Sokan meditálunk naponként nagy Mestereinkről, néhányan éveken keresztül; közelebb vontuk magunkat Hozzájuk tiszteletünk és odaadásunk mélységével, és sokszor megtörténik azokkal, akik szerencsésebbek közülünk, hogy személyesen érintkezhetnek Velük, és néha megbízást kapnak Tőlük, hogy a kevésbé szerencsés testvéreknek üzenetet adjanak át.

Elsősorban tudnunk kell, hogy az Adeptusok rendesen egyik nagyon magas síkon összpontosítják tudatosságukat, azon, amit mi Nirvánának nevezünk. Igaz, hogy egy pillanat alatt lebocsáthatják akármelyik alsóbb síkra, ahol dolgozni akarnak; de a kauzál testnél alább bocsájtkozniok olyan korlátozással jár, hogy ritkán érdemes arra időt fordítaniok. Amikor a testén kívül van, különböző világokban működik, fejlettségéhez mérten; de bárki is, akit megbízhatnak üzenetközvetítéssel, alighanem legalább is a kauzál testét használná; és gyakran megtörténik, hogy ezen a színvonalon történnek közlések. Azért tehát az ilyen gondolatátadások megértése céljából igyekeznünk kell meglátni, milyen alakban történnek ezek a közlések.

Itt a fizikai világban gondolatunkat vagy érzésünket szavakba foglalnók; tudjuk azonban, hogy a felsőbb világokban ilyen szavak nem használatosak, hanem hogy az érzelmek, s a gondolatok határozott lebegő alakokat öltenek az asztrál, illetőleg a mentál világban. Szabály szerint minden gondolat és minden érzés a maga külön alakját idomítja ki, noha amikor elkeverednek, olyan formákat látunk, amelyekben a színek sajátságosan egybeolvadtak. Tegyük fel, hogy megpróbálunk képzeletben felemelkedni a mentál világnak arra a magas részére, melyen az egó az ő kauzál testében működik, és nézzük meg, miképpen fejeződnek ki ott annak gondolatai. Szavunk nincsen, mint rendesen; de a különbségek egyik fő pontja az, hogy az egó általában nem használ szavakat és mondatokat, sem gondolat-sorozatban ki nem fejez ilyesmit. Nem is látszik általában gondolkozni a dolgokról a mi szavaink értelmében; ő sohasem szokott úgy, mint mi idelenn, következtetni, és végmegállapodásra jutni.

Amikor felmerül előtte valamely dolog, már látja és tud is róla mindent. Ha közölni akar egy gondolatot mással, az olyanféleképp megy végbe, mintha egy labdafélét dobna az illetőnek, amely tudást és végmegállapításokat együttesen foglalna magában. Legkevésbé sem szorítkozik arra, hogy egyetlen gondolatot vetítsen. Az Adeptus gondolata úgy özönlik a tanítványára, mint valami gyönyörű, apró gömböcskékből álló jégzápor, amely gömböcskéknek mindegyike egy-egy más gondolatokkal rokonságban álló, egész világosan kidolgozott gondolat. Ha azonban a tanítvány olyan szerencsés, hogy emlékezik reá, és ha elég ügyes arra, hogy lefordítsa az ilyen jégzáport, alighanem azt fogja tapasztalni, hogy húsz folis oldalra van szüksége, ha ki akarja fejezni ezt az egy pillanatnyi özönlést, és a kifejezés természetesen még akkor is szükség szerint tökéletlen marad.

...

Ha  már évek óta megszokott a Mester részéről üzeneteket közvetíteni, a folytonos gyakorlás útján, sokkal nagyobb könnyedséggel és pontossággal végzik az átvételt; ez pedig onnan ered, hogy megtanult számolni személyesen fogyatékosságai-val úgy, hogy ténylegesen képes bárki azokat kikapcsolni. Ugyanígy történik meg az is, hogy a megszokott kifejezésmódokat alkalmazza, mégpedig egyszerűen azért, mivel  bizonyos gondolatok kifejezésére azok a legmegfelelőbbek. Ha azonban olyan fejlett és bőséges tapasztalattal rendelkező valaki közvetít üzenetet,  akkor egészen bizonyosak lehetünk abban, hogy az értelem pontos, és kifejezésének formája a legjobb, amilyent ebben a világban elérni lehet.