A kelta druidák egy „nem-árja papság“ véli Sir John Rhys. Julius Pokorny bécsi nyelvész a Revue Celtic-ben megjelent cikkében (On the Origins of Druidism) a következőket írja: A druidaság egy olyan vallást képvisel, sok olyan jellemvonással bír, amely az indoeurópai hitvilágnak lényegileg idegen. A kelta vallás „heroikus“: a hősök istenek, az istenek hősők. A kelták istenségeiket nem teremtőiknek, hanem őseiknek tekintették, vagyis egy fajta természetfeletti hősöknek.  Ettől függetlenül, a mai kutatások fényében a kelták is egyisten hitűek voltak, akárcsak mi magyarok,  azaz, ahogy az alexandriai Origenes (Kr.u. 185-254), az ottani keresztény iskola vezetője vallotta: a kelta druidák egy Istenhez imádkoztak, még Jézus eljövetele előtt, így a kelták már régen rátermettek a kereszténységre a druidák tanítása alapján, akik az Egyisten hitét hirdették.

A druidák képviselte eszme, ÉISCE a bölcsesség, a tudás, a jóslás és a verselés legmagasabb foka értelmében (IS EARD vm-nek értelme) egy „hármas-világ“ alkotja a hitbeli világegyetemet: a Felső Világ, ahol a „felső“ Isten (DONN) és kísérete (Nap, Hold, Csillagok) lakik, a középső világ, a látható, a halandók világa és egy Alsó Világ, az ősök világa, amit egy „alsó“ isten védelmez. A három világot egy Életfa köti össze, pontosabban, ennek tengelyét alkotja, amelyen a druida (táltos à ír DIAIL) képes a halandók világából fel- és alászállni a felső, isteni világba, illetve az alsó, az ősők birodalmába. A kelta druida (torda) révülésekor (RÁMHAILLE - ejtsd: rávëllyë) mindig egy magas fának (Életfa pótlója) dőlt. A fát egy men-hir („állókő-óriás“) is helyettesíthette.

 A képzelt égigérő „életfa“ (BÍLE) tetején, koronáján lakott a Jóisten (DAGDA).  Dagda egy ilyen hatalmas égigérő tölgyfa tetején lakott még a kisázsiai honban is. Dagda, mai írásmód szerint Daghdha, a Jóisten (DAGH-DHA „isten-jó“ vagy „dicső-atya“) akitől minden ír származott és így az összes írek Atyja, ősibb istenek gyereke volt. Anyja DANU az Anyaisten, a Földanya, apja meg BÁL (BÉL), a halottak országának fejedelme. DANU szó szerint JÓ-ANYÁ-t jelent, DEA-ANU [ejtsd: gyanú~janu] és ANU Anyaisten(nő) egyik másik neve (à Cormac Glosszáriumában: Mater Deorum Hibernensium Írország isteneinek Anyja).

Visszatérve a révüléshez, érdekes, hogy a ‘transz állapotban történő utazás’ szava egy a ‘révészt’ (RÁMHAÍ, ejtsd: ráví) kifejező szó továbbképzése. Tehát a révülésben a táltos druida (torda) „átevezett“ — kívánsága, akarata szerint — az egyik másik világba: RÁMH-AÍ révész à RÁMH-A-IGH evezni à RÁMH-AIL-LE révülés.

Az Életfa („Szentfa“) a táltos („csillogó“) eszű TALIESIN brit-kelta regös mondása szerint egy: „Világtengely ami a Mennyet (NEAMH) a Földdel (FÓD vagy FÓDLA) összeköt.“ Az Életfa mindig a Világközepén áll. A Világközepe felett lakik Isten. A Világközepét átszelő Világtengely pontosan Istenhez vezet. Az Életfát helyettesíteni hivatott, a druida által kiválasztott (hatalmas)fa működéséből adódóan maga a Világtengely. A Világközepe mindig egybeesik a táltos szellemi központjával — ez a ‘bűvöskör’ közepe —, ahol a közép maga a táltos, hátával nekidőlve az Életfának (vagy az ezt jelképező magas fának). Ebben a helyzetben a druida, aki lehetett férfi vagy nő egyaránt (!) — akár a magyar táltosok esetében —, egybefonódott (lényegült) az Életfával. Ebben a helyzetben kezdődhetett a révülés.

Egy fennmaradt középkori költő sorai kirívóan ábrázolják a révülés állapotát:

 „Tarka lazacok ugrálnak ki a fehér tenger öléből,

 amire te tekintesz: igen, borjak ezek, barna bárányok.

 Szelídek, nem gyilkolják ezek meg egymást.

 Habár csak egy csikós mutatja magát

 MELL virágzó mezején,

 sok táltos paripa vágtat végig azon,

 csak te ezeket nem láthatod.“ - saját fordításban-

Mint már említettem a kelta Felső Világban, az égben (UCHEL felső, ák) lakik Isten (vö. AOIS [ejtsd: ÍS] ős, idős, koros + DUINE [ejtsd: DINY] ember, személy) akit egy általános szóval DONN-nak (vö. székely TEN) neveztek. Őt az egyik legrégibb brit-kelta mondában TEEGER-NONOS Nagyságos Király,  talán TE(N)GRI(?) névvel illetik. A név etimológiája feltehetően: TE(N) vagy TI(N) ~ DUINE személy + GER nagy, hatalmas, gar + NON- ~ NEAMH Menny („Mennyei hatalmas személy“).

A kelta Alsó Világ az ősök világa volt. Ott az Életfa alsó ágain, azaz alsó tetején (a mesékben a Fa tövénél) ült az ősök világának királya, őre, egy bölcs és titokzatos alak, akit mindig török- vagy buddha-ülésben ábrázoltak, fején szarvasagancssal. Ő a Zöldember (a Green Man), akit egy falka piros fülhegyű fehér kutya kísér és néha még az emberek világába is be-betör. Ő a vándorok védelmezője és az ősök tudásának őre. Ő engedélyezi az ősök tudásához való hozzájutást. Ő a Világ, talán, legősibb lénye. Magas életkora folytán senki sem tudja megmondani, hogy honnan jött és mikor született. A kelta időkben ő Szarvas-Isten képében jelenik meg. Őt egyesek „Cernunnos“ névvel illetnek, habár ez a név nem több mint egy tudós feltevés (kitaláció) ami egy részben átírt feliraton alapszik. 

 A Szarvas-isten köbe vésett ábrája a rómaikori Galliából maradt ránk és ma Párisban a Museé de Clunyban őrzik. A felírat így hangzik, hogy: ERNUNNOS. Ezt másították meg derék tudósok Cernunnosra (mert nekik a szarvak láttán hiányzott a kezdő ‘k’-betű). Így is lehet történelmet írni. Erre aztán még derekasabb nyelvészek nekiugrottak etimologizálni, és kieszelték, hogy: ‘Cer’ valószínűleg az indoeurópai ‘ker’ nőni gyöknek a megfelelője; ő [Cernunnos] az az isten, aki növekedési erőkkel lehet kapcsolatban, amik a fején szarvakként nyilvánulnak meg. Nem volt elég egy csalás (a név elé egy „C“ betű biggyesztése), indogermanista nyelvészeink még egy egész (dajka)mesét is kitaláltak hozzá. Ez az a tárgyilagos és tudományos történelemírás, amit finnugrászaink oly csodálnak és vakon követnek.

A gall ERNUNNOS azonos a breton AROÚN’ és vels ARAWN-nal, a Másvilág királyával, aki az újjászületés üstjét őrzi, illetve az ír ÚR-DUINE ‘Zöld-Ember’ nevű lénnyel. Az ír ÚRDUINE neve hallatán, bizony nem tévedünk, ha eszünkbe jut URDUN-g („ismeretlen eredetű“) szavunk.

A kelta Alsó Világ központjában volt a tudáskútja (SEGAIS kútja à vels OES, ír AOIS ős + GAOIS okosság), amit Ernunnos, a Zöldember védelmezett. Habár az ősök tudása mérhetetlen mégis egy dióhéjba belefér — állítja az ír hagyomány. A Zöldember mögött mindig ott van a hatalmas Földanya (ANU) alakja, egy hatalmas és hatalmat adó, élő kőből vésett lény. A kútból ered a hét Életfolyó. Ezek az Alsó Világban folynak és szivárványként kiszélesednek a felső világokba. A szivárvány-folyókban helyezkednek el a totem-állatok, a levegő és víz szellemei. A szivárvány-folyók átmenet nélkül folytatódnak a csillagos égbe. Az Alsó Világban ered az ősök tudásának forrása, azoké az ősöké, akik a keltanép bölcsőjénél álltak. kelta totem-állatokkal. Ezek a következők:

AG vagy SAILETHEACH szarvas (ír SAIL ág à SAIL-ET-EACH „ágas“). Fionn fehér, fényes nevű hősnek volt egy másvilágbeli felesége, akit úgy hívtak, hogy SABHA (?> SÁBH szab, vág à SÁIBLE szablya). Ő mindig szarvas képében jelent meg férje előtt. A szarvas fontosságát az is kiemeli, hogy a kelta nyelvekben tíznél is több neve van, ugyanakkor mindig ‘vezérállat’ a Túlvilágba vezető úton is, valamint az egyik ‘honfoglalást’ is ő vezérli. A terjedelmes és gondosan végzett tanulmányaiban, amit a dél-angliai Aveburyben és Silburyben található kőkori emlékművekről folytatott, sikerült Dames angol történésznek bebizonyítani, hogy ugyanúgy ahogy két ezer évvel korábban a sumérok, Dél-Anglia lakosai is Kr.e. 2000 körül a szarvasban az Istenanyát látták  akárcsak mi magyarok is!