A múlt század második felében járta a szeged környéki tanyavilágot Kálmány Lajos katolikus plébános. Észrevette volt, hogy hívei a szentek tiszteletéhez nem keresztény elemeket vegyítenek és feltette, hogy ezek a kereszténység előtti ősvallás maradványai. Kálmány adatgyűjtésének eredménye mitológiairodalmunk egyik legértékesebb tanulmánya: "Boldogasszonyt, ősvallásunk Istenasszonya" Ebben elmondja Kálmány, hogy népünk kifejezetten "hét" Boldogasszonyt tisztel, akik között legnagyobbnak tartja a Nagyboldogasszonyt. Ennek leányai a többi Boldogasszonyok (szülő, fájdalmas, gyertyaszentelő, sarlós, segítő, havi), akik közül legfiatalabb a szűz Kisasszony. A néphit a Kisasszonyt azonosítja a kereszténység legnagyobb szentjével, Máriával, míg a Nagyboldogasszonynak Szent Annát tudják. Jóllehet a keresztény hittan erről nem szól, a nép keddet tartja Nagyboldogasszony napjának. Meddő asszonyok kilenc keddet böjtölnek, hogy a Nagyasszony segítsen rajtuk.

Aki kedden mos, megbántja a Nagyboldogasszonyt, a Kedd asszonyát. Kedden tilos minden erős munka, viszont elkezdésre, elindításra szerencsés a kedd, pl. tyúkültetésre.

Az adatok tömegéből kitűnik, hogy Nagyboldogasszony az élet adója és védője, bőség, termékenység, aratás, növény, állat és ember szaporodásának, egészségének gondviselője.

Kálmány rámutatott Kódexirodalmunk adatára, amely szerint Szt. Gellért "tanácsának intéséből akkoron kele fel, hogy a szűz Máriát ez Magyarországban Bódogasszonnynak, avagy ez világnak nagy asszonyának". Feltehető, hogy, Szt. Gellért térítő törekvései során találkozott egy jóságos és fenséges mennyei nagyasszony kultuszával, akiben mintegy Szűz Mária előképét láthatta, akinek tisztelete nagyobb akadály nélkül válhatott Máriakultusszá és akinek költői neve sem látszhatott méltatlannak ama, hogy Isten anyját ékesítse. Lehet, hogy ez a meglátás segítette a "nagy térítőt" emlékezetes sikeréhez, mikor "a napba öltözött asszony" bibliai idézetét választotta a magyar udvar előtt tartott prédikációja tárgyául. Kálmány fejtegetései és adatai nem támogatták azt a finnugor irányzatot, mely több-kevesebb tudatossággal, a magyarság önérzetének megtörése végett, olyan primitív, gyűjtögető előmagyarokról beszélt, akiknek nem is lehetett mitológiájuk. Az Egyetemi Nyomda "Magyarság Néprajza" kiadványban, a hitvilág-fejezet bő bibliográfiájában hiába keressük Kálmány akadémiai értekezését

Egészen más úton, a magyar díszítőművészet keleti forrásainak kutatása közben talált egy ősi magyar Nagyasszony gabonával, gyümölccsel, termékenységgel összefüggő kultuszának nyomaira Huszka József, Asztarte-Boldogasszonynak nevezte. Astarte azonban aránylag késői idők istennője. Megelőzte Istar, azt Inanna és valamennyit a régi sumír pantheon anyaistene, Baú vagy Baba.

A Magna Mater alakja az ókor majdnem minden vallásában megvolt és bizonyos vonásokban minden Magna Mater hasonló. A sumér Baú és a magyar Boldogasszony között azonban olyan hasonlóságok vannak, melyeket sem véletlenséggel, sem az általános jelleggel megmagyarázni nem lehet.

Baú alakját egyrészt a kő- és cseréptáblákon fennmaradt ékírásos irodalomból, másrészt képeiből ismerjük. Ezek legnagyobb része pecséthengerekre vésve maradt ránk. Koronás nőalak, fodros ruhában, trónszéken ül és szimbólumaink valamelyike, az életfa, a termő ág, amit kezében tart, vagy az életvízzel telt serleg jelzik, hogy ő az Élet Nagyasszonya. Van kutyája és madara. Találtak az ásatók számos Baúnak szentelt ivóedényt.

Az ékírásos szövegekből tudjuk, hogy a sumír fénykorban, Kr.e. 2500 körül, Baú mint a rangban harmadik szerepelt a nagy istenek sorában. Anu égisten és annak első fia, En-Lil viharisten után következett a rangban, de megelőzte En- Ki vízistent, aki az embereket agyagból megteremtette. Bizonyos nyomok arra mutatnak, hogy a történelemelőtti matriarchatus korában Baú, vagy egy őt is megelőző nőalak, lehetett az első isten, a mindenség és minden további isten szülőanyja.

Száz évvel ezelőtt csak nagyon kevés kutató sejtett valamit a nagy ókori népről, melyet később mint sumír népet említenek és amelyről ma már tudjuk, hogy az egész nyugati kultúra forrása ők voltak; vallási fogalmaik közt is sok előkép van, melyek később a kereszténységben virágoztak ki. Az elmúlt évtizedek során számos munka foglalkozott a sumír mitológiával és ezek alapján elég világos képet alkothatunk magunknak legalábbis a népszerűbb, a feliratokban gyakran szereplő istenek alakjáról. Baú bizonyosan ezek közé tartozik.

Sokat vitatták, hogy a sok istennő-név és kép közül melyek tartoznak Baú alakjához. Természetes, hogy az évezredek során változtak a hiedelmek, de úgy látszik, hogy Baba, a "születést adó" ugyanaz volt, aki Baú, az "élelem adó"; aki Gúla a "hatalmas"; aki Mah, a "nagy"; aki Nin- Anna, a "menny nénje"; aki Gatum-dug, jóságos nagyasszony" vagy Gasan-Anna, "asszonya a mennynek".

Az istennő alaptermészetére a jelből következtethetünk, mellyel a Baú nevet írták. Ősjele a BAN-nak nevezett űrmérték, egy telt edény képe, melyből tölt, ad, kimér, juttat az istennő. Valószínűleg ez az edény a későbbi bőségszaru ősképe, a BAN, melyben ott van minden dolog teljessége. Az utolsó hang idők jártával lekopott, csak az űrmérték nevében maradt meg; a megfelelő ige a BA lett, melynek jelentése: ad, juttat. Az Ú füvet, legelőt, növényzetet, élelmet jelent.

Baú a sumír hívő számára a bőség nagyasszonya volt, a nagy ajándékozó. A viharisten tombolása után ő mosolygott a szivárványban. Ő a tápláló, a termést adó, a születés, az anya, a csecsemő, az élet védője. Ruhája minden fodrában meg nem született gyermekek bujkálnak. Himnuszok dicsőítik mint a hatalmas Gúlát, aki gyógyít, közbenjár, az ég királynéja és a "világnak világa" ("Licht aller Welt"). A különös kifejezésből, hogy ő a "halottak meggyorsítója", talán arra következtethetünk, hogy élt az erős hit arról, hogy a túlvilági vándorlás megrövidíthető és van újjászületés.

Az ősmitológiák Magna Matereit általában jellemző szülőboldogasszonyi stb. Jellemvonásokon túl vannak Baúnak egyéb jellegzetességei is. Kultuszának legtöbb emlékét a lagashi (telloi) ásatásokból ismerjük, melyeknek anyagát a Louvre őrzi. Lagash városistene Ninurta napisten, kit Langdon a bibliai Nimróddal azonosított. Tudjuk, hogy krónikás hagyományaink, - bizonyára nem véletlenül, - Nimródtól származtatják a magyarságot.

Lagashban évente nagy ünnepséggel ülték meg a helyi kisisten, az isteni hérosz és a hozza leereszkedő nagy termékenység-istennő házasságának napját. A városistennek ilyenkor módjában állt kikérni hatalmas asszonya kegyeit népe számára. Ismerünk fejedelmi hála-ajándékot, melyet Ninurta azért kapott, mert, jó szót szólt" a fejedelem érdekében az istennőnél.

Baú kifejezette a fű és fa, a termés és aratás asszonya. Különleges ünnepe, mikor a nép először eszik az új gabonatermésből." Gondoljunk a magyar falvak ünnepére, az új kenyér napjára és a Sarlós-Boldogasszonyra.

Külön tanulmány tárgyát képezhetnék az úgynevezett "boldogasszonyi füvek", melyeket népünk a templomba visz szenteltetni, főleg Nagyboldogasszony napján. Ilyen a csomborka (Mentha Pulegium, L.) a napraforgó; ezeket megőrzik és halottaik mellé teszik a koporsóba. Az ökörfarkkóró pedig a boszorkányok elkergetésére hasznos. " Egyéb regés növények nevei: Boldogasszony haja, tenyere, cipellője, stb.

Az ősi ábrázolások némelyikén feltűnik a Nagyasszony mellett az úgynevezett "lagashi címer" állata, a kiterjesztett szárnyú napmadár, a mindig visszatérő fényes sas. Gondoljunk a régi Árpád-címer és eredetmondánk turul madarára. (A sumír TUR szó visszatérést, megifjodást jelent, az UL pedig életerőt.)

A sas mellett más madarai is vannak az istennőnek; ezeket nem könnyű meghatározni. Daru? Liba? Gólya? Egyik madárnak neve a Ba piktogrammal kezdődik: ez a fecske. (Deimel S. L. No. 5.: "Schwalbe") Meggondolandó, hogy Magyarországon igen elterjedt hit, hogy fecske és gólya a Boldogasszony madarai.

A sumír pecséthengereken sorban felvonuló és a Nagyasszonynak ivóedényt nyújtó nők képe elemi erővel és páratlan pontossággal a sokszor leírt magyar népszokást, a "Boldogasszony poharának megadása" képét.

"Az asszonyok titkos avató gyűlésén, melyen férfi nem lehet jelen, a legtekintélyesebb öregasszony kinyújtott tenyerén felajánl a Boldogasszonynak egy tányérra tett pohár bort és egy süteményt, megköszönve a szülés körüli segítséget és boldogságot kérve az újszülött számára. Mint Szegeden értesültem erről, az áldozat elmulasztása azzal jár, hogy az újszülött felnőtt korában, "ha fiú, nem kap lányt, ha lány, nem kap fiút." (Adatszolgáltatóm Sánta Katalin (50 éves) 1928-ban.)

A feltűnő és különleges egyezések közé tartozik a Boldogasszonyokkal kapcsolatban makacsul emlegetett hetes szám, melyhez a szegedi nép a közelmúltban is ragaszkodott. Nehéz véletlen egyezésnek tartani azt, hogy ékírásos szövegek szerint Baú Ninurtának hét lánya szült, ezek mind bőséget árasztó isteni jótevők."

A magyar hagyomány Nagyboldogasszonyának legifjabb és szűz lánya a Kisasszony. Mezopotámiában is átvette volt későbbi korokban Baú egész szerepét egy ifjabb, szűz istennő, manna-Istar. Maga a Nagyboldogasszony azonban nem a szüzesség, hanem a szaporodás pártfogója. Kitűnik ez egyik sok változatban ismert népi játékunkból. Leányai körültáncolják a földi anya megszemélyesítőjét, aki pöröl a körön kívül járó Boldogasszonnyal:
- Boldogasszony, mit kerülöd, mit fordulod az én házam táj át?
- Azt kerülöm azt fordulom, lányod kéretem, lányodat kéretem!
- Nincsen nékem olyan lányom, ki eladó volna.
- Ó ne tagadd, ne tagadd el!...
-mondja a Boldogasszony, aki e szimbolikus táncban egyenként viszi el a földi anya lányait, a maga gyönyörűséges szolgálatára.

Említsük meg a sumír uralkodók nevében is gyakran kifejezett felfogást, mely szerint a város az istenség tulajdona és abban "Istené a szállás"! Az uralkodó csupán őre, lovagja, fegyveres szolgája az istenasszonynak, akinek esetleg férjül is szolgál. Erre mutatnak az Ur-Nammu, Ur-Nina, Ur-Nanshe, Ur-Baba és egyéb fejedelmi nevek.