A történeti Magyarország, azaz a Kárpát-medence kétségtelenül Európa kellős közepe, az északi szélesség 44, 5 és 49, 5 foka, illetve a keleti szélesség 15 – 26, 5 foka között. Ez a terület pontosan az Északi-sark és az Egyenlítő felezőjénél fekszik, kelet-nyugati hosszúsága pedig éppen ezer kilométer. Európa legzártabb történeti nagytája a mi volt országunk. Ebben az értelemben joggal nevezhető magnak, amint ezt Pap Gábor helyesen állapítja meg, de semmiképpen sem nevezhető perifériának, amint ezt a hivatalos álláspontú történetkutatók mind a mai napig teszik.

A 9, 9 millió km2-es Európa 282 ezer km2-nyi területű egykori Hungária nevű országának a közepe viszont a Duna jobb partján elterülő Esztergom – Visegrád – Buda közötti, nagyjából háromszögletű térség, amelyhez – földrajzi értelemben – Székesfehérvár semmiképpen sem tartozik hozzá, jóllehet az írott forrásokban szereplő medium regni (Hungariae) – a királyság közepe –, avagy az umbilicus regni – az ország köldöke – kifejezés már a XI század óta (Guillome de Tyre, 1097) Fehérvárra (is) vonatkozott. 1233-ban II. András király is Fehérvárt nevezi az ország közepének, de ugyanígy tett később Mügeln Henrik is (mitten in Ungerland). 1233-ban, a beregi egyezményben az előírt sómennyiséget Fehérvár várába, amely Magyarország közepén fekszik, kell szállítani (in Albensi castro, quod est in medio Vngarie).

Az 1222. évi Aranybullában olvasható medium regni helye azonban bizonytalan, aminthogy bizonytalan Rogerius Carmen miserabiléjében (1244) szereplő in mediculum terre sue kitétel is, ahová Kötöny (Kuthen) kún király népét kellett letelepíteni.
Anonymus a Gesta Hungarorum 50. fejezetében azt jegyezte fel, hogy Árpádék a vadászat kedvéért visszatértek a Duna mentén az erdő felé (reversi sunt iuxta Danubium versus silvam /= silva Pelys/!), s a vezér és nemesei tíz napig abban az erdőben (eadem silva) maradtak, majd onnan Atilla király városába jöttek (in civitatem Atthile regis), innen pedig Csepel szigetére (ad insulam Sepel) vonultak. A 44. fejezetben elmondja, hogy Árpádék a Nagyszigetig vonultak (ad insulam magnam), s úgy határoztak, hogy a Csepel nevű sziget a fejedelemé legyen, ahol Árpád áprilistól októberig időzött.

Kézai Simon gestája 27. fejeztében azonban – látszólag – egészen mást írt: Miután átkeltek a Dunán és megérkeztek Pannóniába, maga Árpád azon a helyen állította fel a sátrait (tabernacula), ahol Albana civitas lett megalapítva. Ez a hely lett Árpád első szálláshelye (locus). Kérdés: ez az Albana civitas biztosan Székesfehérvár? Biztosan azonos az Alba regalisszal, Alba regiával ?
A pilisi erdőről itt nincs szó. A pilis szavunk eredetéről a hivatalos nyelvészet azt állítja, hogy szláv eredetű és „kopasz helyet,” „erdő nélküli kopasz hegytetőt” jelent. De miért kapta volna ezt a nevet a hatalmas erdőrengetegeiről híres Pilis-hegy? Nem vethetjük el tehát a türk bilis (tudás, bölcsesség) szót sem ! A pilisi erdőuradalom 1009-ben (nem tudni, mikortól, s azt sem meddig) Visegrád vármegye része volt, de már Szent István idejében erdőispánság lett, amelynek élén a pilisi erdőispán állott, az első ismert ispán 1225-ben Péter volt. Csak III. Endre királyunk alakította a pilisi erdőispánságot királyi vármegyévé (comitatus de Pylis), a pilisi erdő azonban éppen úgy királyi magánuradalom maradt, mint Csepel szigete.

A XII. század után a pilisi ispán Visegrádon székelt. Pilis vármegyéhez azonban eredetileg Buda nem tartozott hozzá! Az egykori vármegye kiterjedése egybeesett a szentendrei (a XIV. századtól budai) főesperesség határaival. Az azonban eléggé különös, hogy Pilis a veszprémi püspök hatáskörébe tartozott. Az Anjou-kortól már egyházas helyei közé tartozott Budavár, Óbuda, Margitsziget, Szentendre, Dömös, Gercse, Kalász. Budát és Pomázt nem sorolták a pilisi egyházas helyek közé.

A Pilis-hegység eredeti neve Dunazug-hegyég volt, az 590 m magas Szentlászló magaslatot pedig hajdan Kékesnek nevezték. Délkeleti előhegyét, az 534 m magas Kevélyt (mons Keuel) már 1212-ben, s nyilván korábban is így hívták! A hozzá kapcsolódó Aranyhegy régi magyar neve Tebe-orra volt. Megjegyzendő, hogy a középkorban a mai Hármashatár-hegynek is Pilishegy volt a neve.
A vadregényes Pilis joggal és méltán nyűgözi le az embereket. Területén barangolva lépten-nyomon történelmi nyomokra bukkanunk. Várak, erődítmények, védművek, kolostorok, templomok, kőfülkék, barlangok vélt vagy valóságos romjait vagy maradványait találjuk. Kiránduló vagy szakember ámul és álmodozik. Nem lehet az, hogy ez a vidék ne őrizze a múltunkat, csak sok minden rejtve van, amelyet fel kell fedezni, fel kell ismerni és fel kell tárni.

A régieknek tudniuk kellett, mi volt itt egykor. Nekünk pedig meg kell tudnunk találni a nyomokat, az emlékeket, a maradványokat.
Félezer évvel ezelőtt írta meg Petrus Ransanus Epithoma rerum Hunga-rarum c. művét, amelynek első részében jellemzi Magyarország tájait. A Pilisről ezt írta: „ A Dunához közel van Pilis megye, ez a vidék hegyes és szőlőtermő, mivel pedig talaja kénes, ezért a szőlő, amit terem, maga is kénes, földjéből sok helyen melegforrás fakad, ezek közül néhány az emberi test betegségeit gyógyítja. Ehhez a megyéhez tartozik a Dunánál lévő két Buda, az ó (Vetus Buda) és az új (Nova Buda), némelyek szerint Blédáról, Atilla király testvéréről, mások pedig azt állítják, hogy a budinusokról elnevezve.

Az a másik ugyanis elpusztult háború vagy más szerencsétlen esemény folytán s megmaradó polgárai elköltöztek arra a helyre, amelyik fekvése miatt biztosabbnak látszott számukra s ott telepedtek le, s az építéssel lassan addig jutottak, hogy végül – jóllehet nem túl nagy, mégis szép és híres – várost alapítottak, amelyet az óhazáról neveztek el. Azon az Óbudán (Oubuda), amelyet ma szórványosan laknak, található az a bizonyos mesteri és művészi építményei miatt pompás bazilika, amely valóban méltó lenne arra, hogy ne azon a csaknem elhagyott helyen álljon. Ugyanezen Buda felett, szintén a Duna partján még megvannak egy igen régi városnak a maradványai, nagy városfalról tanúskodva, Sicambriának hívják ezt a helyet.”


Nem sokkal késobb élt és alkotott Oláh Miklós esztergomi érsek, aki a Hungaria c. művében ezt írta: „Északra esik a királyi vadaskert, neve Nyék. Nemcsak egy erdős hegy, hanem messze nyúló rétek is vannak benne, kerülete három magyar mérföld, bővelkedik különféle vadakban. Oldalához királyi palota csatlakozik, amelyet Ulászló király építtetett remekbe, nagy költséggel. Fentebb Szent Pál erdős hegye látszik, amely egykor a pálos barátok kolostoráról és az első remete, Szent Pál testének ereklyéjéről volt híres. (Budaszentlőrinc)
Szorosan véve észak felé részben, más szőlőtermő hegyek magasodnak, amelyek lábánál egy másik pálos kolostor áll a Szent Szűznek szentelve, amelyet Fehér Máriának (Alba Maria) hívnak, részben pedig Sicambria városának, amelynek máig láthatók a romjai.

A Duna mentén dél felé (!) van Óbuda mezőváros, itt társas egyház van, prépostságáról és egyéb papi tisztségeiről is híres. E mezőváros felett, ugyanabban az irányban van a Szentlélek ispotály, itt gyógyhatású hévizek törnek a felszínre.
Visegrád mezőváros, amelyet a németek Plintenburgnak neveznek, Budától nyugatra fekszik öt mérföldre, a Duna partján alapították egy hatalmas, hiúzokat és egyéb vadakat nevelő erdős hegy (Pilis) lábánál.

(Buda-Bleda) azt a várat, amelyet Atilla Sicambria városa mellett épített és Atillának neveztetett el, a saját nevéről Budának mondta... A magyarok azt a várat és várost manapság is Budának hívják, a németek pedig hol Ecelburgnak, vagyis Atilla várának, hol Ofennek, a mészkőégető kemencékről.”
A fenti írott források is jelzik, hogy egykor mind Buda, mind Pest a Duna jobb partján volt a mongol invázióig (1244). Ezután települnek át Ofen-Pest új lakói a bal partra (Pestújhegy), majd Buda is új értelmet kap a Várhegy kiépítése után. Ettől kezdve tűnik csak fel a Vetus Buda és a Nova Buda (1259-1355), illetve az Alte Ofen. A Vetus Budát tehát helytelen Ősbudának fordítani, mert azt a képzetet szüli, mintha ez a megnevezés évszázadokkal korábban is létezett volna, holott az 1240-es évekig Óbuda név sem létezett, csak Buda és Pest.

Újabb kérdés az, hogy mióta mondhatjuk székvárosnak Budát, hiszen a X-XI. században Esztergom és Fehérvár a szakrális és a közjogi központ.
Az eddigiekből is nyilvánvaló, hogy mind Buda, mind Pest, mind Sicambria, azaz Atilla városa egykor létezett! A nagy kérdés csak az, hogy hol feküdtek?
Az írott források segítenek is, meg nem is. A tatárjárás után, Rogerius azt írta: „Esztergom és Fejérvár városából (de Strigoniensi et Albensi civitatibus), melyek csak egy napi járóföldre vannak, a király sereget gyűjtött, s azonnal átkelt a Dunán és a Pest (Pesth) nevű, igen nagy és gazdag német városban, amely a Duna túlsó partján, Budával (Buda) szemben fekszik, várta be seregével főembereit, ispánjait és báróit”. Másutt ezt olvassuk: „A király elindult bizonyos Buda nevű városba, amely a Duna partján fekszik (ad quondam villam, que Buda dicitur).

Rogeriusnál 50 évvel korábban Lübecki Arnold az alábbi képet festette Barbarossa Frigyes 1189. májusi esztergomi megérkezéséről: „Amikor a császár úr abba a városba érkezett, amelyet Esztergomnak (Gran) neveznek, amely a magyarok fővárosa (metropolis), a király ünnepélyesen ezer vitéze kíséretében vonult eléje és teljes tisztelettel nemcsak vendégszeretőnek, de szolgálatkésznek is mutatkozott. A császár négy napig időzött ott. (…)
Ezt követően a király a császárt a Grane nevű várban fogadta, miután átkeltek a hasonló nevű folyón, amelyről a város, ahol korábban voltak, és maga a vár is a nevét kapta… A király ezután elvitte a császár urat az Atilla városának (urbs Athile) nevezett helyre, ahol a császár négy napon át vadászattal töltötte az idejét.”
Most már igazán komolyan kell venni Atilla városának létezését, még akkor is, ha – esetleg – a vadászó hely talán Csepel szigete volt is, mivel például Imre király 1203-ban, hiteles adatok szerint, biztosan itt látta vendégül Kulin bosnyák bán követségét. Én azonban úgy olvasom a forrást, hogy Atilla városába és Csepel szigetére mentek vadászni!

Voltak-e a Pilisben a magyar királyoknak palotái, udvarházai (domus regalis, curia)? Biztosan voltak, hiszen az 1184-ben alapított pilisi ciszter kolostor (a ma helytelenül Pilisszentkeresztnek nevezett községben) eredetileg királyi udvarház volt. Még híresebb a dömösi királyi kúria (in Demes regalis allodium, 1063, in curia Dimisiensi, 1079), ahol Álmos herceg 1108-ban prépostságot alapított, s amelyet ugyancsak sikerült feltárni. De királyi vadászlakokból alakult a szentkereszti, a pilisszentléleki és a szentlászlói pálos kolostor is.
De várak is épültek-e a pilisi erdőispánság területén? Ismereteink szerint csak Visegrádon épült királyi vár, ahol egyébként a pilisi ispán is székelt, így nyitott kérdés: hol állhatott Atilla vára (Ecilburg) és a Képes Krónikában látható hét további vár?
Mielőtt a legnehezebb kérdések egyikét feltennénk, hogy ti. hol állhatott Atilla városában Fehéregyháza (Alba ecclesia), vegyük számba a vizsgált terület hivatalosan elfogadott régészeti eredményeit.

Kezdjük Pomázzal, ahol a leginkább lenyűgöző Holdvilágárok mindmáig izgalomban tartja az érdeklődőket. Sashegyi Sándor szinte az életét áldozta rá, hogy bebizonyítsa, Pomáz területén volt Atilla városa (Sicambria, Ecilburg). A Klissza-dombi ásatások során előkerült épületmaradványok: templom és kastély (nemesi udvarház) romjainak bizonyultak, amelyet a Cikó- (Csikó-) család építtetett és így nem lehetett az óbudai királynéi kastéllyal azonosítani. A topográfus régészeknek sikerült viszont azonosítani az elpusztult Szencse falut és Kovácsi falut. A Nagycsikóvár és Kőhegy földvárai valósak, de bronzkori és kelta eredetűek. A Holdvilágárok részei: a Kisszikla, a Nagyszikla, az Y alakú barlang, az ún. kaptárfülkék talányos kérdéseit sem Sashegyi Sándor 1941. évi, sem Erdélyi István 1962/63., 1966. évi, sem Mihnai Attila 1980. évi kisléptékű régészeti ásatásai nem oldották meg. Biztosan emberkéz alkotásai a rovásjelek, a barlangok, a kaptárkövek, de aligha kereshető itt Árpád nagyfejedelem sírja, amint nem igen vonható kétségbe a római és későbbi kőfejtés és ércbányászat (az andezittufában kerestek mangán vasércet) kézzel fogható számos nyoma, például egy kőfejtő vas ék a kokváderek közé szorulva. Ennyivel megelégedhetünk? Nyilvánvalóan nem.

Jelenleg Szörényi Levente és csapata végez itt kutatásokat. Szerettem volna alaposabban beszámolni mindarról, amit ő és Repiczky Tamás régész eddig elért az újrakezdett ásatásokkal, azonban hívásomra, sajnos, nem válaszoltak. Ez úgy látszik neuralgikus pont volt és maradt. Hét évvel ezelőtt, amikor a Turán c. folyóiratban, amelynek feltámasztását én küzdöttem ki, Sashegyi Sándor egyik (a szentkereszti pálos kolostorról szóló) írásához szerkesztői megjegyzést fűztem, emiatt egyhangúlag ellenem fordultak és elvették tőlem a szerkesztői posztot. Pedig csak szakszerűséget kértem, például annak a forráshelynek az idézését, amely szerint IV. László magyar király a pilisi ősi kultuszhelyeken pogány áldozatot mutatott volna be. Ilyen adatot ugyanis nem ismerünk.
Szabad-e álmainkat keresni vagy akár kergetni? Szabad, de mindig mondjuk meg: ennyi az igazolható tény s innentől csak elképzelt feltevésekről van szó. Most ezt teszik Szörényiék, akik öt éve dolgoznak itt, és még hosszú ideig kívánják folytatni a kutatást a „Holdvilágárok Alapítvány” szervezésében és finanszírozásával. Megnyugtató, hogy az eddigi, meglehetősen szerény eredményeket, nem kívánják szenzációkká dagasztani.
Lehetséges, hogy egyszer valóban beigazolódik, hogy „a képzelet és a valóság egybeeshet”.

Csobánkán igazolható Ócsobánka Boron Kande és Fedémes középkori falu és egyházainak helye, Pilisszentkereszten a ciszter apátság és a titokzatos Dobogókő kerek kőtornya tény, de azt még nem tudjuk, milyen korban épült ez és mire használták.
Régen azt hitték, hogy a pálosok Szentkereszt kolostora volt a ciszterek pilisi apátsága, innen a rossz községnév, ma már tudjuk, hogy Özséb esztergomi kanonok által alapított magyar szerzetesrend temploma, talán, Kesztölc határában állt (Keresztúr). Pilisborosjenőn egy fontos hadiút maradt meg, amely a Nagy Kevély déli oldalán halad északnyugat felé. Piliscsabán jelentős falu volt Jászfalu amelynek közelében magyar lovas sírok is előkerültek Pilisszentlászlón, az egykori Kékes falunál, egy másik pálos kolostor romjai állnak. S így jutunk el Pilisszántóra (magna via, per quam venitur de Zantho Vetus Budam, 1294), ahol Szőnyi József polgármester és Árva Vince pálos atya a felhagyott újkori temető sírjai között és alatt sejti Özséb első templomát, sőt a sírját is (+ 1270).

Nem alaptalanul, hiszen forrásaink azt mondják, hogy Szántó közelében a hármas barlangnál (non procul a Zantho iuxta speluncum triplicem), egy forrás mellett, egy kis templomot és kolostort épített. 1998-ban egy szondázó ásatás révén (Molnár Erzsébet) elő is került egy ún. falusi templom alapfal-részlete, amelyet Szántó egyházának vélnek. De vajon valóban az-e? A tereprendezés közben előkerült nevezetes keresztes kő a szó szoros értelmében elvarázsolta az emberek egy csoportját, ám hét év alatt sem sikerült a kutatás befejezetlenségének átkos bűnét orvosolni és elvégezni a módszeres teljes feltárást. Engem is megkerestek, vállalnám is a kutatást, ha a kutatói szándék komoly volna, ha a szükséges anyagiak rendelkezésre állnának.

Vannak, talán nem is kevesen, akik a Pilis névben a pálos szót vélik felfedezni. Ehhez nemigen lehet érdemben hozzászólni. Tény azonban, hogy a pálosok rendkívül fontos térsége volt a Pilis, igen sok remete húzta meg magát a pilisi barlangokban, jóllehet az anya- kolostoruk Budaszentlőrincen épült fel 1300 táján, a mai Budakeszi út északi oldalán (a 95. számú teleknél.), a János-hegy és a Hárs-hegy közötti nyergen. Ezen a 12 000 m2-es területen 1949 és 1985 között, a rendkívül méltatlanul elfeledett, kiváló középkor-kutató, Zolnay László ásatott igen mostoha körülmények között. Szinte senki sem segítette áldozatos munkáját, holott ezt a szent helyet, amely a XV. századra búcsújáró hely lett, mindenképpen meg kellett volna menteni. Itt őrizték, amint ezt Gyöngyösy Gergely (1472 - 1547) leírta, a Nagy Lajos király által Velencéből elhozott Remete Szent Pál testi ereklyéjét, egy csodaszép sírkápolnában, egy vörösmárvány sírládában. Küküllei János erről így írt: „Szent Pál első remete rendje Magyarországon virágozni és sokasodni kezdett.

Az említett rend atyjának, Szent Pálnak a testét Velencéből Magyarországba hozták, és a Buda melletti szentlőrinci remeték rendházában, a hegy csúcsán ünnepélyesen elhelyezték… kevés gyülekezetük és helyük volt ekkor, úgymint Szentlőrinc, Szentkereszt, Szentlélek és Szentlászló a pilisi erdőben.” Itt volt egyébként sáfár Martinuzzi Fráter György. 1526-ban és azt követően a törökök teljesen feldúlták és felégették a kolostort, majd a nép századokon át kőbányának használta.
A kolostor templomának Szent Kereszt kápolnájából 1950 táján kecskeólat csináltak, Remete Szent Pál márvány sírládáját pedig darabokra törve befalazták egy disznóólba!

Zolnay László nagyszerű és igen értékes műveit szinte senki sem olvassa, senki sem merít belőle. Hasonlóképpen olvasatlan maradt a pálos rendtartomány (88 kolostoruk volt!) okleveleinek három kötetes kiadványa (1975-1978), valamint a Guzsik Tamás szerkesztette pálos kolostorok katalógusa. Lelkesen olvassák viszont begőzölt dilettánsok szövegeit, s hallgatják áhítattal zavaros előadásaikat a pálosok el nem pusztuló holttesteiről, akiket nem is kellett eltemetni, mert testük romlatlanul feltámadt.
Így nehezen jutunk el az egykori valóság közelébe. Minderre jellemző példa lehet Fehéregyháza kérdésköre is.
Fehéregyház (Alba ecclesia) jelentőségét az adja, hogy Anonymus szerint itt temették el Árpád fejedelmet: „Ezután az Úr megtestesülésének 907. esztendejében Árpád vezér is elköltözött ebből a világból. Tisztességgel temették el egy kis folyónak a forrása felett (supra caput unius parvi flumi-nis), amely kőmederben folyik Atilla király városába (per alveum lapidem in civitatem Atthile regis), ahol is (ubi etiam) a magyarok megtérése után a Boldogsághos Szüz tiszteletére ecclesia épült, amelyet Albának neveznek (que vocatur Alba, sub honore beate Marie virginis).”

Fehéregyház Atilla városában van, tehát Sicambriában. Sicambria a Duna mentén állott, ez nem lehet vitás. (Thúróczy János: a Sicambria mentén folyó Duna… Potentiana alatt, Tarrihi Üngürüsz: Vajon Szikamberija székhelyet eredetileg melyik nemzet és melyik fejedelem építtette, hogy olyan nagy székhelynek mondják? Egy nap a Duna folyó partján, egy hegy tetejére értek /a hunok/, mely Szikán néven volt ismeretes… A Szikán hegy tetejére egy hatalmas várat építenek, egy szerencsés órában felhúzták a várfalakat és tornyokat… Szikamberija városa régi alakjában teljesen felépült.)

De akkor más krónikák miért írják, hogy „Árpád több vezér előtt ért arra a hegyre, amelyet akkor Noénak hívtak (ad montem, qui Noe tunc appellaba-tur), és Magyarországnak (Hungariae) ezen a részén választott lakóhelyet (sauaeque habitationis sibi locus elegit) maga és csapata számára. Ott azután idők múltával Szent István (beatus Stephanus), a magyarok első ilyen nevű királya, aki Árpád nemzetségéből származott (ex genere Arpadi defluxit) megalapította Fehér várost (Alba urbem condidit). Ezt a Fehér várost (Albensis ab urbe) azonban Alba Rega-lénak is hívják (quam vocant Alba Regalem, nomen accepit), amelyet mocsarak (in paludosis) vesznek körül”. Kézai Simon – amint már idéztem – Magyar Krónikájában is így tudja: „Miután átkeltek a Dunán és megérkeztek Pannóniába, maga Árpád azon a helyen állította fel sátrait, ahol később Albana civitas felépült”. Nyilvánvalóan itt ellentmondás van a mocsaras síkság és Noe hegye között. Többen (pl. Z. Tóth Csaba) úgy vélik, hogy több Fehéregyháza volt, s így nem kell feltétlenül a székesfehérvári templomot gondolni Alba egyházának, ahová 1038-ban Szent István királyt, korábban pedig a fiát, Imre herceget (beatum Emeri-cum) is eltemették (Sepultus est in Albensi illa basilica).

Itt kell kitérnem Székesfehérvár kérdésére, amely több elmélet és feltevés sarokpontja. A Pap Gábor-iskolához tartozó Bradák Károly, a csaknem minden forrást súlyosan kritizáló álláspontjával (a „mindenre lövök, amit a történettudomány állít” elv alapján) elültette az emberekben a kételyt, hogy valójában Székesfehérvár nem is létezett, a Boldogasszony tiszteletére szentelt bazilika romjai lényegében egy római templom maradványai, így sem királyaink ide temetése (1038 és 1540 között 15 uralkodóról van szó!), sem a székesfehérvári koronázások (1038-1539 között királyok és királynék koronázására 57 esetben került sor !) nem valósak.
Ezt az álláspontot, mint kiképzett régész, aki sokat dolgozott Fehérvárott is, teljes egészében el kell utasítanom. Ez az út ugyanis csakis a tudománytalan képzelgések világába vezethet.
Természetesen egészen más kérdés a régebbi feltárások hitelessége, számos súlyos pontatlansága, a sokszor valóban gyalázatos eljárások ténye. És más kérdés a megnevezések vizsgálata: Alba Regia, Civitas Alba, Alba Regalis, Castrrum Albense.

Minden jel arra mutat, hogy számolnunk kell több Fehéregyházával és több Alba várral. Az Árpád-, Anjou- és Zsigmond-kori határjárások (1212, 1355, 1437) tényei szerint az eredeti Buda, tehát a késobbi Óbuda (Vetus Buda) és (az egyik) Fehéregyház Nagy-Budapest területére esik (Flórián-tér, Szentendrei út, Árpád fejedelem útja és az Árpád-híd környéke), hiszen a királynéi várat és várost régészetileg megtalálták és feltárták. A királynéi vár eredetileg királyi ház (domus regia, curia Budensi) volt, s Doma 1213. évi oklevele igazolja, hogy ez 1210 előtt fennállt. Ugyanígy biztosan azonosított az óbudai Szent Péter prépostság helye is, amelyről a Képes Krónika így emlékezik meg: „A szent király ezután fiával, Szent Imrével és a királynéval együtt abba a városba érkezett, amelyet Vetus Budának neveznek (venit in civitatem, que Vetus Buda vocatur)… a szentséges király nyomban a város közepén egy nagy monostort kezdett építeni (in medio civitatis edificare grande cenobium) Péter és Pál apostolok tiszteletére.”

Mindez azt jelzi, hogy a magyar királyok a XIII. század elejére elhagyták vagy legalább is elhagyni készültek a korábbi szakrális székhelyeket: Esztergomot, amelyet Imre király, igaz, hogy fenntartással, de már 1198-ban átengedett az esztergomi érseknek, de Fehérvárt is, hiszen az 1222. évi Aranybulla úgy kezdődik, hogy a király köteles Szent István ünnepén Fehérvárott lenni, s mivel ugyanezt követeli és hangsúlyozza az 1231. és 1267. évi törvény is, nyilván nem igen tartotta be sem II András király, sem a fia, IV Béla. Egyre inkább az eljelentéktelenedés sorsára került az eredeti, a régi Buda is, kivált az után, hogy Béla király hozzákezdett a budai Várhegyen Új Buda kiépítéséhez.
Fehéregyháza romjainak megtalálása azonban mind a mai napig nem sikerült. Mivel Bánya (Bana) néven is szerepel Alba ecclesia, felmerült a jelenlegi Bana község is, ahol eléggé jeles honfoglalás-kori tarsolyos sír került elő, amelyet néhai Vékony Gábor egyenesen Árpád sírjának vélt.

Magam hajlok arra, hogy Noszlopi Németh Péter topográfiai hipotézisét kövessem és a Duna-kanyar jobboldali, pilismaróti (Morot) térségét tekintsem az egyik legfontosabb területnek, ahol Atilla városát (Sicambriát, Etzel-burgot) megtalálhatjuk. A legrégibb Budára is az itteni Hábod, Obad-név utalhat amely fehéret is jelent. Itt vannak látványos római romok Basaharcon és az Öregek dűlőben egy sértetlen, tehát ki nem rabolt, 193 síros nagy avar temető a VII-IX. századból, és egy kis temetőrészlet 9 sírral, amely felett a hegycsúcson, szeretett mesterem, László Gyula egy hatalmas kővár nyomait ismerte fel, amely római eredetű ugyan, de a középkorban is használták. Itt a szobi rév , a Duna mindkét oldalán jelentős magyar temetők sorakoznak:

Esztergom, Dömös, Dorog, Bajót, Bana, Szob, Neszmély, Letkés, Ipoly-tölgyes, s itt zajlottak le nagy csaták, a legutolsók egyike a törökkel (Búbánat-völgy: Dobozy Mihály önfeláldozó mártírsága!). S a jobb part mögött emelkedik a Pilis, tőszomszédja Esztergom (Estrigun, 1146) és Dömös. A XVI századi Wolfgang Lazius híres térképén (1556) Sicambriát és Budát (Budawara) Herculiával (Herculia sive Sicambria, Orteliusnál) azonosította, s így jelenik ez meg Lázár deák térképén is. Castra ad Herculem Pilismarót helyén állt. Sokkal későbbi tévesztés Aquincum emlegetése. A Felhévizek (Anonymusnál: Calidas Aquas) itt is fakadtak s az esztergomi Melegfürdő nevű falu (Villa de Calidas Aquas) pedig szomszédos volt Budavárral. A pilisi Pazanduk faluban fellelhető a Sicambria-mező elnevezés. Az 1189. évi vadászat színhelyéül is ez a vidék felel meg a legjobban. Itt volt az Ipoly torkolatával szemben Gejza-vására.

A fentiek alapján megkérdezhető, alappal bír-e akkor dr. Lánszki Imre helyettes főigazgató, a kiváló ökológus tudós felismerése és feltevése a Nagy Kevély keleti oldalának előterében megfigyelt vár-maradványokról és temetkezési helyekről? Eddigi kutatásairól nemrégiben itt is beszámolt, nekem tehát most nem feladatom ezek ismertetése. Elsősorban néhány elvi kérdésben szeretném a véleményemet ismertetni.
Az első a kutatási módszeréről szól. Nagyon itt volt az ideje annak, hogy ilyen egzakt kutatási eljárásokat is felhasználjunk. Köszönet és elismerés érte.
A második megjegyzésem a történeti források és kútfok használatára vonatkozik. Egy ökológus tudósnak nem lehet feladata a szigorú forráskutatás, mégis ügyelni kell a hiteles adatok felsorakoztatására. Ebben feltétlen segítségre van szüksége.

Lánszki doktor kutatási módszeréből egyenesen következik a térképek és metszetek nagymértékű felhasználása és alapos, sokoldalú elemzése. Ezek azonban döntően késői ábrázolások (Lazius 1556, Zimmermann 1595, Dillich 1601, Speed 1626, Ongaria 1685, Witt 1688, La Vergne 1689, Tollius 1700, Marsigli 1741, Szászky 1750, Hell 1772), így különösen fontos – s ez a harmadik megjegyzésem – a sokoldalú ellenőrzés. Nem tehát a táj-elemzés, mindig szükséges a régészeti és történeti topográfiai is. Számos metszet készítője mintaképekről dolgozott úgy, hogy soha életében nem is járt Magyarországon!
Lehetséges-e, hogy Budakalászon, a Nagy Kevély oldalában egy hatalmas kővár rejtőzik a föld alatt? Lehetséges. Lánszki Imre eddigi erőfeszítéseinek ez az egyetlen szó talán a legnagyobb hozadéka.

Lehetséges-e, hogy ezt az erődítményt Alba Regalisnak hívták? Elképzelhető, de lehet más is, például, ha kiderül, hogy nem középkori, hiszen Budakalász tele van római emlékkel: Dolina Luppa csárda Bolhavár.
Lehetséges-e, hogy ez a vár az igazi Székesfehérvár, s nem az általunk ismert? Nem lehetséges! Ez teljesen kizárt.
Lehetséges-e, hogy az ismert írott források egyetlen egyszer sem említenek meg várat vagy erődítményt itt, jóllehet Kálóz (Kaloz 1135) faluról az itteni szőlőkről és a plébániáról több adat ismert? Lehetséges, mert a török hódoltság idején irtózatos mértékű elnéptelenedés következett be. 1546-ban az első török adóösszeíráskor 23 falut sorolnak fel, száz év múlva a lakott helyek száma 13. 1650 tájára Kalász is pusztává vált, egészen üres lett. Ekkor költöztek ide az óhitű rácok, földbirtokosai előbb a Bornemissza Bolgár, majd a Wattay-család. Azonban 1683-ban is csak 1 porta adózott.

Lehetséges-e, hogy a vizsgált területen fellelhető legyen Árpád nagyfejedelem és / vagy Atilla hun nagykirály sírja? Én ezt nem gondolom lehetségesnek, de sietek hozzátenni: most a legeslegfontosabb feladat a megvizsgált területen a régészeti ásatások mielőbbi megkezdése, megfelelő anyagi feltételek biztosítása mellett.
Pilis titkai csakis így ismerhetők meg. Nem ítélem el azokat, aki „megálmodni” kívánják a Pilis igaz történetét, de magam más úton jártam eddig is s a magam útját kívánom járni ezután is.
Elhangzott a MOM színháztermében

2005. október 11-én

Forrás: http://www.kincseslada.hu/pilis/content.php?article.106