a XIII. században
Az alábbi néhány részlet régi jegyzőkönyvek alapján megvilágítja, hogy milyen lehetett az ősi hitet őrző sámánok tevékenysége a XIII. századi Magyarországon, amikor a kereszténység már több, mint kétszáz éve hivatalos államvallássá lett.

Látód fia, Hanis „mágus elleni perben az egyik tanú azt mondta, hogy mikor fejfájással és fülbajjal betegen feküdt, Hanis mágus megtapintotta érverését, megvizsgálta vizeletét, majd segédeivel italt kevert neki. Azt rendszeresen itta s meggyógyult. A gyógyfüvek nevei nyílra voltak feljegyezve, melyeket a tegzében hordott a mágus. A gyógyításért nem fogadott el semmit. Egy másik betegtől ezekkel a szavakkal fogadott el adományt: „Egyet elfogadok, százat neked adok. Gyógyítás közben az egyik segéd énekelve és zenélve a hallgatóságot észtveszejtő izgalomba hozta. A következő tanú elmondta, hogy Hanis mágus, amikor a házba belépett, botjával a négy égtáj felé ütött, az élelmiszerekre, ruhákra és minden használati tárgyra vizet hintett, a küszöböket ujjaival illette, élénk szóval énekelt a gonosz szellemek ellen, mondván, hogy sem föld felett, sem föld alatt ne legyen semmi hatalmuk.

Degesd mágus szertartásokat végzett, madártollas ruhába öltözött, lábán madárkarmos lábbelit viselt, süveget hordott a fején.

Boksa mágust, aki betegnél volt, két társa kísérte, akik kívül maradtak és nagy lármát csaptak, füstölték a ház sarkait, a fákat, bokrokat, amelyek közel voltak hozzá.

Badhur madártollas öltözetben ugrált, miközben hangosan énekelt. Úgy is gyógyított, hogy hevített köveket vízbe tett, és a felszálló gőzzel űzte el a betegséget.

A családban született hetedik gyermek gyakran vált sámánok tanítványává, így maga is sámánná.

A gyógyításokat — mint eddig is kiderült — mindig kísérte zene, énekszó, ráolvasás. A diagnózist leggyakrabban az érverés, vizelet megvizsgálása után állították fel, de volt, aki a szem szivárványhártyájából következtetett a baj okára. Néhányan közülük jól gyógyították a nyíl által okozott sebeket.

A régi hitű magyarok a téli napforduló idején tartották a madár ünnepüket, amikor sólyommal mentek a hegyekbe, melyeket megáldottak.

Egy másik ünnepet tavasszal tartottak, mikor a fű kizöldült, egy harmadikat, mikor az új kenyér először kisült, s a negyedik idején nagy tüzeket raktak.

„Szent fa alatt esküt tettek, énekeltek, s a fiatalok haját elől szertartásosan levágták. Az áldozati berkek, rejtett helyek ősi kultikus cselekmények színterei voltak. Látnokmező, Látomás mezeje, Látnok stb. nevek azt mutatják, hogy a régi időkben ott a sámánoknak látomásai voltak, és üzeneteket közvetítettek Istennek.

Forrás: Fehér M. Jenő:

Képek a magyar sámáninkvizíciók történetéből

Emese álma

Valamikor réges-régen élt a kék vizű tó mellett, a magyarok régi hazájában egy öregember. Ögyek volt a neve, feleségét pedig Emesének hívták.

Egyszer Emese elaludt a sátrában, és igen szépet álmodott.

Azt álmodta, hogy leszállott fejére egy turulmadár, a csőrével megérintette szépen, gyöngéden az ajkát, s abban a pillanatban ezüstpatak eredt meg Emese kebeléből (méhéből?), de olyan szép patak, hogy gyönyörűséges volt nézni. Az ezüstpatak folyt, folyt, nőttön-nőtt, ide-oda kígyózott, s végre valóságos folyam lett belőle. Mind arra folyt, amerre a Nap nyugszik le.

Ezt álmodta Emese.

Egy öreg, fehérszakállú ember eljött Ögyekhez, mintha csak az Isten küldötte volna. Emese elmondotta az álmát, s kérte, hogy fejtse meg neki, mit jelent.

Hát az öregember nagyon csodálatos dolgokat mondott.

— Azt jelenti az álmod, édes lányom — mondta a bölcs öregember—, hogy neked egy fiacskád fog születni, s az fölkerekedik a magyarokkal, s mint az ezüstpatak, megy napnyugat felé. Azért megy, hogy új hazát keressen a magyaroknak. Az új haza szebb lesz, mint ez a mostani. A patakból folyam lett, úgy álmodtad, leányom, a kis magyar seregből pedig, mire az új hazába ér a fiad, erős, nagy nemzet lesz.

Áldjon meg az Isten téged ezért a szép álomért!

És az öregember igazat mondott. Emesének fia született, s ezt a fiút elnevezték Álmosnak.

És most olvassuk, hogyan emlékezik Anonymus:

Az Úr megtestesülésének nyolcszáztizenkilencedik esztendejében Ügyek... nagyon sok idő múltán Magog király nemzetségéből vezére volt Scítiának, aki feleségül vette Dentü-mogyerben Önedbelia vezérnek Emese nevű lányát.

Ettől fia született, aki az Álmos nevet kapta. Azon isteni, csodás eset következtében nevezték el Álmosnak, mert teherben lévő anyjának álmában isteni látomás jelent meg sólyom-forma madár képében, és mintegy reászállva teherbe ejtette őt.

Egyszersmind úgy tetszett neki, hogy méhéből forrás fakad és ágyékából dicső királyok származnak, ámde nem a saját földjükön sokasodnak el. Mivel az alvás közben feltűnő képet magyar nyelven álomnak mondják és az ő születését álom jelezte előre, ezért hívják őt szintén Álmosnak.

Az égbe repülő, vagy az égből üzenetet hozó és újjászületésre váró sólyom-féle madár, a turul már mindenképpen egy magasabb rendű, szárnyas küldött. Mindehhez meg kell jegyeznünk, hogy a sámán szertartásokból ismert átöltözésekben maga a sámán azért ölt magára állatbőrt, vagy köt magára szárnyakat, mert egy magasabb rendű jótevő küldetésre, emberek gyógyítására, népe védelmére vállalkozik.

Felhasznált irodalom: Dümmerth Dezső: Álmos, az áldozat;

Jó ősök, égi királyok: mondafeldolgozások

Gyenes Andorné