A Voynich-kézirat egy egyedülálló középkori kézirat, az egyetlen létező könyv, melyet ezen a konkrét nyelven írtak és ezzel az ábécével – egy olyan nyelven, amelyet senki sem tud olvasni. A kézirat bővelkedik illusztrációkban, és ezek a rajzok is egyedülállóak. A következőkben röviden bemutatjuk a kéziratot: az anyagokat, amikből készült, az írást és az illusztrációkat...

A megközelítésünk objektív és kritikus, ezért csak azt mutatjuk be, ami viszonylag biztos a Voynich-kézirat tartalmát és történetét illetően, és ami szilárd alapot jelenthet a további kutatások és hipotézisek számára. A különböző, nem alátámasztott állítások megvitatásával, amik „megfejtették” a kéziratot, reméljük felhívjuk az olvasók figyelmét az ilyen spekulációk veszélyeire.

A kézirat leírása

A Voynich-kézirat meglehetősen kis pergamenkód. Összehasonlítható egy kisebb, modern puhafedelű könyvvel, körülbelül 23 × 16 cm-es (9 × 6 ½ in) méretű és körülbelül 5 cm vastag. Borjúbőrből készült pergamenre írták (a York Egyetem 2014-es vizsgálata szerint). Szerény minőségű; néhány fólión levágták a bőr széleit és néhányuk kis lyukakat és szakadásokat tartalmaz. Az alapján azonban, hogy mindkét oldalán egyenletesen halvány színű, az anyagot gondosan készítették,; a szőrös és a bőr oldalak szinte megkülönböztethetetlenek egymástól. Az első és az utolsó néhány fólión számos kis lyukat okoztak a rovarok. A kódex borítója üres pergamen, nem szerepel rajta szerző vagy cím. Ezt a borítót a 19. században a római jezsuiták tették hozzá, és valószínűleg bőrrel borított, fából készült lemezeket helyettesítettek, amelyekből az első és az utolsó fóliók rovarok okozta sérülései származhatnak.

A jelenlegi laza borítót eredetileg töltőanyaggal merevítették, de ezt az elpusztult kincseket kereső Wilfrid Voynich szinte biztosan eltávolította. Voynich ezen szokását Helen Zimmern dokumentálta, aki találkozott vele a firenzei könyvesboltjában (Zimmern 1908). A kézirat eredetileg 116 számozott fóliót tartalmazott, de ezek közül 14 elveszett. A munka egy másik szokatlan aspektusa az, hogy számos fólió össze van hajtogatva. Néhány lap két-háromszor olyan széles, mint egy normál fólió, és össze van hajtogatva, hogy beleférjenek a könyvbe. Minden fólió meg van számozva a jobb felső sarokban, de ezek eredete nem pontosítható; a becslések a 15. és a 17. század közé teszik őket. A fóliókat eredetileg 20 ívbe csoportosították, de ezek közül kettő (16 és 18) elveszett. Az íveket is megszámozták, de úgy tűnik, korábban, mint a fóliókat. Bár az ívek és a fóliók számozása következetesen folytatódik, számos jel arra mutat, hogy az oldalak jelenlegi sorrendje nem egyezik meg a szerző eredetileg tervezett sorrendjével, ami azt sugallja, hogy az oldalak sorrendje a kötés előtt felborult.

Szinte az összes oldal rajzokat és szöveget tartalmaz. Biztosak lehetünk abban, hogy a szerző kezdetben az illusztrációk körvonalaival kezdett, majd ezután illesztette be a szöveget, gondosan elkerülve a rajzokat. Végül körbefestette a rajzokat, gyakran nem valami pontosan, zöld és barna árnyalatokban, valamint sötétkék, világoskék, vörös és halványsárga színben. A chicagói McCrone Kutatóintézet kémiai elemzésének köszönhetően tudjuk, hogy a szöveg és rajzok körvonalai egy olyan vasérc tintával készültek, amely a középkor nagy részében használatban volt (Barabe 2009). A kutatók elemezték a festéshez használt pigmenteket is, és azt tapasztalták, hogy többnyire viszonylag olcsó földi ásványokból készültek. A halványsárga szín valószínűleg szerves festék (Clarke 2011, Quandt 2015).

A kézirat szövege egy egyedi ábécét használ, amelyet valószínűleg kifejezetten erre a célra alkottak meg. Néhány karakter hasonlít a normál latin karakterekhez, mint például az o és c, míg mások számok (4, 8, 9). A fennmaradó karakterek szokatlanabbak, de hasonlítanak a középkori kéziratok rövidítéseiben használt szimbólumokhoz. Az egyedi karakterek számát nem lehet pontosan megszámolni, mivel úgy tűnik, hogy vannak bizonyos ligatúrák, de számuk 24 és 30 között van. Ez a becslés támogatja azt az elméletet, hogy az írás betűrendben van. A szöveg általában balról jobbra, felülről lefelé, általában egyenes bal margóval van írva, és minden oldal azonos karaktereket tartalmaz.

A bekezdések egyértelműen megjelennek, és az egyes szavakat szóköz választja el. Néhány szó gyakran előfordul, míg mások ritkábban. Bizonyos szavak szerepelnek a kéziratban. Valójában minden azt sugallja, hogy ez egy teljesen normális szöveg egy olyan nyelven, amelyet könnyen meg lehet fejteni. A kézirat egyes részeiben a szöveg úgy lett elrendezve, hogy illeszkedjen az illusztrációkhoz. Számos kör alakú diagram szerepel, és a szöveget alkalmanként a kerületük körül vagy a sugaraik mentén írták. A rajzok közelében szavak is vannak, amelyek címkéknek tűnnek.

A kézirat szakaszai

A Voynich-kézirat hosszú növényi vagy botanikai szakasszal indul, amit azért neveznek így, mert nagy fűszernövény és növényrajzokat tartalmaz, amelyek általában az oldal nagy részét kitöltik. Ez a rész a kézirat lapjainak felét foglalja el. Általában két vagy három szövegrész található a rajzokon kívül. A botanikai oldalak szinte mindegyike egyetlen növényre vonatkozik, bár néhány esetben kettőre. Az ilyen illusztrációk jellege sok vita forrását képezi. Bár sok gyógynövény kézirat maradt fent durván ugyanabból a korból, az illusztrációikat általában néhány variációval egyik kéziratból a másikba másolták. A Voynich-kézirat botanikus rajzai azonban nem egyeznek a többi gyógynövény-szakértő rajzaival. Néhány nagyon valósághű, míg mások képzeletbeli növényeknek, vagy olyan összeállításoknak tűnnek, amelyek esetében a levél és virágok egy másik növényhez tartoznak. Sok kutató megpróbálta azonosítani a növényeket a kéziratban, de amíg a szöveg nem olvasható, a legtöbb ilyen azonosítás a legjobb esetben is csak próbálkozás.

A növényi rész után számos olyan oldal található, amely három kapcsolódó kategóriába sorolható: csillagászati, asztrológiai és kozmológiai. Ebben a részben szinte az összes rajz kör alakú. A csillagászati oldalakon gyakran a nap vagy a hold van a középpontban, vagy csillagok csoportjai, és sok csillag mellett van egy egyszavas címke, talán a csillagok nevei. Az asztrológiai oldalakon világosan felismerhető ábrázolásai vannak az állatöv ciklusainak, bár nem az elvárható sorrendben. Ez az állatöv a Halakkal kezdődik a Kos helyett, a Kos és a Bika jelei kétszer képviseltetik magukat, és a ciklus a Nyilasokkal végződik. A Bak és a Vízöntő hiányzik, de van egy hiányzó oldal a kéziratban, ahol lenniük kéne, ezért ésszerű feltételezni, hogy egyszer ott voltak. Az állatöv illusztrációk legszembetűnőbb jellemzője, hogy minden állatövi jelképet 30 kicsi, többnyire meztelen női alak veszi körül, amelyek mindegyike csillagot tart. A dupla Kos és Bika rajzok mindegyike mindössze 15 figurát tartalmaz, így a teljes szám ismét 30. Valószínűnek tűnik, hogy ezek a zodiákus fokaira vonatkoznak. Ráadásul minden csillaggal ellátott figurának van egy felirata.

A kozmológiai oldalak olyan geometriai mintákat tartalmaznak, amelyeket nem lehet könnyen osztályozni. A „kozmológiai” kifejezés használatát ezekre az oldalakra William Newbold (Newbold 1928) kutató vezette be. Miközben néhány minta egyedülálló, mások hasonlítanak a középkori kéziratokban található kozmológiai illusztrációkhoz, amelyek az év hónapjaihoz, az állatövekhez vagy a szelekhez kapcsolódnak. Van egy nagyon nagy összetett rajz egy hatszorosan összehajtható oldalon, amely kilenc összekötő körből áll, és négy kisebb elem van a sarkokban. Ezt általában a „rozettás” oldalnak nevezik. Számtalan részletet tartalmaz, köztük számos épületábrázolást, az egyik az északi olasz kastélyra emlékeztető épület (amelyről Stephen Skinner előszava már említést tett). A központi kör hat toronyszerű szerkezetet foglal magában, amelyek egy csillaggal teli síkot támasztanak alá, amely az éget is szimbolizálhatja. Sokan úgy vélik, hogy ez a rajz egy térkép lehet, de ez nem biztos.

A kódex következő szakaszát hagyományosan biológiai szakasznak nevezik, bár mások inkább a balneológiai (fürdő) szakasznak nevezik. Talán a Voynich-kézirat legszokatlanabb része, ugyanazokról a női alakokról tartalmaz rajzokat, amelyek az állatövi részben szerepelnek, de itt olyan csövekben vagy tartályokban vannak, amelyek fürdőknek vagy felhőknek tűnnek. Számos illusztráció azt a benyomást kelti, hogy egy vegyi (alkímiai) vagy természetes folyamatot ábrázolnak. Hasonlították őket már az emberi test szerveihez is. Az ebben a részben szereplő víz legtöbbje zöldre festett, míg a kisebb részek kékek. Számos kutató, egymástól függetlenül, rámutatott a Balneis Puteolanis kéziratok illusztrációinak hasonlóságára, ami a 13. században keletkezett és a gyógyfürdők szerepéről szól, ezért nevezik ezt a szakaszt gyakran „balneológiainak”.

Az oldalakat felülről lefelé szövegek töltik ki, mivel mindig óvatosan elkerülik a rajzokat, és a női alakok többségénél felirat található. A következő részt rendszerint gyógyszerészeti résznek nevezik. Három kettős fólióból áll, amelyek nem kapcsolódnak össze a kódexben (az egyik legérdekesebb oka annak, hogy úgy vélik, az oldalak nincsenek az eredeti sorrendben). Mindegyiknek van egy hajtogatott fóliója, és minden gyógyszeres fóliónak hasonló elrendezése van. Az egyes oldalak bal oldalán tartályoknak tűnő tárgyak vannak. Ezeknek a tartályoknak a jobb oldalán a kis növényi rajzok sorozatai vannak. A legtöbb ilyen nem teljes gyógynövény, hanem csak levelek vagy gyökerek. Ezek méretükben különböznek, és szinte mindegyiknél van egy címke. Ez a rész nem hasonlít más növényi kéziratokhoz. Számos esetben a gyógyszerészeti szakaszban levő gyógynövény rajzok egyértelműen a kéziratban máshol megtalálható gyógynövény-rajzok másolatai.

A tartályok két fő formában jelennek meg. Két vagy három hengeres szakaszból állnak, amelyek szűkebbek a teteje felé, vagy bonyolultabb alakúak. Néhány üresnek tűnik, míg másokban úgy tűnik, hogy folyadék van, amelyet különböző színűre festettek meg. Néhányon fedél van, néhánynak lába van. Pár egyszerű tartályt a korai mikroszkópokhoz hasonlítottak, de ez problémás, mivel az ilyen mikroszkópok több mint 150 évvel későbbre teszik időben a kéziratot.

A kézirat végén 12 nem ábrázolt fólió van sok rövid bekezdéssel. Ezt általában a recept szakasznak hívják. Ezen oldalak bal szélén csillagok rajzai vannak, amelyek általában (de nem mindig) a bekezdés kezdetét jelzik. Ezek a csillagok stílusban hasonlóak a zodiákus szakaszhoz. Különböző típusban fordulnak elő: a pontok száma általában hét vagy nyolc. Néhányat pirossal festettek, és néhánynak piros vagy halványsárga középpontja van. Egyesek középpontjában tinta van. A 103-as és a 116-as kivételével a fóliókon a csillagoknak nyúlványai vannak. Egy másik fólión, sokkal korábban a kézirat elején (f.58 a 8. íven) szintén hiányoznak más illusztrációk, és néhány csillag van a margón, az elején és a hátulján.

Míg lényegében a Voynich-kézirat teljes szövegét egyedi írással írták, számos megjegyzés található, valószínűleg korabeli, de esetleg későbbi is, amelyek többé-kevésbé olvasható szövegeket tartalmaznak a normál latin ábécé betűivel írva. A legismertebb példa az utolsó fólió (f.116v) hátulján található. Mindössze négy sorból áll, és pszeudo-latin szöveg, német szavak és két szó keveréke a Voynich-forgatókönyvben. Sok szó között van kereszt, erősen arra utalva, hogy ez valamiféle imádság vagy varázslat. Noha van néhány javasolt értelmezés, a kézirat még e feltételezetten olvasható része is rejtély. Természetesen olvashatóak azoknak a hónapoknak nevei, amelyeket a kézirat egyik későbbi tulajdonosa írt az egyes állatövi rajzok mellé. Ezeket francia nyelven írta, valószínűleg egy északi nyelvjárásban. Az, hogy a Voynich-kézirat valaha is volt-e Észak-Franciaországban, és ha igen, kinek a tulajdonában, további rejtély.

A kézirat története

A közelmúltban végzett kriminalisztikai vizsgálatok és új eredmények kevéssé kétségessé teszik, hogy germán (osztrák vagy észak-olasz) eredetű, és a 15. század első felében íródott. 2009-ben az Arizonai Egyetemen Andreas Sulzer és Klaus Steindl egy 2009-es osztrák dokumentumfilmhez rádió-szén-dioxid-analízist végeztek a pergamenen és a keletkezését 95%-os valószínűséggel 1405-1438 közé tették (Hodgins 2012, Zandbergen 2012). Ez alátámasztja Erwin Panofsky (1892-1968) ikonológus által 1931-ben tett javaslatot, amely szerint a kézirat minden bizonnyal a 15. század közepén készült műalkotás az illusztráció stílusa alapján. A kézirat hollétéről semmi nem tudható egészen addig, amíg két évszázaddal később fel nem tűnt Prágában, és történelme azóta viszonylag jól dokumentált.

Részlet Dr Rafał T Prinke, Dr René Zandbergen, Dr Stephen Skinner „A Voynich kézirat” című könyvéből