Azok számára, akik tanulmányozták a teológiát, nem titok, hogy a Gnózis, hermetikus tudás lévén, kereszténység előtti gyökerei olyan filozófiákból erednek, mint amelyek a szíriai, mezopotámiai, és nyilván, a görög és egyiptomi pogányságon is alapulnak.

Nem hagyhatjuk figyelmen kívül azon Gnosztikus elveket sem, amelyek a Közép- és Dél Amerikai prekolumbiai népek teogóniáját támasztják alá. Azon teogóniákban úgyszintén található egy Gnosztikus oldal, amely a bűnben alábukott lélek száműzetéséről beszél, és annak a Mennyekbe, a Gnosztikus Aeonokba, való emelkedésének buzgó vágyáról.

Kétségtelen, hogy az emberiség által ismert valamennyi gnosztikus szövegben, a Pistis Sophia az, amelyik a keresztény teológia valamennyi művét felülmúlja fontosságával.

Minden, a Gnózis tekintélyét emelő irat közül, mint például az apokrif evangéliumok, a Pistis Sophia transzcendentális jelentőséget kap, mivel a gnosztikus eszmény leghatalmasabb kifejezése, ami a léleknek a teljes megszabadítása, mindazon látható vagy láthatatlan kötelékektől, amelyek az élet kerekében, vagy a Hinduk által ismert Szamszára kerekében, tartják fogva.

Az eredetileg kopt nyelven írt, majd később görögre fordított Pistis Sophia szövege egy, az évezredek során mélyen tisztelt relikvia, a történelem folyamán létezett Gnosztikus testvériségek előtt.

A Pistis Sophia leírási módja teli van kozmogónikus, antropológiai és teológiai útmutatásokkal, amelyek a lélek bocsánatának az elérésére irányulnak, a tisztító büntetés ön-alkalmazása által; mindezek alaposan meg vannak magyarázva és ki vannak fejtve a V.M. Samael Aun Weor által írt Gnosztikus tanulmányokban, és ahogyan mondja, csakis önkéntes szenvedéssel és tudatos áldozatokkal lehetséges felbontani a lelki anyagunkat fogságban tartó láncokat, és ezáltal visszaszerezni a fényt, amelyet az évszázadok és ezredek során vesztettünk el.

A Pistis Sophia, tartalmazván a Nagy Kabírnak, Jézusnak, a Feltámadás után az apostolokhoz intézett szavait, a gnosztikusok tökéletes Bibliáját alkotja, és helyesen mondják, hogy nem létezik más mű, amely ilyen fényesen írná le a Názáreti doktrínájának gondolatait és céljait.

Figyelemre méltó a teljes mű tartalmán át húzódó párbeszéd. A (bűnbe süllyedt) lélek és az Isteni Megváltó, mint a Fény Vidékének legfelsőbb képviselője, közötti párbeszéd. Pistis Sophia segítségért kiált, hogy megszabaduljon a lelki szegénységétől, és a Názáreti válaszol a könyörgésre, rámutatva Sophia bukásának okára, és az általa a bűn bölcsességéből szerzett tapasztalatra.

Az örök Gnózis követői számára a lélek, vagy lelki anyag, amely az emberi lényben rejlik, egy lelki bukást szenvedett el, amelyet egy hamis Isten vagy Teremtő-Démiurgosz okozott. Ez a bukás okozta Pistis Sophia (az emberi lélek) eredeti szerkezetében a torzulást, és, fokozatosan, a pszichikai aggregátumok, vagy démonok, megjelenését, amelyek azóta kínozták és bebörtönözték, olyannyira, hogy eltávolították az isteni lakhelyéről, és a legalsóbb Aenokba, vagy a vallások Káoszába, vetették.

A Pistis Sophiat alkotó szövegek küldetése nem más, mint, hogy a lélekről beszéljenek, és a szerencsétlenségről, ami az anyagbazártságból ered, és a szöveg elmagyarázzák még, hogy a lélek, hogyan szabadulhat meg ettől a nyomorúságos állapottól, isteni módszerek által, hogy visszahódítsa az elveszett Mennyeket, vagy Aeonokat.

Kétségtelen, hogy a Pistis Sophia nyelvezete leginkább allegorikus, és teli van a legtisztább stílusú metaforákkal, amelyeket a kereszténység előtti közösségek, és a Jézus idejében a Szent Földön használtak. Ez a tény változtatja a Pistis Sophiat a legfélreértettebb gnosztikus szöveggé, minden idők írásmagyarázói körében, de más részről viszont ez volt a titkos eszköz, amely megakadályozta a tartalmának a elferdítését.

Feltehetőleg ezért létezik egy olyan prófécia is, amely nyomatékosan állítja a következőt: «Csupán az, aki inkarnálta a Krisztusi princípiumokat az ő igazi természetébe, az lesz képes megérteni, felfogni és feltárni a Pistis Sophia jelentését» ...

Évszázadok és ezredek kellett elteljen, mire, végül, a XX. században egy igaz Mester, aki a Szoláris Beavatottak képviselője, megjelent a nyilvános tudat magasztos ítélete előtt, hogy, minden részlet pompájával, megfejtse ezt a szent művet, amely az emberi megváltás kulcsainak a hordozója.

Ez a hatalmas Lény, aki jókor érkezett a Magasságból hozzánk, nem más, mint Samael Aun Weor Tiszteletreméltó Mester, Avalokitesvara Avatárja, a Vízöntő Korának, amely a gondolatok dicső dörgései között már kialakulóban van.

A Názáreti diktálta a Pistis Sophiában található doktrína törzsét az apostoloknak, és azok odaadással helyezték az írásaikba, ezáltal alkotva meg ezen nagy mű fejezeteit.

Azonban írva van, hogy az egyszerű emberi lénynek a Pistis Sophia olyan, mint egy néma könyv, mivel a szöveg jelentése teljességgel rejtélyes. Viszont, V.M. Samael Aun Weor tolmácsolásának köszönhetően a Pistis Sophia a pontos útmutatóvá vált, ami az emberi lényt kivezetheti a tévelygések labirintusából, amelyben általában él, és ezáltal az emberi lény képes lesz visszatérni az isteni állapothoz, amelyet, a Héber Genezis szerint, a kezdetekkor birtokolt.

A Pistis Sophia ennélfogva azon elveszett örökség hordozója, amely mindannyiunknak jár, és amelyet a kortárs Gnózis didaktikus és dialektikus módszerei által szerezhetünk vissza, amelyeket, ezen időkben, az emberiség számára a hírneves Samael Aun Weor Mester tett elérhetővé.

A Pistis Sophiat Valentinianusnak tulajdonítják, az igazság jeles és bátor kutatójának, akinek megvolt a bátorsága, hogy fellázadjon a katolikus egyház pápai dogmái ellen, azokban az időkben (időszámításunk szerinti I. és II. századok), mikor az már elkezdte lefektetni az egyházi ortodoxiát, hogy eltávolítsa a valódi, eredeti Keresztényeket, akik felkarolták a Jézus által terjesztett Gnózist.

Sok teológus nem habozik kijelenteni, hogy: «A második század második felében, és a harmadik elejeén, Valentinianus tanai voltak a legerősebb és legkomolyabb doktrína az Egyháztól elszakadtak körében, gazdagabb irodalmat hozva létre, mint maga az Egyház».

A vallások története posztumusz hódolattal tartozik Valentinianusnak, mert oly nagy alapossággal foglalta össze a nagy fény óceán keresésének az Útját, lehetővé téve, a XXI. század teljében, ezen emberi hangyabolynak, amely a világunkat benépesíti, hogy megvalósíthassa önmagában a közösségét, annak, amit úgy hívnak, hogy KEGYELEM és IGAZSÁG.

A jól ismert közmondás mindig is állította, hogy: «Nagy bajra erős orvosság», és a mostani időkben, mikor az emberiség egy hatalmas hitehagyási hullámon megy át, ez a monumentális mű, a Pistis Sophia, egy szent küldetést tölthet be, miután egy igazán Krisztifikált ember, akit Samael Aun Weornak hívnak, megfejtette...

Ma erősebben állunk, mint valaha, a LENNI vagy NEM LENNI dilemmája előtt, mondja a samaeli gnózis, és ebből tisztán következik, hogy valami olyan fog történni, ami még nem történt az emberi fajjal, egy ön-kiválasztás, ami két jól elkülönülő részre fogja választani a földkerekség lakosságát: egyfelől a sasok, és másik felől a hüllők; az egyik oldaon az angyalok, a másikon a démonok...

Egy kérdésünk van a kedves olvasóhoz: Ön melyik oldalon szeretne állni? A Kabbala következő axiómája segítségére lehet: «Emeld föl hited pajzsát, és határozott lépésekkel haladj előre, legyen az kedvező szelek irányába, vagy minden szél ellenében»…