Közel egy évszázaddal Anonymus után, 1283-ban Kézai Simon, IV. László király

bábeli nyelvzavar után két fiút nemzett, Hunort és Magort, akikből a hunok vagyis a hungarusok erednek.”

1575-ben a kolozsvári lelkész, Heltai Gáspár, aki megírta és kinyomtatta a magyarok történetét így ír: "A hunok, akiket mostan magyaroknak nevezünk, régen Szkítiában mind vadászással éltek. 373-ban kezdének a magyarok kijönni Szkítiából, és megszálltak Pannóniában a Tisza, nagy folyóvíz mellett."

Szenci Molnár Albert hasonlóan ír (1621.): "Magyar népünknek a hadierény örökké tartó dicséretét fegyverivel és katonai bátorságával Atilla király nyerte el."

Zrínyi Miklós Atillát mint magyar királyt méltatja (1651.):

utolsó világrészről én kihozója!

Hírét, birodalmát, hogy nyújtsa szablyája."

Őseinket felhozád

Általad nyert szép hazát

A krónikák anno nem hazudtak, akkor nem volt divat meghamisítani a történelmet.

Tehát Álmos és Árpád, Atilla leszármazottai voltak. Árpádot pedig nem azért választották fejedelemmé, mert az egyik legerősebb törzs feje volt, hanem azért, mert a többi vezér is Atilla leszármazottjának tekintette. A hun birodalom volt a legnagyobb, ami valaha a földön létrejött, és hosszabb ideig létezett, mint más nagy birodalmak.

években a Kárpát-medencébe azért, hogy visszafoglalják ősük, Atilla rájuk hagyott örökét. Egy lovas műveltségű nép, a magyar, tudatosan lépett tehát az előző, a hun örökébe, elfoglalva azt a Kárpát-medencét, amelyet tartós megtelepülésre különösen alkalmasnak tartott. Vitathatatlan tehát, hogy az Árpád-kori magyarság és az

uralkodó-ház Atilla örökségének tekintette magát. Még a címerállat, a turulmadár is Atilla öröksége.

A hivatalos európai történetírás szerint a hunok története Kr. e. 209-ben kezdődik, amikor a Mao-tun nevű shan-yü [lásd tanyü, tennó, kende/kündü] államcsínnyel átveszi az uralkodást apjától. Bár sokak szerint a hun történelem sokkal korábban kezdődik, mert a shan-yü valójában a besenyő "senyő" megfelelője! (Ld. FMJ: Besenyő őstörténet!)

Vajon mégis miért Kr.e.209-et tartják a hun birodalom létrejöttének? Kínai források alapján (a kutatások kezdeti stádiumban vannak) Legalább 1500-2000 évvel Kr. e. hun törzsek - apró, néha nagyobb törzsszövetségek - éltek a mai Mandzsúriától a Góbiig. Ezer év a legkevesebb, ami egyelőre sejtésekkel igazolható, a részletes forráselemzés várhatóan sokkal nagyobb időtávlatba fogja a hunok történetét helyezni.

A törzsszövetségek vérszerződéssel alakulnak, ami az új alakulat alkotmánya is egyben, részletes esküszöveggel és a szerződésszegőre előre rögzített átokkal. A vérszerződők egymást anda, vértestvér névvel jelölik, ami a magyar koma fogalom rokona (andalog). Uralkodónak nem személyt, hanem nemzetséget választanak, a nemzetségből pedig mindig a legerősebb uralkodik.

A Mao-tun-féle hun birodalomra, és általában a hun életmódra [nem felel meg igazán az európai "nomád" fogalmának] jellemző: önálló mezőgazdasági kultúra és önálló városi kultúra. Egyiket sem Kínától tanulták. Államszervezetüket a későbbi Kína is átveszi (az eredeti kínai államszervezet a városállamok rendszere). A birodalom legfőbb bevételi forrása a Selyemút ellenőrzése. Emiatt kerülnek konfliktusba Kínával, amely saját befolyásába szeretné vonni a Selyemutat. A kínaiak a szomszédos jüe-csi néppel lépnek vérszerződésre, Kr. e. 120 körül északra szorítják a hunokat. Mao-tun nemzetsége két ágra szakad, Csu-csi [Chun-wei?] északra megy a későbbi mongóliai hunokkal, Hu Han Je shan-yü behódol a kínaiaknak, és az Ordoszba költözik. Ők a déli hunok. Államszervezetük Kínán belül autonóm, de az uralkodó mindig túsz Csanganban, Kína akkori központjában. Cserébe katonai szolgálattal tartoznak. A dolog fontosságát húzza alá, hogy Hu Han Je a korabeli "négy szépség" egyikét kapja feleségül.

Kr. u. 206. a Han-dinasztia bukása, párhuzamosan megerősödnek a déli hunok (nemhogy beolvadtak volna, mint azt az európai történetírás feltételezi). A következő korszak kínai neve "Az öt barbár 16 királysága". Az "öt barbár" a hun, a hszien-ti[?], a tyie (a korábbi jüe-csi nép), a tangut és a tibeti. 313 körül a hunok elfoglalják Csangant is, ezt megelőzően kivégzik a kínai uralkodót. A déli hunok közt belviszályok.

413-ban Melian Bobo megalapítja a Dá Xia (Nagy Hszia) dinasztiát. A déli hunok központját visszaviszi az Ordoszba, melynek közepén felépíti Tongvancsenget (= Fehérvár -- Belső-Ázsiában "Fehérvár" mindig szakrális központok neve; kínaiul Pej-Cseng, ahol pej = feh(ér) , mongol neve Csagán Balgaszun, szintén Fehérvár jelentéssel; továbbá --> a kazár Sarkel szintén Fehérvár, magyar területen: Székes~, Nándor~ Gyula~ és Dnyeszterfehérvár). A város falának építéséhez a Kőmíves Kelemenné-hez hasonló monda társul. (A Nagy Fal építéséhez szintén hasonló monda járul, Men Csieng Nü története a Si Tyi-ből, lásd Polonyi Péter könyve; + Shang-kori Kínában szokás volt az emberáldozat városfal építéséhez).

431-ben a déli hunok uralma megbukik, de a város a XIV. sz-ig fennmarad. 786-ban tibetiek szállják meg, falait lebontják. A XIV. sz-ban tangutok költöznek a városba. A tangutokat tibeti eredetűnek tartja az eu. történetírás annak alapján, hogy Tibet határán éltek -- bár nem veszik figyelembe, hogy csak a XIII. sz-ban űzi oda őket Dzsingisz kán. Valójában sok hun elemet tartalmaz a tangut nép, "nyugati hszia"-nak tartják őket a kínaiak. Tongvancsenget Hszia Dzsó-ra nevezik át, országukat ugyanúgy Dá Xia néven nevezik, mint Melian Bobóét. A város náluk is szakrális központ.

A Ming-korban néptelenedik el véglegesen [Hun]fehérvár, a terület elsivatagosodása miatt.

Egyébként a déli hunok fővárosát Fehérvárnak hívták.

1. Embertani tényezők: a hun és a honfoglaláskori sírok leletanyaga genetikailag nagyon közel áll egymáshoz.

2. A régészeti emlékek közös stílusjegyei és közös jelképei.

legerősebben a hunok emlékét...

a csodaszarvas legendája...

A hun-magyar rokonság tehát a magyarság történelmi önismeretének, nemzeti tartásának és hősies kiállásainak minden időben meghatározó tényezője volt. Történelmünk legszörnyűbb viharaiban is erőt adott a hun-magyar rokonság eszméje és Atilla király