenység a szellemi világ iránt és a magasabb tudatosság érzés aspektusa. Ennek gyökerei a lélekben vannak, előfeltételezi az értelmi természet uralmát és ez az a képesség, ami misztikussá formálja. Ebben a tudatosságban teljes mértékben osztozik minden tanítvánnyal és ez az asztrálsík tapasztalatai során kivívott győzelmek jutalma.

Ezután a mentálsík következik, amelyen az intellektus helyes alkalmazása a kimagasló eredmény. Ezt ugyancsak három szinttel lehet jellemezni: a) Az a szint, amelyen az elme a külső világból érkező benyomások felfogója az öt érzékszerven és az agyon keresztül. Ez negatív körülmény és benne „a gondolkodó princípium módosulásait” a külső világ ráhatásai, valamint az asztrális világ reakciói hozzák létre. b) A szint, amelyen az elme kezdeményezi saját tevékenységeit és ahol az intellektus az uralkodó tényező. Jóllehet tevékenységre a fentebb felsorolt tényezők késztetik, a mentálsík gondolat áramaira ugyancsak reagál és különösképpen aktívvá a kettő kapcsolata révén válik. E kettőből egy harmadik cselekvés lép elő, amelyben a megfontoló princípium tevékenykedik az ezen a két módon megszerzett információval, beindítja a maga gondolatáramait, meghatározza a maga gondolatformáit és ugyanakkor észleli a másokét. A szint, amelyen a léleknek koncentráció és meditáció segítségével sikerül a maga ötleteit és benyomásait az elmében elhelyezni, az elmében, amely „állandó fényben van tartva”, és így képessé teszi a mentáltestet, hogy a szubjektív és szellemi világból sugárzó benyomásokra és kapcsolatokra reagáljon. A küzdelem maga azonban kint zajlik az asztráltestben és legintenzívebb pontját és lehető leghevesebb állapotát csak akkor éri el, ha rendelkezésére áll egy jó fizikai eszköz és egy jól felszerelt elmebéli készség. Mennél nagyobb az asztráltest érzékenysége, annál erőteljesebbek a reakciói a fizikai világra és az értelmi állapotra, és innen adódik a tény, hogy a tanítványoknak és a magasabban fejlett embereknek a világban hatékonyabb az asztrálteste és erőteljesebb érzelmi áramlásban dolgoznak, mint a kevésbé fejlettek és Isten megszabadult fiai. A tanulókat éppen ezért rá kell szorítani, hogy határozottan és hathatósan az érzelmi természetükkel foglalkozzanak, gondolják meg, hogy a győzelem fentről száll alá, és nem lehet alulról felfelé kidolgozni. A léleknek kell uralkodnia, és eszköze a harcban a neki szentelt elme. Érdekes megjegyezni az okkult folyamatot az erről a síkról adott leírásban a szóban forgó szabályban. Ez elsősorban a kettős erő síkja. Az első dolog, amire a jelölt figyelmes lesz, a kettőség. A kevéssé fejlett ember tudatában van a szintézisnek, de ez az ő anyagi természetének szintézise. A magasan fejlett szellemi ember ugyancsak tudatában van a szintézisnek, de ez a lelkében él, mert a lélek tudata az egység. De eközben a boldogtalan jelölt, minden egyéb felett a dualitással van tisztában és a kettő között hányódik ide meg oda. Első lépése a cél felé tudatossá kell tegye számára az ellentétpárokat és a közöttük való választás szükségességét. A fény segítségével, amelyet önmagában felfedezett, felismeri a sötétséget. A jó segítségével, ami vonzza őt, meglátja a rosszat, ami számára a kisebb ellenállás vonala. A fájdalom működése segítségével megképzik előtte és tudatossá válik a gyönyör, s így az ég és pokol valósággá válik számára. Lelkének vonzó élettevékenységén keresztül megérti az anyag és a forma vonzását s arra kényszerül, hogy elfogadja mindkettő ösztönzését és húzóerejét. Megtanulja, hogy úgy érezze magát mint aki „a két nagy erő között függ”, és ha egyszer sikerült megragadni a kettősségeket, lassan de biztosan megvilágosodik a számára, hogy a meghatározó tényező e küzdelemben isteni akarata, szemben önző akaratával. Ily módon a kettős erők addig játszanak szerepet, amíg csak az isteni energia két nagy áramlásának nem látszanak, amelyek ellenkező irányokba húznak, és akkor lesz világossá számára a két ösvény, amelyet e szabályban említettünk. Az egyik ösvény az újraszületés sivár földjére vezet vissza, a másik pedig az aranykapun át a szabad lelkek városába. Éppen ezért az egyik visszafejlődéshez vezet és mélyen belesüllyeszt az anyagba, a másik kivezeti őt a testi természetéből és végül szellemi testének tudatára ébreszti, amelynek segítségével működni tud a lélek birodalmában. Az egyik ösvényt később (ha igaz és elkötelezett jelölt) úgy ismeri meg, mint a baloldali ösvényt a másik ösvényt pedig mint a helyes cselekvését. Az egyik ösvényen gyakorlottá válik a fekete mágiában, ami nem más, mint a személyiség kifejlesztett hatalma, amely annak az embernek az önző céljai alá van rendelve, akinek az indítékai önérdekűek és világi törekvésűek. Ez a három világhoz kötözi őt, és bezárja az ajtót előtte, amely az életre nyílik. A másik ösvényen alárendeli személyiségét és a Fehér Testvériség mágiáját gyakorolja, állandóan a lélek minden formájával a lélek fényében működik és nem helyez hangsúlyt a személyes én törekvéseire. E két ösvény tiszta megkülönböztetése felfedi, hogy mit neveznek egyes okkult könyvek a „borotvaél keskenységű Ösvénynek”, amely a kettő között helyezkedik el. Ez Buddha „nemes középső Ösvénye” és jelöli az ellentétpárok között húzódó finom elválasztó vonalat, a két áramlás közöttit, amelyet megtanult felismerni – s amelyek közül az egyik felfelé megy a mennyek kapui felé, a másik pedig lefelé halad a feneketlen pokol mélyére. Gyakorlatozva a jelölt két fő fegyverével, a megkülönböztetni tudással és a szenvedélytelenséggel, elnyeri azt a képességet, amelyet ebben a szabályban „az éltető hatalom”-nak nevezünk. Mint ahogyan a szem a fizikai síkon annak az eszköze, hogy megválasszuk, melyik úton haladjunk, és emellett még megvan az a sajátos képessége, amely által vonz és kidolgozza a maga saját jelnyelvét, úgy az éltető hatalmat is érezni lehet a jelöltben. Ez történetesen a harmadik szemet hozza működésbe és általa olyan hatalomra és tisztánlátásra tesz szert, ami módot ad a helyes választásra és az úton való gyors haladásra, egy következetes fejlődésre. Úgy mondják, hogy a hatalom csendben növekszik vagy fejlődik, és csak aki a béke központjára rátalál a fejében, ahol a testi erők ösvénye és a szellemi beáramlás áradása találkozik, képes helyes megkülönböztetést gyakorolni és azt a szenvedélytelenséget, amely az irányított asztrál- és mentáltesteket a lélek vezetése alá helyezi. Ekkor megértheti „a rezgő pólusok” jelentőségét, és az egyensúlynak olyan pontjára juthat el, ami azok összműködésének és rezgésének az eredménye. A kettős erők érzékelése és a két ösvény tiszta megkülönböztetése vezet az éltető hatalom kialakulásához. Ez az éltető hatalom első tevékenységében úgy nyilvánul
meg, hogy lehetővé teszi a jelölt számára az egyensúly elérését, s így az eredményeknek arra a tetőpontjára áll, ahonnan a „választás megtörténik”. Mi ez a választás? A jelölt számára döntés a gyors vagy lassú fejlődés között. A tanítvány részére, akit befogadtak és aki lojális, döntés ez a szolgálat módszerei között. A beavatott számára ez gyakran a szellemi haladás, valamint a csoporttal együtt maradva végzett áldozatos munka és a terv kidolgozása között van. A Mester számára a választást jelenti a hét Ösvény között, amiből is nyilvánvalóvá válik, hogy milyen sokkal összetettebb és nehezebb az ő problémája. Mindez azonban felkészíti a jelöltet a helyes cselekvéshez vezető helyes megkülönböztetésen át a megfelelő választásra, de ez lehetővé csupán a szenvedélytelenség gyakorlásával válik. Ebben a mondatban van összegezve a harcos módszere a vágy-sík harcmezején. Itt meg kell jegyezni, hogy a választás hatalmának következetes növekedése és az asztrálsík lojálisan megharcolt küzdelmei során az emberben a tudat fokról-fokra változik. Először is az elcsigázott és kimerült jelöltnek kell megküzdenie a vággyal, káprázattal, az ambíciókkal és a maga érzékeny érzelmi testével. Azt hiszi, hogy a csata rendkívül nagy, de egy szélesebb látószögből viszonylag kicsi – mindenesetre olyan, amellyel meg tud küzdeni. Később a gyakorlott próbaidős tanítvány az illúziók völgyében tusakodik és nem csak saját természetével foglalkozik, hanem ennek a völgynek az erőivel is, felismerve annak kettős természetét. Ekkor a tanítvány harcba elegyedik és bátran szembenéz (és gyakran tiszta látással) az erőkkel, amelyek felsorakoznak ellene. Nemcsak azokat veszi sorra a saját természetében, valamint az asztrálsíknak azokban az aspektusaiban, amelyekre természetesen reagál, de sorraveszi az illúzióknak azokat az erőit is, amelyek az ellen a tanítványi csoport ellen sorakoznak fel, amelyhez tartozik. Jól jegyezze meg minden tanítvány ezt, és tartsa észben ezekben a nehéz és mozgalmas napokban. Ilyen tanítványok tudatos kapcsolatban vannak néha saját lelki erőikkel, és számukra nincs vereség, sem meghátrálás. Ők a kipróbált, sebekkel borított és fáradt harcosok, akik azonban mégis tudják, hogy dicsőséges győzelem előtt állnak, mert a lélek mindenható. A befogadott tanítványok, akik végigharcolták a felsorolt tényezőket, és megküzdöttek még az Idősebb Fivérek ellen felsorakozó fekete erőkkel is, csoportjuk szellemi energiáit igényelhetik, és kivételesen indokolt pillanatokban még a Mesterét is, aki alatt tevékenykednek. Így a tevékenység és a munka kiteljesedik; így a felelősség és a küzdelem állandóan növekszik, míg ugyanakkor az erők folyamatosan kibontakozó felismerése is megtörténik, amelyekkel kapcsolatba lehet kerülni és amelyeket hasznosítani lehet, és amelyek, ha helyesen történt meg a kapcsolat, a végén biztosítják a győzelmet. „A meditáló” kifejezés a lélekre vonatkozik. Ardzsuna a törekvő tanítvány visszavonul a küzdelemből és a fegyvereket, valamint a kormány gyeplőjét átadja Krisnának, a léleknek, és végül az isteni alak felismerésével és meglátásával lesz megjutalmazva, az isteni alakéval, amely Isten Fiát leplezi, Aki Ő Maga. Amikor a tanítvány ezt a harcot megharcolta és győzött, akkor bolygónk fehér mágusainak sorába lép, bánni tud az erőkkel, együttműködik a tervvel, parancsol az elementáloknak és a káoszból rendet tud teremteni. Nem merül többé bele a világi illúziókba, hanem felülemelkedik rajtuk. Többé nem tartják vissza múltbéli szokásainak és karmájának láncai. Hozzájutott az éltető hatalomhoz és Idősebb Fivérré lépett elő. Így áll mindenki előtt, aki rá mer lépni, az ösvény. A lehetőség fel lett ajánlva minden tanulónak, aki a választását szenvedélymentesen vitte végbe és akit a szeretet és szolgálat vágya hajt.

NYOLCADIK SZABÁLY
Az Agniszurják felelnek a hangnak. A vizek áradnak és apadnak. A mágus őrizkedjék, nehogy belefulladjon azon a ponton, ahol föld és víz találkoznak. A kettő között félúton, sem nem szárazon sem nem vízen kell megtalálnia a helyet, ahol meg lehet vetni a lábat. Ahol a víz, a föld és a levegő találkoznak, ott a varázslat végrehajtásának a helye. Az asztrális erők fajtái Ciklikus árapály

AZ ASZTRÁLIS ERŐK FAJTÁI Ajánlatos lenne a tanulónak gondosan elolvasni ennek a szabálynak a kommentárját, ahogyan az az Értekezés a Kozmikus Tűzről-ben található. Érdemes megjegyezni, hogy milyen szélsőségesen rejtett értelmű az, és hogy mennyire tele van homályos okkult információkkal. Ezt mégis tanulmányozni kell. Az „asztrálsík” szót ugyancsak fel kell deríteni és egy általános elgondolásra van szükség annak természetét és funkcióját illetően, mint amely az érzékek harcmezeje és mint terület, amelyen a mágikus tevékenység folyik. A saját lelkének indítására cselekvő és éppen ezért csoportmunkával elfoglalt fehér-mágus intelligens és építő kívánsága a hajtóerő, amely minden mágikus jelenség mögött megtalálható. Ez a mágikus tevékenység a mágus saját életében kezdődött el, kiterjed az asztrálsík világára és onnan (ha eléggé hathatós), elkezdhet bizonyítani a fizikai síkon és végén a magasabb síkokon is. Éppen ezért jócskán fogunk időt szakítani erre a szabályra, mert ez írja le az intelligens jelölt közvetlen munkáját és tevékenységét. A könyvben ez a legfontosabb az átlagos tanuló szempontjából. Ahol nincs lelki kapcsolat ott ez meg nem érthető, és a lélek mágikus ereje sem tud megnyilvánulni a fizikai síkon, amíg csak ezoterikus kifejezéseinek értelme valamennyire ki nem alakult a mágus belső átéléseiben. A legtöbb igazi jelölt most középúton van és vagy lefullad (és nincs módja tovább fejlődni ebben az életben), megáll és megtartja az elfoglalt területet, vagy igazi gyakorló mágussá válik, aki hatékony a fehér mágiában, ami szereteten alapszik, bölcsességtől lelkes és intelligensen a formákra alkalmazott. Éppen ezért ezt a szabályt néhány részre fogjuk felosztani, hogy annál könnyebben lehessen tanulmányozni és a részeket lépésről-lépésre fogjuk átvenni, úgy, hogy meg tudjuk ragadni miképpen alkalmazzuk őket a próbaidős tanítvány mindennapi életére, és hogy bölcs megértést érjünk el széleskörű felhasználásukban.

Ez a három felosztás a következő: 1. 2. 3. Az asztrális elementálok reakciója és az ebből következően a vizek áradása és apadása. A középút veszélyei, természete és az általa nyújtott lehetőségek. A varázslat végrehajtásának helye.

Most az első pontot fogjuk tanulmányozni, amelyet számunkra a következő szavak foglalnak össze:
"Az Agniszurják felelnek a hangnak. A vizek áradnak és apadnak."

A helyzetet az alábbi tömör megállapításokkal lehet jellemezni. A már tanulmányozott szabályok hordozzák az igazságot a mágusra vonatkozóan. 1. 2. 3. 4. A lélek kommunikált a maga eszközével a három világban. A fizikai síkon lévő ember észleli a kapcsolatot és a fény – egyszer észlelt, másszor nem észlelt – felfénylik a fejben. A lélek megzendíti a saját hangját. A lélek és annak eszköze, az ember egyesült meditációjával összhangban kialakul egy gondolatforma. Ez a gondolatforma, amely megtestesíti a lélek akaratát, a személyiséggel együttműködésben hármas formát vesz fel, amely a három sík anyagából áll és élettel telítődik a fehér mágus szívéből, torkából és adzsna központjából eredő tevékenység és sugárzások által – ami a lélek, egyetértésben a maga eszközével. A személyiség-burkok, mindegyike a maga egyéni életével úgy érzik, hogy elveszítik hatalmukat és az anyag erői, valamint a lélek erői közti csata hevesen kiújul. Ezt a csatát az asztrálsíkon kell megvívni és három dolgot kell elhatározni: a) hogy vajon a lélek akarata bármelyik életben (mert egyes életek a fejlődés kritikus szakaszai) uralkodó tényezővé válik-e, és a személyiség ettől kezdve a lélek szolgája lesz-e. hogy vajon az asztrálsík többé nem az illúziók síkja, hanem a szolgálat terepe lesz-e. hogy vajon az ember a Hierarchia aktív együttműködőjévé tud-e válni, tud-e alkotni és bánni a mentális anyaggal, és így végre tudja-e hajtani az Egyetemes Elme célkitűzéseit, melyeket a kötetlen és végtelen szeretet ösztönöz és amik az Egyetlen Élet kifejeződései.

Ez az egész helyzet kritikus pontja és amikor az ember az ellene irányuló erők felett úrrá lesz, akkor készen áll a második beavatásra, amely a lélek megszabadulását jelzi az asztráltest fogságából. Ettől kezdve a lélek használja az asztráltestet, és a vágyat az isteni célok menetéhez igazítja. Nem érdektelen a tanulónak tudni, hogy hol áll és mi az ő sajátos problémája. Az átlagember megtanulja irányítani fizikai testét és megszervezni életét a fizikai síkon. A gyakorlóösvényen menetelő tanuló hasonló leckét tanul meg az asztráltestével, fókuszpontjával, annak kívánságaival és tevékenységével kapcsolatban. Az elfogadott tanítványság ösvényét rovó tanulónak bizonyítania kell ezt az irányítást és el kell kezdenie megfegyelmezni az ész-természetét és így tudatosan a mentáltestében működni. A beavatott és az adeptus munkája túlnő ezeken az eredményeken, és ezért nincs is szükség rá, hogy itt foglalkozzunk velük. A csata átterjed akár egész életsorozatokra is, de egy bizonyos életben kritikussá válik, bekövetkezik a végső felállás és Ardzsuna diadalmaskodik a harcban, de csak úgy, hogy Krisnára hagyja, hogy összefogja az irányítás gyeplőjét, az elmekontroll megtanulásával, és Isten alakjának feltárásával. A lélek és a forma megkülönböztetésének segítségével és a dicsőség tökéletességének látványa által, amely az „Istentől belakott” formákból sugárzik, megtanulja megválasztani a fény útját és úgy tekinteni a maga alakjára és mások alakjára, mint a fény őrzőire. Így tehát nekigyürkőzik a munkának, hogy az asztráltestet egyszerűen csak e fény visszaverőjévé tegye, és a vágyak lecsillapításával, az Agniszurják leigázásával, akik asztráltestét képezik és akik az asztrálsík élő szubsztanciáját alkotják, megtanul úgy működni ezen a síkon mint egy adeptus, hogy át tudjon hatolni annak illúzióin, hogy az életet igazán láthassa. Szimbolikusan szólva, az asztrálsík szubsztanciáját három fajta isteni erő lelkesíti meg, amelyek, ha összekerülnek, létrehozzák a nagy Illúziót. Ez a három a következő: Az első az önző vágy ereje. Ez a fejlődésellenes energia nagy szerepet játszik a fejlődés előrevitelében, mert hiszen az önzés a gyermeklelkek gyermekszobája. Innen adódik, hogy a jelölt nem szeret benne tartózkodni. A második a félelem ereje. Ez a tudatlanság terméke és kiinduló fokozatain nem a helytelen gondolkodásé. Alapvetően ösztöni, és uralkodóként a nem mentális állatvilágban található meg, éppúgy mint az emberi világban. De az emberi világban a hatalma hathatósan növekszik az ész ereje által, az elmúlt fájdalmak és keservek emlékei által, valamint azoknak a megérzése segítségével, amiket előre látunk. A félelem erejét hatalmasan megnöveli az a gondolatforma, amit mi magunk építettünk fel a saját egyéni félelmeinkből és fóbiáinkból. Ez a gondolatforma úgy nő erejében, amilyen mértékben figyelmet szentelünk neki, hiszen „az energia a gondolatot követi” amíg csak uralkodni nem kezd rajtunk. A második sugár emberei különösképpen áldozatai ennek. Mert többségük számára az képviseli „a küszöb őrét”, akárcsak a törekvés, a hatalom szeretete, ami mögött elképesztő vágy és gátlástalanság áll, alakítja az „Őr”-t az első sugár típusok számára. Az önző érdekekből az intellektuális eredmények kikristályosodott gondolatformája és a személyiségi célokat szolgáló tudás alkalmazása megállást jelent a harmadik sugár személyeinek ösvénye esetében, és ha csak szét nem töretnek és le nem romboltatnak, akkor ez úrrá lesz rajtuk és fekete mágussá teszi őket. Gyakran szokták mondani, hogy a félelem csupán illúzió. De hát ez a megállapítás nem sokat segít. Általánosítás ez, amit el lehet fogadni, de tulajdonképpen alapvetően nehéz egyénenként alkalmazni. A félelmek, amelyeknek a jelölt alá van vetve (figyeljük csak meg ezt a megfogalmazást), ritkán önző természetűek, hacsak addig nem, amíg a szenvedés vissza nem rettenti a kedvezőtlen történések további folyamatától. Félelmeik látszólagos szeretetbe vannak becsomagolva a körülöttük élő szeretteik iránt. Tegyen fel minden tanítvány önmagának egy nagyon is praktikus kérdést: hány kínzó órát töltött el a valóság miatt és az érintőleges történések miatt és hányat illuzórikus előérzetek miatt és kétségek, valamint kérdések miatt, amelyek olyan dolgokon alapultak, amik soha be nem következtek? Szeretnék a testvéreim számára rámutatni, hogy két dolgot kell megtenniük: meditálni a napi életigazságai felett, alkalmazva a gyakorolt és megélt igazság gondolatát, mint meditációs gondolati magot. Evégből azt javaslom, hogy valahányszor elsodorják az illúzióktól való félelmek és a szükségtelen fenyegetettség, ismételgesse és alkalmazza az alábbi formulát vagy imádságot: „Uralkodjék a valóság minden gondolatom felett és az igazság legyen életem vezérlője.” Ezt mondja el mindenki saját magának állandóan, szükség szerint, hogy ezzel erőltesse az eszét e kimondott szavak jelentőségére való figyelésre. Javaslom az egészséges, józan ész használatát és egy olyan elmebéli magatartás tanúsítását, amely lehetetlenné teszi, hogy idő maradjon az illuzórikus félelmek megnövekedéséhez. A félelem a legfőbb gát gyakran egy lényeges előrelépés megtételénél, amelyet ebben az életben végre lehetne hajtani, de el kell esetleg halasztani, ha nem választjuk ki a megfelelő alkalmat és az akarati természetünket fel nem ajzzuk erőteljesen. Az első sugár jelöltje, aki nem tud felülkerekedni a maga küszöb őrén, „lelkek rombolójává” válhat, ahogy azt mondani szokták és (amíg meg nem tanulja a leckét) arra lesz ítélve, hogy az anyag erői között dolgozzék, valamint a formákkal, amelyek minden lelket börtönben tartanak.