Az ARVISÚRÁK összegyűjtésével egy sajátos "mesemondó"; Paál Zoltán páratlan regevilágát szeretnénk a magyar néprajzkutatás számára megőrizni.

Miközben ezt a "regevilágot" tanulmányozod az az érzésed támad, hogy a másik történelem a mese, és ez az igazság. Másfél évezred hosszú idő, de a népek emlékeznek, és hiába minden manipuláció, feltárul az ősi igazság. Olyan sok egyezést mutat ez az itt olvasható szöveg más népek emlékezetével, hogy bár hihetetlennek tűnik az ezerötszáz éves világméretű hazugságkampány után, de mindenképpen el kell ezen gondolkoznunk. EZ AZ IGAZÍRÁS. Az eredeti kéziratok megtalálhatók: 466/75 Heves megyei Múzeumok Igazgatósága Egervár Múzeum; 25-2/76/B Balassagyarmat, Palóc Múzeum-1001.sz. alatt a néprajzi adattárban; 62-18-1/75 keszthelyi Balaton Múzeum, valamint a Kőrösi Csoma Társaságnál. "

A NÉPEK TÖRTÉNETÉNEK ELSŐ SZÁLAI HAGYOMÁNYOKBÓL FONÓDNAK"-Írta Horváth MihályMAGYAROK TÖRTÉNETE c. könyvének bevezetőjében -1858-ban. És így folytatta: "Ezekben a lett dolgok és költött mesék gyakran annyira egymásba olvadnak, hogy egyiket a másiktól megkülönböztetni nem mindenkor lehet. Valamint egyes embereknek, úgy egész népeknek is van fiatalságukban költői korszakuk, melyben az élénk képzelődés ábrándos képzeteivel a közönségesebb eseményeket is oly színbe öltözteti, oly mellékes körülményekkel ruházza fel, hogy - miután azok több nemzedéken keresztül apáról fiúra szálltak - végre egészen mesés alakban jutnak el a késő unokákra. De bizonyos az is, hogy ily korban a tettre vágyó fiatal erő nem ritkán oly cselekvésekre is ragad, oly dolgokat hajt végre, melyeket a késő ivadék már magukban is túlzottaknak tart. A hagyományokat tehát, habár meséseknek látszanának is, nem lehet, nem szabad mindenkor elvetnünk: különben a legtöbb nép eredetéről egészen hallgatnia kellene a történetírásnak. De miért is vetnők meg e hagyományokat, kivált ott, hol azokat minden kifogáson felül álló hiteles kútfőkkel nem pótolhatjuk? Ha nem mind történeti igazság is, mit azokból merítünk: tagadni nem lehet, hogy sok esetben lappang azok alatt valamely lett dolog: ahol pedig a költött mesének világos bélyegét viselik, nem merítjük-e még ott is belőlük azon hasznot, hogy legalább a fiatal nép fogalmait, gondolkodása módját, erkölcseit, szokásait, s a népi élet költői korszakát tüntetik előnkbe?" Ezek a gondolatok vezették e könyv szerkesztőit is, mikor elhatározták, hogy az ARVISURÁK összegyűjtésével megmentik a magyar néprajzkutatás számára egy páratlan mesemondó regevilágát.

ELŐTÖRTÉNET

Sokezer évvel ezelőtt egy hatalmas sziget létezett valahol a Csendes óceánban, - mesélik az ősi regék. Ataisznak, Ata-Isisnek nevezték boldog lakói. Mediterrán éghajlata alatt bőven termett a föld, s az ott élő - magas kultúrájú - népek ismerték az írás tudományát is. Idővel behajózták a tengereket, s a Föld különböző helyein kolóniákat létesítettek.. A Mezopotámiában megtelepedettek, akik magukat Úr népének nevezték, a velük rokon népek némelyike pedig szumírnak, Anina istenasszony tiszteletére Anina-óm városát alapították. Az Egyiptom földjére kerültek - a Hikszosz-óm nevű központjukkal - továbbfejlesztették az őshaza kultúráját. Isteni származású uralkodóikat kúp alakú építmények alá temették. Harmadik telepüket Dél-Ázsiában alapították Párszi-óm fővárossal. Egy kalandozó csoportjuk -In-dijó-óm központtal - Peruban állapodott meg. Az agaba népek a mai Kína partjaira hajóztak Ataiszból és ott építették fel Agaba-ómot. Az így szét-települtek azonban Ataisszal és egymással is fenntartották kapcsolataikat. A mezopotámiai Úr népe elhatározta, hogy Anina-óm mellett áldozati templomot épít. Az őshazából 24 hajón kaptak segítséget: nemes építőanyagot, kézműveseket és hun lovasokat. A lovasok segítettek a fuvarozásban és ők rendezték a felavatási szertartás lovas versenyét is. A hasonló nyelvet beszélő rokon hun törzsek, (úzok, kabarok, avarok, széki - és kazahunok, stb.) jó lovasok és ügyes kézművesek is voltak.

Ez időben -7000 évvel ezelőtt, vagy még régebben- következett be a nagy kataklizma. Megrendült a Föld, felháborodott a tenger, vulkánok tüze pirosra festette az esti égboltot. Később hajósok hozták a hírt Úr népének: elsüllyedt Ataisz legnagyobb része, lakosainak csak elenyésző töredéke tudta megmenteni puszta életét. Úr népe-az őshazával elpusztult-Uruk város emlékére-fővárosának nevét Anina-ómról Urukra vál-toztatta. Az ott rekedt lovas hunok-mivel hazájukba nem mehettek vissza, élelmük pedig már fogytán volt-lehúzódtak a termékeny síkságra, később-legelőik fogytával-északnak indultak. A széki-hun (később székely) törzsből származó Magya fejedelem fiaival és 576 lovas legényével 60 holdévig (60 holdhónap) vándorolt, míg olyan vidékre nem érkezett, amely elsüllyedt ataiszi lakóhelyükre emlékeztette őket. Itt Magya fejedelem egy bőséges legelőn két várost alapított: Paripa és Dabósa városát. A két város között felállították az egyistenhívő Úr népe kegyhelyét. A fejedelmi ifjakkal együtt 480 fiatal kötött itt házasságot Uruk városának leányaival. Az időnként fellépő szárazságok és betegségek elől a hunok többsége áttelepedett egy másik sík-ságra, túl a Kaukázuson. Ott várost alapítottak, és Magya fejedelem legkisebb fiáról Magyarkának nevezték. Másik fia, Kurd egy ideig Dabósa és Paripa városában maradt. Később azonban, mivel egy hegyi törzsből nősült, feleségének családjához a hegyek közé költözött.

Magya legnagyobb fia, Hunor a lovasok többségével kelet felé ment tovább. Az Ataisz pusztulását követő 250. holdévben (kb. 19 év múlva) egy nagy lovas pusztán felépítették Hunnor városát. Hunnor város Mongólia déli részén a Hun-nor, a Hun-tó mellett feküdt. Később ez a terület sivataggá változott. Múlt az idő, évszázadok teltek el. Ezalatt a hunok folytatták vándorlásukat. A gazdagabbak Dabósa-Magyarka-Hunnor vonalának térségében telepedtek le, szegényebbjeik keletre vonultak a rokon agaba-népek felé, ahol jó legelő területek ígérkeztek. A Hangun (Sárga) folyó mellett élő két őshonos népcsoport: a jürcsik és az ajnók háborúba kerültek egymással. A hunok a jürcsik mellé álltak és az őshaza pusztulása után 12000 holdévvel (kb. 930 naptári év) legyőzték az ajnókat. Hálából Jümmön jürcsi vezér a hunok ifjúságának adta Ordosz térségét. A hunok emberségesen bántak a fogságukba került ajnókkal. Nem vetették őket béklyós rabságba, hanem 3 hónap múlva, amikor hun nőkkel házasságot kötöttek, felszabadították őket. Az ajnó törzsek-látva a véreik iránt tanúsított bánásmódot-szövetségre léptek a hunokkal. Később a jürcsiktől is követelték a béklyós rabságba hurcoltak szabadon bocsátását. Amikor Jüm-mön vezér ezt megtagadta, az ajnók a hunok segítségével elűzték a jürcsiket Hangun térségéből. Ebből a szövetségből tartós barátság lett és 130 holdév (kb. 10 esztendő) elteltével 24000 ifjú hun harcos - Hun-nor birodalmi központ jóváhagyásával - összeházasodott az ajnókkal. A hun törzsek egy része a Hanguntól északra telepedett meg. Az úzok a folyókanyartól nem messze állították fel székhelyüket, Ordoszt. A tengeröböl síkságán élő, Ataiszból származó rokonokkal felvették a kapcsolatot, s cserekereskedelmet folytattak velük. Az itt töltött 1000 esztendő alatt az agabák is megsokasodtak, csak nem eléggé. Az észak felé terjeszkedő kinajokkal ugyanis gyakorivá váltak a háborúzásaik, de változó szerencsével. Végül a kinajok elfoglalták az agabák által lakott tengerpartot. Az agabák egy része ekkor behódolt, többségük azonban a hunokhoz menekült. Vezetőjük egy Agaba nevű bölcs sámán volt, akinek leányát az úz törzs vezére, Uzon vette feleségül. A kinajok elől menekülő hunok magukkal vitték legértékesebb áruikat, élelmük azonban hamar elfogyott, s a tél közepére helyzetük aggasztóvá vált: éhínség fenyegetett. Az egyetlen számbavehető élelmet a medve jelentette volna, csakhogy ennek a vadászatát a hitük tiltotta. Ők is, mint a többi halász-vadász nép, hittek a medve égi eredetében. A medvék így igen elszaporodtak és az emberre is veszélyessé váltak. Az agabák azonban nem voltak medve-tisztelők. Egy alkalommal leterítettek és megettek egy medvét. A hunok csodálkozva látták, hogy nem sújtotta őket semmiféle égi büntetés. Ez az eset új ötletet adott Agabának. Amikor Ordoszba téli vásárra összejöttek a hun törzsek sámánjai, Agaba felvilágosította őket: Istenük azzal büntette meg a kegyetlenkedő medvéket, hogy medvetoron kell befejezniük életüket. Megindult hát a vadászat, s ehhez Agaba népe újfajta fegyvereket szolgáltatott. Az első medvetor holdtöltétől holdtöltéig tartott. Ez alatt - Agaba javaslatára - megalakult az Öregek Tanácsa, a 25. napon pedig 24 törzs részvételével létrehozták a hun törzsszövetséget. Egyeztették mitológiájukat és megszervezték a törzsszövetség jövendő életét. Agaba javaslatára újra kezdték az időszámításukat. A holdevések szerinti számolás a gyakori ködök miatt is meglehetősen nehézkes, amellett eltéveszthető is volt. Ekkor már az Ataisz pusztulása utáni 12968. holdévet írták (ez kb.1000 évnyi idő) (Kr.e. 4040). Az új időszámítás szerint egy esztendő az egyik medvetortól a másikig, tehát egyik téltől a másikig tart. Az első törzsszövetségi fősámán Agaba lett. Ő az, aki az írást is megreformálta, s az általa alkotott rovásírást általánosan használt-tá tette a sámánok körében. Az ő javaslatára kezdték el írni történelmünket is. A fősámánok mindenkori kötelessége lett, hogy a hun törzsszövetség életének főbb eseményeit a valóságnak megfelelően megörö-kítsék. Ezért történetírásuknak az Arvisura-Igazszólás nevet adták. A szöveget aranylemezekre rótták, hogy az idő foga el ne pusztítsa őket. Ennyiben lehet röviden összefoglalni az előtörténetet. Innen kezdve szóljanak eredetiben az ősi írások regéi. Nyelvük az az évezredek alatt alig változott úz nyelv, melyet ma magyar nyelvnek nevezünk.