Két, egymást nem ismerő fotós, is készített felvételeket az Ummo űrhajóról, amely le is szállt, és hátrahagyta maga mögött három leszállótalpának nyomát. Mindez akkoriban történt, amikor az Ummiták elhagyták a Földet egy közelgő - esetleges - atomháborútól tartva. Bevezetés Földönkívüli lények élnek a Földön közöttünk? Két látványos spanyol UFO-észlelési eset azt támasztja alá, hogy mindez tény. Az Ummita-eset - rejtély, számos nyomot hagyott hátra számunkra. Bármi is legyen az igazság, a történet minden szempontból újdonságnak számít az idegen világokból származó emberekkel való találkozások sorában – miként az maguk az Ummiták is elmagyarázzák nekünk: - Nem azért jöttünk, hogy új tant hozzunk el számotokra, miként a mennyből alászálló próféták; hogy új fizikát, matematikát vagy új vallási tanítást hozzunk, netán csodaszereket ajánljunk a szociális vagy patológiai-lelki bajaitokra. Minden arra vall, hogy 1950-ben az Ummo bolygó (14 fényévnyire van a Földtől) lakosai szálltak le a Földön. 55 évig éltek közöttünk észrevétlenül, létrehozták a bázisaikat és akklimatizálódtak a mi életvitelünkhöz. Azután, 1965-ben, elkezdték felvenni velünk a kapcsolatot. Kezdetben, körültekintően, egy 20 főből álló listát állítottak össze, a legtöbbjük spanyol volt. Volt köztük drámaíró, rendőrtiszt, a Madridi Amerikai Követség alkalmazottja, mér- 2 nök, a Távirati Iroda tisztje, ügyvéd, és két jól ismert spanyol ufológus, Antonio Ribera és Rafael Farriols. A listán szereplők közül többen is tagjai voltak egy kicsiny spanyol csoportnak, az „Űrtestvérek Társaságának”, az alapító tagot is beleértve, aki egyben elnöke is volt a társaságnak, Fernando Seams. Az Ummiták szerint a listán szereplők alkották ama bizonyos Madridi csoportot; miközben a világ többi részén is vannak csoportok. 1965. elején az Ummiták elkezdték felvenni a kapcsolatot a Madridi Listán szereplőkkel levél vagy telefon útján, hogy elmagyarázzák földi küldetésük célját. Az egyike azoknak, aki nyíltan beszámolt a történtekről, Enrique Villagrassa Novoa mérnök volt, őt 1966. november 28-án, késő éjjel keresték meg telefonon. A hívó földönkívüli lényként azonosította be önmagát, folyékonyan és intelligensen beszélt, két órán át, bár hangja egyaránt tűnt idegennek és mechanikusnak. Mérnöki témákról ejtett szót, és nyilvánvalóan lenyűgöző részletességű tudással bírt a téma kapcsán; a megkeresést követően néhány nappal postai úton is érkeztek hozzá dokumentumok. Sajnos, az Ummiták listáján szereplő néhány személy közül csak néhány közölt részleteket arról, miként vették fel velük a kapcsolatot. Úgy tűnik, a levelek rendszerint gépírással íródtak, megkülönböztető jelzést viselő papírra. Nem tudni, hány további embert kerestek meg az Ummiták telefonon, miként azt sem, hogy egynél többször bárkivel is felvették volna a kapcsolatot. Csupán annyit tudunk, hogy néhányan azok közül, akik jelentős érdeklődést tanúsítottak, számos dokumentumot kaptak kézhez később. Az egyik probléma a történtekkel kapcsolatban az, hogy a lényeges pontokat csak igen szegényesen vizsgálták ki. Például, senki sem kísérelt meg elkészíteni részletes, mindenre kiterjedő kutatást arról, milyen szempontok szerint kerültek emberek az Ummiták listá- jára, és arról sem, miért éppen a szóban forgó emberek. 1969-ben az Ummiták felvették a kapcsolatot egy prominens ufókutatóval, Antonio Riberaval, aki számára már ismertek voltak a két évvel korábban elkezdődött események, ugyanis Villagrassa beszámolt neki róla. Kíváncsiságból jegelte az ügyet, és csupán 1975- ben, nyolc évvel azután, hogy először hallott róla és hat évvel azt követően, hogy az Ummiták felvették vele a kapcsolatot, kezdett el beszélni a történtekről. Az Ummiták azt sejtetik Ribérával, hogy a bolygójuk a mi általunk Wolf 424-es csillagként ismert égitest körül kering. Láthatóan nehézséget okoz számukra a pontosabb meghatározás, révén a csillagászati referencia-rendszerük nem kompatibilis a miénkkel. Állításuk szerint, 1948-ban véletlenségből elfogtak egy rádiójelet a 413.44 megaciklusos frekvencián, melyet képtelenek voltak megfejteni. Végül is követték a forrását, s így jutottak el az általuk „Oyaganak” nevezett bolygóhoz, avagy „egy hideg csillag kvadránsához” (amiként a Nap kvadránsára hivatkoznak). A jelet később azonosították, egy norvég tudomá- nyos kutatóhajó bocsátotta ki. Az adásra 1934. február 5 és 7 között került sor, és 14 évig tartott, amíg megérkezett az Ummóra. Az ezt követő vizsgálat megerősítette, valóban létezett egy ilyen hajó, s pontosan a megadott hullámhosszon adott a megjelölt időpontban. Az Ummiták meglepődtek a mi bolygónkon fellelhető intelligens élet létezése kapcsán, és elhatározták, kivizsgálják a dolgot. Két évvel később, 1950. márciusában, lencse formájú űrhajó szállt le a Földre, nem messze La Javie nevű kisvárostól, Franciaországban, az Alpokban, vadregényes és ritkán lakott területen, céljaiknak tökéletesen megfelelve. A leszállás észrevétlen maradt, hatfőnyi személyzetet, négy férfit és két nőt, itt hagytak a Földön. Megvettek egy közeli tanyát, a tulajdonosát megfizették, és kialakítottak egy bázisként szolgáló földalatti rejtekhelyet. 3 Amikor a történet végül közismertté vált, azt mondják, hogy a francia hatóságok állító- lag alapos hivatalos vizsgálatot végeztek az állítólagos leszállási területen. Néhány beszá- moló szerint bizonyítékokat találtak a rendkívüli eseményre. A Földön töltött első éveik során az Ummitáknak gondjaik akadtak az itteni körülmé- nyekhez való alkalmazkodással. 1967. Tavaszán bejelentés hangzott el, hogy egy Ummita űrhajó az év június 2-án le fog szállni Madrid külvárosában. Számos, Madridban élő emberrel vették fel a kapcsolatot levélben és telefonon és állítólag már a Földön élő Ummiták; s arról beszéltek, hogy az Ummo űrhajó néhány embert is magával fog vinni visszaútja során az Ummóra. 8.20-kor június 1-én az űrhajó valóban megjelent, magán viselve azt a jelet, mely később néhány levélen is felbukkant; névtelen szemtanúk fotózták le és tőlük függetlenül, Antonia Pardo. Bár nagyjából hasonlóak hozzánk fiziológiailag, mégis léteznek bizonyos különbsé- gek – az egyik legjellemzőbb eltérés az, hogy ujjaik oly mértékben érzékenyek a fényre és a sugárzások egyéb formáira, hogy kezdetben igen kényelmetlennek találták használatukat, például a liftgombok és az elektromos kapcsolók használata esetében. Sajnálatos módon az Ummitákra vonatkozó ismereteink lekorlátozódnak arra a szintre, amiről ők úgy gondolták, hogy elmondják nekünk, a tudásunk a belső ügyeikkel kapcsolatosan tehát meglehetősen hiányos. Következésképpen, mindaz, amit tudunk az Ummiták első 55 évéről a Földön, az csupán annyi, hogy töménytelen mennyiségű információt szereztek meg rólunk, és létrehoztak egy titkos bázist a saját részükre. Természetesen semmi okuk nem volt a sietségre, a jelenlétük leleplezésére, és amikor mégis így tettek, nem a kormá- nyok felé tették meg ezt a lépést, hanem kiválasztott személyekhez – és még azzal sem foglalkoztak, hogy létezésükkel kapcsolatosan megcáfolhatatlan bizonyítékkal szolgáljanak. Az indítékuk látszólagos hiányát a következőképpen magyarázták: Néhányan folyamatosan arról beszéltek, hogy bizonyítékkal kell a számotokra szolgálnunk. Újra megismételjük, amíg nincs fületek a hallásra, minket egyáltalán nem érdekel, hogy hisztek nekünk, vagy sem. Sokkal hatékonyabban tudunk működni anonimitásban, és nem leszünk annyira naivak, hogy csak azért mutatkozzunk meg számotokra nyíltan, hogy ezzel kielégítsük a bizonyítékokra való igényeteket. A kommunikációkban az ismeretek lekorlátozódtak önmagukra és a bolygójukra, az életmódjukra és a kultúrájukra; mindez meglehetősen sokatmondó, ám nem ellenőrizhető. Ám később, 1967. tavaszán, az Ummiták három kapcsolatot tartó személynek is elmondták, hogy június 5-én egy Ummita űrhajó leszáll Madrid közelében, felvesz néhány embert, és visszatér az Ummóra. Nagyjából meg is jelölték a leszállási helyet. Ufóvadászat A bizarr bejelentés megjelent a spanyol Informaciones nevű lapban, 1967. május 20- án, a madridi csoport számos tagja pedig fényképezőgépekkel fegyverkezett fel, hogy meg- örökítse az űrhajót. És végül, június 5-én, 8.20-kor, ahogy azt előre jelezték, tucatnyi szemtanú látta az Ummita űrhajót. 4 Ám a megfigyelés azt bizonyította volna, hogy tényleg az Ummiták voltak azok, akik ezt állították magukról, összezavarta az embereket, kiderült ugyanis, hogy hat hónappal korábban már volt egy megfigyelés ugyanazon a területen, hasonlatos a június 5-i látványossághoz. Miért nem jelentették be azt a megfigyelést is az Ummiták előre? A korábbi megfigyelésre 1966. február 6-án került sor, Aluche külvárosa környékén, Madridtól délnyugatra, este 8 és 9 óra között. Narancsszínű, korong alakú UFO hajtott végre rövid leszállást az egyik, a repülőtérhez közeli farmon. Számos szemtanú látta, közte egy szakasz katona is, egy férfi – Vincente Ortuno -, aki ötödik emeleti apartmanjából pedig mind a le-, mind a felszállást, továbbá egy feleség is, aki határozottan állította, hatalmas, őt figyelő szemet látott. A legfontosabb szemtanú azonban egy sofőr volt, név szerint Jose Luis Jordan, aki az autójából látta az objektumot. Megállt, kiszállt, hogy jobban lássa, azután odahajtott, ahol úgy gondolta, leszállt. Ahogy a helyszínhez közeledett, az gyorsan felemelkedett, ám mégis képes volt részletes leírást adni az általa látottakról. A jármű átmérője 10-12 méter lehetett, folyamatos, vibráló hangot bocsátott ki. Az alján három, leszállótalpakra emlékeztető nyúlványt figyelt meg, valamint egy különös, a „H” betűre emlékeztető jelet. A talajon is elváltozásokat lehetett észrevenni azon a részen, ahol Jordan a leszállást megfigyelte, fénykép is jelent meg erről az Informaciones című lapban. Az előre jelzett UFO-t szinte nappali körülmények között látták, nem sokkal napnyugtát követően, három különböző helyszínen. Madrid délnyugati külvárosainak közelében. Az első megfigyelésre nyílt területek felett került sor Nem sokkal később az egyik spanyol ufókutató, nevezetesen Manus Lleget, könyvet jelentetett meg, melyben további ismereteket közöl a San Jose-i megfigyelésről. Augusztus 26-án levelet kapott, Antonio Pardo aláírásával, aki ebeszélte, hogy a családjával június 5-én a szóban forgó területen tartózkodott, és nemcsak az UFO-t látta, hanem egy fiatalembert is, aki fotókat készített róla. Antonio Pardo is magával vitte a fényképezőgépét, felvételeket is készített az UFO-ról. Izgalmában azonban elfelejtette levenni a lencsét védő sapkát, amikor az első két felvételt exponálta. Ennek ellenére hét jó minőségű felvételt sikerült készítenie, kettőt közülük elküldött Llegetnek. Ezek igen hasonlatosak ahhoz, melyeket az ismeretlen fiatalember készített. A leszállóhelyen kapszulákat-hengereket találtak (az 1967. június 1-i Madrid melletti leszállási helyről van szó). A kapszulák nagyjából 13.5 cm hosszúak voltak, folyadék töltötte ki őket, amely megszökött és elpárolgott a levegőbe – továbbá tartalmaztak két különleges, az Ummo jelét hordozó műanyag szalagot. A kapszulákat a műanyag csíkokkal egyetemben laboratóriumi vizsgálatoknak vetették alá, és kiderült, a kapszulák nagytisztaságú nikkelből készültek, a műanyag szalagok pedig polivinil-fluoridból. Az UMMO-ESET tele van rejtélyekkel és kétséges dolgokkal. Míg a hívei azzal érvelnek, hogy jóval több kapcsolatfelvétel történt, mint bármelyik korábbi esetben, úgy tűnik, hogy a legszorosabb kapcsolatfelvétel, amelyekről a beszámolók szólnak, csupán telefonhí- vások voltak. Azonban lehetséges egy kivétel. 1967 és 1975 között a madridi csoport tagjai levelet kaptak egy férfitől, aki azt állította magáról, hogy ő tulajdonképpen az Ummiták gépírója. Ugyanis álláshirdetést adott fel egyik újságban, és ezt követően két magas, szőke hajú, rendkívül elegánsan öltözött férfi jelent meg nála. Elmondták neki, hogy ők dán orvosok, és megkérdezték tőle, képes-e tudományos anyagokat gépelni számukra, rendszeres időkö- zökben. 5 Kezdetben minden rendben ment, addig a napig, amíg a következő mondatot nem olvasta:” …Az Ummo nevű égitestről érkeztünk, amely 14.6 fényévre van a Földtől”. Feljegyezte ezt és megkérdezte az orvosokat, ők pedig elismerték végül, hogy nem dán orvosok, ellenkezőleg, földönkívüli látogatók. Személyazonosságuk igazolása végett elővettek egy kicsiny gömböt, nagyjából 2.5 cm átmérőjűt, és az egyikük megállította azt a levegőben a gépíró arca előtt. Ő belenézett, és a legnagyobb meglepetésére, az iroda-helyiségét látta benne, pontosan úgy, ahogy az egy nappal korábban festett, amikor a felesége félelméről számolt be, miszerint a dán doktorok talán kémek. 4. mágneses mező generátor, 6. meghajtó berendezés, 10. kocsonyás anyag, 11. Lebegő kabin, 12. mágneses üreg, mágneses mező generátor, 17. külső fal. (Az ummita űrhajót bemutató ábra állítólag maguktól az Ummitáktól származik. Az űrhajó, melyet az Ummiták „Oawolea ewa Oem” névvel illetnek, úgy tűnik bizmut és lítium hajtással működik – vagy legalábbis azt állítják. Figyelemre méltó, hogy a jármű képes áthidalni a csillagközi tér veszélyeit.) Telepatikus kommunikáció A leghangsúlyosabb fizikai különbség köztünk és az Ummiták között az, hogy a pubertásuk során, mindkét nemnél, a hangszálak oly jelentősen átalakulnak, hogy a beszéd lehetetlenné válik számukra. A felnőttek ezért telepatikus úton kommunikálnak. A Földre küldött csoport tagjait azon néhány kivétel közül választották, akik erre az átalakulásra nézve immunisak maradtak. További, ám jelentéktelenebb különbséget mutat az Ummiták szaglása, mely oly hihetetlen mértékben kifinomult, ami külön művészeti ág kifejlesztését hozta számukra, különféle illatanyagok gondosan megválasztott vegyítését, mely csodálatos hatásokból mi, sajná- latos módon, vajmi keveset érzékelünk. Az Ummiták további állítása szerint a fizikánk szánalmasan egyszerű; habár fizikusaink elkezdték kutatni a negyedik dimenziót, mindezek egyelőre csak gyermekjátékok az 6 Ummiták számára, akik 10 dimenzió gyakorlati alkalmazását sajátították el, és továbbiak létezéséről is meg vannak győződve. Továbbá arról is meg vannak győződve, hogy a fizikusaink által folyamatosan „felfedezett” szubatomi részek, lényegében érzékcsalódások. A jelek szerint mindez csupán a három tengely elhelyezkedésének különbözőségéből fakad, amely magában foglalja azt a valamit, amit az Ummiták „Ibozoo uu”-nak neveznek, a modelljüket, az alapvető fizikai ré- szecskék tekintetében. Az Ummita kéziratok jelentős mértékben tartalmaznak ilyen ösztönző gondolatokat, s habár lenyűgöző a hatásuk, a Földön semmi sem támasztja alá megalapozottságukat, ám a Földön a tudományos elképzelések csak meglehetősen ritkán terelődnek át másik mederbe. Vegyük például azt a beszámolójukat, mely arról szól, milyen zseniálisan képesek kihasználni a tér általunk még teljesen ismeretlen tulajdonságait, a ráncokat és a gyűrődéseket a kontinuumban, a távolságok jelentős csökkentése és az utazások élvezhetősége végett. Antonio Ribera  ufológus szerint, számos hasznos szerkezet tervrajzát látta a madridi csoport tagjainak köszönhetően. Ideértve új típusú altimétert, mozgó alkatrész nélküli hangrögzítőt, és a legbámulatosabbat valamennyi között, titánkristályokon alapuló számítógépeket, amelyek atomi szinten tárolják az ismereteket. Ezek a berendezések az Ummiták szá- mára rendelkezésre állnak, a földi civilizációval kapcsolatos, különféle információk gyűjtésé- hez és tárolásához. Ám úgy tűnik, mostanra ezeket az adatokat már továbbították az Ummora. Amennyiben elmondható, az Ummiták szótára nem kellően meggyőző, a mondtat szerkesztésük egyenesen nevetséges. Vegyük például ezt a mondatot: „Do Ummo do do Ummo do do do” – mely állítólag azt jelenti: „Az Ummo bolygóról érkeztünk az űrhajónkon Franciaország déli részére.” Nyilvánvaló, a szóról-szóra fordítás nem lehetséges. Tehát feltételezhető, a jelentés hangok kombinációjában rejtőzik, ahogy a pontok és vonalak különböző elrendezése kapcsán a Morse-kódban, vagy a számítógépek bináris kódjában, lényeges információkat ültethetünk el. Titánt használnak, e rendkívül kemény és erős fémet, melyet a Földön is kiterjedten alkalmaznak a nagysebességű repülőgépek elemeiként, mint pl. az angol-francia Concorde. Az Ummiták azonban szemmel láthatóan a titánt kristályos formában használják, hogy atomi szinten tároljanak információt számítógépes rendszereikben. Másik érdekesség, miszerint a Madridi Egyetem egyik professzora az Általános Orvostudományi Karról – állítólag – postai úton kapott egy kicsiny, sima, fekete, öt oldalát fémréteggel bevont kockát, a hatodik oldal azonban áttetsző képernyőként működött. A mellékelt utasítások szerint, ha kimondott magánhangzókat egy bizonyos sorrendben, amelyeket a képernyő felvillantott, megjelent az idegsejt egy élő példánya. Azt mondják, a professzor lefilmezte az egész eseményt, ám neve nem került nyilvánosságra, és a film holléte sem ismert. Értsük meg, hogy akik áttekintést adtak az „emberek gyermekeinek fejlődéséről” – nem engedték meg, hogy túl jelentős bizonyítékok kijöjjenek – merthogy az embernek meg kell ismernie az „egyetemes logikát”, a saját tudatával, függetlenül attól, mások mit mondanak, és ily módon megérti önmagát – kozmikus lény mivoltában. A kettősség témája gyakran megjelenik az Ummita iratokban. Az alábbi Ummita beszámolóban az ismeretek immár sokkal konkrétabbak 7 Olvassuk tehát: 1. A két Világegyetem atomi szerkezete az elektromos töltés előjelében különbözik. 2. Iker-Világegyetemünkben nem ugyanannyi galaxis létezik, mint a miénkben, és azon galaxisok szerkezete sem ugyanolyan, mint nálunk. 3. A két kozmosz pontosan ugyanakkora tömeggel bír és ugyanakkora a görbületi sugara, mely megfelel egy hiper-szféra negatív görbületének. 4. A két kozmosz egyszerre jött létre, ám az idejüknek az iránya nem tekinthető úgy, hogy ugyanabba az irányba mutat. 5. Az iker-Világegyetemünk hatást fejt ki a mi kozmoszunkra. Ez az a bizonyos aszimmetria, amely megmutatja, hogy az iker-Kozmoszunk galaxis-eloszlása eltér a miénktől. 6. A két kozmosz egy kettős robbanás-összeomlás során keletkezett. A WAAM és az U-WAAM két, egymáshoz csatlakozó világegyetem, ám soha nem lehet helyileg meghatározni a létezését, mert nem különülnek el a térben. Kölcsönösen hatnak azonban egymásra. 7. A galaxisok jelenleg „majdnem” állandó sebességgel haladnak. 8. Logikusnak tűnik, hogy amennyiben a galaxisokat nem valamiféle erőtér mozgatja, akkor a tehetetlenség hat haladásukra, figyelembe véve a Világegyetem kezdeti robbanásánál elfoglalt helyzetüket. 9. Mérőműszereink nem kifejezetten pontosak, egyébként észrevettük volna, hogy a megfigyelhető vöröseltolódás nem konstans, ellenkezőleg, aszinuszos függvényt követ, melynek periodikussága szinte észrevehetetlen, ám mégis kimutatható. 10. Az interferencia akadályozza meg a galaxisokat abban, hogy egységes sebességgel mozogjanak. 11. Ezen ok miatt a Világegyetem korára vonatkozó méréseitek pontatlanok. 12. Az iker-Világegyetemünk ENANTIMORF. A tizenkét állítás egyfajta rejtvényt képez, amelyeket a fent említett szakértők vizsgáltak. Az ismeretanyag valóban gazdag és pontos, ám ugyanezt nem mondhatjuk el az IBOZOO UU-val kapcsolatban. A nevezett szakértők megpróbáltak ellentmondásokat fellelni a felsorolt állítások között. Az első, amelyre rámutattak, a következő volt: „Milyen összefüggésbe kell a problémát helyezni?” A szövegek kifejezetten megemlítik a görbületeket, melyekkel kapcsolatban meg kell jegyezni, hogy a különböző elméletek ezeket a bizonyos görbületeket tartják a klasszikussá vált általános relativitás elmélet meghaladásának. A fenti, rendkívüli érdekességgel bíró téma olyan, melyet a földi tudósok még nem fogadtak el valóságosnak. Az első hét állítás, valamint a tizenegyedik, teljesen egyértelmű számunkra, és többen meg is fogalmazták már azokat, legfeljebb kis eltéréssel. Legalább két további földönkívüli faj látogatja a bolygónkat (sőt, akár jelentősen többre is vonatkozhatnak bizonyítékok) mostanság. A két előbb említett földönkívüli csoport hasonlóképpen intenzív kapcsolatban van és hosszadalmas technikai párbeszédeket folytat földi összeköttetéseik révén, számos különböző országban a bolygónkon. Mindkettő azt állítja, hogy műveleti központjaik vannak a Földön, tökéletesen emberi külsővel rendelkeznek, továbbá, szabadon mozognak a társadalmunkban. Nagy veszély esetén, időről-időre, mindketten kitelepítették társaikat (a krízishelyzetek egyaránt érintettek mindenkit), és valamennyien újraépítették a kapcsolataikat a veszély elmúltával. (Amikor e sorokat összeállítottuk, újabb veszélyhelyzet állt elő és valamennyien ismét csak kitelepítik az embereiket.) 8 Úgy tűnik, a Plejádok sokkal fejlettebb űrhajókkal közlekednek, például, önjavító burkolat övezi hajóikat, és majdnem azonnali kommunikációra képesek galaktikus távolságokon áthidalva. Az „utazási” metódusuk magasan fejlett, ahogyan váltogatják a dimenziókat „hiperűr-ugrásokkal”, rendkívüli távolságokra jutva el, ahová a fény az általunk ismert több dimenziós vonatkoztatási rendszer alapján a Világegyetem keletkezése óta még el sem juthatott volna. Csodálatosan „intelligens” számítógépeik vannak, amelyek képesek adatfeldolgozást és –tárolást végezni szubatomi szinten. 3D-s és még annál is mélyebbre látó berendezéseik vannak, amelyek képesek minden dologba behatolni; a képalkotás számos formai megoldá- sára képesek. Minden tudományos ismeretünkkel teljes mértékben tisztában vannak, filozó- fiánkkal és történelmünkkel; továbbá, nehézséget okoz számukra a földi nyelvi megfelelők felhasználásával a saját elképzeléseik átadása. Kapcsolatban állnak és együttműködnek más űrutazó társadalmakkal az „társuniverzumunkból”, a fordított dimenziójú térből (DAL Világegyetem – miként ők nevezik). A kapcsolat korszerű fázisában 1964 és 1975 óta áll fent. A Koldasiaknak ugyancsak csodálatos, önjavító űrhajóik vannak, azonnali kommunikációra képesek galaktikus távolságokon és „univerzális sorompókon” át. A valóság sokkal több dimenzióját használják, mint amennyinek mi akárcsak tudatában vagyunk, a fényét messze meghaladó sebességgel közlekednek, szuperintelligens és szuper-miniatürizált számítógépeik vannak, képalkotó rendszereik képesek mindenféle felszínen áthatolni és adatokat gyűjteni számos módon. Átfogó ismeretekkel rendelkeznek tudományunkról, történelmünkről, filozófiánkról és a világban történő eseményekről. Nehezen tudják átadni ismereteiket nyelvi hiányosságaink miatt. Kapcsolatban állnak más, a Földet látogató űrutazó társadalmakkal. Kiterjedten használják a „mágneses energiát” valamennyi világegyetemben, ám kommunikációs és közlekedési zavaraik támadnak, amikor napkitörések érik el a Földet. Ilyen dolgokat sohasem neveztek meg zavaró tényezőként az Erráról származó (Semjase szülővilága) Plejádiak. A Koldasról származó földönkívüliek azonban azt mondják magukról, eredetileg egy másik Világegyetemből származnak, s mi az ő társuniverzumuk avagy „antivilágegyetemük”vagyunk. A kapcsolat korszerű formája 1960. óta él. Mindkét földönkívüli civilizáció olyan szabadon tevékenykedik az óceán felszíne alatt, mintha a szabad levegőn lenne. Egyikük sem hallott semmit (vagy legalábbis nem említett) a másikról, sem az Ummo kapcsolatról, s az Ummiták nem említették meg őket. Egy különleges vonásban viszont valamennyien megegyeznek, úgy beszélnek az „intergalaktikus utazásról”, mint valami teljesen hétköznapi dologról. A Plejádiak állítása szerint ők tartózkodnak itt a leghosszabb ideje, az ükapáink ősei kora óta.