Senki és semmi nem bánthat minket

 

Tudom, hogy a durváknak, kik csak a földi jók után vágyódnak és a jelent sóvárogják, az érzéki gyönyör szolgáinak, kik érzéketlenek a lelki szépség iránt, újszerű és különös ez a beszédem. Könnyelműen kinevetnek és megvetnek, mert beszédem kezdetén hihetetlent ígérek. De ez nem térít el az előadástól, sőt annál nagyobb buzgalommal szeretném kifejteni ígéretemhez híven.

Ha nem akarnak véleményem ellenzői zavarogni és zajongani és ha kivárják beszédem végét, meggyőződésem, hogy egy véleményen lesznek velem. Átlátják tévedésüket, melyben eddig leledzettek. Visszavonják nézetüket, mentegetőznek, bocsánatért esdekelnek, mert eddig ilyen téves hitben éltek. Hálásak lesznek, mint a betegek az orvosnak, mikor már megszabadultak bajuktól, mely valósággal ránehezedett testükre.

Ne mondd el most véleményedet. Várd meg beszédem végét. Akkor tiszta fogalmad lesz és a tévedés nem akadályoz az igazság helyes megítélésében. Az evilági élet bírái sem mernek azonnal ítéletet mondani, ha csak az egyik felét hallgatták ki. Bármennyire is hallják, amit bőbeszédűen, ékesszólóan beszél az első és mindent meglatolgat vallomásában, mégis türelemmel megvárják a másik felét is. Utána hoznak csak ítéletet. Ha százszor is kitűnik az igazság az első vallomásából, mégis teljes odaadással figyelnek a másodikra is. Tehát az eljárásmódjuk az, hogy saját véleményt csak akkor nyilvánítanak, ha mindkét fél vallomását a legpontosabban ismerik. Most a bírók helyett a tömeg eleve kimondott véleménye szerepel, mely régóta belevette magát a tömeg lelkiismeretébe. Ez a közhit végigszáguld a világon és megállapítja, hogy az egész emberiség össze-visszaságban él. Sokan napról-napra rágalmaznak, megbántanak, kínoznak, ártanak. Van ezek közt gazdag és szegény, gyenge és hatalmas. A tenger hullámait sem lehet megszámolni: ugyanígy vagyunk a szenvedők, a szorongatottak és bajba jutottak tömegével.

Hiába a törvény helyesbítése, az ítélettől való félelem, ezt a nyavalyát és bajt semmi se gyógyítja. Inkább naponta nő mindenfelé a szenvedés, a jajgatás, a sírás, a megbántottak kesergése. Akiknek pedig hivatala lenne mindezt kijavítani, inkább erősítik a vihart és terjesztik a bajt. E miatt sok egyszerűbb eszű és szerencsétlen, mintha új betegségbe esett volna, vádolja az isteni gondviselést, ha látja a derék ember gyakori hányattatását, meggyalázását, megvetését. A nagyravágyó, a merész, a hírhedt, a jellemtelen meggazdagszik, hatalomra jut, sok emberben félelmet kelt és ezer bajt terjeszt a derék emberek között is. Arcátlanul teszi ezt városban, falun és pusztákon; szárazföldön és tengeren.

Ezért kell beszélnem, hogy a fentebbiekkel szembenézzek, megküzdjek velük. Újszerű és szokatlan, mint az elején mondtam, de hasznos és igaz; akik pedig ide akarnak figyelni és hozzánk akarnak csatlakozni, azoknak nagyon célravezető.

Felhívom a figyelmeteket: be fogom bizonyítani (de ne zajongjatok!), hogy senki se szenved sérelmet mástól, hanem minden baj saját magunktól ered.

A tisztánlátáshoz kell, hogy lássuk: mi a jogtalankodás és mikor szokott feltűnni. Mi az emberi jellem, mi támadja meg; mi teszi tönkre és mi nem. Példával világítom meg. Mindennek van valami ellensége: vasnak a rozsda, gyapjúnak a moly, juhnyájnak a farkas. A bor ereje is elvész, ha megromlik és ecetes lesz. A méz lényege az édes íz, de elveszti és keserű folyadékká válik. A gabonafejeknek árt az üszög és a szárazság; ugyanígy a szőlőknek és a fáknak is. A gyenge hajtást megtámadja a falánk sáska. A fa nagy ellensége a hernyó. Az élőlényeket rengeteg betegség lepi meg.

De ne húzzuk hosszúra a beszédet: az ember testét is aláássa a láz, a gyakori szédülés és ezerfajta betegség. Ha mindennek megvan az ellensége, mely tönkretehet, gyere velem, vizsgáljuk meg, mi támadja az emberi nemet és mi az ellensége az ember erényeinek.

Talán írjuk le először az emberi erényt, mielőtt a többit fejtegetném beszédemben, hogy könnyebben érthető és világosabb legyen mindenki előtt.

Vajon mi a ló legfőbb erénye? Talán az, hogy arany zablája van, vagy ugyanilyen kötőfékje; talán az, hogy selyem nyeregalja van, vagy díszes és arannyal átszőtt takarója, talán a kövekkel díszített szemző pofavédője, vagy az aranyszállal befont sörénye? Nem! Legyen jó futó, legyen jó állása, lépjen szép egyenletesen, lába árulja el nemes vérét. Kitartó legyen a hosszú futásban és bátor harc közben. Maradjon nyugodt a csatasorban, visszavonuláskor pedig mentse meg lovasát. Úgy-e, ez az utóbbi a ló erénye, nem pedig a fenti külső cifraság!

Hát a szamárnak és öszvérnek mi a fő jótulajdonsága? Könnyen vigye a terhet, jól bírja az utat, lába olyan erős legyen, mint a szikla. Ha valami külső tulajdonsága van, vajon azt egyéni erényének minősítjük? Egyáltalában nem.

A szőlőt miért csodáljuk? Mert levelekkel és kacsokkal van tele? Dehogy! Mert roskadozik a fürtök alatt.

Mi az olajfa legjobb tulajdonsága? Nem az, hogy hosszú ágai vannak, sem a sűrű levélzete; hanem a bőséges, dús termése.

Az embernél is ugyanígy járjunk el. Keressük a legfőbb tulajdonságait és gondolkodjunk erényének ellenségén. Mi tehát az ember fő jellemzője?

A kincs, hogy félj a szegénységtől?

Az egészség, hogy megijedj a betegségtől?

A tömeg véleménye, hogy rád nehezedjék a felfogása?

A cél nélküli, puszta élet, hogy rettegj a haláltól?

A szabadság, hogy menekülj a szolgaság elől?

Nem!

Az igaz hit szorgos kutatása és jellemes élete.

Mindezeket a gonosz lélek sem tudja elrabolni, ha a tulajdonosa megfelelő lelkiismerettel őrzi őket. Ezt a kegyetlen gonoszlélek is tudja. Ezért fosztotta ki Jóbot. Nem azért, hogy szegénnyé tegye, hanem hogy káromló szavakra kényszerítse. Tönkretette a testét, nem azért, hogy beteg legyen, hanem hogy megingassa erényeit. A kísértő kipróbálta minden cselfogását: kifosztotta gazdagságából (ezt gondoljuk a legrettenetesebbnek), minden gyermekét elpusztította, megkínozta egész testét, jobban, mint a bíróságnál teszik (mert ott nem vájnak olyan mélyen a kínzók fogói az áldozat oldalába, mint ahogyan a férgek rágták Jób testét). Szidalmazta és gúnyolta. (Barátai, mikor meglátogatták, azzal ingerelték, hogy nem követett el annyi rosszat, amilyen súlyos a büntetés. Vádaskodtak ellene, türelmetlenné akarták tenni.) Nemcsak a városból és házából dobta ki, más városba küldte, hanem szemétdomb lett háza és városa. Nemcsak semmit se árthatott neki, sőt mindezzel erényesebbé tette.

Semmit se tudott elvenni tőle, pedig mennyitől megfosztotta. Még nagyobb lett benne az erény gazdagsága. Imádsága még szabadabban szárnyalt, minél szörnyűbb volt a küzdelme. Ha Jób ennyit szenvedett, de lelke meg nem csorbult (pedig nem ember támadta, hanem minden embernél sokkal gonoszabb lélek), vajon milyen kifogást hoznak fel azok, akik így beszélnek: Ez az ember megbántott és ártalmamra volt.

Az ördög, akiben az összes rosszak megvannak, minden cselfogását felhasználta, minden nyilát kilőtte és minden rosszat, amit az emberekben meg lehet találni, megtetézve, rázúdította az igaz ember családjára és őmagára, mégsem bánthatta meg, sőt -- mint mondtam -- inkább használt neki. Hogyan mondhatják egyesek, hogy ettől is, attól is bántódást szenvedtek, mintha azok és nem saját maguk lennének okai szenvedéseiknek. Ha sem a vagyonunk elpusztulása, sem hazudozás és rágalom, sem számkivetés, betegség, vagy kínzás, sem a mindennél félelmetesebb halál nem árthat szenvedésünkben, sőt hasznunkra van, vajon mire tudod ráfogni, hogy árthat, ha ezek nem törhetnek meg bennünket. Éppen az ellenkezőjét szeretném bebizonyítani: akik jogtalanságot szenvednek és kínlódnak, mindennek saját maguk az okai. Tudsz szerencsétlenebbet Kainnál, aki úgy bánt testvérével? Vagy sajnálatosabbat Fülöp feleségénél, aki levágatta János fejét? Ismersz meggondolatlanabbakat, mint József testvérei, akik eladták és számkivetésbe küldték őt? Ki szerencsétlenebb az ördögnél, aki Jóbot annyi bajjal tetézte? Nemcsak egyéb módon, de nála különösen nagy büntetést fizetett kísértéséért. (Figyeld meg, mennyivel többet bizonyítok beszédemben, mint megígértem.) A szorongatottak semmi kárt sem szenvednek a kísértők miatt, sőt a cselvetők minden ravaszsága visszaszáll fejükre.

Nem a gazdagság, sem a szabadság, nem is a boldog haza vagy más (amiket említettem) adja az ember igazi lényegét, hanem a lélek helyes élete. Érthető, mert ha az előbbiekben kárt is szenvedünk, a lélek sértetlen marad.

Mi lesz akkor, ha valaki a lélek ellen tör? Ha meg is rendül a lélek, a kár akkor sem kívülről, hanem saját magából származik.

Ezt nem értem, veted felém.

Ha bárki ingerli a lelket, ha meg akarja fosztani kincseitől, ha bármilyen méltatlanságot szenved és ezért káromkodik, bizony súlyosan megrendült, kára is van, de nem a kísértő az oka, hanem saját kislelkűsége. Mint már előbb említettem és most is mondom: egyetlen ember se tud (legyen bár akármilyen elvetemült) a gonosz és állandóan ellenünk támadó ördögnél rosszabbat és keserítőbbet tenni. És ez a gonoszlélek sem tudta rászedni és legyőzni azt, aki azelőtt Isten törvényében és kegyelmében élt, -- pedig minden nyilát kilőtte és minden cselvetését kipróbálta.

Nézzük Pált! Nemde annyit szenvedett, hogy felsorolni sem könnyű. Börtönben ült, bilincsek között, üldözték, keresték, megkínozták a zsidók, megkövezték; nemcsak szíjjal, hanem pálcával is verték a hátát; hajótörést szenvedett, gyakran került rablók kezébe; saját véreivel jutott viszálykodásba; ellenségei és ismerősei folyton támadták, ezerféle cselt vetettek neki; éhezett és ruhátlan maradt; sok más zaklatást és kínzást szenvedett állandóan. Azt hiszem, már nem kell sokat beszélnem! Naponta meghalt a világnak Krisztusért. Ennyi és ilyen nagy szenvedés ellenére nemcsak nem káromolta Istent, sőt örült ezeknek és dicsekedett velük. ,,Most örömest szenvedek értetek'' (Kol 1,24). ,,Sőt dicsekszünk még a szorongatásokban is, tudván, hogy a szorongatás türelmet eredményez'' (Róm 5,3). Ha tehát ő ennyi szenvedése után örült és dicsekedett, remélhetsz-e bocsánatot és lehet-e kifogásod, ha mindezeknek legkisebb részét sem szenvedted el és mégis káromlod az Istent.

Folytassuk tovább Pálra emlékezésünket. Úgy-e rengeteg kísértése volt? Ártott ez neki? Éppen a miatt kapott díszesebb koronát, mert éhezett, fázott, ruhátlan volt; mert megvesszőzték, megkövezték, vízbe dobták.

Ő Pál volt -- mondod közben -- és Jézus kiválasztottja.

Júdás is egy a tizenkettő közül volt és ő is Krisztus tanítványa. Nem használt semmit a tizenkettő társasága, sem Krisztus hívása, mert nem készült fel lelkében. Pál pedig éhségében, a napi szükségesnek hiányában és állandó nagy és annyi szenvedésben szent buzgalommal futotta meg a mennyország felé vezető utat. Júdás még őelőtte kapott hívást. Ugyanazokat élvezte, mint Pál. Betekinthetett a tanítás legmélyebb gondolataiba. Részesült a szent és félelmetes lakomában. Annyi kegyelmet kapott, hogy holtakat támasztott, leprásokat gyógyított, ördögöt űzött. Mennyiszer hallott beszélni a szegénységről, mennyi ideig együtt volt Krisztussal. Ő kezelte a szegények pénzét, hogy ebből enyhítse azok szenvedéseit. (Tolvaj volt.) Mennyi engedményt, türelmet gyakorolt vele az Úr, mégsem vált jobbá! Ámbár tudta az Úr, hogy pénzsóvár és a pénzvágy elpusztíthatja, nemcsak nem büntette meg, sőt, hogy enyhítse szenvedélyét, a szegények pénzét is rábízta. Így legalább lesz, ahonnan kielégül kincsszomja és nem jut a szörnyű romlásba. Kisebb rosszal elkerülheti a nagyobbat.

Ha tehát valaki nem akar maga ellen jogtalanságot elkövetni, senki más ezt nem teheti meg. Aki pedig nem akar józanul élni és saját dolgait önmagában irányítani, azt soha senki nem segíti ki. A Szentírás csodás története, mint valami hatalmas, nagy képben írja le a régiek életét Ádámtól Krisztus megjelenéséig. Megismertet kárhozottakkal és üdvözültekkel. hogy az ő példáiktól megtanuld: ha magad nem jogtalankodsz, senki más nem árthat neked, mégha az egész világ is kemény harcot indít ellened. Sem rossz sorsod, sem változó szerencséd, sem a hatalmasok erőszaka, a gáncsoskodók tömege, a csapások sokasága, de az emberek közt fellelhető minden baj sem tudja egyáltalán megingatni a lelkiekben finom, józan és éber embert. Ezzel szemben a lelkiismeretlen, a kedvét szegett és belülről összetört nem válik jobbá, még ha ezer segítő kéz is nyúl feléje. Különben ezt a gondolatot azoknak az embereknek példabeszéde világítja meg, akik közül az egyik sziklára, a másik pedig homokra építette házát. Nem azért kerül elő, hogy a homokról és a kőszikláról elmélkedjünk, vagy a házépítésről és a tetőfedésről. Nem is azért, hogy a folyókról, a záporról, vagy a házakra rohanó vad szelekről gondolkodjunk, hanem hogy hasznot merítsünk belőle és megismerjük a rosszat. Nem utolsó sorban azért, hogy lássuk ebből: aki nem árt saját magának, azt senki sem ronthatja meg. Bár dühöngő zápor veri és erős támadással folyó mossa alá, jóllehet vad vihar zúdul rá tépő rohanással, mégsem ingatja meg azt a házat. Bevehetetlen és ingathatatlan marad. Tudd meg ebből: ha nem inogsz belülről, minden külső próbálkozás csődöt mond.

A másik épület könnyen meglazul, de nem a kísértés támadásai miatt (hiszen a másik is ugyanazt szenvedte), hanem saját ostobasága miatt. Nem azért dűlt össze, mert fújt a szél, hanem mert homokra épült. Más szóval: könnyelműség és gonoszság volt az alapja, ezért szenvedett kárt. Mielőtt a vihar megtámadta, már gyenge volt és lehetett látni, hogy össze fog dűlni. Az ilyen épületek, mégha senki sem bántja, maguktól tönkremennek, ha egyszer pusztul az alapjuk és minden kimozdul a helyéből.

A pókháló szétszakad, ha nem is bántod. Üss a drágakőre, épségben marad. Ugyanígy azok, kik önmaguknak nem ártanak, ezer ütést is kaphatnak, erősebbekké lesznek. Aki már nem ura önmagának, mégha senki se bántja, önmagától elmozdul, szétmállik, elpusztul. Így járt Júdás is, aki egyáltalán nem került ilyen megpróbáltatások súlya alá. Sőt nagyon sok gondos figyelemben részesült, mégis elpusztult.

Látod most már, hogy nem árthat annak senki más, aki önmagát nem teszi tönkre. Mert nem okoz kárt neki fiatalság, fogság, árvaság, száműzetés, egyedüllét, barátaitól való megfosztottság, súlyos feladat, vagy halálfélelem, mely megtámadja az egyedüli ember lelkét. Nem rettenti meg szegénység, bármilyen hiány, idegenek közti tartózkodás, ellenséges uralom. Nem fél, ha kiszolgáltatják a főhatalomnak, eltávolítják családjától, megfosztják a papoktól, a prófétáktól és mindenkitől, aki eddig törődött vele. Bár nélkülözi az áldozatokat, a templomot, a közös imádságokat, de mindez nem teszi tönkre. Sőt nagyobb dicsőségben él, mint mikor otthon mindene megvolt.

Ha megnyerték az első csatát, dicső koronát nyernek. Megőrzik a törvényt idegen országban is, nem teljesítik a zsarnokok istentelen parancsát, legyőzik a gonosz iránti félelmüket. Senki és semmi nem rendíti meg őket. Úgy élnek, mint otthon, mikor minden segítségük megvan. Midőn munkájukat dicsőséggel befejezték, új küzdőtérre kell menniök.

Ott is ugyanazok maradnak. Az előbbinél nehezebb munka vár rájuk: Tüzesítik már számukra a kemencét, maga a király vonul ellenük hadseregével. Megmozdul az egész perzsa hatalom. Minden cselvetést és erőszakot ellenük alkalmaznak: különböző énekeket, a kínzás ezer módját, fenyegetést, mindenfelől rémítő tekintetet és ennél is rémesebb beszédeket. De mivel szilárdan állnak és önmagukban mindent elviselnek, soha senki nem teszi tönkre őket. Még az előbbieknél is dicsőbb koronát kaptak.

Látszólag legyőzte őket Nabukodonozor, tüzes kemencébe vetette, de nem ártott nekik, sőt nagyobb hasznuk lett belőle és kiválóbbakká lettek. Nem volt templomuk (újra ugyanezt a példát használom), nem volt áldozatuk, sem hazájuk, papjuk, vagy prófétájuk. Idegen, ellenséges földön éltek, kemence közepén várakoztak. Az egész sereg és maga a király (mindezek értelmi szerzője) látta őket, fényes és látható győzelmet arattak. Elénekelték azt a csodálatos és szokatlan éneket, melyet napjainkig szerte a világon énekelnek. És zengik majd a következő nemzedékek is. Lám, ha valaki nem okoz kárt önmagának, más nem teheti tönkre.

Nem győzöm eléggé ismételni ezt a mondatot.

Fogság, szolgaság, elhagyatottság, hazátlanság, rokontalanság, halál, tűzvész, ekkora hadsereg, véres zsarnok nem bírt e három ifjúval. Pedig mind a három fogoly, szolga, idegen volt és idegen földön sem tudták megcsorbítani jellemüket. Minden cselvetés nagyobb szólásszabadságra adott nekik alkalmat. Mi árthat e lelkileg felkészült fiúknak? Semmi, mégha az egész világ is összefog ellenük.

Te erre azt feleled, hogy Isten mellettük volt és kimentette őket a lángokból. Igazad van! De ha te is megteszel mindent, biztosan veled is lesz az Isten.

Azonban én ezeket az ifjakat nem azért csodálom, dicsőítem és mondom boldognak, mert legyőzték a lángot, a tűz erejénél erősebbek lettek. Azért magasztalom őket, mert igazhitük miatt kötözték meg őket és dobták be a tüzes kemencébe, hogy láng eméssze meg őket. Ott nyertek győzelmet és ott kapták meg a győzelmi koronát, mikor ugyanazokkal a szavakkal kezdtek imádkozni (még az eredményt nem is tudhatták), amiket a király elé vezettetésükkor mondtak szabad lélekkel és szókimondással: ,,Felelte és mondotta erre Sidrák, Misák és Abdenágó Nabukodonozor királynak: Nem szükséges, hogy mi neked erre feleljünk, mert íme, a mi Istenünk, akit tisztelünk, ki tud ragadni minket az égő tüzes kemencéből és ki tud szabadítani minket, ó király, a kezedből. De ha nem akarná is, tudd meg, király, hogy isteneidet akkor sem tiszteljük és az aranyszobrot, melyet állíttattál, nem imádjuk'' (Dán 3,16--18).

Hirdetem, hogy e pillanattól már győztesek voltak. Már ekkor megszerezték a győzelem díját. Elindultak a vértanúság koronája felé, hogy szavaikat tetteikkel bizonyítsák. Ha pedig a tűz a beléje vetett testeket tiszteletben tartja és a bilincseiket leoldja úgy, hogy bátran lehet lenn járkálni; ha a tűz megfeledkezik saját tulajdonságairól és a tüzes kemence hideg víz forrása lesz: ez utóbbi az isteni kegyelem nagy csodája és az isteni csoda felülről megnyilvánulása. Éppen azért a hős ifjak, mielőtt mindezek megtörténtek volna, mielőtt a lángok közt járkáltak volna, már megszerezték a győzelmet, kivívták a dicsőséget, elnyerték a győzelmi koronát az égben is, a földön is. A többi már nem adott az ő dicsőségükhöz semmit.

Mit válaszolhatsz erre?

Külföldre kerültél, hazátlan lettél? Ők is. Fogságba jutottál és barbárok zsarnokoskodnak feletted? Ezt is megtalálod náluk. Nincs senkid, aki melletted lenne, irányítana, figyelmeztetne, tanítana? Ilyen gondoskodásban nekik sem volt részük. Talán megkötöztek? Megégettek? Meghaltál? Ezeknél súlyosabbakat nem tudsz mondani.

Lásd az ifjak mindezeken átmentek, mindegyikkel ragyogóbbakká, sokkal dicsőbbekké lettek. Mindegyik növelte mennyei jutalmukat.

A zsidóknak volt ugyan templomuk, oltáruk, frigyszekrényük, voltak kerubangyalaik, engesztelő áldozataik, szentélyfüggönyük, rengeteg papjuk, napi istentiszteleteik, reggeli és esti áldozataik. Állandóan hallhatták élő és holt prófétáikról, akik fülükbe véstek mindent. Felújították az egyiptomi csodának, a pusztának és minden másnak emlékét. Mindezeket a kezükre csavarták és az ajtófélfára felírták. Akkor csodálatos gondviselést, sok gondoskodást élveztek. Mindebből semmi hasznuk, sőt nagy káruk lett. Templomukba bálványt állítottak. Leányokat és fiúkat áldoztak fák alatt. Mindenfelé, szerte Palesztinában törvénytelen és bűnös áldozatokat mutatnak be. Ezer másfajta lehetetlenségre merészkednek.

A három ifjú pedig idegen országban, ellenséges nép közt, háborús időben, uralkodó palotájában fordul meg. Senki és semmi támogatójuk nincs. Ítéletre hurcolják, megégetik őket. Semmiféle káruk nem lesz, sőt szebben ragyognak.

Ha ezt megismertük és ezekhez hasonlót gyűjtünk az isteni sugallatú Szentírásból (sok ilyen példát lehet találni a kiváló személyeknél), ha bűnt követünk el, sem az időnek, sem ügyeinknek kedvezőtlensége, sem kényszer vagy erőszak, mégcsak az uralkodók zsarnoksága sem lehet elég ok a védekezésre.

Amivel kezdtem, arra térek vissza a befejezésben: ha valaki kárt, vagy jogtalanságot szenved, mindenképpen saját maga okozza, nem pedig mások, akárhányan is követnek el ellene jogtalanságot, vagy szorongatják. Ha keményen áll, jöhet az egész szárazföld és tenger közösen, nem tudja megingatni, mert az Úrban éber és vigyázatos. Kérlek benneteket, legyünk józanok és éberek mindenben. Minden csapást viseljünk el nemesen, hogy részesüljünk az örök, ragyogó boldogságban a mi Urunk, Jézus Krisztus által, akinek dicsőség és hatalom most és mindörökkön örökké. Amen.