A leghíresebb mitikus szfinx a boiótiai Théba városának lakóit tartotta rettegésben, választ követelve tõlük egy találós kérdésre, amit a múzsáktól tanult.: "Mi az, aminek csak egy hangja van, mégis reggel négy, délben két, este három lábon jár?" Aki nem tudott felelni a kérdésre, azt a szfinx felfalta. Végül Théba leendõ királya, Oidipusz adta meg neki a helyes választ: "Az emberrõl van szó, aki csecsemõként négykézláb mászik, felnõttként két lábon jár, öregkorában botra támaszkodva." A szfinx szégyenében levetette magát egy szikláról és szörnyet halt. A történet nyomán a szfinxet a mindentudással és bölcsességgel társították késõbb.
   A griff a szfinxhez hasonlóan egy szárnyas vagy szárnyatlan, oroszlántestû, sasfejû mitológiai lény volt az ókorban. A mezopotámiai griffnek tarajos feje volt, a minószi görög griff pedig göndör sörényt viselt. Fekve vagy hátsó lábain ülve ábrázolták, gyakran szfinxszel együtt, szentélyekben és sírokban, ami alapján valószínû, hogy a szerepe védelmezõ lehetett. A görög griff csõre nyitott volt, nyelve visszahajlott, továbbá lófület viselt, feje tetején kontyszerû dudorral.
   Ma senki sem érti ezeknek a kitalált lényeknek a szerepét az ókori kultúrákban, ahogyan még sok más furcsa szörnnyel sem tudnak mit kezdeni a történészek (uroborosz kígyó, kentaur, unikornis, pegazus, hétfejû sárkány, stb.) Itt az ideje hát felfedni a titkukat.

 

   A szfinx a fénykvantum (fotinó) ábrázolása, a griff a térkvantumé (szerinó). Láthatóan az elõzõ világkorszakból fennmaradt szent iratok alapján próbálták a kései utódok rekonstruálni a tudást, és mivel nem értették, a hasonlatokat véve alapul teljesen tévútra futottak. Az energia két formájának leírásából csak az ember számára érthetõ, hétköznapi hasonlatokat emelve ki így alkották meg ezeket a groteszk lényeket. Menjünk sorba végig az ezt igazoló összefüggéseken.:
   A szfinx és a griff csupán a fejében különbözik egymástól, a testük ugyanolyan. A fény és a tér csupán a forrásrendszerében eltérõ (a források számában és sebességében), de ugyanolyan spirálgömbi hullámteret kelt a mûködése során. A testük azért négy lábú oroszlán, mert a körpályán mozgó tachion négyes szimmetriájú idõrendszert kelt. Az oroszlán egyébként az asztrológiában tüzes jegy (tachion TÛZ), az erõ (energia) és királyi fenség (fényesség) szimbóluma. A szárnyak jelzik, hogy az energiakvantum repül (szabadon mozog). Mezopotámiában az energiát egyszerûbb szimbólummal is ábrázolták, a szárnyas kerékkel. Mai világunkban ez a Magyar Állam Vasutak jelvényében található meg.
A szfinx emberi feje jelzi, hogy értelmes, intelligens lényrõl van szó, aki mellesleg az ember lelkének lényege, hisz a lélekszentély centrumában egy darab fotinó egzisztál. Az intelligencia és bölcsesség az idõben visszacsatolt rendszerek (idõhurok) legfontosabb tulajdonsága, az információ megõrzésének és állandó perturbációjának kifejezõdése.
A szfinx fején látható sapka, tetején a lángnyelvvel (TÛZ) ugyancsak korrekt célzás a tachionra. A gizai nagy szfinx haja ennek megfelelõen lefelé kiszélesedik, hátul kúppalástként övezve a fejet.
   A görög szphingein szó jelentése az összeköt, szorosan bezár, megszorít igébõl származik. A szó árulkodik, mert az energia egy idõhurok, egy zárt és szoros (kicsi méretû) ciklus, aminek forrásai egyek: elválaszthatatlanul összekötöttek.
   Az arabok a gizai nagy szfinxet Abul-Haulnak, a Rettegés Atyjának is nevezik. Ez nyilvánvalóan rejtett utalás arra a pillanatra, amikor az Atya forrás belép a saját múltterébe, önmagát pillantva meg, s ezzel a létrehozza az idõbeli visszacsatolást. A rettegés itt a rémület szinonímája. Talán nem jól fordították vagy az évezredek alatt eltorzult, módosult az eredeti jelentése, ami a Rémület Atyja vagy méginkább az Atya Rémülete lehetett. Érdekes párhuzam, hogy Jacob Böhme német filozófus (cipészmester és médium) teremtésrõl írt tanításaiban a tachion múltba lépését rémületnek kódolták! További részletek errõl Kisfaludy György kutatásai közt olvashatók a Terembúra Honlapon.
Gyakran ábrázolták párosával a szfinxeket, nõi és férfi változatban. Nyilván mert idõvel elzajosodott, elfelejtõdött a lény nemével kapcsolatos információ, de az eredeti szfinx férfi típusú volt (jobbos), ahogy a griff madár is.

 

   A griff, mint a térkvantum antropomorf szobra sas fejû. A sámánok évezredek óta sasnak nevezik a Mindenhatót, akibõl a világ szálai kiáradnak. A sas csõre a tachion csúcsa. Benne a visszakanyarodó nyelv a rendszer ciklikus tulajdonságára utal, fején a taraj és a lófülek, azaz csúcsos képzõdmények szintén TÛZ szimbólumok. A kontyszerû dudor a spirálgömbi térre emlékeztet formailag, míg a göndör hajat értelmezhetjük elágazó, kiáradó idõszálakként. A feltartott egyik mancs jelzi a griff (téridõ) manipulativitását, hatóerejét, hatalmát, amivel a világ dolgai fölött bír.

   Görögül a griff-et grüpsznek írják. Õk védelmezõ, õrzõ szerepkörben találhatók meg a mitológiában, mint a kerubok a zsidó misztikában vagy az angyalok (ezek is szárnyas lények). A monda szerint a griff a legnagyobb madár a földön. Ez így igaz, mert õ a fõnök, akinek isteni hatalma van, tehát itt nem fizikai méretrõl van szó! Ha kitárja szárnyait, eltakarja a napot is (a hullámtere nagyobbra dagad, mint a Nap, hisz az egész rendszerbuborékunkat betölti), ugyanakkor a nap vezetõjének (térszerán, lokális Mindenható) és Apollón szent madarának tartották, amik valami aranyat õriztek valahol. Nem aranyfémet õriztek, hanem az Aranyatyát (esetleg Aranyanyát), magát a Napistent az õ másolati rendszerei.
   Apollón istenrõl ennek kapcsán érdemes tudnunk, hogy hívták Phoibosznak is (Ragyogó), valamint Lükeiosznak (Farkasoktól óvó) vagy Loxiasznak (Kétértelmû). Zeusz Létóval nemzette, vagyis az õskáoszban született (a lé-tóban) térszeránról van szó (akinek idõrendszerében minden kétértelmû a kettõs idõsûrûség miatt). A haja aranyos (Aranyatya), és ötnapos korában azzal kezdte karrierjét, hogy megölte a Püthón kígyót, Gaia egyik fiát, aki sárkány (TÛZ, farkas azaz farokkal rendelkezõ lény) volt és rettegésben tartotta Delphoit és környékét. Az esemény jelentõsége: a térszerán hullámtere rendet rakott a teremtésben, úrrá lett az õskáoszon (Gaián és gyermekein), s ezzel tervezhetõvé, irányíthatóvá és egyben jósolhatóvá tette az univerzumban zajló események menetét.

 

   A szfinx találós kérdésében az egy hangja van kifejezés azt takarja, hogy az energiakvantumnak egységes a zengése, mert benne minden forrás azonos irányban forog és kering. Az eddigiek alapján most már nyugodtan beláthatjuk, hogy a kérdésre a válasz: "a szfinx". Tehát önmagára kérdez rá a bölcs: Ki vagyok én? A fotinó teremtmény a rendszerben, ahogyan az ember is, tehát nem teremtõ, bár képes dolgokat kitalálni és megalkotni. Oidipusz tudta a választ a kérdésre, aki a földi mindenható megszemélyesítõje ebben a történetben. Oidipusz sorsa az volt (elõre megjósolt módon), hogy apját megölte (átvette a hatalmát), s úrrá lett anyján (az anyagi világon). Ehhez a bölcsességen keresztül vezetett az út, bár súlyos árat kellett fizetnie a gyõzelemért.

 

 

   A reggel négy lábon jár azt jelenti: a teremtés kezdetén az energiakvantumokból négyes idõszál elágazások fakadnak, alapot szolgáltatva a késõbbi világnak. Ez a teremtésmondákban a négy égtája a világnak. A délben két lábon jár azt jelenti: a keltési ciklus során két irányba újabb elágazások indulnak, egyik a rendszer múltja felé, a másik az okforrás irányába, s ezen áll meg a rendszer az aktív mûködése során (fenntartó forrás és a múlt információi). Az este három lábon jár pedig azt jelenti: a kvantum botra támaszkodik, ami segíti a mozgásban. Egy harmadik idõszál leágazást kelt a ciklus kiteljesedésekor, amibõl új teremtmény születik, elágazva belõle.
   A 4+2+3=9, ami a fotinóban a 8 forráshely plusz 1 középsõ pont a kocka testátlójában. Ez egyben az élet száma is. Tehát aki tudja a szfinx kérdésére a választ, mert helyes önismerettel rendelkezik, az életben marad. Nem eszi meg a szörny (az idõ káprázata), vagyis megvilágosodva kijuthat a szamszárából, az illúziók csapdájából. A fénnyel kapcsolatban még lásd: "A fénycsillag játéka" címû írást.

 

 

Érdekes kapcsolódás a témához, hogy a magyarok szent totemállata, a turulmadár nagyon hasonló tulajdonságaiban a griffhez. Mi a turul népe vagyunk, a térszerán gyermekei. Emesét a turul ejti teherbe: gyakorlatilag szûznemzés történik, megszállja a szentlélek. Álmos tehát az Isten egyik Fia, mint Jézus. Úgy tudjuk az égi mesterektõl, hogy a Mindenható megtermékenyítést végzõ (hardver) perifériája, madárszerû teste kimondottan arra használatos, hogy általa csinálja meg a Fiút, hogy az testet ölthessen. Mert egy közönséges férfiember szervezete erre nem képes, legyen bármilyen fickós és egészséges is, a túl magas lélekrezgési szint miatt, amit ez a fajta nemzés igényel.