A geológusok Mexikóból származó adatainak elhallgatása egy sajnálatos példa lehet arra, hogy egy dogma megakadályozhat egy felfedezést, de vajon mi történik akkor, amikor az ilyesfajta felfedezésekre nyomást gyakorolnak. Martin Doutré kutató és történész, elmesélt egy olyan párbeszédet, ami vele és egy hajdani National Park Service alkalmazottal esett meg egy olyan incidens kapcsán, amelyre az Arizonai Canyon de Chelly National Monument-nél került sor 1999-ben.

https://lygsbtd.files.wordpress.com/

A kanyonban történt hatalmas áradó esőzések hatására néhány helyen számos csontváz került elő. A Park Service teljes személyzetét szolgálatra kötelezték, hogy összegyűjtsék és bedobozolják az újonnan előkerült csontokat. Azonban, valaminő baljós fordulat folytán a teljes munkafolyamatot csak a Smithsonian Intézet és az FBI felügyelete mellett végezhette a személyzet. A Park Service dolgozóinak megtiltották, hogy kamerával felvételeket készítsenek a helyszínről és teljes körű átvizsgálásoknak vetette őket alá az FBI, amikor reggelente megérkeztek, illetve amikor este eltávoztak. Az összes csontváz-maradványt és leletet gondosan összepakolták, majd a Smithsonian Intézetbe szállították.

A Park Service munkásait arra kényszerítették, hogy egy titoktartási megállapodást írjanak alá arról, hogy nem hoznak nyilvánosságra semmilyen, a kanyonban végzett tevékenységekkel kapcsolatos információt.

https://theboldcorsicanflame.files.wordpress.com/

Egy ezt követő e-mailben az egykori Park Service alkalmazott további részleteket osztott meg a felfedezésről. Elmesélte, hogy az egyik sírban egy „férfi volt, aki megközelítőleg hét láb (2,13 méter) magas lehetett, hat kéz- és hat lábujjal rendelkezett…, a fogai emberiek voltak, leszámítva, hogy nem volt szemfoga, viszont extra nagy őrlőfogai és metszőfogai voltak. A koponya elég nagy volt: erős állkapoccsal és hosszú, széles koponyacsonttal rendelkezett. Széles szemüregei voltak. Az ujjcsontjai extra hosszúak, míg a kezei kicsik voltak. Olyan finom szövésű kosarakat és gyönyörű fazekasárut temettek mellé, amihez hasonlókat még nem láttak. Rostokból és tollakból álló nyaklánca volt. Elég frissen nézett ki ahhoz képest, hogy 6000 évesnek mondták a Smith (Smithsonian) emberei. Tiszta csontjai voltak, amelyek ennek ellenére nem voltak törékenyek…”

Ez a leírás különösen egy bibliai passzus fényében válik érdekessé. Sámuel II 21:18-22 mesél Góliáthoz kapcsolódóan az óriásokról, amelyeknek hat kéz- és hat lábujjuk volt.

http://3.bp.blogspot.com/

Néhányan úgy gondolják, hogy a Smithsonian-nek egy nagy föld alatti raktára van New York City-ben, amely több ezer csontvázat, tárgyat és olyan információt rejt, amely zavarba ejtőnek bizonyulhat a vaskalapos történelemtudomány számára.

„Megdöbbentő, hogy az amerikai embereket ilyen otromba módon eltiltsák a nagyon fontos régészeti bizonyítékoktól, amelyek egyszer s mindenkorra tisztázhatnák a hosszú távú helytörténetet.”  – állítja Doutré. – „Minthogy Észak-Amerika történelme stagnált, illetve 130 éven keresztül maradi volt, ugyanakkor az összes lényegi bizonyíték a hatóságok kezében van ahhoz, hogy kijavíthassa ezt a válságos helyzetet, azonban folyamatosan lepel alatt és a szociálisan megtervezett amerikai közvélemény kutatókörén kívül tartják.”

A néhai Vine Deloria, egy aktivista történész és a Custer a bűneinkért halt meg: Egy indián kiáltvány című 1969-es könyv szerzője, szintén azzal vádolta meg a Smithsonian-t, hogy értékes történelmi információkat hallgat el. „Valószínűleg jobb, hogy kevéske romot és maradványt hoznak kapcsolatba a Smithonian-nel, mivel ez jó okot szolgáltat nekik arra, hogy elhiggyék az Indiana Jones filmek befejezését, ami nagy raktár, ahol a Föld történelmének a valódi titkai vannak elrejtve” – írta ő. – „A modernkori régészek és antropológusok majdnem lepecsételték a képzelőerőink ajtaját, széles körben úgy értelmezve Észak-Amerika múltját, mint amiben nincs semmi szokatlan a különös viselkedésű emberek által jellemzett nagy kultúrákkal kapcsolatban. Az ősi temetkezési helyek nagy csempésze – a 19. századi Smithsonian Intézet – egy egyirányú bejáratot hozott létre, amelyen keresztül megszámlálhatatlan mennyiségű csontot szállított el titokban. Páncéltermük ajtaja és tartalma a kormányzati szakembereket leszámítva gyakorlatilag mindenki előtt le van zárva. E csontok között honolhatnak a válaszok a mélységes múltról, mely után nem csupán a kormányzat emberei kutatnak.

James Smithson, brit tudós, először megalapította a Smithsonian Intézetet, majd örökül hagyta azt az Egyesült Államokra annak ellenére, hogy ő maga sohasem járt ott. Amióta az USA kormánya támogatni és adminisztrálni kezdte a Smithsonian-t 1836-ban, azóta az intézet számos furcsa felfedezésről szóló vitába belekeveredett már. Az 1800-as évek hajnalán az Ohio és a Mississippi völgyeibe zarándokló úttörők elképesztő mennyiségű olyan elhagyatott földmunkát fedeztek fel, amelyeket általában a sírhalom jelentésű mound szóval illetnek. A pionírok ezeket a moundokat régen eltűnt építők fejlett fajának tulajdonítják. 1848-ban az új Smithsonian Intézet hívta fel a figyelmet a moundok megépítésének rejtélyére az első ízben kiadott A Mississippi völgyének ősi műemlékei című könyvében. A mű szerzői arra a következtetésre jutottak, hogy az építők nem lehettek a mai napig ezen a területeken élő, állítólagosan barbár bennszülött amerikai csoportok ősei.

https://bethelencircle.files.wordpress.com/

David Hatcher Childress szerint, aki író és az ősi városok és kultúrák világjáró kutatója, a Közel-Kelet ősi sírhalmainak és piramisainak tartalma azt bizonyítja, hogy a Mississippi folyót egykoron lakó ősi és kifinomult kultúra vízválasztó. Ez a kultúra nem csupán Európával és más területekkel tartott fenn kapcsolatot, hanem Childress szerint számos sírhalom 7-8 láb (2,13-2,43 méter) magas óriások sírhelyei, akik teljes harci vértben vannak, s olykor bámulatos kincsekkel együtt hantolták el őket.

Nem ez volt az egyetlen alkalom, amikor különösen nagy testekre bukkantak, illetve közmondásosan szólva, amit szőnyeg alá söpört a Smithsonian. Bizonyos beszámolók azt állítják, hogy az 1880-as években kiálló szarvú koponyákat hozott elő a Sayre-ben (Bradford County, Pennsylvania) található temetkezési dombból egy régészcsoport. A bizarr szarvval rendelkező koponyák hét láb (2,13 méter) magas csontvázaknak képezték a részét. A becslések szerint a testeket Kr.u. 1200 körül helyezték a sírba. E beszámoló szerint a csontokat elküldték az Amerikai Bevizsgáló Múzeumnak Philadelphiába, ahol sok egyéb lelet van, amely megkérdőjelezi a konvencionális antropológiát, majd ezeket ellopták és sohasem látták őket viszont.

1924-ben egy paleontológus vörös hajú óriások csontvázait fedezte fel a Nevadai Lovelock-barlangban, ami megerősítette az indián legendákat, amelyek szerint egy vörös hajú óriásfaj élt ott 15000 évvel ezelőtt. A legenda szerint az óriások már akkor a területet lakták, amikor az első indiánok megérkeztek oda. Ezeket az óriásokat megtizedelték és végül egy barlangba szorították vissza. Miután visszautasították a megadást, az indiánok teletömködték a bejáratot bokrokkal, majd meggyújtották azokat. A menekülni próbáló óriásokat lenyilazták, a többiek pedig megfulladtak a barlangban.

1911-től a barlang arra szolgált, hogy a benne található denevér ürülékből puskaport készítettek, így a maradványok java részét szétdúlták. Azonban, egy 1924-es expedíció megtalálta két óriás mumifikálódott maradványait: egy női óriásét, aki hat és fél láb (1,98) magas volt, valamint egy férfi óriásét, aki több mint nyolc láb (2,43) magas volt. A jelentések szerint a barlangból származó leleteket – a múmiákat leszámítva – meg lehetett tekinteni a Nevadai Winnemucca-i kis természettörténeti múzeumban.

http://akirathedon.com/

Mennyire erősen kell elhinnünk azt, hogy a saját fajunk előtt más fajok sokkal nagyobbak voltak, mint manapság mi, különösen, amikor az ezt alátámasztó bizonyítékokat kihagyták a tankönyvekből? Egy másik epizód is illusztrálja a történeti leletek Smithsonian-féle elhallgatását. Ivan T. Sanderson, egykori természettudós és író, egy II. világháború idején játszódó esetről mesélt, amely a Shemya-i Aleuti-szigeteken történt, amikor is a kifutópályát építő munkások gigantikus emberek maradványait fedezték fel. Az egyik koponya majdnem 24 hüvelyk (61cm) volt az alsó részétől a tetejéig, összehasonlítva a normál nyolchüvelykes mérettel. Különös módon, valamennyi koponya a fejlékelés bizonyítéka (lyukat ütnek a koponyán valamilyen kezdetleges eszközzel, hogy a rossz szellemektől megszabadulhassanak). A maradványokat állítólag elküldték a Smithsonian-nek, ami – egy effajta felfedezés látszólagos fontosságának dacára – soha semmilyen további információt nem adott ki. Sanderson feltette a kérdést: „Vajon úgy áll-e a helyzet, hogy ezek az emberek nem tudnak szembenézni azzal, hogy újra kellene írniuk valamennyi tankönyvet?”

A Smithsonian sok más vitába is belekeveredett a meglepő bizonyítékokkal kapcsolatban, mint például azok az 1944-ben talált tárgyak, amelyeket Waldemar Julsrud, német vaskereskedő talált Acámbaro-ban (Mexikó), Mexikóvárostól 175 mérföldre északnyugatra. 1923-ban Waldemar egy olyan régészeti lelőhelyen volt társfeltáró, amelyről azt gondolták, hogy a Tarascan-kultúráé. Ez a felfedezés világméretű figyelmet váltott ki, miután kiderült, hogy gyakorlatilag egy egészes új indián kultúrát fedeztek fel: a Chupicauro civilizációt, amely Mexikóban 1000 évvel a Tarascanok előtt virágzott.

Jusrud 1944-es felfedezése több mint 33 ezer kerámiát és kőtárgyat tartalmazott, szobrokkal és obszidián késekkel együtt. A szobrászat elképesztő jellegét az adta, hogy embereket ábrázoltak a vésetek hatalmas dinoszauruszokra hasonlító hüllők társaságában. Más szokatlan lénnyel együtt sumér és egyiptomi motívumok ábrázolásai is feltűntek, miként szakállas kaukázusiakkal, afrikaiakkal és polinézekkel is találkozunk rajtuk.

http://www.toptenz.net/

Bár a radiokarbonos és a termolumineszcencia vizsgálatok kimutatták, hogy a tárgyak legalább 6500 évesek, a Smithsonian szakértői gyorsan kijelentették, hogy az egész ügy egy

csalás. Az elmúlt években, amikor John H. Tierney kutató benyújtott egy, a tájékoztatás szabadságáról szóló törvényjavaslatot, kiderült, hogy nyoma veszett valamennyi Julsrud esetével kapcsolatos aktának, amely a Smithsonian-nél volt.

Dennis Swift, a Dinosaursandman.com című oldalán írt az Acámbaro-ban tett látogatásáról. Megjegyezte, hogy „Waldemar nyomtatott formában (a könyve 1947-ben jelent meg) elméletbe foglalta, hogy kolosszális kerámia- és kőlelet-gyűjteményt ásott el egy olyan nép, amely katasztrófának esett áldozatul. Feltételezte, hogy lehetett egy olyan katasztrófasorozat, amely megváltoztatta a Föld arculatát, s minden bizonnyal ősi műveltségeket törölt el a föld színéről. A tudósokkal heves ellentmondásba kerülő legradikálisabb javaslata az volt, hogy az ember a dinoszauruszokkal egyidejűleg létezett. Bár volt szilárd bizonyíték, hogy Julsrud tudományos szempontból némileg fontosabb dolgot fedezett fel, mégis könyve kiadásakor nevetségessé tették a hatóságok.”

1955-ben Charles Hapgood, New Hampshire-i Keene State College of the University akkori történészprofesszora és antropológusa, valamint a Föld elmozduló kérge és az Ősi tengeri királyok térképei című könyvek szerzője, több hónapot töltött Acámbaro-ban azzal, hogy tanulmányozza Julsrud gyűjteményét. Annak érdekében, hogy elejét vegye annak a feltételezésnek, miszerint a kollekció csupán egy modernkori félrevezetés, Hapgood egy olyan helyet jelölt ki házának, amely ugyanerre a lelőhelyre épült 1930-ban.

Dennis Swift szerint „Közvetlenül a rendőrfőnök birtokában lévő telek fölött talált egy házat, majd engedélyt kért arra, hogy háza padlója alatt áshasson. Az engedélyt megkapta, s egy hat láb mély gödröt ástak a nappali kemény beton padozatába, több tucat vitatható tárgyat ásva ki ezzel. Mivel a ház 25 évvel korábban épült, ez felmentette Julsrudot és kiküszöbölte a csalás teóriát, az összes fontos szempontból érvénytelenítette a két csalást állító beszámolót.”

Egy tartós rejtély, avagy összeesküvés – bontakozott ki a múlt század elején a Grand Canyon északi végén talált ősi egyiptomi leletek felfedezéséről szóló riportokból. A Phoenix Gazette 1909. április 5-i számának címlapja szerint egy, a Smithsoinan által finanszírozott expedíció kezdte meg munkáját egy „nagy föld alatti citadella” feltárását követően „mintegy 42 mérfölddel  az El Tovar Crystal kanyontól feljebb a Colorado folyó mentén.”

A cikk azt állítja, hogy a Smithsonian egyik 30 éves alkalmazottja, akit G. E. Kinkaid-ként azonosítottak, pár hónappal korábban a Colordo folyón való hajókázása közben fedezte fel a barlangot. A barlang csaknem megközelíthetetlen volt: a bejárat 1486 lábbal (453 méterrel) a meredek kanyonfal alatt volt.

http://2.bp.blogspot.com/

Amint bejutott, Kinkaid múmiákat és emléktárgyakat talált, amit ő Washington D.C.-be szállított. A Kinkaid-dal készített egyik riportot idézve a Gazette ezt írta: „Az összes sírban, a bejárat feletti falakon, valamint a kőtáblákon, amelyeket a képnél találtak, rejtélyes hieroglifák voltak – olyan kulcsok, amelyekről a Smithsonian Intézet reméli, hogy majd megfejti. A táblákon lévő véset valamilyen, a nép vallásával kapcsolatos dolog lehetett. Ehhez hasonló hieroglifeket találtak Arizona déli részén is. A képírások között csupán kettő állatábrázolás volt. Egy történelem előtti fajta.” – Kinkaid riportja szintén megjegyzi, hogy egy nagy teremben múmiák voltak, mind férfi és mind egy „kérges anyagba” volt csomagolva.

A többi terem főzőedényeket és tároló helyeket tartalmazott, s az egyik szoba szaga „penetráns” volt, úgy tűnt, mintha gázzal vagy kémiai anyaggal lett volna tele. A becslések szerint legalább 50 ezer ember lakhatott kényelmesen a barlangüregekben. A Kinkaid riportja szerint „Az egész föld alatti installációtól futkosni kezd az ember hátán a hideg.”

A Gazette cikk egy másik Smithsonian-i régészről, S. A. Jordan-ről is mesélt, aki további kutatásokat végzett a barlangban és olyan bizonyítékot fedezett fel, amely jelzi, hogy a barlangot egykoron egy „keleti eredetű – elképzelhető, hogy egyiptomi – faj lakta. A nyomok Ramszeszig vezetnek vissza.” A tudósok számos helyiséget fedeztek fel, amelyeket a főfolyosóból induló átjárók kötöttek össze. E helyiségek közül néhány olyan „árucikkeket tartalmazott, amelyeket sohasem ismertek ezen a vidéken hazai áruként, s kétségtelen, hogy keletről származnak. Harci fegyverek, rézszerszámok, élesek és kemények, mint az acél – ezek jelzik e különös emberek által elért magas szintű műveltséget.

http://s254.photobucket.com/

A cikk végkövetkeztetése sokkoló volt. Bizonyította, hogy amennyiben a régészek elméleteit „beigazolja a hieroglifákkal vésett táblák fordítása, akkor az észak-amerikai prehistorikus emberek rejtélye, az ősi művészek kiléte és származása meg fog oldódni. Egyiptom és a Nílus, valamint Arizona és Colorado között kapcsolat állhatott fenn egy olyan történelmi láncon keresztül, amely olyan korszakokig nyúlik vissza, amelyek még a regényíró képzeletének is kihívást jelent.”

Sajnálatos módon, úgy tűnik, hogy az évszázados Phoenix Gazette cikk az egyetlen valódi bizonyíték arra, hogy erre a felfedezésre egyáltalán sor került. Néhány ezt a történetet egy megrendezett csalásnak hívják, s a Smithsonian szakemberei továbbra is váltig tagadják, hogy közük lett volna efféle expedícióhoz, vagy hogy egyiptomi leleteket valaha is felfedeztek volna a kanyonban.

Mindazonáltal, a rejtély egyelőre fennáll. Egy fiatalember, aki nem szerette volna, ha a neve összekapcsolódjék az üggyel, azt mesélte az 1990-es évek végén, hogy a Grand Canyon északi végében túrázott, amikor beton emelvényekbe botlott. Mivel ismerte az egyiptomi leletekről szóló sztorit, feltételezte, hogy az emelvények esetleg olyan daruknak lehettek az alapjai, amelyek segítségével leereszthették a nehezebb tárgyakat a barlangból a meredek sziklafalon. David Hatcher Childress, aki a Világ Felfedezőinek Klubja alapítója, tanulmányozta az anyagot. Miután szerzett egy térképet a Grand Canyontól, Childress és a klubtagok a következőt nyilatkozták:

A térképben elmerülve, elképedve láttuk, hogy a kanyon északi oldalán lévő terület nagy részének egyiptomi neve van. A Kilencvennégy mérföldes szurdok és a Szentháromság szurdok körüli területnek olyan részei (látszólag sziklaformációk) vannak, amelyek nevei olyanok, mint Széth Tornya, Ra Tornya, Hórusz Temploma, Ozirisz Temploma és Ízisz Temploma. A Haunted (Kísértetjárta) Kanyon területén olyan nevek vannak, mint a Kheopsz Piramis, a Buddha Kolostor, Buddha Templom, Manu Templom és Siva Templom. Volt-e kapcsolat e helyek és a Grand Kanyon állítólagos egyiptomi felfedezései között?

http://otherworldmystery.com/

Odahívtunk egy állami archeológust a Grand Kanyonba és azt mondta nekünk, hogy a korábbi felfedezők csupán kedvelték az egyiptomi és a hindu neveket, illetve hogy ez a terület azért tiltott terület a hegymászók és más látogatók számára, mert veszélyes barlangjai vannak. Valójában ez az egész terület a maga egyiptomi és hindu helységneveivel a Grand Kanyonban egy tiltott zóna – senkinek sem engedik meg, hogy erre a nagy területre betegye a lábát.  Mi csak arra tudtunk ebből következtetni, hogy ezen a területen helyezkedtek el a barlangok. Furcsa mód még a mai napig is „belépni tilos” területnek minősül minden hegymászó számára és nagy részben a park személyzete számára is.

A Vatikánt régóta azzal vádolják, hogy műtárgyakat és ősi könyveket őriz a hatalmas pincéiben a nélkül, hogy engedélyezné a külvilág számára a hozzáférést. Ezeket a titkos kincseskamrákat – gyakorta vitatható történelmi vagy vallási jellegüknél fogva – állítólag a Katolikus Egyház eltitkolja, mivel csorbát ejthetne az egyház jó hírnevén, illetve talán kétségeket ébreszthetne a hivatalos szövegekkel szemben. Sajnálatos, de elsöprő bizonyíték van arra, hogy valami hasonló történik a Smithsonian Intézetben is.

Jim Marrs írásai nyomán

Fordította: Száraz György

Boldog napot!