Az anyagi objektumokon túli, nem materiális felépítésű létezők megismerése értelemszerűen nem lehetséges a tudomány szokványos módszereivel: megfigyeléssel és kísérletezéssel. Láthattuk azonban, hogy a kutatások valószínűsítik egy ilyen testen túli tényező létezését.

Vessünk egy pillantást India ősi szent könyveire, a védikus írásokra. A nyugati emberiség általában pusztán hajdanvolt emberek bölcselkedéseinek tekinti az olyan műveket, mint például a Bhagavad-gítá. Azonban még napjainkban is sok millió ember úgy tekint rá (s ha a történelmet nézzük, milliárdok tekintettek úgy rá), mint isteni kinyilatkoztatásra, amelyből végleges, tökéletes választ kaphatunk az emberi létet érintő legmélyebb filozófiai kérdésekre. Bármiképp is gondolkodjunk erről, nem lehet érdektelen a védikus szentírások véleménye egy olyan témában, amely meghaladja megismerőképességünk határait.

A Bhagavad-gítá filozófiája az életet, a tudatot nem az anyagból eredezteti, hanem egy – szanszkrit szóval átmának nevezett, s találóbb magyar szó hiányában “lélek”-nek nevezhető – magasabb rendű energia jelenlétével magyarázza. Az átmá teszi élővé és tudatossá a testet, és ennek hiányában tekintik a testet halottnak. Bár a lélektan fogalomkészletében a lélek kifejezés inkább a pszichére, gondolataink, érzelmeink, személyiségjegyeink összességére vonatkozik, a szanszkrit átmá szó egy transzcendentális, azaz az anyag felett álló, spirituális részecskére utal – aki maga az élőlény. Ebben a felfogásban a test csupán az átmá külső, tudatlan öltözete, ami csupán akkor aktív, amikor az átmá energiája áthatja.

Mikroszkopikus szinten az anyagi test nem más, mint rengeteg, meghatározott módon összekapcsolódó vegyület. Ha pedig kicsit nagyobb egységek összességeként szemléljük, akkor csupán egy bőrzsák, amelyben csontok, izmok, zsír, vér, nyirok, belek és különféle szervek találhatók. Azonban sem a kémiai vegyületek, sem a testszervek nem rendelkeznek a tudat képességével. A védikus tanítások szerint ez a lélek, az önvaló képessége. A testben lakozó élőlény úgy hatja át tudatával az egész testet, ahogy a nap ragyogja be egymagában az egész égboltot.

A Bhagavad-gítá így ír a test és a lélek viszonyáról:
Az elpusztíthatatlan, mérhetetlen és örök élőlény anyagi teste mindenképpen megsemmisül… Tudd meg, hogy az, ami áthatja az egész testet, elpusztíthatatlan! E halhatatlan lelket senki sem képes megsemmisíteni.
A lélek nem ismer sem születést, sem halált. Soha nem keletkezett, nem most jön létre, és a jövőben sem fog megszületni. Születetlen, örökkévaló, mindig létező és ősi, s ha a testet meg is ölik, ő akkor sem pusztul el. (Bg. 2.17-18, 20)

A fizikai test és a transzcendens lélek kettősségén túl a védikus szemlélet szót ejt még egy rétegről, ami köztes helyet foglal el a két minőség között. Ez pedig a finomfizikai test (ennek része az elme is), ami a gondolataink, a vágyaink, az érzéseink, az értelmünk székhelye. A halálkor, illetve a halálközeli élményekkor ez a finomtest hordozza, illetve juttatja el a lelket következő rendeltetési helyére. A védikus irodalom szerint tehát az ember e három tényező ideiglenes kapcsolata:
(1) az örökkévaló lélek, amely az élőlény valódi azonossága;
(2) a finomfizikai test (elsősorban ez felelős mentális tevékenységeinkért); és
(3) a sejtjeink által felépített, átmeneti biológiai test.

Látásmódok

Van-e valami értelme a tudat – mindennapi életünk szempontjából látszólag érdektelen, elvont – problémáin töprengeni? Igen, hisz valójában nagyon sok gyakorlati, életünk minden területére kiható következménye van annak, hogy miként gondolkodunk egyéniségünk lényegéről. A bizonyítatlan materialista feltételezések szerint csupán hatalmas molekuláris gépezetek vagyunk, tudatunk pedig csak véletlenszerű mellékterméke az anyagi kölcsönhatásoknak. A fogyasztói típusú modern társadalom gyakorlatilag erre a feltevésre épül. Az élet célja eszerint nem több, mint az érzéki és szellemi élvezetek kergetése – a soha el nem ért boldogság reményében. Mindannyian tapasztaljuk, hogy ez az életfelfogás a társadalmi erkölcsök hanyatlásához, a bűnözés és az erőszak erősödéséhez vezet, és végső soron nem teszi elégedetté az embereket.

Ha azonban az ember örök lelki lény, akkor másképp fest a kép. A védikus felfogás szerint az egyszerű életmód és a magas szintű gondolkodás biztosítja az emberi élet valódi sikerét. Létezésünk célja pedig nem az, hogy korlátlanul növeljük anyagi szükségleteinket, hanem, hogy megtisztítsuk a lelkünket – saját magunkat – a szennyeződésektől, például az irigységre, a mohóságra és a dühre való hajlamtól. Ennek köszönhetően a lélek – jelenlegi teste elhagyása után – végérvényesen visszanyerheti az anyag által befedett eredeti tulajdonságait, és örökre visszatérhet a Legfelsőbb Személy örömteli társaságába.

* * *
Dr. Singh: A tudósok problematikusnak tartják a lélek kutatását, mert nagyon nehéz meglátni a lelket. Azt mondják, kétséges a létezése.
Srila Prabhupáda: Hogyan is láthatnák? Túl kicsi ahhoz, hogy látni lehessen. Kinek van olyan látóképessége?
Dr. Singh: Mégis látni szeretnék valahogy.
Srila Prabhupáda: Ha valakibe akár egy szemernyi erős mérget is befecskendeznek, azonnal meghal. Senki sem látja a mérget, vagy azt, hogyan működik, mégis hat. Miért nem látják akkor a tudósok a lelket a működésén keresztül? Ilyen esetekben a hatáson keresztül kell látnunk. A Védák azt mondják, hogy a léleknek nevezett parányi részecske miatt működik az egész test. Ha megcsípem magam, azonnal érzem, mert az egész bőrfelületem tudatos. De amint a lélek elhagyta a testemet – ami akkor történik, amikor a testem meghal -, akkor foghatod a bőrt, megvághatod, feldarabolhatod, senki sem fog tiltakozni. (A. C. Bhaktivédanta Szvámi Prabhupáda, beszélgetés, 1973. május 15.)

Isvara Krisna dász / Tasi István

http://kutatokozpont.hu