Az Ummita-eset – háttér

(fordítás: Aranyi László – ©)

Két, egymást nem ismerő fotós, is készített felvételeket az Ummo űrhajóról, amely le is

szállt, és hátrahagyta maga mögött három leszállótalpának nyomát. Mindez akkoriban történt,

amikor az Ummiták elhagyták a Földet egy közelgő - esetleges - atomháborútól tartva.

Bevezetés

Földönkívüli lények élnek a Földön közöttünk? Két látványos spanyol UFO-észlelési

eset azt támasztja alá, hogy mindez tény.

Az Ummita-eset - rejtély, számos nyomot hagyott hátra számunkra. Bármi is legyen

az igazság, a történet minden szempontból újdonságnak számít az idegen világokból származó

emberekkel való találkozások sorában – miként az maguk az Ummiták is elmagyarázzák

nekünk:

- Nem azért jöttünk, hogy új tant hozzunk el számotokra, miként a mennyből

alászálló próféták; hogy új fizikát, matematikát vagy új vallási tanítást hozzunk,

netán csodaszereket ajánljunk a szociális vagy patológiai-lelki bajaitokra.

Minden arra vall, hogy 1950-ben az Ummo bolygó (14 fényévnyire van a Földtől) lakosai

szálltak le a Földön. 55 évig éltek közöttünk észrevétlenül, létrehozták a bázisaikat és

akklimatizálódtak a mi életvitelünkhöz. Azután, 1965-ben, elkezdték felvenni velünk a kapcsolatot.

Kezdetben, körültekintően, egy 20 főből álló listát állítottak össze, a legtöbbjük spanyol

volt. Volt köztük drámaíró, rendőrtiszt, a Madridi Amerikai Követség alkalmazottja, mér-2

nök, a Távirati Iroda tisztje, ügyvéd, és két jól ismert spanyol ufológus, Antonio Ribera és

Rafael Farriols.

A listán szereplők közül többen is tagjai voltak egy kicsiny spanyol csoportnak, az

„Űrtestvérek Társaságának”, az alapító tagot is beleértve, aki egyben elnöke is volt a társaságnak,

Fernando Seams. Az Ummiták szerint a listán szereplők alkották ama bizonyos

Madridi csoportot; miközben a világ többi részén is vannak csoportok.

1965. elején az Ummiták elkezdték felvenni a kapcsolatot a Madridi Listán szereplőkkel

levél vagy telefon útján, hogy elmagyarázzák földi küldetésük célját. Az egyike azoknak,

aki nyíltan beszámolt a történtekről, Enrique Villagrassa Novoa mérnök volt, őt 1966.

november 28-án, késő éjjel keresték meg telefonon. A hívó földönkívüli lényként azonosította

be önmagát, folyékonyan és intelligensen beszélt, két órán át, bár hangja egyaránt tűnt idegennek

és mechanikusnak. Mérnöki témákról ejtett szót, és nyilvánvalóan lenyűgöző részletességű

tudással bírt a téma kapcsán; a megkeresést követően néhány nappal postai úton is

érkeztek hozzá dokumentumok.

Sajnos, az Ummiták listáján szereplő néhány személy közül csak néhány közölt részleteket

arról, miként vették fel velük a kapcsolatot. Úgy tűnik, a levelek rendszerint gépírással

íródtak, megkülönböztető jelzést viselő papírra. Nem tudni, hány további embert kerestek

meg az Ummiták telefonon, miként azt sem, hogy egynél többször bárkivel is felvették volna

a kapcsolatot. Csupán annyit tudunk, hogy néhányan azok közül, akik jelentős érdeklődést

tanúsítottak, számos dokumentumot kaptak kézhez később.

Az egyik probléma a történtekkel kapcsolatban az, hogy a lényeges pontokat csak

igen szegényesen vizsgálták ki. Például, senki sem kísérelt meg elkészíteni részletes, mindenre

kiterjedő kutatást arról, milyen szempontok szerint kerültek emberek az Ummiták listá-

jára, és arról sem, miért éppen a szóban forgó emberek.

1969-ben az Ummiták felvették a kapcsolatot egy prominens ufókutatóval, Antonio

Riberaval, aki számára már ismertek voltak a két évvel korábban elkezdődött események,

ugyanis Villagrassa beszámolt neki róla. Kíváncsiságból jegelte az ügyet, és csupán 1975-

ben, nyolc évvel azután, hogy először hallott róla és hat évvel azt követően, hogy az

Ummiták felvették vele a kapcsolatot, kezdett el beszélni a történtekről.

Az Ummiták azt sejtetik Ribérával, hogy a bolygójuk a mi általunk Wolf 424-es csillagként

ismert égitest körül kering. Láthatóan nehézséget okoz számukra a pontosabb meghatározás,

révén a csillagászati referencia-rendszerük nem kompatibilis a miénkkel.

Állításuk szerint, 1948-ban véletlenségből elfogtak egy rádiójelet a 413.44 megaciklusos

frekvencián, melyet képtelenek voltak megfejteni. Végül is követték a forrását, s így jutottak

el az általuk „Oyaganak” nevezett bolygóhoz, avagy „egy hideg csillag kvadránsához”

(amiként a Nap kvadránsára hivatkoznak). A jelet később azonosították, egy norvég tudomá-

nyos kutatóhajó bocsátotta ki. Az adásra 1934. február 5 és 7 között került sor, és 14 évig

tartott, amíg megérkezett az Ummóra. Az ezt követő vizsgálat megerősítette, valóban létezett

egy ilyen hajó, s pontosan a megadott hullámhosszon adott a megjelölt időpontban.

Az Ummiták meglepődtek a mi bolygónkon fellelhető intelligens élet létezése kapcsán,

és elhatározták, kivizsgálják a dolgot. Két évvel később, 1950. márciusában, lencse

formájú űrhajó szállt le a Földre, nem messze La Javie nevű kisvárostól, Franciaországban,

az Alpokban, vadregényes és ritkán lakott területen, céljaiknak tökéletesen megfelelve. A

leszállás észrevétlen maradt, hatfőnyi személyzetet, négy férfit és két nőt, itt hagytak a Földön.

Megvettek egy közeli tanyát, a tulajdonosát megfizették, és kialakítottak egy bázisként

szolgáló földalatti rejtekhelyet.3

Amikor a történet végül közismertté vált, azt mondják, hogy a francia hatóságok állító-

lag alapos hivatalos vizsgálatot végeztek az állítólagos leszállási területen. Néhány beszá-

moló szerint bizonyítékokat találtak a rendkívüli eseményre.

A Földön töltött első éveik során az Ummitáknak gondjaik akadtak az itteni körülmé-

nyekhez való alkalmazkodással. 1967. Tavaszán bejelentés hangzott el, hogy egy Ummita

űrhajó az év június 2-án le fog szállni Madrid külvárosában. Számos, Madridban élő emberrel

vették fel a kapcsolatot levélben és telefonon és állítólag már a Földön élő Ummiták; s

arról beszéltek, hogy az Ummo űrhajó néhány embert is magával fog vinni visszaútja során

az Ummóra. 8.20-kor június 1-én az űrhajó valóban megjelent, magán viselve azt a jelet,

mely később néhány levélen is felbukkant; névtelen szemtanúk fotózták le és tőlük függetlenül,

Antonia Pardo.

Bár nagyjából hasonlóak hozzánk fiziológiailag, mégis léteznek bizonyos különbsé-

gek – az egyik legjellemzőbb eltérés az, hogy ujjaik oly mértékben érzékenyek a fényre és a

sugárzások egyéb formáira, hogy kezdetben igen kényelmetlennek találták használatukat,

például a liftgombok és az elektromos kapcsolók használata esetében.

Sajnálatos módon az Ummitákra vonatkozó ismereteink lekorlátozódnak arra a szintre,

amiről ők úgy gondolták, hogy elmondják nekünk, a tudásunk a belső ügyeikkel kapcsolatosan

tehát meglehetősen hiányos. Következésképpen, mindaz, amit tudunk az Ummiták

első 55 évéről a Földön, az csupán annyi, hogy töménytelen mennyiségű információt szereztek

meg rólunk, és létrehoztak egy titkos bázist a saját részükre. Természetesen semmi okuk

nem volt a sietségre, a jelenlétük leleplezésére, és amikor mégis így tettek, nem a kormá-

nyok felé tették meg ezt a lépést, hanem kiválasztott személyekhez – és még azzal sem foglalkoztak,

hogy létezésükkel kapcsolatosan megcáfolhatatlan bizonyítékkal szolgáljanak.

Az indítékuk látszólagos hiányát a következőképpen magyarázták:

Néhányan folyamatosan arról beszéltek, hogy bizonyítékkal kell a számotokra

szolgálnunk. Újra megismételjük, amíg nincs fületek a hallásra, minket

egyáltalán nem érdekel, hogy hisztek nekünk, vagy sem. Sokkal hatékonyabban

tudunk működni anonimitásban, és nem leszünk annyira naivak, hogy

csak azért mutatkozzunk meg számotokra nyíltan, hogy ezzel kielégítsük a bizonyítékokra

való igényeteket.

A kommunikációkban az ismeretek lekorlátozódtak önmagukra és a bolygójukra, az

életmódjukra és a kultúrájukra; mindez meglehetősen sokatmondó, ám nem ellenőrizhető.

Ám később, 1967. tavaszán, az Ummiták három kapcsolatot tartó személynek is elmondták,

hogy június 5-én egy Ummita űrhajó leszáll Madrid közelében, felvesz néhány embert, és

visszatér az Ummóra.

Nagyjából meg is jelölték a leszállási helyet.