Ha most figyelmünket az egyiptomi kereszt vagy Tau felé fordítjuk, felfedezhetjük rejtélyes összefüggését a dekáddal, így magasztalva fel egyiptomiak, görögök és zsidók által. A tau a titokzatos isteni Bölcsesség alfája és omegája, amit Thot (Hermes) kezdő és befejező betűi jelképeznek. Thot volt az egyiptomi ábécé feltalálója, és a tau betű zárta a zsidók és a szamaritánusok ábécéjét, akik ezt az írásjelet „végnek”, „tökéletességnek”, „betetőzésnek” és „biztonságnak” neveztek. Innen ered – ahogy Ragon mondja nekünk – a határoszlop (végződés) és a tetőfedél (tető), hajlék és biztonság jelképei, amelyek inkább hétköznapi kifejezések. Azonban ilyen az ideák (alapeszmék) és dolgok szokásos végzete a szellemi hanyatlás valamint a fizikai fejlődés eme világában. PAN egykor az abszolút természet és a Nagy-mindenség volt, de amidőn a történelem futó képet nyert róla, Pan már lehanyatlott a mezei istenítéssé, egy vidéki istenné, és a történelem már nem ismeri fel, míg a teológia tőle származtatja a gonoszt. Mégis, hétágú sípja, a természet hét erejének, a hét bolygónak, a hét zenei hangjegynek, minden hetes harmóniának szimbóluma, röviden, mindez mutatja őseredeti jellegét. Ugyanígy van ez a kereszt esetében is. Sokkal korábban, mint ahogy a zsidók megtervezték arany templomi gyertyatartóikat három foglalattal az egyik és néggyel a másik oldalon, így kiadva a hetes számot, a nemzés feminin számát, így vezetve be a fallikus elemet a vallásba, szellemibb ihletettségű nemzetek a keresztet (mint 3, 4 = 7) tették meg a legszakrálisabb isteni szimbólumukká.

Valójában Kör, Kereszt és Hetes – az utóbbit tették meg a szögmérték alapjává – az első őseredeti szimbólumok. Pythagoras, aki bölcsességét Indiából hozta, ebbe az igazságba bevillantó fénysugarat hagyott az utókorra. Iskolája úgy tekintette a 7-es számot, mint amely 3 és 4 összetétele, amit kettős módon magyaráztak. A magánvaló (a Kant szerinti megismerhetetlen) világ síkján a háromszög a megnyilvánult Istenség első koncepciójaként „Atya-Anya-Fiú” képmása; és a Négyesség, a tökéletes szám, a magánvaló, ideális gyökere az összes számnak és dolognak a fizikai síkon. Néhány tanulmányozó a Tetraktis és a Tetragramma (Jehova nevének négy titkos betűje) szentségére való tekintettel a négyesség titkos jelentését eltévesztette. A régieknél az utóbbi csak másodlagos „tökéletesség”, azaz mivel csak a megnyilvánult síkokra vonatkozott. A háromszög, a görög delta, Δ volt a „az ismeretlen Istenség hordozója”. Ennek megfelelő bizonyítéka, hogy az Istenség neve (Deity) deltával kezdődik. Zeus nevét így írták: Δєύς a boeotiusok, innen ered a latinok Deus-a. Ez a szimbolizmus metafizikai nézőpont vonatkozásában, a Hetesnek a jelenségvilágban betöltött jelentésére való tekintettel, de profán és exoterikus értelmezés céljából megváltozott. Három vált a három anyagi elem – levegő, víz, föld ideogrammájává (képírásjelévé), a négy a sem nem anyagi, sem nem észlelhető összes többi princípiumává. Ezt azonban sohasem fogadták el a valódi pythagoreusok. 6 és 1 összetételeként szemlélve, a hatosság és az egység, a hetes szám volt a láthatatlan központ, mindennek a szelleme (lásd: a továbbiakban a 6 magyarázatát), mivel nem létezik test hat vonalból formálva a hetedik nélkül, amely benne középpontként található meg (lásd: kristályok és hópelyhek az u.n. élettelen természetben). Ezen túlmutatóan a hetes szám, ahogy mondták, rendelkezik az Egység tökéletességével, a számok száma. Mivel az abszolút egység nemteremtett, oszthatatlan, (ezért szám-talan), egy szám sem tudja létrehozni, így van ezzel a hét is, a dekád által tartalmazott egyetlen számjegy sem képes megteremteni vagy létrehozni. A 4 tesz lehetővé egy számtani megosztást egység és hét között, mivel ugyanannyival (három) haladja meg az előbbit, mint amennyivel őt magát a hét, mivel a négy annyival áll az egy fölött, amennyivel a hét a négy fölött (egy feltehetően St. Germain-től származó kézirat szerint).

„Az egyiptomiaknál a 7-es szám az örökélet szimbóluma volt” – mondja Ragon, és hozzáteszi, hogy ezért a görög Z betű, ami csak dupla 7, Zaô kezdőbetűje, „Élek” éspedig Zeustól, „minden létező atyjától”.

Ezenfelül a 6-os szám a Föld szimbóluma volt az őszi és téli „alvó” hónapok alatt, a 7-es tavasszal és nyáron - minthogy az élet Szelleme akkor elevenítette fel - a hetedik vagy központi lelkesítő Erő. Ugyanezt megtaláljuk az egyiptomi mítoszban, Osiris és Isis szimbólumában, megszemélyesítve Tüzet és Vizet metafizikailag, és a Napot és a Nílust fizikailag. A szoláris év, napokban számolva 365, a Nílus (Neilos) szó számértéke. Ez a Bikával, szarvai között a növő holddal és füles kereszttel, ♁ és a Föld annak asztronómiai szimbóluma alatt a leginkább fallikus jelképei a késői régészetnek.

„A Nílus az idő folyója volt, egy év számával, vagy egy év és egy nap (364 + 1 = 365) számával. Isis magzatvízét vagy a Földanyát ábrázolta, a holdat, az asszonyt és a tehenet, valamint Osiris műhelyét, a héberek T’sod Olaum-át. Ennek a folyónak az ősi neve Eridanus volt, vagy a héber Iardan, kopt vagy ősi görög toldalékkal. Ez volt a héber Jared szó kapuja, vagy ’Forrás’ vagy Leszármazottja… a Jordán folyónak, amelynek ugyanaz a mitikus értelme volt a hébereknél, mint a Nílusnak az egyiptomiaknál, ez volt a leszármazás forrása, és az élet vizeit tartotta” (kiadatlan kézirat). Hogy világossá tegyük, a megszemélyesített Föld vagy Isis jelképe volt, amelyet a Föld méhének tekintettek. Ez elég világosan megmutatkozik; és a Jordán – amely olyan szent most a keresztényeknek – nem hordozott fennköltebb vagy költőibb jelentést, mint a hold magzatvizei (Isis vagy Jehovah női aspektusában). Ugyanaz a tudós mutatta ki, hogy Osiris volt a nap és a Nílus folyó és a 365 napos trópusi év, míg Isis volt a hold, a folyóágy vagy földanya „a születőben levő energiák számára, amelyek közül a víz szükségszerűség volt”, valamint a 354 napos holdév, „a kihordási periódus idő-teremtője”. Akkor tehát mindez szexuális és fallikus, és úgy tűnik, modern tudósaink nem találnak ezekben a szimbólumokban semmit a fiziológiai és fallikus jelentésen felül. Mindazonáltal, 365 három számjegyét, avagy a szoláris év napjainak számát csak pythagoreus kulcs segítségével olvasva lehet filozófiai és morális jelentésre lelni. Elegendő egyetlen példa:

A Föld --- lelkesítve --- az Élet Szelleme által.

3. 6. 5.

Egyszerűen, mivel 3 egyenlő a görög gammával, vagy Γ, amely betű gaia (a Föld) szimbóluma, a 6 a lelkesítő, inspiráló alapelvé, és az 5 általános kvintesszenciáé (leglényeg), amely szétárad minden irányban, és formál minden anyagot. (St. Germain kézirata.)

A rendszer rendkívüli és bonyolult nehézségű, a Beavatottak közül is csak néhány mester volt mindhét megoldás birtokában. Nem bámulatos ugyanakkor, hogyan süllyedt fokozatosan lefelé a metafizikai a fizikai természetbe; hogy a Nap, amely egykor az Istenség szimbóluma volt, pusztán teremtő hevességgé az aeonok (mérhetetlen hosszú időegységek) múltával, és ettől fogva merőben fallikus jelentőségű jellé hanyatlott? Egészen biztos, hogy nem azok kezdték vallásukat szexuális jelképekkel szimbolizálni, akik (Platónhoz hasonlóan) az univerzálisból (egyetemes érvényűből) kiindulva haladtak lefelé a partikulárisba (a részlegesbe). Természetesen igaz az Eliphas Lévi által kimondott megtestesült paradoxon (látszólagos ellentmondás), hogy „az ember Isten a Földön, Isten ember a mennyben”. Ez azonban sohasem alkalmazható az Egy Istenségre, csak megtestesült sugarainak seregeire, akiket mi Dhyan Chohan-oknak nevezünk, a régiek Isteneknek hívtak, és manapság az Egyház gonoszakká változtatta a baloldalon, Üdvözítővé a jobboldalon.

Mindezen dogmák azonban egyetlen gyökérből nőttek ki, a bölcsesség gyökeréből, amelyik az indiai talajon nő és gyarapszik. Nincs olyan Arkangyal, amelyik nem lenne ősalakjára visszakövethető az Aryavarták (arya kaszt) szent földjén. Ezek a prototípusok (ősalakok) valamennyien a Kumârákkal vannak kapcsolatban, akik „utód teremtésének” visszautasításával lépnek színre, mint Sanatkumâra és Sananda. Mégis a (gondolkodó) ember „teremtőinek” hívják őket. Többször hozzák őket összefüggésbe Narada-val – egy halom nyilvánvaló egyéb képtelenséggel – habár filozófiai nézetek tárházával. Narada a Gandharvák, az égi énekesek és zenészek vezére; ezoterikusan, ennek oka azzal magyarázható, hogy az utóbbiak (a Gandharvák) „az emberek tanítói a titkos tudományokban”. Ők azok, akik „szeretvén a Föld asszonyait”, felnyitották előttük a teremtés titkait; vagy ahogy a Védában áll: az „égi Gandharva” istenség, aki ismerte és feltárta a mennyei és isteni igazságok titkait általában. Ha felidézzük, hogy mit mond az Angyaloknak erről az osztályáról Enoch Könyve és a Biblia, akkor az allegória (képletes beszéd) világos: Narada, jóllehet visszautasította a nemzést, az embereket istenekké váláshoz vezeti. Ezenfelül mindegyikük, ahogy a Védákban áll, Chhandaja (önszántából-született), vagy saját akaratából inkarnálódott (a különböző Manvantarákban); és az exoterikus irodalom úgy mutatja be, mint korról korra létezőt, néhányuk „arra kárhoztatva, hogy újraszülessen”, mások kötelességtudatból megtestesülve. Végül a Sanakadikák, a hét Kumâra, akik meglátogatták Vishnu-t a „Fehér Szigeten” (Sveta-dwipa), ahol a Maha Yogin-ok laktak, Sákadwipa-val és a harmadik és negyedik Fajhoz tartozó lemúriaiakkal és atlantisziakkal állnak rokonságban.

Az Ezoterikus Filozófiában a Rudrák (Kumârák, Adityák, Gandharvák, Asurák, stb.) a legnagyobb Dhyan Chohanok vagy Dévák, intellektuálisan tekintve. Ők azok, akik, miután önfejlesztés útján megszerezték az ötszörös természetet – innen ered az ötös szám szentsége – függetlenné váltak az igazi Arupa déváktól. Ez olyan titokzatosság, amelyet igen nehéz felfogni és megérteni. Mivel látjuk, hogy azok, akik „engedelmeskednek a törvénynek” a lázadókkal egyaránt arra ítéltettek, hogy újraszülessenek minden korban. Naradát, a Rishit Brahmâ arra átkozta, hogy szüntelenül sétálva tanítson a Földön (peripatetikusan Arisztotelész tanította tanítványait), azaz állandóan újraszülessen. Ő Brahmâ ellen lázadó, de nincs rosszabb sors, mint a Jayáké, a tizenkét nagy teremtő istené, akiket Brahmâ hozott létre, mint segítőit a teremtés műveleteiben. Mivel ez utóbbiak meditációba belemélyedve elfelejtették, hogyan kell teremteni, ezért őket egyaránt megátkozta Brahmâ, hogy minden manvantarában újraszülessenek. Mindazonáltal a lázadókkal együtt őket is Chhandajáknak nevezték, vagy olyanoknak, akik saját akaratukból születnek meg emberi alakban.

Röviden, a védikus istenek teogóniája (származástana), ha valaha kibogozzák, fel fogja tárni a Teremtés és a létezés felfoghatatlan titkait. Igaza van Parasârá-nak: „Ez a harminchárom istenség korról korra létezik, megjelenésük és eltűnésük ugyanúgy megy végbe, mint ahogy a nap lenyugszik, és ismét felkel.” (I. Könyv, XV.)

Volt időszak, amikor a Kereszt és Kör szimbóluma, a Swastika, általánosan elfogadott volt. Az ezoterikus (és ezért az exoterikus) buddhista, a kínai és a mongol ember számára „a 10,000 igazságot” jelenti. Ezek az igazságok, ahogy ők mondják, a láthatatlan Világmindenség, az őseredeti Kozmogónia (világeredet-elmélet) és a Teogónia (istenek származástana) titkaihoz tartoznak. „Miután a Fohat keresztezte a Kört, mint két lángvonal (vízszintesen és függőlegesen), az Áldott Egyek seregei sohasem mulasztották el elküldeni képviselőiket a planétákra, amelyek őrzésére rendeltettek kezdettől fogva.” Ezért helyezték a Swastikát mindig az elhunyt misztikusok mellére úgy, mint a füles keresztet Egyiptomban. Ez található a Buddha szobrokon és képmásokon, a szíven Tibetben és Mongóliában. Ez az élő Beavatottak szívére helyezett lenyomat, néhányuk számára örökre húsba égetve. Ez, mivel ezeket az igazságokat sértetlenül és érintetlenül kell megtartaniuk, örök hallgatásban és titokban, mindaddig a napig, ameddig választott követőik, az új beavatottak felfogják és megfejtik, „méltóvá válva arra, hogy a tízezer tökéletesség rájuk legyen bízva”. Mostanra azonban lefokozódott, gyakran helyezik a szentségtörő Bhon-ok, a tibeti határvidékek Dugpá-i (varázslói) visszataszító bálványainak, az „isteneknek” fejfedőjére, amíg egy Galukpa rá nem jött, és le nem tépte az „isten” fejével együtt, habár jobb lett volna, ha az imádóét csapja le a bűnben élő testről. Titokzatos sajátságai azonban sohasem vesznek el. Vessünk egy visszatekintő pillantást, és nézzük meg, hogyan használták beavatottak és bölcsek egyaránt, ahogy Troy papjai is (Schliemann találta meg annak a régi városnak a helyszínén). Megtalálja az ember a peruiaknál, az asszíroknál, a káldeaiaknál, valamint a régi világ ciklopsz (gör.=hatalmas kőtömbökkel, kötőanyag nélkül végzett építkezés) épületeinek falain; az új világ katakombáiban, valamint a régiében (?) Rómában, ahol Crux Dissimulata-nak, Rejtett Keresztnek nevezték, mivel az első keresztények feltehetően itt rejtőztek és rejtegették vallásukat.

„De Rossi szerint a Swastika egy korai időszaktól fogva kedvelt formája volt egy okkult jelentéssel összekapcsolt keresztnek, ami arra utal, hogy nem a keresztény kereszt titkáról van szó. A Swastika kereszt egy felirat jelölése volt a katakombákban, amely így hangzik: ’ZΩTIKΩ ZΩTIKH’ azaz ’Vitalis Vitalia’, vagy ’az élet élete’.”

„A kereszt, mint keresztény szimbólum értéke – mondja Massey úr – feltehetően abból az időből ered, amikor Jézus Krisztust keresztre feszítették. A katakombák ’keresztény’ ikonográfiájában nem tűnik fel emberalak a kereszten az első hat-hét évszázadban. Azok mind keresztalakok, kivéve azokat, amelyek az új vallás állítólagos kezdetének idejéből valók. Az nem kezdeti, hanem végső formájává vált a feszületnek. A keresztény korszak mintegy hat évszázada alatt a keresztény vallás megalapítása egy megfeszített Megváltó alakjában teljesen hiányzik a keresztény művészetből. A kereszten való emberalak ábrázolásának, a feszületnek a legkorábbi ismert formáját Nagy Gergely pápa ajándékozta a lombardiai Theodolinde királynőnek, ami jelenleg Monza-ban, a Szt.János székesegyházban van, míg Rómában, a katakombákban a Megfeszített képmása csak a hetedik vagy nyolcadik századhoz tartozó Szt. Giulio idejében fordul elő… Nincs sem Krisztus, sem Megfeszített, a kereszt jelenti Krisztust, ahogy a staurolit kereszt Horus, a gnosztikus Krisztus jellemzője és neve. A kereszt és nem a Megfeszített az ábrázolás lényeges eleme a kereszténység művészetében, és imádatának tárgya vallásában. Egész növekedésének és fejlődésének csírája a keresztig követhető nyomon. És az a kereszt kereszténység előtti, egyszerű és pogány, fél tucat különféle alakban. A kultusz a kereszttel kezdődött, és Juliannak igaza volt, mondván, hogy ’hadviselésbe fogott az X-szel’; amit nyílván úgy tekintett, mint amit az A-gnosztikusok és mytholatorok (hitregékkel foglalkozók) fogadtak el, hogy lehetetlen jelentést továbbítson. Évszázadokon keresztül a kereszt jelképezte Krisztust, úgy beszéltek a keresztről, mintha élőlény lenne. Először isteni volt, majd utóbb humanizálták (tették emberléptékűvé).”

Néhány világszimbólum gazdagabb valódi okkult jelentésekben, mint a Swastica. A 6-os számjegy jelképezi, mivel ahhoz a számjegyhez hasonlóan saját tényleges képalakjában mutat, ahogy a szám képírásjele is, Zenithre és Nadirra, északra, délre, nyugatra és keletre; az ember mindenütt megtalálja az egységet, és az az egység verődik vissza mindben és minden egységben. Jelképe a Fohat működésének, a „kerekek” folyamatos forgásának, a Négy Elemnek, a „Szent Négynek” titokzatos és nemcsak kozmikus értelemben; továbbá négy karja, derékszögben meghajlítva közvetlenül összefügg, ahogy másutt már bemutatásra került, a pythagoreus és hermetikus léptékekkel. A Swastica jelentésének titkaiba beavatott - említik a szövegmagyarázatok – „azon keresztül matematikai pontossággal tudja nyomon követni a Kozmosz fejlődését és az egész Sandhya időszakot”. Továbbá a „Látható és Láthatatlan összefüggését” és „ember és fajok első előteremtését”.

A keleti okkultista számára a Tudás Fája az emberi szív saját édenkertjében az örök Élet Fájává válik, és semmi köze az ember testi érzékeihez. Ez abszolút titokzatosság, amely csak a bebörtönzött Manas és az Ego törekvésein keresztül tárja fel magát, hogy felszabaduljanak az érzéki észlelés rabszolgasága alól, és lássanak az egy, örök, jelenlévő Valóság fényében. A nyugati kabbalistának és ma már sokkal inkább a felszínes szimbolistának, a materialista tudomány halálos légkörében nevelkedve, csak egy lényegi magyarázatuk van a kereszt misztériumaira, annak szexuális eleme. Még a máskülönben szellemi, modern szövegmagyarázó is észreveszi a Keresztben és a Swastica-ban ezt a sajátosságot az összes többi előtt.

„Egyiptomban a keresztet védő talizmánként használták, és a megmentő erőt jelképezte. Typhon vagy Satan leláncolva a kereszthez volt kötve. A szertartásban Osiris híve így kiált: „Apophis-t legyőzték, béklyóik megkötözik Délt, Északot, Keletet és Nyugatot, kötelékeik rajta vannak. Har-ru-bah kötözte meg őt.”

Ezek voltak a négy Negyed kötelékei vagy a kereszt. Thor-ról mondják, hogy kalapácsával lecsapta a kígyó fejét… Swastica vagy négylábú kereszt alakzat… Egyiptom primitív síremlékeiben a helység sablonja kereszt alakú volt.A Mathura-i pagoda… Krishna születési helye kereszt alakban épült…”

Ez tökéletes, és senki sem vehet észre ebben „szexuális imádást”, amely által az orientalisták szeretik a pogányság fejét szegni. Azonban mi a helyzet a zsidókkal és néhány hindu szekta exoterikus vallásával, elsősorban a Vallabacharyák rítusaival? Mivel, mint mondják, a Shiva imádat Lingham-ja és Yoni-ja filozófiailag túl magasan áll modern hanyatlása ellenére is ahhoz, hogy egyszerű fallikus imádatnak lehessen nevezni. Azonban a zsidók fa vagy kereszt-imádata, ahogy saját prófétáik leleplezték, aligha kerülheti el ezt a vádat. A „Mágusok Fiai”, a „házasságtörők ivadékai”, ahogy Izaiás nevezi őket (IVii) sohasem mulasztottak el alkalmat, hogy „ideáljaikkal minden zöld fa alatt lángralobbanjanak”, ami semmilyen metafizikai felfrissülést nem jelent. Ezektől az egyistenhívő zsidóktól ered a keresztény nemzetek vallása, „az istenek Istene, az Egy élő Isten”, miközben lenézik és kigúnyolják az ősi filozófusok istenimádatát. Mindenesetre, hadd imádják csak az ilyenek a Kereszt fizikai formáját, és hadd higgyenek benne!