A fény tehát szoros kapcsolatban áll az ősközeggel, az Abszolútummal, a sötétség pedig az, ami eltávolodott tőle. A nagy vallások is mind ezt a felfogást hirdetik valamilyen módon. A bibliai kinyilatkoztatás kabbala szerinti kifejtésében a keletkezés menete a következő: Semmi - Végtelen - Végtelen Fény- Adam Kadmon, az őseredeti Fényember. A mi világunk pedig rajta keresztül jön létre. A Ragyogás Könyve, a Zohár pedig így fogalmaz: az isteni fenséges áttetszőségből tör elő a szellemi lángforrás, ez bomlik azután szét az asztrálfény színeire, s tűnik el végül a fizikai világ durva anyagában.A gnosztikusok szintén a Mérhetetlen Fényt, a Foktalan Szent Tisztaságot magasztalják és oda törekszenek vissza. A nagy vallások az égi fény két formája előtt tisztelegnek, egyrészt az égbolt, a tér, az üresség Tiszta Fénye, másrészt a Nap Sugárzó Világossága előtt. A Tibeti halottaskönyv az első típusban is megkülönbözteti az Elsődleges és másodlagos Tiszta Fényt és mindkettő személyes és nem személyes aspektusait.A második típusú fényt a Sugárzás, a törvénylényegűség Fényének nevezi, és uralkodóként az öt Buddhát nevezi meg. A Nap tisztelete a vallásokban még elterjedtebb, mint a Tér tiszta fényéé. Bár a mezopotámiai népek és a görögök inkább alacsonyabb szintű világformáló erőket tiszteltek, például a szél és esőisten Mardukot, illetve a viharisten Jupitert. Az egyiptomiaknál Napisten volt Amon-Ré, Hórusz és az Egyetlen isten képeként megjelenő fénykorong Aton. Róla ezt vallotta rajongó fáraója Ehnaton (=Aton dicsfénye) "Ő adja az erőt a földön, s megdicsőülést az alvilágban, a lélek ki8jövetelét és felüdülését a Fényben". Himnuszformában pedig így dicséri:

"Megalkottad a távoli eget,
Hogy benne tündökölve lakj,
És látva láss mindent.
Mit létrehoztál,
Ki voltál egymagad
És felkeltél élő alakjaidban
Mint eleven Fénykör,
Felvilágoltál, fennen ragyogtál
Messze volták, és közel voltál...
És minden szembenéz Veled.
Ki vagy a Fény köre
A föld felett."

A hindu hagyomány is hódol az ősfénynek, és a mi Naprendszerünk Napjának. Maha-Visnu, a nagy Isten úgy lépett be az univerzumba, hogy aranytojásokká osztotta szét magát. Az ő köldökéből sarjadó lótuszban jelent meg a Napunkat képviselő Szurja vagy Brahma isten. Naprendszerünk teremtője. Ezekről az elképzelésekről mit sem tudva tűnt fel a keresztény szent Bingeri Hildegárd számára látomásban az Univerzum Tojása. A végtelen térbe helyezett Aranytojásban a felső, nagy piros csillag Isten. Az ő aranyló teréből hosszú Arany Alagútként szállt le a csillagos égbolt felső felét uraló Napunk. A kereszténységben Krisztus a Nap Logosza, a Világ Világossága. Megdicsőülésekor és mennybemenetelekor vakító, fénylő felhő takarta el nézői szeme elől. János számára jelenéseiben olyan volt, mint a Nap, amikor teljes fényével fénylik. Az őskeresztényeknél előbb jelent meg szimbólumaként a napkorongba rajzolt Krisztus-monogram (a görög khi-ró betű), mint a kereszt. Mai napig használható ez a szimbólum meditációra. A narancssárga-sárga mezőben elhelyezett sötét-liláskék korongba írt fénylő Krisztus-monogramot tartósan fixálva, majd szemünket lehunyva, a komplementer színek jelennek meg, retinánkon belső élményként. A kék égen arany korongban a tudat kéklő színével rajzolódik ki a Krisztus-monogram. ha a mennyezetre nézünk, oda is felvetül az ideghártyánkon kialakuló kép. Harmadik szemünknek az igazi fényre történő felnyílását segíti elő ez a gyakorlat, hogy saját élményként tapasztalhassuk a régi latin himnusz dícsőitését: "Krisztus ki vagy Nap és Világ, vagy a reformáció korának húsvéti öröménekét: "Felvirradt áldott szép Napunk!"

Az iszlámban Mohamed önmagát az ősi univerzális Fényember képviselőjének tekintette. A Korán szerint: "Allah vett egy marékkal az Ő fényéből, és így szólt: Légy Mohameddé!". Fénylényjellegét lobogó díszfénnyel ábrázolják mennyei útja képein. A fény földre szállt formája a tűz. Mózes híres égőcsipkebokor-látomásában a földi alakzatokban rejtőző Istent tapasztalta meg. más ábrázolás szerint magát Krisztust pillantotta meg a csipkebokor lángjában.A perzsa vallás a Nap földi másának, a szent tűznek örök, tiszta megőrzését és táplálását írta elő. - A tűztemplomok papjai naponta ötször végeztek tűzszolgálatot. A szellemi fény és meleg megőrzésének jelképéről volt itt szó, nem pedig tűzimádatról. A perzsa vallás kiemelt súlyt fektet arra a tanításra, hogy jelenleg a Fény és Sötétség fiainak harca folyik.A gnosztikusok is vallották, hogy a Világosság Királya és az ősördög harcol az emberért. Ők a bűnbeesést is úgy magyarázták, hogy a Fény-Ádám a sötétség részegségébe esett. A legtöbb mítoszt a Fény és Sötétség képviselőinek harcát írja le László Gyula szerint saját ilyen vonatkozású mitikus hagyományunk utolsó szilánkja tűnik fel Szent László és a kun küzdelmének legendájában. Végeredményben a Mindenség Tiszta Fénye ragyog valami módon minden emberben. Ady így vallott magáról: "Nap Úristen legbúsabb papja. Rég kiszórt fáradt sugara vagyok." Kosztolányi inkább így érezte: Lámpafény-este. A szelíd Tóth Árpád a gyufalánghoz vonzódott. Babits pedig Isten gyertyájának nevezte magát. Kiben-kiben különböző erővel és bizonyossággal jelenik meg ez a vallások által hirdetett isteni fény, a megvilágosodás, az illumináció folyamata. Angelus Silesiusnál hitvallássá érett az élmény, aminek egyik párversében így adott tömör kifejezést:

"Világló fény vagyok, és szüntelenül égek. Olajam Isten, és mécsesem a lélek." Dr. Szász Ilma nyomán...