Volt  a tibeti Lhaszában egy nagy templom, amiben számtalan, ősrégi írást őriztek. Az indiai bölcs már korábban elolvasta ezeket az írásokat, és sok titkos tanításról beszélt Jé­ zusnak, ő azonban a saját szemével kívánta látni azokat. Akkoriban Meng-ce, a Kelet legnagyobb bölcse éppen ebben a tibeti nagytemplomban tartózkodott. Jézus vállalkozott a nehéz és hosszú útra. Elindult azzal a vezetővel, akit Vidjapati adott mellé. Vidjapati üzenetet küldött Meng-cének, amiben említést tett Jézusról, és arra kérte a bölcset, fogadja szeretettel a vendéget. Jézus leküzdötte a távolság és a Himalája nehézségeit, és eljutott Lhaszába, a nagytemplomba. A kaput maga Meng-ce nyitotta ki előtte. A papok és a bölcsek illőn üdvözölték az érkezőt. Jézus valamennyi íráshoz hozzáférhetett, és Meng-ce segítségével el is olvashatta azokat. Meng-ce gyakran elbeszélgetett Jézussal az eljövendő korról, valamint azokról a szertartásokról, amelyek vélhetőleg a legmegfelelőbbek lesznek a majdani ember szá­ mára. Lhaszában Jézus nem tanított. Amikor befejezte kutatásait a Ihászai templomban, nyugatnak indult. Útközben több faluban megállt, sokat tanított.

73.  Végül aztán eljutott a hágóhoz, amin keresztül Ladakh egyik városába, Lehbe ért, ahol szerzetesek, kereskedők, és alacsonyabb rendű emberek fogadták nagy örömmel. Az egyik rendházban szállt meg, ott is tanított, de kereste az egyszerű emberek társaságát, és őket sem hagyta tudatlanságban. Nem messze onnan élt egy asszony, akinek a fia halá­ los betegségben szenvedett. Az orvosok kijelentették, a gyermek menthetetlen, meg fog halni. Az asszony megtudta, hogy Jézus nem más, mint az a tanító, akit Isten küldött erre a világra. Hitt abban, hogy a zsidó mester képes meggyógyítani a fiát. Fogta hát a ziháló gyermeket, és odafutott vele Jézushoz. Amikor odaért, kérte, hadd találkozhasson Isten küldöttével. Jézus, amikor látta, hogy az asszonyban milyen erős a hit, az égre emelte tekintetét, és így szólott: - Atyám, Istenem, engedd, hogy isteni erőd belém szálljon, engedd, hogy a Szentlélek megtöltse ezt a gyermeket! Engedd, hogy éljen még ez a kicsinyke test! S akkor, a nagy tömeg szeme láttára a gyermekre tette a kezét, és így szólt: - Jó asszony, áldott vagy, mert a hited megmentette a gyermekedet. S lám, a gyermek meggyógyult. Az emberek igen elcsodálkoztak ezen. - Itt most az Isten művét láttuk, mert nincs olyan ember, aki képes lett volna kimenteni ezt a gyermeket a halálból! - kiáltották. Akkor aztán sokan elvitték Jézushoz a betegeiket, ő pedig kimondta a Szót, s a betegek mind gyógyulást nyertek. Jézus sokáig maradt a Iadakhiak között, megtanította őket a gyógyításra, a bűnök megszüntetésére és arra, hogyan teremtsék meg a földön a mennybéli boldogságot. 74 Az emberek szerették őt szavai és tettei miatt, és amikor el kellett hagynia őket, úgy zokogtak, mint a gyermek, ha elmegy tőle az anyja. Azon a reggelen, amikor elindult, az emberek összegyűltek, hogy még egyszer megszoríthassák a kezét, ő pedig ezt a példabeszédet mondta nekik búcsúként: - Volt egyszer egy király, aki annyira szerette népét, hogy megbízta a fiát, minden embernek adjon ajándékot. A fiú elindult, és amerre csak járt, bőkezűen osztogatta a kincseket. Am voltak olyan papok, akik az idegen istenek szentélyeiben imádkoztak, s ők nem nézték jó szemmel azt, hogy a király szétosztja a javait, ezért aztán megpró­ báltak haragot szítani a népben a király fia ellen. Ezt mondták: „Ezek a kincsek semmit sem érnek, kacat minden darab!" S az emberek elhajították a drágaköveket, az aranyat és az ezüstöt az utcára szórták. Lefogták a király fiát, megverték, leköpték, elzavarták. A fiú elviselte a sértéseket, a kegyetlenségeket, és így imádkozott: „Atyám, Istenem, bocsáss meg teremtményeidnek, mert rabszolgák ők csupán, és nem tudják, mit cselekszenek!" S azoknak, akik bántották őt, élelmet adott, az őt ütlegelőket pedig megáldotta. - Voltak olyan városok is, ahol a király fiát örömmel fogadták, és ő boldogan ott maradt volna ezeken a helyeken, de nem tehette. Tovább kellett mennie, hogy a királyság valamennyi lakójához elvigye ajándékait. - Az én Atyám, az Isten minden ember királya. O küldött ide engem végtelen szeretetével, hogy osszam szét e kincset. A világ valamennyi vidékére el kell vinnem ezeket az ajándékokat, az életnek ezt a vizét, ezt a kenyerét. Most elmegyek, de még találkozom veletek, mert az én valódi hazámban mindenkinek jut hely. Megyek, és elő­ készítem számotokra a ti helyeteket. Azzal Jézus áldásra emelte a kezét, s továbbment útján.