Claudio Mutti

A LAISTRYGONOK FÖLDJE

A hyperboreosokról, a távoli északon lakó boldog népről számtalan görög szerző tesz említést: Hérodotos, Pindaros, Aischylos, szicíliai Diodóros, Lykianos. Őket említi a Dionysoshoz írt homérosi himnusz is (lásd: 29. rész); de a hyperboreos téma visszhangját jeleníti meg véleményünk szerint maga az Odysseia is, a tizedik énekben, ahol Homéros néhány, a laistrygonok világát illető páratlan útbaigazítással lát el bennünket.

Valóban, Laistrygonia Télepylos városában – mondja Homéros – „a pásztor a pásztort szólva köszönti, mikor beterel, s felel az kiterelve. Ott, aki 'éber' (aupnos), kettős bért is könnyen elérne, ökröt is őrizhetne s ezüst juhnyájat is egynap: mert egymáshoz a nap meg az éj ösvénye közel van” (lásd: 82-86. rész). Más szavakkal, az a pásztor, aki folyamatosan ébren tudna lenni, két turnusban is tudna munkálkodni, hiszen a laistrygonok földjén a nappali fény majdhogynem huszonnégy óráig tart. (A Nappal és az éj ösvénye elképzelése itteni értelmének megvilágítása érdekében vesd össze Hésiodos Theog., 746. rész, elszórtan.)

A Homéros által leírt jelenség megfelel annak, ami a távoli északon történik; még azt sem lenne túlzás kijelenti, hogy a szóban forgó részletben idézett Lamos elnevezés különösen emlékeztet Lamøy, az egyik Norvégia északi partjaival szomszédos sziget nevére. Mindarról, ami a föld északi övezetében történik, a görögök már a mykénéi korban tudomást szerezhettek, amikor is a balti kereskedőktől borostyánt importáltak. De nem kizárt az sem, hogy az Odysseia tizedik éneke az indoeurópai népek északi sarkvidéken lévő eredeti lakhelyére vonatkozó részt őrizhetett meg, mint ahogy a vedikus himnuszok is hasonló elemeket konzerváltak, miként ezt Bal Gangadhar Tilak The Artic Home in the Vedas cím munkájában bemutatta.

Végül, nem szabad figyelmen kívül hagyni azt a tényt sem, hogy „Télepylos Laistrygonia” leginkább 'Távoli kapujú Laistrygoniá'-t jelenthet, amely esetben egy, a „végső Tule”-val rokon kifejezést kapunk.

A MENNYEI FÖLD

A hyperboreos Paradicsom és a poláris eredet legrégebbi tradicionális formákban előforduló témái a legutóbbi tradicionális formákban szintén határozottan megjelennek, így például az iszlámban, amely Hùrqalyá 'mennyei földjé'-t a távoli északra helyezi. Ez a siíta shayhí és ishráqí iskolák által a jelen korban kifejtett tanítás az „átváltoztatott Föld” mazdeus témáját eleveníti fel: mint ahogy Yaqút földrajztudós azt állította, hogy a Qáfot, 'minden hegy anyját', ahonnét Alláh-hoz poláris út indul, valamikor Alborznak hívták. Henry Corbin a maga részéről figyelmeztetett arra, hogy az Avicenna kozmológiájában említett Keletet „poláris dimenzióban" kellene keresni, nem pedig a térképeink jelezte keleten. „E Kelet ugyanis – magyarázza Corbin – az égi pólus, minden elképzelhető irányulás »centruma«. A kozmikus észak, a »Fény földje« irányában keresendő” (H. Corbin, Corps spirituel et Terre céleste, Paris 1979). Az Egyetemes Ember könyve (Kitáb al-insán al-kámil) cím mvében Abd al-Karím al Jílí (1365-1403) egy olyan helyről szól, ami a Qur'án VII. súrájának 44-46. sorában Al-A'ráf („a magaslatok”) néven szerepel és az LIV. szúra 55. sorában „egy hatalmas uralkodó közelében az igazság székhelye”-ként van említetve. Az, aki itt lakik „éber”, „virrasztó” (az arabban Yaqzán, a homérosi aupnos megfelelője); másfelől, Yùh a Sayyidná Al-Khidr uralma alatt álló szomszédos ország az éjféli Nap földje, ahol az esti rituális ima (salát al-magreb) kötelezettségét nem kell teljesíteni, mert ott a napfelkelte megelőzi a hajnalt.

HETEDHÉT ORSZÁGON TÚL…

„Hol volt, hol nem volt, hetedhét országon túl, az üveghegyen is túl, az óperenciás tengeren is túl, volt egyszer…” A „hetedhétország” vagy „hétvilág” [magyarul a szövegben – A ford.] motívumában a magyar folklór az Eurázsiai kultúrákban gazdagon elterjedt tradicionális tanítás egyik elemének maradványát őrizte meg. A magyar ha-gyomány „hetedhét ország” vagy „hétvilág” motívuma csakugyan felbukkan a hindu Puránákban található szakrális geográfiában is, ami hét dvípasról, hét egymás után felemelkedő kontinentális 'szigetről' beszél. De a „hét föld” motívuma jelen van a tradicionális iráni földrajzban is, ami a Föld hét tényleges övezetét jelentő hét keshvart (az Avesztákban karshvar), hét 'klímá'-t különböztet meg. Az emberek számára jelenleg észlelhető földi teret képviselő központi keshvar maga, Al-Bírúnínál például a következő hét területre oszlik: 1) India, 2) Arábia és Abesszínia, 3) Szíria és Egyiptom, 4) Irán, 5) Bizánc és a szláv világ, 6) Turkesztán, 7) Kína és Tibet. A „hét föld” az iszlám ezotériában a földi létezés hét különböző kategóriáját (tabaqát) képviseli: mindegyiket egy Pólus (Qutb) irányítja, a hét Pólus pedig a Legfelső Pólusnak (al-Qunt al-Gaws) van alárendelve. Az Iszlám hét Pólusa (India hét rsi-je, az antik görögök hét bölcse stb.) összefüggésben áll a középkori krónikák említette hétmagyarral (hetu-moger), az Árpád vezette ugor törzsek hét vezérével.

A „hetedhét országon” és „hétvilágon” túli mesehősök között találjuk Erős Jánost, Erős Jancsit is. Ebben az alakban a mitikus „isteni gyermekek” egész sorának mesei visszatükröződését láthatjuk viszont, amelyekhez – miként arra Kerényi Károly is rámutat – a Kalevala Kullervoja és a vogul mitológia Mir-susne-humja is kapcsolódik. Néhány meseváltozat szerint János – csakúgy mint Parsifal – egy özvegy fia; mások szerint nincs se apja, se anyja: akárcsak Melkisédeknek (Zsid. 7,3), akit egyesek Sayyidnã Al-Khidrrel azonosítanak. Ugyanakkor az „isteni gyermek” alakja céloz az archéra is; ezzel az archéval pedig gyakorta hyperboreos és „poláris” vonatkozások járnak együtt.

Az egyik meseforma szerint Erős János egy medvét szelídít meg, amivel az erdőben találkozik össze; más változatok a rendkívüli fizikai erej gyermekről úgy beszélnek, mint akinek medve volt az apja. Ismert, hogy a medve az egyik lehetséges szimbolikus értelmezés szerint északkal áll összefüggésben: erre emlékeztet a Nagy Medve csillagkép, de az északot jelölő földrajzi és csillagászati terminológia is, ami a különböző nyelvekben egyaránt a görög archtos ('medve') szóból ered. A hindu hagyomány szerint az északi „medve földje” eredeti állapotában azonban 'a vadkan földje' volt: Váráhí, mivel Visnu harmadik „alászállását" a jelenlegi emberi világcikluson belül vadkan (varáha) szimbolizálta. Az elnevezésnek ez a megváltozása – fejti ki René Guénon – a harcosi–lovagi kaszt papi kaszt elleni lázadásának a következménye, amely lázadásnak Visnu hatodik avatárája, Parasu-Ráma ('Csatabárdos Ráma') vetett véget.

Nos, ha Erős János szerepe a medve legyőzésére korlátozódna, helyzete Parasu-Rámáéval lenne azonos, és a magyar mesehős az avatãra alakjának folklorisztikus visszfénye lenne. Ekkor, finnugor vonatkozások közt maradva, János Mir-susne-hum-mal is azonosulna, aki üldözi és legyőzi a medvét. János azonban a medvéket és a vadkanokat egyesíti maga körül, ékesen bizonyítva, hogy „a vadkan és a medve mint két szimbólum nem mindig oppozícióban és egymás ellenfeleként jelenik meg, hanem bizonyos esetekben képviselhetik a szellemi tekintélyt és az időbeli hatalmat (vagyis a druidák és a lovagok kasztját) a maguk normális és harmonikus kapcsolatában is” (R. Guénon: A vadkan és medve). Amennyiben tehát e szimbólumok találkozása e mesében nem véletlen, ez egy régmúlt korra utal, amikor is a két funkció között még tökéletes harmónia volt.

Végül egy megjegyzés a főhős nevével kapcsolatban. Dacia hyperboreáról írt tanulmányában Geticus (Vasile Lovinescu) a Ion nevet – amely a román folklórban a 'Világkirály'-t jelöli – az aranykorban Latiumon uralkodó isten, Janus nevéhez társította. Ugyanakkor a latin Janus, jóllehet minden nyelvi és etimológiai kapcsolat nélkül, meglepően egybecseng a magyar Jánossal; és a két név közötti fonetikus analógiához ráadásul egy, a két alak közötti lényegi analógia is társul, mivel a kétarcú Janus éppúgy, ahogy a medvék és a vadkanok felett uralkodó János, a kettősségben még szét nem vált primordiális egységet fejezi ki.

Fordította: Árya Mantra Munkacsoport