98. fejezet És ezeket mondván, a tömeg eltávozott a pappal, a kormányzó pedig Heródessel együtt; komoly beszélgetésbe keveredtek Jézus (személyével) és tanításával kapcsolatban. A pap kérte a kormányzót, írjon levelet Rómába a szenátusnak az egészről, arról, amit a kormányzó tett, hogy a szenátus könyörületet gyakorolhasson Izraelen, és elrendelte, fájdalmas halál fenyegetése mellett, hogy senki se hívja Jézust, a nazarénust a zsidók 92 prófétájának, sem Istennek, sem Isten fiának. Mely rendeletet közzétették a templomban, rézbe vésve. Amikor a tömeg nagyobbik része eltávozott, körülbelül ötezer férfi maradt ott - nőket és gyermekeket nem számítva -, akiket megviselt az utazás, két napja kenyér nélkül voltak, hajtotta őket a vágy, hogy lássák Jézust, megfeledkeztek róla, hogy élelmet hozzanak magukkal, ezért nyers gyomnövényeket ettek, és nem voltak képesek eltávozni, mint a többiek. Ezután Jézus, amikor érzékelte ezt, megsajnálta őket, és azt mondta Fülöpnek: „Hol találjunk kenyeret számukra, hogy halálra ne éhezzenek?” Fülöp azt válaszolta: „Uram, 200 aranyért sem lehet kapni annyi kenyeret, hogy mindannyian egy keveset megízlelhessenek.” Azután András azt mondta: „Itt van egy kisgyermek öt kenyérrel és két hallal, de mit tesz az ennyinek?” Jézus így felelt: „Ültessétek le a tömeget.” És az emberek leültek a fűre ötvenesével és negyvenesével. Ezután Jézus azt mondta: „Az Isten nevében!” És fogta a kenyeret és imádkozott az Istenhez, és azután megtörte a kenyeret, amit odaadott a tanítványoknak, és a tanítványok odaadták a tömegnek, és így tettek a halakkal is. Mindenki evett és mindenki meg volt elégedve. Ezután Jézus azt mondta: „Gyűjtsétek össze a maradékot.” Így tehát a tanítványok összegyűjtötték a maradékot, és tizenkét kosarat töltöttek meg. Ezt követően mindenki a kezét a szemére helyezte, mondván: „Ébren vagyok, vagy álmodom?” És ottmaradtak valamennyien, nagyjából egy órányit, miközben megvitatták maguk között a hatalmas csoda körülményeit. Ezek után Jézus, amikor köszönetet mondott az Istennek, elbocsátotta őket, ám ott maradtak hetvenketten, akik nem voltak hajlandók elhagyni őt, ezért Jézus, érzékelvén hitüket, úgy döntött, tanítványokká választja őket. 99. fejezet Jézus visszahúzódott a sivatag egy mélyebb területe felé; Tiroban, a Jordánhoz közel, összehívta a hetvenkettőt és a tizenkettőt, és amikor letelepedett egy kőre, maga köré ültette őket. Sóhajtván egyet szólásra nyitotta száját és azt mondta: „Ezen a napon olyan hatalmas bűnt láttunk Júdeában és Izraelben, hogy beleremegett a szívem a mellemben, az istenfélelem miatt. Bizony mondom nektek, az Isten féltékeny az ő tiszteletére, és úgy szereti Izraelt, mint egy szerető. Tudjátok, hogy amikor egy fiatalember szeret egy hölgyet, és ő nem szereti viszont, ellenkezőleg, egy másikat, a fiatalember felháborodik és megöli a riválisát. És 93 így, azt mondom nektek, hasonlóképp tesz az Isten, amikor Izrael mást szeret és elfelejti az Istent, az Isten erre megsemmisíti.” „Nos, mely dolog még kedvesebb az Isten számára itt a Földön a papságnál és a szent templomnál? Mindazonáltal Jeremiás próféta idejében, amikor az emberek elfeledkeztek Istenről, és a Templommal csupán hencegtek, hogy nincs hozzá hasonlatos a világon, az Isten haragra gerjedt, és Nabukodonozor, babiloni király és hadserege által elragadtatta a szent várost, és felégettette azt, a szent Templommal együtt, olyannyira, hogy a szent dolgokat, melyeket az Isten prófétái remegtek még megérinteni is, eltaposták lábaikkal a hitetlenek, eltelve gonoszsággal.” „Ábrahám valamivel jobban szerette fiát, Izmaelt, mint amennyire helyes lett volna, ezért, hogy kiirtsa Ábrahám szívéből a gonosz szeretetet, Isten azt parancsolta neki, hogy ölje meg a fiát, mely (tettet) késsel kellett volna elkövetnie. Dávid vehemensen szerette Ábsálomot, és ezért az Isten úgy intézte, hogy a fiú fellázadt az apja ellen, és a hajánál fogva felakasztotta és megölte őt Joáb. Óh, milyen félelmetes isteni ítélet, hiszen Ábsálom mindennél jobban szerette a haját, és a kötelévé vált az, melynél fogva felakasztották!” „Az ártatlan Jób közel került ahhoz, hogy hét fiát és három lányát [túlontúl] szeresse, amikor az Isten átadta őt a Sátán kezébe, aki nemcsak, hogy megfosztotta őt a fiaitól és gazdagságától egyetlen nap alatt, hanem súlyos betegséggel is sújtotta, férgek bújtak ki testéből az elkövetkezendő hét évben. Jákob atyánk jobban szerette Józsefet valamennyi fiánál, ezért az Isten arra vette rá, hogy eladja őt, s elintézte, hogy Jákobot ugyanezek a fiúk megtévesszék, oly módon, hogy azt higgye, az állatok felfalták szeretett fiát, és tíz éven át élt gyászban.” 100. fejezet „Az élő Istenre, testvéreim attól félek, az Isten haragra gerjed ellenem. Ezért végig kell járnotok Júdeát és Izraelt, hirdetni az igazságot a tizenkét törzsnek, hogy félre ne vezetessenek.” Az apostolok félelemmel eltelve, zokogva mondták: „Mindent megteszünk, amit csak parancsolsz.” Ezután Jézus így szólt: „Imádkozzunk és böjtöljünk három napig, és mostantól fogva, minden este, amikor az első csillag feltűnik, amikor az Istenhez imádkozunk, háromszor imádkozzunk , kérvén az ő irgalmát háromszor, mert Izrael bűne háromszor súlyosabb más bűnöknél.” „Így legyen” – válaszolták a tanítványok.94 Amikor a harmadik nap eltelt, a negyedik nap reggelén, Jézus összehívta a tanítványokat, és azt mondta nekik: „Barnabás és János velem maradnak, a többiek pedig Szamaria és Júdea és Izrael valamennyi régióját felkeresik, a bűnbánatról prédikálnak, mert a fejsze közel fekszik a fához, hogy kivágja azt. És imádkoznak a betegek felett, mert az Isten hatalmat adott nekem minden betegség felett.” Ezután e sorok írója így szólt: „Óh, Mester, ha a tanítványaidat megkérdezik, miként kell bűnbánatot tartani, mi fognak válaszolni?” Jézus azt felelte: „Ha egy ember elveszti az erszényét, akkor csupán a szemét fordítja hátra, hogy lássa? Vagy a nyelvét is használja, hogy kérdezősködjön? Nem. Hanem az egész testével visszafordul, és szellemének minden erejét beveti, hogy megtalálja. Így van?” Mire e sorok írója azt mondta: „A legteljesebb mértékben igaz. 101. fejezet Ezután Jézus azt mondta: „A bűnbánat a gonosz élet megfordítása, hiszen minden értelemben a teljes elfordulást jelenti ahhoz képest, ami a bűn elkövetéséhez vezet. A vidámság helyett gyászolni kell, a nevetés helyett zokogni, a dőzsölés helyett böjtölni, alvás helyett virrasztani, lustálkodás helyett tevékenykedni, vágyakozás helyett tisztának maradni, történetek mesélése helyett imádságossá válni, a fösvénység helyett alamizsna-osztóvá.” Ezután, e sorok írója így szólt: „Ám ha megkérdezik őket, miként gyászoljunk, hogyan zokogjunk, miként böjtöljünk, hogyan munkálkodjunk, hogy maradjunk meg tisztának, miként váljunk imádságossá és alamizsna-osztóvá, milyen válaszokat adjanak? És hogyan mutassanak bűnbánatot megfelelő módon, ha nem tudják, miként kell megbánni.” Jézus azt felelte: „[Jó] kérdést tettél fel, óh, Barnabás, és minden részletre kiterjedően szeretnék neked válaszolni, Istennek tetszően. Ma tehát a vezeklésről általában fogok nektek beszélni, és amit egynek mondok, azt mindenkinek mondom. Tudjátok meg, a bűnbánat több, [minden] egyébnél, hiszen az Isten tiszta szeretetére kell irányulnia, másként hiábavaló dolog bűnbánatot tartani. Egy hasonlatot fogok nektek mondani. Ha bármelyik épületnek eltávolítjátok az alapjait, az összeomlik. Így van?” „Így igaz.” – felelték a tanítványok. Ezután Jézus azt mondta: „A üdvösségünk alapja az Isten, aki nélkül nincs üdvösség. Amikor az ember bűnt követ el, elveszíti az üdvözülésének alapjait, ezért fontos, hogy az alapoktól kezdje. Mondjátok meg nekem, hogy ha a szolgáitok megsértenek 95 benneteket, és ti tudjátok, hogy nem bánják azt, hogy titeket megbántottak, ám bánják jutalmuk elvesztést, megbocsátanátok nekik? Természetesen, nem. Elmondom nektek, hogy az Isten éppen ezt fogja tenni, azokkal, akik a Paradicsom elvesztése miatt sajnálkoznak. A Sátán, minden jó ellensége, erős lelkiismeret furdalást érez a Paradicsom elvesztése és a pokol megkapása miatt. Ám sohasem fog kegyelmet találni, tudjátok miért? Mert nem szereti az Istent, nem, sőt, gyűlöli a Teremtőjét.” 102. Fejezet „Bizony mondom nektek, hogy minden állat, természetének megfelelően, ha elveszíti azt, amire vágyik, gyászolja az elveszett jót. Éppen így, a bűnös, aki őszinte bűnbánatot akar tartani, vágyat kell érezzen önmaga megbüntetésére, mert hiszen amit tett, az ellentétes a Teremtőjével, amikor tehát imádkozik, nem merészel vágyakozni az Istentől való Paradicsomra, vagy arra, hogy az Isten szabadítsa meg a pokoltól, ellenkezőleg, zavart elmével, elesetten áll Isten előtt, azt mondván az ő imádságában:” „Íme a bűnös, óh, Uram, aki ok nélkül megsértett akkor, amikor szolgálnia kellett volna téged. Arra törekszik, hogy amit tett, a te kezed által legyen megbüntetve, ne pedig a Sátán, a te ellenséged keze által, azért, hogy az istentelen ne örvendezzen a te teremtményeid felett. Fenyíts meg, büntess meg tetszésed szerint, óh, Uram, hiszen nem tudsz nekem annyi kínt adni, amennyit ez a gonosz megérdemel.” „A bűnös, a [vezeklésnek] ezt a módját betartva, irgalmat nyer az Istennél, [olyan mértékben] amilyenre vágyik az igazságszolgáltatásra. Kétségtelenül, [a] bűnös nevetése gyalázatos szentségtörés hiszen ezt a világot joggal nevezte Dávid atyánk siralomvölgynek.” „Volt egyszer egy király, aki örökbe fogadta egyik rabszolgáját, saját fiaként, [és] minden vagyona urává tette. Az történt, hogy egy gonosz ember által félrevezetvén, a nyomorult, a királyt haragra gerjesztette, ezért nagy keservet szenvedett, nemcsak az anyagiakban, hanem megvetettségében és megfosztottságában mindenétől, amit csak megszerzett mindennapos munkával. Gondoljátok, hogy egy ilyen ember nevetne valaha is?” „Nem – felelték a tanítványok -, hiszen ha a király megtudta volna, akkor megölte volna, látván őt nevetni a király haragján. Ám valószínűleg éjjel és nappal állandóan zokog.” Ezután Jézus sírva mondta: „Jaj a világnak, mert biztos az örök gyötrelme. Óh, nyomorult emberiség, mert az Isten fiává fogadott téged, felkínálván neked a Paradicsomot, melyben te, óh, nyomorult, a Sátán tevékenykedése által kivívtad az Isten haragját, és 96 kivettettél a Paradicsomból, és ítélet alá került a tisztátalan világ, ahol megkaptál minden dolgot, nehéz munka jutott neked, a jó munka elvétetett tőled a folyamatos vétkezés miatt. És a világ egyszerűen nevet, és, ami rosszabb, ő, a legnagyobb bűnös még jobban nevet, mint a többiek! Ezért az lesz, amit megmondtatok: az Isten örök halállal bünteti azt a bűnöst, aki nevet az ő bűnein és nem zokog felettük.” 103. fejezet „A bűnös zokogásának olyannak kell lenni, mint az apa zokogásának fia felett, [aki] közel van a halálhoz. Óh, minő emberi őrület, a felett a test felett sírni, melyből a lélek távozik, és nem siratni a lelket, melyet az Isten kegyelme elhagyott, a bűn miatt! Mondjátok meg nekem, amikor egy tengerésznek a vihar összetöri a hajóját, tudja pótolni mindazt amit elvesztett zokogás által; mit tesz hát? Természetesen keserves sírásra fakad. Ám őszintén mondom nektek, hogy mindabban a dologban, [amelyet] az ember megsirat, vétkezik, kivéve, amikor a bűnét siratja. Minden nyomorúság, mely az embert éri, Istentől származik, a megváltása érdekében, ezért örvendeznie kell [amikor ilyen történik vele]. A bűnök azonban a gonosztól valók, az ember kárhozatért, és az ember emiatt nem szomorkodik. Bizonyára érzékelitek, hogy az ember a veszteségére törekszik és nem a javára.” Bertalan így szólt: „Uram, mit tegyen az, aki nem tud zokogni, mert a szíve számára idegen a könnyezés?” Jézus azt válaszolta: „Nem mindenki zokog, aki könnyeket hullat, óh, Bertalan. Az élő Istenre, lehet találni embereket, akik szeméből nem hullik könny, és mélyebben zokognak azoknál az ezreknél, aki könnyeket hullatnak. A bűnös zokogása a földi szeretet megélése a heves bánat révén.” „Ahogy a napfény megőrzi a rothadástól a többit, azáltal amit legfölülre tesznek, ez a fajta megoldás, megőrzi a lelket a bűntől. Ha az Isten azt várná, hogy az igazi bűnbánathoz annyi könnyet kellene hullatni, amennyi a tengerek vize, még többre vágyna, és ahogyan a vágy elhasználja a kis cseppet, melyet elfogyaszt, úgy használná el, miként a lángoló kemence az egyetlen csepp vizet. Ám azok, akik készek zokogásban kitörni, olyanok mint a lovak, amelyek annál gyorsabban mennek, minél könnyebb a terhük.”97 104. fejezet „Bizony, vannak emberek, akikben egyaránt benne van a belső szeretet és a kitörő könnyek. Ám aki ilyen, egy Jeremiás lesz. A zokogásban az Isten inkább a sajnálatot méri, mint a könnyeket.” Ezután János így szólt: „Óh, Mester, miként veszít el az ember a zokogásban más dolgokat, mint a bűn?” Jézus azt felelte: „Ha Heródes adna neked egy palástot, hogy őrizd meg számára, és azután elvenné tőled, volna okod a zokogásra?” „Nem” – mondta János. Ezután Jézus így szólt: „Nos, az embernek kevesebb oka van a sírásra, ha elveszít valamit, vagy nem kapja meg azt, amit szeretne, mert minden az Isten kezéből származik. Ekképpen pedig, ne lenne az Istennek hatalmában, hogy a saját kedvére rendezze el a saját dolgait, óh, bolond ember? Mivel ami a sajátod az a bűn egyedül, és ezért kell zokognod, és nem más valami után.” Máté azt mondta: „Óh, Mester, az egész Júdea előtt megvallottad, hogy az Istennek nincsen semmi hasonlatossága az emberrel, és most pedig azt mondtad, hogy az ember mindent Isten kezéből kap; ezek szerint az Istennek van keze, hasonló tehát az emberhez.” Jézus így válaszolt: „Tévedésben vagy, óh, Máté, és mások hasonlóképpen tévednek, nem értvén a szavak jelentését. Az embernek nem a szavak külsején kell elgondolkoznia, hanem azok értelmén; megértvén azt, hogy az emberi beszéd olyan, mint egy tolmács köztünk és az Isten között. Hát nem tudjátok, hogy amikor az Isten beszélni akart az atyáinkkal a Sínai hegyen, az atyáink felkiáltottak: ’Beszélj hozzánk te Mózes és ne engedd, hogy az Isten szóljon hozzánk, hogy meg ne haljunk’? És amit az Isten mondott Ézsaiás próféta által, hogy amilyen messze az ég van a Földtől, olyan távol vannak az Isten útjai az ember útjaitól, és az Isten gondolatai az ember gondolataitól?” 105. fejezet „Az Isten olyan mérhetetlen, hogy reszketek leírni őt. Azonban fontos, ezért teszek számotokra egy javaslatot. Elmondom nektek tehát, hogy a mennyek száma kilenc, és olyan távol vannak egymástól, mint az első menny a Földtől, melynek távolsága a Földtől ötszáz évnyi utazásra van. Tehát a Föld távolsága a legmagasabb mennytől négyezer-ötszáz évnyi utazás. Elmondom nektek ezzel kapcsolatban, hogy [a Föld] úgy aránylik az első mennyhez, mint a tű hegye a tűhöz, ehhez hasonlatosan az első menny a másodikhoz, és így tovább, valamennyi menny alárendeltje a következőnek. Ám a Föld teljes mérete valamennyi 98 mennyel együtt, a Paradicsom méretéhez képest csak egy pont, nem, egy homokszem. Ez mérhetetlen nagyság?” Az apostolok azt felelték. „Igen, bizony.” Ezután Jézus így szólt: „Az élő Istenre, akinek jelenlétében az én lelkem áll, a Világegyetem az Isten előtt olyan kicsi, mint egy homokszem, és Isten sokszorosan nagyobb, [mintha] homokkal kitöltenénk valamennyi mennyet és a Paradicsomot, és még annál is. Gondoljátok meg hát, vajon az Isten bármi módon összemérhető-e az emberrel, aki csupán egy kicsiny sárdarab a Földön. Vigyázzatok hát, hogy az értelmet nézzétek, és ne a csupasz szavakat, ha azt akarjátok, hogy örök életetek legyen.” A tanítványok azt mondták: „Csak az Isten képes önmagát megismerni, és igaz, amit Ézsaiás, a próféta mondott: ’Rejtve van az emberi értelem elöl.’” Jézus így válaszolt: „Igen, ez igaz, tehát amikor a Paradicsomban leszünk, megismerjük majd az Istent, úgy, miként az ember megismerheti a tengert egyetlen csepp sós vízből. Visszatérve a beszélgetéshez, azt mondom nektek, hogy csak a bűn miatt kell az embernek zokognia, mert a bűn elkövetése által az ember elhagyja a Teremtőjét. Ám miként zokogjon az, aki részt vesz a mulatozásban és a lakomákban? Úgy fog zokogni, ahogy jég tüzet fog! Szükséges számotokra, hogy mulatozás helyett böjtöljetek, ha képesek vagytok uralkodni az érzékeitek felett, a mi Istenünk ugyanis az uralkodó.” Tádé mondta: „Az Isten értelme felette áll annak, amit uraltok.” Jézus így szólt: „Visszatérve, mondják: ’az Isten ilyen’, ’az Isten olyan’? Mondjátok meg nekem, az ember értelmes?” „Igen” – válaszolták a tanítványok. Jézus folytatta: „Meg tudja az ember mondani, hogy hol található őbenne az az értelem, amely működik, vagy sem?” „Nem” – mondták a tanítványok. „Becsapjátok magatokat – mondta Jézus -, hiszen aki vak, süket, néma és csonka, hol van az ő értelme? És amikor az ember elájul?” Erre a tanítványok összezavarodtak, mire Jézus így szólt: „Három dolog van, ami emberré tesz: a lélek, az értelem és a test, mindegyikük elkülönül a többitől. A mi Istenünk teremtette a lelket és a testet, miként azt hallottátok, azonban nem hallottatok még az értelem megteremtéséről. Ezért holnap, amennyiben az Isten örömére szolgál, mindent elmondok nektek.” És így szólván, Jézus köszönetet mondott az Istennek és imádkozott a népünk megváltásáért, mindannyian mondtuk: „Ámen.”99 106. fejezet Amikor befejezte a hajnali imát, Jézus leült egy pálmafa alá, és maga köré vonta a tanítványait. Jézus így szólt: „Az élő Istenre, akinek jelenlétében az én lelkem áll, sokan vannak megtévesztve az életükkel kapcsolatban. Minél erősebben kapcsolódik össze egymással a lélek és a tudat, az emberek annál inkább megerősítik, hogy a lélek és a test egy és ugyanaz a dolog, s csak a működése különbözteti meg őket, nem pedig a lényegük: érzékelő, akarattól független, illetőleg tudati lélek. Hanem, bizony mondom nektek, a lélek az, amely gondolkozik és él. Óh, bolondok, hol találjátok meg a tudati lelket élet nélkül? Bizonyára sehol. Ám élet, tudat nélkül megtalálható, miként az látható az eszméletvesztéskor, amikor az érzékek nem működnek.” Tádé azt mondta: „Óh, Mester, amikor a tudat elhagyja az életet, az embernek nincs élete.” Jézus azt felelte: „Ez nem igaz, hiszen az ember meg van fosztva az élettől, amikor a lélek eltávozik; hiszen a lélek nem tér többé vissza a testbe; esetleg ha csoda történik. Ám a tudat a rátörő félelem miatt elhagyja a testet, vagy nagy szomorúság miatt ami lelket éri. Mivel a tudatot Isten teremtette, kedvére, és igaz, egyedül él, miközben a testnek élelemre van szükséges és a léleknek tudásra és szeretetre. Ez a tudat most fellázad a lélek ellen, a felháborodás révén, mondván, az elkövetett bűn miatt megfosztották a Paradicsomi örömöktől. Ezért most van a legnagyobb szükség arra, hogy szellemi örömökkel táplálják, azok, akik nem kívánnak a testi örömöknek élni. Értitek? Bizony mondom nektek, hogy miután az Isten megteremtette, pokolra ítélte és elviselhetetlen hóra és jégre; mert azt mondta magáról, ő az Isten, amikor azonban megfosztották táplálékától, elvevén az élelmet tőle, beismerte, hogy az Isten rabszolgája, és ténykedése az ő kezében van. És most mondjátok meg nekem, miként munkálkodik a tudat istentelenben? Bizony, miként az Isten őbenne. Látván, hogy a tudatot követi, lemondván az értelemről és az Isten Törvényéről. Ezért utálatossá válik, és nem cselekszik semmi jót.” 107. fejezet „És így, az első dolog, mely a bűn miatti bánatot követi, az a böjt. Mert hiszen aki azt látja, hogy egy bizonyos étel megbetegíti, a haláltól való félelme miatt, miután igencsak sajnálja, hogy evett belőle, elhagyja azt, hogy ne tegye önmagát beteggé. Így kell cselekednie a bűnösnek is. Felismervén azt, hogy az öröm az, ami bűn elkövetésére készteti az Isten, az ő teremtője ellen, miközben az értelmét követi a világ ezen jó dolgaiban, bánkódjon, amiért így cselekedett, mivel megfosztotta önmagát Istentől, az ő életétől, és a 100 pokol örök halálát hozta magára. Ám mert az ember, amíg él, szüksége van arra, hogy megszerezze a világ ezen jó dolgait, ezért szükséges a böjt. Sanyargassa tehát az értelmét és tudja meg, hogy az Isten az ő ura. És amikor látja, hogy az értelme utálja a böjtöt, helyezze az utóbbi elébe, a pokol körülményei között egyáltalán nincs ugyanis öröm, csak végtelen bánat érkezik; helyezze tehát elébe, hiszen a Paradicsom gyönyörűsége sokkal nagyszerűbb, ugyanis egy morzsányi ebből a gyönyörűségből sokkal csodálatosabb, mint e világ valamennyije. Könnyű ezért tehát lecsendesedni, hiszen jobb ma egy kicsivel beérni, azért hogy később sokat kapjunk, mint zabolátlannak lenni a kevésben és megfosztatni mindentől és gyötrelemben maradni.” „Emlékeznetek kell a gazdag lakomázóra, azért hogy jól böjtöljetek. Hiszen ő, azt kívánta, hogy itt a Földön boldogan élhessen minden nap, ezért megfosztották őt még egyetlen csepp víztől is, miközben Lázárnak, aki morzsákkal beérte itt a Földön, örök élete lett, teljes bőségét élvezte a Paradicsom gyönyörűségeinek. Ám a bűnbánó legyen óvatos, hiszen a Sátán arra törekszik, hogy minden jócselekedetet megsemmisítsen, és a bűnbánatban még jobban, mint másban, hiszen a bűnbánó ellene lázad, és a hűséges szolgájából lázadó ellenség válik. Ezért a Sátán törekszik arra, hogy elérje, az ember ne böjtöljön tovább, betegség ürügyén, és amikor ez nem válik be, egy különleges böjtre hívja őt, azért, hogy megbetegítse, s utána felségesen éljen. Ha pedig sikeres ebben, megpróbálja rávenni arra, hogy egyszerű élelmiszereket vegyen magához, azért, hogy hasonlatossá váljon hozzá, aki sohasem eszik, viszont állandóan bűnt követ el.” „Az élő Istenre, utálatos dolog megfosztani a szervezetet az élelemtől és eltölteni a lelket büszkeséggel, megvetvén azokat, akik nem böjtölnek és önmagunkat jobbnak tartani náluk. Mondjátok meg nekem, vajon a beteg ember büszke a diétára, melyet számára az orvos előírt, és bolondnak tartja azokat, akik nem diétáznak? Biztosan nem. Ám bánatot fog érezni a betegség miatt, mert amiatt kell diétáznia. Mégis azt mondom nektek, a bűnbánónak nem szabad büszkélkednie a böjtje miatt, és lenéznie azokat, akik nem böjtölnek, azonban sajnálnia kell a bűnét, aminek következtében böjtöl. A bűnbánónak nem szabad finom ételeket beszereznie, közönséges ételekkel kell beérnie. Vajon az ember kitűnő ételt ad a harapós kutyának, vagy a rúgós lónak? Nem, biztosan nem, ellenkezőleg. A böjtnek megfelelően lakj jól.”101 108. fejezet Halljátok hát, amit mondani fogok nektek a figyelemről. Ugyanis kétféle alvás létezik, ti. a test alvása és a léleké, ezért nagyon óvatosnak kell lennetek a érzékelésben, miközben a test érzékel a lélek nem alszik. Ez bizony súlyos hiba lenne. Mondjátok meg nekem, e példabeszéd alapján: ha van egy ember, aki séta közben egy kődarab felé halad, az ütközés elkerülése érdekében inkább arrébb rúgja a lábával, ha viszont a fejével tenné ugyanezt, mit mondanánk egy ilyen ember állapotáról?” „Szerencsétlen - felelték a tanítványok -, az ilyen ember eszét vesztette.” Jézus így folytatta: „Nos, megválaszoltátok, bizony mondom nektek, hogy az, aki a testével érzékel és a lelkével alszik, az bolond. A lélek fogyatékossága ugyanis sokkal súlyosabb, mint a testé, és ezért jóval nehezebb gyógyítani is. Tehát mily nyomorult dolog azzal dicsekedni, hogy nem alszik valaki a testtel, mely az élet gyökere, miközben nem érzi saját szerencsétlenségét, a felett, hogy a lélekkel alszik, mely az élet feje? A lélek alvása az Isten és az ő félelmetes ítéletének elfeledése. A lélek pedig, amelyik érzékel, az, amely minden dologban és minden helyen ott van, megtapasztalja az Istent, és mindent és minden által és mindenek felett köszönetet mond az urának, tudván, hogy mindig, minden pillanatban kegyelmet és irgalmat kap az Istentől.” Tehát az ő urától való félelmében mindig ott visszhangzik a fülében az angyali megnyilatkozás: ’Teremtmények, gyertek ítéletre, a ti Teremtőtök megítél benneteket.’ Ezért az Isten szolgálatában tartja magát mindig is. Mondjátok meg nekem, mire vágytok jobban: látni egy csillag fényét, vagy a Nap fényét?” András azt válaszolta: „A Nap fényére, hiszen egy csillag fényénél nem lehet látni a környező hegyeket sem, a Nap fényénél viszont megpillanthatjuk a legkisebb homokszemet is. Ezért félelemmel járunk a csillag fényénél, a Nap fényénél azonban biztonságosan járunk.” 109. fejezet Jézus azt felelte: „Azt mondom tehát nektek, hogy a lélekkel, az igazság napjával, [amely] a mi Istenünk, kell érzékelnünk, és nem pedig büszkélkedni a testtel való érzékelés miatt. Az a leginkább igaz tehát, hogy a testi alvást el kell kerülni oly mértékben, amiként csak lehetséges, ám teljesen [elkerülni] lehetetlen, az értelmet és a testet elnyomják az ételek és a gondolkozás. Ezért hagyni kell, hagy aludjon, hogy kissé elkerülhesse a sok gondolkodást és sok ételt. Az élő Istenre, akinek jelenlétében az én lelkem áll, jogos dolog 102 valamennyit aludni minden éjszaka, ám soha nem jogos elfelejteni az Istent és az ő félelmetes ítéletét és a lélek alvása pedig ilyen feledést jelent.” Ezután az szólalt meg, aki ír: „Óh, Mester, miként tarthatjuk az Istent mindig az emlékezetünkben? Őszintén szólva, úgy tűnik, ez megvalósíthatatlan.” Jézus sóhajtva mondta: „Ez a legnagyobb nyomorúság, amiben az ember szenvedhet, óh, Barnabás. Ami az embereket illeti, nem tudnak úgy a Földön élni, hogy az Isten, az ő teremtőjük mindig az emlékezetükben legyen; megőrizvén azt, ami szent, ők viszont mindig az Isten emlékezetében vannak, hiszen az Isten kegyelmének fénye van bennük, így soha nem feledkezhetnek meg Istenről. Ám mondjátok meg nekem, láttatok már a kőbányászokat, miként gyakorolnak és tanulnak folyamatosan a fejtéshez, közben pedig beszélgetnek egymással, és ezalatt ütik a fémszerszámaikat, s dolgoznak a kövön, anélkül, hogy a fémre pillantanának, és mégsem törik össze a kezüket? Nos hát, cselekedjetek hasonlóképpen.” „Vágyjatok arra, hogy szentek legyetek, ha azt szeretnétek, hogy teljesen felülkerekedjetek a felejtés nyomorúságán. Biztosan (elmondható), hogy a víz képes elrepeszteni a legkeményebb sziklákat is cseppenként, hosszú idő alatt. Tudjátok, hogy miért nem győztétek még le ezt a nyomorúságot? Mert még nem érzékeltétek, hogy ez bűn. Azt mondom tehát, hogy az hiba, amikor a herceg ad ajándékot nektek, óh, emberek, mivel behunyjátok a szemeteket és a hátatokat fordítjátok feléje. Tévednek hát, akik elfelejtik az Istent, hiszen az ember mindig megkapja az Isten ajándékait és kegyelmét.” 110. fejezet „Most pedig mondjátok meg nekem, az Isten mindig részesít benneteket az [ő jótékonyságából]? Igen, biztosan, hiszen szüntelenül megadja neked a lélegzetet, akárhol éltek is. Bizony, bizony mondom nektek, minden alkalommal, amikor a testetek levegőt kap, a szíveteknek azt kellene mondania: ’Isten, köszönet.’” Ezután János így szólt: „Nagyon igaz, amit mondasz, óh, Mester, taníts minket ezért, hogy eljussunk ebbe az áldott állapotba.” Jézus így válaszolt: „Bizony mondom nektek, ember nem képes emberi erővel eljutni ebbe az állapotba, hanem csak az Isten, a mi Urunk kegyelméből. Igaz az tehát, hogy az embernek vágynia kell a jóra, azért, hogy az Isten megadja ezt neki. Mondjátok meg nekem, amikor az asztalnál ültök, vesztek azokból a húsokból, melyek nem igazán jól néznek ki? Biztosan nem. Így hát azt mondom nektek, hogy nem fogjátok megkapni azt, amire nem vágytok. Az Isten képes, ha vágytok szentté lenni, hogy kevesebb, mint egy szempillantás 103 alatt, szentté tegyen benneteket, ám azért, hogy az ember érzékeny legyen az ajándékkal és a mi Istenünk adományaival kapcsolatban, ezért várnotok kell és kérnetek.” „Láttátok már azokat, akik célba lőni gyakorolnak? Bizony, sokszor vétik el a célt. Habár soha nem szeretnének feleslegesen lőni, ám mindig azt remélik, hogy eltalálják a célt. Nos, cselekedjetek ekképpen, ha valaha is azt akarjátok, hogy az Isten eszébe jussatok, és amikor elfelejtitek, szomorkodjatok; hiszen az Isten minden kegyelmet megad ahhoz, amit mondtam. A böjt és a lelki figyelem oly közel áll egymáshoz, hogy ha valaki megszűnik figyelni, a böjt azonnal megtörik. Hiszen amikor az ember bűnt követ el, megtöri a lélek böjtjét, és elfelejti az Istent. Így tehát az éberség és a böjt tekintetében a léleknek mindig szüksége van ránk, és az összes emberre. Mivel senki számára sem jogos bűnt elkövetni.” „Ám a test böjtöltetése, és a test ébersége, higgyétek el nekem, nem lehetséges minden alkalommal, és nem is mindenki számára. Mert vannak beteg és idős emberek, nők gyermekekkel, férfiak, akik diétáznak, és mások, akik gyenge személyiségűek. Tehát mindenki, amint önmaga méretének megfelelő ruhába öltözik, ugyanúgy kell az ő böjtje [mértékét is] megválasztani. Mert ahogy egy gyermek ruházata nem alkalmas egy harminc éves férfinak, ugyanígy az éberség és a böjt mértéke, ami egyiknek jó, a másiknak nem.” 111. fejezet „Ám óvakodjatok, a Sátán fel fogja használni minden erejét, hogy éberek legyetek az éjszaka folyamán, és ezt követően aludjatok el, hogy amikor az Isten parancsára imádkoznotok kellene és figyelni az Isten igéjét. Mondjátok meg nekem, kedvetekre lenne, ha egy barátotok megenné a húst és nektek adná a csontokat?” Péter felelt: „Nem, Mester, hiszen az ilyent nem lehetne barátnak nevezni, inkább olyannak, aki rászed.” Jézus sóhajtva válaszolta: „Helyesen mondtad az igazságot, óh, Péter, hiszen biztosan úgy van, hogy aki a testével éberebb a szükségesnél, alszik, vagy lehúzza a fejét az álom, amikor pedig imádkoznia kellene, vagy az Isten szavait hallgatni, az ilyen nyomorult, és kigúnyolja az Istent, az ő teremtőjét, és így bűnös, ebben a bűnben. Továbbá tolvaj, hiszen ellopja azt az időt, amit az Istennek kellene adnia, és eltölti oly módon, hogy az neki tetszik.” „A legjobb bort tároló edényből egy ember az ellenségeit kínálta itallal, egészen addig, amíg az a bor a legjobb volt, amikor azonban elfogyott a ruskóig, akkor adott inni az urának. Mit gondoltok, mit fog a mester tenni az ő szolgájával, amikor megtudja mindezt, és 104 a szolga megjelenik előtte? Bizonyára megveri, és azonnal megöli őt jogos felháborodása miatt, a világ törvényei szerint. És akkor mit fog tenni az Isten azzal az emberrel, aki a legjobb idejét a saját dolgaival tölti, és a legrosszabbat az imádsággal és a Törvény tanulmányozásával? Jaj, a világnak emiatt és még nagyobb a bűne, hogy megnehezíti a szívét! Ezért amikor azt mondtam nektek, hogy a nevetésnek sírássá kellene alakulnia, a lakomának böjtté, és az alvásnak éberséggé, összefoglaltam három szóval mindazt, amit hallottatok a földön, az embernek mindig sírnia kellene, és ennek a sírásnak a szívből jönnie, egyébként az Isten, a teremtőnk meg lenne bántva; böjtölnötök kell, hogy uralmatok legyen az értelmetek felett, és hogy éberek legyetek, ne kövessetek el bűnt, és hogy a test sírása és ébersége annak alkata szerint történjen.” 112. fejezet Ezeket mondván, Jézus így folytatta: „A mezők gyümölcseit kell keresnetek az életetek fenntartásához szükséges dolgokért, hiszen már nyolc napja nem ettünk kenyeret. Ezért imádkozni fogok a mi Istenünkhöz és itt várlak benneteket Barnabással.” A tanítványok tehát és az apostolok eltávoztak négyesével és hatosával és útnak indultak Jézus szavai értelmében. Ott maradt Jézussal e sorok írója, mire Jézus sírva fakadt, mondván: „Óh, Barnabás, fontos, hogy kinyilvánítsak számodra hatalmas titkokat, melyeket, miután én eltávoztam ebből a világból, fel fogsz tárni.” Ezután válaszolt az, ki ezeket írja, sírva, mondván: „Engedd meg, hogy zokogjak, óh, Mester, és másoknak is, hiszen bűnösök vagyunk. És számodra, aki szent vagy és az Isten prófétája, nem helyénvaló, hogy annyira zokogj.” Jézus azt válaszolta: „Higgy nekem Barnabás, nem tudok olyannyira zokogni, amennyire kellene. Ugyanis, ha az emberek nem hívnának engem Istennek, akkor úgy láthatnám itt az Istent, miként a Paradicsomban látható, és biztonságban, nem félve az ítélet napját. Az Isten azonban tudja, hogy én ártatlan vagyok, hiszen soha nem akartam a magam számára más menedéket, mint amilyent egy szegény szolga kap. Nem; azt mondom neked, ha nem neveztek volna engem Istennek, a Paradicsomba vittek volna, amikor eltávozom ebből a világból; most pedig már nem megyek oda az ítéletig. Most már láthatod, van okom a zokogásra.” „Tudd meg, óh Barnabás, hogy ezért nekem hatalmas üldöztetésben kell részesednem és egyik tanítványom elad engem harminc darab pénzért. Miközben biztos 105 vagyok benne, hogy aki elad engem, megölik majd az én nevemben, mivel az Isten felemel engem a földről, és megváltoztatja az áruló megjelenését, így mindenki elhiszi neki, hogy én vagyok; amikor pedig gonosz halált hal, hosszú időn át elviselem a világban ezt a gyalázatot. Ám amikor Mohamed eljön, az Isten Szent Küldötte, a becstelenség el lesz véve. És ezt azért teszi az Isten, mert bejelentettem az igazságot a Messiással kapcsolatban, aki ezt a jutalmat adja nekem, ismertté lesz, hogy életben vagyok, idegen tőlem a becstelen halál.” Ezután válaszolt, aki e sorokat írja: „Óh, Mester, mondd meg, ki az a nyomorult, mivel szíves-örömest megfojtanám.” „Maradj csak békén – válaszolta Jézus – mert Isten így akarja, és nem tehet másként, de értsd meg, hogy amikor az anyám szenved emiatt az esemény miatt, mondd el neki az igazságoz, azért, hogy megvigasztalódjon.” Ezután e sorok írója szólt: „Mindezt megteszem, óh, Mester, ha az Isten úgy akarja.” 113. fejezet Amikor a tanítványok visszatértek, fenyőtobozokat hoztak, és az Isten kívánságára, nagy mennyiségű datolyát találtak. Így hát a déli imát követően együtt ettek Jézussal. Az apostolok és a tanítványok pedig, látván, hogy igen szomorú az arca, attól tartottak, Jézusnak hamarosan el kell távoznia ebből a világból. Mire Jézus megvigasztalta őket, mondván: „Ne féljetek, az én órám még nem jött el, hogy el kellene hagynom benneteket. Még egy kicsit veletek maradok. Így most tanítanom kell benneteket, azért, hogy elmenjetek, miként mondtam nektek, szerte Izraelbe és prédikáljatok a bűnbánatról, hogy az Isten irgalommal legyen Izrael bűnei miatt. Mindenki óvakodjon ezért a lustaságtól, és még inkább figyeljen arra, hogy bűnbánatot tartson; mert minden fa, mely nem jó termést hoz, kivágattatik és tűzre vettetik.” „Volt egy városlakó, akinek szőlője volt, és annak közepében pedig egy kert, egy gyönyörű fügefával; ám három éven át, amikor a tulajdonos eljött, nem talált gyümölcsöt, és látva, hogy a többi fán sincs gyümölcs, azt mondta a szőlősgazdának: ’Vágd ki ezt a rossz fát, mert megmérgezi a földet.” A szőlősgazda azt válaszolta: ’Nem úgy van az uram, hiszen gyönyörű fa.” „Maradj békében – mondta a tulajdonos -, nem érdekel a haszontalan szépség. Tudnod kell, hogy a pálmafa és a balzsam sokkal nemesebb, mint a füge. Ugyanis elültettem a házam udvarán egy pálmafát és egy balzsamfát, melyeket drága falakkal vettem körül, ám amikor nem hoztak termést, csak leveleket, melyek csak felhalmozódtak a fa alatt és romlásnak indultak a földön, a ház előtt, mindkettőt kivágásra szántam. És hogyan 106 bocsássak meg akkor egy fügefának, távol a házamtól, amely megmérgezi a kertemet, ahol minden egyes fa gyümölcsöt terem? Bizony, nem engedem meg ezt többé.’” „Ezek után azt mondta a szőlősgazda: ’Uram, a talaj, túlságosan gazdag. Várj ezért még egy évet, én pedig megmetszem a fügefa ágait, és elveszem a talaj gazdagságát, gyengébb talajt teszek köré, kövekkel, és így gyümölcsöt fog hozni.’ A tulajdonos azt felelte: ’Most menj és cselekedj eszerint; én pedig várni fogok, és a fügefa gyümölcsöt terem.’ Értitek ezt a példázatot?” A tanítványok azt felelték: ”Nem Uram, ezért magyarázd el nekünk.” 114. fejezet Jézus így válaszolt: „Bizony mondom nektek, a tulajdonos az Isten és a szőlősgazda az ő törvénye. Az Isten birtokolta ezek értelmében a pálmafát és a balzsamfát a Paradicsomban, a Sátán pedig a pálmafa volt, az első ember pedig a balzsamfa. Ezután kivetette őket, mert nem teremték meg a jó munka gyümölcsét, sőt, istentelen szavakat mondtak, emiatt számos angyalt és embert ítéltek el. Most pedig az Isten birtokolja az embert a világban, a teremtményei közepette, hogy szolgálja az Istent, az összes teremtménnyel, megfelelve az ő és az ember szabályának: és az ember, mondom, nem terem gyümölcsöt, az Isten kivágja és pokolra ítéli, tudván, hogy nem bocsátott meg az angyaloknak és az első embernek, büntetvén az angyalokat örök időkre, és az embert egy ideig.” „Az Istennek törvénye tehát azt mondja, hogy az embernek túl sok jó van az életében, és így szükséges, hogy nyomorúságot szenvedjen és megfosszák a földi javaktól, azért, hogy jó dolgokat tegyen. Az Isten ezért az embertől bűnbánatot vár. Bizony mondom nektek, hogy a mi Istenünk az embert munkára ítélte, úgy, miként az Jób mondta, az Isten barátja és prófétája: ’Miként a madár arra születik, hogy repüljön, és a hal, hogy ússzon, akképpen az ember a munkára születik.’ Ugyanígy Dávid, a mi atyánk, Isten prófétája, azt mondja: ’Kezünk munkáját elfogyasztani, áldás számunkra és jó dolog. Ezért mindenki dolgozzon, a képességének megfelelően.’ Mondjátok meg hát nekem, ha Dávid atyánk és Salamon, az ő fia, a kezükkel dolgoztak, mit kell akkor tenni a bűnösnek?” János szólalt meg: „Mester, dolgozni illendő dolog, ám a szegényeknek kell ezt tenni.” Jézus azt felelte: „Igen, mert nem tudnak másként tenni. Ám nem tudjátok, hogy a jó, hogy jó legyen, meg kell szabadulni a szükségszerűségtől? Így a Nap és az égitestek az 107 Isten szabályai által vannak megerősítve, ezért ők nem tudnak másként cselekedni, ezért nem illeti őket érdem. Mondjátok meg nekem, amikor az Isten a munkáról szóló szabályt adta, nem azt mondta: ’A szegény embernek verejtékkel az arcán kell élni.’ És Jób nem azt mondta, hogy ’Miként a madár arra születik, hogy repüljön, a szegény ember arra születik, hogy dolgozzon.’ Ellenkezőleg, az Isten azt mondta az embernek: ’Arcod verejtékével egyed a kenyered’, és Jób, hogy ’Az ember a munkára született’. Ezért [csak] ő, aki nem ember, mentes ettől a szabálytól. Bizony nincs más oka annak, hogy minden dolog valamibe kerül, ám hatalmas a henyélők sokasága: ha ezek szándékában állna dolgozni, néhányan a földekre járnának, mások halászni a vízhez, akkor hatalmas gazdagság lenne a világon. Ám ezek hiánya szükségessé teszi a számla benyújtását a szörnyű ítélet napján.” 115. fejezet „Mondja nekem valaki erre, mit hozott ő a világba, emiatt pedig miért ne élhetne semmittevésben? Természetesen igaz, hogy meztelenül született, és képtelen volt bármire is. Ám mindaz, amit talált, annak nem ő a tulajdonosa, ellenkezőleg, a szétosztója. És számot kell neki adni ezért azon a félelmetes napon.” A kibírhatatlan szenvedélyt, amely az embert kegyetlen vadállattá teszi, nagy félelemben kell tartani, ugyanis az ellenség az ember saját háztartásában van, ezért lehetetlen olyan helyre menni, ahová az ellenség nem képes elmenni. Ah, mennyien pusztultak el a szenvedély miatt! A szenvedély miatt jött el a vízözön, oly mértékben, hogy a világ elvesztette az Isten előtti kegyelmét, és így csak Noé menekült meg és nyolcvanhárom emberi lény. A szenvedély miatt az Isten megsemmisített három várost, és csupán Lót és két gyermeke menekült meg. A szenvedély uralta teljes mértékben Benjámin törzsét, ám kiirtották! És én bizony mondom nektek, ha el kellene beszélnem, mennyien pusztultak el a szenvedély miatt, öt nap sem lenne elegendő.” Jakab szólalt meg: ”Óh, Mester, mi számít szenvedélynek?” Jézus azt felelte: „A szenvedély féktelen vágy a szerelem iránt, amely, nem állván az értelem irányítása alatt, szétrobbantja az emberi értelmet és érzelmet, ezért az ember nem tudván magáról, olyasmit szeret, amit gyűlölnie kellene. Higgyetek nekem, amikor az ember szeret egy dolgot, nem azért mert az Isten adta neki azt a dolgot, hanem mert a tulajdonosa, ő parázna, a lélek miatt, akinek az Istennel, az ő teremtőjével egységben kellene laknia, aki egyesült a teremtménnyel. És ezért így sajnálkozik az Isten Ézsaiással, a prófétával, 108 mondván: ’Paráznaságot követtetek el számos szeretővel; mindazonáltal térjetek vissza hozzám és én fogadlak titeket.’” „Az élő Istenre, akinek jelenlétében az én lelkem áll, ha nem lenne belső szenvedély az ember szívében, nem zuhanna bele a külsőbe; hiszen ha a gyökér el lenne távolítva, a fa gyorsan meghalna. Elégedjen meg ezért a férfi a saját feleségével, akit az ő teremtője adott neki, és felejtsen el más nőket.” András így szólt: „Hogyan felejtse el egy férfi a nőket, ha olyan városban él, ahol sok van belőlük?” Jézus azt válaszolta : „Óh, András, természetesen az, aki a városban él, annak kárt okoz ez, látván, hogy az minden gonoszságot szivacsként szív magába.” 116. fejezet „Úgy illik, hogy amikor egy férfi a városban él, tegyen úgy, ahogyan a katona él, amikor ellenségei körbeveszik az erődöt, védi magát minden egyes támadással szemben és mindig fél a polgárok részéről elkövetett árulástól. Ennek ellenére azt mondom, hogy tapasztalja meg a bűn minden egyes külső csábítását, és az értelem félelmét, ugyanis a legfőbb vágyát a tisztátalan dolgok képezik. Ám hogyan védje meg magát, ha nem tartja féken a szemét, mely minden egyes testi bűnnek az eredete? Az élő Istenre, akinek jelenlétében az én lelkem áll, az, akinek nincs testi szeme, biztosan nem kap büntetést, csupán a harmadik fokozatig, miközben az, aki a szemét követi a hetedik fokozatig.” „Illés próféta idejében történt, hogy Illés, látván egy zokogó vak embert, egy embert, kinek jó élete volt, megkérdezte őt, mondván: ’Miért sírsz, óh, testvérem?’ A vak ember így felelt: ’Azért zokogom, mert nem látom Illést, a prófétát, Isten szentjét.’ Ezután Illés megdorgálta őt, mondván: ’Hagyd abba a zokogást, óh, ember, mert a zokogás bűn.’ A vak ember így szólt: ’Mondd meg hát nekem, hogy bűn-e látni az Isten szent prófétáját, aki feltámasztja a halottakat és tüzes esőt hoz le az égből?’ Illés azt felelte: ’Nem mondasz igazat, hiszen Illés nem képes semmit sem megtenni azok közül, amit mondtál, mert ő olyan ember, mint te. A Föld valamennyi embere sem képes arra, hogy akár egyetlen legyet is létrehozzon.’ A vak ember azt mondta: ’Te mondod ezt, óh, ember, mert Illés megdorgált téged valamilyen bűnöd miatt, amiért utálod őt.’” Illés azt válaszolta: „Kérdd az Istent, hogy az igazat mondd; ugyanis, óh, testvérem, ha gyűlölöm Illést, akkor szeretem az Istent, és minél jobban gyűlölöm Illést, annál jobban szeretnem az Istent.” Erre a vak ember igencsak méregbe gurult és azt mondta: „Az élő 109 Istenre, te egy istentelen ember vagy! Szerethető-e vajon az Isten, miközben valaki gyűlöli az Isten prófétáját? Távozz azonnal, mert nem foglak hallgatni többé” Illés azt felelte: „Testvér, most láthatod az értelmeddel, mennyire gonosz dolog a testi látás. Hiszen vágysz arra, hogy lásd Illést, és gyűlölöd Illést a lelkeddel.” A vak ember azt mondta: ”Most eredj innen, mert te vagy a gonosz, aki bűnre késztet engem az Isten szentjével szemben.” Erre Illés sóhajtott és könnyek között így szólt: „Igazat szóltál, óh testvérem, hiszen a testem, melyet látni szeretnél, elválaszt engem az Istentől.” Azt mondta a vak ember: „Nem akarlak látni téged, nem; ha lennének szemeim, becsuknám őket, azért, hogy ne lássalak téged.” Ekkor így szólt Illés: „Tudd meg testvérem, én vagyok Illés!” A vak ember azt mondta: „Nem mondasz igazat.” Ezután Illés tanítványai szólaltak meg: „Testvér, valójában ő az Isten prófétája, Illés.” „Mondjátok meg neki – válaszolta a vak ember -, amennyiben ő lenne a próféta. Milyen mag vagyok én, és miként lettem vak?” 117. fejezet Illés azt válaszolta: „Lévi törzséből származol, és amiért belépvén Isten templomába, erkölcstelen módon pillantottál egy nőre, lévén közel voltál a szentélyhez, az Isten elvette a látásod.” A vak ember erre zokogva így szólt: „Bocsáss meg nekem, óh, Isten szent prófétája, mert bűnt követtem el a veled való beszédemben; mert ha láttam, volna, hogy te vagy, nem vétkeztem volna.” Illés azt mondta: „Az Isten bocsásson meg neked, óh, testvérem, mert ami engem illet, tudom, hogy az igazat mondtad nekem, megértvén, hogy minél jobban gyűlölöm magam, annál jobban szeretem az Istent, és ha látnál engem, még mindig benned lenne a vágy, ami nincs az Isten kedvére. Hiszen nem Illés a te teremtőd, hanem az Isten; s a te nézőpontodból én vagyok a gonosz – mondta Illés zokogva -, mert elfordítottalak téged a te teremtődtől. Zokogj csak, óh, testvérem, mert nem rendelkezel azzal a fénnyel, ami lehetővé tenné számodra, hogy megkülönböztesd az igazat a hamistól, mert ha rendelkeztél volna vele, nem vetetted volna meg a tanításomat. Ezért azt mondom neked, hogy sokan, akik vágynak rá, hogy lássanak engem, és messziről érkeznek az én látásomra, megvetik a szavaimat. Ezért jobb volna számukra, az üdvösségük érdekében, ha nem lenne szemük, látván azt, hogy mindenki, aki örömöt talál a teremtésben, az olyan, aki nem az Isten örömét keresi, bálványt állít fel a szívében, és elhagyja az istent.” Ezután Jézus sóhajtva mondta: „Megértettétek mindazt, amit Illés mondott? A tanítványok azt felelték: „Az igazat megvallva 110 megértettük, és azon a véleményen vagyunk, hogy a Földön nagyon kevesen vannak, akik nem bálványimádók.” 118. fejezet Ezután Jézus azt mondta: „Igazat mondotok, mert Izrael vágya mostanság a bálványimádás megalapítása, amely a szívükben van, Istennek tartván engem, sokan azok közül, akik megvetették a tanításomat, mondván, hogy én megtehetném magamat Júdea urává, ha beismerném önmagamról, hogy Isten vagyok, és hogy bolond vagyok, mert szegénységben kívánok élni sivatagi helyek között, és nem tartom magam folyamatosan a hercegek kifinomult életéhez. Óh, szerencsétlen ember, hogy zsákmányul ejted a fényt, mely egyaránt a legyeké és a hangyáké, és megveted a fényt mely csupán az angyaloké és prófétáké és Isten szent barátaié!” „Ha pedig a szemet nem őrzik, óh, András, azt mondom neked, lehetetlen hogy ne ugorjon valaki fejest a vágyakba. Jeremiás próféta tehát hevesen zokogva az igazat mondta: ’A szemem tolvaj, mert elrabolja a lelkemet.’ Éppen ezért imádkozott Dávid atyánk a legerősebb vágyakozással az Istenhez, a mi Urunkhoz, hogy fordítsa el a szemét, hogy ne essen hiúságba. Mert igazából minden, mely véget ér, hiábavaló. Mondjátok meg nekem akkor, ha valakinek van két fillérje kenyeret vásárolni, akkor füstölnivalóra költi? Biztosan nem, tudván azt, hogy a füst bántja a szemet és nem ad táplálékot a szervezetnek. Ennek ellenére, az embernek cselekednie kell, a külső szeme látásával és a belső elméje látásával az Istent, az ő teremtőjének megismerését kell kutatnia és kívánsága igazi örömét, és nem szabad, hogy a teremtménynek vége legyen, mert akkor elveszíti a teremtőjét.” 119. fejezet „Hiszen mindenkor, ha egy ember egy dologra figyel és elfelejti az Istent, aki megalkotta azt az ember számára, bűnt követ el. Hiszen ha az egyik barátod megbízna valamivel, hogy őrizd meg azt az emlékezetedben őróla, és te elfelejtkeznél a barátodról, akkor megsértenéd a barátodat. Pontosan ugyanígy, ha egy ember a teremtett dologra figyel és nem tartja emlékezetében a teremtőt, aki az ember szeretete miatt teremtette azt a dolgot, a hálátlanság bűnét követi el az Isten, az ő teremtője, ellen.”111 „Ezért az, aki a nőket nézi és elfelejti az Istent, aki a férfi örömére teremtette a nőt, hogy szeresse őt, és vágyakozzon rá. És hogy milyen mértékben tör elő ez a vágy, hogy ő mindenkit szeretni fog ugyanúgy, mint a szeretett dolgot, ez pedig már bűn elkövetését jelenti, szégyen emlékeztetni rá. Ezért hát a férfinak féken kell tartania a szemét, uralnia kell érzékszervét, amely nem fog olyan dologra vágyakozni, amelyet nem tárnak elé. Így kell a testnek tehát a lélek alárendeltjének lennie. Mert miként a hajó nem tud mozogni szél nélkül, a test az érzékelés nélkül nem tud bűnt elkövetni.” Ezek után tehát fontos lenne, hogy a bűnbánat történet-mesélésből átalakuljon imává, hogy önmagáért beszéljen, még akkor is, ha ez nem tartozik az Isten törvényei közé. Minden egyes hivalkodó szóval az ember bűnt követ el, és a mi Istenünk pedig az ima mondandója miatt törli el a bűnt. Az ima ugyanis a lélek szószólója; az ima a lélek gyógyszere, az ima védi a szívet, az ima a hit fegyvere, az érzékiség féken tartója, az ima a test sója, mely visszatartja attól, hogy a bűntől megromoljon. Azt mondom nektek, hogy az ima az életünk keze, mert hiszen amikor az ember imádkozik, akkor megvédi magát az ítélettől, hiszen megtartja a lelkét a bűntől itt a Földön, és megőrzi a szívét a gonosz vágyak érintésétől, megbántva a Sátánt, hiszen az ember az érzékelését az Isten Törvénye szerint tartja, a teste pedig igazságban jár, mindent megkapván az Istentől, amit csak kér.” Az élő Istenre, akinek jelenlétében vagyunk, egy férfi ima nélkül nem tud több jó munkát végezni, mint egy buta ember aki az ügyét egy vakra bízza; mint a fekély, melyet kenőcs nélkül akarnak gyógyítani; egy férfi nem képes megvédeni magát mozdulatlanul vagy megtámadni egy másikat fegyverek nélkül; vitorlázni kormánylapát nélkül, avagy tartósítani a húst só nélkül. Ezért akinek nincs keze, az nem tud kapni sem. Ha az ember képes lenne a trágyát arannyá és az agyagot cukorrá tenni, akkor mivel töltené idejét?” Ezután Jézus elhallgatott, a tanítványok pedig azt válaszolták: „Senki, semmiféleképpen nem tudná kiképezni magát arany vagy cukor létrehozására.” Jézus így folytatta: „Akkor hát az ember miért nem vált át az ostoba történet-mesélésről imára? Az Istentől kapott idő netán feljogosítja arra, hogy sértegesse az Istent? Melyik herceg adna egy várost az alattvalójának, azért, hogy az háborút viseljen őellene? Az élő Istenre, ha az ember tudná, hogy a lélek milyen módon alakul át a hiábavaló beszédtől, akkor inkább mihamarabb leharapná a nyelvét a fogaival, mintsem hogy beszéljen. Óh, nyomorult világ! A mai férfiak nem gyűlnek össze imádkozni, ehelyett a Templom tornácain, a Templom pedig maga a Sátán, a hiábavaló beszéd áldozata, és ami még rosszabb dolog, amelyről nem tudok szégyen nélkül beszélni.”112 120. fejezet „A hiábavaló beszéd gyümölcse ez: gyengíti az értelmet oly mértékben, hogy az nem lesz képes az igazság fogadására, miként egy ló, amelyik megszokta, hogy egyetlen uncia gyapotbálát hordozzon, nem lesz képes elvinni száz font követ. Ami pedig még rosszabb, amikor az ember az idejét tréfálkozással tölti. Amikor készen áll imádkozni, a Sátán elteszi az emlékezetébe ugyanazokat a tréfákat, olyannyira, hogy amikor zokognia kellene a bűnei miatt az Isten kegyelmét kérve és bocsánatot nyerni a bűnei miatt, nevetésével kiváltja az Isten haragját, aki megbünteti és kiveti őt.” Jaj, tehát azoknak, akik tréfálkoznak és hiábavalóan beszélnek! Ha pedig a mi Istenünk számára utálatos az ő tréfálkozásuk és hiábavaló beszédük, hogyan is tartaná meg őket, amikor zavarják és rágalmazzák szomszédaikat, és milyen sorsra fognak jutni, akik mindennapi tevékenységként kezelik a bűnök elkövetését, mint valami feltétlenül szükséges dolgot? Óh, tisztátalan világ, elképzelni sem tudom, milyen súlyos lesz az Isten általi büntetésed! Az pedig, aki bűnbánatot tart, azt mondom, arany áráért kell, hogy adja a szavait.” A tanítványai azt mondták: „Ki az, aki egy ember szavaiért arany árát ad? Bizonyára senki. És hogyan kell bűnbánatot tartani? Biztos, hogy pénzsóvárrá válik!” Jézus így felelt: „Olyan nehéz a szívetek, hogy nem vagyok képes felemelni. Ezért minden egyes szónak, amit csak elmondok fontos a jelentése. Ám mondjatok köszönetet az Istennek, aki megadta nektek az Isten misztériumai megismerésének a kegyelmét. Nem azt mondtam, hogy a bűnbánónak árulnia kellene a beszédét, hanem azt mondtam, hogy amikor beszél, arra kell gondolnia, hogy aranyat adott elő. Mert amiként az aranyat a valójában szükséges dolgokra költik, ezért csak akkor beszéljen, ha beszélni szükséges. És ahogy senki sem költ aranyat olyasmire, amivel megsértené a saját testét, tehát ne mondjon olyan dolgot senki, amivel megsérti az ő lelkét.” 121. fejezet „Amikor a kormányzó letartóztat egy foglyot, akit kihallgat, miközben a jegyző leírja [az esetet] amit elmond, mondjátok meg nekem, miként fog az ilyen ember beszélni?” A tanítványok azt felelték: „Félelemmel fog beszélni, és ami a lényeg, úgy, hogy ne hozza gyanúba saját magát, és nagyon óvatos lesz, hogy semmi olyasmit ne mondjon, ami nem tetszene a kormányzónak, ellenkezőleg, úgy igyekszik beszélni, hogy valamiképpen 113 szabadon eresszék.” Jézus így folytatta: „Így kell a bűnbánatot végezni, azért, hogy az ember ne veszítse el a lelkét. Hiszen az Isten minden ember mellé adott két angyalt jegyzőnek, az egyik írja a jó dolgokat, a másik pedig a gonosz dolgokat, melyeket az az ember tesz. Ha pedig egy ember kegyelemben részesül, akkor legyen mértékkel a beszédének, jobban, miként az aranyat mérik.” 122. fejezet „Ami pedig a pénzsóvárságot illeti, át kell azt alakítani alamizsna-adássá. Bizony mondom nektek, miként a függőón vége annak súlypontjában van, a pénzsóvárnak a vége ekképpen a pokolban, hiszen lehetetlen, hogy a pénzsóvár bármi jóval rendelkezzen a Paradicsomban. Tudjátok miért? Én ugyanis elmondom nektek. Az élő Istenre, akinek jelenlétében az én lelkem áll, a pénzsóvár, még ha a nyelvével hallgat is, a munkálkodásával azt mondja: ’Nincs más Isten, csak én.’ Hiszen mindaz, amit saját örömére elkölt, nem számít, hogy élete elején vagy a végén teszi, mivel mezítelenül jön a világra, és amikor meghal, mindent hátrahagy.” „És most mondjátok meg nekem, ha Heródes adna nektek egy kertet, hogy őrizzétek, és ti szeretnétek úgy tenni, mintha tulajdonosok lennétek, nem küldvén egyáltalán gyümölcsöt Heródesnek, és amikor pedig Heródes küldöttet meneszt a gyümölcsért, elzavarnátok az ő küldöttét, mondjátok meg, ez esetben királlyá tennétek magatokat a kert felett? Bizony igen. És most pedig azt mondom nektek, hogy a pénzsóvár ember önmagát teszi meg istennek az ő gazdagsága felett, amit az Isten adott neki.” „A pénzsóvárság az érzékelés szomjúsága, mely Isten bűn általi elvesztéséhez vezet, mert az ilyen az örömöknek él, és képtelen Istenben boldogságot lelni, aki rejtett számára; körülveszi magát időleges dolgokkal, melyeket javakként birtokol; és minél erősebbé válik, annál inkább megfosztja magát Istentől. És így történik a bűnös elfordulása Istentől, aki pedig megadja a bűnbánat tartásának kegyelmét. Miként az Dávid atyánk mondta: ’Ez a változás isten jobb kezétől ered.’ Fontos, hogy elmondjam nektek, miféle ember is az, ha tudnátok miként kell bűnbánatot tartani. És ma pedig mondjunk köszönetet az Istennek, aki megadta nekünk a kegyelmet, hogy szavaimmal elmondhattam az ő kívánságát.” Azután pedig felemelte kezét és imádkozott, mondván: „Hatalmas és irgalmas Úristen, kinek kegyelme teremtett minket, megadván nékünk az emberi létet, a te szolgáidnak, a te igaz Küldöttedben való hitet, megköszönjük minden jótéteményedet és 114 csak mindazon napokért rajongunk az életünkben, amikor bűneinket siratjuk és alamizsnát adunk, böjtölünk és a te igéidet tanulmányozzuk, útbaigazítjuk azokat, akik tudatlanok a te szándékod felöl, erősítjük a világban a feléd irányuló szeretetet, és odaadjuk az életünket a halálunkig, hogy szolgáljunk téged. Te pedig, óh, Utam, ments meg minket a Sátántól, a testtől és a világtól, amiként megmentetted választottaidat, hogy szeressenek téged és szeressék a Küldötted, akit megalkottál számunkra, és szeressék minden szented és prófétád.” A tanítványok pedig azt válaszolták: „Úgy legyen, úgy legyen, úgy legyen, óh, irgalmas Istenünk.” 123. fejezet Amikor elérkezett a nappal, péntek, korán, Jézus, az ima után, összegyűjtötte a tanítványait és azt mondta nekik: „Üljünk le, még akkor is, ha ezen a napon teremtette az Isten az embert a föld sarából, elmondom tehát nektek, miféle dolog az ember – ha ezzel Isten örömére teszek.” Amikor valamennyien helyet foglaltak, Jézus ismét megszólalt: „A mi Istenünk, hogy megmutassa a teremtményeinek az ő jóságát és kegyességét és mindenhatóságát, nagyvonalúságával és igazságosságával együtt, létrehozott egy alkotást négy, egymás ellentétét jelentő dologból, és egyesítette őket egy végső lényben, mely az ember, és ez a föld, levegő, víz és tűz, annak érdekében, hogy türtőztessék egymást az ellentétek.” „És ebből a négy dologból létrehozott egy testet, mely az ember teste, hús, csontok, vér, csontvelő és bőr, idegekkel és erekkel, és az összes belső résszel; ahová az Isten belehelyezte a lelket és az érzékelést, mint ennek az életnek két kezét: megadván az érzékelést a test minden egyes része számára, az ugyanis szétterjed, mint az olaj. És a léleknek szállásul adta a szívet, ahol egyesült az érzékeléssel; ez irányítja az egész életet.” Isten, miután így megteremtette az embert, behelyezte őt egy fénybe, melyet értelemnek neveznek, melynek feladata egyesíteni a testet, az érzékelést és a lelket egyetlen lénnyé, hogy Isten szolgálatában dolgozzon. Ezt követően a munkája eredményét betette a Paradicsomba, és az értelmét elcsábította a Sátán munkálkodásának érzékelése, a test elvesztette nyugalmát, az érzékelés elvesztette a fényt, ahol élt, és a lélek elvesztette az ő szépségét. Az ember ilyen helyzetbe jutott, az érzékelés, amely nem talált nyugalmat munkájában, ám a boldogságra törekedett, nem akadályozta meg őt az értelem, követte a szeme által mutatott fényt, ám a szem nem volt képes mást látni, csak hiúságot, megtéveszteni saját magát, és így földi dolgokat választani, bűnöket.”115 „Ezért pedig fontos, hogy Isten kegyelméből az emberi értelem újra fényben legyen, hogy megismerje a jót a gonosztól és [megkülönböztesse] az igaz fényt, felismervén melyik az, hogy a bűnös vezekléshez kezdjen. Ennek okán bizony azt mondom nektek, hogy ha az Isten, a mi Urunk nem világosítaná meg az ember szívét, az emberi értelem nem létezne.” János azt mondta: „Akkor mi végre szolgálja a beszéd az embert?” Jézus azt felelte: „Az ember számára semmi értelme, hogy az embert bűnbánatra térítse; ám az ember ahogy az Isten használja eszközeként, megtéríteni, annak érdekében, hogy lássa az Isten titkos munkálkodását az ember üdvösségének útján, minden embernek hallgatnia kellene, azért, hogy mindenekelőtt eljusson hozzá az, amit az Isten beszél hozzánk.” Jakab így szólt: „Óh, Mester, ha esetleg egy hamis próféta érkezne és hamis tanító, úgy színlelve, mintha vezetne bennünket, mitévők legyünk?” 124. fejezet Jézus példabeszéddel válaszolt: „Egy ember elment halászni, halászhálóval, és ennek segítségével sok halat fogott, ám azokat, amelyek rosszak voltak, eldobta. Egy ember elment vetni, ám csak azok a gabonaszemek fordultak termőre, melyek jó talajra hullottak. Így kell nektek is cselekednetek, figyelni és csak az igazat megkapni, látván, hogy csak az igazságnak egyedül a gyümölcse lesz az örök élet.” Ezután András szólalt meg: „Hogyan ismerhető fel az igazság?” Jézus azt válaszolta: „Mindaz, ami megfelel Mózes Könyvének, melyet az igazság miatt adtak néktek, hogy lássátok, az Isten egy, az igazság egy, ebből következik, hogy a tanítás is egy és a tanításnak a jelentése szintén egy, és ezért a hit ugyancsak egy. Bizony mondom nektek, ha az igazságot nem törölték volna Mózes Könyvéből, az Isten nem adta volna Dávidnak, a mi atyánknak, a másodikat. És ha Dávid könyve nem lett volna beszennyezve, az Isten nem küldte volna el az Evangéliumot velem, hogy megértsétek, az Úr, ami Istenünk változhatatlan, és csak egyetlen üzenetet küldött valamennyi emberhez. Ezért, amikor az Isten Küldötte majd eljön, mindent meg fog tisztítani, amivel az istentelenek beszennyezték a könyvem.” Ezután e sorok írója szólalt meg: „Óh, Mester, mit tegyen az ember, ha a Törvényt szennyezettnek találja és hamis prófétát hall szólani?” Jézus így válaszolt: „Nagyon jó a kérdésed, óh, Barnabás, ezért tehát azt mondom neked, hogy egy időben kevesen kapnak megváltást, látván, hogy az emberek nem úgy gondolják, hogy életük végcélja az Isten. Az 116 élő Istenre, akinek jelenlétében az én lelkem áll, minden egyes tanítás, mely az embert elfordítja az ő végcéljától, ami az Isten, meglehetősen gonosz tanítás. Így hát három dolog van, amit a tanítással kapcsolatosan meg kell vizsgálnotok, nevezetesen, az Isten felé mutató szeretet, törődés felebarátotokkal, és gyűlölet önmagatok felé, akik megsértettétek az Istent és minden nap megsértitek őt. Ezért minden egyes tanítást, amelyik ellentétben van ezzel a három dologgal, kerüljetek el, mert az a legfőbb gonosz.” 125. fejezet „Visszatérek a pénzsóvárhoz és elmondom nektek, hogy amikor az érzékek rendkívüli módon szeretnének megkapni egy dolgot vagy szívósan megtartani azt, az értelemnek azt kell mondani: ’Egy ilyen dolognak egyszer vége lesz.’ Az pedig bizonyos, hogy egyszer vége lesz, ezért pedig őrültség szeretni azt. Ezért érdemes dolog olyasmit szeretni és megtartani, amelynek nem lesz vége. Alakítsuk át tehát a pénzsóvárságot alamizsna-adássá, osszuk szét azt helyesen, amit [az ember] helytelen módon szerzett meg.” És hagy értse meg, hogy amit a jobb kéz ad, arról a bal ne tudjon. Ugyanis amikor a képmutatók, alamizsnát adnak, arra vágynak, hogy lássák és dicsérjék őket a világ részéről. Ám igazából mindez csalóka, megértvén azt, hogy akinek az ember dolgozik, attól kap bért. Ha azonban az ember az Istentől kap bármit is, akkor úgy való, hogy az Istent szolgálja.” „És értsétek meg, hogy amikor alamizsnát adtok, akkor legyetek biztosak abban, hogy mindent az Istennek adtok, [amit adtok] mert szeretitek az Istent. Ezért ne lassan adjatok; és a legjobbat adjátok, amitek van, mert szeretitek az Istent. Mondjátok meg nekem, vágyik az Isten bármire is, ami rossz? Bizonyára nem, óh, por és hamu! Akkor hogyan lehetne hit bennetek, mert miközben szeretitek az Istent, mégis bármi rosszat adtok neki?” „Jobb volna, ha semmit sem adnátok, mint rossz dolgot adni; mert ha nem adtok semmit, még mindig lehet valami kifogásotok, a világnak megfelelően: ám haszontalan dolgot adni és megtartani a legjobbat magatoknak, mi lehetne a kifogás? És ez minden, amit a vezekléssel kapcsolatban el kell mondanom nektek.” Barnabás így szólt: „Mennyi ideig kell tartania a bűnbánatnak?” Jézus azt felelte: „Addig, ameddig az ember a bűn állapotában van, mindig bűnbánatot kell tartania és vezekelnie kell emiatt. Mivel pedig az emberi élet mindig bűnös, ezért mindig vezekelnie kell, hacsak nem akarna valaki több figyelmet 117 fordítani a cipőjének, mint a lelkének, hiszen minden egyes alkalommal, ha a cipőtök kiszakad, megjavítjátok.” 126. fejezet Jézus, miután összehívta a tanítványait, előre küldte őket kettesével Izrael területére, mondván: „Menjetek és hirdessétek, amit hallottatok.” Ők ezután meghajoltak és kezét a fejükre tevén, így szólt: „Az Isten nevében, gyógyítsátok meg a betegeket, űzzétek ki a démonokat és józanítsátok ki Izraelt velem kapcsolatban, mondjátok meg nekik, amit a főpap előtt mondottam.” Eltávoztak hát, mindannyian vigyázva e sorok írójára, Jakabbal és Jánossal, és bejárták az egész Júdeát, bűnbánatot hirdetvén, amiként az Jézus elmondta nekik, meggyógyítottak mindenféle betegséget, olyannyira, hogy Izraelben megerősítést kaptak Jézus szavai, miszerint Isten egy, és Jézus az Isten prófétája, látták tehát, hogy egy hatalmas tömeg, ugyanazt tette, amit Jézus tett a betegségek gyógyításával kapcsolatban. Az ördög fiai azonban találtak rá más módot, hogy üldözzék Jézust, a papok és az írástudók személyében. Ezek ugyanis elkezdték mondogatni, hogy Jézus át akarja venni az uralmat Izrael felett. Azonban féltek a közemberektől, ezért titokban szervezkedtek Jézus ellen. Miután egész Júdeát bejárták, a tanítványok visszatértek Jézushoz, aki úgy fogadta őket, mint az apa a visszatérő fiait, mondván: „Mondjátok meg nekem, miként munkálkodott az Úr, a mi Istenünk? Bizony, láttam a Sátánt a lábaitok alá hullani, és titeket, amint rajta tiportok, miként a szőlősgazda tapossa a szőlőt!” A tanítványok azt válaszolták: „Óh, Mester, számtalan beteget meggyógyítottunk, és nagyon sok ördögöt kiűztünk, melyek gyötörték az embereket.” Jézus így szólt: „Az Isten bocsássa meg nektek, óh, testvéreim, mert bűnt követtetek el, amikor azt mondtátok: ’Meggyógyítottunk’, tudván azt, hogy mindezt az Isten tette.” Erre ők azt mondták: „Butaságot beszéltünk, ezért, taníts meg minket, hogyan szóljunk.” Jézus azt felelte: „Minden egyes jól sikerült munka után mondjátok: ’Az Isten vitte véghez’, és minden egyes rosszul sikerült után pedig: „Bűnt követtem el’”. „Így fogunk tenni” – felelték neki az apostolok.118 Ezután Jézus azt mondta: „Most mit mond Izrael, látván azt, hogy Isten oly sok ember keze által teszi azt, amit az Isten az én kezem által tett?” A tanítványok azt válaszolták: „Azt mondják, hogy egyetlen Isten van, és te az Isten prófétája vagy.” Jézus örömteli arccal mondta: „Legyen áldott Isten szent neve, aki nem vetette el a szándékát, hogy az ő szolgája legyek!” És amikor így szólt, elment lepihenni. 127. fejezet Jézus elhagyta a sivatagot és betért Jeruzsálembe, ahol az összes ember a Templomhoz futott, hogy lássa őt. A zsoltárok olvasását követően Jézus felment szószékre, ahol az írástudó szokott tartózkodni, s miután csendre emelte kezét, így szólt: „Legyen áldott az Isten szent neve, óh, testvéreim, aki megalkotott minket a föld sarából, nem pedig a lángoló szellemből. Hiszen amikor vétkezünk, kegyelmet találunk az Isten előtt, amit a Sátán soha sem kap meg, a javíthatatlan büszkesége miatt, mondván, hogy ő kezdettől fogva nemes, merthogy lángoló szellem.” „Hallottátok testvéreim, amit Dávid atyánk az Istenről mondott, aki emlékszik rá, hogy porból vagyunk, és hogy a lelkünk elmegy és nem tér vissza ismét, ezért ő megkönyörül rajtunk? Áldottak azok, akik ismerik ezeket a szavakat, hiszen ők nem követnek el bűnt az ő örök Urukkal szemben, tudván azt, hogy a bűnüket megbánták, ezért nem maradnak meg bűnben. Jaj, azoknak, akik magasztalják magukat, merthogy megszégyeníti őket majd a pokol égő tüze. Mondjátok meg nekem, mi az értelme az önmagasztalásnak? Van talán bármi is jó a földön? Biztosan nem, hiszen azt mondja Salamon, az Isten prófétája: ’Minden, ami a Nap alatt van, hiábavaló’. Ha tehát a világi dolgok nem adnak értelmet annak, hogy felmagasztaljuk magunkat a szívünkben, még kevesebbet ad számunkra az életünk, hiszen sok szenvedés terheli, ugyanis valamennyi, az emberhez képest alárendelt teremtmény ellenünk küzd. Óh, milyen sokakat megölt a nyári forróság, milyen sokakat megölt a téli fagy, milyen sokakat megölt villámcsapás és jégeső, milyen sokan fulladtak a tengerbe a szél dühe miatt, hányan haltak meg pestisben, éhínség miatt, vagy mert felfalták őket a vadállatok, harapták meg kígyók, fulladtak meg az ételtől!” „Óh, boldogtalan ember, aki felmagasztalja önmagát olyannyira, hogy lenyomja őt, várakoztatva leszel az összes teremtmény által minden helyen! Ám mit mondjak én a testről és az értelemről, mely csak a gonoszságra vágyik; a világról, mely nem kínál semmit csak bűnt; a gonoszokról, akik a Sátánt szolgálják, üldöznek mindenkit, aki az Isten Törvénye 119 szerint él? Bizony, testvéreim, ha egy ember, amiként az Dávid atyánk mondta, látja szemével az örökkévalóságot, akkor nem fog vétkezni.” „Felmagasztalnia szívében valakinek önmagát, ám bezárni az Isten szánalmát és irgalmát, [az ilyen számára] nincs bűnbocsánat. Mivel Dávid atyánk azt mondta, hogy a mi Istenünk emlékszik rá, hogy porból vagyunk és a mi lelkünk elmegy és nem tér vissza újra. Aki felmagasztalja önmagát, s eközben visszautasítja, hogy porból van, ezért pedig nem ismeri a szükségletét, nem kér segítséget, és így dühös az Istenre, az ő megsegítőjére. Az élő Istenre, akinek jelenlétében az én lelkem áll, az Isten megbocsátana a Sátánnak, ha az tisztában lenne a saját nyomorúságosságával, és kérné az ő Teremtőjét, aki örökké áldott.” 128. fejezet „Ekképpen pedig testvéreim, én, egy ember, porból és sárból, aki a földön jár, azt mondom nektek: tartsatok bűnbánatot és ismerjétek meg a bűneiteket. Azt mondom testvéreim, hogy a Sátán, a római katonaság révén, megtévesztett benneteket, amikor azt mondtátok, hogy én Isten vagyok. Ezért óvakodjatok hát, és ne higgyetek nekik, megértvén, hogy ők kivívták az Isten átkát, hamis és hazug isteneket szolgáltak; miként Dávid atyánk átkot idézett rájuk, szólván: A nemzetek istenei az ezüst és az arany, a kezük munkája; van szemük és nem látnak, van fülük és nem hallanak, vagy orruk és nem szagolnak, van szájuk és nem esznek, van nyelvük és nem beszélnek, van kezük és nem érintenek, van lábuk és nem járnak. Ezért mondta Dávid atyánk, az élő Istenünkhöz imádkozván, olyanok vagytok, mint ők, ami teszi őket, és hogy bennük bíztok.” „Óh, büszkeség, [mely] nem hall, ez az emberi büszkeség, akit az Isten a földből alkotott, elfelejti az ő állapotát és az Istent a saját örömére szeretné formálni! Miközben csendben kigúnyolják az Istent, mintha azt mondanák: „Semmi haszna nincs az Istent szolgálni. Ezért az ő munkájukat mutatják. Így cselekedvén pedig a Sátán vágya teljesül, hogy visszavessen benneteket, óh, testvéreim, elhitetvén veletek, hogy Istennek valljatok engem; holott egy legyet sem vagyok képes teremteni, és múlandó vagyok és halandó, semmi használhatót nem tudok nektek adni, tudván azt, hogy nekem is szükségem van mindenre. Miként tudnék én akkor segíteni nektek mindebben a dologban, hiszen úgy való, hogy az Isten tegye azokat meg? Így hát, akik a mi Istenünkért vannak, a Hatalmas Istenért, aki megteremtette a Világegyetemet az ő szavával, kigúnyoljuk az idegeneket (nem zsidókat) és az ő isteneiket?” 120 „Volt két ember, akik a Templomba jöttek fel imádkozni: egy farizeus és egy vámszedő. A farizeus közel húzódott a szentélyhez, arcát felemelvén, így imádkozott: ’Köszönetet mondok neked óh, Uram, én Istenem, mert nem vagyok olyan, mint a többi ember, bűnös, akik minden gonoszságot elkövetnek, és különösképp, mint ez a vámszedő; hiszen kétszer böjtölök hetente és mindenből, amim csak van, tizedet adok.’ A vámszedő távolabb maradt, leborult a földre, és mellét verve, lehajtott fejjel azt mondta: ’Uram, nem vagyok méltó, hogy felnézzek az égre, sem arra, hogy a szentélyedre, mert sokat vétkeztem; könyörülj rajtam!’ Bizony mondom nektek, a vámszedő jobb állapotban ment le a templomból, mint a farizeus, hiszen az Isten igazságot szolgáltatott számára, megbocsátotta a bűneit. A farizeus azonban rosszabb állapotban távozott, mint a vámszedő, az Isten ugyanis elutasította őt, a munkálkodását utálatosnak ítélve.” 129. fejezet „Vajon egy fejsze büszke lehet magára, kivágván az erdőt, holott az ember telepítette a kertet? Biztosan nem, hiszen az ember tett mindent, és ő [készítette] a fejszét, a kezével. És te ember, lehetsz büszke magadra, hogy bármi jót is tettél, tudván azt, hogy a mi Istenünk teremtett téged sárból, és minden jót ő végez általad, amit létrehozol? És miért veted meg szomszédod? Nem tudod, hogy ha az Isten nem védene meg a Sátántól, rosszabb lennél, mint a Sátán?” „Nem tudjátok, hogy egyetlen bűn megváltoztatja a gyönyörű angyalt a legvisszataszítóbb démonná? És hogy a legtökéletesebb embert, aki eljött a világba, aki Ádám volt, nyomorult lénnyé változtatta, leigázottá téve őt, amit valamennyien, az összes utódával együtt, szenvedünk? Akkor milyen döntés alapján élhetnétek a saját örömötökre, bármily félelem nélkül? Jaj neked, óh, sárdarab, mert felmagasztaltad önmagadat az Isten fölé, aki megteremtett téged, megaláztatás vár rád a Sátán lábai alatt, aki készen állva vár rád.” És ezeket mondván, Jézus imádkozott az Úrhoz, felemelvén a kezét, és az emberek azt mondták: „Úgy legyen! Úgy legyen!” Amikor befejezte az imáját, lejött a szószékről. Mire számos beteget hoztak oda hozzá, akiket meggyógyított, majd elhagyta a Templomot. Ezután Simon, a leprás, akit Jézus megtisztított, meghívta őt, egyen kenyeret. A papok és a farizeusok, akik gyűlölték Jézust, jelentették a római katonáknak, hogy Jézus ismét az isteneik ellen beszélt. Valójában ugyanis azon mesterkedtek, miként lehetne megölni őt, ám nem találtak semmit, mert féltek az emberektől.121 Jézus, belépvén Simon házába, leült az asztalhoz. És miközben evett, megjelent egy Mária nevű nő, köztudottan bűnös, belépett a házba, és levetette magát a földre, Jézus lábaihoz, és megmosta azokat könnyeivel, bekente drága kenőcsökkel, és megtörölte saját hajával. Simon megbotránkozott, mindazokkal együtt, akik az étkezésnél ültek, és azt mondták szívükben: „Ha ez az ember próféta lenne, tudná, hogy ki és miféle ez a nő, és nem engedné meg neki, hogy megérintse.” Ezután Jézus így szól: „Simon mondanivalóm van számodra.” „Beszélj, óh, Mester, vágyom szavadra.” 130. fejezet Jézus azt mondta: „Volt egy ember, és neki két adósa. Az egyik 50 pénz hitellel rendelkezett, a másik pedig 500-zal. Nos, egyikük sem tudott fizetni a tulajdonosnak, mire az, könyörületből, elengedte minden tartozásukat. Melyikük fogja jobban szeretni a hitelezőjét?” Simon így válaszolt: „Az, akinek a nagyobb adósságot engedte el.” Jézus így folytatta: „Helyesen beszéltél; ezért pillants magadra és erre a nőre, hiszen mindketten az Isten adósai voltatok, egyikőtök a testét elborító lepra miatt, a másik a lélek leprássága miatt, amely a bűn. Az Isten, a mi Urunk, könyörületet gyakorolt imáim révén, és meggyógyította a te tested és az ő lelkét.” „Te engem ezért kevéssé szeretsz, hiszen kevés ajándékot kaptál. És így, amikor beléptem a házadba, nem csókoltál meg és nem kented meg a fejemet. Ám ez a nő, íme, belépvén a házadba azonnal a lábaimhoz telepedett, melyet a könnyeivel mosott meg és drága kenőccsel kent meg. Ezért, bizony mondom neked, sok bűne megbocsáttatik, mert nagyon szeretett engem.” És a nőhöz fordulva így szólt: „Menj békével, hiszen az Úr, a mi Istenünk megbocsátotta a bűneidet; ám ne láss több bűnt. A hited megmentett téged.” 131. fejezet A tanítványai közelebb húzódtak Jézushoz az esti imát követően és így szóltak: „Óh, Mester, mit kell tennünk, hogy megszabaduljunk a büszkeségtől?” Jézus így felelt: „Láttatok már szegény embert meghívást kapni a herceg házába kenyeret enni?” János azt válaszolta: „Már ettem kenyeret Heródes házában. Mielőtt megismertelek téged, ugyanis halászni jártam és rendszeresen adtam el halat Heródes családjának. Egy napon ezért amikor lakomát tartott, miután odavittem egy finom halat, ott marasztalt és ennem adott.” Ezután Jézus azt mondta: „Nos, hogyan ehettél kenyeret hitetlenekkel? Az Isten megbocsát neked, óh, János. 122 Ám mondd meg nekem, hogyan viselkedtél az asztalnál? A leginkább tisztelt helyet igyekeztél elfoglalni? A legfinomabb ételből kértél? Megszólaltál, amikor nem kérdeztek az asztalnál? Nemesebbnek érezted magad, mint azok, akik az asztalnál ülnek?” János így szólt: „Az élő Istenre, még csak a tekintetemet sem mertem felemelni, tudván magamról, hogy szegény halászember vagyok, rosszul öltözött, a király főurai között ülve. Amikor pedig a király adott nekem egy kis darab halat, úgy éreztem, a világ szakadt a fejemre, a hatalmas kegyességet megtapasztalván, amit a király tett velem. És bizony mondom, ha a király lett volna a mi Törvényünk, gondolkodás nélkül szolgáltam volna őt életem valamennyi napján.” Jézus felkiáltott: „Nyughass János, mert attól félek, nehogy az Isten a mélységbe vessen minket, miként Abiramot, a büszkeségünkért!” A tanítványok megremegtek a félelemtől Jézus szavai miatt; amikor ismét megszólalt, azt mondta: „Féljük az Istent, hogy ne vessen le minket a mélységbe a büszkeségünk okán. Óh, testvéreim, hallottátok Jánost, mi történt a herceg házában? Jaj azoknak az embereknek, akik a világra jönnek, mert ha büszkeségben élnek, akkor megvetésben fognak meghalni és a bomlás vár rájuk. Mert ez a világ az a ház, ahol az Isten lakomára hívja az embereket, és ahol a táplálék az Isten összes szentje és a próféták. És bizony mondom nektek, minden, amit az ember kap, az Istentől kapja. Ezért az embernek a legmélyebb alázattal kell viselkednie, ismervén a saját hitványságát és az Isten hatalmasságát, azzal a nagylelkűséggel, amivel táplál minket. Ezért nem jogos az embernek azt mondania: ’Ah, miért ez történt és mondták ezt a világban?’, ellenkezőleg, számot kell adnia saját magával, mivel az ő igazságában van, méltatlan arra, hogy a világban Isten asztalához járuljon. Az élő Istenre, akinek a jelenlétében az én lelkem áll, semmi olyan kis dolog nincs ebben a világban, amit az Isten [kezéből] kapunk, hogy annak ellenszolgálataként az embernek ne kellene egész életét az Isten szeretetével eltölteni.” „Az élő Istenre, ne vétkezzetek; óh, János, Heródessel étkezvén, mivel az Isten rendeltetése volt, hogy így tegyél, azért, hogy a mi tanítónk legyél és [a tanítója] mindenkinek, aki féli az Istent. Így hát – mondta Jézus a tanítványoknak – úgy éljetek a világban, miként János viselkedett Heródes házában, amikor kenyeret evett vele, azért, hogy igazságban éljetek, minden büszkeségtől mentesen.”123 132. fejezet Jézus a Galileai tenger partján sétált, hatalmas tömeg vette körül, ezért beszállt egy kisebb hajóba, hogy a hangját jól lehessen hallani, mely nem messze feküdt a parttól, közel a földhöz lehorgonyozva. Erre mindannyian közelebb húzódtak a tengerhez, és leültek, szavára várván. Ő ezután szólásra nyitotta a száját és ezt mondta: „Íme, elment a magvető vetni, ahogy pedig vetett, néhány mag az útra hullott, és ezeket bizony eltaposták az emberek lábai, vagy felszedegették a madarak; néhány kövekre hullott, ahol is, nedvesség híján, elszáradtak, megégette őket a Nap; néhány a sövények közé hullott, s amikor növekedésnek indultak, a tövisek meghasogatták a növényeket; és néhány jó talajba hullt, ahol termést hozott, harminc, hatvan, sőt, százszorosan.” És Jézus ismét megszólalt: „Íme, a családapa jó magot hintett el a mezőn, ám, míg a jó ember szolgái aludtak, az ember ellenségei és az ő uruk eljött és konkolyt hintett a jó magok közé. Így amikor a vetés szárba szökkent, a gabona között igen sok konkolyt is lehetett látni. A szolgák odajöttek urukhoz és azt kérdezték: ’Óh, urunk, hát nem jó magot vetettél a földjeidre? Hiszen amikor szárba szökkent nagyon sok konkoly is van közte?’ Az úr így felelet: ’Jó magot vetettem, ám amíg az emberek aludtak, az ember ellensége eljött és konkolyt vetett a gabonára.’” „A szolgák így szóltak: ’Akarod, hogy kigyomláljuk a konkolyt a búza közül?’ Az úr azt felelte: ’Ne tegyétek, hiszen kigyomlálnátok vele a gabonát is; várjatok, amíg elérkezik az aratás ideje. Majd akkor válogassátok ki a konkolyt a búza közül, és vessétek tűzre, hogy elégjen, a gabonát azonban vigyétek a magtáramba.’” Jézus pedig folytatta, mondván: „Jó néhány ember elment fügét árulni. Ám amikor megérkeztek a piactérre, íme, az emberek nem a jó minőségű fügét keresték, hanem száraz faleveleket. Így hát nem tudták eladni a fügéjüket. És ezt látván, az egyik gonosz lakos így szólt: ’Bizonyára meggazdagszom.’ Mire összehívta a két fiát és [azt mondta]: ’Menjetek és szedjetek össze sok-sok levelet, meg rossz fügét.’ És ezeket eladták arany súlyában, hiszen az emberek nagyon meg voltak elégedve a levelekkel. Miközben pedig az emberek, a fügét elfogyasztván megbetegedtek, súlyos betegséget kaptak.” Jézus folytatta, mondván: „Íme, egy városlakónak volt egy forrása, ahonnan az összes szomszédos lakos vizet vett, hogy lemossák magukról a tisztátalanságot, miközben a városlakó hagyta a saját ruháját szétfoszlani.”124 Újra Jézus szólalt meg: „Két ember elment, hogy almákat áruljon. Az egyik úgy döntött, hogy eladja az alma héját arany súlyának árában, nem foglalkozva az alma húsával. A másik arra vágyott, hogy eladja az almákat, s csupán kevés kenyeret kért, az utazására. Ám az emberek megvették az alma héját, annak súlyát arany árában, nem érdekelte őket, ki az, aki szeretné eladni ezt számukra, és még meg sem vetették érte.” És így, ezen a napon, Jézus példázatokban beszélt a tömeghez. Majd miután elbocsátotta őket, elment a tanítványaihoz Nainba, ahol feltámasztotta az életre az özvegy fiát, aki, az anyjával együtt, fogadta őt a házában és szolgáltak neki. 133. fejezet A tanítványai közelebb húzódtak Jézushoz, és kérdezgették őt, mondván: „Óh, Mester, mondd el nekünk a példázatok értelmét, melyeket az embereknek mondtál.” Jézus így válaszolt: „Az ima órája közeledik, ezért amikor az esti ima véget ér, elmondom a jelentését nektek ezen példázatoknak.” Amikor az ima véget ért, a tanítványai Jézus mellé jöttek és ő így szólt hozzájuk: „Az ember, aki a magot az útra a kövekre, a sövényre és a jó földbe szórta, ő az, aki az Isten igéjét tanítja, amely nagyon sok emberhez eljut.” „Az útra hullik, amikor a tengerészek és kereskedők fülébe jut, akiknek az általuk megtett hosszú utak és a különböző nemzetek miatt, akikkel kapcsolatban vannak, az Isten igéjét eltávolítja az emlékezetéből a Sátán. Amikor a kövekre hullik, az akkor történik, amikor az udvaroncok fülébe ér el, kikben pedig a nagy ügybuzgalmuk miatt, amivel a herceg testét szolgálják, nem tud alámerülni az Isten szava. Habár néhányuk rendelkezik emlékezettel, mihelyt bármilyen megpróbáltatás jön, az Isten szava azonnal kimegy az emlékezetükből, hiszen nem az Istent szolgálják, így nem is remélhetnek segítséget az Istentől.” „Amikor a sövénybe hull, ez akkor történik meg, ha azok fülébe jut, akik a saját életüket szeretik, s bár az Isten szava felnövekszik bennük, amikor a testi vágyak felerősödnek, megfojtják az Isten szavának jó magját, hiszen a testi kényelem arra veszi rá az [embert], hogy elhagyja az Isten szavát. Amelyik pedig a jó földbe hull, akkor történik, amikor Isten szava azokhoz jut el, akik félik az Istent, ezért az örök élet gyümölcsét termik meg. Bizony mondom nektek, hogy minden körülmények között, amikor az ember féli az Istent, az Isten szava gyümölcsöt hoz őbenne.” „A családapáról pedig, bizony mondom nektek, ő az Isten, a mi Urunk, minden dolgok atyja, hiszen ő teremtett minden dolgot. Ám ő nem apa a természet rendje szerint, hiszen ő 125 képtelen a mozgásra, ami nélkül a nemzés lehetetlen. Ő tehát a mi Istenünk, akié ez a világ, és a mező, ahová ő vet, az emberiség, és a mag az Isten igéje. Így amikor a tanítók hanyagok az Isten szavának prédikálásában, a világ dolgaival foglalatoskodván, a Sátán tévedést hint el az emberek szívében, miből számtalan felekezet gonosz tanítása ered.” „A szentek és a próféták felkiáltanak: ’Óh Uram, ezek szerint nem jó tanokat adtál az embereknek? Hiszen annyi tévedés van?’ Az Isten válasza: ’Jó tanítást adtam az embereknek, ám az emberek feladták; hogy a hiúságuknak szolgáljanak, a Sátán vetette beléjük a tévedéseket, melyeknek semmi köze a Törvényhez.’ A szentek azt mondják: ’Óh, Uram, megszüntetjük ezeket a hibákat az emberek elpusztításával.’” „Az Isten válasza: ’Ne tegyetek így, hiszen a hívők olyan szorosan kapcsolódnak a hitetlenekhez rokonság révén, hogy a hívők is elvesznének a hitetlenekkel együtt. Várjátok meg az Ítéletet, hiszen akkor a hitetleneket összegyűjtik az angyalaim és kivetik őket a Sátánnal együtt a pokolba, miközben a jó hívők az én királyságomba jönnek.’ Bizony, számos hitetlen apa nemz hívő fiakat, akik kedvéért az Isten várakozik a világ bűnbánatára.” 134. fejezet „Azok, akik jó fügét hordoznak az igaz tanítók, akik jó tanítást adnak, ám a világ, mely a hazugságokban leli örömét, a tanítók leveleit keresi, melyek finom szavakról és hízelgésről szólnak. Aki értő, az látja, hogy a Sátán egyesíti önmagát a testtel és az értelemmel, és gazdag támogatást hoz a leveleknek, melyek nem mások, mint a földi javak sokasága, melyek segítségével ő eltakarja a bűnt; az, aki megkapja, az ember, beteggé válik és késszé az örök halálra. A városlakó, akinek vize volt és odaadta az ő vizét másoknak, hogy lemossák magukról a tisztátalanságot; ám a saját ruháját romlásnak tette ki, az a tanító, aki másoknak a vezeklésről prédikál, és önmaga bűnben lakozik. Óh, nyomorult ember, mert nem az angyalok, hanem a saját nyelved írja fel a levegőbe a büntetést, amely számodra megfelelő!” „Ha valakinek akkora nyelve lenne, mint egy elefántnak és a teste többi része pedig olyan kicsi, mint egy hangyáé, hát nem lenne ez szörnyű dolog? De igen, biztosan. Bizony mondom nektek hát, hogy még szörnyűbb az, ha valaki vezeklésről prédikál, miközben ő maga nem bánja meg a bűneit. A két ember, aki almát árult, ők azok a tanítók, akik Isten szeretetéről prédikálnak, és ezért nem hízelegnek, ellenkezőleg, az igazságot hirdetik, miközben beérik csupán a szegény ember megélhetésével. Az élő Istenre, akinek 126 jelenlétében az én lelkem áll, az ilyen emberek nem kapják meg a világ elismerését, inkább a megvetését. Ám az, aki almahéjat árul arany súlyának értékében, és eldobja az almát, ő az, aki az emberek kedve szerint prédikál, és hízeleg a világnak, ezáltal pedig tönkre teszi azok lelkét, akik követik a hízelgését! Ah, hányan pusztultak el ilyen okból!” Ezután e sorok írója szólalt meg, mondván: „Miként hallgassa az ember az Isten szavát, és hogyan ismerje meg az ember őt, hogy az Isten szeretetéről prédikáljon?” Jézus azt felelte: „Annak, aki tanít, úgy kell figyelnie, mintha az Isten szólna, amikor ő jó tanokat hirdet, mert az Isten szól a szájával. Ám aki nem feddi meg a bűnösöket, az emberek tekintetében, hízeleg bizonyos embereknek, azt el kell kerülni, mint egy borzalmas kígyót, mert igazából tényleg megmérgezi az emberi füleket. Értitek? Bizony mondom nektek, hogy a még a sebesült embernek sem kitűnő kötésre van szüksége, hogy bekösse sebét, sokkal inkább egy jó kenőcsre, hasonlóképpen a bűnösnek sem szép szavakra van szüksége, hanem inkább dorgálásra, azért, hogy többé ne vétkezzen.” 135. fejezet Ezután Péter azt mondta: Óh, Mester, mondd el nekünk, hogyan kell gyötrődnie az eltévelyedettnek, és mennyi ideig lesz a pokolban, azért, hogy megszabaduljon a bűneitől.” Jézus így válaszolt: „Óh, Péter, nagyfontosságú dolog az, amit megkérdeztél, és ezért, ha az Istennek öröme telik benne, válaszolni fogok neked. Tudd meg hát ezért, hogy a pokol egy, ám hét bugyra van, egyik a másik alatt. Mivel hétféle bűn van, ezért a pokolnak hét kapuja, melyeket a Sátán hozott létre, hétféle büntetés van tehát benne.” „A büszke, aki szívében gőgös, a legalsó bugyrába merül majd, miután áthaladt valamennyi felette lévő bugyron, és megszenvedte az összes bennük található fájdalmat. Mert itt arra törekszik, hogy magasabb legyen, mint az Isten, elvárván, hogy a saját kívánságai szerint cselekedjen, ellentétben azzal, amit az Isten parancsol, és senkit sem hajlandó maga felett elismerni, ezért a Sátán és ördögei lába alá lesz helyezve, akik rajta fognak taposni, mint a szőlőn, amikor bor készül, és örökkön át kigúnyolt és lenézett lesz az ördögök által.” „Az irigy, aki itt gúnyolódik az ő jó szomszédain és örvendezik azok szerencsétlenségén, a hatodik bugyrába jut le, és ott nagyszámú pokoli kígyók méregfoga tép belé. És úgy fog tűnni számára, hogy a pokolban mindenki az ő kínlódása felett örvendezik, és gyászolja, hogy nem mehet le a hetedik bugyrába. Mivel az átkozottak 127 képtelenek bármilyen örömre is, az Isten igazságossága úgy nyilvánul meg ennek a nyomorult embernek a számára, mint amikor valakit álmában elutasítanak és úgy érzi a gyötrelmet, annak ellenére, hogy a büszke ember elé célok lettek állítva. Hiszen ahol egyáltalán nincs boldogság, úgy tűnik majd számára, hogy mindenki az ő szerencsétlensége felett örvendezik, és gyászolja, hogy nem még rosszabb számára.” „A kapzsi fog az ötödik bugyrába jutni, ahol rendkívüli szegénységet szenved el, mert gazdagon a lakomákért volt odáig. És a démonok, a nagyobb gyötrelemért, felkínálják neki mindazt, amire vágyik, és amikor az a kezébe veszi, más démonok erőszakkal ragadják el a kezéből, a következő szavakkal: ’Emlékezz rá, hogy nem adtál szeretetet az Istennek, ezért az Isten nem akarja, hogy most kapj.’ Óh, boldogtalan ember! Most olyan körülmények között találja magát, amikor emlékezik majd a múlt bőségére, és íme, itt a jelen nyomora, és azon javak révén, melyeket nem kap meg, megszerezhette volna az örök bőséget!” „A negyedik bugyrába a kéjvágyók kerülnek, ahol, mert az Isten által adott utat megváltoztatták, olyan lesz az, mint a kukorica, melyet az ördög égő trágyáján főztek. És ott szörnyű pokoli kígyók teszik magukévá őket. És mert szajhákkal vétkeztek, mindez a tisztátalan cselekedet átalakul számukra a pokoli fúriákkal való egyesüléssé; mely démonok olyanok, mint a nők, akik haja kígyókból áll, akik szeme lángoló kén, akik szája mérgező, akik nyelve sirálycsőr, akik testét mindenhol horgok borítják, olyanok, mint azok, mellyel kifogják az ostoba halat, akik karmai olyanok mint a griffekéi, kiknek körmei olyanok, mint a borotvák, akik nemzőszerve maga a tűz. Ezekkel telik az összes kéjsóvárnak öröme a pokoli parázson, mely az ágyuk lesz.” „A harmadik bugyrába a lusták mennek le, akik most nem hajlandóak dolgozni. Itt városok épülnek és hatalmas paloták, melyek mihelyt elkészülnek, szükségképpen azonnal leromboltatnak, mert egyetlen kő nem jó helyre került. És ezek a hatalmas kövek a lusták vállain pihennek majd, akiknek nem lesz szabadon a keze, hogy lehűtsék a testüket, miközben járkálnak, és könnyítsenek terhükön, megértvén azt, hogy a lustaság minden erőt elvett a karjukból, és a lábaikat pedig pokoli kígyók béklyózzák meg. És, ami rosszabb, mögöttük démonok vannak, akik lökdösik őket, és a földre zuhannak számos alkalommal a súly alatt, ám senki sem segít nekik, hogy felemeljék; nem, révén túl nehéz felemelni, kétszer akkora mennyiséget tesznek rá.” „A második bugyrába a torkosok mennek le. Ám itt ínség van az élelemből, olyannyira, hogy semmi más nem lesz ennivaló, mint élő skorpiók és élő kígyók, melyek olyan gyötrelemmel szolgálnak, hogy jobb lett volna számukra, ha meg sem születnek, mint ilyen élelmet enni. Habár valójában felkínálnak nekik a démonok, megjelenésükben, kitűnő 128 húsokat; ám mivel a kezük és a lábuk tüzes bilincsekbe van verve, képtelenek kinyújtani a kezüket, azon alkalmakkor, amikor a hús megjelenik előttük. Ami még rosszabb, hogy azok a bizonyos skorpiók, melyeket esznek, hogy éhségüket csillapítsák, nem képesek gyorsan előjönni, széthasogatják a falánkak titkos részeit. És amikor előjönnek undorítóan és tisztátalanul, mocskosan mint ők, ezek újra elfogyasztják őket.” „A haragos megy le az első bugyrába, ahol valamennyi ördög sértegeti és azon átkozottak sokasága, akik mélyebbre mennek le, mint ő. Megvetik és rásújtanak, rákényszerítve, hogy lefeküdjön az útra, amelyen járnak, a lábaikat a torkára tevén. Ám ő nem képes önmagát megvédeni, mert keze és lába meg van kötözve. És ami rosszabb, nem képes utat adni haragjának, másokat sértegetve, mivel a nyelve horoggal rögzítve van, olyannal, mint amilyent az használ, aki húst árul. Ebben az átkozott helyzetben általános büntetés is van, közös [a pokol] valamennyi bugyra esetében, miként különböző magok keverékéből összeáll egy cipó. Ám ez tűzből, jégből, menydörgésből, villámcsapásból, kénből, hőségből, hidegből, szélből, őrületből, rettegésből van, mindez egyesítve az Isten igazságosságával, és oly módon, hogy a hideget nem enyhíti a meleg, a forróságot és a tüzet a jég, ellenkezőleg, mindegyikük egyenként okoz gyötrelmet a nyomorult bűnösnek.” 136. fejezet „Ezen az átkozott helyen laknak örökké a hitetlenek, addig, hogy ha a világ köles magvakkal lenne kitöltve, és egy madár minden száz évben felcsípne egyetlen magot, hogy kiürítse a világot, amikor pedig az kiürülne, akkor mehetnének csak a hitetlenek a Paradicsomba, hogy örömben megpihenjenek. Ám nincs meg ez a remény számukra, mert szenvedésük nem érhet véget, tudván azt, hogy nem voltak hajlandók az Isten szeretetének érdekében felhagyni bűneik elkövetésével. A hívőknek azonban jó sora lesz, mert gyötrelmük véget ér.” A tanítványok megrémülve hallgatták ezt, és azt mondták: ”Ezek szerint a hívőknek a pokolba kell menniük?” Jézus így válaszolt: „Mindenkinek, bárkik legyenek is, a pokolba kell menni. Ez igaz, azonban Isten szentjei és prófétái oda menvén és ott tartózkodván nem szenvednek semmiféle büntetést és ítéletet, csupán a félelemtől szenvednek. És mit is mondjak? Azt mondom nektek, hogy oda kell mennie [még] az Isten Küldöttének is, hogy az Isten ítéletében részesüljön. Ezért a pokol reszketni fog jelenlétében. És mivel emberi teste van, mindazok, akiknek emberi testük van büntetés alatt lesznek, egészen addig, amíg az Isten Küldötte eljön és a pokolban tartózkodik, egészen addig büntetés nélkül maradnak. Ám 129 [csak] addig tartózkodik ott, amíg valaki lehunyja és ismét kinyitja a szemét. És ezt azért teszi az Isten minden egyes teremtménnyel, hogy megtudják, hogy részesülnek az Isten Küldötte által jelentett előnyből.” „Amikor odamennek, az összes ördög sikítani fog és igyekeznek elrejteni magukat az égő parázs alá, azt mondogatván egymásnak: ’Menekülj, menekülj, itt jön Mohamed, az ellenségünk!’ Ezt hallván a Sátán mindkét kezével a saját arcára sújt, és visítva mondja: ’Nemesebb vagy nálam, annak ellenére, hogy igazságtalanul történt így!’ Ami a hívőket illeti, akiknek hetvenkét szintjük van, a két legutolsó szinten állók, akiknek megvolt a hite, ám jócselekedetek nélkül, az egyik, szomorú lévén a jótettek [hiánya] miatt, és a másik, örömét lelve a gonoszságban, hetvenezer évig tartózkodik a pokolban.” „Ezen évek letelte után Gábriel angyal eljön a pokolba és meghallja őket, amint azt mondják: ’Óh, Mohamed, hol van a számunkra tett ígéreted, azt mondván, hogy azok, akik az ő hitével bírnak, nem maradnak örökké a pokolban?’ Az Isten angyala visszatér a Paradicsomba, és tisztelettel megközelíti az Isten Küldöttét, majd elmondja neki, amit hallott. Ezután a Küldött az Istenhez szól, mondván: ’Uram, Istenem, emlékezz az ígéretre, melyet nekem, a te szolgádnak tettél, velük kapcsolatban, miszerint ha az én hitemmel rendelkeznek, nem maradnak örökké a pokolban.’ Az Isten így szól: ’Kérj, amit akarsz, óh, barátom, hiszen mindent megadok neked, amit kérsz.’” 137. fejezet „Ezután az Isten Küldötte így szól: ’Óh, Uram, a hívők már hetvenezer éve vannak a pokolban. Hol van Uram, a kegyelmed? Kérlek Uram, szabadítsd meg őket azoktól a keserű büntetésektől:’” „Ezután az Isten parancsot ad a négy kedvenc angyalnak, hogy menjenek a pokolba és hozzanak ki mindenkit, aki hisz az ő Küldöttében, és vezessék őket a Paradicsomba. És így fognak tenni.” „És íme, az Isten Küldöttébe vetett hit előnye, hogy azok, akik hittek benne, annak ellenére, hogy nem végeztek jócselekedeteket, mivel az ő hitében haltak meg, a Paradicsomba jutnak, miután letöltötték azt a büntetést, amiről beszéltem.”130 138. fejezet Amikor elérkezett a reggel, korán, a város minden férfija, a nőkkel és a gyermekekkel együtt, odamentek ahhoz a házhoz, ahol Jézus a tanítványaival tartózkodott, és kérlelték őt, mondván: „Uram, könyörülj rajtunk, mert az idén a férgek megették a gabonánkat és ezért semmi kenyeret nem kapunk a földjeinkről ebben az évben.” Jézus azt felelte: „Miféle félelem a tiétek? Nem tudjátok, hogy Illés, az Isten szolgája, miközben Akháb üldözte három éven át, nem látott kenyeret, csupán magvakkal és vadgyümölcsökkel táplálta magát? Dávid atyánk, az Isten prófétája, vad gyümölcsöket és magokat evett két éven át [mialatt] Saul üldözte, [és] csupán csak kétszer evett kenyeret? A férfiak azt válaszolták? „Uram, ők az Isten prófétái voltak, lelki boldogsággal táplálkoztak, ezért jól tűrték a megpróbáltatásokat, ám miként boldogulnának ezek a kicsinyek? – és rámutattak gyermekeik sokaságára. Ezután Jézus megszánta az ő nyomorúságukat és így szólt: „Mennyi idő van az aratásig?” Azt felelték: „Húsz nap”. Jézus így folytatta: „Legyen ez a húsz nap a böjtölésé és az imádságé az Istenhez, hogy könyörüljön meg rajtatok. Bizony mondom nektek, az Isten okozta ezt az ínséget, mert itt kezdődött az ember őrülete és Izrael bűne, amikor azt mondták, hogy én Isten vagyok, vagy hogy az Isten fia.” Amikor pedig már tizenkilenc napja böjtöltek, a huszadik nap reggelén a mezőkön és a dombokon érett gabonát láttak. Futottak Jézushoz, és elmondtak neki mindent. És amikor mindezeket meghallotta Jézus, köszönetet mondott az Istennek, és így szólt: „Menjetek testvéreim, és gyűjtsétek össze a kenyeret, amit az Isten adott.” Olyan sok gabonát gyűjtöttek be, hogy nem tudták, hol tárolják, és ugyanez történt igen sok helyen Izraelben. A városlakók tanács felállítására kérték fel Jézust, mint királyukat, amikor pedig ezt megtudta, elmenekült közülük, és a tanítványainak is tizenöt napjába telt, mire megtalálták. 139. fejezet Jézust, Jakabbal és Jánossal együtt, e sorok írója találta meg. És sírva fakadtak és azt mondták: „Óh, Mester, miért menekültél el előlünk? Már gyászban kerestünk téged; igen, valamennyi apostol sírva keresett téged.” Jézus így felelt: „Elmenekültem, mert tudtam, hogy egy sereg ördög készül ellenem, akiket rövid időn belül meg fogtok látni. Ugyanis a főpapok, az emberek véneivel együtt, felkelnek ellenem és ki akarják csikarni a hatóságtól, a római helytartótól, hogy megöljön engem, mert attól tartanak, hogy meg akarom kaparintani a királyságot Izrael felett. Továbbá, elad és elárul engem az egyik tanítványom, miként Józsefet eladták Egyiptomban. Az Isten azonban bukásra készteti, miként Dávid próféta 131 mondotta; bele fogja őt ejteni abba a gödörbe, amely csapdát az ő szomszédjának állított fel. Hiszen az Isten megment az ő kezéből, és elvisz engem a világból.” Az apostolok megijedtek, ám Jézus vigasztalta őket, mondván: „Ne féljetek, nem köztetek van, aki elárul engem.” [És a három tanítvány pedig] vigasztalást nyert [ettől]. A következő napon, kettesével, megérkezett Jézus harminchat tanítványa, ő pedig Damaszkuszban maradt, hogy megvárja a többieket. És mindannyian gyászoltak, mert tudták, Jézusnak el kell távoznia ebből a világból. Ezért ő szólásra nyitotta a száját és azt mondta: „Aki anélkül jár, hogy nem tudja, hová is megy, bizonyára boldogtalan, ám még boldogtalanabb, aki tudja, miként lehet eljutni egy jó fogadóba, ám a vágyai és a kívánságai a sáros úton tartják, esőben és kiszolgáltatva a rablóknak.” „Mondjátok meg nekem testvéreim, ez a világ a mi szülőföldünk? Biztosan nem, hiszen tudjuk, az első embert kivetették ebbe a világba, száműzetésbe, és a bűne miatti büntetését szenvedi itt. [Van] olyan száműzött, aki ne vágyna a visszatérésre a saját gazdag országába, amikor szegénységben találja magát? Az ész tagadja ezt, ám a tapasztalat bizonyítja, mert az e világot nagyon szeretők nem gondolnak a halálra. Nem; amikor pedig beszél valaki [nekik] a halálról, nem [figyelnek] oda az ő beszédére.” 140. fejezet „Higgyetek nekem, óh, emberek, olyan kiváltsággal jöttem e világba, mellyel egyetlen ember sem rendelkezett, és még az Isten Küldötte sem fog, hiszen az Isten nem azért teremtette az embert, hogy ebben a világban éljen, ellenkezőleg, a Paradicsomban helyezte el őt. Biztos, hogy aki nem reméli, hogy a rómaiaktól bármit is kap, merthogy olyan törvények alatt élnek, mely idegen számára, nem fogja elhagyni a saját országát, mindazzal együtt, amije csak van, a soha vissza nem térés szándékával, és elmenni Rómába élni. És még kevésbé tenne így, ha úgy találná, hogy megbántotta volna Cézárt. Ennek ellenére bizony mondom nektek, és Salamon, az Isten prófétája, együtt sír velem: Óh, halál, milyen keserű az emlékezés rád azok számára, akik a gazdagságukban pihennek! Nem mondom ezt, mert meg kell halnom most, bár biztos vagyok benne, hogy élni fogok közel a világ végezetéig. Ám azért beszélek nektek erről a [dologról], hogy megtanuljatok meghalni. Az élő Istenre, minden ami történik, az szerencsétlenség, hiszen azt mutatja, hogy ahhoz, hogy egy dolgot jól tegyünk meg, fontos, hogy abban a [dologban] gyakorlatot szerezzünk. Láttátok már a katonákat, békeidőben miként edzik magukat egymással, mintha háborúban lennének? Hogyan halhatna egy ember, aki nem tanult meg jól meghalni, jó halált? A szent halála az 132 Isten szemében drága, mondta Dávid próféta. Tudjátok miért [drága az ilyen halál]? Elmondom nektek. Ez azért van, mert minden ritka dolog értékes, az ő haláluk, ahogy jól meghalnak, révén ritka, tehát drága az Isten, a mi teremtőnk szemében. Amikor az ember bármihez is nekilát, nemcsak az a [célja], hogy befejezze [azt], hanem erőfeszítést tesz, hogy az ő terve jó eredményt adjon. Óh, nyomorult ember, aki jobban díjazza az ő [ruháját], mint saját magát, hiszen amikor kiszabja az anyagot, óvatosan megméri azt, mielőtt kiszabja, és amikor kiszabja, óvatosan varrja meg azt. Ám az életét, amelybe beleszületik, hogy meghaljon, hiszen [csak az] aki nem születik, nem hal meg – [miért] nem méri meg az életét a halál szempontjából? Láttátok már azokat, akik építenek, miként fektetnek le minden egyes követ az alapzatába figyelmesen, megmérve annak egyenességét, hogy a fal ne omoljon le? Óh, nyomorult ember, az életed épülete romokká omlik össze, mert nem figyeled a halál alapzatát” 141. fejezet „Mondjátok meg nekem, amikor egy ember megszületik, hogyan születik meg? Biztos, hogy meztelenül születik. És amikor holtan a föld alatt fekszik, milyen többlete van? Egy átlagos vászonba van betekerve, és ez az a jutalom, amit a világ ad neki. Ha ez azt jelenti, hogy minden kezdetnek arányosnak kell lenni a végzettel, azért, hogy a munkálkodás jó véget érjen, akkor milyen legyen annak az embernek a vége, aki földi gazdagságra vágyik? Meg fog ugyanis halni, miként Dávid, az Isten prófétája mondja: ’A bűnös a leggonoszabb halált hal.’” „Ha egy ruhát varró ember kötelet fűzne fonál helyett a tűbe, miként tudná elérni munkája [végét]? Természetesen hiába dolgozna, és a szomszédai is megvetnék. Most már az ember megértheti, hogy folyamatosan ezt teszi, amikor földi javakat gyűjt. Hiszen a halál a tű, ahová a földi javak kötelét nem lehet befűzni. Mindazonáltal, őrületében folyamatosan arra törekszik, hogy a munka sikeres legyen, ám hiába.” „Aki pedig nem hisz a szavaimnak, emelje a tekintetét a sírokra, azért, hogy ott megtalálja az igazságot. Az, aki arra törekszik, hogy mindenki másnál bölcsebb legyen az istenfélelemben, tanulmányozza a sírok könyvét, hogy igaz tanításra leljen az üdvösségére vonatkozóan. Hiszen megtanul óvatosnak lenni a világgal, a testtel és az értelemmel szemben, amikor látja, hogy az ember teste a férgek étele céljából van fenntartva. Mondjátok meg nekem, ha lenne egy út, olyan állapotban, hogy annak közepén egy ember nyugodtan sétálhat, ám a szélén járva betörné a fejét; mit mondanátok hát, ha meglátnátok több embert, 133 egymással szemben haladva, akik arra törekednek, hogy elérjék a legközelebbi útszélt és megöljék magukat? Mennyire elcsodálkoznátok! Bizonyára ezt mondanátok: ’Ezek megőrültek és féktelenek, és ha nem féktelenek, akkor reménytelenek.’” „Így van ez, igaz” – válaszolták a tanítványok. Jézus sírva fakadt és azt mondta: „Így igaz, szerelmesek a világba. Hiszen ha az értelem szerint élnének, mely középen tartaná az embert, akkor az Isten törvényét követnék, és megmenekülnének az örök haláltól. Ám mivel a testet követik és a világot, féktelenek és durva ellenségei saját maguknak, arra törekszenek, hogy fennhéjázóbbak és minél bujábbak legyenek egymáshoz.” 142. fejezet Júdás, az áruló, amikor látta, hogy Jézus elmenekült, elvesztette a reményt, hogy befolyásossá válik a világban, ő hordozta ugyanis Jézus erszényét, amelyben mindazt tartották, amit az Isten-szeretet miatt kapott. Azt remélte, hogy Jézus Izrael királya lesz, és ő maga pedig befolyásos ember. Így hát, elvesztvén a reményét, azt mondta magának: „Ha ez az ember próféta lenne, akkor tudná, hogy ellopom a pénzét, és ezért elveszítené a türelmét és elűzne a szolgálatából, tudván, hogy én nem hiszek benne. És ha bölcs ember lenne, akkor nem menekülne attól a megtiszteltetéstől, amit az Isten adni szeretne neki. Tehát jobb lesz, ha megállapodást kötök a főpapokkal és az írástudókkal és a farizeusokkal, és meglátom, hogyan adjam őt a kezükbe, hogy képes legyek valami jót is megszerezni.” Miután döntésre jutott, értesítette az írástudókat és a farizeusokat a Nainban történt eseményekről. És ők tanácskozást tartottak a főpappal, mondván: „Mit tegyünk, ha ez az ember király lesz? Biztosan rosszul járunk, hiszen azon van, hogy megújítsa az Isten imádatát, az ősi szokás nyomán, mert nem tudja megszüntetni a hagyományainkat. Miként alakulna sorsunk egy ilyen ember uralkodása alatt? Bizonyára mindannyian elvesznénk, a gyermekeinkkel együtt: kidobatván a hivatalunkból, könyörögnünk kellene élelemért.” „Mostanság, dicséret érte Istennek, van egy királyunk és egy kormányzónk, akik idegenek a Törvényeink számára, nem érdeklik őket a törvényeink és minket sem érdekel az övék. És így képesek voltunk megtenni mindent, amire csak vágytunk, akár még bűnt is elkövethettünk, hiszen a mi Istenünk olyan irgalmas, hogy lecsillapul a böjttől és az áldozattól. Ha azonban ez az ember király lesz, nem lesz nyugodalma, amíg nem látja az Isten olyan módon történő imádatát, miként azt Mózes leírta; és ami még rosszabb, azt 134 mondja, hogy a Messiás nem Dávid leszármazottjaként jön el (ahogyan azt az egyik fő tanítványa elmondta nekünk), ellenkezőleg, Izmael leszármazottjaként jön el, és az ígéret Izmaelben válik valóra és nem Izsákkal.” „Mi lesz tehát annak gyümölcse, ha ez az ember életben marad? Biztos, hogy az izmaeliták jóban lesznek a rómaiakkal, és nekik adják az országunkat, hogy birtokolják, és ezért Izraelt újra rabszolgaságba vetik, mint hajdanán történt.” Így hát, miután meghallgatta a javaslatot, a főpap azt a választ adta, hogy tárgyalni kell Heródessel és a kormányzóval, „az emberek ugyanis annyira kötődnek hozzá, hogy a katonaság nélkül nem vagyunk képesek tenni semmit; és bizonyára az Isten kedvére szolgálna, ha a hadsereg segítségével intéznénk el ezt az ügyet.” Így hát, miután tanácskoztak maguk között, eltervezték, hogy majd éjszaka fogják el, amikor a kormányzó és Heródes beleegyezik mindebbe. 143. fejezet Ezt követően az összes tanítvány elment Damaszkuszba, az Isten akaratára. És azon a napon Júdás, az áruló, inkább, mint bárki más, úgy tett, mintha nagyon szenvedne Jézus hiányától, miként azt Jézus mondta: „Óvakodjatok attól, aki ok nélkül azon munkálkodik, hogy a szeretet jeleit adja nektek.” És az Isten elvette az értelmünket, hogy ne tudjuk mi végre mondta ezt. Amint az összes tanítvány megérkezett, Jézus azt mondta: „Térjünk vissza Galileába, mert az Isten angyala azt mondta nekem, hogy oda kell mennem.” Az egyik szombat reggel tehát, Jézus eljött Názáretbe. Amikor a lakosok felismerték Jézust, mindenki látni kívánta őt. Egy vámszedő, aki Zakeusnak hívtak, kis termetű lévén, nem látta Jézust, a nagy tömeg miatt, felmászott hát egy platánfa tetejére, és ott várta, hogy Jézus elhaladjon azon a helyen, útközben, a zsinagóga felé. Amikor Jézus odaért arra a helyre, felemelte a szemét és így szólt: „Gyere le Zakeus, mert ma a te házadban vendégeskedem.” A férfi lejött és nagy örömmel fogadta őt, nagyszerű lakomát készítve. A farizeusok morgolódtak, azt mondták Jézus tanítványainak: „A Mesteretek miért megy együtt enni vámszedőkkel és bűnösökkel?” Jézus azt válaszolta: „Miért lép be az orvos egy házba? Mondjátok meg nekem, és én megmondom, miért jöttem ide.” Azok azt válaszolták: „Meggyógyítani a beteget.” „Igazat mondtatok – felelte Jézus, - hiszen [az egészségeseknek] nincs szükségük orvosságra, csak a betegeknek.”135 144. fejezet „Az élő Istenre, akinek jelenlétében az én lelkem áll, az Isten elküldi az ő prófétáit és szolgáit a világba, azért, hogy a bűnösök bűnbánatot tartsanak; és nem az igazak kedvéért küldi [őket], mivel nekik nincs szükségük bűnbánatra, miként a tisztának sincs szüksége fürdőre. De bizony mondom nektek, ha igazi farizeusok lennétek, boldogok lennétek, hogy eljöttem a bűnösökhöz az ő megváltásuk érdekében. Mondjátok meg nekem, ismeritek a saját eredeteteket és hogy a világ miként kapott farizeusokat? Elmondom nektek, mert látom, nem tudjátok, hallgassatok hát szavamra.” Énok, az Isten barátja, aki az Istennel járt az igazságban, nem fordított figyelmet a világra, elragadták az égbe, a Paradicsomba; és ott lakozik majd egészen az ítélet napjáig (amikor is, közel a világ végéhez, ismét visszatér hogy segítse a világot Illéssel és másokkal együtt). És így az emberek, értesülvén erről, révén vágynak a Paradicsomra, elkezdik keresni az Istent, az ő teremtőjüket. A ’farizeus” pontos jelentése ’Isten-kereső’ a kánaániták nyelvén, ugyanis ez a név onnan ered, hogy [ily módon] tették nevetségessé a jó embereket, a kánaániták ugyanis belemerültek a bálványimádásba, ami nem más, mint az emberi kéz imádata.” „És amikor a kánaániták meglátták azokat az embereinket, akik elkülönültek a világtól, hogy az Istent szolgálják, amikor ők tehát megláttak egy ilyen embert, azt mondták gúnyosan: ’farizeus’, ami annyit tesz, hogy ’keresi az Istent’, vagyis, mintha azt mondták volna: ’Óh, bolond ember, nincsenek bálványszobraid és a szelet imádod; tekints a sorsodra és jöjj, szolgáld a mi isteneinket.’ Bizony mondom nektek – folytatta Jézus -, az Isten összes szentje és prófétája farizeus volt, nem a nevében, miként ti, hanem minden egyes tettében. Hiszen minden egyes cselekedetükben az Istent, az ő teremtőjüket keresték, és az Istenszeretetük miatt elhagyták a városokat és a saját javaikat, eladván [azokat] és nekiadták a szegényeknek, mert szerették az Istent.” 145. fejezet „Az élő Istenre, Illés, az Isten barátjának korában, volt tizenkét hegy, tizenhét-ezer farizeus által benépesítvén; és habár nagyon nagy számmal voltak, mégsem lehetett köztük találni egyetlen semmirekellőt sem, ellenkezőleg, valamennyien Isten kiválasztottai voltak. Ám manapság, amikor Izraelnek százezernél is több farizeusa van, kérjük az Istent, hogy legalább minden ezerből legyen egy, aki kiválasztott.”136 A farizeusok felháborodva válaszoltak: „Akkor tehát mi valamennyien semmirekellők vagyunk, és te kárhoztatod a vallásunkat!” Jézus így szólt: „Nem kárhoztatom az igaz farizeusok vallását, sőt, olyannyira helyeslem azt, hogy kész vagyok meghalni érte. Ám gyertek, hadd lássuk, [igaz] farizeusok vagytok-e. Illés, az Isten barátja, amikor egyik tanítványával, Elizeussal imádkozott, írt egy kis könyvet, amelybe belefoglalt minden emberi bölcsességet, a mi Urunk, Istenünk törvényeivel kapcsolatban.” A farizeusok összezavarodtak, amikor meghallották Illés könyvének említését, mert ismerték a hagyományaik révén, hogy senki sem tartotta meg azt a tanítást. Azt [állították], hogy el kell menniük bizonyos dolgokat elvégezni. Jézus azonban így szólt: „Ha igaz farizeusok lennétek, akkor minden egyéb dologgal felhagynátok, hogy meghallgassátok ezt, hiszen a farizeusok egyedül az istent keresik.” Így hát zavartan ottmaradtak, Jézusra figyeltek, aki ismét megszólalt: „’Illés, az Isten szolgája (így kezdődik a kis könyv), mindazoknak, akik arra vágynak, hogy az Istennel, az ő teremtőjükkel járjanak, a következőket írja:’ ’Akik arra vágynak, hogy sokat tanuljanak, azok kevéssé félik az Istent, mert aki féli az Istent, csak azt akarja tudni, ami az Isten akarata. Azok, akik tisztességes szavakat keresnek, nem kutatják az Istent, aki semmi mást sem tesz, mint rosszallja a bűneinket.’ ’Azok, akik arra vágynak, hogy keressék az Istent, azok csukják be a házuk ajtajait és ablakait, hiszen a Mester nem szereti önmagát az ő házán kívül látni, [azon a helyen], ahol nem szeretik.’ ’Ezért őrködjetek az érzékszerveitek és őrködjetek a szívetek felett, hogy az Isten ne találja magát rajtunk kívül, ebben a világban, melyet gyűlöl.’ ’Azok, akik jó cselekedeteket szeretnének véghezvinni, járjanak el saját maguk szerint, hiszen [semmi jó nincs abban], ha megszerzi valaki az egész világot, de elveszíti a saját lelkét.’ ’Azok, akik tanítani szeretnének másokat, éljenek jobban, mint mások, hiszen semmit sem lehet attól tanulni, aki kevesebbet tud minálunk. Miként változtatná meg egy bűnös az életét, ha azt hallja, hogy nálánál rosszabb az, aki tanítja?’ ’Azok, akik az Istent keresik, szabaduljanak meg az emberekkel való beszélgetésektől; mert Mózes egyedül volt a Sínai hegyen ahol az Isten rátalált és beszélt vele, miként a barát teszi amikor szól a barátjával.’137 'Azok, akik kutatják az Istent, el fognak jutni odáig, [ahová] a világ emberei, hogy csupán egyszer harmincnaponként, a saját dolguk tekintetében, miszerint keresik az Istent, két év elvégezhető egyetlen nap alatt.’ ’Amikor jár, ne azt nézze, miként kímélheti meg a lábát.’ ’Amikor beszél, ne mondjon mást, csak amit feltétlen szükséges.’ ’Amikor esznek, éhesen keljenek fel az asztaltól, arra gondolván, az egyes napok nem érnek el a következőig, úgy töltvén az idejüket, mint amikor valaki lélegzetet vesz.’ ’Legyen egy ruhád, az állatok bőre elegendő.’ ’A darab föld aludjon a csupasz földön [és] minden éjszaka két óra alvás elegendő.’ ’Ne gyűlöljön senkit, hogy mentse magát, ne ítéljen senkit, hogy mentse magát.’ ’Az imádságban félelem töltse el őket, mintha az eljövendő ítéletnél lennének.’ ’Most pedig ezt tegyétek az Isten szolgálatában, az isten törvényével, mely Mózes által adott, ily módon ugyanis megtaláljátok az Istent, mindenkor és mindenhol úgy fogjátok érezni, hogy az Istenben vagytok és az Isten tibennetek.’ Ez Illés kis könyve, óh, farizeusok. Ismét elmondom nektek, hogy ha [igaz] farizeusok lennétek, örömeteket lelnétek abban, hogy beléptem ide, mert az Isten irgalmas a bűnösökhöz.” 146. fejezet Ezek után Zakeus így szólt: „Uram, négyszeresen adom meg neked azt, az Isten szerelmére, amit uzsora révén kaptam.” Jézus erre azt mondta: „A mai napon megváltás jött erre a házra. Bizony, bizony, megannyi vámszedő, kéjnő és bűnös be fog menni az Isten királyságába, és azok, akik magukat igaznak tartják, az örök lángokra.” Ezt hallván a farizeusok, felháborodottan távoztak. Ezután Jézus így szólt a bűnbánatot tartókhoz és az ő tanítványihoz: „Volt egy apa, s annak két fia, és a fiatalabb azt mondta: ’Atyám, add ki a részem a javakból; és az ő apja odaadta neki. Ő pedig, megkapván az ő részét, elment egy távoli országba, ahol minden 138 gazdagságát eltékozolta kéjnőkre és fényűző életre. Ezek után hatalmas éhínség támadt abban az országban, így hát ez a nyomorult ember, elment szolgálni egy városi lakost, aki elküldte őt a tulajdonában lévő disznók etetésére. És miközben etette őket, az éhségét a disznókkal együtt csillapította, makkot fogyasztván.” „Ám amikor magához tért, azt mondta: ’Óh, atyám házában mennyien esznek bőségesen, én meg itt éhen veszek! Felkelek tehát és elmegyek atyám házába, és azt mondom neki: ’Atyám, vétkeztem az ég ellen és ellened, tégy velem úgy, miként egyik szolgáddal teszel.’ A szegény ember elment és úgy történt, hogy amikor az atyja a távolban meglátta őt, megkönyörült rajta. Elébe ment tehát és amikor odaért hozzá megölelte és megcsókolta.” „A fiú meghajolt és így szólt: ’Atyám, vétkeztem az ég ellen és ellened, tégy velem úgy, mint egyik szolgáddal teszel, hiszen nem vagyok méltó, hogy a fiadnak nevezz.’ Az atya azt mondta: ’Fiam, ne beszélj így, hiszen a fiam vagy, és nem akarom hogy a szolgáim között legyél.’ És hívta a szolgáit és így szólt: ’Hozzatok új köntöst és ruhát a fiamnak, és adjatok neki új [öltözetet], adjátok rá a gyűrűt az ujjára, és öljétek meg a hízott borjút, és örvendezzünk. Hiszen a [az én] fiam halott volt, ám újra életre kelt; elveszett és megtaláltatott.’” 147. fejezet „Miközben ők vigadoztak a házban, az idősebb fiú hazaért, és hallotta, milyen vidámsággal vannak odabent, mire elcsodálkozott és hívatta az egyik szolgát, megkérdezvén tőle, mire föl ez a nagy vígasság. A szolga azt felelte neki: ’A fivéred hazatért, és az atyád levágatta a hízott borjút, és most lakomáznak.’ Az idősebb fiút mindez nagyon feldühítette, és nem volt hajlandó bemenni a házba. Ezért kijött hozzá az atyja és azt mondta neki: ’Fiam, a fivéred hazajött. Jöjj hát és örvendezz vele.’” „Az idősebb fiú méltatlankodva válaszolta: ’Mindig jó szolgálatot tettem neked, és soha nem adtál nekem még egy bárányt sem, hogy elfogyasszam a barátaimmal. Ám ez a haszontalan fickó, aki itt hagyott téged, eltékozolta a részét kéjnőkre, most, hogy visszajött, levágattad neki a hízott borjút!’ Az atya így szólt: ’Fiam, te mindig velem voltál és mindenem a tiéd; ő azonban halott volt és most újra él, elveszett, ám megtaláltatott; [ez az amiért] örvendeznünk kell.’ Az idősebb fiú még dühösebb lett és azt mondta: ’Te bemehetsz és diadalt ülhetsz, én azonban nem eszem egy parázna asztalánál.’ És otthagyta az atyját, 139 anélkül, hogy egyetlen darab pénzt is kapott volna. Az élő Istenre – mondta Jézus – mindezek ellenére örvendezés van Isten angyalai között egyetlen, bűnbánatot tartó bűnös miatt is.” És amikor befejezték az étkezést, ő eltávozott, mert Júdeába [akart] menni. A tanítványok azt mondták: „Mester, ne menj Júdeába, mert tudjuk, hogy a farizeusok a főpapokkal tanácskozást tartottak ellened.” Jézus azt felelte: „Tudtam róla, mielőtt még megtették volna, ám nem félek, hiszen semmit sem tehetnek az Isten akarata ellenében. Hagy tegyék meg mindazt, amire vágynak, mivel nem félek tőlük, ellenkezőleg, az Istent félem.” 148. fejezet „Mondjátok meg most nekem: a farizeusok manapság [valóban] farizeusok? Az Isten szolgái? Biztos, hogy nem! Így van ez, és bizony mondom nektek, semmi rosszabb nincs a földön, mint [amikor] egy ember egy hivatással és egy vallás öltözetével fedezi magát, [azért, hogy] elkendőzze a gonoszságát. Mondok nektek egy példát a régi idők farizeusairól, azért, hogy megismerjétek a jelenlegieket. Miután Illés eltávozott, a bálványimádók kíméletlen üldöztetése miatt, a farizeusok szent gyülekezete szétszóródott. Illés idejében ugyanis tízezernél is több prófétát, akik igaz farizeusok voltak, gyilkoltak meg, egyetlen év alatt.” „Két farizeus elment a hegyekbe, hogy ott lakjon, és az egyikük, a lakóhelyén, tizenöt év elteltével sem tudott semmit a szomszédjáról, habár nem több, mint egy órányi utazás választotta el őket. Bárcsak kíváncsibbak lettek volna! Az történt ugyanis, hogy szárazság támadt azokon a hegyeken, és mindketten elindultak vizet keresni, és így egymásra találtak. Az idősebbik azt mondta – hiszen szokásban volt, hogy a legidősebbnek kell megszólalnia mindenki mást megelőzően, és súlyos bűnnek tartották, ha egy fiatalember az idős előtt szólal meg –, az idősebb tehát azt mondta: ’Hol laksz testvérem?’ ő válaszolt, rámutatván ujjával a lakhelyére: ’Ott lakom.’ (Ugyanis közel voltak ahhoz a helyhez, ahol a fiatalabb élt..” „Az idősebbik így szólt: ’Mióta élsz ott testvérem?’ A fiatalabb azt felelte: ’Tizenöt éve.’ Az idősebbik folytatta: ’Talán akkor jöttél ide, amikor Ahab lemészárolta az Isten szolgáit?’ ’Így van’ – felelte a fiatalabb. Az idősebb ismét megszólalt: ’Óh, testvérem, tudod, hogy most ki Izrael királya?’ A fiatalabb azt mondta: ’Isten az, aki király Izraelben, a bálványimádók nem királyok, ellenkezőleg, üldözői Izraelnek.’ ’Ez igaz – válaszolta az idősebb -, ám azt szeretném mondani, hogy ki az, aki mostanság üldözi Izraelt?’”140 „A fiatalabb azt felelte: ’Izrael bűnei üldözik Izraelt, mert ha nem lennének bűnösök, [az Isten] nem keltette volna fel a bálványimádó fejedelmeket Izrael ellen.’ Az idősebbik azt mondta: ’Ki az a hitetlen fejedelem, akit az Isten küldött Izraelt megfenyíteni?’ A fiatalabb így szólt: ’Honnan tudhatnám, hiszen tizenöt éve már egyetlen embert sem láttam rajtad kívül, és nem tudok olvasni sem, ezért leveleket sem küldenek nekem?’ Az idősebb így felelt: ’És mi a helyzet az új báránybőreiddel? Ki adta azokat neked, ha nem láttál egyetlen embert sem?’” 149. fejezet „A fiatalabb így szólt: ’Az, aki olyan ruhákkal látta el Izrael népét, melyek negyven évig jók voltak a pusztában, megtartotta az én bőrjeimet olyan állapotban, amilyennek látod.’ Ezután az idősebb észrevette, hogy a fiatalabb tökéletesebb mint ő, minden egyes évvel, amelyet beszélgetett az emberekkel. Ezért hát, hogy [javára szolgáljon] a beszélgetés, azt mondta: ’Testvérem, nem tudod, hogyan kell olvasni, [ám] én tudom, miként kell olvasni, s a házamban megtalálhatók Dávid zsoltárai. Jöjj hát, hagy tanítsalak olvasni minden nap és tegyem világossá számodra, hogy mit mondott Dávid.’ A fiatalabb azt mondta: ’Menjünk most hát.’” „Az idősebb így szólt: ’Óh, testvérem, két napja már, hogy vizet ittam, ezért keressünk egy kis vizet.’ A fiatalabb azt mondta: ’Testvérem, már két hónapja, hogy vizet ittam. Menjünk tehát ezért és nézzük meg, mint mond az Isten az ő prófétája, Dávid által: az Isten képes nekünk vizet adni.’ Visszatértek [hát] az idősebb otthonába, amelynek ajtajában frissvizű forrást találtak. Az idősebb így szólt: ’Óh, testvérem, mennyire szent az Isten, az Isten adta ezt a forrást a te kedvedért.’” „A fiatalabb azt mondta: ’Óh, testvérem, alázattal szólsz, ám az bizonyos, hogy ha az Isten az én kedvemért tette volna ezt, akkor az én otthonomhoz közel fakasztotta volna a forrást, azért [hogy] ne kelljen elhagynom azt, hogy megkeressem. Ugyanis bevallom neked, bűnt követtem el ellened. Amikor azt mondtad, hogy már két napja nem ittál, [és hogy] vizet keresel, és én már két hónapja voltam úgy, hogy ittam volna, lelkesedést éreztem magamban, mintha jobb lennék nálad.’ Ekkor az idősebb azt mondta: ’Óh, testvérem, igazat mondtál, ezért nem követtél el hát bűnt.’” „A fiatalabb azt mondta: ’Óh, testvérem, elfelejtetted, amit Illés apánk mondott, hogy aki keresi az Istent, annak egyedül önmagát kell elítélnie. Biztosan nem azt írja, hogy 141 [csupán] megismerjük, ellenkezőleg, azt, hogy megfigyeljük.’ Az idősebb, aki észrevette az igazságot és a becsületességet társában, így szólt: ’Így igaz, és a mi Istenünk megbocsátott neked.’ És így szólván, elővette a zsoltárokat és olvasni kezdte, amit Dávid atyánk mondott: ’Őrt állítok a számhoz, hogy a nyelvem ne legyen hajlandó gonosz szavakat kimondani, bocsánatot kérni valamilyen kifogással a bűnömért.’ És ekkor az idős ember beszámolót adott a nyelvről, és a fiatalabb eltávozott. [Mindezek után] újabb tizenöt év telt el, mire ismét megtalálták egymást, mivel a fiatalabb megváltoztatta lakhelyét.’” „Amikor pedig ismét rátalált, az idősebb [farizeus] azt mondta: ’Óh, testvérem, miért nem tértél vissza otthonodba?’ A fiatalabb így felelt: ’Mert nem jól tanultam meg, amit mondtál nekem.’ Ezután az idősebb így szólt: ’Hogyan lehetséges ez, [amikor] tizenöt év telt el?’ A fiatalabb azt felelte: ’Ugyanis a szavakat, melyeket egyetlen óra alatt tanultam és soha nem felejtettem el, még nem vizsgáltam meg. Hogy milyen célból vannak, azaz túl sokat tanultam, de nem vizsgáltam meg [azokat]? Az Isten nem azt kutatja, hogy jó legyen az értelmünk, sokkal inkább a szívünket. Az ítélet napján tehát nem azt fogja kérdezni, mennyit tanultunk, hanem hogy mit tettünk.’” 150. fejezet „Az idősebb azt felelte: ’Óh, testvérem, ne beszélj így, hiszen te azt a tudást veted meg, amit az Isten meg akar jutalmazni.’ A fiatalabb azt mondta: ’Miként szóljak most, hogy ne essek bűnbe, hiszen a szavaid igazak, és az enyémek is. Azt mondom, hogy azok, akik ismerik az Isten parancsait, leírva a törvénybe, akkor nekik [először] meg kell azokat vizsgálni, ha később többet szeretnének tanulni. És mindaz, amit az ember megtanul, vizsgálja meg, és ne [csupán] tudja.’ Az idősebb azt mondta: ’Óh, testvérem, mondd el nekem, hogy akivel te beszéltél, honnan tudod, hogy nem tanulta meg már mindazt, amit mondtam?’” „A fiatalabb így felelt: ’Óh, testvérem, magammal szoktam beszélni. Minden nap az Isten ítélete elé helyezem magam, hogy számot vessek önmagamról. És ha bármikor így teszek, kifogást érzek magamban a hibáim miatt.’ Azt mondta az idősebb: ’Óh, testvérem, milyen hibáid vannak, aki tökéletes?’ A fiatalabb így szólt: ’Óh, testvérem, ne mondd ezt, hiszen két súlyos hiba között állok: az egyik, hogy nem ismerem el magamról, hogy én vagyok a legnagyobb bűnös; a másik pedig, hogy nem vágyom a vezeklésre jobban, mint más emberek.’ Az idősebb azt mondta erre: ’Nos, miként is ismerhetnéd el magadról, hogy a legnagyobb bűnös vagy, amikor te vagy a legtökéletesebb [az emberek között]?’”142 „A fiatalabb azt felelte: ’Az első szó, amelyet a mesterem mondott nekem, amikor felvettem a farizeusok magatartását az volt, hogy tisztában kell lennem mások jóságával és a saját gonoszságommal, hiszen ha így teszek, akkor észre kell vennem magamon, hogy én vagyok a legnagyobb bűnös.’ Mire az idősebb: ’Óh, testvérem, kinek a jóságával vagy kinek a gonoszságával tudsz tisztában lenni, hiszen egyetlen ember sincs itt?’ A fiatalabb azt mondta: ’Tisztában kell lennem az Nap és a bolygók engedelmességével, hiszen valamennyien jobban szolgálják a Teremtőt, mint én. Ám egyben el is ítélem őket, mert nem adnak olyan fényt, amilyenre vágyom, vagy mert a hevük túlságosan erős, vagy túl sok vagy túl kevés eső áztatja a földet.’” „Amikor pedig ezt hallotta, az idősebb így szólt: ’Testvérem, hol tanultad ezt a tant, hiszen kilencven éves vagyok immár, és ebből hetvenöt éve vagyok farizeus?’ A fiatalabb így felelt: ’Óh, testvérem, alázattal mondod ezt, hiszen Isten szentje vagy. Mégis, azt felelem neked, hogy a Isten, a mi teremtőnk nem az időre figyel, ellenkezőleg, a szívre. Tehát Dávid, tizenöt évesen, fiatalabbként, mint hat másik testvére, kiválasztatott Izrael királyának, és a mi Urunk, Istenünk prófétája lett.’” 151. fejezet „Ez az ember igaz farizeus volt – mondta Jézus a tanítványainak, - és kérjük az Istent, hogy az ítélet napján barátunkká fogadjuk őt.” Jézus ezután hajóra szállt, és a tanítványai szomorúak voltak, mert elfelejtkeztek kenyeret hozni. Jézus megdorgálta őket, mondván: „Óvakodjatok a farizeusok kovászától a mi napunkon, hiszen egy kis kovász nagy adag ételt ront el.” Ezt követően a tanítványok így szóltak egymáshoz: „Milyen kovászunk van nekünk hát, ha nincs semmiféle kenyerünk?” Jézus ezután így folytatta: „Óh, kicsinyhitű emberek, hát elfeledkeztetek róla, mit vitt végbe az Isten Nainban, ahol nem volt nyoma a gabonának? És hányan ettek jóllakásig az öt kenyérből és a két halból? A farizeusok kovásza hitet kíván az Istenben, és öngondoskodást, amely nemcsak a mai farizeusokat tette romlottá, hanem romlottá tette Izraelt.” „Az egyszerű emberek, nem tudván olvasni, azt teszik, amit a farizeusoktól látnak, hogy cselekszenek, mert szent embereknek tartják őket.” „Tudjátok, milyen az igazi farizeus? Az emberi természet olaja ő. Ahogy az olaj mindenféle folyadék tetején marad, így az igazi farizeus jósága valamennyi emberi jóság felett való. Egy élő könyv, amelyet az Isten adott a világnak; hiszen minden amit mond és 143 tesz az az Isten törvénye szerint való. Tehát aki úgy tesz, ahogy ő cselekszik, az betartja az Isten törvényét. Az igazi farizeus a só, mely nem bírja elviselni, amikor az emberi test romlásnak indul a bűn által; hiszen bárkit, aki látja őt, megtérésre indít. Ő a fény, mely bevilágítja a zarándokok útját, hiszen mindenki, aki tisztában van az ő szegénységével és az ő vezeklésével, úgy érzi, hogy ebben a világban nem szabad bezárni a szívünket. Ám ami az olajat avassá teszi, megrontja a könyvet, megrohasztja a sót, kioltja a fényt – ez az ember a hamis farizeus. Ha tehát nem akartok elveszni, óvakodjatok attól, hogy azt tegyétek, amit manapság a farizeusok cselekszenek.” 152. fejezet Jézus megérkezvén Jeruzsálembe, és egy szombati napon belépvén a Templomba, a katonák közelebb húzódván hozzá, és próbára kívánván tenni őt, azt mondták: „Mester, jogszerű dolog háborúskodni?” Jézus azt felelte: „A hitünk azt mondja számunkra, hogy a földi életünk folyamatos háborúskodás.” A katonák erre így szóltak: „Így hát át akarsz minket téríteni a te hitedre és azt szeretnéd, hogy hagyjuk el az istenek sokaságát (Rómának egyedül ugyanis huszonnyolcezer istene volt, akik láthatók) és kövessük a te Istenedet, aki csupán egy, és láthatatlan, hiszen nem tudni ki ő és talán semmi más, mint hiábavalóság.” Jézus azt válaszolta: „Ha én teremtettelek volna titeket, ahogy az Isten teremtett titeket, azt kívánnám, hogy térjetek át.” Ők azt mondták: „Hogyan teremtett volna minket a te Istened, tapasztalván azt, hogy nem is tudjuk hol van? Mutasd meg nekünk a te Istenedet és zsidók leszünk.” Jézus erre így szólt: „Ha lenne szemetek az ő látására, megmutatnám őt nektek, mivel azonban vakok vagytok, nem tudom nektek megmutatni.” A katonák azt mondták: „Bizonyára az elismerés, amit ezek az emberek neked szentelnek, elvették a felfogó képességedet. Hiszen mindannyiunknak két szem van a fején, és te azt mondod, vakok vagyunk.” Jézus azt felelte: „A testi szem csak a durva és a külső dolgokat látja, ti ezért csupán a ti isteneiteket csak fából és ezüstből és aranyból vagytok képesek látni, ám ők nem képesek tenni semmit. Ám nekünk, júdaiaknak, lelki látásunk van, mely a félelem és a hit a mi Istenünkben, ezért mi képesek vagyunk látni az Istent, mindenhol.” A katonák azt mondták: „Óvakodj, hogy mit mondasz, ha ugyanis megvetést tanúsítasz a mi isteneink iránt, akkor Heródes kezére adunk téged, aki bosszút áll a mi isteneinkért, akik mindenhatók.”144 Jézus így szólt: „Ha mindenhatók lennének, miként azt mondjátok, bocsássatok meg nekem, és imádni fogom őket.” A katonák örvendeztek ezt hallván, és elkezdték magasztalni bálványaikat. Ezután Jézus azt mondta: „[E kérdésben] nem kellenek a szavak, ellenkezőleg, a tettek, ugyanis, ha a ti isteneitek képesek egyetlen legyet is teremteni, imádni fogom őket.” A katonák megdöbbenve hallották ezt, és nem tudták, mit mondjanak, azért Jézus szólalt meg: „Bizony, látvány, hogy ők nem képesek egyetlen új legyet sem teremteni, nem fogom miattuk elhagyni azt az Istent, aki mindent egyetlen szóval teremtett, kinek csupán neve megrémíti az ellenségeit.” A katonák azt válaszolták: „Nos, hát meglátjuk, nagy kedvünk lenne elvinni téged.” És azon voltak, hogy kezet emeljenek Jézusra. Ezek után Jézus azt kiáltotta: „Adonáj Sabaoth!” Mire a katonák kihemperedtek a templomból, úgy, ahogyan valaki a fahordókat görgeti, mikor kimossa őket, borral való újratöltésük előtt; olyannyira, hogy fejük és a lábuk nekivágódott a földnek, anélkül, hogy bárki is megérintette volna őket. Úgy megrémültek, és úgy elmenekültek, hogy soha többé nem lehetett látni őket Júdeában.