Az igazság evangéliuma

16,31 Az Igazság Evangéliuma öröm azok számára, akik elfogadták a kegyelmet az Igazság Atyjától, hogy őt megismerjék az Ige ereje által, aki eljött a Teljességből (Pléroma), aki az Atya gondolatában és értelmében (Nousz) van; ő az, akit úgy neveznek: Megváltó (Szótér). Műve miatt ez a neve, amelyet őneki kell véghez vinnie azoknak a megmeneküléséhez, akik

17,1 az Atyáról való Tudás (Gnózis) nélkül voltak, noha van ez a Név. Az evangélium a remény kinyilatkoztatása, s egyben célbajutása azok számára, kik őutána kutatnak; mert a Mindenség azután kutat, akiből előjött.

A Mindenség őbenne volt, az elképzelhetetlen felfoghatatlanságban, mely minden gondolatnál fönségesebb; miközben az Atyáról való tudatlanság létrehozta a rémületet és a félelmet. A rémület pedig megszilárdult a ködnek alakjában, ezáltal senki sem tudta felismerni. Ezért volt ereje az Eltévelyedésnek (Pláné). Munkálkodott az anyagukon (Hylé) ürességben, mert nem tudta, mi az Igazság. Ő (Pláné) volt ott a formánál, amelyben erőteljes szépségben készítette el az Igazság pótlását a teremtésben.

Ez nem volt megaláztatás számára, az elképzelhetetlen felfoghatatlanság számára. Mert semmi volt a rémület a felejtés és a hazugság alakja, míg az Igazság szilárdan áll, változhatatlan, megingathatatlan és tökéletesítésre nem szoruló szépség. Ezért vetette meg az Eltévelyedés (Pláné)! Ilyenképpen nem volt tartás benne. Az Atya ködletében (ti.: tudatlanságban) keletkezett. Miután már létezett, elkészítette műveit, a feledést és az ijedtséget, hogy ezek által a köznép lényegét lehúzza és bezárja. Az Eltévelyedés (Pláné) feledése (ti.: a róla megalkotott feledés) nem lett kinyilatkoztatva, ez nem

18,1 gondolat az Atyánál. A feledés nem az Atyánál jött létbe, ámbár reávonatkozóan jött a létbe. Ami benne jön a létbe, az a Tudás (Gnózis), amely kinyilatkoztatott, általa a feledés megsemmisül és általa ismerik meg ők (ti.: aionok) az Atyát.

Azért jött létbe a feledés, mert ők az Atyát nem ismerték; �ezután az lesz, hogy ők megismerik az Atyát, ettől a pillanattól fogva többé nem lesznek feledésben. Az ő evangéliuma az (ti.: az Atyáé), amely után kutatnak, amelyet kinyilatkoztatott azoknak, akik tökéletesek az Atya könyörületes szíve által, mint rejtett misztériumot: ő Jézus Krisztus. Ezáltal megvilágosította azokat, akik a Sötétségben tartózkodtak a feledés földjén.

Megvilágosította őket és Utat adott nekik. Ez az Út pedig az Igazság, amelyre megtanította őket. Ezért haragudott rá az Eltévelyedés (Pláné). Üldözte őt, bajba került miatta, semmivé lett téve (ti.: általa), felszögeztetett a fára (ti.: Jézus) így az Atya Tudásának (Gnózis) a gyümölcsévé vált. Nem a pusztulást hozta, amikor őt felemésztette, hanem azokat, akik róla ettek, a rátalálás által örömbe juttatta. Ő (ti.: az Atya) azonban megtalálta őket magában és ők megtalálták őt magukban, az elképzelhetetlen felfoghatatlant, az Atyát, aki tökéletes, aki a Mindenséget (ti.: Pléroma) megalkotta, akiben a Mindenség van és akinek a Mindensége mostanáig hiányban volt, mert ő a tökéletességét, amelyet ő a Mindenségnek nem adott meg, visszatartotta magában. Az Atya nem irigy, mert miféle irigység tudna megállni közte és tulajdon tagja között? Hogyha

19,1 ez az aion a tökéletességét ilyen módon fogadta volna el, úgy ők nem volnának képesek, hogy az Atyához elérnek, ezért visszatartja a tökéletességét (ti.: tagjáét) magában és később adja nekik mint őhozzá visszavezetőt és mint egyetlen tudást (Gnózis) a Tökéletességben, ő, aki a Mindenséget megalkotta és akiben a Mindenség van és akinek hiányában volt a Mindenség. Így gondoskodik a Valaki, akit némelyek nem ismernek, mert azt akarja, hogy megismerjék őt, és hogy ilyenképpen szeressék. Mert mi az, amiben a Mindenségnek hiánya volt, ha nem a Tudás (Gnózis) az Atyáról? Ő (ti.: Jézus Krisztus) az iskolában az út útmutatójává vált, csendes volt és nyugodt. Ő megjelent, mint mester mondta az Igét. Jöttek hozzá azok, akik a maguk szívében bölcsek, hogy megkísértsék. Ő azonban megszégyenítette őket, hiszen semmik voltak. Gyűlölték őt, mert nem igazságban voltak bölcsek. Mindezek után a kis gyerekek is eljöttek hozzá, azok, akiknél megvan az Atyáról való Tudás (Gnózis). Akkor ők erősekké lettek, megtanulták az Atya megjelenését megismerni. Megismerték őt, megismertek lettek; befogadták a szeretetet, ajándékozták a szeretetet; dicsérték őket, dicsértek ők is. Az élőknek szívében kinyilatkoztatott az élők könyve, amely az Atya gondolatában és értelmében (Nousz) van megírva

20,1 és a Mindenség alapvetése óta az ő (ti.: az Atya) felfoghatatlanságában tartózkodik, nála ez megközelíthetetlen és senkinek sincs ereje elvenni azt, mert az (ti.: erő) az ő számára van fenntartva, annak akitől elveszik és akit le fognak ölni.

Ezek közül, akiket szentnek hittek, senki sem tudott volna nyilvánvalóvá válni, ha az a könyv nem jelent volna meg.

Ezért megszánta a könyörületes és hűséges Jézus, mialatt a testet hordozta, amíg azt a könyvet elvette, mert tudta, hogy az ő halála élet sokak számára. Olyanképpen ahogyan meghalt ház ura vagyona titkolt marad, addig amíg felbontatlan a végrendelet, úgy a Mindenség elrejtett marad, mert a Mindenség Atyja láthatatlan volt; azáltal, hogy ő magában egyazon egy.

Ő, minden térségből (ti.: aionból) jön.

Ezért Jézus kinyilatkoztatott. Ő beleburkolódzott abba a könyvbe. Felszögezték a fára. Az Atya végrendeletét a kereszten feltárta. Ó, milyen nagy tanítás ekkora hatalmasságtól! Lealacsonyítja magát egészen a halálig, miközben az örök élet őrajta nyugodott.

Miután a tépett rongyokat otthagyta, felöltötte a maradandóságot amelyet senki sem tud elragadni tőle. Miután a félelem semmi térségébe belépett, átvonult azon, elvonult mellettük, azok mellett, akik a feledés által kifosztottak voltak, ő, aki a Tudás (Gnózis) és Tökéletesség. Azt kiáltotta, ami az Atya szívében van, 21,1 hogy szavával kioktassa azokat, akik a tanítást elfogadják.

21,3 Azok ugyanis akiknek a tanítást el kell fogadni, az élők, fel vannak írva az élők könyvében, ők fogadják el a tanítást, ők egyedül. Elfogadják magukat az Atya kezéből, ha ők ismét visszafordulnak hozzá. Mert a Mindenség tökéletessége az Atyában nyugszik, ezért a Mindenség számára szükséges az, hogy hozzá felemelkedjen. Amikor valaki (ti.: aion) megismeri, elfogadja azt, ami az övé (ti.: tökéletességet) és magához vonja azt. Mert aki Tudás (Gnózis) nélkül van, hiánnyal terhelt és nagy az, ami neki hiányzik, mert hiányzik neki, aki őt tökéletesíteni akarja.

A Mindenség tökéletessége az Atyában nyugszik, ezért szükséges, hogy a Mindenség felemelkedjen és hogy mindenki egyenként elfogadja azt, ami az övé, azt amit ő (ti.: az Atya) előzőleg felírt aszerint, ahogy elkészítette őket, hogy nekik adja, azoknak akik belőle jöttek elő.

Akiknek a nevét ő eleve tudta azokat (ti.: embereket) kiáltják végül, Egyvalaki, akinek Tudása (Gnózis) van, az, akinek a nevét az Atya kimondta.

Mert az, akinek neve kimondatott, tudatlan. Hogyan fogja valaki meghallani, akinek a neve nem említtetett? Mert az, amelyik mindvégig tudatlan, a feledés alakja, és vele együtt megsemmisülni. Amennyiben nem így van, úgy miért nem fogadják el ezek a nyomorúságok

22,1 a nevüket és miért nem veszik el a hangot? Tehát ha van valaki, aki ismeri, akkor az Felülről való lény. Ha őt kiáltják, hallja ő, válaszol és ahhoz fordul, aki őt kiáltja és ő felemelkedik hozzá. Tudja, milyen módon kiáltják őt. Akkor Tudása (Gnózis) van, és ennek akaróját elvezeti az, aki őt kiáltotta; tetszeni akar neki, elfogadja a nyugalmat. Az Egynek a neve lesz az ő része. Akinek így Tudása (Gnózis) lesz, az tudja, honnan jött és hová megy. Tudja milyen az, aki ittas volt és a saját ittasságától megjózanodott és ismét visszafordult magához, sajátját ismét helyreállította. Ő (ti.: Jézus) sokakat visszavezetett az Eltévelyedéstől (Pláné), elvonta őket egészen az ő területére, amelyről ők eltávolodtak, amikor ők elfogadták az Etévelyedést (Pláné) ennek mélysége miatt, ami minden teret átfogott, anélkül, hogy őt valami körülfogná.

Csodálatosan nagy volt az, hogy ők az Atyában voltak, anélkül, hogy megismerték volna, és hogy maguktól eltávolodni tudtak volna (ti.: a Pléromából), mert nem tehették meg azt, hogy őt felfogják és megismerjék, azt amiben voltak. Nem az volt az akarata, hogy így jöjjenek létre belőle, hanem kinyilatkoztatta magát a Tudás értelmének, már akkor, amikor még minden kiáradás (emanatio) össze volt kötve vele.

Az élők könyvének a Tudása (Gnózis) az, amit kinyilatkoztatott

23,1 teremtésének végén az aionoknak, anélkül hogy az nyilvánvaló lett volna. Mert ezek nem hangok, de még mássalhangzók sem, úgy hogy, aki őket olvassa, tartalmatlanságra gondol, ám azok az igazságnak betűi, amelyeket kimondanak, ha magukból kiindulva megismerik. Minden írásjegy tökéletes igazság, úgy mint egy tökéletes könyv, amely írásjegyekből áll; ezek írásjegyek, az Egytől írottak, mert az Atya írta fel őket, hogy az írásjegyei által az aionok megismerjék az Atyát. Bölcsességét (Szófia) felfogja az Ige, kimondja tanítását, így Tudása (Gnózis) nyilvánvaló lett. Megtiszteltetése mint kereszt van rajta (ti.: a könyvön). Az ő (ti.: az Atya) öröme vele van (ti.: a könyvvel) összekötve. Dicsőségét ez felmagasztalta, az alakját kinyilatkoztatta, nyugalmát magában elfogadta, Szeretete benne szerelemre lobbant, bizalma körülölelte. Ilyenképpen az Atya igéje eljött a világba, ilyenképpen szívének

24,1 gyümölcse és tudásának az alakja. Ő (ti.: az Ige=Logosz) pedig magéra öltötte a Mindenséget. Kiválasztja azt (ti.: az aionokat=Mindenséget) és a Mindenség megjelenítő formájával beburkolódzik és újra meg újra foganja a Mindenség alakját, ezáltal megtisztítja őket (ti.: aionokat) és az Atyához visszavezeti, az anyához, a határtalan kedvesség Jézusa. Az Atya kinyilvánította bensőjét. A bensője pedig a Szentlélek (Pneuma). Kinyilvánította elrejtettjét, �elrejtettje az ő fia � hogy általa az aionok az Atya jóvoltából megismerjék őt és meghallják, mert kínlódnak abban ők, hogy az Atya után kutatnak, ezzel megpihenjenek benne és megismerjék, hogy ez a nyugalom. Mikoron ő (ti.: Jézus Krisztus) a hiányt betöltötte, feloldotta annak alakzatát. Ennek alakja a világ, amelyben ő szolga volt. Mert az a hely, ahol irigység és meghasonlottság van, ott a hiány. Az a hely pedig, ahol egység van, az a Tökéletesség. Akkor keletkezett a hiány, miután ők (ti.: aionok) nem ismerték meg az Atyát, azután az lesz, hogy megismerik az Atyát, és ettől a pillanattól kezdve a hiány többé már nem fog fennállni. Így oldódik fel egy ember tudásán keresztül, miután megismerte tudatlanságát magától. Mint ahogyan a sötétség feloldódik, mihelyt megjelenik a fény,

25,1 ugyanúgy oldódik fel a hiány is a tökéletességben. Ettől a pillanattól kezdve alakzata többé nem nyilvánvaló, hanem az egységgel való egyesülésben fog feloldódni, most ugyanis művei olyanképpen állnak fent az időben, amelyben az Egység a tereket (ti.: aionokat) be fogja tölteni. Az Egységtől fogja mindenki egyenként magát elfogadni. Ő meg fog tisztulni a Tudás (Gnózis) által a sokaságból az egység felé, mialatt az anyagot felemészti magába, úgy ahogyan a tűzlángot és a sötétséget a fény által és a halált az élet által. Amikor ez közülünk egyenként mindenkivel megtörtént, meg lesz számunkra az is, hogy mindenekelőtt arra gondoljunk, a ház (ti.: test) szent legyen és nyugodt az egységért. Miként az emberek, akik eltávolodtak a helyektől, ahol az edényeik rossz helyen voltak, ezekkel foglalatoskodtak, hogy aztán széttörjék. És a ház (ti.: test) ura nem nélkülöz, hanem örül, mert a rossz edények, helyett beteltek és teljesek lettek. Mert az igazságszolgáltatás az, amely

26,1 felülről jött és mindeneket megítélt, mint egy kétélű kivont kard, amely erre és minden irányban vág. Amikor az Ige, amely azoknak a szívében van, akik azt kimondják, megjelent �ez nem csak hang volt, hanem testet is felöltött �nagy rémület támadt az edények között, mert némelyek kiürültek, mások megteltek, mert némelyek gondoskodtak magukról, mások kiöntötték magukat, némelyek megtisztúltak, mások összetörték magukat. Minden hely mozgásban volt és megdöbbent, mert nem volt se szilárdságuk se megállásuk. Az Eltévelyedés (Pláné) megrémült, mivel nem tudja, hogy mit kell tennie. Levert, panaszkodik, gyötrődik, mert nem tud semmit. Akkor a Tudás (Gnózis), mely az ő (ti.: Pláné) és az ő kiáradásainak (emanatio) a tönkremenetele, közeledett az Eltévelyedéshez (Pláné), ez üres, és nincs benne semmi. Az Igazság megjelent és annak minden kiáradása (emanatio) megismerte őt. Üdvözölték az Atyát az Igazságban és az erőben, mely tökéletes és ez egyesíti őket az Atyával. Mert mindnyájan szeretik az Igazságot, mert az Igazság az Atya Szája, beszéde a Lélek (Pneuma), amely egyesült

27,1 az Igazsággal, aztán az őt egyesítette az Atya Szájával beszédén keresztül, így kell neki elfogadni a Lelket (Pneuma). Ez az Atya kinyilatkoztatója és megjelenése az aionjai számára. Kinyilatkoztatottá vált elrejtettje. Kimondta azt: mert aki az, aki befogadja, ha nem egyedül az Atya? Minden hely az ő kiáradása (emanatio), ők, akik őt (ti.: az Atyát) megismerték, mert ők belőle jöttek elő mint a gyerek a tökéletes emberből. Megismerték, hogy ők még nem fogadták be az alakzatot és még nem fogadták be a Nevet, amelyet az Atya minden egynek megmutat, azután, miután ők saját Tudásuk (Gnózis) formáját elfogadják. Jóllehet ők benne vannak, nem ismerik őt. Az Atya azonban tökéletes és minden helyet ismer, melyek benne vannak. Ha akarja kinyilatkoztatja amit akar, azáltal, hogy alakzatot ad neki és azáltal, hogy nevet ad neki. Nevet ad neki és indítja, hogy létesüljön. Azok, amelyek még nem léptek ki a létre, annak ismerete nélkül vannak, aki őket létrehozza. Én nem mondom, hogy akik még nem jöttek létre, semmik, hanem ők abban léteznek,

28,1 aki elhatározza, hogy a létbe jöjjenek, amikor ő ezt óhajtja, a pillanat alakjában, amely érkezik. Mielőtt még bármi megjelenik, tudja ő, mit fog ő a létbe behozni.

A gyümölcs, amely még nem jelent meg, semmit sem tud és semmit sem tesz. Hasonlóképpen van minden hely (aion) is, amely ott az Atyában van, belőle, aki létezik, aki őket kiemelte a nemlétből. Akinek ugyanis nincs gyökere, annak gyümölcse sincs, hanem el fog pusztulni, jóllehet ő magában így vélekedik: (Én létre jöttem�

Ezért lesz, hogy ami egyáltalán nem létezik, az sohasem jön létbe. Mi az, amit akar (ti.: Jézus), hogy ő (ti.: a gnósztikus) ezt gondolja? Ezt: (Én itt mint az árnyékban és az éjjeli látomásban állomásozom(. Hamarosan a Fény újra bevilágítja a rémületet, melyet az (ti.: az ember) befogadott, ezért tudja meg, hogy ő (ti.: a rémület) semmi. Így vannak ők az Atyából való Tudás (Gnózis) nélkül;

29,1 �tt ők nem látták őt. Mivel ez félelem, rémület bizonytalanság, kétség és meghasonlottság, sok értelmetlenség volt, azok által munkálkodtak, az üres értelmetlenség által, mintha álomba merültek volna és mintha homályos álomban tartózkodnának. Egy hely az, ahová ők elmenekülnek, de éppen ez hiányzik nekik az erőhöz, mivel ők valakit vagy követnek, vagy küzdenek valaki ellen; vagy legyőzik őket és leesnek a magasan fekvő helytől, vagy szállnak a levegőn keresztül, jóllehet nincsenek szárnyaik. Abban a pillanatban, amelyben ők, akik mindezeken keresztülmennek, �felébrednek, meglátják ők, akik mindezen borzalomban voltak, �hogy semmiség volt ez (ti.: a borzalom), sőt a Semmi maga. Ezzel elvetették a tudatlanságot maguktól, miként az alvást, és azt semminek sem tartják. Ők annak a dolgait szintén

30,1 semminek tartják, maguk mögött elhagyják, mint az éjszaka álomképét. Az Atya Tudását (Gnózis) befogadják, mint a Fényt. Ilyenképpen járt el mindegyik, amikor aludt az időben, ő Tudás (Gnózis) nélkül volt, és az Egy nélkül, aki tudta mi lesz azzal, aki felébredt. És ez jó az ember számára, aki visszatér magához és felébred, boldog az, aki a vakok szemét kinyitotta. A Lélek (Pneuma) sietett hozzá, hogy őt felemelje. Miután a földön fekvőnek a kezét felemelte és lábára állította, mivel az még nem tudna felemelkedni. Lehetőséget adott nekik, hogy megismerjék az Atyáról való Tudást (Gnózis) és fiának kinyilatkoztatását. Ők pedig látták és hallották őt, ez ösztönözte őket, hogy őt megízleljék és szaglásszák, aki hagyta hatalmát megszerezni szeretett fia fölött, azzal, hogy ezt kinyilatkoztatta, és tanította őket a felfoghatatlan Atyáról. Ami gondolatban létezett, nekik kilélegezve és így ő megtette (ti.: az Atya) akaratát, ennek következtében sokan elfogadták a Fényt és feléje fordultak.

31,1 Az anyagból valók (hylikusok) ismeretlenek voltak neki, és nem látták meg az ő megjelenését, és nem ismerték meg őt, mert látszat testben érkezett, emiatt semmi sem akadályozta jövetelét, mert a (ti.: a test) maradandó és felfoghatatlan volt.

Általa újat mondott el, mikor arról beszélt, ami az Atya szívében van, létrehozta a hibátlan beszédet. Száján keresztül a Fény beszélt és hangja szülte az Életet, Ő adta neki a gondolatot, az értelmet, a könyörületet, a megváltást és az erősség Lelkét (Pneuma), az Atya határtalanságából és kedvességéből. Véget vetett a büntetéseknek és csapásoknak, mert arca vezette azokat, akik éltek irgalmával, akik Eltévelyedésben (Pláné) és bilincsekben voltak. Nagy erővel oldotta fel ezeket és legyűrte őket a Tudás (Gnózis) által. Út lett a megtévesztetteknek, Tudás (Gnózis) a tudatlanoknak, célbaérkezés a keresőknek, erődítmény a megingottaknak és megtisztulás a beszennyezetteknek. Ő a Pásztor, aki a kilencvenkilenc

32,1 bárányt elhagyta, melyek nem tévedtek el. Ő jött és kereste azt, amely eltévedt. Örvendezett akkor, amikor megtalálta azt: mert a kilencvenkilences számot bal kézzel számolják, miközben a többit körülfogja; mihelyt azonban az egyet megtalálja, az egész szám átmegy a jobb kézbe. Ugyanígy van ez azzal, aki híján van az egynek; azt jelenti, hogy az egész jobbnak van híjával, ha a hiányzót megszerzi, a bal oldalt otthagyja és a jobbhoz megy át; és így lesz a szám száz.

Ami az ő hangjában van, annak a jelentése az Atya. Bár ez Szabbaton volt, mégis ő fáradozott azon bárány körül, amelyet megtalált, minthogy az a verembe beesett. A bárányt megőrizte az életre azzal, hogy a veremből kihozta, így már tudjátok, mi a Szabbat, amelyen nem szabad nyugodni a megváltásnak, szabadon beszéltek a Napból, amely felül van, melynek nincs éjszakája és a Fényből, amely nem nyugszik le, mivel tökéletes. Nyíltan beszéltek a szívből, mert ti vagytok a Nap, mely tökéletes, és bennetek lakozik a Fény, mely nem nyugszik le! Beszéltek az igazságról azoknak, akik kutatnak utánam és a Tudásról (Gnózis) azoknak, akik az Eltévelyedésben (Pláné) vétkeztek. Ti legyetek a Tudás (Gnózis) fiai!

33,1 Tegyétek erőssé a botladozó lábait, és nyújtsátok ki kezeteket a betegek után. Az élőknek szerezd meg az enyhülést és a gyötrődőnek nyújtsál nyugalmat. Vigasztald meg a vigasztalanokat, ébresszétek és rázzátok fel az alvókat; mert ti vagytok az okosság, mely készenlétben van! Amikor az erősek felövezik magukat és még erősebbek lesznek. Foglalatoskodjatok magatokkal! Magatokkal foglalatoskodjatok ne mással, vagyis azzal, ami magatoktól elválaszttatott. Ne forduljatok ahhoz vissza, amit kiokádtatok, hogy azt elköltsétek! Ne legyetek molyrágták! Ne legyetek férgektől szétrágottak, mert ti azt már leráztátok! Ne legyetek az ördög lakóhelye, mert számotokra ő már semmivé lett téve! Ne szilárdítgassátok gyenge gátjaitokat, mert ez hiábavalóság, mert szétesik, mivel erőtlen. Semmi ugyanis a törvényre képtelen, így inkább magában tesz kárt mint a törvényben. A maga művét teszi a törvénytelent; ez is, mivel igaz, teszi a magáét, a jót. Tegyétek csak meg az Atya akaratát, mert ti belőle jöttetek a létbe. Mert az Atya boldogító, ami akaratából jön, jó. Ismerte ő azt, ami a tiétek, mivel ti rajta nyugodtatok, mert a gyümölcsről ismerik azt, ami a tiétek, akik az Atya gyermekei, azok

34,1 az ő gyümölcse, mind az arcának irgalmából jönnek a létbe. Ezért szereti az Atya az illatukat és kinyilatkoztatja magát minden helyen. Midőn összekeveredett az anyaggal (Hülé) ráruházta illatát a Fényre, és Nyugalmával megadja, hogy ő (ti.: az illat) minden alakban és hangban felmerüljön. Az illatot ugyanis nem az orr érzékeli, hanem az a Lélek (Pneuma), övé az illatérzékelés, és ő vonzza őt magához és az Atya illatába elmerül. Ő hely az ő számára, és befogadja őt azon a helyen, ahonnan jött, az első illatban, amelyből kihűlt. Valamiféle érzékelhető alakból van, hasonlít a hideg vízhez, amely a megázott földön elárad, amelynek láttán azt gondolják, a puszta föld ő. Ha egy lehelet összegyűlik, az forró. A kihűlt illatok tehát szétválasztásból jönnek létre. Ezért jött el az Isten, Ő feloldotta a szétválasztást. Elhozta a szeretet (Agapé) meleg Teljességet (Pléroma), ezáltal a hideg nem keletkezik ismét, hanem a tökéletes gondolat egysége uralkodik.

Ez a tökéletes célbaérkezés evangéliumának Igéje azok számára, akik

35,1 azon megváltásra várnak, amely felülről jön. Ez megadja a várt reményüket azoknak, akinek mintaképe a Fény, amelyben nincs árnyék. Ha minden oldalról közelít a Teljesség (Pléroma), az anyag (Hülé) hiány a az Atya határtalansága folytán nem keletkezik, amely eljött a hiány idejéhez, jóllehet senki sem tudta megmondani, hogy a maradandóság ilyenképpen fog eljönni. Túláradóan gazdag volt az Atya mélysége, és az Eltévelyedés (Pláné) gondolata nem volt meg nála. Feladat az, hogy ledöntse az Eltévelyedését (Pláné) mely adott, hogy magához térjen és végül ahhoz, aki eljött hozzá, aki visszafordulni akar. És ezt a visszafordulást megtérésnek nevezik. ezért lehelte a széttörhetetlenséget és felkerekedett a meglevő után való keresésre, hogy az nyugalomba érkezzen. Mert az ígéret az, ami (egyedül) megmaradt a hiányban a Fény számára, a Teljesség (Pléroma) Igéje. Az orvos is ahhoz a helyhez siet, ahol beteg van. Aki hiányban szenved, nem titkolja el, mert ő (ti.: az orvos) birtokolja azt, ami neki hiányzik. Ugyanígy telik be tehát a hiány a tökéletességgel, azzal, aminek nincs hiánya, amely

36,1 magából odaadta magát, hogy azt, akinek benne hiánya van, betöltse, azáltal, hogy a megtérése kiragadja őt erről a helyről, ahol a hiány volt, és ahol nem volt lehetőség a visszatérésre. Megaláztatás volt az, ami történt azon a helyen, ahol nem volt lehetőség a visszatérésre. Abban az időben, amikor őt kiragadták, megalázott volt és a visszatérés lehetőségének híján, de ő (ti.: az Atya) kinyilatkoztatta a Teljességet (Pléroma), azt ami az igazság Fényének a célbaérkezése, mert ami neki felvilágosodott, az megváltozhatatlan. Ezért beszélnek azok, akik a rémületben tartózkodtak, Krisztusról az ő bensőjükben, benne ők visszavezetőre találnak, és ő felkeni őket kenettel. A kenet az Atya könyörülete, aki irántuk irgalmas akart lenni. Ők pedig, akiket felkent, azok, akik beteltek. Azok ugyanis a megtöltött edények, akiket fel szoktak kenni. Amikor aztán a kenet egynél feloldódik, az maga kiürül (ti.: az edény); kenete pedig eltávozik attól, mely hiányát okozta. Azután átjárja a lehelet, vele van ereje által. Ezzel szemben, aki hiány nélkül van, annál nincs pecsétfeltörés, hanem a tökéletes Atya betölti azt újból azzal, aminek ő híjával van. Ő (ti.: az Atya) jó, ismeri saját ültetvényeit, mert ő az, aki őket a Paradicsomában elültette; Paradicsoma pedig a nyugalomnak a helye. Ez

37,1 a tökéletesség az Atya gondolatából; és ezek az elmélyedésnek szavai. Szavai mind egyenként egyetlen akartának tárgyai az ő Igéjének (Logosz) kinyilatkoztatásában, amióta ők gondolatának mélységében vannak. Az Ige (Logosz), mely minden előtt jött a létbe, kinyilatkoztatta őket (ti.: szavakat) és az értelmet (Nousz), amely az egy Igét (Logosz) kimondta hallgatag kegyben. Azok gondolatnak nevezték őt (ti.: az Atyát), mert benne voltak, mielőtt még kinyilatkoztatottakká tette. Történt pedig, hogy ő (ti.: Logosz) elsőként előjött, mint annak az akarata, aki ezt hajdan akarta. Az akarata pedig az, amelyben az Atya nyugszik és ami neki tetszik. Semmi sem keletkezik nélküle és semmi sem keletkezik az Atya akarata nélkül. Az akarata kifürkészhetetlen, lépése az akarata, és senki sem fogja azt az akaratot megismerni, a figyelmüket sem tudják odafordítani, hogy megragadják őt, hanem azon pillanatban, amikor ő (ti.: az Atya) akarja, úgy van ez, még ha nekik a pillanat nem is tetszik. Ők nem istenek, akaratok, az Atya arca előtt; ő ismeri mindennek a kezdetét és végét. Bevégződésükkor fogja őket kérdezni, mit tettek ők. A Vég az elrejtettnek a Tudása (Gnózis), amely az Atya maga,

38,1 amelyből a kezdet előlépett, hozzá fog minden visszatérni, mind akik belőle előjöttek. Ezek mind az ő nevének dicsőségére és örömére lettek kinyilatkoztatva, az Atyának a Neve pedig a Fia. Ő (ti.: az Atya) az, aki elsőként neki, aki belőle létbe jött, nevet adott, és ez nem más, mint ő maga. Létbe hozta őt mint Fiát. Saját nevét adta neki, amelyet ő birtokolt, mert ő az, aki mindent birtokol, azáltal, hogy azok nála, az Atyánál vannak. Ő birtokolja a Nevet, és ő birtokolja a Fiút. Azok (ti.: az aionok) pedig képesek őt (ti.: a Fiút) megismerni. A Név láthatatlan, mert ő a láthatatlanság misztériuma, amely eljött a helyhez, amely általa teljesen megtelt. Az Atya Nevét ők nem mondják ki. Ő azonban kinyilatkoztatta a Fiúban; ezért nagy a Név. Ki teheti meg, hogy nekik kimondja a Nevet, a nagy Nevet, ha nem ő egyedül, akinek a sajátja ez a Név, a Névnek a fiai azok, akikben az Atyának a Neve nyugodott és újra nyugalomra lelnek ők is az ő Nevében. Mivel az Atya az, aki nem jött a létbe, ő maga az, aki őt mint a Nevet létbe hozta (ti.: a Fiút, Logoszt), még azelőtt mielőtt minden aiont megteremtett volna, azáltal az Atyának a Neve Úr lett a vezéreik fölött, és ez az igazi Név,

39,1 szilárd az ő parancsa, tökéletes ereje által. Mert ez a Név nem egy a szavak közül és az ő Neve nem nevek, hanem láthatatlan ő. Ő (ti.: az Atya) adott neki (ti.: a Fiúnak) egyedül Nevet, mert csak ő látta őt, és mert ő egyedül volt képes Nevet adni neki.

A semminek nincs neve. Mert milyen nevet kaphat az, ami nincs? Ami van, az nevével együtt létezik, és ő egyedül, az Atya ismeri őt, hogy neki egyedül nevet adjon. A Fiú az ő Neve. Az Atya elrejtette őt, de nem valami dologban, mert ő (ti.: a Fiú) van, ő adott egyedül nevet. A Név az Atyának Neve, és az Atya Neve az irgalmasság Fia. Mert hol fog találni ő nevet, ha nem az Atyánál? Inkább azt fogja mondani társának: (Ki fog neki nevet adni, aki előtte létezett? Vajon a gyermekek nem

40,1 kapnak valamilyen nevet azoktól, akik őket nemzik?( Mindenekelőtt ajánlatos, hogy felfogjuk a következőket: Mi a Név, és hogy ő az Igazi név (ő a Név az Igazságban).

Ő valóban az Atyától való Név, mert ő az, aki a Név ura. Ő elfogadta a Nevet, és nem mint kölcsönt, ahogy a többiek, olyanképpen, mint azt mindenki más megkapja. Ő a Név ura. Nincs más, akinek ő (ti.: az Atya) azt a Nevet adta volna, (ti.: a Fián kívül), hanem csak ő a kimondhatatlan és kifejezhetetlen, egészen a tökéletességig kimondat maga azt a Nevet. És ő azzal a tökéletességgel bír, hogy az ő (ti.: az Atya) nevét kimondja, úgy ahogyan őt (ti.: az Atyát) látja. Tetszett neki, hogy a Neve, aki őt szereti, a saját Fia, aki a mélységből jött, ezt a Nevet adta neki, és kibeszélte titkát, mivel tudta, hogy az Atya nem haragszik. Ezzel küldte őt el, hogy beszéljen a helyről, nyugalmának helyéről, ahonnan előjött,

41,1 és ezáltal a Teljességet (Pléroma) magasztalja, saját Nevének a nagyságát, és az Atya örömét. A helyről, amelyből mindenki egyenként előjött, ő fog (ti.: a Fiú) beszélni, és a többi azon lesz, hogy arra a helyre visszatérjen, amelytől elnyerte helyreállítását és abból a helyből, ahol ő állt, elvették, hogy legyen, ott ő megízlelte minden helyből a táplálékot és a növekedést kapta. És az ő nyugalmának saját helye a Teljessége (Pléroma). Az Atya minden kiáradása (emenatio) a Teljesség (Pléroma) és minden gyökerük saját kiáradásában (emenatio) van és abban, aki őket mindnyájukat a saját belsejéből hajtássá tette�Ő adta nekik a határukat. Minden egyes kiáradás (emenatio) kinyilatkoztatott lett, benne ők annak tökéletes gondolatai. A hely, amelyre ők a gondolatokat irányítják, mindennek helye, az ő eredetük, benne ők minden magasságban felfelé, egészen az Atyáig jutnak. Számukra ő a vezérlő, a nyugalom, és ők uralkodnak benne azáltal, hogy a közelében vannak, úgy mondják, ők annak látványában osztályrészt kapnak az ölelés által.

Ezek azonban már nem nyilvánvalóak abban az értelemben, hogy

42,1 ők magukat felülmúlták. Őnekik nem volt hiányuk az Atya dicséretében, és nem gondoltak róla keveset, azt sem, hogy ő szánalmas vagy dühös, hanem, hogy jóságos, megingathatatlan, és édes, olyan valaki, aki minden teret ismert, mielőtt még azok létbe jöttek, és ő az, akit nem világosít fel más valaki. Így vannak azok, akik valamit felülről birtokolnak, a felmérhetetlen nagyság miatt, ők egyedül az Egy és a tökéletes után nyúltak, amely ott van számukra, és ők nem mennek le az alsó világhoz. Bennük nincs se irigység, se zúgolódás, de még halál sem, hanem ők ott nyugosznak abban, aki nyugalomban van, és ők nem szomorodtak el, nem torzítják az igazságot, mert ők maguk az Igazság. Az Atya bennük van, és ők az Atyában vannak. Tökéletesek és a félelmet nélkülözik ebben az igazságos jóságban. Őnekik nincs semmiben hiányuk, mert megvan a nyugalmuk, szelídek a Lélekben (Pneuma) és az eredetükre hallgatnak. Ők nyugalmat birtokolnak, akikben a maga eredetét megtalálja, és az ő (ti.: az Atya) lelkében semmilyen sérelmet nem fog elszenvedni. Ez az üdvözültek helye, ez az ő helyük. Egyébként tudják a maguk helyén, hogy ez nem illik hozzám, hogy a nyugalom helyén mást mondjak.

43 Én a nyugalomnak a helyén voltam. Akiben én leszek, az mindenkor a Mindenség Atyjának és hűséges Fiának nyughelye. Rajtuk elárad az Atya szeretete, és a hiány nincsen benne (ti.: az Atyában), azoknak közepette; ők azok, akik kinyilatkoztattak az Igazságban, akik az igaz és örök életben vannak�Ők beszélnek a Fényről, mely tökéletes, mely teljes az Atya magvából, és amely az ő szívében és a Teljességében (Pléroma) van, mialatt Lelke (Pneuma) örvendezik benne és azt magasztalja, akiben volt, mert ő jó és az ő gyermekei tökéletesek, méltók neveikhez. Az Atya szereti a maga gyermekeit.