A gnosztikus szó a Gnózisból ered, jelentése "emberek, akiknek tudásuk van Istenről".

A gnosztikusok az Első Princípiumnak nevezik a Mennyei Atyát, akin kívül nem létezik más, a mindenhatót, az örökkévalót. Az Első Princípium hozta létre kiáradásával (emanáció) a szellemi világegyetemet. Arra a kérdésre, hogy mi szüksége volt egy eleve tökéletes lénynek, hogy létrehozzon, a gnosztikusok a következő nézőpontú modelleket állították fel:
i) Mivel semmi sem létezett rajta kívül, az Első Princípium (Atya) egyetlen lehetősége volt a gondolkozás, de gondolni csak saját magára tudott, mivel más nem létezett. De amint a gondolat megjelent, a tárgyiasult gondolat már egy "teremtmény" volt, a Második Princípium
ii) A Tökéletes Mindenható egy visszatükröződő folyékony közegben úszik és egyetlen lehetősége a látás, de látni csak magát láthatta, mivel nem létezett más. De amint a tükröződő felületen megjelent Mindenható képe, ez lett a teremtmény, a Második Princípium.
iii) A Mindenható az örökké folyó élet vize, melynek egyetlen lehetősége a túlcsordulás. A túlcsordulás a Második Princípium.

Ezek a modellek természetesen csak a hogyan kérdésre és nem a miértre felelnek. Erre más elméletek próbálnak választ adni.

Ezt a második Princípiumot nevezik Barbelonak (valószínűleg egyiptomi eredetű szó, egyetlent, örökkévalót jelent, ezután nevezik a gnosztikusokat barbeloitáknak is) aki által az előbb leírt folyamatnak megfelelően ismétlődő entitások jöttek létre, melyet a görögben aiónoknak hívnak. Az aión, vagy tartomány, vagy királyság felölel időt, teret és entitásokat. Barbelóból 10 aión áradt ki, valamint a Krisztus, a mennyei képmás. Az aiónokban is létrejöttek a különböző teremtmények, melyek tisztán szellemi jellegűek voltak, utolsó képviselőjük a Tudás (Sophia).

Ezután történt, hogy egy teremtmény hozzájutott "anyja", Sophia energiájának egy részéhez, kikiáltotta magát Istennek és a szellemi univerzum mintájára anyagi világot kezdett el teremteni. Ialdabaoth-nak, vagy Samaelnek, Sakklám (a héber Sátán)-nak hívták. Ialdabaoth teremtette a világot, s bár nem volt rosszindulatú lény, de tökéletlenséget hordozott magában. Az Atya és Sophia megtévesztette Ialdabaoth-ot és annak kikiáltására ("Én vagyok az Úr, nincsen más Isten rajtam kívül") megjelentek. "Válaszként" Ialdabaoth az eredetileg szellemi lényegű Ádámnak és Évának testet teremtett és létrehozta a halált, a démonokat, de az ő nevéhez fűződik összesen 365 entitás teremtése is, köztük az angyaloké, erőké. Ez a teremtő ezenkívül létrehozta a Sorsot, mellyel rabszolgájává tette az emberi fajt. Erre szolgált ellenlépésként Krisztus missziója.

Az Atyaisten Szeth-ben és annak leszármazottaiban energiát juttatott vissza és elküldte a Krisztust, hogy a megtért lelkeket összegyűjtse és lehetőséget adjon a hozzá való visszatérésre. Krisztus, a mennyei Megváltó feladata, hogy a lelkeket magában visszavigye az Atyához, a szeretetbe.

Erről részletesebben a fordításban.

A könyv elolvasása után teljesen nyilvánvalóvá vált, miért ennyire üldözött ez a nézet:

1) Izrael Istene (az Ószövetség Istene), nem más, mint Ialdabaoth és nem a Mennyei Atya.
2) Krisztus a Hazugság Atyján Ialdabaoth-ot érti (aki mondja "Nincs más Isten rajtam kívül...")
3) A menny az Atya tisztán szellemi világa, a pokol pedig az Ialdabaoth által a szellemi világ mintájára (lenyomataként) teremtett anyagi világ
4) A pokol büntetése az anyagi világban való újjászületés.
5) Ebből arra a szörnyű következtetésre lehet jutni, hogy a Biblia Ótestamentumban leírt (valóban különböző az Újtestamentumi Mennyei Atyától, pedig tudjuk az Isten változatlan) Úr nem más, mint a Sátán

Az Isteni Kiáradás hatalmas folyamata tehát a következő volt

i) Kiáradás és a szellemi univerzum megteremtése
ii) Entitások és aiónok létrehozása
iii) Energiaveszteség és egy teremtmény hatalomhoz és teremtő erőhöz jutása
iv) Krisztus segítségével a megváltás, az energia visszajuttatása a Mennyei Atyához.

írta: Biga Cubensis