Juji: A tudat kibontakozása - Annie Besant (I. rész)

TISZTA SZÍVTUDAT

Yu Világnak Világosságóceánja
a Tiszta Fényű Szeretet

Ezt találod a közösségünkben:

  • Tagok - 211 fő
  • Képek - 4507 db
  • Videók - 870 db
  • Blogbejegyzések - 1987 db
  • Fórumtémák - 26 db
  • Linkek - 18 db

Üdvözlettel,

Apokrif-iratok vezetője

Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:

TISZTA SZÍVTUDAT

Yu Világnak Világosságóceánja
a Tiszta Fényű Szeretet

Ezt találod a közösségünkben:

  • Tagok - 211 fő
  • Képek - 4507 db
  • Videók - 870 db
  • Blogbejegyzések - 1987 db
  • Fórumtémák - 26 db
  • Linkek - 18 db

Üdvözlettel,

Apokrif-iratok vezetője

Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:

TISZTA SZÍVTUDAT

Yu Világnak Világosságóceánja
a Tiszta Fényű Szeretet

Ezt találod a közösségünkben:

  • Tagok - 211 fő
  • Képek - 4507 db
  • Videók - 870 db
  • Blogbejegyzések - 1987 db
  • Fórumtémák - 26 db
  • Linkek - 18 db

Üdvözlettel,

Apokrif-iratok vezetője

Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:

TISZTA SZÍVTUDAT

Yu Világnak Világosságóceánja
a Tiszta Fényű Szeretet

Ezt találod a közösségünkben:

  • Tagok - 211 fő
  • Képek - 4507 db
  • Videók - 870 db
  • Blogbejegyzések - 1987 db
  • Fórumtémák - 26 db
  • Linkek - 18 db

Üdvözlettel,

Apokrif-iratok vezetője

Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:

Kis türelmet...

Bejelentkezés

 

Add meg az e-mail címed, amellyel regisztráltál. Erre a címre megírjuk, hogy hogyan tudsz új jelszót megadni. Ha nem tudod, hogy melyik címedről regisztráltál, írj nekünk: ugyfelszolgalat@network.hu

 

A jelszavadat elküldtük a megadott email címre.

Az Élet alatt ott van az elsődleges Pont a kör középpontjában, a Logosz, mint egység a legfinomabb anyagú gömbben, amivel saját magát körülkerítette, amelybe megnyilvánulás céljából, a sötétségből való kiragyogás céljából bezárkózott. Mindjárt felmerül a kérdés: miért van három Logosz? Ámbár itt most a metafizika legmélyebb kérdését érintjük, melynek még tökéletlen kifejtése is egy kötetet igényelne. Jeleznünk kell a választ, hogy aztán erős gondolkodással kidolgozható legyen. Ha elemzünk mindent, ami csak létezik, a következő nagy általánosításhoz jutunk: minden felosztható „Én”-re és „Nem-Én”-re. Minden különálló dolog a két címszó – Én és Nem-Én – valamelyike alá tartozik. Nincs semmi, amit ne lehetne valamelyikük alatt elhelyezni. „Az Én élet, tudat; a Nem-Én anyag, forma.” Itt tehát kettősség van. Ez a kettő azonban nem két különálló, elszigetelt és egymással semmi kapcsolatban nem álló dolog; állandó viszony áll fenn közöttük, állandó közeledés és visszavonulás, azonosulás és megtagadás; a kölcsönhatás megnyilvánulása pedig a folyton változó világ. Így áll tehát elő egy háromság, nem pedig egy kettősség: az Én, a Nem-Én és a közöttük levő viszony. Ebben minden bennfoglaltatik, minden dolog és minden viszonylat, tényleges és lehetséges, s ennél fogva a három nem több és nem kevesebb, az alapja a világegyetem összességének és külön minden világegyetemnek is. Ez az alapvető tény készteti a Logoszt arra, ahogy a Naprendszerben hármasságban nyilvánuljon meg, s ezért van az, hogy az Egy, a Pont kiáradván három irányba az Anyag Körének kerülete felé és visszatérve saját magához, más aspektusát nyilvánítja meg a körrel való érintkezésének mindegyik pontján – a tudat három alapvető kifejezését, amelyek: Akarat, Bölcsesség és Tevékenység – az isteni Triád vagy Háromság.  „Erő, Bölcsesség, Szeretet” is kedvelt módja a hármasság kifejezésének. Itt azonban kimarad a tevékenység, de kétszer szerepel a szeretet, hacsak nem veszik a tevékenységgel egyenlőnek, mivel a szeretet lényegileg tevékeny. A bölcsesség és a szeretet szerintem a tudat ugyanazon aspektusa, az, ami fönt bölcsességként, az Egység átéléseként nyilvánul meg, az a formák világában szeretet, a vonzó-erő, ami a különálló lények világában egységet hoz létre. Mert az egyetemes Én, a Pratjag-atma, a „Belső ÉN” a Nem-Énre gondolva azonosítja magát vele, s ez által megosztja vele a maga létét; ez az isteni tevékenység, Szat, a Nem létezőnek kölcsönzött Létezés, az Egyetemes Lélek. Az önmagára ráébredő ÉN a bölcsesség, Csit, a megtartás, megőrzés principiuma. A Nem-Éntől visszahúzódott Én pedig – a maga saját tiszta természetében – az Üdv, Ananda, a formától mentes. Minden világ Logosza ezt az egyetemes Én-tudatot ismétli tevékenységével, Ő a teremtő értelem, Krijá – ami az egyetemes Szatnak felel meg – a hinduknál Brahma, a keresztényeknél a Szentlélek, a kabbalistáknál Kochmah. Bölcsességével ő a megtartó, rendező értelem. Dzsnána – ami az egyetemes Csitnek felel meg – a hinduknál Visnu, a keresztényeknél a Fiú, a kabbalistáknál Binah. Üdvösségével ő a formák szétbontója, az Akarat, Jcc-sa, ami az egyetemes Anandának felel meg, - a hinduknál Siva, a keresutényeknél az Atya, a kabbalistáknál Kepher. Így jelenik meg minden univerzumban a három Logosz, a három lény, aki megteremti, fenntartja, s elpusztítja a világát, s benne való működésében mindegyiknél egy uralkodó aspektus van túlsúlyban, melynek a másik kettő alá van rendelve, bár természetesen mindig jelen van. Ezért mondanak Háromságnak minden megnyilvánult Istent… ha összekötjük ezt a három aspektust, vagy a megnyilvánulás fázisát, legkülső pontjukon, ott, ahol a körrel érintkeznek, megkapjuk az anyaggal való kapcsolat alapvető háromszögét, amely a pont nyomán keletkezett vonalak által képzett három háromszöggel az isteni Tetraktiszt adja, melyet a kozmikus Négységnek is szoktak nevezni, s amely a három isteni aspektus, immár az anyaggal érintkezésben, teremtésre készen. Ezeknek összessége leendő kozmosz „legfelsőbb Lelke” /1./ Az Emersonféle „oversoul”./ FORMA alatt először pillantunk rá a három aspektus hatásaira, amint az anyag válaszol reájuk. Ezeket persze nem a rendszer Logosza okozza, hanem az egyetemes Én aspektusainak megfelelői az egyetemes anyagban. Az Üdv vagy Akarat-aspektus az anyagba a tehetetlenség tulajdonságát oltja – tamaszt, az ellenállás képességét, állhatatosságot, nyugalmat. E Tevékenység-aspektus az anyagnak a tevékenységre való visszahatást adja – radzsaszt, a mozgékonyságot. A Bölcsesség-aspektus pedig ritmust ad neki – szattvát, rezgést, harmóniát. Az így előkészített anyag segítségével tudnak a Logoszi Tudat aspektusai Lényekként megnyilvánulni. A LOGOSZ – még nem az első, mivel még nincs második – egy pont itt, s e pont besugározza azt az anyagból való gömböt, amelyet a jövendő univerzumszíntereként maga köré vont, elképzelhetetlen pompával ragyog az – valóságos Fény-hegy -, ahogy a Manu nevezi, de fénye csak a spirituális síkokon látható. Ezt a nagy gömböt az elsődleges anyagnak, lényegnek /1. Primary substance/ mondják, ez az ön-meghatározott Logosz, s az anyagtól, melyet világa számára magáévá tett, minden ponton elválaszthatatlan, mielőtt a második megnyilvánulásban egy kevéssé visszavonul tőle, - ez az ön-meghatározó Akarat szférája, amely majd a teremtő Tevékenységhez vezet. „Én ez vagyok”, amikor az „ez”-t a Nem-Én felismeri. A pont jelképesen beszélve – hogy a formára emlékeztessünk, amint az a megjelenésének oldaláról látható – rezgő mozgást végez a központ és a kerület között, s így létrehozza a vonalát, amely az anyag és a szellem elválasztódását jelzi. /1./ Jó lesz nem felednünk, hogy ez az „elválasztódás” csak a tudatban van, a szellem fogalma válik el az anyag fogalmától. A jelenségek világában nincs szellem, amit ne korlátozna anyag, s nincs olyan parányi anyagi részecske, amit ne éltetne szellem. Minden forma bír tudattal; minden tudat bír formával. / Lehetővé teszi a megismerést, s így létrehozván a második aspektust, a Második Logosznak nevezett lény számára a formát, melynek jelképe a vonal, vagy a kör átmérője. Egy misztikus mondás így fejezi ezt ki: „Te fiam vagy: e napon nemzettelek Téged.” /2/ Zsoltárok II.7. Ez az Atya – Fiú viszony az isteni létezés egységén belül, az I. és II. Logosz viszony persze a Megnyilvánulás Napjára vonatkozik, a világegyetem élettartamára. A Fiúnak ezt a nemzését, a II. Logosz, a Bölcsesség megjelenését jelzi a forma világában a szellemnek és az anyagnak - e két pólusnak, amelyek között a világ szövedéke szövődik – szétválás, differenciálódása, azt mondhatnánk, a semleges, tétlen elektromosságnak – amivel az I. Logoszt jelképezhetjük, elkülönülése ez – a II. Logoszt jelképező kettős, pozitív és negatív formára, s ez által megnyilvánul a megnyilvánulatlan. Ezt az I. Logoszban végbemenő szétválasztódást elevenen ábrázolja nekünk a sejt osztódásra való előkészülete, amit a fizikai síkon megfigyelhetünk, s ahol látjuk a folyamatokat, amelyek egy választófal megjelenéséhez vezetnek, s e fal által az egyetlen sejt két sejtté lesz. Mert minden, ami itt lenn történik, csupán a magasabb síkokon végbemenő dolgok visszatükröződése a durvább anyagban, és a mi sántikáló képzeletünk sokszor talál magának mankót a fizikai fejlődés tanulmányozásában. „Amint fönt, úgy alant”. A fizikai a spirituálisnak a visszatükröződése. A pont azután, a vele együtt forgó vonallal, előző rezgésével derékszögben vibrál, s így képződik, még mindig a körben a kereszt, amely ily módon „az Atyától és a Fiútól származik”, a III. Logosz jelképe, a Teremtő Értelme, a teremtőként megnyilvánulni kész isteni Tevékenységé. Ő aztán, mint az aktív kereszt vagy szvasztika nyilvánul meg, az első a Logoszok közül, amelyik a két magasabb síkon kívül megnyilvánul, de az isteni kibontakozás harmadik fokozata.
A Monádok létrehozása Mielőtt azonban a III. Logosz teremtő tevékenységét vizsgálnánk, tudomást kell szereznünk a Monádok, vagyis ama tudategységek létrehozásáról, amelyeknek anyagban való fejlődési teréül készül a világegyetem. Teljesebb vizsgálatunkhoz a II. fejezetben még visszatérünk. Ezeknek az egységeknek milliói, amelyek az eljövendő univerzumban fognak kibontakozni, az isteni életben keletkeznek, akárcsak a csírasejtek a szervezetben, még mielőtt fejlődésük színtere kialakult volna. Erről a kibocsátkozásról van megírva: „AZ így akarta: ÉN megsokasodom és megszületek”, és az Egyben emez akarati aktus folytán létrejött a SOK. Az Akaratnak két aspektusa van, a vonzás és a taszítás, a belélegzés és a kilélegzés, és amikor a taszítás aspektus működik, elkülönülés, szétszóródás áll elő. Ez a megsokszorozódás az Egyben az Akarat működése folytán megadja az eredetet: az I. Logoszt, az osztatlan urat, az örök Atyát. Ezek a legnagyobb tűz szikrái, az „Istentöredékek”, amelyeket általában „Monádoknak” neveznek. A Monád az isteni élet egy töredéke, amelyet egyedi lénnyé a legritkább anyagból való hártya választ le, s e hártya oly finom, hogy bár különálló formát ad mindegyiküknek, nem akadálya az így mintegy burokba zárt élet szabad közlekedésének a többi hasonló élettel. A Monádok élete így tehát az I. Logosz élete, tudat, s ezért három aspektusa van, amely mint Akarat, Bölcsesség és tevékenység van jelen; ez az élet az isteni megnyilvánulás síkján a második, vagy Anupadaka síkon ölt formát, s ott az Atya fiai ők, akár csak a II. Logosz, de fiatalabb fiak és egyetlen isteni képességük sem tud a saját síkjukénál sűrűbb anyagban ténykedni; Ő azonban, maga mögött korszakai fejlődésével készen áll isteni képességei gyakorlására, „Első-szülött a sok atyafi között”. /1./ Rómabeliek. VIII.29./

Életük az Ádi-ban gyökerezik, maguk az Anupadaka síkon tartózkodnak, egyelőre nincs eszközük, amelyekkel kifejezhetnék magukat, s várják „az Isten fiainak megjelenését”. /2. Rómabeliek VIII.19./ Ott is maradnak, míg a III. Logosz az anyagba fogja önteni életét, s azt alkalmassá fogja formálni ama testek megépítésére, amelyekre a Monádoknak fejlődésükhöz szükségük van. Nem fog azonban egészen elmerülni művében, mert bármily nagynak teszik is nekünk az ő munkája, neki magának kicsiny dolog az: „Egy töredékemmel áthatottam a mindenséget, s én megmaradok.” /3. Bhagavad Gitá X. 42./ Az a csodálatos Egyéniség nem vész el, és már egy része is elegendő arra, hogy egy kozmosz élete legyen. A LOGOSZ, a felsőbb lélek, megmarad, mint világának Istene.

I. FEJEZET A színtér előkészítése 1. Az atomok megalkotása A III. Logosz, az Egyetemes Értelem, azzal kezdi teremtő munkáját, hogy megdolgozza az anyagot, amelyet teremtő naprendszerünk számára a végtelen térből minden oldalról magához vont. Ez az anyag a térben számunkra megismerhetetlen formákban van jelen, de már nyilvánvalóan meg van formálva nagyobb rendszerek szükségletei számára. H.P.Blavatsky azt mondta ugyanis, hogy a mi síkjaink atomi alsíkjai az első vagy legalacsonyabb kozmikus síkot alkotják. Ha ama kozmikus sík atomjait jelképesen egy zenei hangnak képzeljük, a mi atomjaink, ahogy őket a III. Logosz kiformálta, e hang felhangjaival jelképezhetők. Az világos, hogy szoros kapcsolatban vannak „a tér atomjaival”, megfelelnek azoknak, de jelenlegi formájukban nem azonosak velük. Az anyagnak ez a két típusa azonban, amelyből a mi „atomjaink” lesznek, már a naprendszer céljaira a térből kivont atomokban megmutatkozik, s ez atomokig le is bontható. H.P.Blavatsky is utal a kétszeres osztódásra, amiből mind alacsonyabb és alacsonyabb rendű atomok állnak elő, mikor így ír: „Az Egyetlen Kozmikus Atom az anyag síkján két atommá lesz, s mindegyik egy-egy energiaközponttá válik. Ugyanaz az atom a szellem síkján két sugárrá lesz, melyek… különállók ugyan a kalpa végéig, de mégis szorosan össze vannak fonódva. (1 The Secret Doctrine 1.696) Egy-egy világegyetem keretein kívül ez az anyag igen sajátságos állapotban van. Az anyag három tulajdonsága, a tehetetlenség, a mozgás és a ritmus egymást mintegy kiegyenlíti, és az egyensúly állapotában van. Úgy lehet őket elképzelni, mint egy zárt kört, nyugalmi állapotban. Némely régi könyvben az anyag összességét ebben az állapotban tehetetlenségnek nevezik. Mondják szűznek is; ez az égi Szűz Mária, a szűz anyag óceánja, ami a III. Logosz ráhatása folytán az Anyává lesz. A teremtés kezdete ennek a zárt körnek a megtörése, a tulajdonosoknak a biztos egyensúly állapotából a bizonytalanságba hozatala. Az élet mozgás, és a Nap-Logosz élete – lehelete, amint költőien nevezik – megérintvén a nyugvó anyagot, a tulajdonságok egyensúlyát megrendítette, vagyis egymáshoz viszonyodva állandó mozgásba hozta őket. Egy-egy világ élettartama alatt az anyag a szüntelen belső mozgás állapotában van. H.P.Blavatsky ezt mondja: „A Fohat megkeményül és szétszórja a két Testvért … életté villanyozódik és az őseredeti pregnetikus anyagot atomokra bontja szét.” /The Secret Doctrine 1.105./ Az atom kialakításának három fokozata van. Először meghatározódnak a keretek, amelyek között a lelket adó élet – a Logosz élete – az atomban rezegni fog. A rezgés hullámhosszának ilyetén elhatárolását és megállapítását szaknyelven „az isteni mérték”-nek nevezik. / Tanmatra. Annak – vagyis az isteni Szellemnek mértéke. / Ez adja meg egy-egy sík atomjainak megkülönböztető sajátosságait. Ez után megállapítja a Logosz – ez isteni mérték szerint – az atom formáját meghatározó vonalakat, a növekedés alaptengelyeit. A tengelyek egymással alkotott szögeit, amelyek a formát megadják, mivel ugyanazok, mint a megfelelő kozmikus atomnál. /5. Mindezt együtt tattvának nevezik./; a legközelebb fekvő analógiájuk a kristályok tengelyei. Végül a rezgés mértéke és a növekedés tengelyeinek szög-viszonyai által meghatározódik a felszín nagysága és formája, amit az atom felületének vagy falának nevezhetünk. Így tehát minden atomban megvan a lelket adó élet mértéke, a növekedés tengelyei és a körülzáró felület vagy fal.

A III. Logosz ötféle ilyen atomot teremt; az öt különböző „mérték” öt különböző rezgést jelent, és mindegyik fajta atom egy-egy alsíknak alapanyagát képezi. Minden síknak, bármely sokféle tárgy legyen is rajta, megvan tehát a maga atomi alaptípusa, amelyikre a sík összes tárgyai lebonthatók. 2. Szellem-Anyag A „szellem-anyag” kifejezést talán jobban megértjük, ha egy percre megállunk a módszereinél, amellyel az egymás utáni síkok atomjai kialakíttatnak. Minden rendszer számára a körülötte levő tér-anyag az anyaga „gyökere”, a Mulaprakriti, ahogy a hinduk nevezik. Minden rendszer anyaga ebben a körülötte levő anyagban gyökerezik vagy alapul, s a maga saját, külön anyaga abból nő és fejlődik ki. A Logosz, a rendszer felsőbb Lelke, miután maga köré vonta a térből a szükséges anyagokat, saját életével önt belé lelket, s ez az élet a finom anyagban, a Mulaprakritiban, Atma, az ÉN, a Szellem, minden részecskében. Fohat, a Logosz ereje – mondja H.P.Blavatsky – „lyukakat fúr a térbe” és ezt ennél bővebben és igazabban nem lehet leírni. Az a kavargó energia számtalan örvényt hoz létre, s ezeket mind az isteni energia és a növekvés tengelyei formálják ki, s mindegyiket a tér anyaga burkolja be; Átma Mulaprakriti burokban, a szellem az anyag burkában, az első Ádi-sík „atomjaiban”. Ezeknek egy része „atom” marad; a többi összekapcsolódik, és molekulákat alkot; a molekulák még összetettebb molekulakombinációkká kapcsolódnak össze és így tovább, míg csak ki nem alakul a hat alsík az atomi alatt. (Mindezt a lent megfigyelő dolgok analógiájára állítjuk, minthogy a legmagasabb síkok megismerhetetlenek.) Aztán a második sík atomjainak megalkotása következik. Mértéküket és növekvési tengelyüket a III. Logosz a fönt leírt módon határozta meg; majd az első, az Ádisík atomjainak egy része saját legalacsonyabb alsíkjuk atomkombinációiból vonnak maguk köré burkot; a Szellem és az ő kozmikus anyagból (Mulaprakriti) való eredeti burka, vagyis az első sík atomja, lesz a második sík szelleme és az hatja át az új burkot, ami saját magának legalsó fokú kombinációiból alakult. Ezek az ily módon meglelkesített burkok, a második, anupadaka-sík atomjai, s ezeknek az atomoknak mind bonyolultabb összetételeikből áll elő a hat többi alsík. Az anupadaka-sík atomjai, s ezeknek az atomoknak mind bonyolultabb összetételeiből áll elő a hat többi alsík. Az anupadaka-sík atomjai aztán magukra öltik saját legalacsonyabb alsíkjuk összetételeit, s így lesznek az atmikus sík atomjává; a Szellem már két burkot visel, belül van az anupadaka-sík legalsó alsíkjának kombinációiból álló atomfalon, s az eredeti Szellemet vagy életet, és az ő két burkát mondják az atmikus síkon szellemnek, anyagnak pedig a sík atomjának falát tekintik. Ez az atom ismét burkolózván a legalacsonyabb atmikus alsík kombinációiba, a buddhikus síkon három burkoló hártyája van a legalsó atmikus összetételekből való atomi burkán belül. A mentális síkon a Szellemnek négyszeres burkolata van az atomi falon belül, az asztrálison ötszörös és a fizikain hatszoros s még minden esetben ott az atomi fal. Szellemnek azonban mindig a Szellemet és – a legkülső kivételével – az összes burkait tekintjük, s csak a legkülső burkot tekintjük formának vagy testnek. A Szellemnek ez az involúciója teszi lehetővé az evolúciót, bár a leírás bonyolultnak látszik, az elv maga egyszerű és könnyen érthető. Joggal beszélhetünk tehát mindenütt „szellem-anyagról”. 3. Az alsíkok A fizikai sík legvégső atomjai nem azonosak a modern vegyész „atomjaival”. A végső atomok egymás utáni típus-csoportokba állnak össze, ezek a „halmazállapotok”, s egy vegyi atom ez állapotok közül az ötödikbe, hatodikba vagy hetedikbe tartozhat, lehet gáz, folyadék vagy szilárd test. Közismert a gáznemű, cseppfolyós és szilárd halmazállapot, vagy ahogy gyakran nevezik, a légnemű, cseppfolyós vagy szilárd alsík; és a gáznemű fölött van még négy kevésbé ismert állapot, az anyag három éterikus halmazállapota, vagy alsíkja, és az igazi atomi alsík. Ezek az igazi atomok állnak össze csoportokba, amelyek aztán, mint egység működnek, s e csoportokat nevezzük molekuláknak. A molekulákban levő atomokat magnetikus vonzás tartja össze, és minden alsík molekulái egymáshoz viszonyítva mértanilag ugyanolyan tengelyeken vannak elhelyezve, mint amilyenek a megfelelő sík atomjának tengelyei. Ily módon tehát, azáltal, hogy az atomok egymásután molekulákba, az egyszerűbb molekulák összetettebb molekulákba csoportosulnak, kialakulnak a síkok alsíkjai, a III. Logosz irányító tevékenysége mellett, míg teljessé nem válik a fejlődés színtere, amely öt síkból áll – az első és a második e színtéren felül van – és mindegyik hét alsíkra oszlik. Nem kell azonban azt hinnünk, hogy ez a hét alsík, úgy, ahogy őket a III. Logosz megalkotta, azonos azokkal, amelyek most megvannak. A fizikai világot véve példának, körülbelül úgy viszonyulnak a mostani alsíkokhoz, mint a vegyész által proto-hidrogénnek nevezett elem a belőle származó hidrogénelemhez. A mostani állapotot nemcsak a III. Logosz munkája hozta létre, akiben a tevékenység van túlsúlyban; a teljessé váláshoz a II. Logosz erősebben vonzó vagy összetartó energiáira volt szükség, aki a Bölcsesség, tehát a Szeretet. Fontos jól megjegyeznünk, hogy a síkok át- meg áthatják egymást, hogy a megfelelő alsíkok közvetlen kapcsolatban vannak és a sűrűbb anyag közbeeső rétegei voltaképpen nem választják el őket egymástól. Nem szabad tehát úgy elképzelnünk az atomi alsíkokat, mintha azokat hat, általában fokozódó sűrűségű alsík választaná el egymástól, hanem úgy, hogy közvetlen összefüggésben vannak egymással.
Ez a kapcsolat pedig igen fontos, mert azt jelenti, hogy az élet rövid úton az egymással közlekedő atomi alsíkokon átmehet síkról síkra, s nem szükséges körüljárnia a hat molekuláris alsíkot, mielőtt elérné a következő atomi alsíkot, hogy folytathassa leszállását. Sőt rögtön látni fogjuk, hogy a Monádtól jövő élet-áramok a fizikai síkba leszálltukban éppen ezen az atomi úton haladnak. Ha most megvizsgálunk egy fizikai atomot, és mint egészet tekintjük, egy életörvényt látunk, a III. Logosz elképzelhetetlen gyorsasággal kavargó életét. E kavargó örvények közötti vonzás folytán molekulák keletkeznek, s kialakul a sík a maga alsíkjaival. A kavargó örvény határfelületén azonban ott vannak a spirillák, kavargó erőáramok, melyek mindegyike derékszöget zár be mind a bent lévővel, mind a kint lévővel. Ezeket a kavargó áramokat a Monád élete hozza létre és nem a III. Logosz élete, s ezek még nincsenek jelen a korai fokon, amelyet vizsgálunk; ezek a fejlődés folyamán egymás után bontakoznak ki teljes aktivitásúvá, mégpedig minden körben egy-egy; alapjaikat a III. Logosz ugyan a negyedik körben már befejezi, de a Monád életárama csak négyben kering, a másik három még csak épp hogy gyöngén jelezve van. A magasabb síkok atomjai ugyanennek az általános tervnek alapján alakíttatnak ki, már ami a központi logoszi örvényt és a körülfogó áramokat illeti, de több részlet jelenleg nem áll rendelkezésünkre. Számos jógagyakorlatnak a célja, hogy az atomok fejlődését az által gyorsítsa meg, hogy meggyorsítja a Monádnak ezt a spirillaserkentő munkáját rajtuk. Amint a monádi életnek ezek az áramai hozzájárulnak a logoszi örvényléshez, az élet tónusa minőségileg mind gazdagabb és gazdagabb lesz. A központi örvényt az alaphanghoz hasonlítjuk, a körbeforgó, kavargó áramokat a felhangokhoz; minden újabb felhang újabb gazdagságot kölcsönöz a hangnak. Így új erőkkel, új szépségekkel gazdagodik az élet hétszeres akkordja. 4. Az öt sík Azok a különböző visszahatások, amelyekkel a síkok anyaga később a tudat behatására válaszolni fog, a III. Logosz munkájától függnek, a „mértéktől”, amellyel az atomot meghatározza. Amint láttuk, minden sík atomjának megvan a maga mértéke, s ez a mérték korlátozza visszaható képességét, rezgő mozgásait, és megadja sajátos jellegét. Mint ahogy a szem is úgy van megalkotva, hogy bizonyos rezgésszámon belüli éterrezgéseket tud felfogni, ugyanúgy tud mindegyik atomtípus szerkezeténél fogva, bizonyos keretek között válaszolni a rezgésekre. Az egyik síkot „elme-anyagból” valónak nevezik, mivel atomjainak „mértéke” folytán legfőbb visszahatásuk az olyan rezgéssorozatokra való reagálás, amelyek a LOGOSZNAK a teremtő tevékenység által módosított Tudás-aspektusához tartoznak. /6. A „Krijával” működő „csit”, a tevékenységgel működő Bölcsesség./ Egy másik síkot a „vágy-anyag” síkjának neveznek, mivel atomjainak „mértéke” folytán legfőbb visszahatásuk a LOGOSZ Akarat-aspektusához /7. Icscsá / tartozó rezgéssorozatokra való reagálás. Így minden atom-típusnak megvan a maga sajátos visszarezgési képessége, melyet saját rezgési mértéke határoz meg. Minden atomban burkoltan ott nyugszik a tudat három aspektusára való visszarezgés számtalan lehetősége, s ezek az atomban lévő lehetőségek a fejlődés során, mint képességek kerülnek ki belőle. Az anyag visszarezgési képességét, valamint a viszontrezgési minéműségét a hármas ÉN eredeti ráhatása határozza meg, továbbá a mérték, amelyet a III. Logosz jelöl ki az atom számára. A III. Logosz a maga megszámlálhatatlanul sokféle rezgési képességéből egy részt oda ad egy bizonyos rendszer anyagának a fejlődés egy bizonyos ciklusára. Ezt a képességet jól bevési az anyagba, és saját magának az atomba beburkolt élete mindvégig fenn is tartja benne. Így alakul ki a fejlődés ötszörös színtere, melyben a tudatnak ki kell bontakoznia. A III. Logosznak ezt a munkáját rendesen első élet-hullámnak szokták nevezni.

II. FEJEZET Tudat 1. A szó jelentése Nézzük most, mit értünk a tudat alatt és lássuk, vajon ez a meglátás felépíti-e számunkra azt a hőn áhított „hidat”, amely a modern gondolat kétségbeesése, a tudat és az anyag között, áthidalja-e számunkra ezt a „szakadékot”, amely a kettő közt állítólag örökké fenn áll. Hogy a szavak meghatározásával kezdjük – a tudat és élet azonos, egy dolog két neve belülről és kívülről nézve. Nincs élet tudat nélkül, nincs tudat élet nélkül. Ha nagyjából kettéválasztjuk őket gondolatban és analizáljuk, amit tettünk, azt találjuk, hogy a befelé fordult tudatot az élet névvel neveztük és a kifelé fordult életet a tudat névvel. Ha figyelmünket az egységre szegezzük, azt mondjuk: élet; ha a sokféleségre szegzzük, azt mondjuk: tudat, és elfeledjük, hogy a sokféleség az anyaghoz tartozik, az anyag lényege, a visszatükröződő felület, amelyben az Egy Sokká válik. Ha azt mondják, hogy „az élet többékevésbé tudatos”, akkor nem az életről, mint absztrakcióról beszélnek, de „egy élő dologról”, amely többé-kevésbé tudatos környezetét illetően. A tudatosság kisebb-nagyobb volta függ az őt beburkoló fátyol vastagságától és sűrűségétől, amely őt társaitól különálló élő dologgá teszi. Semmisítsd meg gondolatban ezt a fátylat és megsemmisíted gondolatban az életet is, és ABBAN vagy, amibe minden ellentét beleolvad, a MINDENBE. Ez következő pontunkhoz vezet minket: a tudat léte magában foglalja az alapvető, minden alapját képező EGYSÉG két aspektusra való választását. A tudat modern nevében a „tudatosság”-ban ez ugyancsak benne van. Mert nem akaszthatjuk fel a tudatosságot az űrbe; a tudatosság előfeltételez valamit, aminek tudatában van. Legalábbis egy kettősséget. Másképp nem létezik. A tudat, a tudatosság legmagasabb absztrakciójában bennfoglaltatik ez a kettősség; a tudat megszűnik, ha a korlátozás érzetét elvonjuk, a tudat léte a korlátozástól függ. A tudatosság lényegében a korlátozás tudata és csupán másodsorban mások tudomásul vétele. Mások tudomásul vétele azzal keletkezik, amit öntudatnak, öntudatosságnak nevezünk. Ez az absztrakt Kettősség – az Egyben, a tudat-korlátozás, szellem-anyag, életforma soha el nem választhatók, együtt jelennek meg és tűnnek el; csupán egymáshoz való viszonyukban léteznek; beleolvadnak a szükségszerűen meg nem nyilvánult Egységbe, a legmagasabb szintézisbe. „Amint fönt, úgy alant.” Hadd segítsen nekünk megint az „alant”; lássuk a tudatot, amint az a forma oldaláról nézve mutatkozik, amint azt a tudatos dolgok egy világegyetemében látjuk. A villamosság csupán, mint pozitív és negatív nyilvánul; ha ezek közömbösítik egymást, a villamosság eltűnik. A villamosság minden dologban létezik, neutrálisan, meg nem nyilvánultan; minden dologból előbukkanhat, de nem csak, mint pozitív, vagy csak negatív; mindig egyik a másikat egyensúlyozva, e kettőben mindig meglévén a hajlam arra, hogy visszalépjenek együtt a látszólagos semmiségbe, ami nem semmiség, de egyformán mindkettőnek a forrása. De ha ez így van, mi lesz a „szakadékból”? Minek kell akkor a „híd”? A tudat és az anyag kihatással vannak egymásra, mert az egésznek az alkotóelemei, mindkettő megjelenik, amint széthúzódnak, mindkettő eltűnik, amint egyesülnek, és amint eltávolodnak, mindig egy
kapcsolat létezik köztük. Ez a kapcsolat magnetikus, de a legfinomabb fajtájú magnetizmusból való, melyet Fohat-nak vagy Daiviprakriti-nek nevezünk, a „Logosz Világosságának”. Szubsztanciából való és benne a tudat lényege és az anyag lényege polarizálva, de nem szétválva létezik./ Nincs olyasmi, mint egy tudatos egység, amely ne állna ebből a szét nem vált dualitásból, egy kétpólusú mágnesből, melyek mindig kapcsolatban vannak egymással. Mi valami különállóra gondolunk, amit tudatnak nevezünk, és kérdjük, hogy hat az egy másik külön valamire, amit anyagnak nevezünk. Nem létezik két olyan különálló valami, hanem csupán az AZ két különvált, de elválaszthatatlan aspektusa, amely a kettő nélkül megnyilvánulatlan, amely nem tud megnyilvánulni csak az egyikben vagy a másikban, és egyformán megvan mindkettőben. Nincsenek homlokzatok hátrészek nélkül, nincsenek fentek alantak nélkül, nincsenek külsők belsők nélkül, nincs szellem anyag nélkül. Hatnak egymásra, mert egy egység elválaszthatatlan részei, amely mint kettősség nyilvánul a térben és időben. A „szakadék” akkor jelenik meg, amikor mi egy teljesen anyagtalan „szellemre” gondolunk és egy „testre”, amely teljesen anyagi – azaz két dologra, amelyek egyike sem létezik. Nincs olyan szellem, amely ne volna anyagba burkolt: nincs anyag, amely ne volna szellem által lelkesített. A legmagasabb elkülönült Énnek megvan a maga anyag-fátyla, és bár az ilyen Ént „szellemnek” nevezzük, mert a tudat aspektus annyira túlsúlyban van, mégis igaz, hogy neki is megvan a maga rezgő anyagburka, és hogy ebből a burokból, indul ki minden ösztönzés, amely sorjában egymás után hat minden más sűrűbb anyagi burokra. Ezt mondani nem jelenti a tudat materializálását, csupán csak annak a ténynek az elismerését, hogy a két elsődleges ellentét, a tudat és anyag, szorosan egybekötöttek, soha sincsenek szétválasztva, még a legmagasabb lényben sem. Az anyag - korlátozás, és korlátozás nélkül nincs tudat. Távol attól, hogy anyagiasítsa a tudatot, mint fogalmat, éles ellentétbe állítja az anyaggal, de elismeri a tényt, hogy egy lényben az egyik nem található a másik nélkül. A legsűrűbb anyagnak, a fizikainak megvan a maga tudat-magva: a gáz, a kő, a fém él, tudatos, éber. Így az oxigén bizonyos hőfokon tudomásul veszi a hidrogént és siet összeállni vele. Nézzük most a tudatot belülről, és lássuk mit jelent az a mondat: „Az anyag korlátozás.” A tudat az egy Valóság, annak a sokat használt mondatnak legteljesebb értelmében; ebből következik, hogy bármely, bárhol található valóság a tudatból származik. Tehát minden, amit elgondolunk: VAN. Azt a tudatot nevezzük Abszolút Tudatnak, amelyben minden van, szó szerint minden, mind „lehetséges”, mind „tényleges”, tényleges lévén az, amire, mint létezőre gondol egy elkülönült tudat időben és térben, és lehetséges mindaz, amire nem gondolnak az idő semmiféle időszakában és a tér semmiféle pontján. Az a Minden, az Örök, a Végtelen, a Változatlan. Az a Tudat, amely az időt és teret gondolja el, és minden formát, mint bennünk sorjában és helyeken létezőt, az Egyetemes Tudat, az EGY, melyet a hinduk Szaguna Brahman-nak neveznek – az ÖRÖKKÉVALÓ tulajdonságokkal – a PRATYAG-ATMA – a Felső Én; a keresztény Istennek; a párszi Hormuzd-nak; a muzulmán Allah-nak. A tudat, amely egy határozott idővel foglalkozik, legyen az hosszú vagy rövid, határozott térrel, legyen az óriási vagy korlátolt, egyéni vagy konkrét lényé, sok vagy néhány világegyetem Uráé, vagy egy világegyetem bármely úgynevezett részévé. Az Ő része, és ezért számára egy világegyetem – ezek a kifejezések a kiterjedést illetően a tudat erejével változnak; amennyit az egyetemes gondolatból a különálló tudat el tud gondolni, azaz, amelyre rányomhatja saját valóságát, amelyről úgy gondolkodhat, mint önmagáról, az az Ő világegyeteme. Minden világegyetemet az a Lény, aki annak Ura részesít saját elidegeníthetetlen valóságában; de őt magát mindig korlátozza és uralja az ő felettesének gondolata, annak a világegyetemnek az Ura, amelyben ő, mint forma létezik. Így mi, akik egy naprendszerben létező emberi lények vagyunk, körül vagyunk véve számtalan formával, amelyek rendszerünk Urának a gondolatformái, a mi Ishvaránké, a mi uralkodónké. A harmadik Logosz által elgondolt „isteni mérték” és a „növekvés tengelyei” uralják atomjaink formáit, és az általa elgondolt felület, mint az atom határa és ellenállója, ellenállást tanúsít minden hasonló atommal szemben. Így mi megkapjuk a mi anyagunkat, és nem változtathatjuk azt meg, kivéve az ugyancsak általa elgondolt módszerek alkalmazásával; csak addig, amíg az Ő gondolata folytatódik - létezhetnek az atomok és mindaz, ami belőlük áll, minthogy nincs Valóság, kivéve az Ő gondolata által adott. Addig, amíg Ő megtartja őket, mint az Ő testét, kijelentve: „Én vagyok ez: ezek az atomok az Én testem; ők részesülnek Életemben”, addig, mint valóságosnak fognak hatni minden lényre ebben a naprendszerben, akik tudata hasonló leplekbe van burkolva. Amikor Ő a Megnyilvánulás Napjának végén kijelenti: „Én nem vagyok ez; ezek az atomok már nem az Én testem többé; már nem osztoznak többé Életemben”: akkor el fognak tűnni, mint az álom, mint amik voltaképpen, és csupán az marad meg, ami a nagyobb rendszer Urakodójának a gondolatformája. Így, mint szellemek, lényegileg elidegeníthetetlenül isteniek vagyunk, mindazzal a fényességgel és szabadsággal, ami a szóban rejlik. De mi anyagba vagyunk burkolva, amely nem a miénk, amely a mi rendszerünk Uralkodójának gondolatformája – Akit megint hatalmasabb rendszerek Uralkodói uralnak, amelyekhez a miénk is tartozik – és mi csak lassan tanulunk meg uralkodni felette és használni. Ha mi felismerjük egységünket az Uralkodóval, akkor az anyagnak nem lesz többé hatalma felettünk, és mi annak a valótlanságnak fogjuk látni, ami, amely az Ő akaratától függ, amelyet aztán, mint a magunkét is ismerni fogunk. Akkor aztán „játszhatunk vele”, mint ahogy nem tehetjük meg, amíg megköt minket kölcsönzött valóságával. Így a tudatból, belülről kifelé nézve még világosabban látjuk, mint láttuk, amikor a formák világából néztük, hogy nincs „szakadék” és nincs szükség „hídra”. A tudat változik, és minden változás az őt körülvevő anyagban, mint rezgés jelenik meg, mert a LOGOSZ az anyag rezgéseit gondolta el a tudatban lévő változások változatlan velejáróinak; és minthogy az anyag csupán a tudat származéka és tulajdonságait az aktív gondolat nyomja rá, a Logoszi Tudat minden változása megváltoztatná a rendszer anyagának a tulajdonságait, és minden Tőle származó tudat bármely változása abban az anyagban, mint változás mutatkozik. Ez a változás az anyagban egy rezgés, egy ritmikus mozgás azon határokon belül, melyet Ő vont meg az anyagtömeg mozgathatására abban a vonatkozásban. „Változás a tudatban és az őt határoló anyag rezgésében” egy „pár”, melyet a Logosz gondolata nyomott rá Egyetemének minden testet öltött tudatára. Hogy létezik egy ilyen állandó viszony, azt mutatja az a tény, hogy az anyagi burok rezgése, mely az ő lelkesítő tudat-változását kíséri, és hasonló rezgést okoz – vagy egy másik tudat éltette burokban, az első tudathoz hasonló változást idéz elő abban a másik tudatban. A fizikainál egy sokkalta finomabb anyagban – a mentális anyagban – sokkalta jobban látható a tudat teremtő ereje, mint a fizikai világ sűrű anyagában. Az anyag sűrűvé vagy ritkává válik, és változtatja összetételeit és formáit, a benne tevékeny tudat gondolatainak megfelelően. Míg az alapvető atomok – a Logoszi gondolat következményei – változatlanok maradnak, összeállíthatók és szétválaszthatók akarat szerint. Az ilyen tapasztalatok megnyitják az elmét az anyag metafizikai fogalma számára, és képessé teszik arra, hogy azonnal észrevegye az anyag kölcsönzött valóságát és nemlétét. Az intés egy szava hasznos lehet az „Egy testben lévő tudat”, „Egy testet lelkesítő tudat” és hasonló mondatokat illetően.

Címkék:

 

Kommentáld!

Ez egy válasz üzenetére.

mégsem

Hozzászólások

Ez történt a közösségben:

Jó Vili 5 napja új blogbejegyzést írt: TÁLTOSOK BARLANGJA

Jó Vili 1 hete új blogbejegyzést írt: Apokrif evangéliumok Jézus életéről

Szólj hozzá te is!

Impresszum
Network.hu Kft.

E-mail: ugyfelszolgalat@network.hu