– Ezt csak Ő tudja, hogy miért tette, de e sorok írójának Jézusban való hite azt súgja: „Azért, hogy ennek a máig érő bűnös világnak megmutassa az Isten Fiát, aki legyőzte a gonoszok által előkészített halált. Azért, hogy a feltámadással neked is erőt adjon. Azért, hogy hidd az Ő hatalmát. Azért, hogy bizalommal kérjed az Ő kegyelmét.”

 

Mondom ezt azoknak is, akik mai önteltségükben olyan messzire merészkednek, hogy kétségbe vonják Jézus Urunk létezését. Ezeknek ajánlom a Turini Lepel bizonyítékát, amelyre Jézus alakjának negatív formája van kozmikus sugárral beégetve. Nincs a világon senki, aki egy emberalak negatív képét le tudja festeni!

 

De visszatérek a „régi írásokra”, amelyeknek tudakozását Jézus említi, hogy azok mind róla beszélnek. – Sajnos nem vagyok abban a helyzetben, hogy eredetiben tudnám közölni azt a Mariban talált ékiratot, mely azt hirdeti, hogy: „Az Isten elsőszülöttje, aki a ‘Világ Világossága’ – En-Lil – egy napon emberi testet ölt és leszáll a Földre.” – Azt hiszem, ez az egyetlen prófécia, ami beteljesedett és így a galileai Jézusban, az Isten Fiában felismerjük a 3000 évvel előtte már imádott Világ Világosságát, a sumér hitvilág En-Liljét. Az Isten Fia embernek született a prófécia népének utódai között és „Új Szövetséget” ad a népének.

 

De miért „Új Szövetséget” ? – Ha „újat” ad, akkor „réginek” is kellett lenni!

 

Persze erre a kérdésre mindenki azt feleli: „Hát persze, hogy volt régi, hiszen itt van a bibliai „ószövetség”.

 

De álljunk meg ennél a kérdésnél egy pillanatra. Nézzük meg, hogy: „Mi ennek az ószövetségnek a tartalma és azt is, hogy ki kötötte kivel?” A tartalom: Mózes I. könyvének 17:10-14 verseiben így olvashatjuk (miután a 9. versben mondja Isten Ábrahámnak):

 

Te pedig az én szövetségemet megőrizzed te és a te magod, te utánad az ő nemzedékei szerint. Ez pedig az én szövetségem, melyet meg kell tartanotok és közöttem és ti közöttetek és a te utánad való magod között: minden férfi körülmetéltessék nálatok. És metéljétek körül a ti férfi testetek bőrének elejét és ez lesz az én közöttem és ti közöttetek való szövetségnek jele.”

 

Ki kötötte – kivel? : a zsidók által elképzelt Istenalak Ábrahám útján az összes zsidókkal, akik utána következnek.

 

Ezt a „szövetséget” azonban Jézus nem ismerte el, hiszen a zsidók állal hitt „bosszúálló Istent” egyszerűen csak „ördög atyának” nevezi (Jn 8:44).

 

A körülmetélésre vonatkozólag pedig nem azt mondja a zsidóknak, hogy az Istentől való, hanem egyszerűen így: „…..Mózes adta nektek a körülmetélést…” (Jn 7:22)

 

Jézus e szavaival tehát a körülmetélést egyáltalában nem tartja „szövetségnek” és a szerető mennyei Atyát nem azonosítja a zsidó Jahweval.

 

Most a logikus következtetés a következő kérdést szüli:

 

Ha Jézus nem ismeri el az „ószövetségnek” nevezett körülmetélési paktumot, akkor miért ad „Új Szövetséget” …? – Mivel az Ő szavai és tettei tökéletesek, azt kell felelnünk, hogy: „Jézusnak tudomása volt Ábrahám előtti népé-

 

41

 

nek azon hiedelméről, mely szerint En-Lil. a Világ Világossága. Jézus Öröktől fogva lelt Istensége a földre szállt Em-Bar-ral (emberpárral) valóban szövetséget kötött.” S ez a szövetség azoknak a „régi írásoknak” egyike, amelyre hivatkozik. Ez Jézusnak és népének az „ószövetsége”, mely a sokezer éves szenvedéssel. meneküléssel, vándorlással feledésbe ment és így a nép elveszítette Istenben való életfájának gyökerét.

 

Ha megismerjük a mi „ószövetségünket”, látni fogjuk, hogy ebben az isteni gondoskodás kinyilatkoztatása a tartalom és nem (mint a zsidóknál) egy sebészeti műtéttel istenített népi nacionalizmus megtartásának a biztosítása.

 

Az egyetlen szomorúság ebben az, hogy a keresztények és keresztyének nem ismerik vallásuk biblikus ószövetségének alapját és nem olvassák el azt, amit Ábrahám istene mond, így (lMóz 17:14):

 

A körülmetéletlen férfi pedig, aki nem metéli körül az ő férfitestének bőrét, az ilyen férfi kivágattatik … mert felbontotta az én szövetségemet.”

 

A II. Vatikáni Zsinat megállapítja, hogy: „A keresztények Ábrahám fiai a lélek szerint.”

 

Hát senki sem mer tiltakozni ebben az ügyben?

 

Nem lehetünk – pláne ‘Lélek szerint’ – oda tartozók, hisz nem vagyunk körülmetélve és a bibliai ószövetségi isten félreérhetetlenül megmondja, hogy „az ilyen Lélek kivágattatik” az ő népe köztül.

 

Nézzük az utolsó 50 év magyarországi történetét ennek az ószövetségi szellemnek szemüvegén. Sok esemény, halálra ítélés, „kivágattatás” nem kér több magyarázatot.

 

A következőkben ismertetem a mi saját ószövetségünk szövegét – okulásra és elmélkedésre:

 

 

 

1. IZ-TEN tökéletes alkotásában, az Ő változtathatatlan akarata szerint, Én-Lil elválasztotta az Eget a Földtől és messzire távolodott a Föld attól

 

2. Én-Lil kiásta a Mag-ot a Föld belsejéből, hogy majd kalász fakadjon belőle a Rendeltetés szerint.

 

3. Az Ég és a Föld szövetségévé a Fokost avatta; a Fokos és Nádkosár hivatásául pedig a Munkát rendelte.

 

4. Így magasztalta fel Én-Lil a Fokost. Aranyból lett az Ő fokosa, és ezüstből annak dísze. Feje lazúrkő és foka erős, mint a gátakat döntő Égi Bika.

 

42

 

5. Amikor Én-Lil megteremtette így a Fokost és annak sorsát is megszabta, fején ékeskedő Szent Koronáját annak az Em-Bar-nak fejére illesztette, akit már előbb a Földre küldött és most kegyes szemmel nézett rájuk.

 

6. Az Ég lakói mind köréje sereglettek és Én-Lil elibük tette a Szent Fokost.

 

7. Imával hódoltak Én-Lilnek az Ég lakói és aztán – égi szózat kíséretében – átadták Én-Lil Szent Fokosát a földi Em-Bar-nak, hogy a rávetett sors szerint használja azt.

 

8. Az Ég lakóinak szózata pedig az volt: „Vegyétek Én-Lil Szent Fokosát örök szövetségül. Mert szövetséget állapítunk meg mi közöttünk és ti közöttetek és a ti magotokból utánatok jövő nemzedékek között.

 

9. Iz-ten – Én-Lil által – tinéktek és nemzedékeiteknek adta a Földet, a Tudás fájával örök birtokul. Telepedjetek és gyarapodjatok a négy folyók gazdag vidékein.

 

10. A Szent Fokos ama szövetségnek jele, melyet meg kell tartanotok mi közöttünk és ti közöttetek, akik majd a földi helyeken – a Munka erejével – felépítik Iz-Ten földi birodalmát. E Szent Fokos Szövetsége adja meg nektek a Föld birtoklásának hatalmát.

 

11. Azért rendeljük, hogy nemezedékeitek fiainak mindegyike éljen és munkálkodjon e Szövetség Fokosának erejével. A kezében tartsa és jól használja az Én-Lil dicsőségére.

 

12. És amikor Én-Lil aranyfokosát a Földre szállt Em-Bar kezében látta, villámfényt szórt arra és mennydörgésként így hallatszott szava a Földre:

 

Szövetséget kötöttem veled kosi Em-Bar a Fokos erejével. A Föld ura lész mindaddig, míg hűséggel szolgálod és megtartod Szövetségemet.”

 

13. Az Ég lakói pedig jól segítették a földi kosiakat a Szövetség szerint. Bőség és boldogság fakadt a Földön a Fokos ereje által.

 

14. Városokat épített a Fokos, és a Fokos Háza lett az Igazság szentélye, de a Szövetség ellen lázadó házat, az engedetlenség otthonát is a Fokos dönti romba.

 

15. Lemetszi a gonoszság fejét. Letöri koronáját és kivágja gyökerét, de segítője és oltalmazója a Jóság virágát termő Életfának.

 

16. Én-Lil Atya meghatározta a Fokos hivatását … és az Ég és Föld közötti Szövetség ereje által pedig mindörökre rendelte azt, hogy: „A fokos dicsértessék…!”

 

17. Az Ég lakói jól teljesítették a Szövetséget. Mert ahogy a földi ember Em-Bar testében él a Lélek fénye és annak ereje által uralja, formálja az anyagot – folytatva Iz-Ten akarata szerint a Teremtés munkáját; ugyanúgy az Ég lakói között Én-Lil volt az, aki a Lélek – Én-Lil – ereje által teremtett tovább minden anyagot és testet.

 

18. Én-Ki áldotta meg – a Szövetség szerint – a Tudás Fájának országát; fákkal, növényekkel, madarakkal és állatokkal sokasítva meg azt a Föld színén és aranyat, ezüstöt, rezet és mindenféle ércet rejtett annak belsejébe. Az Ég lakói közül ls-Kur lett ezek gondozója, mert ő hozta az aranyat és az ezüstöt az Égből a Földre.

 

43

 

19. Aztán a négy folyó vizeit gazdagította Én-Ki bőséggel és a halak sokaságával. A vizek vigyázójául En-Bi-Lulu-t rendelte az Égből.

 

20. Az Em-Bar fiai pedig – a Tudás Fájának erejével – ekét és igát szerkesztettek. A Fokossal formálták azt. Elvetettek Én-Lil által a földre adott magvakat és kalászba szökkent gazdag termés ékesítette a földi mezőket. Öntözőcsatornákat is épített a Fokos és ezek gondozójául Én-Ki az égilakó Én-Kim-Du-t tette.

 

21. Bőség és öröm lakozott a Földön. Házak építésébe kezdtek és a téglavetésre, a téglavető formák készítésére az égilakó Kabta tanította meg a kusok nemzetségét.

 

22. Az állatok is megszaporodtak. Istállókat építettek nekik. Tejüket lefejték. Én-Ki úgy akarta, hogy Dumuzi – az Ég hű pásztora – tanítsa meg Én-Lil népét az állatokkal való bánásmódra és tejük felhasználására. Így tartották, őrizték az Égiek a földi Kusokkal, Én-Lil Szent Fokosának népével kötött Szövetséget.

 

Ez a mi ószövetségünk, mely a sumíroknál és a szkítáknál is a vallásos hiedelem szent tartalma volt, hiszen mindenütt, ahol a mi népünk lakozott, használták a „munka fokosát” és a királyi tekintély – a „szent szövetség” megtartásának jelképéül – aranyból készítette el En-Lil szent fokosát úgy, amint annak leírását az ékiratos táblán találjuk. Tehát lapis lazuliból van a foka. Sumériában is és a szkíták földjein (Magyarországon is) megtalálták a régészek ezeket a leleteket, melyek legszebbjét a szkíta kincsek közölt láthatjuk. Tehát Jézus sumír – arám – szkíta hagyományismerete biztosan tudott erről az ószövetségről. De azt is jól tudta, hogy népénél a sok szenvedés a feledés fátylát borította a hagyományokra és a földön való megtelepedést, boldogságot, munkás, jó életet biztosító, de feledésbe ment ószövetséget olyan „Új Szövetséggel” kell életre hívni, mely feltámadást ad a lelki sebesülteknek. – Jézussal kell tehát vérszerződést kötni a magyar népnek is, ha letargiába süllyesztett állapotából fel akar támadni. – Igyuk tehát a kehelyből igaz magyar hittel Jézus Urunk vérét, a feltámadás vérszövetségében.

 

Ezt a mi ószövetségünket tartalmazó ékiratot prof. Kramer olvasta le a Philadelphiai Egyetemi Múzeumban tárolt táblákról és a „Fokos (pickax) teremtése” címen közli könyvében. (The Sumerian Mithology, Harper, NY, 1961. 51-53. oldal). – Megemlíti, hogy itt van leírva a sumír hitvilág álláspontja a világ teremtéséről és isteni megszervezéséről.

 

– A Magyarországon dolgozó héber Komoróczy magyarra fordította prof. Kramer olvasatát és mindent megváltoztatott benne, ami esetleges sumír – magyar vonatkozásokban értéket képvisel. Annak ellenére, hogy a „pickax” angol szó magyarul „fokost” jelent. Komoróczy csak „A Kapa Teremtése” címet adott a mi „ószövetségünknek”. Megértjük, mert héber.

 

44

 

 

 

Így látta Mór József festőművész at ószövetségünket

 

45

 

II.

A mi ószövetségünk szent hagyományai

 

NEM szabad egyszerűen átsiklani azon a hamisításon, hogy valaki a sumírul írt „fokos” szót „kapának” fordítva adja a köztudatba, mert a fokos létezése, használata és az életben való állandósítása szorosan összefügg a „tudás népének”, a Mah-Gar-nak, Istentől rendelt azon feladatával, amelyet a „nagyhatalmas-nemzetség” minden népcsaládja elismert és tiszteletben tartott. Itt tudnunk kell azt, hogy ez a „nagyhatalmas-nemzetség” olyan egy-azonos nyelvet beszélt, melynek csak nyelvjárási (dialektikus) eltérései voltak az egymástól távol eső földrajzi települések szerint. Ugyanis sumírul Ku-Mah-Gar-Ri-Es-Ma volt a neve annak az országnak, ahol ez az egy-azonos nyelv uralma volt és – mai ismereteink szerint meghatározva – magába foglalta a Kárpátmedence – Káspi-Aral térség – Kaukázus – Mezopotámia (két folyó országa) területét.

 

Így történt azután az, hogy amikor Sumériát, vagyis azt a földet, ahol az „Isteni kinyilatkoztatást” kapta meg a Mah-Gar nép a „Fokos szövetségével”, elöntötte a vízözön és elpusztultak az emberek, akik nem tartották be a Szövetséget. – A Kárpát-medencéből és a többi területekről érkezett az új „feltöltés”, de a fokos gyártásának törvénye (monopóliuma) a kárpát-medencei népre szállt, és innen látták el a fokossal a „nagyhatalmas-nemzetség” minden törzsét, minden népcsaládját.

 

Itt közlöm korunk egyik híres kutatójának térképét, mely mutatja a fokos gyártási helyeit és az ásatásokból lelt formáit is.

 

 

 

46

 

A kutatók egyöntetűen „Szkítiába tartozó földnek” ismerik fel a Kárpát-medencét és környező térségeit és lakóit „szkítáknak” mondják. Tudnunk kell azt is, hogy a „szkíta” elnevezés a görög történetírás szerinti és ők azt a területet nevezik „Skythia” néven, amit mi sumírul Ku-Mah-Gar-Ri-Es-Ma írással fedeztünk fel és – a görög mód szerint – mindazok a népek „szkíták”, akik ezen a területen éltek. Sumériát azonban a „Négy folyó” országának kell nevezni és beletartozik a „Kusok földje”, éppen úgy. mint a mai Palesztina is.

 

Azon se csodálkozzon senki, hogy a mi „ószövetségünkben” a „Fokos Szövetségben” szerepelnek olyan „tanító égi lakók”, akik az „ércek gondozói”, a „vizek vigyázói”, az „öntözőcsatornák őrzői” stb. A gondviselés hite szerinti kinyilatkoztatások eredményeként kell venni ezek létezését. A különbség a mai „keresztény szentek” és e gondviselő „égi lakók” között csak az, hogy a kereszténység szentjei földi embereknek a pápa által elismert és felmagasztalt „másvilágra költözött” formái, míg a mi „ószövetségünk égi lakói” az asztrális isteni – de megszemélyesített – erők maguk, melyek mindegyikének hiedelme valamelyik égitesthez és annak sugárzásához kötődik. Jó lenne itt ismerni az éghez kapcsolt magyar mondáinkba rejtett „magyar planétáriumot”. Csillagaink régi nevei ószövetségünk sok titkát felfednék. Itt most én kérem e sorok olvasóit, így: Keressetek, kutassatok és a csillagos ég sok-sok világító lámpásának régi magyar nevei is elvezetnek majd Benneteket a Betlehemi Herceghez.

 

Eddigi fejtegetéseink egyre jobban buzdítanak minket arra, hogy – miként Jézus mondta – tudakozzuk a régi írásokat. Fogadjunk szót Neki, hiszen tanítását csakis e régi írások alapján tudjuk helyesen értelmezni. Ezek nélkül félremagyarázhatok és félreérthetők. Vegyük most vizsgálat alá azt az envagéliumi részt, mely szerint Jézus a kenyeret említi. – Miután éppen a régi írások alapján felderítettük az „Újszövetség” valóságos jelentőségét és értékét, megtudtuk azt is, hogy miért rendelte Jézus Urunk így: „Igyatok ebből mindnyájan, ez az én vérem, az Újszövetség vére.” Most a pohárhoz tartozó kenyér jelképes misztériumát is fel kell derítenünk a „régi írások” értelme szerint. Az evangélisták így írják Jézus szavait erre vonatkozólag:

 

Én vagyok az Életnek kenyere”

 

Én vagyok amaz élő kenyér, amely a mennyből szállt alá; ha valaki eszik a kenyérből, él örökké. És az a kenyér pedig, amelyet én adok. az én testem, amelyet én adok a világ életéért.” (Jn 6:51)

 

Aki nem ismeri és nem „tudakozza a régi írásokat”, attól nem szabad rossznéven venni, ha a judeai-kereszténység tanítása és filozófiája szerinti „zsidó Jézus” ezen szavait teljesen anyagias módon értelmezi és a primitív népek kannibalizmusához hasonlítva, egyszerűen nem lesz részese semmiféle „újszövetségnek”. Még a legjobbik eset, ha egyéni úton keresi az Istent. Sajnos vannak olyanok is, akik valóban megtagadják Jézust és létezését kétségbe vonják.

 

47

 

Mi éppen azért indultunk el a Betlehemi Herceg keresésére, hogy ezeket a Jézushoz tartozó misztériumokat felderítsük. Tesszük ezt tehát a kenyérrel is.

 

De nem lehet az Istentől eredő örök folyamatosságot megszakítani vagy annak egyes részein átugrani. Így a kenyér, illetőleg az élet kenyere, pontosabban mondva a mennyből alászállt élő kenyér fogalmát csak akkor tudjuk megérteni, ha tisztán és világosan meg tudjuk látni, elmélyült tudással felfogni azt a titoknak minősített metafizikai valóságot, amit Jézusnak azon kijelentése rejt, hogy: „Én és az Atya egy vagyunk!” (Jn 10:30)

 

A megértéshez bizony itt is vissza kell menni a „régi írásokhoz”. Az emberiség legrégibb írott törvénytáblájához kell fordulnunk. Ez pedig a Kr. e. kb. 2100 évben Sumériában uralkodó bölcs király idejéből való. A király neve Ur-Nammu. A mészkőből faragott kőtábla fényképét itt bemutatom. A legfelső részén egy hatágú csillagot látunk, melyet alul csaknem körbefog a kelő-hold (újhold) jelképe. A „hatágú” csillag közepén lévő félgömbből indulnak ki a csillagcsúcsok és alattuk, jobban mondva a félgömb alól, fénycsóvák sugároznak a csillagcsúcsok között. A fényből született világmindenség örökkévalóságának szimbóluma ez a sumír hitvilágban, mely rejteki nyelven tárja fel a hívőnek a Teremtés Titkát és az „isteni teremtő erők” létezését. Persze ez az ábrázolás is az emberi lelki elmélyülés tisztánlátásának eredménye, de nyugodtan nevezhetjük a legrégibb „isteni kinyilatkoztatás”-nak is, mert ennél érthetőbben és világosabban egy vallási hiedelem sem bírta megközelíteni az Istent és Igazságát, és még hozzátehetjük nyomatékként: Jézus szavai csakis ezt erősítik meg.

 

A sumír hitvilág titkait a szimbólumok rejtik, hiszen a jelképek minden emberben elvetik a gondolkodó elmélkedés magját és közvetlen hatnak az érzelemre is. Sokaknál intuitív meglátásokat eredményeznek, tehát sokszor az írás erejénél is közvetlenebbek. A régi írások és jelképek együttes kiértékelése adja mindig a valóságot.

 

A „hatágú” csillag a sumír kozmológiában a „kétszeri hármasság”. Ezt a kétszeri hármasságot ugyanolyan formában találjuk a sumír geometriában, mint ahogyan ma a zsidók mutatják a „Dávid Csillagot”. Nyilvánvaló tehát, hogy ezt is a babiloni fogság idejében ismerték meg és kisajátítva, beiktatták a saját kánonjukba.

 

Hogy ez a kétszeri hármasság a sumírok kozmológikus hitvilágának (vallásának) tartalma volt, azt bizonyítja a hozzájuk elérő és ma „gnosztikusnak” nevezett hajdani világszemlélet. Ugyanis a régi gnosztikus írások megőriztek egy Jézustól eredő „Miatyánk”-ot, melynek szövege – néhány lényeges kifejezésben – eltér attól a Miatyánktól, melyet a kereszténység evangéliumában találunk. Ez a gnosztikus Miatyánk így kezdődik:

 

Mi Atyánk és Anyánk! Te, ki túl rajtunk és bennünk vagy, Szenteltessék meg a Te neved a kétszeri hármasságban.”

 

A sumír kétszeri hármasság jelképének értelme és jelentéstartalma Jézus Urunk minden mondását teljesen érthetővé teszi és az eddig parabolának nevezett kijelentéseit logikusan magyarázza.

 

48

 

Tanuljuk hát meg most itt együtt az „örök kétszeri hármasságot”. íme: Ur-Nammu törvénytáblájának homlokán levő hatágú csillag hitvilági tartalmát mutatja a lenti geometrikus rajz. A közepén lévő félgömb neve sumír nyelven ,AZ” (a magyarul nem tudók így mondják: „ász”), és értelme, jelentéstartalma megegyezik a hindu bölcselet „Brahman” gondolatával. Tehát: a Létnek, a Világegyetemnek ősokát, az egyedülvaló, de a fénnyel mindenekbe létet árasztó, önmagában teljes, de szóval és értelemmel el nem érhető, önmagában valós, kiegészítésre nem szoruló, hiperabszolút értelemben vett Istenvalóságot jelenti. „AZ” maga a „Lét”, tehát nem létezik mert a létezés már funkció, melynek előfeltétele a „Lét”.

 

 

 

A sumír bölcselet szerint „AZ” a létezést a Lét fényárjában működő Isten-valósággal rendelkező „kétszeri hármasság” teljességével hozza létre. Ez a kétszeri hármasság az ősök megnyilvánulása és benne az Istenem már megszemélyesíthető, hogy az emberi képzelet legalább egy támaszpontot kapjon, az Egy az Isten, az Úr, a Teremtő Erőkomplexum elképzelésére.A sumír hiedelem szerint Isten (Íz-Ten), a maga egységének mérhetetlen voltában csak szimbólumokon, közvetítő jelképeken át gondolható el és ezek a jelképek pozitív sajátságok, melyek a megnyilvánuló Egy-nek számunkra is

 

49

 

felfogható tevékenységét példázzák, és mint majd látni fogjuk, a „kétszeri hármasságban” ez a bölcselet az Íz-Ten hatalmát három tevékenységben látja.

 

Ezek: a Teremtés, a Lét fenntartása és az élet-teremtés (újjáteremtés, újjászületés). Ez a három tevékenység (aktivitás) oly háromság, mely lényegében „Egy”, de az „égi és a földi ügyekről egyidöben való gondviselés a „kétszeri hármasságot” leszi Eggyé. Így fejezi ki tökéletesen az oksági összefüggés területén mozgó gondolkodás számára a megközelíthetetlen lényegeket ezen jelképben rejlő misztikus szemlélettel.

 

A sumír hitvilágnak névvel ellátott „istenalakjai” azonban nem a sokistenhit pantheonjának személyei, hanem az Univerzumban észrevehetően ható részerők és a nagy fényességből áradó és az embernél magasabbrendű, tiszta szellemi erők, lelki hatalmak.

 

Most az elkövetkező részletes magyarázattal emelkedjünk fel egy magasabb szellemiségből fakadó „átéléshez”, hogy egy nekünk eddig nem tanított úton emelkedjünk fel a „Nagy Egészhez”, és szellemi erőinket összefogva közelítsük meg az „Egyisten” fogalmát.

 

Bemutatott jelképünkben – ismétlem – a sumír bölcselet szerint: Énlil-Énki-Amatuanki „hármasság” az „égi ügyek” intézője, a Teremtés létrehozója. A valóságos teremtő erők, melyek (akik) mindegyike – a földi ügyek rendjének az örökkévalóság ragyogásához és világosságához való besorolása céljából – tükörfényi helyzetét kapja a másik hármassághoz.

 

A minket most igen érdeklő misztérium: Én-Lil és Én-Ki egysíkon való szimbolizálása, a megosztott feladatban való lényegi egybetartozás, ahol: Én-Lil az „örökkévaló Lélek forrása”, és Én-Ki „a Lelkiség szétosztója, a teremtményekbe való átvitel végrehajtója és gondozója”. A földi létünkről gondoskodó „átlényegülésüket” jelképezi a másik hármasságban – szintén egysíkon élő Fény-Atya és Fény-Fiú és ők Egyek a gnosztikusok által is Szentléleknek nevezett Fény-Anyával, az örökké életet adóval.

 

De a bemutatott „kétszeri hármasság” sumír jelképéből érzékeljük az „örök törvényt” is, mely szerint: csak „Az” akarata, tudata és hatalma által válnak a Teremtő Erők a Fény Egységévé, hiszen mindegyikük csak a szimbólum geometriai középpontján áthaladva (vagyis „Az” hatalmából és engedélyével, rendeletével) kapja meg tükörképi lényegét és feladatát, ahol, s amelyben a Fény-Atya EGY a Fény Fiúval és a Szentlélekkel…és, itt van előttünk – sok ezer évvel a keresztény felfogás keletkezése előtt – az „Atya-Fiú-Szentlélek egysége”.

 

Maradjunk most meg további vizsgálódásunkban ennek a bölcseletnek a vonalán és keressük meg az evangéliumi írásokban Jézus mondásait, kijelentéseit. Meglepetten kell látnunk, hogy Jézus mindig az „Atyáról” beszél. Jegyezzünk csak ki néhányat belőlük. íme:

 

Miként elküldött engem amaz élő Atya és én az Atya által élek.” (Jn 6:57) „Bizonyságot tesz rólam az Atya, aki küldött engem.” (Jn 8:18)

 

-„……mert én nem egyedül vagyok, hanem én és az Atya…” (Jn 8:16) – „Én és az Atya egy vagyunk!” (Jn 10:30)

 

50

 

A feltételezésen már túl haladunk, amikor azt állítjuk, hogy Jézus szavaiban, feleleteiben és tanításában ez a – régi írásokból kivehető – bölcselet kap értéket és biztosan állíthatjuk: nem azért jött, hogy a saul-páli állandó „bűntől való szabadulás” ideológiáját tanítsa, hanem – mint mondta – „hogy senki se maradjon sötétségben.” Vagyis, a Mindenség igaz Törvényét ismerő, a Lélek által megelevenített (Jn 6:63) és egymást szerető emberek társadalmát kialakítani, a jóságos Mennyei Atya gondviselésének hitében.

 

Tanítását „Igazságnak” nevezte és „az Igazságból valók hallgattak az ő szavára” (Jn 18:37), – mert hitték, hogy a „beszédek, melyeket Ő szól, az Lélek és Élet.” (Jn 6:63).

 

Miután pedig a sumír bölcselet az egyetlen, amelyben Jézus szavai „Írásbeli” gyökeret lelnek, el kell fogadnunk a „kétszeri hármasság” jelképes, de értelmes és igaz bizonylatát arra vonatkozólag, amint Jézus mondta: „Én és az Atya EGY vagyunk! ”

 

Jézus küldetésének, földön való megjelenésének igazságában el kell hagynunk azt a zsidó-keresztény felfogást, mely szerint: Az Atya földünkre küldte Fiát, hogy feláldozza magát és ezzel elvegye a világ bűneit. A keresztény egyházaknak e tanítása a mózesi törvényekben gyökerezik (3 Móz), ahol pontosan meg vannak határozva a bűntől – áldozatok hozatala általi – megszabadulás feltételei. Jézus pedig éppen ezeknek ellenkezőjét tanította. Ezért nem lehet és nem szabad a zsidó hiedelem szerint kialakított „istenalakot” azonosítani Jézus „Jóságos Mennyei Atyjával”. Ugyanis a „Jehova” a zsidó vallásfilozófia által formált, valláspolitikai istenalak, aki kegyetlen és bosszúálló. Jézus Urunk a Földre szállt szeretet által vallott, hitt és bemutatott Szerető Mennyei Atya jóságos, gondviselő, gyógyító; vagyis éppen olyan, mint a „Fény-Fiú, aki egy Vele”.

 

Semmiképpen sem lehet tehát a Jézus által nevezett „Atya” és Jézus között oly függőségeket gondolni, amilyen pl. az én apám és köztem, vagy a te apád és közted van, hisz a biológiai törvény ellenére sem vagyunk egy-azonosak úgy, amiként Jézus mondja magáról, hogy „Én és az Atya egy vagyunk”. -Tehát csakis a sumír bölcselet felfogásával kell egyetértenünk, ahol Én-Lil és Én-Ki valójában egy és csak azért kellett Én-Lil-nek a Fény-Atyá-tól Én-Ki-vé, a Fény Fiú-vá átlényegülni, hogy emberi gondolkodásban érhetővé váljék a Lélek-Világnak az Anyag-Világban való megjelenése. A Lélek-világi Atya tehát más megjelenési formát vesz fel, – ismétlem: az örökkévalóság emberi elképzelésében – ahhoz, hogy az Anyagi Világhoz való hozzáférése az emberi gondolkodásban felfogható és érthető legyen. – Egy közvetlenebb példával talán úgy magyarázhatom: Mátyás nagy királyunk volt. De amikor azt akarta tudni, hogy mi történik a népénél – Mátyás diáknak öltözött és a diák azt mondta: „Én és a király egy vagyunk.”

 

„AZ” Isten örökkévalóságának szintjén ilyen egységet jelent Jézus Urunk diadalmas szava: „Én és az Atya Egy vagyunk!” De a „Fény” birodalmában az Atya a mi életet adó Napunk és a Fiú – az erejében mindig visszatérő, feltámadó Naperő.

 

51

 

Ő a „kisebbik” Fény. egy-azonosak. Jézus Urunk isteni kinyilatkozása csakis így jut lelkivilágunkba. Fogadjuk be tehát így a Fény-Fiút, kegyelmet kérve földi életünkre.

 

* * *

 

Ez az igazság, amelyet Jézus magára és saját mivoltára vonatkozólag hirdetett és tanított, mai szaknyelven mondva, egy metafizikai valóság, mely a sumír ékiratokon található és nyugodtan „isteni kinyilatkoztatásnak” nevezhető hiedelem alapjait képezi. Forrása: az a csodálatos égi látványosság, amit napfogyatkozáskor láthatunk. Amikor a Hold teljesen és pontosan elfedi a Napot, a napsugár hatágú csillagként mutatkozik és pontosan ugyanazt látjuk az égen -valóságos tündöklésben, mint amit Ur-Nammu törvénytáblájának homlokán, az örökkévalóság jelképeként, a bölcs és az „Égnek Könyvét” ismerő, sumír tudósok odaillesztettek.

 

A „hatágú csillagformában” kiáradó Fény közepén látszik „AZ” és a Hold lassan lefelé haladva, rövid idő múltán valóban körülveszi a még mindig tündöklő „hatágú” csillagot. Ezt látjuk az égen.

 

1992 júniusának végén volt Napfogyatkozás és nagyon jól látszott az égi tünemény itt Argentínában. Tehát magam is meggyőződtem az „égi kétszeri hármasság” létezéséről. De véletlen lenne a történelmi esemény, hogy Jézus Urunk keresztre feszítésének napján is volt Napfogyatkozás, mely akkor volt teljes az égen, amikor bekövetkezett az a pillanat, amit a hívők így neveznek: „elvégeztetett.”

 

A saját tapasztalatom azután azt a meggyőződést alakította ki bennem, hogy a „kozmológikus szemléletű vallások” éppen azért alapítják hiedelmük tanait a „Fény” örökkévalóságára, mert ezt senki sem tudja kisajátítani és egyházpolitikai célra monopolizálni. A „Fény” mindenkié, mert az életet adó Napunk mindenkire egyformán ragyog. A kérdés csak az, hogy az ember hol halad…? A Fényben vagy az árnyékban? ..A „Fény Szentháromságát” tehát azért találjuk meg Zarathustránál is – éppenúgy, mint a sumíroknál – „Fényatya-Fényfiú és a Fény Szüze” elnevezéssel. Természetesen külön tanulmányt igényel ennek Jézus tanításával való összehasonlítása, hiszen Zarathustra a „sötétség”-nek is isteni erőt tulajdonít, míg Jézustól – az evangéliumi írások szerint -csak egyetlen egyszer halljuk, hogy a zsidókat a gonosztól származtatja, mondva nekik:

 

Ti az ördög atyától valók vagytok, és a ti atyátok kívánságait akarjátok teljesíteni. Az emberölő volt kezdettől fogva, és nem állott meg az Igazságban, mert nincsen őbenne igazság. Mikor hazugságot szól, a sajátjából szól: mert hazug és a hazugság atyja.” (Jn 8:44)

 

Nagyon meggondolandó és történelmileg hozzánk érő intés ez. – Az ortodoxia teológiája messzire elkerüli azt a valószínűséget, hogy Jézus még az ortodox szellemben írt szentiratokban is talán Jehovát nevezi „ördögatyának”, hiszen nagyon jól ismerte a zsidók vallási tanításait és hiedelmét.

 

De itt egy másik kérdés is felvetődik! Ugyanis az evangéliumokból egyáltalában nem magyarázható és indokolható Jézus azon szokása, hogy az Olajfák

 

52

 

hegyén lévő és a zsidók által a „korrupció helyének” nevezett Astarte templomba járt imádkozni, miként azt írva találjuk eképpen:

 

……méne az Ő szokása szerint az Olajfák hegyére; követék pedig Őt az Ő tanítványai is.” (Lk 22:39) – …..éjszakára pedig kimenvén, a hegyen vala. mely az Olajfák hegyének neveztetik. És kora reggel hozzá megy vala az egész nép, hogy hallgassa a templomban.” (Lk 21:37-38) – „És dicséretet énekelve kimenének az Olajfák hegvére.” (Mk 14:26).

 

Írhatnánk még több idézetet, Jánostól is, de ez a legutolsó, Márktól idézve, a legfontosabbnak látszik azért, mert az evangélista bizonyítja azt, hogy a Vérszövetség megkötése után mentek ki együtt az Olajfák hegyére, dicséretei énekelve. - Önkéntelenül feltámad az emberben az a logikus kérdés, hogy: Kit dicsértek énekelve? …Milyen volt az éneklik?…Kitől tanulták azt és miért énekeltek „dicséretet” éppen az Olajfák hegyén, ahol a zsidók által utált Astarte (a galileusok vallása szerinti ‘Fény-Szűzének’) temploma volt?….

 

Ezekre a kérdésekre a judai-keresztény evangéliumok szellemében gondolkodva választ adni nem lehet. A logika azonban a gnosztikus írásokhoz küld minket vissza és ezek alapján – ha csendesen is, de félelem nélkül – talán azt mondhatjuk, hogy Jézus a Szentlélekként megnyilatkozó Fény-Szűzét dicsérte tanítványaival az Olajfák hegyén lévő „Szűzanya” templomban. - Az evangéliumokból csak a „hiányok” és az elnevezések pontatlansága következtében előálló „nem világos” kifejezések használhatók fel e történelmi nyomozásunkban. Ugyanis ezekben Jézus különbséget tesz a „Szentlélek” és az „Igazság Lelke” között. János evangélista tudósít az „Igazság Lelke” jézusi kifejezés állandó használatáról (Jn 14:17, 15:26, 16:13), és ezt a Lelket Jézus az Atyától származtatja (Jn 15:26).

 

A „Szentlélek” fogalmát nem tanítják az evangélisták. Egyedül Márk, aki írásának 13. részében tudósít Urunk buzdításáról, amit azoknak ad, akiket „törvényszékeknek adtak át, gyülekezetekben vernek meg én érettem”…mondva, hogy a „Szentlélek szól” majd a szenvedők helyett. (Mk 13:11) – Minden valószínűség szerint tehát Jézus az „Atyától jövő lgazság-Lelke” kifejezés alatt a „kétszeri hármasság” földi – tehát emberben megnyilatkozó istenes Lelkiség erejét értette, és a Szentlélek Nála is ugyanaz volt, mint a gnosztikus tanításokban; vagyis a mindenkiről egyformán gondoskodó és mindenkit védelmező égi Édesanya – a „Fény Szüze”, aki – éppúgy mint a Fény-Fia – öröktől fogva lett.

 

Ezt a meglátásunkat megerősíti az a történelmi valóság, mely szerint az apostolok által a Pártos Birodalomban és – mint az egyházi iratok írják -Szkítiában megalakult Jézus-hitü egyházak azonnal bevezetik a kultuszba a Fény Szüzének tiszteletét, és az achemenida – perzsa – már meglévő -zarathustrai vallásban lévő Fény-Szüzének – „Anahit”-nek nevén ismerik. Tehát a szkíta-sumír Ama-Tu-An-Ki, az évszázados feledés és titokként viselt imádat után Anahit-ként támad fel és él a templomi „szent tűzben” és a hívő lelkekben.

 

A saul-páli ortodoxia azonban száműzi a „Fény-Szüzét”. Megtartja az Atya-Fiú-Szentlélek „szentháromságát”, de a „Szentlélek” náluk csak olyan

 

53

 

elvont isteni hatalom, amelyért állandóan imádkozni kell a bűnök enyhítése és az „áldozat” által való megbocsátásának érdekében. Itt a Lélek nem „Anya és Szűz. Nem párja az égi Atyának” – Nem az a ‘Szentlélek’, amelyik a Világra leszállt; nem az, amelyiktől Jézus született…miképpen a gnosztikusok hitték és evangéliumukban leírták (L. a gnosztikus „Fülöp evangéliumot”).

 

Aztán csaknem 600 év telik el addig, míg Jézus Édesanyját elismeri az ortodoxia „Szűzanyának” és tiszteletére Alexandriában megépül az első hajlék. De a mai napig sem azonosult a „Fény Szüzével”, aki a „szent-tüz” Szentháromságában él örökké. A templomban égő örök mécses, vagy örök „szent-tüz” – mint az „örök-Fény-Szentháromságának jelképe” biztosította a vallási békét a Pártos Birodalomban létesült Jézus-hitü, majd később „manicheus” és a perzsa zoroasteri hiedelmek között.

 

Annak bizonyítására, hogy a hit ereje a politikai államhatalom elhatározásait is befolyásolja, hadd mondjak itt el egy érdekes történelmi példát: A Pártos Birodalom Kr. u. 256-ban megszűnt és uralkodtak a szászánida-perzsák. A Jézus-hitü pártos-hun-mahgar-szkíta nép északi testvérei felé vándorol és nagy részük „avarként” érkezik a Kárpát-medencébe, ahol megszületik a Nagy Avar Birodalom, akinek Bizánc hatalmas összeget fizet aranyban évi „békeadó” fejében. A „Fény-Szentháromság” hiedelme is beérkezik a Kárpát-medencébe a Jézus-hittel és a zoroasteri hagyományokkal. Fel kell ismerni tehát azt, hogy a volt Pártos Birodalom népessége a „Szent-Tüz”-i hagyományokat vallásos kegyelettel ápolta. – A züllött és gőgös Bizáncban már a judai-kereszténység volt az államvallás és Heraklios császár elrendelte a „Szent-Tüz” meggyalázását azzal, hogy mindenkinek bele kellett köpni abba. Maga is megtette ezt. Kr. u. 627-et írtak, amikor a „Szent-Tüz” gyalázás megtorlására létrejött az avar-perzsa szövetség Bizánc megbüntetésére és a hatalmas avar haderő egy „Baján-fi” vezérletével legyőzte Bizáncot és a békekötést a harc után beérkező perzsa haderő vezérére – Sarbaraz-ra – bízza a kegyelemért esedező görög követséghez intézett utasításával, maga pedig hazatér hadával. – Ez az ostrom ékes bizonyítéka annak, hogy avar őseink már Jézus-hitüek voltak és a „Szent-Tüz” nekik azt a „Fény-Szentháromságot” jelentette, amit a gnosztikusok hagyatékaként a fentiekben ismertettünk. Ugyanis, ha Zoroaster-hivők lettek volta, nem kellett volna nekik Szászánid-Perzsiát elhagyni, mert csak az apostolok által alapított Jézus-hitü mágus-vallást üldözték a Zoroaster-hivő mágusok és sugalmuk szerint az uralkodó hatalom is, mely – Eusebius szerint – 360 Jézus-hitü templomukat romboltatta le.

 

A „magyar” történelemben igen fontos adatok ezek, hiszen igazolják a magyar népnek Jézus Urunkhoz való hűségét és azt is jól megmagyarázzák, hogy az I. Istvánnal megindult római, judai-keresztény „térítés” miért nevezett minket „pogánynak” és miért irtották könyörtelenül a „Szent-Tűzi Szentháromság” Jézus-hitében megmaradókat, akik semmiképpen sem akarták Pártus Hercegüket ismét és ismét az ún. „Istentiszteleten” feláldozni.

 

Ismerjük fel végre azt, hogy ezek a „térítők” a Saul-Pál által kialakított zsidó-Jézus nevében „térítettek”. Nem a Szeretet Törvényét követték, hanem a „szemet szemért, fogat fogért” kegyetlenséget gyakorolták. Ugyanazt végezte

 

54

 

ez az „ortodoxia” a magyar néppel, mint amit 800 évvel előbb a gnosztikusokkal elkövetett. Az „írott hagyaték” a „Fény Fia” hívőkkel együtt került pusztításra. Folytatódott aztán ez az elmúlt 1000 évben. Azért nincsenek „rovásírásos” emlékeink. De ha Jézus parancsát követjük és „tudakozzuk a régi írásokat”, majd „nálunk lakik és bennünk marad ama Igazság Lelke”.(Jn 14:17), amire az evangéliumi jézusi szavak tanítanak. De majd győzhetetlenné teszi ezt a Lelkedet a Fény-Szüze ….az a védő, óvó, gondoskodó „Szent-Lélek”. akiről a gnosztikusok oly szépen, okosan és kedvesen tudósítanak. És ebben van a Betlehemi Herceg keresésének a legszebb és magasra emelő misztériuma.

 

Alkalmazkodva ehhez a sumír és jézusi bölcselethez, így mondom: Meg kellett tanítanom olvasóimat a „régi írások” és a hozzájuk tartozó „jelképek” értelmezésére annak érdekében, hogy mindnyájan beállhassunk a Fénybe és a Tudás erősítse meg bennünk az Igazságot.

 

De most – e sok termékeny elkanyarodás után, vissza kell térnünk eredeti témánkhoz – a KENYÉRHEZ:

 

Az említett idézetekben Jézus önmagát „az égből alászállt kenyérnek” nevezi, de így is mondta: „Én vagyok az életnek ama kenyere, aki hozzám jő, semmiképpen meg nem éhezik.” (Jn 6:35)

 

A „régi írások” kutatása segítségével tudjuk csak felfogni ezeknek a szavaknak valós tartalmát és a jézusi szándék szerinti helyes értelmezését. Ne csodálkozzon tehát senki módszeremen, hogy megint átugrok kétezer és néhány száz esztendőt az összehasonlításban, és visszamegyek a sumírok bölcs királyának – Gudeának - ékirataihoz. Teszem ezt egyrészt azért, mert a mi „hagyománytanunk” csak Jézust és a sumír Gudeát ismeri oly „emberfiának”, akik egyformán az Istenes életben megszilárdult valóságos és igaz SZERETET tanítói voltak.

 

Igazságuk, amit hirdettek, örökérvényű marad akkor is, ha az emberi gyűlölet és a másokon való uralkodás kegyetlen akarata nem állandósította az emberiségnél a SZERETET királyságát. Kétezer év távolából ugyanis mind a ketten a szerető, gondoskodó, kegyelettel teli Jó-Istenről beszéltek, aki maga az Igazság. E közös tanításuk törli el a közöltük lévő évezredeket. Tekintsünk hát bele Gudea ékirataiba, most itt, e témánknál, az „életnek ama kenyere” keresésében.

 

Véletlennek semmi esetre sem lehet mondani azt, hogy Gudea is „égi eredetűnek” mondja a kenyeret és a templomban adja a hívőknek azért, hogy az „lsten-Fiúság ereje” töltse be a lelküket.

 

Az alábbiakban közlök egy részt Gudeától. Itt kenyeret adó égi királynak (Bagár) nevezi az Istent, akinek e kenyéradás hálájaként, külön templomot épített.

 

Gudea tanítása szerint: „a kenyér az Isten maga” ….és amint írja az itt közölt szövegében: Im-Ti-A-Ta …..Az élet vizével meghinti”…Ninda-Gis-Bi-Sum….. megtöri a kenyeret” …A-lnin-Ni-De…..Istenanyához kiált” …Bagar

 

55

 

 

 

(lelkiséget adó) Királyomat …és most szó szerint fordítva így: „meg-neki-töm imát meg-neki töm” - vagyis a kenyeret adó Istent halmozza el imádsággal, mialatt mindenkinek ad a kenyérből. Mily érdekes visszhangja ennek a 2000 évvel későbbi jézusi intés így: „Egyétek! Ez az én testem, amit adok a világ életéért!”A „kenyér” benned isteni erővé válik! …és ezt sokmillió ember vallja ma is. Gudea világa ide ér.

 

Az ilyen „istenes” gondolkodás másik alapja: az „Élő-Víz”.

 

Jézus így tanított erről:… „Valaki pedig azon vízből iszik, melyet én adok neki, soha meg nem szomjúhozik, hanem ez a víz örök életre buzgó víznek kútfeje lesz őbenne.” (Jn 4:14)

 

Gudea mögött nem ólálkodtak a gyűlölet hirdetői, miképpen jó názáreti Jézusunknál látjuk ezt. Nyíltan hirdette a Szeretetet és itt láthatjuk ránk maradt emlékét, az élet vizének kútfejét kezében tartó Gudea szobrát. – És így tanít: „A Te szived a SZERETET kelyhe, melyből úgy kell kiáradni annak, mint a kezemben lévő pohárból az életvize árad.” Igen feltűnő a szobron az „életvíz” ábrázolása, mert a vízfolyás elleni irányban úsznak a kishalak, jelezve, hogy van élet ebben a vízben.

 

 

 

Történelmi visszapillantásunk azonban Sumériában csak néhány évszázadban Gudea tudja a békét hozó Szeretetet megtalálni, – mert mint majd a következő fejezetekben látni fogjuk – a „feketefejűek” ismét megindítják ellene a gyűlölet kegyetlen harcát. Abban a két évezredben, mely Gudeától Jézusig terjed, találunk királyságokat, amelyek a szereteten alapuló emberi jólétet és boldog polgári

 

56

 

életet akarták biztosítani a társadalomnak, de a gyűlölet erősebb volt. A „szeretet törvényét” legyőzte a „szemet szemért, fogat fogért” ideológia kegyetlensége. És abban a pillanatban és azon a helyen, ahol ez a „hóhér-törvény” a legerősebb – megjelenik az Isten Fia, aki azt tanítja:

 

„Én új törvényi adok Nektek, hogy: egymást szeressétek!”

 

Jézusnak valóban „új” törvényt kellett adni azért, mert a Gudea óta eltelt két évezred alatt bizony igen megromlott az emberi lélekben a Szeretet. Hogy megértsük a jóságos Betlehemi Herceg szándékát, bizony igen jól vissza kell tekintenünk a múltba és meg kell vizsgálnunk az emberi lelkiség kialakulásának lehetőségeit. Azokat a körülményeket, eseményeket, amelyek befolyásolták az általános „lelki állapotot” az egyes sorsdöntő időszakokban. Végezzünk el tehát itt egy áttekintést egy olyan témakörben, amellyel a „történéseket vizsgáló” történészek csak keveset, vagy egyáltalában nem foglalkoznak, pedig a háborúknak, a gyűlöletnek indokait éppenúgy megleljük itt, mint a szeretetnek a gyökereit ebben a vizsgálódásban, amit így nevezünk: A lélektani történelem.

 

57

 

III.

A lélektani történelem

 

A sumír Gudea és a galileai Jézus időszakának történelmi helyzete – lélektani szempontból vizsgálva – igen azonos körülményeket mutat, annak ellenére, hogy megjelenésük helye nem ugyanaz. A lagasi Gudea a sémita akkádok könyörtelen pusztításai és lélekrontó kegyetlenségei után tisztítja meg népének környezetét, és emeli Istenhez a sötétségbe taszított lelkeket. Egy szellemi és lelki forradalmat vezet be. Ránk maradt üzenete, mely indokolja munkájának miért-jét, amint írja: „A nagy nyelv imája sötéten emelkedett az Eg felé…” – Félreérthetetlenül fejezi ki azt, hogy ezeket az „imákat” nem az Isten igazsága sugallta és így nem a „szeretetet”, hanem az átkot tartalmazták.

 

Jézus idejében ugyanez a helyzet és ezért hirdeti így küldetését: „Én vagyok a világ világossága: aki engem követ, nem járhat sötétségben, hanem övé lesz az életnek világossága.” (Jn 8:12)

 

Tudjuk jól, hogy Palesztina földjén a semita-judaizmus erőszakolta rá a lakosságra „vallásnak” nevezett politikai befolyását, annak ellenére, hogy a szintén romboló és pusztító Római Birodalom szedte az adót, parancsolt és hatalmával uralkodott.

 

Szeretetet” tehát ezen a vidéken találni nem lehetett, hiszen a római légiók útját a keresztre feszített rabok és foglyok halálhörgése kísérte, a judai „szanhedrin” pedig a könyörtelen „hóhér-törvényeivel” ítélte halálra mindazokat a „gentile”-ket (gojiim-okat), akik nem a judai templom, hanem a természet útján akartak Istenhez jutni. (Jézus Urunkat környező római és zsidó világ megismeréséhez e sorok írója ajánlja a heidelbergi Judeológiai Intézet igazgatójának, Ethelberg Stauffer-nek „Jerusalem und Rom” című könyvét, A. Franké AG. Verlag, Bern, 1957. – Ebben nagyszerűen le van írva az a „szeretet-nélküli” világ, mely a galileai Jézust körülvette.)

 

Ha megismerjük jól ezt az önzés és gyűlölet által fakasztott környezetet, s a benne kialakult lélektani helyzetet is felmérjük, akkor jól megértjük azt, hogy ebben a világban kellett megjelennie a szeretet-vallás újraéledésének érdekében.

 

De – ha már 2000 esztendővel Jézus Urunk előtt megvolt, élt és virult a szeretetnek a vallása - bátran kérdezheti a tudásra vágyó, hogy: „Miért veszett el…? Miért nem élt tovább…? “

 

A felelet adását rábízom korunk leghíresebb, zsidó sumerológusára, prof. Sámuel Noah Kramer-ve. aki egyik nagyszerű könyvében így határozza meg ennek a „termékeny féldholdra” eső területnek történelmét:

 

58

 

…ősi Mezopotámia történetét úgy tekintették, mint egy elkeseredett és élet-halálra menő harcot két különböző fajú nép között”….(The Sumerians their History, Culture and Character. The University of Chicago. 1963. 288. old.)

 

Azután bőséges adathalmazzal felvilágosít minket arról, hogy ez a két különböző fajú nép: a semita-akád és a nem-sémi-sumír. - Ha már a biblikus kifejezéseknél vagyunk, akkor nyugodtan nevezem a nem semita-sumír népet „kusi”, „kusita” népnek a bibliai KUS után, hiszen a mezopotámiai első sémita és „akkád”-nak nevezett, Agade-i uralom előtti utolsó sumír király Lugalzaggesi - a ránk hagyott képiratos feliratán önmagát a Kusok Fiának és a Napisten Kasának nevezi. Tehát a sumírok „Kus fiai”, még a bibliai írások és elnevezések keletkezése előtt legalább 1500 évvel és szintén „Kus Fiai” azok a népek mind, akiket majd a görögök a maguk nyelvén „Szkytha” néven fognak ismerni. És milyen érdekes a lélektani kiértékelés.

 

Ugyanis ez azt mutatja, hogy a sémita népek mindig romboltak és a kusiták mindig építettek. Ha most végigszaladunk Gudeá-tól a történelmi eseményeken, láthatjuk, hogy az utána jövő évszázados dekadencia meghozza a sémita Hammurabi-dinasztia uralkodását és rombolását. A „lélektani történelemben” feljegyezhetjük azt, hogy itt jelenik meg az erkölcstelenség a templomi prostitúcióval, mely az „ő vallásuk” egyik igen fontos alapja. Törvényt is hoz, melyet ékírással belevéset egy hatalmas diorit-oszlopba. Ez a „törvény” azonban a nem őshonos sémitáknak az előnyét és a leigázott sumír nép kirablását legalizálja és a szakirodalomban a „talion” törvényének neveznek, mely a legkegyetlenebb büntetéseket és a halálraítélésben a legborzalmasabb módszereit „törvényesíti”. A mi korunkban a marxizmus, vagy a kommunizmus törvénykezése teljesen azonos a sémita Hammurabi módszereivel és a zsidóság „szemet szemért, fogat fogért” ideológiájával.

 

Kb. 160 évig uralkodott a kusita-sumírokon ez a sémita dinasztia, míg a „kasitáknak” nevezeti kusiták (akiket a szakirodalom a hatalmas Nimrud leszármazottjainak tart), végleg legyőzték a bevándorolt sémitákat és ismét hozzáfogtak országuk felépítéséhez. A testvéri szeretet irányítja az államvezetést. megszűnik a korrupció és a templomi „vallásos” prostitúció helyett feltámad a Szűzanya tisztelete. Az emberi lélek a jóra törekszik. Isinben felépül egy gyógyhely, ahol a Szüzanya Ku-As kutyáinak nyálával gyógyítják a leprások sebeit. (Prof. Hrouda, a müncheni Maximilián Egyetem tanárának személyes közlése az iraki Isinben végzett ásatásairól, 1983-ban). És itt az iraki Isinben 1991-ben az „’öbölháború” során lebombázták azt az immár 4000 éves szentélyt is, mely a mai Lourdes-hoz hasonlóan a „kassita” Szűzanyának Gúla-nak imádatára épült a Szeretettel telitett lelkiség feltámadásának ebben az idejében. Tehát újra élt és jótéteményeivel uralkodott a kusita lelkekben ismét a Szeretet.

 

Az „Isteni Fény hármassága” adja megint a közösségi élet rendjét, csupán azzal a különbséggel, hogy a „Fény-Szüze” – Én-Lil és Én-Ki mellett Nin-Kur-Ság néven kapja a tiszteletet. (Nin-Kur-Ság jelentése: a „Magasság Nénje”, mitikusán: „az égig érő hegy Istennője”.)

 

59

 

A sok szomorú tapasztalat és szenvedés következtében „átíródik” a „Teremtéstörténet” hagyománya is. Ebben a „Fény Szentháromsága” (Én-Lil, Én-Ki és Nin-Kur-Ság) a Teremtést végző Isteni Erőkként vannak feltüntetve. Az újdonsága és érdekessége ennek a Nippurban talált és sumír nyelven írt ékiratnak az, hogy – mint prof. Arno Poebel mondja – a „korai kassita” időszakban készült; továbbá, hogy megemlíti a „feketefejüeknek” a teremtését is. „Feketefejü” név alatt a sumírok a beszivárgott és idegen sémi-akkádokat értették (Ezt az „új” táblát a Teremtés történetéről közli: „Historical Texts” by A. Poebel. Philadelphia, University Museum. 1914. „New Creation and Deluge Text”.)

 

Ne felejtsük el, hogy minden vallási „szentirat” emberi alkotás. A vallások „isteni sugallat”-nak nevezik a sajátjukat. Abban a sumír hitvilágban, mely minden jóságot Istentől eredeztet és ennek ellentétét – a rosszaságot – az embereknek adott szabad akarat megromlásának véli. A „feketefejü és másfajta” emberek gonoszságát sem „Isten akaratának” minősítették, hanem az emberi önzés lelketlen és az Igaz Élő Istent nem ismerő megnyilvánulásának. Keményen harcoltak ellenük, de a bosszúállás kegyetlen eszközeit sohasem alkalmazták.

 

Pontosan ugyanezt tették ezek a kassita-kusiták a közéjük furakodott „feketefejűekkel”, mint a kárpát-medencei magyarság a bevándorló idegenekkel. Hagyták őket békében élni és jóhiszeműségükben nem vették észre az intrikájukat, mellyel a nép szellemiségét megrontották, és asszonyaik segítségével (miként a bibliai Eszter könyvében írt történetből láthatjuk) lassanként az államhatalom vezető egyéniségeit is befolyásuk alá göndörítették. Mert így lelte végét a nagy építő és istenes munkát végző „kassita-kusita” uralom is, hogy majd helyére a szintén feketefejü és kegyetlen asszírok lépjenek.

 

A „szeretet” könnyen legyőzi a „gyűlöletet”, mert a szeretet jóhiszemű, a gyűlölet pedig kegyetlen.

 

Mezopotámiában Kr. e. 1200 körül vagyunk, amikor megszületik az említett Asszír Hatalom. Nevét As-Uru nevű fővárosa adja, mely ugyan „Egyetlen Isten” nevet takar, de uralkodói nem templomokat, hanem királyi palotákat építenek a kegyetlenül leigázott kusita népek rabszolgáival. Az asszír „lelkület” (ha egyáltalán létezett ilyesmi) a kínzásokban, kegyetlenségekben gyönyörködik. Ránk maradt krónikáikban így nyilatkoznak a királyaik:

 

Északi ellenségeim levágott fejeiből raktam hegyeket”… – „Az elfoglalt városok kapujába akasztattam ki ellenségem vezéreinek lenyúzott bőrét”…. -„A felkelőket és ellenállókat mind felnégyeltettem “…..stb.

 

Mindezt pedig tették az asszírok a saját nemzeti istenük szolgálatában. Ez az „isten” azonban nem a jóságos és szerető Mennyei Atya, hanem a másokon uralkodni akaró „ember” által formált istenalak – és itt „lelkiséget” keresni nem lehet, mert éppenúgy az önzés uralkodik itt is, miként a Palesztinában megjelenő feketefejűeknél is, akiket a szakirodalom „habiru” néven ismer.

 

Kicsit bővebben kell foglalkoznunk ezzel a néppel, mert utódaikban ismerhetjük majd fel azt a „kajafási” népet, mely „feszítsd meg”-et kiáltott Betlehemi Hercegünkre. – A Sorbonne híres professzora – J. Bottéro – tisztázta en-

 

60

 

nek a népnek kilétét a 4. Assyriológiai Világkongresszuson („Le problém des Habiru”. Cahiers de la Soc. Asiatique, Vol XII. 1954.) – Megállapítja, hogy e szó értelme valószínűleg „nomád” és az akkádok olvasták így „habiru/hapiru” kiejtéssel a sumír Lu-Sa-Gaz ékjelekkel írt szót.

 

A zsidó-kereszténység hivatalos álláspontját közli a Bibliai Szótár, melyet hivatkozásaimban így (*) – csillaggal jelöltem eddig, de most ismételten közlök. Tehát a (*) jelentése: „The Interpreter’s Dictionary of the Bible, Abingdon Press, N.Y.” – ahol is a III. Vol. 506. oldalon „Habiru” cím alatt a következő szöveget találjuk: „In Gen. 14. Abraham is called the Hebrew. The term, ‘hebrew’ in the OT. is an etnic term. It seems probably that ‘Habiru’ is an Akkadian form related to ‘Hebrew’, and in all probability. the Hebrew were a branch of the ‘Habiru’ “.

 

(Genezis 14. szerint Ábrahám, mint a „héber” neveztetik. A „héber” megnevezés az ótestamentumban fajtát jelöl. Valószínűnek látszik, hogy az akkád „Habirú” „héberre” vonatkozik, és így teljes valószínűséggel a héberek a Habiru egy törzse voltak.)

 

De vizsgáljuk meg azt a sumír összetett ékjelet, amit az akkádok „Habiru”-nak olvasnak. Nézzük meg, mit jelent sumírul a Lu-Sa-Gaz szó?

 

René Labat: „Manuel d’Épigraphie Akkadienne” nevű szótára a 104. ékjelének egyik jelentéseként találjuk meg a „hapiru” kifejezést, mint a semita-akkád nyelv egyik szavát, „nomád” jelentéssel. Viszont ugyanitt bemutatja prof. Labat ennek a sémi „Habiru” szónak sumír eredetijét is, a Lu-Sa-Gaz sumír összetett szóban, ahol „La-“ (L.330) jelentése „ember” – „Sa-“ (L.104) jelentése „háló” – és „Gaz-“ (L. 192) jelentése „ölni” és főnévként „gyilkos”.

 

Lu-Sa-Gaz (vagyis sémi-akkádul „Hapiru”): „hálós-gyilkos-ember”-t jelent eszerint. – Talán emlékezzünk a római gladiátorok által is használt támadási módra, amikor a küzdő egyik kezében egy „háló” volt, amit ellenfelének a fejére vetett és aztán megölte a másik kezében lévő fegyverrel azt. Hát ilyen „hálós gyilkosok” voltak a „hapiru/habiru/héberek”, akiknek az öldökléseit oly hűen találjuk meg a bibliai Józsua könyvében. Nem idézünk tőle, aki kíváncsi rá, nézze meg a hivatkozott „szentiratot”. De, hogy a sumír elnevezés helyes és a héberek ilyen „hálós gyilkosok” voltak, azt bizonyítani látszik az ótestamentumi Hóseás, aki könyvében írt paraboláiban Jehova kezébe is ilyen „hálót” ad, amivel elpusztítja a samáriaiakat. (Hós 7:12).

 

A „nem feketefejű” népek, akik magukat „naparcu”-nak nevezik, menekülnek északra és keletre. Itt tudni kell: sumírul a naparcú- Sapir/Sabir szóval van kifejezve és írva, tehát a „szabirok” családjába tartoznak mindazok a népek, akiket a pusztításban „galileainak”, „samáriainak”, majd „samaritánusnak” fognak nevezni Jézus idejében.

 

Külön tanulmány tárgya kell legyen azokról a „szkítákról” való emlékezés, akik a Názáret melletti Scythopolis alapítói voltak, de Jeruzsálem régi neve – Hiero-Solyma - is beletartozik a kutatásba. Itt nem tudunk kitérni ezekre a „lélektani helyzet” vizsgálatánál, mert az elmondottak a Kr. e. 2. évezred végén történtek ugyan, amikor délen és északon egyformán él a kegyetlenség, az öldöklés és az ártatlan, békés népek kifosztása, de inkább azt akarjuk hangsú-

 

61

 

lyozni, hogy a „bosszúállás és kegyetlenség nemzeti istenalakjai” mellett mégis él a lelkekben az élő Isten, aki a jóra vezet. A szenvedők között megjelenik Zarathustra, aki pontosan azt tanítja, amit – majd 1000 évvel később – a Betlehemi Herceg fog újra világosságra hozni. Jó, ha megismerjük tanításából azt a részt, melyet a mindennapi imádságunkban is elfogadhatunk. Idézzük az Avesta-ból.

 

Elrejtve, titkon, lelkünk mélyéből egy hang szól hozzánk. A Szentléleknek tiszta szava ez, sugallva gondolatodat, fűtve érzéseidet, a szavaidat és cselekedeteidet egészen úgy, mintha azt Istentől magától nyernéd, mintha szent színe előtt állnál. És az a boldog öröm, amely ilyenkor eltölt, majd felemel a földről a mennyekbe, az örök boldogságba.

 

Óh, hallgass erre a hangra mindig és mond azt, amit sugall neked és cselekedd, amire téged vezérel, akkor az érzésed és gondolkodásod való igazság lesz. Es soha el ne feledd, hogy az Igazságtól dobogó szívben az Isten maga szól hozzád.

 

Igen, én Istenem. Te vagy ennek a hangnak feltörő fohásza. Te vagy az értelme és Te vagy külső illata… Te teremtetted e gyönyörű világot, Te alkottad rá a sok virágot.

 

Abban különbözik a jó a gonosztól, hogy a jó mindig hallgat a Lélek szavára, a lelkedből jövő Isten-hangjára. Az értelemnek, a szellemnek nagy válaszút-ja ez, ahol nem számít sem a szegénység, sem a lenézés, a gúny és már nem használ a pénz és a hatalom sem. Támogasd a jót, az igazat és megsemmisíted a gonoszt minden rosszaságával.”

 

Milyen jó lenne, ha a mai emberiség lelkisége is ezeket vallaná és e tanítás szerint élnénk. És milyen jó lett volna, ha ezt a tanítást megerősítő názáreti Jézust is így – Isten szavaként – fogadtuk volna be egy igazságos szellemben és Isteni Igazságban szervezett „kereszténységben”, nempedig a saul-páli ideológia feláldozott „Isten-bárányaként”. Sajnos az „áldozat” fogalma már annyira belekeveredett a mai emberi gondolkodásba, hogy a „saját fiát feláldozó Istenalak szolgálatában”, a népeken, másokon való uralkodás önzése megtűri ugyanazokat a népirtásokat, amelyeket itt – e Lélektani Történelemben – elrettentő példának soroltunk fel. Így búsan elmondhatjuk, hogy a mai világunk süket füleket fordít a Zarathustra-Jézusi Igazság hangszórója felé. Azért kell a jóra törekvőknek, azoknak, akik hallják a lelkükből szóló Isten-hangot, a folytonos tanítással egy folytonosan hangzó „ébresztőt” fújni. Tehát: tanítani, tanítani, tanítani az Igazságot – fáradhatatlanul és bölcsességgel.

 

Zarathustra is annak a népnek a gyermeke volt, mely a „feketefejüek” öldöklései elöl az északi és keleti vidékekre menekült és megvolt az a képessége. hogy a régi sumír papi testület tudományát megőrizze és az utókornak átmentse. „Mágus emigrációnak” nevezhetjük ezt a tudománymentést, hiszen az asszírok minden igyekezettel kapcsolatot akarnak velük teremteni és erről igen sok írásuk tanúskodik. Ezek a „mágusok” viszik saját hiedelmüket, melyet az idegenek csak „mágus vallásnak” neveznek. Átkelnek a hegyeken, behatolnak a Kaukázusba és így megkapják a „Hegyek népe” elnevezést. Hurru, vagy Murru néven ismerik őket a „feketefejűek” és a mai szakirodalomban ők a „hurriták”,

 

62

 

akik igen nagy részt vettek a palesztinai kultúra kifejlesztésében is, hiszen az egyiptomi írásokban Palesztinának a neve „haru”, „huru” és – miként említettük – a „mágusoknak” külön városuk is van itt, még pedig a Jézus idejében is létező Mag-Da-La, Mária Magdala városa.

 

Zarathustra lelki forradalma a mágus hiedelmen alapszik, azzal a hozzáadással, hogy ő a „Világ Világosságának”: Én-Lil-nek, emberi testben való megjelenési jövendölését Messiás-várássá változtatja és a Megváltó jövetelét hirdeti. Ugyanis Zarathustra eredeti tanaiban nincs a gonoszság hatalma isteni erőre emelve. Tanait a perzsák formálják át akkor, amidőn Dárius kiirtja a „méd-mágusokat” és az achaimenida-perzsa időszakban Zarathustra Ahura-Mazda-ja (Jó Istene) Ormuzd nevet kap és mellette a gonoszság isteni hatalmasaként megjelenik a hiedelemben Arimán.

 

De nemcsak a „feketefejűek” pusztítottak. A népek háborúinak alapja nem csak a hatalomszerzés és uralkodás szándéka volt, hanem a „másvallásúak” voltak mindig a „halálra ítéltek” a vallásukkal együtt. A „magyar ősvallást”, hívőivel együtt elpusztította a római-judai-kereszténységre való áttérés. Ezt nagyon jól ismerjük. De ugyanez volt a sorsa Zarathustra tanainak is, mert a történelemben „nagy” előnévvel illetett Macedón Sándor (Nagy Sándor) volt az, aki az aranybetükkel 108 marhabőrre írt Avesta-t, Zarathustra bibliáját, a tűzre dobta és a Babiloni Ziggurratot (Bábel Tornyát) is leromboltatta. Tehát Nagy Sándortól a szaszanida Ardasir királyig (Kr. e. 350-től Kr. u. 260-ig – tehát a Pártos Birodalom 500 éves létezése alatt is -) Zarathustra tanait csak a szájhagyomány tartotta fenn és a történelem elfelejti megköszönni ezt a vallásszabadságot törvényesítő Pártos Birodalom királyainak. Itt tudni kell azt, hogy a türelmes Pártos Birodalom nagykirályai – az Arsakidák - maguk a régi és ma „sumírnak” nevezett „mágusvallás” hívői voltak éppenúgy, mint a méd, fehérhun keveredésű népek, de országuk népeként élő perzsák szabadon gyakorolták a maguk Zarathustra vallását (a megváltoztatott „mazdeizmust”); Indiában a buddhisták, és Babilonban a zsidók is élvezték ezt a vallásszabadságot. A Betlehemi Herceg apostolainak ide érkezésével itt a Pártos Birodalomban terebélyesül ki a Jézus tanításain alapuló Egyház, mely tulajdonképpen nem más, mint a régi „mágus vallásnak”, Én-Lil-nek, a „Világ Világosságának” földreérkezési hiedelmével való kiegészítése.

 

Ugyanis ebből a régi írások igazságait, Jézus tanításával megerősített hiedelme deríti fel a „mágus királyoknak a Betlehemi Herceghez való érkezésének” eddig csak legendaként kezelt titkát is, miként majd elmondom.

 

Előbb szeretném ismertetni a ma létező „Avesta” keletkezését. Jósé Pijoan hatalmas művészettörténeti munkájában (História General del Arte, II. kötet, 49. oldal) részletesen beszámol erről a következőképpen:

 

Ardasir összehívta az összes mazdeista mágus-papok.

 

Összesen 40 000 volt a számuk, akikből egy 4000 fős bizottság alakult. Ezek kiválasztottak maguk közül 400 mágust, majd ezek 40-et, akikből végül is megalakult a „hetek tanácsa”. Ez a „hét” főmágus a köztük legokosabbat választotta ki arra, hogy a szájhagyományokon élő „Avestát” végre leírja.

 

63

 

Arda Viraf volt a neve ennek a bölcs mágusnak, akinek tudásából az „Avesta” újra megíratott.”

 

Így tehát megvan az „Avesta”, melyből Zarathustra tanítása megismerhető. Olvasóim talán csodálkoznak azon, hogy a Betlehemi Herceg keresésében Zarathustrával is foglalkozom. Teszem ezt azért, mert a „nazaru” Jézusnak tanítása tökéletesen egyezik Zarathustra igehirdetésével. Itt nemcsak arra az igen kevéskére gondolok, ami a kanonizált evangéliumokban ma – nagyrészt judaizált felfogás szerint rögzítve – ránk maradt, hanem a gnosztikusok kéziratainak hagyatékát hasonlítom Zarathustra ideológiájához. A mi életünk és jövőnk szempontjából nézve, legfontosabbnak vélem azt az egyezést, mely a Megtartó, Megszabadító – görögül Christos, héberül Messiás – személyére vonatkozik. Zarathustra megjövendöli a Megtartónak, a Világ Világosságának érkezését és Jézus ezt az érkezést kinyilatkoztatja, vagyis beteljesedettnek hirdeti. A zsidók Zarathustrától átvették az ideát és a saját bosszúálló és büntető istenük (Jehova) uralmát, az egész világra kiterjesztő hatalmát megvalósító és az összes népek felett uralkodó Messiás érkezését jövendölik prófétai írásaikban. – Tehát a Jóságos Mennyei Atya küldöttje, a názáreti Jézus nekik nem Messiás, mert nekik „Galileából nem támad Messiás”. (Jn 7:52)

 

De Jézusnak „messiási valóságát” már elintézte Saul rabbi, a judai-kereszténység Szent Pálja azzal, hogy Őt „áldozati báránnyá” változtatta és így a „Jóságos Mennyei Atya” által földünkre küldött „Szent Fia” a „Jó Isten” világában, az Ő szolgálatára, a Világosság Fényében nem tudta megtartani az emberiséget. Népek ölik egymást és szaporítják az emberáldozatokat a gonoszság és kegyetlenség lelketlenségével. Jézus „megszabadító, megtartó” voltának hite csak a szenvedők lelkében él, de a Világ Urai nem szenvednek. A judai-kereszténységben Jézus szavaira ólomként nehezedik rá a „szemet szemért, fogat fogért” zsidó, thórai törvény és „Isten szava”-ként olvassák fel a keresztények istentiszteletein. Jézusnak messiási voltát így maga a kereszténység halványítja el és azzal a „pápai kijelentéssel”, hogy:

 

Szent Pál tanítása szerint a keresztények is Ábrahám fiai a lélek szerint, tehát a keresztények Istennek mostoha gyermekei, akik beoltattak a zsidó olajfa gyökerébe.” (II. János Pá! pápa nyilatkozata), „a keresztény világ besorol a zsidó messiás-várás ideológiájának követésébe.”

 

Igen ám, de a zsidóság „messianizmusa” nem más, mint a „zsidóság világuralmi törekvésének a megvalósulása”. Tehát az olyan „világbirodalom”, ahol a szolgaságba taszított népek felett a zsidók uralkodnak bőségben, jólétben. Sokan a mai szabadkőművesség törekvéseivel azonosítják ezt a szándékot és a létrehozandó világuralmat Nietzschei Birodalom-nak nevezik. Persze csak kevesen tudják, hogy miképpen kerül Friedrich Nietzsche zsidó filozófus neve kapcsolatba ezzel a törekvéssel. Pedig ez is a tervszerű tévútra vezetés egyik fejezete. Ugyanis Nietzsche volt az, aki ördögi szatírával kiforgatta Zarathustra tanait. Igazságait visszájára forgatva, kiszűrt szavait beállította a zsidó érdekű filozófiájába és erről írt könyvének minden fejezetéhez azt teszi végszónak: „Ezt mondja Zarathustra!” – De könyvének is ez a címe.

 

64

 

Nietzsche szándéka nyilvánvalóan az volt, hogy az „elismert” filozófus tekintélyével tönkretegye a korunkban még élő egyetlen jövendölés igazságát, mely, Jézus istenfiúsági küldetését bizonyítja. Utolsó fejezetében azonban leírja, miként szól „Zarathustra a ‘hatalmas csillaghoz’.” Így elismeri azt, hogy „Zarathustra is jövendöli a Messiás érkezését jelző hatalmas csillagnak a megjelenését.” – Ez a felismerés joggal késztet minket arra. hogy ezzel a hatalmas csillaggal is foglalkozzunk és betekintsünk a Pártos Birodalomban lévő Sippár nevű csillagvizsgáló és Jézus idejében már 3000 éves sumír múltra visszatekintő intézet hagyatékába, a Betlehemi Csillag asztronómikus meghatározásának érdekében. Tesszük ezt majd hamarosan, de elébb olvassuk el a zsidók szentiratait, az ő „Messiási Korszakuk” idejének történéseire vonatkozóan. – Itt a neves Huber Lipót teológushoz fordulunk, aki judai-keresztény felszentelt papi és héber nyelvtanári minőségében így tájékoztat minket „Zsidóság és Kereszténység Krisztustól a középkor végéig” (Kalocsa, 1936.) című könyvének 430. oldalán írott szöveg szerint. S ha a jelen korunkra vonatkoztatjuk idézeteit, megértjük az „öböl-háború” titkos okait is és titkos indokait a körülöttünk zajló világégésnek. Huber Lipót jól értésünkre adja azt is, hogy a zsidó Messiás Korszak Messiás-Királyának nem kell zsidónak lennie. Lehet bármilyen nemzetségből, de : minden cselekedete a zsidóság érdekeit kell szolgálja.

 

De nézzük most Huber könyvének idézetét:

 

A Coucy-ból való Mózesben Jákob (+1260) azt mondja ‘Szélér hamicvót ha-gadol’-jában (Velence. 1547) a 226-ik tilalomban az Amálék kiirtását sürgető parancsolatra vonatkozólag: ‘Ezt a parancsolatot csak a Messiás napjaiban az országnak (Palesztinának) elfoglalása után kell majd végrehajtani.”

 

Tehát míg a Messiás-királynak a „kánaáni hét nép ellen” való háborúja pusztán csak „teoretikus” értékű lehetőség, addig az „ámalekiták” elleni háborúnak határozott, praktikus célja van: az Izrael szorongatóin való bosszú, és szorosan összefügg azzal, hogy Izrael népe idegen népek hatalma alól felszabaduljon. Tehát a keresztények, amennyiben elnyomói a zsidóknak, mindenesetre tárgyai a parancsolt háborúnak.

 

Amikor majd a Messiás-király erre a parancsolt háborúra felszólítja Izraelt, kivétel nélkül mindenkinek bátran hadba kell vonulnia, erősen bízva Istenben, hogy ott nem esik baja. A tulajdonképpeni támadás előtt azonban előbb mindig békét kell felajánlani az ellenségnek. A békefeltételek kemények. Nevezetesen kell, hogy Izrael ellenségei: 1. teljesen meghódoljanak Izrael uralmának, 2. megígérjék, hogy testestül s vagyonostul a zsidó Messiáskirálynak rendelkezésére állnak, úgyhogy pl. várak építésénél felhasználhatja őket – mint munkásokat -, sőt vagyonuk felét is követelheti tőlük; végül 3. bizonyos erkölcsi törvényeket is elfogadjanak, ti. az ún. „Noé-féle parancsolatokat”. Ha a békefeltételeket elfogadják, senkit sem szabad megölni; ellenben, ha visszautasítják a feltételeket, vagy csak egyet is közülök, meg kell őket támadni, amíg meg nem semmisülnek. Mózesnek ezt a parancsolatát (5 Móz 20:16): „Azokban a városokban (azonban), amelyeket birtokul nyersz, egyálta-

 

65

 

Iában senkit se hagyj életben”, akkor kell majd végrehajtani. Még az asszonyokat és gyermekeket is meg kell ölni. Az így meghódított országból egy meghatározott rész a Messiás-királyé; a többit tetszése szerint odaajándékozza a zsidóknak.”

 

A marxizmus, leninizmus, kommunizmus fedőnév alatt működő, gyilkoló ideológiák sikeresen irtották az „ámalekítákat” (nem zsidókat) és amikor a ember a fent közölt ószövetségi „Isten szava” parancsolatokat olvassa, elborzad a mai megvalósításuk láttán, hiszen a zsidóság ma nyíltan hirdeti a „Messiás korszakának” elérkeztét. A közeljövő napjai majd tanúi lesznek annak a kérdésnek, hogy: „Mit várhatunk?”

 

Sajnos a nagy Mohamed, amikor az Iszlám tanait a Koránban megírta és az „Ábrahámtól való eredet” alapján terebélyesítette ki a muszlimok vallását, nem gondolt arra, hogy – a jövőbeni megmaradás céljából – jó lett volna egy „Muszlim Messiás” érkezésének jövendölését is beiktatni prófétai írásába, mert így az „arab világ” éppenúgy „egybe tartana”, mint a zsidóság és „Ábrahám fiainak” Messiás-várásában. az életért való küzdelem mérlege egyensúlyba billenne azzal, hogy a zsidó és az arab messiások egyszerre és egyidőben lépnének fel a jövendölés teljesítésére. Azokra a népekre nézve, akik nem Ábrahám fiainak isteneihez (Jehovához és Alláhhoz) imádkoznak, hanem az öröktől fogva lett Jóságos Mennyei Atyához, tehát nem a bosszúálló és büntetőhöz, hanem a Jóistenhez, Aki a Betlehemi Herceget küldte Földünkre – ez bizony nagyon üdvös lenne, mert megerősödne bennük az a hiedelem, hogy a keresztről feltámadt Jézus az egyetlen Kresztos, az egyetlen Megtartó.

 

De higgyetek és bízzatok. Bármi pusztítást láttok, ne csüggedjetek, mert Ő így mondta a nyájának és a Benne hívőknek:

 

Én veletek vagyok a világ végezetéig!”

 

A Lélektani Történelemben való barangolásunk sokfele világot tárt fel előttünk. Láttuk a pusztítást és láttuk az örökreményű újraépítés és újraéledés virágos rétjeit is. A Betlehemben született „Pártus Hercegünk” megismerésében most új fejezetet kell nyitnunk és ott is feltárunk olyan titkokat, melyeket igyekezett elfeledtetni és végleg kitörölni az emberek emlékezetéből az a szándék, amelyik Őt – a Földre szállt Szeretetet, drága Jézus Urunkat – keresztre feszítette.

 

E fejezetben a nagy titkok rejtője a betlehemi csillag.

 

66

 

IV.

A betlehemi csillag

 

JÉZUS Urunk születésétől számított 1603. esztendő, karácsony előtti zúzmarás napjaiban a cseh király udvari csillagásza és matematikusa – Kepler János – Prágából irányította nagy látcsöveit a csillagos ég felé. Jó ismerője volt ő annak. Most azt figyelte, hogy az a két fényes csillag, melynek egyikét Jupiter, másikát pedig Szaturnusz néven ismertek, miként közelítettek annyira egymáshoz. hogy „együtt álltak” és összefonódott fénycsóvájuk szokatlanul hatalmas erővel tündökölt. Keplerben valami furcsa érzés keletkezett. Karácsonyra készült a világ és Kepler nem hitt a „mesékben”. Becsukott magára minden ajtót, ablakot. Papírt, íróónt vett elő és az efemerisek számoszlopaival bajlódva, számításokkal indult neki a múltnak. A legenda nem mondja, hogy hány napig tartott ez a nagy számadás, de egyik reggelen ablakot nyitott, odatérdelt a Nap elé és így mondta: ..Nagy Isten! Bocsásd meg nekem, hogy kételkedtem Szent Fiadban!” – Aztán közhírré tevé könyveiben azt. hogy:

 

Az időszámításunk kezdete előtt ‘hat esztendővel’ jelent meg az égen az a csodálatos fénysugár, amit ‘betlehemi csillagnak’ neveznek. Ez nem volt más, mint a Jupiter és Szaturnusz planétáknak az együttállása (szaknyelven ‘conjunkciója’), és a Merkúr is részt vett egy ideig ebben az együttállásban, mely a Halak csillagképében ment végbe.”

 

Kepler számításaival a világ nem sokat törődött. Feledésbe is ment addig, míg 1925-ben prof. Schnabel német sumerológus, a mai Irakban lévő, régi sumír Sippar nevű városban kiásott csillagvizsgáló és Kr. e. 3000-ben már létezett intézet ékiratai között meg nem találta azt az agyagtáblát, amelyik ugyanazt a kepleri „együttállást” rögzíti, de a sippari precessziós időszámítási adatok szerint – nem Kr. e. ‘hatodik’, hanem ‘hetedik’ évben.

 

Hogy ennek a közleménynek mily óriási jelentősége van a Betlehemi Herceg kilétének kutatásában, azt csak akkor ismerjük fel, ha betekintünk Sippar titkaiba. – Elsősorban azt kell tudomásul venni, hogy ez az ősrégi sumír város létezik még Jézus születésének idejében a benne lévő és szintén több ezer éves asztronómiai intézetével és csillagvizsgálójával. Azt is tudni kell, hogy Jézus születésének idején ez a város a Pártos Birodalomban van és a pártos királyok építették és „modernizálták” a kor és a régi hagyományok követelése szerint a várost is és a benne lévő nagymúltú és a „bölcs mágusok” által vezetett asztronómiai központot. Elképzelhető, hogy mily hatalmas agyagtábla-„könyvtár”, csillagászati adat és tudomány lehetett ott 2000 évvel ezelőtt tárolva, ha prof. Schnabel 1925-ben még a „betlehemi csillagra” vonatkozó adatokat is megtalálta.

 

67

 

Szükségesnek tartom olvasóimmal megismertetni a sumír matematika és asztronómia fontos adatait. Íme néhány belőlük:

 

A szakirodalomban általában „babiloninak” nevezik azt a hatalmas tudományt, ami igazából a sumírok tulajdona és a sémita „babilóniaiak” ezt sohasem tudták megkaparintani a bölcs sumír mágusoktól. Ezért mondja kiváló tudósunk – O. Neugebauer - így:

 

A babiloni asztronómusok nem ismerték – sem Hammurabi idejében, sem később – a sumír efemeridák teóriájának, sem a matematikai számításaik alapjait… a mi jelenlegi matematikánk módszereivel nem tudjuk felderíteni azokat a sumír matematikai kifejezéseket és technikai eljárásokat, amelyeket ők csillagászati tudományukban alkalmaztak… bölcs asztronómus papjaik egy tökéletes, de bonyolult rendszerű, szférikus-asztronómiát fejlesztettek ki, melynek alapja az ún ‘Nippuri kalendárium’ volt, mely szerint az évek mindenkor akkor kezdődtek, amikor a Nap áthalad a nap-éj egyenlőségi ponton.” (Idézetek: „Astronomical Cuneiform Texts” című könyvéből.)

 

Itt tudnunk kell azt, hogy az említett „Nippuri kalendárium” az időszámítást – a precessziós mozgás alapján – a „Bika-korszaktól” indítja. Ez a korszak, a mi időszámításunk szerint kb. Kr.e. 4700 körül kezdődhetett. – De említek egy másik érdekességet is, mely Sippar-ral kapcsolatos. Egy másik szakember – Prof. H. V. Hilprecht - is tanulmányozta a Sipparban talált matematikai ékiratokat és azt állapította meg. hogy:

 

Az aszronomikus szorzások és osztások alapszáma mindig a precessziós körforgás idejének ötvenszerese. A precesszió 360 fokot 25 920 földi év alatt tesz meg. Ennek „ötvenszerese” tehát: 50 x 25 920 = 12 960 000. Ez volt tehát a sumír csillagászat ‘alapszáma’ “. (Idézzük: „The Babylonian Expedition of the University of Pennsylvania” című könyvéből.) Aki behatóbban foglalkozik az ily ékiratokkal, az rájön arra, hogy ez a szám a Föld és a Vénusz planéták egyidejűségének, ún. „sincron” helyzetének kifejezője.

 

Azt gondolom, hogy a sumírok tudományának ily rövid, de csodálatosnak mondható megismerése után az sem lesz talán nagy meglepetés, ha olyan felismerésüket is bemutatom, melyet még feltételezésnek vagy teóriának sem akar biblikus alapú szemléletünk elfogadni, falán érthető is ez a tartózkodás a dogmákba merült gondolkodásban, hiszen elismerése nagyon felkavarná az eddigi fizikai álláspontunkat is.

 

De mégis el kell mondanom, hiszen nélküle a Betlehemi Csillag csak egyszerű égi fénycsóva marad. Jól tudjuk, hogy az egyiptomiak időszámítása a Sirius-hoz volt kötve, hiszen ennek megjelenésekor történt a Nílus kiáradása, mely nélkül bizony igen silány lett volna a földek termése. A sumírok is nagyon jól ismerték a Siriust és Naprendszerünket is hasonló elliptikus Nagy-Naprendszer egyik Fókusz-Napja körülinek vélték, de úgy, hogy az elliptikus rendszerben keringő bolygó síkjára merőleges síkban történik a mi Naprendszerünk planétáinak a keringése, miként azt itt bemutatom. Az elliptikuspályán keringő bolygót a sumírok Nibiru néven ismerték és teljes keringési idejét 3600 földi évvel mérték. Feljegyzéseik szerint Nibiru a mi Nap-

 

68

 

 

 

rendszerünket a Mars és Jupiter között szeli át. Igen sok ékiratos asztronómia adat van a Nibiru Naprendszerünkben való tartózkodásáról, aszerint, hogy melyik planétánkkal együtt, vagy annak vetületében látható Földünkről. Legtöbb a babilóniaknál maradt fenn, akik nem voltak beavatva a Nagy Elliptikus Naprendszer titkaiba. Így ők a Marduk csillagának nevezték és egyideig még Sarkcsillagnak is minősítették; de ezt a véleményt aztán visszavonták. Amikor a „Nyilas” csillagképben meglátták, „Jupiter”-nek gondolták. Nem így a sumírok! – akik a „Nibiru”-t legmagasabb állásában dingir Sag-Me-Gar néven tisztelték, a keringő bolygók „Fő”-jeként. És itt érkeztünk el a Nietzsche által is említett zarathustrai „Nagy Csillag”-hoz, egyben ahhoz a régi sumír jövendöléshez is, hogy a Világ Világossága – Én-Lil – egy napon emberi testben jelenik meg a Földön. Ezt a sippari ékiratok így jövendölték:

 

Nibiru” a Halakban találkozik az „Éjszakai Nappal” (ez a Szaturnusz mitikus neve) és En-Lil csillagával (ez a Jupiter).

 

Íme itt van előttünk a Kepler-Schnabel-i Jupiter – Szaturnusz együttállás a Halak Csillagképében, azzal a csodálatos hozzáadással, hogy az ég összes bolyóinak „Fö”-je is odaáll, hogy hirdesse a Világ Világosságának a földre szállását. Ez a Betlehemi Csillag, mely talán 700-800 év múlva fog megint bekövetkezni (ha az együttállás a hátsó vonalon volt.) Az alábbi ábrán látható az ég csillagainak eme csodája:

 

 

 

Nibiru ilyeténképpen való megjelenése még azt is jelenti – a jövendölés szerint – hogy: „A teremtő erők könyörületesek lesznek. Jólét lesz a földön. A sötétséget legyőzi a Világosság, a romlottság megtisztul; eső és áradás lesz, a nyár zöldje télig tart, és a tél zöldje megéri a nyarat. Az országok szabadságban élnek, az Isten meghallgatja az imákat, a kéréseket megadja és a tisztánlátók jóslatai beteljesednek.”

 

A Pártos Birodalomnak „állami” asztronómiai intézete „Sippar”-ban tehát pontos adatokkal rendelkezett arra vonatkozóan, hogy a próféciákban egyre megismételten hirdetett „Istenfia” – En-Lil – mikor fog megjelenni a földön és az „ég csillagai csodálatos összefogott erővel fogják ezt hirdetni az egész világnak.” Ugyanis a Szaturnusz és a Jupiter együttállása azóta is számtalan-

 

69

 

szor megtörtént az elmúlt csaknem 2000 év alatt, és senki sem mondta ezt égi csodának. Valóban a „Nibiru” segítsége nélkül csak egy erösebben ragyogó csillag jelenik meg az égen a két említett planétánk közös sugárzásával. Viszont a bölcs sumír és pártos mágus-csillagászok nem azért adták a „Nibiru”-nak a „Sag-Me-Gar” nevet, mert az is csak egy másik „csillagocska” volt az égen, hanem azért, „mert fénye erősebb volt minden más csillagnál.” Így elképzelhetjük, hogy a Betlehemi Csillag valóban egy addig sohasem látott tünemény volt, mely lelkileg felrázta annak a területnek összes lakosságát, ahonnan legjobban lehetett látni a földről. És ez a terület a Közel-Kelet, a „Termékeny Félhold” térsége. Sipparból nagyszerűen látták a Betlehemi Csillagot és én azt gondolom, hogy Sippar már eleve a „Világ Világosságának” földre érkezése jövendölésekor volt arra a földrajzi helyre építve, mely a születés idejének precessziós északi irányától pontosan „Keletre” és a születés helyével így azonos horizonton van. A Pártos Birodalomból Jézushoz Betlehembe érkező „látogatók” tehát pontosan tudták a születésnek a helyét és a „Nibiru”-val létrejövő „4 csillagos conjunkciót” is, hiszen legalább 6-8 héttel hamarabb kellett elindulniuk, hogy teveháton és lóháton odaérjenek.

 

 

 

De kik voltak a látogatók? - Az evangéliumok úgy írják: „Keletről jött mágusok”. Az egyházi ünnepek között azonban a „Három Királyok” látogatásának emléke van megörökítve és a latin szöveg „Mágus Királyokat” mond, akiket a zsidók királya, a jeruzsélemben székelő Nagy-Heródes is teljes protokoll-pompával fogadott. Arra is kell itt gondolni, hogy Heródes – királyi minőségében – semmi esetre sem fogadhatott egyszerű „zarándokokat”, akik oly tapintatlanok is voltak, hogy útjuk céljául a „zsidók megszületett királyának” adandó tiszteletüket mondták. Heródes a rómaiak szövetségese volt. Róma tette öt a zsidók királyává, a zsidók minden tiltakozása ellenére. Azt is tudta, hogy a Pártos Birodalom Róma legnagyobb ellensége. Itt tehát nyugodtan mondhatjuk, hogy igen „sántít” az evangéliumi tudósítás.

 

De, ha megtudjuk azt, hogy Galilea héber elnevezés és ez a terület Heródes idején a Pártos Birodalom része volt, melyet Adiabene pártos királyi herceg, volt kormányzója után szintén Adiabene-nek neveztek és nem „Galil hag Gojiim”-nak, Galileának, akkor érhető, hogy Heródes teljes protokollal fogadta a szomszéd Pártos Birodalom „küldöttségét”, akik Adiabene nevű pártos

 

70

 

birodalmi területre mentek köszönteni Adiabene-Kharax hercegnő Fiát. Mert ugye, teljesen logikátlan az a „mese”, hogy „Isten Fiának” földreérkezését – az akkor már csaknem 3000 éves jövendölés szerint – váró, nemzsidó, hanem sumír mágus-papok a „zsidók királyának” mondják Én-Lil-t, a Világ Világosságát akkor, amidőn nagyon is jól tudták azt, hogy a zsidók üldözik és pusztítják a „mágus-hitűeket”, akik a „Fény Szűzéhez” (Astarte) és a „Fény Atyához (Bál) imádkoznak a magaslatokon emelt templomaikban.

 

Azon ne csodálkozzanak kedves olvasóim, hogy „Galileát” Adiabene néven csak igen régi írásokban találják meg. Ez azért van, mert a keresztény ortodoxia minden nyomot igyekezett kiirtani, mely a Pártos Birodalomra vonatkozik.

 

A Canberra- Orientalista Világkongresszuson dr. Zichy-Vojnarsky* nevű, ausztráliai történész bizonyította ezt be, igen hiteles adatokat terítve a kongresszus elé. Ennek a derék asszonynak egyetlen „magyari öröksége” nevén kívül az igazságot követelő magyar lelke volt. Ízes magyar nyelvünket már nem beszélte. (Bár ilyen lélekkel rendelkeznének az otthoni „csak magyarul beszélő” történészeink! Akkor nem lennének a magyar történelmi igazság hóhérjai.)

 

Most, e befejező soroknál látom, hogy tanításomban kicsit „előre ugrottam”, és Jézus Édesanyját – Máriát – Adiabene – Kharax hercegnőnek neveztem. Ezt fogom elmondani tehát a következő fejezetben.

 

________________

 

* Dr. B.G. Zichy-Vojnarsky: „A question conceming certain views of PARTHIAN History” (Magyar Múlt, 1977. 2. számában).

 

71

 

JÉZUS KIRÁLY A PÁRTUS HERCEG /1

 

JÉZUS KIRÁLY A PÁRTUS HERCEG /3

 

Share this:

Twitter3GooglePinterestFacebook518

Hasonló

BADINY JÓS FERENC: JÉZUS KIRÁLY A PÁRTUS HERCEG /1

"Jézusról"

A Magyar Karácsony Lényege

"Jézusról"

BADINY JÓS FERENC: JÉZUS KIRÁLY A PÁRTUS HERCEG /3

"Jézusról"

 

arieshu névjegye

I am an owner of Aries Network, which is well-known worldwide in the business area from America to Asia. Take a look at http://www.AriesTrade.com/ and https://szkitahun.wordpress.com/

arieshu összes bejegyzése →

Kategória: Jézusról

Címke: Én-Lil és Én-Ki, Íz-Ten, ószövetségünk, Em-Bar fiai, Fény Atya (Bál), fény fia, Fény-Szüzét Anahit-ként ismerik, Három Királyok, Jézus Édesanyját - Máriát - Adiabene - Kharax hercegnő, Jeruzsálem régi neve – Hiero-Solyma, kánaáni hét nép ellen, Kárpátmedence - Káspi-Aral térség - Kaukázus - Mezopotámia, Ku-Mah-Gar-Ri-Es-Ma, kusok, Kusok földje, manicheus, Mágus Királyok, Muszlim Messiás, Naperő, nemzsidó, Nibiru, Nietzschei Birodalom, Sag-Me-Gar, Sirius, sumír mágus-papok, sumírok, szabadkőművesség, Szaturnusz és a Jupiter együttállása, The Sumerians their History, Zsidóság és Kereszténység 

Közvetlen link a könyvjelzőhöz.