Énok Könyvét apokrifnak tartják. De mit jelent az, hogy apocryphon? A szó etimológiája világosan mutatja, hogy egyszerűen titkos könyvet jelent, vagyis olyan könyvet, ami a templomi könyvtárakban a főpapok és beavatott papok őrizetében volt, s nem juthatott a profán emberek kezébe. Az apocryphon főnév a crypto, κρύπτω, „rejteni” igéből származik. Hosszú időn át az Enoïchion-t, a Látnok Könyvét, a titkos művek és a „betűk városában”, az ősi Kirjath-Sepher-ben őrizték, ebből lett később Debir városa. (Józsua, xv. 15.)

Néhány író – különösen szabadkőmű­vesek – megpróbálták Enochot a memphiszi Thoth-tal, a görög Her­mésszel, sőt még a latin Merkúrral is azonosítani. Egyéniségük szerint ezek különböznek egymástól, de hivatásukat tekintve – ha szabad ezt a ma már igen szűk értelmű szót használnunk – egytől egyig ugyanabba a kategóriába tartoznak, a titkos írók, a Beavatók, az okkult és ősi Bölcsesség följegyzőinek kategóriá­jába. Akik a Kurân-ban (Lásd: Surât, XIX.) az Edris gyűjtőnevet kapták – s ennek jelentése „tanult, beavavott” –, azokat Egyiptomban Thoth néven hívták, ami a művészetek és tudományok, az írás vagy a betűk feltalálója, a zene és az asztronómia ismerője jelentéssel bírt. A zsidóknál az Edris-ből „Enoch” lett, aki Bar-Hebraeus szerint „elsőnek találta fel az írást”, a könyveket, a művészeteket, a tudományokat, s aki elsőnek foglalta rendszerbe a bolygók moz­gását. Görögországi neve Orpheusz, minden népnél más nevet kapott. Ezen ősi Beavatók mindegyikéhez a hetes szám kapcso­lódik, továbbá asztronómiailag a 365, vagyis az év napjainak a száma, s így ezen emberek missziója, jellege, szent hivatása azonosítható, csupán személyiségük nem. Enoch a hetedik pát­riárka, Orpheus hangszere a phorminx, a héthúrú lant, s ez a beavatás hétszeres misztériumára utal. Thoth, fején a hétsugarú napkoronggal a szoláris hajóban utazik (ez 365 fokos), amelyből minden negyedik évben (szökőévben) egy napra kiugrik. Végül Thoth-Lunus a hétnapos hétnek a hetes Istensége. Ezoterikusan és spirituálisan Enoïchion jelentése: „Nyitott Szem Látnoka”.

Enoch története Josephus szerint ugyanaz – vagyis, hogy értékes tekercseit vagy könyveit Merkúr, illetve Seth oszlopai alá rejtette –, mint amely Hermészről, a „Bölcsesség Atyjáról” szól, aki a Bölcsességről szóló könyveit egy oszlop alá rejtette, s azután két kőoszlopot talált, s rajtuk leírva a tu­dományt. Márpedig Josephus – aki állandóan Izrael meg nem ér­demelt felmagasztalására törekszik, s a (Bölcsesség) tudományát a zsidó Enochnak tulajdonítja – mégis történelmet ír. Ezek az oszlopok Josephus leírása szerint az ő idejében még álltak. Elmondja, hogy ezeket Seth építtette. Valóban valaki és valamikor felállította ezeket az oszlopokat, csakhogy nem Ádám Seth nevű mesebeli fia, sem pedig az egyiptomi Bölcsesség isten – nevezzék őt Teth, Set, Thoth, Tat, Sat (a későbbi Sat-an) néven, vagy akár Hermész néven, mert hiszen ezek mind azonosak voltak –, hanem a „Kígyó-isten fiai”, másként a „Sárkány-fiak” építették. Ez volt a nevük ugyanis a Vízözön előtt az egyiptomi és babiloni főpa­poknak, mint ahogyan ősapáikat, az atlanteánokat is így hív­ták.

noïchion jelentése görögül „belső szem”, vagyis a Látnok, héber nyelven a masorei pontok alkalmazá­sával beavatót és tanítót, דּוֹבם jelent. Enoch való­jában gyűjtőfogalom vagy cím, a legenda ráadásul több zsidó és pogány próféta történetét összegezi, kitalált részletekkel, bár az alapforma ugyanaz. Éliást is élve ragadják fel az Egekbe, az Isbudar udvarában élő asztrológust, a kaldeai Hea-bani-t is magához veszi az Egekbe patrónusa, Hea isten. Ugyanígy Jehova is patrónusa volt Éliásnak, akinek neve héberül הילא, „Jah-isten”, és Elihu is ugyanezzel a jelentéssel bír. Az ilyen könnyű halál, más néven euthanasia, ezoterikus értelemmel bír. Az olyan adeptus „halálát” szimbolizálja, aki elérte azt a foko­zatot, megtisztulást és erőt, amely képessé teszi arra, hogy meghaljon fizikai testében, s mégis éljen éspedig tudatosan éljen asztrális testében. E témának számtalan variációja van, de a titkos értelem mindig ugyanaz. Pál kifejezése, (Zsidókhoz, xi. 5.) „hogy ne lásson halált” (ut non videret mortem), tehát ezoterikus értelemmel bír, de nincs benne semmi természetfölötti. A Bibliában levő célzásokat Enochra, „akinek évei ugyanannyit fognak számlálni, mint a világ” (a szoláris évről, 365 napról van szó), s aki Krisztussal és Éliással együtt minden tiszteletben és üdvösségben osztozni fog az utolsó ítélet napján, s együtt pusztítják el az Antikrisztust, alaposan félreértették. Pedig ezoterikusan értelmezve annyit jelent, hogy a nagy adeptusok közül néhányan visszatérnek a hetedik faj idején, amikor minden tévedés kiküszöbölődik, s az IGAZSÁG el­jövetelét a Shishta-k, a „Világosság Fiai” fogják kihirdetni.

A latin egyház nem mindig nyilatkozik logikusan és megfontol­tan. Kijelenti, hogy az Enoch Könyve apocryphon, sőt már az is felmerült Cajetan bíboros és más egyházi nagyok követelése alapján, hogy a kanonikus könyvekből törölni kellene Júdás Könyvét – aki pedig inspirált apostol volt –, csak azért, mert ő az Enoch Könyvéből idézett, s ezzel mintegy szentesítette ezt az úgynevezett apokrif könyvet. De ha az egyház elfogadta volna Cajetan szemléletét, akkor kénytelen lett volna az egész negyedik evangéliumot is el­vetni, minthogy János apostol szó szerint idéz Enoch-tól, sőt egy teljes mondatot egyenesen Jézus szájába ad!

De mint rendesen, mindegyiküknek igaza van, és mindegyikük téved. Enoch-ot mint bibliai személyt, mint egyedi elő személyi­séget tekinteni olyasféle dolog, mint Ádámot első emberként elfo­gadni. Enoch egy közös cím volt, s ezt a címet minden időben és minden korban, minden fajban és minden nemzetben számtalan egyé­niségre alkalmazták és azt számtalan egyén viselte. Könnyen kiderül ez abból a tényből, hogy a régi talmudisták és midrás-ta­nítók Hanockh, Yared fiának személyére vonatkozóan nem vallanak egységes nézetet. Egyesek azt mondják, Enoch egy nagy szent volt, akit Isten annyira szeretett, hogy élve emelte fel a mennyekbe, vagyis olyan valaki volt, aki még itt a Földön elérte a Muktit, vagy Nirvánát, amint Buddha és mások esetében megtörtént, és ma is megtörténik, mások viszont azt tartják, hogy Enoch varázsló volt, gonosz mágus. Ez csak arra mutat, hogy az Enoch vagy annak ekvivalense olyan kifejezés volt, amely még a késői talmu­disták korában is „Látnokot”, a „Titkos Bölcsesség Adeptusát”, stb. jelentett, e cím hordozójának jellemére vonatkozó köze­lebbi meghatározás nélkül. Elijah-t és Enoch-ot említve Josepus (Antiquites, ix. 2) megjegyzi: „A szent könyvekben meg van írva, hogy ők (Elijah és Enoch) eltűntek, de denki nem tud arról, hogy meghaltak volna”. Ez egyszerűen azt jelenti, hogy a személyiségük halt meg, ahogy Indiában mind a mai napig meghalnak a világ számára a jógik, sőt olykor keresztény szerzetesek is. Eltűnnek az emberek tekin­tete elől, meghalnak a földi síkon, még saját maguk számára is. Ez látszólag képletes beszédmód, de szó szerint igaz.

„Hanokh átadta Noénak az (asztronómiai) kalkuláció tudo­mányát és az évszakokra vonatkozó számításokat” – mondja a midrás Pirkah Abót, itt Eliazar rabbi (Cap. viii.) Enoch-nak tulajdonítja azt, amit mások Hermes Trismegistos-ról mondanak, mert e kettő ezoterikus jelentésében azonos. Ez esetben „Hanokh” és „Bölcsessége” a negyedik, atlanteán faj ciklusához tartozik, Noé pedig az ötödik fajhoz. Mindkettő egy-egy gyökérfajt képvisel, az egyik a jelenlegit, a másik az ezt megelőzőt. Egy másik értelmezés szerint Enoch eltűnt, „és mivel Enoch Istennel járt vala, eltűnék, mert Isten magához vevé”, ez pedig allegória a Szent és Titkos Tudás eltűnésére az emberek köréből, mert „Isten (vagy Java Aleim – magas rendű főpapok, a beavatott papok kollégiumának fejei) elvette őt. Más szavakkal, az Enoch-ok vagy Enoïchion-ok, a Látnokok és azok tudása és bölcsessége a legszigorúbb őrizetbe került a zsidóknál a Próféták Szent Kollégiumaiban, az egyéb vallásúaknál pedig a templomokban.

Ha Enoch-ot csak a szimbolikus kulcs segítségével értelmezzük, akkor ő az ember kettős természetének – a spirituális és fizikai természetnek – a típusa. Ezért ő az asztronómiai kereszt, vagyis a hatágú csillag, az „Adonai” középpontjában foglal helyet, ahogy azt Eliphas Lévi egy titkos mű alapján megírta. A felső háromszög felső szögében van a sas, a bal alsó szögben az oroszlán, a jobb szögben pedig a bika. A bika és az oroszlán között és azok felett, a sas alatt látható Enoch vagy az Ember arca. (Ld. Isis Unveiled-ben az illusztrációt, II. köt. 452. old.) A felső háromszögön lévő ábrák a négy fajt jelképezik, de hiányzik közülük az első, a Chhaya vagy Árnyék faj, az „Ember Fia”, Enos vagy Enoch, a középen van, a negyedik és ötödik faj között, mert Enoch mindkét faj titkos bölcsességét jelenti. Ezekiel és a Jelenések négy állatát látjuk itt. Ez a kettős háromszög, ame­lyet az Isis Unveiled-ben a hindu Adanari mellé helyeztünk, sokkal kifejezőbb, mint az utóbbi. Mert az csak három (számunkra) történelmi fajt szimbolizál, és pedig a harmadikat, az androgün fajt az Ada-nari szimbolizálja, a negyedik fajt az erős és hatalmas oroszlán, míg az ötödiket, az árja fajt annak mind a mai napig legszentebb szimbóluma, a bika (és a tehén) képviseli.

Igen sok ilyen „homályos mondás” található elszórtan a Purânákban, a Bibliában és egyéb mitológiákban, s ezek két tényt tárnak fel az okkultista előtt: (a) hogy az ősiek az asztronómiát, a geognóziát és a kozmográfiát általában legalább is olyan jól, ha nem jobban ismerték, mint a modernek, és (b) hogy glóbuszunk vi­selkedése többszöri változáson ment át a dolgok legősibb kezdete óta. „Tudatlan” vallása vak hitéből kiindulva – ahol az szerepel, hogy Phaeton a rejtett igazság megismerése kedvéért eltérítette a Napot szokásos útjáról – Xenophantes valahol azt állítja, hogy „a Nap egy más ország felé fordult”, s ez valamivel tudományosabb, de talán éppen olyan merész állítás, mint amikor Józsuáról azt halljuk, hogy megállította a Napot pályáján. De talán ez ma­gyarázza az északi mitológiának azt a tanítását is, miszerint a dolgok jelenlegi rendje előtt a Nap délen kelt fel, a hideg égöv (Jeruskoven) pedig keleten volt, holott az ma északon van.

Röviden szólva: Enoch Könyve egy összefoglalás, a harma­dik, a negyedik és az ötödik faj történetének főbb jellegzetességeit vegyíti össze, néhány jóslatot tartalmaz a világ jelenlegi korá­ról. Azon kívül hosszadalmas visszapillantó, belső elemző és pró­fétai összegezést ad univerzális és teljesen történelmi - geoló­giai, etnológiai, asztronómiai és pszichikus téren lezajló eseményekről, de szerepel benne némi, a Vízözön előtti feljegyzések szerinti teogónia is. E titokzatos személyiség könyvét említi, és bőségesen idéz belőle a Pistis Sophia, továbbá a Zohar és a legrégibb midrás irodalom. Origenész és Alexandriai Kelemen rendkívül sokra becsülték. Ezért az a nézet, hogy az Enoch Könyve keresztény koholmány, teljesen abszurd dolog és egyben anakroniz­mus, hiszen – többek között – már Origenész is említi az i. u. II. században, és pedig úgy, mint igen régi és becses munkát. E régi könyvben a titkos és szent név, valamint annnak potenciálja jól és világosan – bár allegorikusan – van leírva. Enoch víziói, a 18. fejezettől egészen az 50. fejezetig, mind a beavatás misz­tériumaira vonatkoznak, s e misztériumok egyike a „Bukott Angyalok” Lángoló Völgye.