VIII. FEJEZET

Az első emberi lépések

1. A harmadik élethullám Az emberiség fejlődése eljutott a harmadik fő fajig. Az állati ember idegrendszere felépült odáig, hogy további tökéletesedéséhez szüksége volt a jövő gondolat közvetlen áramára a szellemi hármasságból, melyhez hozzá volt kapcsolva. A csoportlélek megtette kötelességét ezekkel, a fejlődés magasabb termékeivel szemben, mint a közeg, mellyel a Második Logosz védte és táplálta fiatal gyermekeit; itt volt az ideje a kauzális test megalapozásának, a tartálynak, hogy felfogja a majd lefelé áradó életet; elérkezett a Monád születés előtti életének az időpontja, és megért az idő arra, hogy megszülessen az alsóbb világokba. A Logosz anyai élete felépítette számára azokat a testeket, melyekben most, mint külön lény élhet a formák világában, és most közvetlen kapcsolatba fog lépni testeivel és felveszi emberi fejlődését. Mi láttuk, hogy a Monádok lényüket az Első Logosztól kapják, és az anupadaka, a második világban tartózkodik azokon a korszakokon át, melyeket áttekintettünk. Azt is láttuk, hogy különböző közegek segítségével tulajdonukba vették a három permanens atomot, amely mint dzsivatmákat képviseli őket a harmadik, negyedik és ötödik világban, és mindazokat, melyek az alsó háromságot alkotják az ötödik, hatodik és hetediken. A Monád minden kapcsolata a saját világa alatt lévő világokkal a szutratmán át történt, az életfonalon, amelyre az atomok vannak fölfűzve, azon a második világ anyagából álló életfonalon, amely az atmikus atomtól a buddhikusba vezet, a buddhikusból a manaszikusba, és a manaszikusból vissza az atmikusba, így alkotva a „Fény háromszögét” a magasabb világokban. Láttuk továbbá, hogy ennek a háromszögnek a buddhikus világban levő vonaláról jön elő egy fonal, az alsóbbrendű világok szutratmája, amelyre az alacsonyabb rendű triád van felfűzve. Eljött egy teljesebb kapcsolat ideje, mint amit ez a finom fonál képvisel eredeti formájában, és az, hogy úgy mondjuk, kibővül. Ez csupán ügyetlen ábrázolása annak a ténynek, hogy a Monád sugara izzik és gyarapodik és inkább a tölcsér alakját veszi fel: „A Csendes Figyelő és árnyéka közti fonal erősebb és ragyogóbb lesz.” /1. Titkos Tanítás L./ A Monádikus élet e leáramlását a buddhikus és manaszikus permanens atomok közti fokozott áramlás kíséri, és az utóbbi felébredni látszik, rezdüléseket küldve szét minden irányban. További manaszikus atomok és molekulák gyűlnek köréje, és egy kavargó örvény látható a mentális világ három felső alsíkján. Hasonló örvénylő mozgás látható a lent csatolt mentális egységet körülvevő felhős tömegben, amely a csoportlélek megmaradt rétegébe van beburkolva, mint ahogy azt már leírtuk. A réteg felszakad és a felső örvény felszívja, ahol szétesik, és megalakul a kauzális test, egy finom, filmszerű burok, amint az örvénylés lecsillapodik. Az életnek ezt a leáradását, melynek eredménye a kauzális test kialakulása, a harmadik élethullámnak nevezzük, és helyesen tulajdonítjuk az első Logosznak, tekintve, hogy a Monádok tőle jöttek elő, és hármas életet képviselik. Amint a kauzális test egyszer megalakult, a szellemi Triádnak állandó eszköze van további fejlődéséhez, és ha a tudat képessé válik arra, hogy szabadon működjék ebben az eszközben, a Triád sokkal hatékonyabban és közvetlenebbül fogja tudni irányítani és ellenőrizni, mint valaha az alacsonyabb rendű eszközök fejlődését. Az irányítás kezdeti erőfeszítései azonban nem különösebben intelligensek, épp úgy, mint egy gyermek testének az első mozdulatai sem vallanak különösebb intelligenciára, még ha tudjuk is, hogy egy intelligenciával vannak kapcsolatban. A Monád most nagyon is valóságos módon megszületett a fizikai világban, bár még gyermeknek tekintendő, és óriási időszakokba telik, amíg fizikai test fölötti uralma még csak gyermekinek is lesz mondható. 2. Emberi fejlődés És ez világosan látható, ha mi az embert korai napjaiban nézzük. Azok a régen kihalt lemuriaiak – ha figyelmen kívül hagyjuk azokat a lényeket, akik már meglehetősen kifejlesztették a tudatot, és akik beleszülettek azokba az otromba lemuriai testekbe, hogy vezessék az emberi fejlődést – nagyon kevéssé voltak fejlettek érzékszerveiket illetően; a szaglásuk és ízlésük nem volt kifejlődve, csupán keletkezőfélben voltak. Az örömöt és bánatot csak csekély mértékben érzékelték. Az atlantisziaknál az érzékek sokkal aktívabbak voltak; a látás nagyon éles volt és a hallás nagyon erős volt; az ízlés fejlettebb volt, mint a lemuriaiaknál, de még nem volt magasan fejlett; a durva és avas ételeket teljesen elfogadhatóaknak találták, sőt még kellemeseknek is, és nagyon erős szagú táplálékokat, mint amilyen a romlott hús, jobban szerettek, mint a finomabb húsfajtákat, melyeket íztelennek találtak. A test nem volt túlérzékeny a sérülések iránt, és komoly sebek sem okoztak nagy fájdalmat, sem verték le lábáról az egyént – és kiterjedt sérülések sem tették tehetetlenné az illetőt – és nagyon hamar gyógyultak. A ma létező lemuriai faj maradványai, valamint az eléggé elterjedt atlantisziak még mindig relatív érzéketlenek a fájdalom iránt, és csak kevéssé válnak tehetetlenné olyan sérülések következtében, amelyek teljesen összeroppantanának egy ötödik fajbelit. Mondták, hogy az észak-amerikai indián folytatta a harcot, miután csípőjének az oldalát levágták, és 1215 óra múlva újra harcba indult. A negyedik fajbeli testnek ez a sajátsága teszi lehetővé egy vadember számára, hogy összeszedetten viseljen el és térjen magához olyan kínzások után, amelyektől egy ötödik fajbeli idegsokkot kapna és összeroppanna. Ezek a különbségek nagyrészt a fizikai test gócpontjának, a permanens atom fejlettsége különbségeinek tudhatók be. Az ötödik fajnál az élet gazdagabb árama árad le, amely a permanens atom nagyobb belső fejlődését okozza, amely még fokozódik a fejlődés haladásával. Amint a fejlődés halad, úgy növekszik a fizikai permanens atomban a rezgési erők komplexitása, ugyanúgy az asztrális atomban és a mentális egységben. Amint születés születést követ, és ezek a permanens gócpontok minden világban kihelyeztetnek, hogy új mentális, asztrális és fizikai burkot gyűjtsenek maguk köré, a fejlettebb permanens atomok maguk köré vonják illető síkjuk magasabban fejlett atomjait, és így egy jobb idegapparátust építenek fel, amelyen áradhat a tudat mindinkább növő árama. Ily módon épül fel az ötödik fajbeli ember finom szervezetű idegrendszere. Az ötödik faj emberénél az idegsejtek belső differenciálódása sokkal fokozottabb és az egymásközti kapcsolatok sokkal számosabbak. Általánosságban véve az ötödik faj emberének a tudata az asztrális világban működik, és ki van vonva a fizikai testből, kivéve az agyidegrendszert. A test életfontosságú szerveinek az irányítása a szimpatikus idegrendszerre van bízva, amely korszakokon át tanulta ennek a munkának a végzését, és amelyet most a tíz asztrális központnál egyéb impulzusok működtetnek, az egyébként elfoglalt tudat céltudatos figyelme, bár természetesen általa fenntartva. Bár, mint rövidesen látni fogjuk, lehetséges a tudat figyelmét megint a mechanizmus e részére irányítani, és visszanyerni a tudatos irányítást. Az ötödik faj magasabban fejlett tagjainál a tudat fő ösztönzései az alsó mentális világon át jutnak le, és az asztrálison át a fizikaiban hatva itt serkentik a fizikai idegtevékenységet. Ez az az éles, finom, intelligens tudat, melyet inkább az eszmék mozgatnak, mint az érzések, és amely aktívabban mutatkozik a mentális és emocionális agyközpontokban, mint azokban, melyek az érzés és motorikus jelenségekkel függnek össze. Az ötödik fajbeli test érzékszervei kevésbé aktívak és élesek a legmagasabb negyedik fajbeliénál, amely csupán a fizikai behatásokra válaszol. A szem, a fül, a tapintás nem válaszol olyan rezgésekre, amelyek hatnának a negyedik fajbeli érzékszervekre. Jelentős továbbá, hogy ezek az érzékszervek a korai gyermekkorban a legélesebbek, és csökkennek szenzitivitásban kb. a hatodik évtől kezdve. Másrészt viszont, míg kevésbé élesek a pusztán érzéki ingerekre, érzékenyebbekké válnak érzelmekkel kevert érzelmek iránt, és a színek és hangok finomságai iránt, akár a természetben, akár a művészetben nagyobb hatással vannak rájuk. Az érzék-központok finomabb és bonyolultabb agybeli és asztrális testbeli szervezettsége úgy látszik fokozott szenzitivitást hoz magával a szín, forma és hang szépsége iránt, de csökkent válaszoló képességet az olyan érzések iránt, melyekben az érzelmek nem játszanak szerepet. Azon kívül, az ötödik fajbeli test sokkal érzékenyebb a megrázkódtatásokkal szemben, mint a negyedik és a harmadik fajbeliek, mert jobban függnek a tudattól fenntartásukat illetőleg. Egy idegsokkot sokkalta jobban érez, és sokkal nagyobb tehetetlenséget von maga után. Egy súlyos csonkítás már nem csupán elszakított izmok, eltépett szövetek kérdése, de veszélyes idegsokkot jelent; a magasan szervezett idegrendszer a szerencsétlenség üzenetét az agyközpontba viszi, és onnan az asztrális testbe kerül, felzaklatva és felkavarva az asztrális tudatot. Ezt követi a mentális világ felkavarodása; fel van keltve a képzelőerő, az emlékezet serkenti a várakozást, és a mentális ösztönzések meghosszabbítják és felerősítik az érzéseket. Ezek megint az idegrendszert stimulálják és izgatják, és annak módfeletti izgalma kihat a vitális szervekre, szervi zavarokat idézve elő; innen a vitalitás csökkenése és a lassú gyógyulás. Ugyanígy a magasabban fejlett ötödik fajbeli testnél a mentális állapotok nagymértékben uralják a fizikaiakat, és a túlzott félelem, mentális szenvedés és aggodalom idegfeszültséget okozva könnyen zavarja meg a szervi folyamatokat, és gyengeséget és betegséget idéz elő. Ezért a mentális erő és derű egyenesen előmozdítják a fizikai egészséget, és amikor a tudat végérvényesen megállapodott az asztrális és mentális világban, az érzelmi és mentális zavarok sokkalta inkább okoznak betegségeket, mint bármely, a fizikai testet érő nélkülözés. A fejlett ötödik fajbeli ember fizikailag szó szerint idegrendszerében él. 3. Össze nem illő lelkek és testek Itt azonban meg kellene jegyeznünk egy jelentős tényt, amely az idegszervezet és tudat közti rendkívül fontos kapcsolatra vonatkozik. Ha egy emberi tudat még nem nőtt túl a későbbi lemuriai vagy korábbi atlantiszbeli típuson, és mégis egy ötödik fajbeli testbe születik, különös és érdekes tanulmányt nyújt. (Egy ilyen születés okaira itt nem térhetünk ki bővebben, röviden: amint a haladottabb nemzetek magukhoz csatolják a kevéssé fejlett törzsek országait, és kiölik őket közvetlenül vagy közvetve, a testükből ilyen módon tömegesen kivetett népnek új lakóhelyeket kell találnia, a megfelelő vad állapotok mindig ritkábbakká és ritkábbakká válnak a magasabb fajok állandó terjeszkedésével, és így az elérhető legprimitívebb körülmények között kell megszületniük: külvárosi nyomortanyákon, bűnöző típusú családokban. Őket a karmikus szükségesség vonzza a hódító nemzethez.) Az ilyen személyek a létező legrosszabb minőségű ötödik fajú testekben inkarnálódnak. Ezekben az ötödik fajbeli testekben ők a negyedik és harmadikhoz tartozó kvalitásokat mutatnak fel; és bár megvan nekik a külső fizikai idegszerveztük, nincs meg náluk az ideganyag belső differenciáltsága, amely csupán az asztrális és mentális világokból jövő erők következtében jön létre. Megfigyelhetjük náluk a reagáló képességet a külső benyomásokra, hacsak azok nem hevesek, ami az egyéni tudat alacsony fejlettségére vall. Észrevesszük a tompaságba való visszaesést, ha nincs jelen egy heves fizikai ösztönzés; megfigyelhetjük az ilyen heves ösztönzések utáni sóvárgást, ha ezt a fizikai szükségességek felkeltik; megfigyelhetjük, hogy az érzékszervekre ható heves ingerek halvány mentális tevékenységet idéznek fel, és a teljes ürességet, amikor az érzékszervek nyugton vannak; egy gondolatra vagy magas érzelemre való válasz teljes hiányát – nem elvetését, de az azt illető teljes öntudatlanságot. Az ilyen személyben az izgalmat vagy erőszakot valami külső váltja ki, valami, ami fizikailag jön elé, amit ébredező elméje valamely szenvedély kielégítésével kapcsol össze, melyre emlékszik és újra kívánja érezni. Az ilyen személy, nem kell, hogy rabolni vagy gyilkolni legyen szándékában, de mindkettőre serkentheti pusztán egy jól öltözött sétáló látványa, akin látszik, hogy valószínűleg van pénze – pénze, ami kielégülést jelent étel, ital vagy nő terén. Az ösztönzést a sétáló megtámadására azonnal megkapja, és azt azonnal tett követi, hacsak nem fékezi meg egy fizikai és nyilvánvaló veszedelem, mint amilyen a rendőr látványa. A megtestesült fizikai kísértés az, ami a bűn elkövetésének az eszméjét felidézi, az az ember, aki egy bűntettet előre kitervez, magasabban fejlett; a vadember a tettet a pillanat ösztönző hatása alatt követi el, hacsak nem áll szemben egy másik fizikai megtestesüléssel, egy olyan erővel, amitől fél. És ha elkövette a bűntettet, hozzáférhetetlen a szégyenre és lelkiismeret-furdalásra való minden hivatkozásra; ő csupán a terror iránt fogékony. Ezek a megjegyzések természetesen nem vonatkoznak az intelligens bűnözőre, hanem csupán a veleszületett állati és tompa típusra, a harmadik vagy negyedik fajbeli vademberre, ötödik fajbeli testben. Amint az Ősi Bölcsesség igazságai mindjobban színezik a modern gondolatot, kikerülhetetlenül meg fogják változtatni többek között a bűnözőkkel való bánásmódot. Az itt említett bűnözőket nem fogják brutálisan büntetni, de állandó szigorú fegyelem alatt fogják tartani, és amennyire azt a körülmények megengedik, azon lesznek, hogy segítsék gyorsabban fejlődni, mint ahogy azt a vad élet körülményei lehetővé tették. De ennek további szemlélése nagyon messze vinne minket tanulmányunk fő tárgyától, és most vissza kell térnünk a tudat asztrális világbeli működéséhez, amint az a magasabb rendű állatoknál és az alacsonyabb rendű emberi típusoknál mutatkozik. 4. A tudat ébredése az asztrális világban Láttuk, hogy az asztrális szervezettség előzi meg és alakítja a fizikai idegrendszert, és most meg kell néznünk, hogy az hogyan hat a tudat működéseire. Azt várnánk, hogy a tudat az asztrális világban elmosódó, határozatlan formában vesz tudomást az asztrális burkát érő ingerekről, éppen úgy, mint ahogy az ásványoknál és növényeknél és a legalacsonyabb rendű állatoknál vett tudomást a behatásokról a fizikai testén. Az asztrális ingereknek ez a tudomásul vétele hosszú ideig meg fogja előzni az asztrális burok, a mentális és fizikai közti híd bármiféle szervezettségét, ami azt fokozatosan egy asztrális testté fejleszti, a tudat független eszközévé az asztrális világban. És amint láttuk, az első szerveződés az asztrális testben válasz a fizikai testen át jövő ingerekre, és a fizikai testhez kapcsolódik fejlődésében. Ennek a szerveződésnek semmi köze nincs az asztrális ingerek felfogásához, koordinálásához és megértéséhez, hanem azzal, hogy a fizikai idegrendszer felől jövő hatásokat felfogja és arra visszahasson. A tudat mindenütt megelőzi az öntudatot és a tudat fejlődése az asztrális világban párhuzamosan halad az öntudat fejlődésével a fizikai világban – amivel most foglalkozni fogunk. Az asztrális burkot az asztrális világból jövő ingerek teljes egészében rezgő hullámzásba hozzák, és a beburkolt tudat fokozatosan kezdi tompán tudomásul venni ezeket az áradásokat anélkül, hogy bármiféle külső okkal hozná őket kapcsolatba. Tapogatózik ezek után a hevesebb fizikai ingerek után, és a figyelemnek mindazt az erejét, amit kifejlesztett, erre fordítja. A fizikai idegrendszerekkel összefüggő asztrális anyaghalmazok természetesen osztoznak az asztrális burok általános hullámzásaiban, és a rezgések, amelyeket ezek az áradások okoznak, összekeverednek a fizikai test felől jövőkkel, és ugyancsak hatnak azokra a rezgésekre, melyeket a tudat ezeken a felhalmozódásokon át küld le hozzá. Így épül ki a kapcsolat az asztrális ingerek és a szimpatikus idegrendszer között, és ezek nagy szerepet játszanak annak fejlődésében. Amint a fizikai testben működő tudat elkezdi lassan felismerni a külső világot, ezek az asztrális felől jövő ingerek, melyek fokozatosan az öt érzékszerv alá osztályozódnak, mint a fizikaiból jövők, összekeverednek a fizikai világbeliekkel, és eredtüket sem különböztetik meg azoknak az eredetétől. Ennek felismerése az alsóbbrendű tisztánlátás, amely megelőzi az elme fejlődését. Addig, amíg a szimpatikus idegrendszer marad a tudat uralkodó eszköze, addig az asztrális vágy fizikai ingerek eredete ugyanaz marad a tudat számára. Még a magasabb rendű állatok is – amelyeknél az agyidegrendszer jól fejlett, amely azonban, kivéve annak érzékközpontjait, még nem tudatuk fő eszköze – nem különböztetik meg a fizikai és asztrális látványokat, hangokat, stb. Egy ló úgy át fog ugrani egy asztrális testet, mintha fizikai volna, egy macska egy asztrális alak lábaihoz fog dörzsölődni, egy kutya ugatni fog egy hasonló jelenségre. A kutyánál és lónál kezd már ébredezni valamely különbségnek a kényelmetlen tudata, amely megmutatkozik abban a félelemben, melyet a kutya, és abban a félénkségben, melyet a ló ilyen jelenségek láttán tanúsít. A ló idegessége – amelynek dacára azonban kiképezhető arra, hogy szembeszálljon a csatatér veszélyeivel, sőt még mint az arab kancáknál, megtaníthatók arra, hogy felszedjék és elvigyék leesett lovasukat az ijesztő körülmények között – főleg annak a környezetét illető zavarnak és tájékozatlanságnak tudható be, és annak a képtelenségnek, hogy különbséget tegyen a közt, amit később tanultan „objektív valóságoknak” fog nevezni, melyek megsebezhetik testét, és azok közt a „káprázatok” vagy „hallucinációk” között, melyek között sértetlenül haladhat át teste. Számára ezek mind „valóságosak” és viselkedésük különbsége megriasztja. Egy rendkívül intelligens ló esetében az idegesség gyakran még nagyobb, minthogy lassan kifejleszti maguknak a jelenségek megkülönböztetésének a derengő érzetét, és ez eleinte, minthogy még nem érti, még nyugtalanítóbb. A vadember, aki inkább él agyidegrendszerében, megkülönbözteti a fizikai és asztrális jelenségeket, bár az utóbbiak számára éppoly „valóságosak”, mint a fizikaiak; ő egy másik világgal hozza őket kapcsolatba, ahova mindent utal, ami nem úgy viselkedik, mint az, amit ő normálisnak tekint. Ő nem tudja, hogy ezekről a szimpatikus és nem az agyidegrendszere segítségével vesz tudomást; ő tudatukban van – ez minden. A lemuriaiak és a korai atlantiszbeliek majdnem tudatosabbak voltak asztrálisan, mint fizikailag. Asztrális ingerek, melyek az egész asztrális burkot hullámzásba hozták, az asztrálisnak az érzék-központjain át jutottak a fizikai test szimpatikus központjaiba, és ők élénken érezték őket. Életüket az érzések és szenvedélyek uralták, jobban, mint az intellektus, és az asztrális burok speciális apparátusa. A szimpatikus rendszer volt akkor a tudat uralkodó eszköze.
Amint az agyidegrendszer jobban megszerveződött és mindinkább elfoglalta sajátságos helyzetét, mint a tudat fő eszközét a fizikai világban, a tudat figyelme mindinkább a külső fizikai világra irányult, és a konkrét elme, mint tevékenységének az aspektusa, mind nagyobb túlsúlyba jutott. A szimpatikus idegrendszer alárendelt szerepet kapott és jelzéseit mind kevésbé vették figyelembe, melyek alámerültek a durvább és nehezebb, kívülről jövő fizikai ingerek áradatában. Így állt elő az asztrális tudat csökkenése és az intelligencia fokozódása, bár még majdnem mindenkiben megmarad az időről időre kapott benyomások meg nem értett ködös érzete. A fejlődés jelenlegi fokán még megtalálható az emberek közt a tisztánlátásnak ez az alacsonyabb rendű formája, de nagyon korlátolt intellektusú személyeknél; kevés fogalmuk van annak mibenlétét illetően, és kevés befolyásuk annak gyakorlására. Növelésére irányuló törekvések nagyon makacs idegzavarokat idézhetnek elő, és ezek a kísérletek a fejlődés törvénye ellen vannak, amely mindig egy magasabb célt tart a szeme előtt, és nem mozog hátrafelé. És minthogy a törvényt nem lehet megváltoztatni, a vele szembeni törekvések csupán zavart és betegséget okozhatnak. Mi nem térhetünk vissza ahhoz az állapothoz, amelyben a szimpatikus idegrendszer uralkodott, csupán az egészség és a magasabb rendű intellektuális fejlődés rovására. Ezért jelent olyan komoly veszélyt azoknak a ma terjesztett utasításoknak a követése, hogy meditáljunk a szolár plexusra vagy más szimpatikus központokra. A gyakorlatok, melyek egynémelyike eljutott nyugatra is, Indiában a Hatha Jógában van rendszerezve. Az akarat működésétől kormányzott izmok fölötti uralmat visszanyerhetjük, úgyhogy az ember megfordítja a perisztaltikus működést, felfüggesztheti a szív verését, akarattól függően hányhat, és így tovább. Sok időbe és fáradságba kerül, amíg ilyesmi lehetővé válik, és a végén az ember csupán visszairányította az akarat alá azokat az izmokat, amelyek azóta már rég átkerültek tőle a szimpatikus rendszer alá. Minthogy ez az átadás a tudat fokozatos elfordulásának az eredménye volt, így a tudatnak az illető részekre való összpontosítása folytán fordul meg az előbbi teljesítmény. Minthogy az ilyen tettek, a tudatlanra úgy hatnak, mint a szellemi nagyság bizonyítékai, gyakran gyakorolják ezt hatalomra vágyó emberek, akik nem tudják törvényesebb módon a hatalmat elérni. Azon kívül, ezek a Hatha Jóga legkönnyebb formái, és sokkalta könnyebben űzhetők, és kevesebb szenvedéssel járnak, mint pl. egy kart kinyújtva tartani, amíg elsorvad, vagy egy szöges ágyon feküdni. Ha az agyidegrendszert ideiglenesen háttérbe szorítottuk, a szimpatikus rendszeren át jövő asztrális burokbeli ösztönzések érezhetőkké válnak a tudatban. Innen az ön-felidézett vagy mások által előidézett transzbeli „világosság”, az asztrálisban olvasás hatalma kristályok és hasonló praktikák használatával. A tudat tevékenységének részleges vagy teljes felfüggesztése a magasabb eszközben arra készteti, hogy figyelmét az alacsonyabb rendű felé fordítsa. Nem árt, ha itt, félreértések elkerülése végett hozzátesszük, hogy a magasabb tisztánlátás követi, és nem előzi meg az elme növekedését, és nem jelenhet meg az asztrális test, mely nem tévesztendő össze az asztrális burokkal, megszervezésének elég nagy mértéke előtt. Amikor ez megtörtént, az intellektus hatása és a fizikai intellektuális eszköz tökéletesítésével, akkor az előbb említett asztrális érzékek, melyeket csakráknak vagy kerekeknek nevezünk forgó mivoltuk miatt, fokozatosan kifejlődnek. Ezek az asztrális világban fejlődnek, mint asztrális érzékek és szervek, és a mentális világból történik építésük és vezetésük, mint ahogy az agyközpontoké az asztrálisról történt. A tudat akkor a mentális világban dolgozik és építi asztrális gépezetét, mint ahogy azelőtt az asztrális világban működött, építve fizikai gépezetét. Most azonban sokkal nagyobb erővel és megértéssel dolgozik, minthogy annyi erejét kibontakoztatta. Továbbá a fizikai testben központokat épít a szimpatikus és agygerinc rendszerből, hogy mint fizikai világbeli apparátus működjenek olyan irányban, hogy a magasabb világokból rezgéseket hozzanak az agytudatba. Amint ezek a központok felélednek, a tudás átkerül, vagyis hozzáférhetővé válik a fizikai idegrendszerben működő tudat számára. Ez, amint már említettük, a magasabb tisztánlátás, a tudat intelligens és ön-irányította erőinek a gyakorlása az asztrális testben. A felfelé kúszás közben tehát felébrednek az erők, a fizikai világban, és aztán sorozatosan ébrednek fel az asztrális és mentálisban is. Az asztrális és mentális burkoknak nagyon fejletteknek kell lenniük, mielőtt továbbfejleszthetők volnának egy finom testté, amely függetlenül működik a magasabb világokban, és hogy aztán felépítse magának azt az apparátust, amellyel ezeket a magasabb erőket működtetheti a fizikai világban. És még itt is, amikor már kész az apparátus, mely tiszta gondolattal és tiszta érzéssel épült a fizikai világban, a Kundalini tüze kell, hogy felélessze, melyet a fizikai agyban működő tudat kelt fel és irányít.