A keresztény irodalom egyik legrégebbi dokumentuma a Didakhé, {tanítás} annak ellenére, hogy nem került be az Újszövetségbe, mégis igen nagy jelentőséget tulajdonítunk neki. Fontosságára komoly súlyt helyeztek a közelmúlt tudós apologéta szakemberek, valamint azok, akik egy kicsit másképp értelmezik az őskeresztény dokumentumokat. A hosszúnak nem mondható mű egyfajta egyházi rendtartás, tanítást, előírásokat, (keresztelésre, eukarisztikára) parancsokat, tanácsokat tartalmaz, foglalkozik továbbá a vándortanítók és próféták viszonyával, szerepével. Első része a 'két útról' szóló tanítás, ősi, több formában előforduló gondolatok átformált ismétlése, míg zárószakasza apokaliptikus látomásokat ír le. A mű elöszőr egy 10. századi kéziratból került elő, de azóta más nyelveken is találtak töredékeket másolatokban, és kibövített fordításokban.
Az iratnak több szerzője van és külömböző korokban írták, vagy a már meglévőkhöz toldottak hozzá.Legkorábbi fejezetek, {részletek}- mondhatnánk – a mű gerince i.u. 100 körűl írodhatott, míg a legkésőbbi részek i.u. 200 körilire keltezhetők. Ez, mit sem változtat a mű archaikus mivoltján, eredeti hűségben mutatja be a korai 'apostoli' hitvilágot, hitképzetet.
A mű‚ Teocentrikus, az Isten áll a középpontjában és nem Jézus.Kb. két tucat helyen szerepel az 'Úr' neve, ami mindig kizárólag Istenre vonatkozik és sohasem Jézusra. Ennek ellenére a vonalas tanárok, (mint pl. John Dominic Crossan, 'A Keresz Születése' című könyvében) kötik az ebet a karóhoz, hogy az Úristen szót Úrjézusnak kell értelmezni. Miért? Zavaró talán, hogy az egyik legkorábbi, – bibliai Újszövetségtől független - írásból hiányzik Jézus neve ismételgetése?Ez talán magában még nem lenne zavaró, azonban itt többről van szó, mert a műből lehetetlen bármiféle újtestamentumi szellemiséget, utalást, vagy történelmi vonatkozást kiolvasni, még olyan formában sem, pl. ...'Jézus így mondá', ...'Jézus úgy tanította'. Maga a 'tanítás' nincs Jézushoz kötve, nicsenek benne a jézusi tanítás erkölcsi rendszerét kifejező, azt szabályzó mértékmérők, melyek kötödnének az Újtestamentum példabeszédeihez vagy eseménysorozatához.

Ha nem Jézus tanította a műben felsorolt parancsokat, intelmeket a mögötte húzódó erkölcsi értékeket, akkor vajon milyen vallásirányzat alá tartozott a Didakhé köré csoportosuló kora keresztény gyülekezet?
Bár töbszőr beszél apostolokról, a bibliai 12 apostol közül egyet sem nevez néven. Hiányzik belőle a keresztény apostoli doktrina, tekintély, melynek jogosult léte egy történelmi Jézusig kellene visszanyúlnia. Ha igaz az általánosan elfogadott nézet: az irat Jézus halála után 70-80 évvel keletkezett, {Szíriában} akkor érthetetlen miért nem szól a kereszténység sarkalatos tanításáról, Jézus kivégzéséről, majd a harmadnapos testi, (fizikai) feltámadásáról.Ennek a hiánynak a folytatásaképpen, áll fenn az a helyzet, hogy az eukarisztikája mintáit is a zsidó imákban és a zsidó liturgiában kell keresnünk, a bor nem Jézus vére, hanem 'Dávid szent szölője' és a kenyér nem Jézus teste, hanem 'élet és tudás'! Talán itt világlik ki legélesebben, a Didakhének nem sok köze van a mai kereszténységhez, mert ‚'Úrfelmutatásából' hiányzik a sacralitás (szentségesség). Az irat szellemisége természetesen nem szól egy igazi megtörtént csodáról, és azért van az, hogy a vándortanítóktól sem követeli pl. hogy Jézus tanításához állítsák a mércét.
“ Ne dobjátok a szentet a sertések elé.“{Máté, 7:6}A Didakhé eukharisztikus imájában találjuk ezt a verssort, melyet elvitathatatlan bizonyitéknak tekintenek a vallás védelemre nagy súlyt fektető szakemberek. Ha Máté Evangéliumából van az idézet, akkor a mondat bevezetője miért „... mondá az Úr{Isten}:“ ahelyett, hogy “... mondá, {tanította} Jézus“? De az elötte lévő részletből, „ ...aki meg van keresztelve az Úr{Isten} nevére.“ is hasonló üzenetet kapunk. Az Atyára vonatkozik minden, az Atya mondja a bölcseleteket, az Atya van minden szentség központjában. Mig az Újtestamentumban, Máténál, {és a szinoptikus Evangéliumokban} minden bölcselet Jézus tanítása. A Miatyánk imája is Jézus szájában van adva, és a keresztlés ritusában, annak 'középpontjában' is a Fiú áll.
A Didakhé Miatyánk imájában, Jézus név említésénél, Jézus szerepe leredukálódik és kétszer „szolgád, Jézus“-ként van említve, hasonlóan “szolgád, Dávid“-hoz. Az Úr{Isten} principiuma mellett mindkét alak (Jézus, Dávid) szerepe csupán konduktív, {közvetítő} intermediatív {közbenső}értékjelenséggel bírnak csupán.A szöveg nem jelzi, hogy 'szolgád Dávid' és 'szolgád Jézus' azonosak lennének az Atyával.A Miatyánk záró versében, „Hozsanna Dávid Istenének!“ áll, holott, itt Jézushoz kellene szólni a fohásznak.
A Didakhé közösségének elvárásai a vándortanítókra egyértelmű, nem várják el tőlük az Újtestamentum Jézusának tanításait.A vándortanítóknak, vándorprófétáknak a jóslás helyett az Úristen tanítását kell előadniuk, tehát nem Jézus tanítását, leszögezi továbbá, csak az, az igaz próféta, aki "az Úristen erkölcseit tartja".(Tehát, megint nem Jézusét!) Minden keresztény vándort a közösségnek bekell fogadni, ha az Úristen nevében jön.A közösségen belüli vezetőszerepeket olyanoknak ajánlja, akik; „kipróbált férfiak, és az Úristenhez méltók.“ A Didakhé még akkor sem beszél Jézusról, mikor azt mondja, hogy a tanítókat, (ha igazak) úgy kell tisztelni, úgy kell fogadni, mint magát az Urat (Úristent) Az utolsó fejezet apokalipszis részében szintén az Uratok (Úristen) van ott, ahol Jézusnak kellene lenni: „Készek legyetek! Mert nem tudjátok az órát, melyben Uratok eljő!“ A halottak feltámadásánál, (a mű legutolsó idézete) „Az Úr (Uristen) elfog jönni és az Ő szentjei Véle lesznek.“ Mint látni lehet még az utolsó idézetben sincs a későbbi kereszténységet élesen meghatározó Jézus kultusz. Az iratból kiderűl, hogy a sok vádortanító, vándorpróféta között egy sem volt, aki az bibliai evangéliumok cselekményeiről, teológiájáról felvilágosította volna ezt a korai keresztény csoportosulást.

Szó sincs itt egy olyan keresztény gyülekezetről, aki egy nemrégiben csodálatosan feltámadott evangéliumi Jézus tanításokat követ. Csak a misztikus Jézus képzete létezik, - és az is csak az eukarisztikus ima részében - akit a szerző‚ megtestesített, igazinak mutat fel, de csak annyira mint Dávidot. Azonban a csodálatos üdvtörténetre (a jeruzsálemi eseményekre) semmilyen utalás nincs. A szent irat írója képtelen elszakadni a Judaizmuson nyugvó szellemiségtől, de mégis mindenáron megpróbálkozik, az attól eltérő erkölcsi elvek lefektetésével. A fentebb említett két Jézus vonatkozáson kivűl még egy kifejezéssel találkozunk a vándortanítókra vonatkozó tanácsok között: a 'krisztuskereskedő' kifejezést, amiből látni, a szerző, a megváltó Isten-fiú kiforratlan képzetétével tisztában van, – ám ezt az egy szót – megintcsak nem lehet történelmi bizonyságnak tekinteni. Kétségtelen, hogy a szövegszerző szíriai zsidó bőlcsek, már egy olyan vallási meggyöződés követői voltak, melyben már egy spirituális Jézus (Krisztus-messiás-üdvözítő) képzet megjelent, de még mindig csak kezdetleges, alakuló formában. A fent idézet ima vers részletei nem lehettek kimásolva egy közkézen forgó szinoptikus Evangéliumból, sokkalta elfogadhatóbb az a magyarázat, hogy mindkét szerző ugyanabból a bölcseleti gyüjteményből iktatta át. Minden halvány, apró hasonlatosság Didakhé és az újtestamentumi szerzemények között egyazon hagyomány misztikus medencéjéből merítettek, semmi átvétel, másolás lehetetlenség egymásból. A Didakhé keletkezési idjére, (kb. 70 év Jézus halála után) itt már egy teológiailag kiforrott, az Újtestamentum apostalainak határozott erkölcsi karekterét és az abban meglévő, avval azonos értékű jézusi tanításokat kellene hírdetni.A szerzeményből azonban, mégsem lehet kideriteni, hogy a szíriai Didakhé közössége hogyan kapcsolódik egy történelmi Jézus utáni apostoli egyházalapításhoz, ilyen hiányosságok közepette, és ilyen földrajzi közelségben, hiszen Szíria Palesztina mellett van.
Az igazság ott van, a Didakhé közössége olyan - félig - elgörögösödött zsidókból állt, akik jelentős képviselői voltak a 'Mennyei Királyság' mozgalmának, mely a korai gnosztikus kereszténységen belül lényesegebben közelebb állt az un. 'Q' dokumentumok vallási elképzeléseihez, mint a késöbb kialakult dogmatikus, történelmi Jézust hírdető társasághoz. (A 'gnosztikus' kifejezést használom itt is, mert ezen irányzatban sorolok minden olyan vallási meggyőződést, melynek Isten-fiú messiása nem történelmi.) Irányzatuk, azonban annyival eltér 'Q'-tól, hogy magában foglalta, abszorbeálta a Messiás és a Fiú hitet, mely hit csak tisztán spirituális formában érthető, történelmi háttér nélkűl. Martin Larson, 'A Kereszténység Történelmének Eredete' c. könyvében azt vallja, hogy a mű vallásirodalmi alapjait megtalálhatjuk a 'Logia Iesou' és a holt-tengeri tekercsek, 'Manual Dicipline' {szekta Szabályzat} összedolgozásában. Az itt említett ellentmondások és hiányosságok, több szakembert arra késztettek, hogy a bibliában meglevő Testamentumok keletkezési idejét a Didakhé megírása utánra tegyék.