- avagy a gnoszticizmusról

      A Delphoi Templomba vésett – azóta szállóigévé vált – írás a következő fontos dologra szólít fel bennünket: “Homo nosce te ipsum...” azaz “Ember, ismerd meg önmagad!” Azonban már kevésbé ismert az ebből levonható lényeges  következtetés  -  mely szerint ezáltal  megismered az Univerzumot és az Istent!

Az ember a legrégibb idők óta állandóan arra törekedett, hogy ismereteit és ezáltal lehetőségeit is bővítse, hogy megismerje nem csak az őt körülvevő világot, hanem önmagát, saját anyagi és spirituális sorsát.

      Etimológiai szempontból a Gnózis szó görög eredetű, és tudást jelent. Indoeurópai szóhasonlóság a görög gnózis és szanszkírt gjána (tudás), ami az óind bölcselet ismeretelméleti része, a tökéletesedésre vezető egyik ösvény – a dzsána marga.  Ám jelen esetben nem megszokott tudásról van szó, hanem az ember számára a Gnózis a felsőbbrendű transzcendentális ismeret.  

      Korszakunk hatalmas jelentősége, hogy a tudásnak a megszokott képe összeomlik, és mindenről kiderül az ellenkezője, hogy aztán azt is megcáfolják, és a cáfolat cáfolatát is. Aki egy kicsit is őszintén szemléli a tudomány, a vallás vagy akár a társadalom hétköznapi kijelentéseit, az ezeket végül is kilátástalanul bonyolultnak, homályosnak, és a valódi tudás tekintetében hiányosnak fogja látni.  
 Ezzel párhuzamosan az egyház tekintélye is egyre jobban hanyatlik, s mind gyakrabban találkozunk manapság a gnózis, gnoszticizmus vagy a gnosztikus irányzatok kifejezésekkel. A Gnózis kapcsán akár pro, akár kontra vélemények hangzanak el, mindig az igazság és hamisítás, a tények és a vélt tudás körül zajlik a vita. Nem szeretnék ezen a helyen a Gnózis kapcsán a mostanában divatos témákban (mint a Júdás Evangéliuma, vagy a Da Vinci kód) állást foglalni, azonban éppen gnosztikus szempontból elgondolkodtató, hogy miért időszerűek ezek a kérdések. Mi a Gnózis valójában? Mit üzennek a mai kor emberének a régi időkből előkerült gnosztikus iratok, és mi vonz oly sok embert a gnoszticizmus témájához?

      A gnózis általában valami titokzatos, és az elfogadott értékrenddel szemben leleplező eszmeként került a köztudatba, információra éhes korunk pedig a gnosztikus iratok felfedezésében mindössze a szenzációt látja. Holott a Gnózis a minden vallás alapját képező mélyebb bölcsességet, igazi, belső tudást jelent.

      Ez a belső, egyetemes és időtlen tudás, Isten igaz ismerete minden vallás születésénél jelen volt, és számtalan embert indított el a szellemi úton. Az emberi civilizációk hatalmas teológiai, filozófiai, művészi és szimbolikus hasonlóságai bizonyítják, hogy minden egy tőről fakad.  A Gnózis tehát minden vallás belső lényege. Lao Ce Tao-nak nevezte, Buddha Megvilágosodásnak, Hermész Triszmegisztosz Logosznak...

      A gnoszticizmus nem önálló vallásként vagy tanításként jelentkezik, hanem különböző vallások gondolatait ragadja meg, s kifejezett dogmatikát nem állít fel, így nehéz a jellemzése. Állítása szerint az igazság mindennél előbb létezett, s minden emberben benne van, csak a kulcs hiányzik a kapu kinyitásához. A gnosztikus irányzatok abból indulnak ki, hogy aki abszolút tudásra szomjazik, az belülről megtalálhatja azt, mert minden emberben eleve benne van ez az igazság. Azt vallja, hogy mindenki magát válthatja meg azáltal, hogy a világot megismeri, s végül önmagába jut vissza.

      Tulajdonképpen a léthez való egyfajta egzisztencialista hozzáállás, egy természetes, mély és intim vallási folyamat, amely szerint az emberben van egy isteni szikra, amely az isteni világból származik, de ki van téve a természet törvényeinek, a születésnek és a halálnak: a világba zuhant. Itt (a világban) belső isteni énjének égi megfelelője kell, hogy felébressze, és végre újra magába emelje. A gnoszticizmus mozgalma a tökéletesség belső átélésére törekedett. Elsősorban a beállítottság volt gnosztikus: minden ember hivatott a belső tudásra, Isten közvetlen megtapasztalására.

      A gnoszticizmus forrásai között említik a babilóniai hitvilágot, a dualista párszi vallást, a misztikus és lélekvándorlás-hívő orphizmust, de érdekes párhuzam található a buddhizmus egyes elemei, például A nyolcrétű nemes ösvényben foglalt helyes ismeret vonatkozásában is.

      A gnoszticizmus története legismertebben azonban a kereszténységgel fonódott össze az elmúlt évszázadokban. A gnosztikus tanítók elsősorban a kibékíthetetlen ellentéteket próbálták feloldani, amely az Ó- és Újszövetség, a jézusi és a keresztény tanítások között feszül. Sőt az apokrif evangéliumok tanúsága szerint a kereszténység első évszázadaiban a gnosztikus eszmeiség volt a meghatározó. Eredetileg ez volt maga a kereszténység, és az igazi, belső vallásosság, mielőtt a hatalmi tényezővé terebélyesedő külső vallás önmagát a hivatalos kereszténységnek tekintve kiirtott minden más szellemiségű irányzatot, különösen pedig a belső tudás híveit. Elterjedt nézetek szerint részben ennek az eszmeáramlatnak a terjedése miatt kezdték kanonizálni a keresztény tantételeket is.

      Gnosztikus kereszténység néven maradt fenn annak a mozgalomnak az emléke, azon kevés forrás alapján, amelyek túlélték az üldöztetést. A gnózis vizsgálatakor kétfajta forrás áll rendelkezésünkre. Sokáig a legtöbbet a vitairatokból és a  gnoszticizmus cáfolataiból lehetett megtudni, melyekben az egyházatyák támadták a gnosztikus tanokat, ám ezek a források az elfogultság miatt a legkisebb mértékben sem tekinthetők hitelesnek. A másik forrást képezik maguk a gyér számban fennmaradt gnosztikus írások. Ilyen példál az 1997-ben nyilvánosságra hozott “ Júdás evangéliuma”, vagy a kínai buddhista kánon, melynek utolsó kötetében találhatók kínaira fordított gnosztikus szövegek. A legnagyobb gnosztikus könyvgyűjtemény a Nag Hammadi-i leletben került elő. 1945-ben találtak rá a 13 kódexre, melyek a IV. századra keltezhetők; a művek nagy része azonban a II. században keletkezett.

      A történelem során számos kiemelkedő személyiség hirdette a gnosztikus tanokat, s legalább harminc irányzata létezett. Közülük kiemelkedik  Valentinus ( i.sz. 160 ), aki szerint a nyomorúság a tudatlanságból származik, amely szenvedést szül. Szerinte a tudás váltja meg a szellemi embert, aki ezáltal képes megfékezni  vágyait.

      A keresztény gnózishoz tartozott Markion, aki összeegyeztethetetlennek tartotta az Ószövetséget a páli szövegekkel és az evangéliummal. Kimondta, hogy az Ószövetség istene nem lehet azonos Jézus mennyei Atyjával. Arra törekedett, hogy minden zsidó befolyástól megtisztítsa a kereszténységet.144 körül kizárták a római gyülekezetből.

      A keresztény gnózishoz tartozott még Baszilidész is. Alexandriai tanító volt, műve az Exegetita. Tanítása szerint az emberek nagyon kicsi része birtokolhatja a tudást, ami megszabadít a világi befolyástól. A mártíromságot elvetette, helyette titkolni szándékozott a misztériumokat. Legfontosabb tanítása, hogy nem a megfeszített Krisztust kell hirdetni, hanem Jézust aki az Atyától jött.

       A keresztény gnózis utolsó állomása Mani, követői a manicheusok. Mani babiloni születésű, szülei perzsák voltak. I. Sz. 216-276 ig élt. Szemlélete dualista, Zarathusztra tanításait ötvözte a keresztény tanításokkal. Mani követői lettek a bogumilek és a katárok.

      A Római Birodalomban hamar támogatottá, majd államvallássá vált korai kereszténység egyik legnagyobb ellenfele volt a manicheizmus, mely a mediterráneumtól Kínáig, a 3. századtól a 18. századig élő vallási mozgalom volt, annak ellenére, hogy egész történelme során (már a keletkezési helyétől, Perzsiától kezdve) tűzzel-vassal irtották. Ellenpéldaként az Ujgur Birodalomban államvallás szerepét töltötte be.

      Az európai középkorban végig az egyik legnagyobb, az egyház hatalma miatt gyakorlatilag halálos vád volt, ha valakire ráfogták: gnosztikus, manicheus. A Dél-Franciaországban a 11. században kialakult kathár (Albi városáról albigensnek is nevezett) mozgalmat is a manicheizmus kései ágának tartották. A tűzzel-vassal irtás itt is bekövetkezett: az egyetlen Európán belüli célt kitűző keresztesháborút a kathárok ellen indította III. Ince pápa 1209-ben. A húsz évig tartó háború mély nyomokat hagyott Dél-Franciaországban. Egyes vélemények szerint az akkor ott kibontakozó előreneszánsznak is véget vetett. A kathár mozgalom hatásainak felszámolására hozták létre az "Isten kutyáinak" csúfolt dominikánus rend által vezetett Inkvizíciót is.

      Szemben a kereszténységgel az iszlám és is a zsidó vallás is befogadta a gnoszticizmust a saját területükön. Az iszlám gnózis a szufizmus, a zsidó gnózis a kabballisztika, ez utóbbi részben gnosztikus. A kereszténység Hamvas Béla szerint hibát követett el, amikor nem fogadta be a keresztény gnózist, ez lehetett az oka annak, hogy a jézusi evangélium nem tudott érvényesülni a kereszténységben. A klérus hatalmi törekvése csírájában elfojtotta a szabad gondolkodást.

      Ettől függetlenül azonban létezik a kereszténység alapját is képező mély igazság. Csak az a törekvés, hogy minél szélesebb kör részesüljön az isteni igazság megváltó erejében odáig fajult, hogy megfontolatlan buzgósággal lealacsonyította a kereszténység tanait, és olyan formába öntötte, amely gyakran elriasztja a gondolkodó elmét, és elidegeníti a szerető szívet.

      “A korai kereszténység józan gondolkodásában nem volt helye annak a hamis szentimentalizmusnak, amely – figyelmen kívül hagyva azt a nyilvánvaló tényt, hogy az emberek mind értelmileg, mind erkölcsileg különböznek egymástól – a fejlettebbeknek szóló tanítást a fejletlenek nívójára szállítja le, s ezáltal – mindkettőre nézve sérelmesen – feláldozza a magasabb rendűt az alacsonyabb rendű kedvéért” - írja Annie Besant az Ezoterikus kereszténység c. munkájában.

      Ha az igazi tudást, a Gnózist, újra a keresztény tanok részévé akarják tenni, akkor az csak a régi megszorítások mellett lehetséges. Fel kell adni azt az elképzelést, hogy a tanításokat a legtanulatlanabbak felfogó képességének színvonalára szállítsák le. Az ősi tudás helyreállítására csak akkor nyílik lehetőség, ha a tanításokat magas színvonalon tartják.

      Mindemellett ki kell mondanunk, hogy a Gnózis bizony a keveseké. Amint írva van a Bibliában: “ Ne adjátok azt, ami szent, se ebeknek, se gyöngyeiteket a disznók elé ne vessétek.” “Mert bizony nehéz kimondani nyílt és átlátszó szavakkal az igazi Világosságra vonatkozó dolgokat tisztátalan és tudatlan hallgatók előtt” - mondja Alexandriai Szent Kelemen is a misztériumokra hivatkozva.

      Mégis téves feltételezés azt állítani, hogy a gnózis egy elit számára fenntartott, isteni misztériumokról szóló ismeretet, amelyet titkon őrizgetnek, hogy aztán a kiválasztottakat beavathassák. (Bár maga az apokrif görög kifejezés - melynek jelentése: elrejtett - is hordoz efféle jelentéstartalmat. Olyan tanokra, rejtélyekre, misztériumokra utal, amely az igazságkeresők számára az eredeti isteni állapot elérésének útját írják le.) Mert sohasem egy külső tekintély döntött vagy dönt arról, hogy ki a kiválasztott, hanem elvileg minden ember kiválasztott, a léte által, az élete értelme által, azon tény miatt, hogy ember - feltéve, hogy emberléte célját és értelmét keresi, és azt be akarja tölteni. A kiválasztottak azon egyszerű oknál fogva indulnak el a belső ismerethez vezető úton, mert erre az elhatározásra jutnak.

      A valódi beavatás az önmagunk legbelső világa felé vezető út. Aki szabad akaratának isteni rendeltetését felismerve ezen az úton elindul, az kiválasztottá válik. Kiválik a tudatlanság külsőségeiből. Megérti a gnosztikus tan lényegét, mert a saját felismeréseivel összecsengőnek ismeri fel. Ismeri a Gnózis hívását, a valódi tudás felé hajszoló belső erőt, és lépésről lépésre egyre többet tud az eredeti isteni teremtésről, ami a külső tudás számára hermetikusan zárt marad. Sohasem a gnosztikusok zárták el a tudásukat az úgynevezett kívülállókkal szemben, hanem önmagát zárja ki, aki nem keresi a Gnózist. Márpedig minden vonzalom a külsőség felé - legyen az felszínes vallásosság vagy múlandó javak utáni önző vágy - szembefordul a belső tudással. 

Borzákné Kovács Jolán