Azáltal, hogy mesterségesen elzárjuk az érzékek útjait, melyeken át erők áradnak ki a külvilágra, ezek az erők ott maradnak a fizikain túli tudat szolgáiul. A fizikai síkra ily módon rákényszerített csöndben a többi sík hallatja magát. A hipnotikus transzban a mentális képességek megélénkülése figyelhető meg; az emlékezetnél azt tapasztaljuk, hogy sokkal nagyobb területre terjed ki, mert a távoli események által hátrahagyott gyönge lüktetés hallhatóvá válik, amikor a frissebbek erőteljes lüktetése egy időre elcsendesül, éber állapotban már elfeledett személyekre emlékszünk a transz állapotában; gyermekkorunkban tudott, de közben elfelejtett nyelvek újra feltűnnek, apró, jelentéktelen események ismét felmerülnek. Az észlelés képességei gyakran igen széles területre terjednek ki: látunk messzi eseményeket, a látás áthatol fizikai akadályokon, távoli beszéd hallhatóvá válik. Alkalmilag megpillantjuk más síkok töredékeit, erősen keveredve éber óráink gondolatformáival. Ennek a tárgynak már egész irodalma van, melyet a kutató tanulmányozhat. Azt tapasztalták, hogy a mélyebb transz esetében az eredmények nem azonosak a felületesebbel. Amint a transz mélyül, a fizikai tudatnak magasabb rétegei nyilvánulnak meg az agyban. Ismeretes a Léonie I., II. és III. híres esete, és figyeljük meg, hogy Léonie I. mit sem tudott Léoni II-ről és III-ról. Hogy Léoni II. ismerte Léoni I-et, de nem ismerte Léoni IIIat, hogy Léoni III. ismerte Léoni I-et és II-t. Vagyis a magasabb ismeri az alacsonyabbat, s az alacsonyabb nem ismeri a magasabbat – ez igen jelentőségteljes tény. Mesmerikus transzban könnyebb a magasabb fokú jelenségekhez hozzájutni, mint hipnotikus transzban, s az előbbiben igen világos megállapítások kaphatók az asztrális, sőt ha a kísérleti alany jól fejlett, a mentális síkról is, és néha bepillantások nyerhetők előző életekbe. Ha tehát azt látjuk, hogy a fizikain túli tudat megnyilvánulásainak a fizikai sík kikapcsolása a feltétele, lassanként megértjük a keleti jóga módszereinek logikus alapjait. Ahol a módszerek fizikaiak, mint a Hatha Jógában, igen gyakran a rendes hipnotikus transzot érjük el, s mikor a kísérleti alany fölébred, semmire sem emlékszik abból, amit átélt. A Rádzsa Jóga módszere, amelyben a tudatot nagyfokú koncentrációval kivonjuk agyunkból, arra vezet, hogy a kutató tudata folyamatos marad a síkokon egymás után, és éber állapotába visszatérve emlékszik fizikain túli élményeire. Mind keleten, mind nyugaton ugyanaz a cél: az éber tudat megszüntetése, hogy a fizikain túli tudat, vagy ahogy a nyugati pszichológus mondaná, a tudattalan nyomára bukkanjunk. A keleti módszer azonban, amely mögött évezredes tapasztalat áll, összehasonlíthatatlanul nagyobb eredményeket hoz a fizikain túli tudat régióiban, és az ismételt tapasztalás biztos alapján állapítja meg a tudat függetlenségét fizikai eszközétől. A szentek extázisai minden korban és minden vallásban újabb bizonyítékait nyújtják a „tudattalan” ilyetén betöréseinek. Az ilyen esetekben a hosszan tartó és elmélyedt ima vagy kontempláció a szükséges agyi állapot előidézésének az eszköze. Az érzékeken át vezető utakat elzárja a belső koncentráció ereje, és akaratlan megszakításokkal ugyanaz az állapot áll be, amelynek az elérésére a Rádzsa jógát gyakorló tudatosan és szándékosan törekszik. Ezért van az, hogy a rajongók minden vallásban az imádott istenség kegyének tulajdonítják látomásaikat, s nem annak, hogy passzív agyi állapotot hoztak létre magukban, melynek folytán a fizikain túli tudat rá tudta nyomni agyukra a magasabb világok látványait és hangjait. William James professzor „Varieties of Religious Experience” c. könyvében rámutat arra, hogy a „tudattalan” ilyen betöréseinek legfeltűnőbb esetei a „hirtelen megtérések”, ahol egy hirtelen támadt gondolat, látvány vagy hang azonnal és teljesen megváltoztatja egy ember életének egész folyását. Jogosan érvel amellett, hogy egy erőt, amely elég hathatós ahhoz, hogy ilyen hatást hozzon létre, nem lehet csak úgy könnyedén, egy kézlegyintéssel elintézni, vagy megvetően tudomásul sem venni senkinek, aki komolyan tanulmányozza az emberi tudatot. A lelki jelenségeknek ez az egész csoportja megérdemli a gondos és tudományos tanulmányozást, és a fizikain túli tudat mibenlétére vonatkozóan eredményekben gazdag aratást ígér a komoly kivizsgálás jutalmaként. Ezzel a nézettel szemben azonban azt szokták hangoztatni, hogy mindezek a tények beteges idegállapotokkal kapcsolatban figyelhetők meg, s az ilyen alanyok hisztériás, túlizgatott személyek, akiknek állapota lerontja élményeik hitelét. Először is, ez nem mindig igaz. A keleti Rádzsa jógik éppen nyugalmukkal és higgadtságukkal tűnnek ki, a megtérés néhány esetét pedig nagyon is sikeres világi emberek szolgáltatták. De ha el is ismerjük, hogy az esetek nagy részében beteges idegállapot áll fenn, s az agy túl van feszítve, mit bizonyít ez? A normális agy elismerten csak addig a fokig van kifejlődve, hogy a fizikai világ rezgéseire válaszolni tud, ezeket fölfelé közvetíti, lefelé pedig közvetíti a velük kapcsolatos asztrális és mentális rezgéseket a magasabb testektől. Addig a pontig még nem fejlődött, hogy zavar nélkül befogadhasson igen erős rezgéseket a magasabb síkokról, sem pedig, hogy egyáltalán válaszolni tudjon a magasabb testekben a maguk síkja külső jelenségei által keltett rezgésekre. Hiszen a túlságosan heves öröm, fájdalom, bánat, rémület is gyakran túl soknak bizonyul a normális agy számára, és erős fejfájást, hisztériát, sőt idegösszeomlást is okozhat. Nem csoda tehát, ha azt a nagyon heves érzelmet, ami az un. megtérést okozza, gyakran hasonló, ideges bántalmak kísérik. A fontos az, hogy amikor az ideges zavar elmúlt, hatása – az élettel szemben megváltozott magatartás – megmarad. Az ideges zavar oka az, hogy a fizikai agy nem alkalmas a reá rohanó heves és gyors rezgések elviselésére, a tartósan megváltozott magatartás oka pedig a fizikain túli tudat szüntelen, egyenletes nyomása. Ahol a fizikain túli tudat nem eléggé fejlett ahhoz, hogy ezt a nyomást állandóan gyakorolhassa, a megtért személy „kiesik a kegyelemből”, amint az érzelem hulláma elapad. A víziók és hasonló jelenségek esetében már láttuk, hogy olyankor állnak be, amikor valamiféle transzállapot keletkezik. E nélkül is beállhatnak azonban ilyen jelenségek, olyan esetekben, amikor az agy feszült állapotban van, akár ideiglenes okból, akár azért, mert fejlődése túlhaladt a normálison. Egy erős érzelem olyannyira fokozhatja az idegfeszültséget, hogy lehetséges lesz a reagálás a közvetlen asztrális rezgésekre, s így egy asztrális történés láthatóvá vagy hallhatóvá lesz. A feszültség visszahatása pedig esetleg ideges zavarként mutatkozik meg. Ha az agy az átlagosnál jobban fejlett, ha bonyolultabbá és érzékenyebbé vált, állandóan is érezhetők lehetnek az asztrális történések, s könnyen megeshet, hogy ez az idegfeszültség valamivel nagyobb, mint aminek elviselésére az idegrendszer föl van készülve, a modern civilizáció okozta normális koptatás elviselése mellett. Ez okból tehát megint csak valószínű, hogy hisztéria és az ideges bántalmak egyéb formái kísérik a látomásokat. Ezek a tények azonban nem vonnak le semmit az élményeknek, mint a tudat tényeinek értékéből. Talán még inkább fokozzák jelentőségüket, megmutatva az utat-módot, amelyen a fejlődés a környezetnek a szervezetre gyakorolt hatásában működik. A külső erők ismételt behatásai stimulálják a növekvő szervezetet, és gyakran átmenetileg túl is feszíti, de éppen maga a feszültség erőlteti előre a fejlődést. A fejlődési hullám taréja mindig abnormális szervezetekből kell, hogy álljon. A szilárd, normális, biztos átlag-szervezetek követik őket. Ezek igen tiszteletreméltók, de talán nem olyan értékesek, mint az úttörők, és egész biztosan nem oly tanulságosak a jövőt illetően. Az asztrális sík erői állandó és erőteljes hatással vannak az emberi agyra, hogy a tudat teljesebb eszközévé fejlődhessék, s egy érzékeny agy az átmeneti állapotban könnyen kizökkenhet kissé múlt világa kerékvágásából. Valószínű, hogy számos olyan tevékenység, amely ma gondolati irányítás alatt áll, a jövőben gépiessé válik, és lassanként az éber tudat küszöbe alá hanyatlik, mint különböző egyéb funkciók, amelyeket hajdan szándékosan vittünk véghez. Amint ezek a változások végbemennek, a finomabb rezgéseknek okvetlenül meg kell mutatkozniuk a legfinomabban egyensúlyozott agyakban, azokban, amelyek nem normálisak, minthogy – a fejlődés hullámának taréján – ezek lesznek leginkább válaszképesek. Dr. Moudsley írja: „Mi jogon képzeljük, hogy a természet munkáját csak a tökéletes elméken át köteles elvégezni? Lehet, hogy egy bizonyos célra egy tökéletlen elmét alkalmasabb eszköznek talál.”  Elmén az a „Ha volna un. inspiráció a magasabb régiókból, könnyen meglehet, hogy a neurotikus temperamentum szolgáltatná a szükséges befogadóképesség fő feltételét.” Ha egyszer elismerjük, hogy a fizikainál finomabb erők kifejeződésük számára finomabb eszközt igényelnek, mint a fizikai befogadására szervezkedett agy, nem zavar többé és nem ejt kétségbe, ha azt látjuk, hogy a fizikain túli erők legkönnyebben olyan agyvelőkön át találnak kifejeződésre, amelyek a fizikai síkon többé-kevésbé működésképtelenek. És megértjük, hogy az abnormális fizikai tünetek, amelyek megnyilvánulásaikat kísérik, semmiképpen sem vonnak le ezeknek az energiáknak az értékéből, sem pedig a szerep fontosságából, amelyet az emberiség jövendő korszakaiban játszani fognak. Egyszersmind azonban természetesen fölmerül a kívánalom, hogy találjunk valami olyan módot, amelynek segítségével ezek az erők fizikai eszközök romlásának a kockázata nélkül ne nyilvánulhassanak meg. Ezt a módszert keleten találták meg a Rádzsa Jóga alkalmazásában, amelynél a magasabb tudat biztonságos használatára igen erős összpontosulással törekszenek. Ez a koncentráció önmagában véve az agyat a finomabb erők eszközévé fejleszti, mivel az agysejtekben a gondolattal kapcsolatban már leírt módon működik. /6. Lásd: VII. fejezet 1. §./ Ezen túlmenően lassanként megnyitja az atomnak azt a spirilla sorozatát, amelyik a már működő sorozatok után következik, s így új szervet ad a magasabb működés számára. Ez a folyamat szükségképpen lassú, de ez az egyetlen biztonságos útja a kibontakozásnak; és ha valakit bánt ez a lassúság, ajánlatos azzal intenie magát türelemre, hogy a negyedik kör atomi fejlődését iparkodik előbbre hozni, s aligha várható, hogy ezt igen gyorsan véghezvigye. A Rádzsa Jógát azonban gyakorlásának lassúsága teszi némileg elfogadhatatlanná a rohanó nyugat számára; pedig semmi más módszer nem biztosítja az egyenletes fejlődést. Választani kell e között és a beteges idegzavarok között, amelyek a fizikain túli tudatnak egy elő nem készített eszközbe való behatolásait kísérik. Nem lehet felülemelkedni a természet törvényein, csak megérteni, s aztán hasznosítani tudjuk őket.

XI. FEJEZET

A Monád munkában eszközeinek építése közben

Nézzük most a Monád munkáját eszközeinek alakítása közben, amikor – a harmadik, negyedik és ötödik világban – Atma-Buddhi-Manasz, a kauzális testtel, minden testet öltés tapasztalatainak a kincsesházával képviseli őt. Minden életszakasz befejeztekor, azaz minden devacháni lét végén, megújuló tevékenységre kell serkentenie következő életszakaszában használandó testeinek a három egymás utáni gócpontját. Először a mentális gócpontot kelti fel. Ez a felkeltés abból áll, hogy fokozza az élet áramlását a spirillákon át. Emlékezzünk rá, hogy amikor a permanens egységek „aludni tértek”, csökkent a rendes életáram a spirillákban, és a pihenés egész időszakain át gyenge és lassú ez az áramlás. Amikor elérkezik az újraszületés ideje, fokozódik ez az áram, a spirillák élettől lüktetnek, és a permanens egységek egymás után úgy viselkednek, mint a mágnesek, maguk köré vonva a megfelelő anyagot. Így amikor serkentés éri a mentális egységet, elkezd erősen rezegni rezgőképességeihez mérten - múlt testet-öltések eredménye – felraktározva benne, magához vonva és elrendezve a megfelelő anyagot a mentális világban. Éppúgy, mint a nyersvas mágnessé válik, ha őt körülcsavaró huzalba áramot bocsátunk, és amint a mágneses körébe eső anyag azonnal elrendeződik köréje, úgy van ez a permanens mentális egységgel. Amint körülveszi az életáram, mágnessé válik, és erőinek a körébe eső anyag elrendeződik és új mentális testet alkot. Az odavonzott anyag a permanens egység komplex mivoltához mért lesz. Nemcsak hogy finomabb és durvább anyagot fog vonzani, de az anyagnak változnia kell az atomok fejlettségében is, amelyek aggregációi kialakításában részt vesznek. Az odavonzott molekulák olyan atomokból fognak állni, melyek rezgőenergiái azonosak, vagy megközelítik, vagy összhangban vannak a vonzó egységeivel. Az ember fejlettségi fokának lesz tehát megfelelő új eszköze anyagának a fejlettsége. Ily módon épül fel testet-öltésenként egy megfelelő mentális test. Pontosan ugyanaz a folyamat ismétlődik az asztrális világban az új asztrális test felépítésekor. Az asztrális gócpontot – a permanens asztrális atomot – hasonló élénkítés éri, és hasonlóan cselekszik. Az ember így beöltözik új mentális és asztrális testeibe, melyek kifejezik fejlettsége fokát, és lehetővé teszik számára, hogy mindaz az erő és képesség, amely birtokában van, kellőképpen kifejezésre jusson a maga világában. Amikor azonban elérkezünk a test kialakításához a fizikai világban, egy új elem jelenik meg. Ami a Monádot illeti, a munka ugyanaz. Ő felélénkíti a fizikai gócpontot – a fizikai permanens atomot – és az mágnesként cselekszik. Most azonban úgy van, mintha az ember beleavatkoznék az anyagnak a mágneses területbe való vonzásába és ottani elrendeződésébe; az elementál – amely meg van bízva az éterikus testmás alakításával a Karma Uraitól kapott minta szerint, közbelép és irányítja a munkát. Az anyagok összegyűlhetnek ugyan, mint ahogy a munkás hordhatja össze a téglákat a ház felépítéséhez, de az építő felveszi a téglákat, elfogadhatja vagy visszadobja, és az építészmérnök szerint rakja le őket.
Felmerül a kérdés: miért ez a különbség? Miért van az, hogy a fizikai világ elérésekor, ahol az előbbi folyamat megismétlődését várnánk, egy idegen hatalom veszi át a ház tulajdonosának a kezéből a felépítés irányítását. A felelet a karma működésében rejlik. A magasabb világokban az eszközök annyit fejeznek ki az emberből, amennyi kifejlődött, és itt nem bonyolítja le másokkal való múltbeli kapcsolatait. A tudat minden központja azokban a világokban a maga körében mozog; erői saját eszközei felé irányulnak, és csupán annyi hat belőlük közvetlen másokra, amennyi végül is a fizikai eszközben fejeződik ki belőlük. Ezek a másokkal való kapcsolatok komplikálják karmáját a fizikai világban, és az a bizonyos fizikai forma, amelyet egy bizonyos életszakaszban visel, alkalmas kell, hogy legyen komplikált karmája lebonyolítására. Ezért van szükség a Karma Urainak eligazító közbelépésére. Ha a fejlődés egy olyan fokán állnak, amelyen hasonlóan közvetlen kapcsolatokba léphetne másokkal más világokban, eszközformáló erejének hasonló korlátjai merülnének fel azokban a világokban. Külső tevékenységei körében, bármik legyenek is azok, fel kell ezeknek a korlátozásoknak merülniük. Így a fizikai test alakítását egy nálánál magasabb tekintély végzi. El kell fogadnia múlt tevékenységei szabta faji, nemzeti, családi körülmények feltételeit. A karmának ez a korlátozó tevékenysége egy olyan eszköz felépítését teszi szükségessé, ami csupán részleges kifejeződése a tudat működésének. Részleges, nem csupán azért, mert maga az anyag durvasága is kizárja az erők egy részét, de az előbb említett külső korlátozások miatt. Tudatából sok olyan, ami még ha készen is áll a fizikai világban való kifejeződésre, záródhat így ki, és csupán kis része jelenhet meg a fizikai világban, mint éber tudat. A következő pont, amivel ezzel a felépítéssel kapcsolatban foglalkoznunk kell, az eszközöknek, mint a tudatot kifejező eszközöknek a szervezése, tekintet nélkül a vágy és gondolat által jól ismert általános építésre. Itt most részéletekkel törődünk inkább, mint nagy vonalakkal. Tudjuk, hogy míg az anyag kvalitásokat kap a Második Logosz leszállása idején, addig ennek a specializált anyagnak az elrendezése relatív tartós formákká, a Logosz felfelé haladásakor történik. Amikor a Monád, mint önmaga visszatükröződése a szellemi emberben szert tesz némi hatalomra eszközei irányításában, egy olyan forma birtokában találja magát, amelyben a szimpatikus idegrendszer visz nagy szerepet, és amelyben a gerincagyi rendszer még nem jutott túlsúlyra. Fel kell majd néhány összekötő kapcsolatot építenie e között az örökölt szimpatikus rendszer között és azok közt a központok között, melyeket az asztrális testben kell megszerveznie, hogy függetlenül működhessen benne a jövőben. De mielőtt bármilyen független működés a magasabb rendű eszközök bármelyikében lehetővé válhatnék, először azt, mint közvetítő eszközt kell meglehetősen kifejleszteni, azaz egy olyan eszközzé melyen át a fizikai világban elérheti a fizikai testet. Meg kell különböztetnünk azt az elsődleges munkát, mely az asztrális és mentális eszközök szervezésével foglalkozik, hogy azok a szellemi ember tudata egy részének közvetítői legyenek attól a későbbi munkától, amely ugyanezeket az eszközöket független testekké teszi, melyekben a szellemi ember azoknak a világaiban fog működni tudni. Itt tehát két elvégzendő feladat van: először a mentális és asztrális eszközök, mint a tudat fizikai eszközig való közvetítőinek a megszervezése; másodszor, ezeknek az eszközöknek független testekké való megszervezése, melyekben a tudat a fizikai test segítsége nélkül működhet. Az asztrális és mentális eszközöket tehát meg kell szervezni, hogy a szellemi ember használhassa a fizikai agy és idegrendszer tudata eszközeként a fizikai világban. Az ösztönzés az ilyen használathoz a fizikai világból jön az idegvégződéseket érő különböző ingerek által, ami az idegerő hullámait indítja el a szálak (fibres) mentén az agyhoz. Ezek a hullámok a sűrű fizikai agyból az éterikusba jutnak, innen az asztrális és végül a mentális eszközbe, a tudatnak egy válaszát váltva ki a kauzális testben, a mentális világban. Ez a tudat, melyet külső ingerek keltettek fel, rezgéseket idéz fel, melyek válaszként lefelé áradnak a kauzális testből a mentálisba, a mentálisból az asztrálisba, az asztrálisból az éterikus és sűrű fizikaiba. A hullámok villamos áramokat idéznek fel az éterikus agyban, és ezek az idegsejtek sűrű anyagára hatnak. Mindezek a rezgési akciók fokozatosan eszközökké alakítják az asztrális és mentális anyag formátlan felhőit, amelyek hatékony tereppé válnak ezeknek az állandó akciók és reakciók számára. Ez a folyamat születések százain keresztül folytatódik, amely, mint ahogy láttuk, lentről indul, de fokonként mindinkább a szellemi ember uralmába jut; aki elkezdi irányítani tevékenységeit múlt érzések emlékei alapján, és minden tevékenységet ezeknek a vágy által serkentett emlékeknek az alapján kezd el. Amint a művelet folytatódik, mindig több és több erőteljes irányítás jön belülről, és mind kevesebb a külső tárgyak okozta vonzó és taszító erő irányítása, és így az eszközök irányítása és felépítése nagyrészt kikerül a külsőből és belül összpontosul. Amint az eszköz mindinkább szervezetté válik, az anyag bizonyos csoportosulásai jelennek meg benne, először felhősek és elmosódottak, azután mindinkább határozottan körvonalazottak. Ezek a leendő csakrák vagy kerekek, az asztrális test központjai, melyek függetlenek a fizikai test érzékszerveivel és központjával összefüggő asztrális érzékközpontoktól. De semmi sem történik ezeknek a lassan jövő központoknak a felélesztésére nagyon-nagyon hosszú időszakokon át, és a fizikai testtel való összekapcsolódásuk gyakran eltolódik még akkor is, ha már működnek az asztrális világban, mert azt a kapcsolatot csupán a fizikai testből lehet megcsinálni, ahol a Kundalini tüzes ereje rejlik. Mielőtt a Kundalini elérheti őket, úgy hogy megfigyeléseiket a fizikai testnek továbbíthatják, össze kell, hogy kapcsolódjanak a szimpatikus idegrendszerrel, melynek nagy idegsejtjei (ganglionjai) a találkozópontok. Ha ezek az összekötő kapcsok kiépültek, a tüzes áram átáradhat, az asztrális események megfigyelései teljesen átadhatók a fizikai agynak. Míg a csakrákat csak így lehet a fizikai eszközzel összekötni, építésük, mint központoké, és fokozatos szervezésük kerekekké, bármely eszközből kiindulhat, és minden egyénnél abból az eszközből fog kiindulni, amely azt a speciális vérmérsékletet képviseli, amelyhez az egyén tartozik. Annak megfelelően, hogy az ember egyik vagy másik tipikus vérmérséklethez tartozik, találjuk meg az összes eszköz felépítésével kapcsolatos legnagyobb tevékenység színhelyét, ahonnan fokozatosan a fizikai világban kifejezésre jutó tudat alkalmas eszközeivé formálja őket. A tevékenységnek ez a központja lehet a fizikai, asztrális, alsó vagy felső mentális test. Ezek bármelyikében, vagy még magasabban, a vérmérsékleti típusnak megfelelően ez a központ abban a princípiumban lesz fellelhető, amely a vérmérsékleti típus jellemzője, és ebből dolgozik „felfelé” vagy „lefelé”, úgy alakítva az eszközöket, hogy ennek a vérmérsékletnek a kifejezésére alkalmassá tegye őket. Egy fejlődő ember Vegyünk egy speciális esetet, hogy megkönnyítsük ennek a folyamatnak a megértését, egy vérmérsékletet, amelyben a konkrét elme van túlsúlyban. Mi nyomon fogjuk követni a szellemi embert a harmadik, negyedik és ötödik fő fajon át. Ha megnézzük őt, hogyan működik a harmadik fajban, nagyon infantilisnek látjuk mentálisan, még ha az elme az ő típusának az uralkodó hangja is. A körülötte kavargó élet, melyet sem megérteni, sem kormányozni nem tud, erősen dolgozza meg kívülről, és erőteljesen hat asztrális eszközeire. Ez az asztrális eszköz rögzíteni fogja a benyomásokat, a vérmérsékletből következően, minden vágy ösztönözni fogja az infantilis elmét, kielégítésükre irányuló erőfeszítésekre.
Fizikai felépítése különbözik a harmadik faj emberétől, a szimpatikus idegrendszer még túlsúlyban van, és a gerincagyi idegrendszer még alárendelt szerepet játszik, de a szimpatikus rendszer részei sokat kezdenek veszteni hatékonyságukból, mint a tudat eszközei, minthogy mint ilyen eszközök, az ember alatti fajhoz tartoznak. Két test van az agyban, amely különösen kapcsolatban van a szimpatikus rendszerrel kezdeteiben, bár most a gerincagyinak a részét alkotják – a tobozmirigy és az agyfüggelékmirigy (hipofízis). Szemléltetik azt a módot, ahogy a test egy része működhet bizonyos módon egy korai fokon, azonban elveszti speciális hasznavehetőségét, és alig működhet, ha egyáltalában és a fejlődés későbbi fokain újra serkentheti egy magasabb rendű élet, amely újabb hasznavehetőséget és funkciót kölcsönöz neki a fejlődés egy magasabb fokán. Ezeknek a testeknek a fejlődése inkább a gerinctelen, mint a gerinces világhoz tartozik, és a biológusok úgy beszélnek a „harmadik szemről”, mint a „gerinctelen szemről”. Azonban még fellelhető, mint szem a gerincesek közt, mer egy kígyót találtak nemrég Ausztráliában, amely feje tetején egy félig átlátszó pikkelyek egy sajátos berendezését mutatta; amikor ezeket levágták, egy teljes szemet találtak alattuk, egy szemet, amely részeiben teljes volt, bár nem működött. Ez a harmadik szem működött a Lemuriaiaknál elmosódott és általános módon, amely a fejlődés alacsonyabb fokaira jellemző, és különösen a szimpatikus idegrendszerre. Amint emberünk a lemuriaiból az atlantiszi fajba haladt, megszűnt működni a harmadik szem, kifejlődött köréje az agy, és a ma tobozmirigynek nevezett függelék vált belőle. Mint lemuriai, pszichikus volt, minthogy a szimpatikus rendszerre nagyjából a fejletlen asztrális test ösztönzései hatottak. Mint atlantiszi fokozatosan elvesztette a pszichikus erőit, amint a szimpatikus rendszer alárendeltté vált és a gerincagyi vált erősebbé. A tobozmirigy és az agyfüggelék-mirigy Térjünk vissza a második fent említett testhez, az agyfüggelék-mirigyhez. Ezt úgy nézik, mint amely egy elsődleges szájból fejlődött a gerinctelenek táplálkozási csatornája egyenes folytatásaként. Megszűnt, mint száj működni a gerinceseknél, és kóros szerv lett belőle; de sajátos funkciót tartott meg a test növésével kapcsolatban. Aktív a normális fizikai növés ideje alatt, és minél aktívabban működik, annál nagyobb a test növése. Úgy találták, hogy óriásoknál különösen aktív ez a szerv. Azon kívül előfordul néha, hogy az agyfüggelékmirigy újra elkezd működni a későbbi életben, amikor már kialakult a csontszerkezet, és akkor rendellenes és éktelen növést okoz a test szabad részein, kézen, lábon, orron, stb., a legkétségbeejtőbb torzulásokat okozva. Amint a gerincagyi rendszer válik uralkodóvá, eltűnnek ennek a két testnek a korábbi funkciói; de ezeknek a szerveknek megvan a maguk jelene, valamint múltja. A múlt a szimpatikus rendszerrel volt kapcsolatban: a jövő a gerincagyi rendszerrel van kapcsolatban. A fejlődés haladtával, amint a csakrák felélénkülnek az asztrális testben, az agyfüggelékmirigy lesz az asztrális és később mentális tisztánlátás fizikai szerve. Ahol túl nagy feszültségnek van kitéve az asztrális látás képessége a fizikai testben lét alatt, agyfüggelékmirigy gyulladás néha a következmény. Ez az a szerv, amely az asztrális látással szerzett tudást közvetíteni tudja a fizikai agynak; azon kívül arra is használatos, hogy élénkítse a szimpatikus rendszer és az asztrális test közti érintkezési pontokat, amivel folytatólagossá válik a tudat az asztrális és fizikai világok között.
A tobozmirigy kapcsolatba kerül az asztrális test csakráinak egyikével, és ezen át a mentális testtel, és a gondolatátvitel fizikai eszközévé válik az egyik agyból a másikig. A gondolatátvitelnél a gondolat az egyik elméből a másikba villanhat, a mentális anyagot az átvitel eszközeként használva; vagy leküldheti a gondolatot a fizikai agyba, és tobozmirigy segítségével küldheti a fizikai éteren át egy másik agy tobozmirigyéhez és így az átvevő tudathoz. Míg az aktivitás központja az ember uralkodó princípiumában van, a csakrák kapcsolatát a fizikai testtel a fizikai világból kell megcsinálni. Ennek a kapcsolatnak nem az a célja, hogy az asztrális testet alkalmas közvetítő eszközzé tegye a szellemi ember erőinek a fizikai testbe továbbítására, de hogy alkalmassá tegye az asztrális testet arra, hogy teljes kapcsolatban legyen a fizikaival. A közvetítő eszközök felépítési tevékenységének különböző központjai lehetnek, de a fizikai világból kell kiindulni, hogy a más világokban működő testek tevékenységének az eredményeit az éber tudatba hozzuk. Ezért olyan nagyon fontos a fizikai tisztaság az étkezésben és más dolgokban. Az emberek gyakran kérdezik: hogyan jut a magasabb világokban szerzett tudás a fizikai agyba, és miért nem kíséri azt megszerzése körülményeinek emléke? Mindenki, aki szabályosan űzi a meditációt, tudja, hogy sok olyan tudás, melyet nem a fizikai világban tanulva nyert, jelenik meg az agyban. Honnan jön az? Az asztrális és mentális világból jön, ahol azt szerezte, és a fent leírt rendes úton jut az agyba. A tudat közvetlenül tette magáévá a mentális világban, vagy pedig az asztrálisban szerezte meg, és szokásosan küldi le a gondolathullámokat. Közölhette közvetlenül valamely lény a magasabb világban, aki egyenesen a mentális testre hatott. A közlés körülményeire azonban nem emlékszünk két ok egyikéből, vagy mindkettőből. A legtöbb ember nem „éber”, hogy technikai kifejezéssel éljünk, az asztrális és mentális világban, azaz képességeik befelé fordulnak, mentális folyamatokkal és érzelmekkel foglalkoznak, és nincsenek elfoglalva azon világok külső jelenségeinek a megfigyeléseivel. Nagyon fogékonyak lehetnek, az asztrális és a mentális testei könnyen rezgésbe hozhatók, és a rezgések továbbítják az így adott tudást, de figyelmük nem fordul a közlő személy felé. A fejlődés haladtával az emberek mind fogékonyabbakká válnak az asztrális és mentális világokban, de ez még nem jelenti, hogy éberekké válnak környezetüket illetően. Az emlékezés hiányának másik oka a szimpatikus rendszerrel való előbb említett összekötő kapcsok hiánya. Lehet valaki „éber” az asztrális világban, és aktívan működhet benne, és élénken tudatos annak környezetét illetően. De ha nem jöttek létre az összekötő kapcsok az asztrális és mentális rendszerek között, vagy nincsenek éltetve, törés van a tudatban. Még ha élénk is a tudat az asztrális világban, nem hozhatja le és nem adhatja át a fizikai agynak az asztrális tapasztalatok emlékét, amíg ezek az összekötő kapcsok nem működnek. Ezeken az összekötő kapcsokon kívül a tobozmirigynek is aktívan kell működnie, amely összpontosítja az asztrális rezgéseket, mint ahogy a lencse gyűjti össze a nap sugarait. Ily módon von össze néhány asztrális rezgést és irányítja egy bizonyos pontra, és így indítva el rezgéseket a sűrű fizikai anyagban, további terjedésük könnyű. Mindez szükséges ahhoz, hogy „emlékezzünk”. A tudat útjai Felmerül a kérdés: mindig ugyanazon az úton halad-e a tudat, hogy elérje a fizikai tudatot? Az átmenetek, tudjuk, néha közvetlenül az atomikus alsíkokon át mennek világból világba, és néha végighaladva minden alsíkon, a hetediktől az elsőig, mielőtt a lent következő atomikus alsíkot elérné. Ez utak melyikét követi a tudat?
Normális működésénél, a gondolkodás rendes folyamatánál, a hullám egyenletesen jön le minden egymást követő síkon át, mentálisról az asztrális hét alsíkján át a fizikai éterikus, és így a sűrű ideg-anyaghoz. Ez a hullám villamos áramokat kelt fel az éterikus anyagban, és ezek hatnak a szürke sejtek protoplazmájára. De ha a tudat különleges felvillanásai merülnek fel, mint a zseni megvillanásainál, vagy hirtelen megvilágosító eszméknél, melyek bevillannak az agyba – ilyen villanás fordul elő a tudósnál, amikor a tények nagy tömegéből hirtelen ugrik elő az egyesítő alapvető törvény – akkor a tudat csupán az atomikus alsíkokon át árad le, és így éri el az agyat. Ez az a megvilágosító eszme, amely puszta megjelenésével igazolja magát, mint a napfény, és semmi okoskodás nem növelheti meggyőző erejét. Az okoskodás így az egymást követő alsíkokon át jut az agyba; parancsoló megvilágosodás csupán az atomikus alsíkok útján.