z igazság evangéliuma örömére szolgál mindazoknak, akik megkapták az igazság

Atyjától az ő ismeretének ajándékát a Logosz ereje által, aki a Teljességből

(Pleroma) származik, és aki benne van a gondolatban és az Atya tudatában; ő

az, akit „Megmentőnek” hívnak, hiszen ez a neve annak a munkának, melyet el

kell végeznie azok megváltása érdekében, akik nem ismerik az Atyát. Mivel az

evangélium neve a remény megtestesülése, hiszen azok fedezik fel, akik

keresik őt, mert a Mindenség is kereste őt akitől minden lett. Látjátok, a

Mindenség őbenne van, mely határtalan, elképzelhetetlen egy, aki jobb minden

gondolatnál.

Az Atyával való nem törődés borzalmat és félelmet hozott. És a borzalom olyan

sűrűvé vált, mint a köd, hogy senki sem tudott látni. Emiatt a félelem

megerősödött. Ám hiábavalóan dolgozott anyagi lényegén, mivel nem ismerte az

igazságot. Szokásos formáját öltötte, miközben előkészült, erejében és

szépségében, az igazsággal egyenértékben. Ez akkor nem volt lealacsonyító

számára, a mérhetetlen, elképzelhetetlen egynek. Mivel mint semmik léteztek,

ez a borzalom és ez a feledékenység és a hamisságnak ez a formája; ugyanakkor

ez a létrehozott igazság változhatatlan, háborgathatatlan és tökéletes

szépség.

Ezért ne vegyétek a tévedést túlságosan szigorúan. Így mivel nincs gyökere, a

ködben volt, az Atyát illetően, elfoglalva előkészületi munkákkal és

feledékenységgel és félelmekkel abból a célból, hogy ezáltal elcsábítsa

azokat akik középen vannak és fogságba vesse őket. A tévedés feledékenysége

nem nyilváníttatott ki. Nem vált fénnyé az Atya mellett. A feledékenység nem

létezik az Atyával, habár miatta létezik. Ami benne létezik, az a tudás, mely

kinyilváníttatott, hogy a feledékenység elpusztuljon és hogy megismerhessék

az Atyát. Mivel a feledékenység azért létezik, mert nem ismerték meg az

Atyát, ha megismernék az Atyát, attól a pillanattól a feledékenység

megszűnne.

Ez az ő evangéliuma, akit keresnek, melyet a tökéletesnek nyilvánított ki az

Atya kegyelme által, mint rejtett misztériumot, Jézus a Krisztus. Ő általa ő

megvilágosította azokat, akik sötétségben voltak, a feledékenység miatt. Ő

megvilágította őket és utat adott nekik. Emiatt a tévedés megharagudott rá,

és üldözni kezdte. (Jézus) kifárasztotta (a tévedést) ezért (az) erőtlenné

tette (őt). Keresztre szögezték. Az Atya tudásának gyümölcsévé vált. Ő

azonban nem pusztította el őket, mert ettek belőle. Ő inkább megörvendeztette

azokat, akik ettek belőle, e felfedezése miatt.

És ami őt illeti, megtalálta őket önmagában és ők megtalálták őt önmagukban,

a határtalan, elképzelhetetlen egyet, mely a tökéletes Atya, aki a

Mindenséget alkotta, akiben minden benne van, és akiben hiányt szenved a

Mindenség, hiszen visszafogta önmagát az ő tökéletességükben, melyet nem

adott meg a teljesség számára. Az Atya nem volt féltékeny. Miféle

féltékenység van valójában őközte és a tagjai között? Még ha az Eón megkapta

volna is az ő tökéletességüket, nem lettek volna képesek megközelíteni az

Atya tökéletességét, mivel megtartotta a tökéletességüket magának, úgy adván

nekik, mint a hozzá visszatéréshez vezető utat, és mint tudást, egyediséget a

tökéletességben. Ő az egyetlen aki a Mindenséget elrendezte és akiben a

Mindenség létezik és akiből a Mindenség hiányt szenved. Mint az, akinek a

néhányak közül nincs tudása, arra vágyott, hogy ismerjék őt és szeressék őt.

Ezért, mi az, amiben a Mindenség hiányt szenved, ha nem az Atya ismerete?

Vezetővé vált, csendes és szabad volt. Egy iskola közepére jött és mondta a

Szót, mint egy tanító. Azok, akik a saját becslésük szerint bölcsek voltak,

teszteknek tették ki. Ő azonban megfosztotta őket hitelüktől, kiderült,

üresfejűek. Gyűlölték őt, mert valóban nem voltak bölcs emberek. Aztán

kisgyerekek is jöttek, azok, akik birtokolták az Atya tudását. Amikor

megerősödtek, megtanították nekik az Atya arcának megjelenéseit. Eljöttek,

hogy megismerjék és megismertették velük. Dicsőítették őket és dicsőséget

adtak. Szívükben az Élet élő könyve testesült meg, a könyv, amelyet az Atya

gondolatában és tudatában írtak, a Mindenség létrehozása előttről, mely az ő

felfoghatatlan részében van.

Ez az a könyv, melyet senkinek sem állt lehetőségében elvenni, hiszen az ő

számára volt megőrizve, aki elveszi és elpusztíttatik. Senki sem képes

megtestesülni azok közül, akik hisznek a megváltásban amíg nem jelent meg ez

a könyv. Ezért, a könyörületes és hűséges Jézus türelmes volt az ő

szenvedésében, amíg el nem vette a könyvet, mivel tudta, hogy az ő halála

életet jelent sokaknak. Pontosan ugyanez a helyzet egy végrendelettel, melyet

még nem bontottak fel, a ház elhunyt urának vagyonáról, elrejtették (a

végrendeletet), ugyanígy van a Mindenséggel kapcsolatban is, szintén el volt

rejtve, amíg a Mindenség Atyja láthatatlan volt és kivételes önmagában,

akiben minden tér forrása. Emiatt jelent meg Jézus. Elvette a könyvet, ami az

övé. Keresztre szögezték. Hozzá rögzítette az Atya akaratát a keresztre.

Óh, milyen nagyszerű tanítás! Ő megalázta önmagát, egészen a halálig, habár

az örök életbe öltözött. Megfosztotta önmagát ezektől a romlandó rongyoktól,

felöltöztette önmagát a megvesztegethetetlenséggel, melyet senki sem vehet el

tőle. A félelmek üres birodalmába belépvén elhaladt azok előtt akiket a

feledékenység lecsupaszított, birtokolván a  tudást és a tökéletességet,

kinyilvánítván azokat a dolgokat melyek az Atya szívében vannak, azért, hogy

azok bölcsességévé váljon, akik megkapták az útmutatást. Ám azokat, akiket

tanítani fognak, az élőket, akinek neve fel van írva az élet könyvében, maguk

számára tanulván, hogy megkapják az útmutatást az Atyától, újra őfelé

forduljanak.

Mivel a Mindenség tökéletessége az Atyában van, ezért szükségszerű, hogy a

Mindenség alámerüljön benne. Ezért, ha valakinek tudása van, akkor megkapja

ami hozzá tartozik, és magához vonja. Az, aki tudatlan, fogyatékkal él, és ez

hatalmas fogyatékosság, hiszen hiányában van annak, ami tökéletessé teszi.

Mivel a Mindenség tökéletessége az Atyában van, szükségszerű, hogy a

Mindenség elmerüljön benne és mindenki aki megkap dolgokat, az övéből kap.

Először nyilvántartásba veszi dolgait, előkészítvén őket arra, hogy odaadják

azoknak, akik tőle származnak.

Azok neve, akiket legelőször ismert meg, a legutoljára lettek meghívva, így

az, akinek tudása van, az, akinek az Atya kimondotta a nevét. Ami pedig azt

illeti, akinek nevét nem mondták ki, tudatlan. Nos, hogyan fogja valaki

meghallani, hogy kiejtették a nevét? Az, aki megmarad tudatlannak, amíg a vég

be nem következik, a feledékenység teremtménye és vele együtt pusztul el. Ha

nem így lenne, miért ne lenne ezeknek a nyomorultaknak neve, miért ne lenne

hangjuk? Ezért, ha valakinek tudása van, felülről származik. Ha hívják,

meghallja, válaszol, és arrafelé fordul, aki hívta őt, és felemelkedik hozzá,

és tudja, ő az aki hívta. Mivel tudása van, teljesíti az ő akaratát, aki

hívta. Vágyik arra, hogy kedvére tegyen és nyugalmat találjon. Egy bizonyos

nevet kap. Ő, aki ekképpen tudást kap, tudja honnan jött és hová tart. Oly

módon tudja ezt, mint az az ember, aki megrészegült, és elfordult

ittasságától és megérkezett önmagához, újraépítette ami az övé.

Sokakat elfordított az eltévelyedéstől. Előttük ment a saját helyeikre,

melyekről eltávoztak, amikor megtévedtek, az ő mélységei miatt, aki körülvesz

minden helyet, miközben nem létezik semmi ami őt körülvenné. Nagyszerű csoda

volt, hogy ők az Atyában voltak, anélkül, hogy ismerték volna és ott tudták

hagyni saját dolgaikat, mivel nem voltak képesek tartalmazni őt és megismerni

őt, akiben voltak, hiszen valójában az ő kívánsága még nem született meg.

Mivel kinyilvánította ezt, mint tudást, amellyel valamennyi emanációja

egyetértett, nevezetesen, az élet könyvének ismeretével, melyet

kinyilvánított az Eónoknak, végül leveleiben, megmutatván nekik, nem csupán

magánhangzókról és mássalhangzókról van szó, hogy az ember elolvashassa őket,

és gondolhasson valami jelentés nélküli dologra; éppen ellenkezőleg, ezek a

levelek az igazságot hordozzák. Akkor nyilvánították ki őket amikor

ismertekké váltak. Minden egyes levél egy tökéletes igazság, mintegy

tökéletes könyv, mivel ezeket a leveleket az egység keze írta, hiszen az Atya

írta őket az Eónok számára, tehát aki megismeri az ő leveleinek jelentését,

megismerheti magát az Atyát.

Miközben az ő bölcsessége összekapcsolódik a Logosszal (Igével), mivel

tanítása pedig kifejezi azt, a tudása kinyilatkoztatik. A Megtiszteltetése

korona.  Hiszen boldogsága összhangban van vele, dicsősége felmagasztalja.

Kinyilatkoztatja az ő képét. Elnyeri az ő nyugalmát. Szeretete testi formát

ölt körülötte. Bizalma körbefolyja. Így az Atya igéje behatol Mindenekbe, a

szívének gyümölcse lesz és kinyilvánítja az ő kívánságát. Támogatja a

Mindeneket. Kiválasztja és felveszi a Mindenek alakját, megtisztítja azt, és

visszatérésre készteti az Atyához és az Anyához, a végtelen édesség Jézusa.

Az Atya feltárja szívét, mivel a szíve a Szent Szellem. Kinyilvánítja rejtett

önmagát, mely a fia, így az Atya könyörületessége által az Eónok

megismerhetik őt, befejezhetik fárasztó kutatásukat az Atya után, és

megpihenhetnek őbenne, tudván, hogy ez a nyugalom. Miután kitöltötte ami

tökéletlen volt, letette az alakját. Az alakja a világ, melyet szolgált.

Mivel irigység és viszály van, ezért tökéletlenség van, ám ahol egység, ott

tökéletesség. Mivel pedig ez a tökéletlenség azért jött létre, mert nem

ismerték az Atyát, amikor tehát megismerik az Atyát, a tökéletlenség, attól a

pillanattól kezdve, meg fog szűnni. Miként az ember tudatlansága eltűnik, ha

ismereteket gyűjt, és miként a sötétség eltűnik, amikor megjelenik a fény,

így a tökéletlenséget megszünteti a tökéletesség. Természetesen, attól a

pillanattól kezdve, testi forma nem jön létre többé, hanem megszűnve

beleolvad az egységbe. Mostanra munkásságuk szétszóródva hever. Idővel az

egységesség betölti az üres helyeket. Ez azt jelenti, az egyesüléskor

mindenki megérti önmagát. Eszerint megtisztítja önmagát a tudás által, a

széttartás helyett az egység felé fordul, elpusztítva az anyagot önmagában

mint a tűz a sötétséget a fénye által, a halált az élet.

Természetesen, ha ezek a dolgok megtörténnének mindannyiunkkal, hasznos lenne

számunkra, hogy elgondolkozzunk a Mindenekről, azért, hogy a ház boldoggá és

csendessé váljon az egységért. Miként azok az emberek, akik elköltöznek

szomszédságukból, ha van néhány rossz edényük szerte, általában összetörik

őket. Mindazonáltal nem éri veszteség a házigazdát, hanem örvendezik, hiszen

ezzel a hellyel ellentétben, ahol hiányosak az edények van olyan, ahol

teljességgel tökéletesek. Mivel ez az ítélet, mely fentről jön és amely

minden egyes embert érint, a kirántott kétélű kard elvágja ezt az oldalt és

azt. Amikor ez megvalósul, úgy gondolom, az Ige, aki ott van azok szívében,

akik kinyilvánították – nem pusztán egy hang volt, hanem testté vált –

hatalmas zavar támadt az edények között, néhányat kiürítettek, másokat

megtöltöttek: némelyikről gondoskodtak, másokat eltávolítottak; néhányat

megtisztítottak, másokat összetörtek. Minden hely megrázkódott és zavar

támadt mivel sem lélekjelenlétük, sem stabilitások nem volt. Eltévelyedés

támadt, nem tudván mit kellene tenni. Baj támadt; panaszkodás; önmagába

zárkózás, nem tudás. Amikor a tudás, mely megsemmisítője, teljes

kisugárzásával közeledett, az eltévelyedés kiürült, mivel semmi sem maradt

benne. Megjelent az igazság; minden megnyilvánulása felismerte. Köszöntötték

az Atyát tökéletes hatalmukkal, mely egyesíti őket az Atyával. Mindegyikük

szereti az igazságot, mert az igazság az Atya szája. A nyelve a Szent

Szellem, aki egyesíti őt az igazsággal, összekapcsolván őt az Atya szájával,

a nyelve által, abban az időben, amikor megkapja a Szent Szellemet.

Ez az Atya megtestesülése és kinyilatkoztatása az Eónjainak. Kinyilatkoztatta

rejtett önmagát és megmagyarázta. Annak aki van, ki az aki létezik, ha nem az

Atya önmaga? Minden tér az ő megnyilvánulása. Tisztában vannak vele, hogy

tőle származnak, mint gyerekek a tökéletes férfitól. Tudják, soha nem

öltöttek volna alakot, soha nem kaptak volna nevet, mindezeket a dolgokat az

Atya alkotta. Ha ők abban az időben az ő tudása révén alakot öltenek, habár

teljes mértékben őbenne vannak, nem ismernék őt. Az Atya azonban tökéletes.

Minden őbenne lévő teret ismer. Ha úgy tetszik neki, kinyilatkoztat bárkinek,

akinek az a vágya, hogy alakot kapjon tőle, és nevet kapjon tőle; és akkor

nevet ad neki, és létezést ad számára. Azok, akik még nem léteznek,

tudatlanok vele szemben, aki megalkotta őket. Nem mondom ezért azt, hogy akik

még nem léteznek, semmi lennének. Ám ők őbenne vannak, kinek vágya, hogy

létre jöjjenek amikor örvendezik, hasonlatosan az eseményhez, mely

megtörténik. Egyrészről tudja, mielőtt bármi is kinyilatkoztatásra kerül, mit

fog létrehozni. Másrészről, a gyümölcs, melyet még nem nyilatkoztattak ki,

nem tud semmit, és ő is semmi. Csak puszta tér mindegyikük, a maguk részéről,

az Atyában, ahonnan a létezésbe jutnak, aki, a maga részéről, megalapította

ezt számukra a nemlétezésből. […] ő aki egyáltalán nem létezik, soha nem fog

létezni.

Mi az tehát, amit elvár tőlük, hogy gondoljanak? „Olyan vagyok mint az

éjszaka árnyéka és fantomja.” Amikor eljön a reggel, mindenki tudni fogja, a

félelem, amit megtapasztalt, lényegében semmi. Ezért, tudatlanok voltak az

Atyával szemben, ő az egyetlen, akit nem láttak. Mivel félelem volt és zavar

és bizalmatlanság és tétovázás és megosztottság, számos, általa kigondolt

szemfényvesztés, az előbb említettek is, valamint a puszta tudatlanság –

mintha mélyen aludnának, és rémálmok áldozataiként találnák önmagukat. Vagy

létezik olyan hely, ahová elszökhetnek vagy erejük fogytán, olyan állapotba

kerülnek, hogy meghatározatlan dolgokra kényszerülnek. Vagy részt vesznek

ütlegelésekben, vagy ők maguk szenvednek horzsolásokat. Vagy alázuhannak

magas helyekről, vagy átrepülnek az égen, habár egyáltalán nincs szárnyuk.

Más időkben, úgy tűnik, mintha bizonyos emberek megpróbálták volna megölni

őket, habár senki sem üldözte őket; vagy ők maguk gyilkolták meg a mellettük

lévőket, mivel bemocskolódtak az ő vérük által. Addig a pillanatig, amíg

azok, akik mindezeken a dolgokon végig nem mennek – úgy vélem, ők, akik

megtapasztalták mindezeket az zavarosságokat – felébrednek, semmit sem

látnak, mivel az álmok semmit sem jelentettek. Így hát azok, akik eldobják

maguktól a tudatlanságok, mint a birkák teszik, nem kapnak bizonyságot

semmiről, sem a tulajdonságairól, sem a valóságról, azonban lemondanak róluk,

mint az éjjeli álom, és meggyőződnek róla, az Atya tudása jelenti a hajnalt.

Így lesz az, hogy mindegyikük cselekszik, mintha aludtak volna, amíg nem

törődött velük, amikor azonban eljött a megértés, mintha felébredtek volna.

És boldog az az ember, aki magára talál és felébred. Valójában áldott az, aki

felnyitja a vaknak a szemét.

És a Szellem eljött hozzá nagy sietve és felemelte őt. Kezét nyújtván annak,

aki hason fekszik a földön, határozottan lábra állítván őt, mivel még nem

kelt fel. Odaadta neki az Atya tudásának jelentését és fiának

kinyilatkoztatását. Amikor pedig látták és hallották ezt megengedte nekik,

hogy megízleljék, megszagolják és megragadják szeretett fiát.

Megjelent és megismertette velük az Atyát, a határtalan egyet. Serkentette

őket azzal, ami az értelemben van, miközben az ő akaratát hajtotta végre.

Sokan megkapták a fényt és felé fordultak. Az anyagi ember azonban idegen

volt számára és nem észlelték megjelenését és nem ismerték fel őt. Mivel a

hús képmásában jött el, és semmi sem akadályozta útján, hiszen romolhatatlan

és korlátozhatatlan volt. Továbbá, miközben új dolgokat mondott, beszélt

arról, mi van az Atya szívében, kinyilvánította a hibátlan szavakat. A fény

szólalt meg szájából, és a hangja életet teremtett. Gondolatot adott nekik és

megértést és kegyelmet és megváltást és a határtalan Atyától származó erő

Szellemét és édességet. Megszüntette a büntetést és korbácsolást, mert ezek

voltak azok, melyek a kegyelem szükségében lévőket eltévelyítették tőle

tévedésben és láncokban – és ő hevesen elpusztította ezeket és tudással látta

el őket. Ő lett az út azok számára akik eltévelyedtek, és a tudás azoknak,

akik tudatlanok voltak, a felfedezés azoknak, kik kutattak, és a támasz

azoknak kik megremegtek, a tisztítás azoknak, kik tisztátalanok lettek.

Ő a pásztor, aki hátrahagyta a kilencvenkilenc birkát, melyek nem bitangoltak

el, és elment megkeresni azt az egyet, amely elveszett. Őrvendezett amikor

megtalálta. Mivel a kilencvenkilenc a bal kéz száma, mely birtokolja. Abban a

pillanatban azonban amikor megtalálja az egyet, az egész szám átmegy a jobb

kézbe. Így tehát vele van, akinek hiányzik az egy, ez az egész jobb kéz, mely

magához vonzza a hiányosságot, megszerzi a baloldalról és átviszi a jobbra.

Ezen a módon a szám százzá válik. Az a szám jelzi az Atyát.

Még Szombaton is dolgozott a birkáért, melyet az árokba zuhanva talált.

Megmentette a birka életét, kihozta az árokból, azért, hogy teljes egészében

megértsétek a Szombat lényegét, ti, akik birtokában vagytok a teljes

megértésnek. Ez az a nap, melyhez nem illik a megváltás tétlenkedése, ezért

beszélhettek erről a mennyei napról, melynek nincs éjjele, és a Nap nem

nyugszik le, merthogy tökéletes. Mondjátok tehát szívetekben, ti vagytok ez a

tökéletes nap, és tibennetek van a fény, mely soha nem időzik hiába.

Beszéljetek az igazságról azoknak, akik kutatják azt és a tudásról, akik

tévedésben élnek, és bűnt követtek el. Állítsátok biztos lábra azokat, akik

remegnek és nyújtsátok kezeteket a betegek felé. Lakassátok jól az éhezőket

és nyugtassátok meg a bajbajutottakat. Fogadjátok be a szerető embereket.

Rázzátok fel és ébresszétek fel azokat, akik alszanak. Mivel ti vagytok az

értelem, mely bátorít. Ha az erősek ezt az utat követik, még erősebbek

lesznek. Irányítsátok figyelmetek önmagatokra. Ne foglalkozzatok más

dolgokkal, nevezetesen, melyeket eltávolítottatok önmagatokból, melyeket

elvetettetek. Ne térjetek vissza hozzájuk, hogy elfogyasszátok őket. ne

legetek moly-evők. Ne legyetek féreg-evők, mivel már megszabadultatok tőlük.

Ne legyetek a gonoszság helye, mivel már elpusztítottátok őt.  Ne erősítsétek

legutóbbi gátjaitokat, mert ez elítélendő. Mivel a törvény nélküli ember -

semmi. Többet árt önmagának, mint a törvény. Ezért egyedül végzi munkáját,

mivel törvény nélküli ember. Aki azonban, mert tiszteli a törvényt, mások

között munkálkodik. Teljesítsétek az Atya szándékát, mert belőle valók

vagytok.

Mivel az Atya szívélyes és a kívánsága jó. Ismeri azokat a dolgokat, melyek a

tieitek, így megpihentethetitek magatokat köztük. Mivel a gyümölcsök alapján

ismerik meg a dolgokat, melyek a tieitek, az Atya gyermekeit, és az ember

megismeri az ő illatát, hogy ti az ő támogatásának kegyelméből származtok.

Ezért az Atya szereti az ő illatát, és az megtestesíti önmagát minden helyen;

és amikor anyaggal keveredik, odaadja illatát a fénynek, és leszállásra

készteti nyugalmába minden formájában és minden hangjában. Mivel nincs olyan

orrcimpa, mely érezné az illatot, hanem a Szellem az, mely véghezviszi az

illat érzékelését és maga szívja be önmaga számára és elmerül az Atya

illatában. Ő az valójában, aki helyet ad ennek, és ő teszi ezt arra a helyre,

ahonnan származik, az első illatban, mely hűvös. Ez a valami a fizikai

formában, emlékeztet a hideg vízre, mely […] mióta a talajban van, mely nem

kemény, melyről aki látja, így gondolkodik: „ez föld”. Azután újra lágy lesz.

Ha a lélegzetet vesszük, általában meleg. A hűvös illat, ezek szerint, a

megosztottságból fakad. Amiatt az ok miatt Isten eljött és elpusztította a

megosztottságot, és elhozta a forró szeretet Teljeségét, ezért a hideg nem

térhet többé vissza, viszont a Tökéletes Gondolat egysége uralkodik.

Ezek tehát az Teljesség megtalálása Evangéliumának szavai azok számára, akik

megváltásra várnak, mely a fentiekből ered. Amikor a reményük amire várnak, a

várakozók – ők azok, akik hasonlatosak ahhoz a fényhez, mely nem vet

árnyékot, akkor, abban az időben úgy volt, elérkezik a Teljesség. Az anyag

tökéletlensége azonban nem az Atya korlátozott volta miatt van, aki a

tökéletlenség korában jött el. És így, senki sem mondhatja, hogy a

romolhatatlan Egy ennek okáért fog eljönni. Az Atya mélysége azonban

növekszik, és a hibás gondolat nincs ővele. Mindez az elbukás témája és a

készenlét témája, hogy kiálljunk annak ismerete mellett, aki eljött hozzá és

aki visszafordult.

Ezért a visszafordulást „bűnbánatnak” nevezik. Ezen okból, romlatlanságot

lélegeztek be. Követte őt, aki bűnös volt, azért, hogy nyugalmat találjon. A

megbocsátás az, amely megmarad a fénynek a tökéletlenségben, a Teljesség

szava. Mivel az orvos arra a helyre siet, ahol betegség van, mivel arra a

tudásra vágynak, mellyel ő rendelkezik. A beteg ember tökéletlen állapotban

van, de nem rejti el magát, mivel az orvos tevékenysége az, amiben hiányt

szenved. Ebben az esetben a tökéletlenséget a Teljesség tölti ki, mely nem

rendelkezik tökéletlenséggel, melyet kivetett magából azért, hogy eltölthesse

azt, aki nem tökéletes, ezért elragadja őt a kegyelem ezután arról a helyről,

mely tökéletlen és nem kegyelemmel teli. Emiatt sorvadás következik be azon a

helyen, amelyik nem kegyelemmel teli, a helyen, ahol az ember túl kicsi, aki

tökéletlen, fogva tartatik.

Teljességként nyilatkoztatta ki önmagát; azaz az igazság fényének

megtalálása, mely őrá süt, mivel ő változhatatlan. Ezért, akiknek nehézséget

okoz Krisztusról beszélni a körükben, ezért ellenszolgáltatást kapnak,

felkeni őket a kenőccsel. A kenőcs az Atya irgalma, aki kegyelmet gyakorol

rajtuk. Ám azok akiket megkent, azok, akik tökéletesek. Mivel a megtöltött

edények azok, melyeket szokás szerint kenésre használnak.  Amikor azonban

felkenés véget ér, Az edény általában kiürül, és tökéletlenségének oka a

kenőcs elfogyása. Ezért lélegzetet is csak az ő általa birtokolt hatalom

révén lehet venni. Azonban az, aki mentes a tökéletlenségtől – az ember

senkiben sem bízhat rajta kívül, és senki sem tölthet ki semmit. Ezért

azonban ami tökéletlen, a tökéletes Atya által lesz újra eltöltve. Ő jó.

Ismeri a palántáit, hiszen ő az, aki elültette őket a Paradicsomában. És az ő

Paradicsoma az ő megnyugvásának helye.

Ez az Atya gondolataiban a tökéletesség és ezek a szavak az ő tükröződései.

Minden egyes szava az ő kívánságának munkálkodása, az ő Igéjének

kinyilvánításában. Mivel tudatának mélységében voltak, az Ige, volt az első

aki létrejött, okozta megjelenésüket, együtt az értelemmel, mely kivételes

szavakat mond a csendes kegyelem révén. Úgy nevezték „gondolat”, mivel benne

voltak, mielőtt elkezdtek megtestesülni. Ez történt azután, mivel ez volt az

első, mely megszületett – abban a pillanatban az ő kívánságának örömére, aki

óhajtotta őt, és az Atya kívánságára, mely nyugalomban volt, s őt

megelégedéssel töltötte el. Semmi sem történik nélküle, semmi sem következik

be az Atya kívánsága nélkül. Az ő kívánsága azonban felfoghatatlan. A

kívánsága a jele, ám senki sem ismerheti ezt, és senki számára sem

lehetséges, hogy erre összpontosítson, annak okán, hogy birtokolhassa.

Azonban amire vágyik, abban a pillanatban létrejön, mihelyt vágyik rá – még

akkor is, ha annak látványa senki számára nem kellemes: akkor is Isten

kívánsága. Mivel az Atya ismeri mindennek a kezdetét miként a végét is. Mikor

pedig elérkezik a vég, az arcuknak szegezi a kérdést. A vég, mint látható, az

ő felismerése, aki rejtett, aki pedig az Atya, akitől a kezdet ered és akihez

minden visszatér, aki tőle származik. Hiszen nevének dicsőségére és örömére

testesültek meg.

És az Atya nevében van a Fiú. Ő az aki a kezdetben nevet adott neki, aki tőle

származik – ő ugyanaz – és fiának nemzette őt. Neki adta a nevét, mely hozzá

tartozott -, ő, az Atya, aki mindent birtokol, ami körülötte létezik. Ő

birtokolja a nevet; őneki van fia. Lehetséges számukra, hogy lássák őt. A név

azonban láthatatlan, mivel önmaga egyik misztériuma láthatatlannak, akinek

szándéka eljutni a fülekhez, hogy teljességgel betöltse az Atya

közbenjárásával. Továbbá, mivel az Atya lényegéből fakadóan neve

kimondhatatlan, a fia által kerül az kinyilatkoztatásra. Így aztán, a név

hatalmas.

Akkor ki lehet képes kimondani a nevét, ezt a hatalmas nevet, kivéve őt

magát, akihez a név tartozik, és a név fiai, akikben az Atya neve megpihen,

és akik önmaguk egymás után megpihennek az ő nevében, hiszen az Atyának nem

volt kezdete. Ő az aki egyedül nemzette ezt önmagának, mint egy nevet a

kezdetben, mielőtt megalkotta az Eónokat, így hogy az Atya fölötte áll a

fejüknek, mint uralkodóé – így ez a valódi név, melyet biztosít az ő

elöljárósága és az ő tökéletes hatalma. Mivel a név nem lexikonokból

származik, sem pedig valamilyen általános névadás révén ered, azonban

láthatatlan. Ő egyedül adott nevet önmagának, mivel ő egyedül látta ezt, s

mivel ő volt egyedül képes önmaga megnevezésére. Mivel aki nem létezik, annak

nincs neve. Milyen nevet adhatna valaki neki aki nem is létezett?

Mindamellett, ő aki létezik valamint a neve is, és ő egyedül ismeri azt, és

neki egyedül az Atya adott nevet. A Fiú ez a név. Ő – éppen ezért –, nem

tartotta titokként rejtve, a fiú tehát megszületett. Ő maga adott nevet

számára. A név, mivel az Atyától származik, pontosan az a név lehet csak,

hogy az Atya Fia. Másképpen, hol nyílna rá lehetőség nevet találni – az Atyán

kívül? Ám valaki esetleg azt mondhatja egyszer a társának: „Ki adhat nevet

annak, aki őelőtte létezett, hiszen valójában a gyerekek sem kaphatják mástól

a nevüket, mint aki világra hozza őket.”

Mindenek felett, ezek után igen fontos számunkra, hogy meggondoljuk a

következő dolgot: Mi a név? A valódi név. Ez valójában az a név, mely az

Atyától származik, mivel ő az, aki birtokolja a nevet. Ő azonban, miként az

látható, nem kapja kölcsön a nevet, miként más esetekben van, a forma miatt,

amiben minden egyes létező meg lesz teremtve. Így azután a név, hiteles név.

Nincs senki más, akinek adhatta volna. Azonban megmaradt megnevezetlenül,

kimondhatatlannak, addig a pillanatig, amíg ő, aki tökéletes, meg nem nevezte

saját magát, és ő volt az egyedüli, aki képes volt kimondani az ő nevét, és

meglátni. Amikor mindez megelégedéssel töltötte el őt, azután, hogy a fiáé

lesz az általa kimondott név és amikor ezt a nevet adta neki, ő, aki a

mélységből jött, beszélt az ő titkairól, mivel tudta, hogy az Atyja az

abszolút jóság. Ezért, valójában, elküldte ezt a különleges egyet, hogy

beszéljen a hellyel kapcsolatosan, és az ő nyugalmának helyéről, ahonnan

származik, és hogy dicsőítse a Teljességet, nevének nagyszerűségét, és az

Atyjának édességét.

Mindenki a hellyel összefüggésben fog beszélni, ahol megszületett, és azzal a

régióval is, amelytől ő az ő elsődleges létezését kapta, s ahová sürgeti

visszatérését. És abból a helyből akar – a helyből, ahol volt – mert

megízlelte azt a helyet, amint táplálták és felnövekedett. A saját

megpihenésének helye az ő Teljessége. Az Atyától származó minden kisugárzás

ezért Teljesség, és minden kisugárzásának megvan a maga gyökere az egyben,

aki okozója annak, hogy belőle növekedjenek. Ő kijelölte a határt. Ők

egyénenként testesültek meg, azért, hogy a saját gondolataik legyenek mivel

azon a helyen, ahol kiterjesztették gondolataikat a gyökereikből, felemelte

őket minden magasságon át az Atyához. Elérték a fejét, mely nyugalmat nyert

általuk, és ottmaradtak közel hozzá, azért, hogy elmondhassák, részeseié

váltak arcának azáltal, hogy körbeölelték. Azonban az effélék közül nem

testesültek meg, mert nem emelkedtek felül önmagukon. Nem fosztották meg őket

az Atya dicsőségétől sem, és nem is gondoltak rá, mintha kicsi, keserű vagy

mérges lenne, hanem tökéletesen jó, megzavarhatatlan, édes, minden tér

ismerője mielőtt létezni kezdett, és semmiféle utasításra sincs szüksége.

Ilyenek azok, akik birtokolnak valamit a mérhetetlen nagyságából, miközben

magukhoz szorítják ezt a különleges és tökéletes egyet, aki értük létezik. És

nem mennek le Hadészba. Nem lesznek irigyek és nem is gyászolnak, nem lesz

köztük halál. Megpihennek azonban őbenne, aki nyugalomban van, anélkül, hogy

belefáradnának saját magukba vagy feladnák az igazság kutatását. Éppen

ellenkezőleg, ők maguk az igazság és az Atya bennük van, és ők az Atyában

vannak, hiszen ők tökéletesek, elválaszthatatlanok tőle, aki valóban jó.

Semmiben sem szenvednek hiányt semmiféle módon, azonban nyugalmat és

felfrissülést kapnak a Szellemtől. És figyelnek a gyökerükre, ráérnek önmaguk

számára, ők, akiben megtalálja a gyökerét, és nem szenved veszteséget lelke.

Ilyen az áldott helye; ez az ő helyük. A többiek kedvéért pedig, azután,

ismerjék meg, az ő helyükön, hogy az nem illik hozzám, miután a többiek azon

a helyen voltak, nincs mit többet mondani. Ám ő az az egy, akiben leszek,

azért, hogy higgyek magamban, minden pillanatban, a Mindenek Atyjának, és az

igaz fivéreknek, akik révén az Atya elhalmoz, és akik középpontjában semmi

sem hiányzik őbelőle. Ők azok, akik megtestesítik önmagukat, mivel az igaz és

örök életben vannak és a tökéletes fényről beszélnek, eltöltve az Atya

magjával, és mely a szívükben van és a Teljességben, miközben a Szellem

örvendezik benne és dicsőíti őt, akiben volt, mert az Atya jó. És a gyermekei

tökéletesek és érdemesek a nevére, mert ő az Atya. A gyermekek az ő

fajtájából olyanok, akiket szeret.

 

 

Fordította: Aranyi László