Római Kelemen a hagyományok szerint első püspöke (pápa) volt a keresztény Egyháznak, i.u. 100 körül tevékenykedett Rómában. A korakeresztény vallásirodalom számos nevében hamisított művet ismer, 
azonban a Korintosziakhoz írt levelét hitelesnek fogadja el a tudományos
világ.(Ezt az egyet.)

Mielött rátérnék a levél ismertetésére, néhány szóban megemlíteném azt a
bizonytalanságot, mely a korai atyák történelmi személyazonosságát, időbeli
pontos létezésüket, nekik tulajdonított cselekedeteket, írásokat: egymásnak
ellentmondóan körbevesz. Ezt a történelmi kuszaságot hűen fémjelzi az a homály, mely Kelemen életét, munkásságát befedi. Utána élt ortodox atyák keserves vergődését, - a mindenáron akaró bizonyítást – láthatjuk 
határozatlan közléseikben, melyek összehangolását nem tartották fontosnak.
Minek is? Mikor megszokták, mindent amit írnak; szentigaz, szentséges és mennyei ihletésű. Kelemennél 60 évvel később élt Irenaeus írja: Kelemen Szent Péter után a harmadik püspök (pápa) volt. u. 200 körül alkotott Tertullianus, aki úgy tudta, Kelement maga Szent Péter nevezte ki utodjáúl, tehát Kelemen személyesen ismerte azt a Pétert, akire Jézus az egyházát építette. Szent Jeromos, (342-420) megbízható forrásokból adta tovább: Kelemen a negyedik pápa volt Péter után. Hippolütosz és Szent Ágoston 
második püspüknek mondták Péter után. Ahogy telt-múlt az idő, úgy születtek egyre merészebb elképzelések Szent Kelemen személyét illetöleg. Origenész atya (185-254) azonosította személyét, Pál apostol Fillippiekhez írt levelében szereplő Kelemennel, miáltal 50 évvel korábra helyezte, (megfiatalította) az ókeresztény püspököt. Egy IV. századból származó félhivatalos keresztény biográfia, Domitianus császár unokaöccsével, Flavius Titus Clemenszel azonosítja Szent Kelement, mely bizony mosolyra készteti a mai történészeket.

Magát a levelet sem biztos, hogy Kelemen írta, a végén vagy az elején semmi név nem szerepel ami a szerzőre utalna. Nem segíti bizonytalan helyzetünket az a tény sem, hogy a levél legrégebbi másolata az 5. századi Codex Alexandriusban található, és az első történelmi feljegyzés a műről IV. századi, és az is Euszébiosztól származik.
Kelemen után élt egyházi szerzők már szégyelték a zsidókat, nem tartották ildomosnak szentjeik zsidó származását és így pogányosították Kelemen faji hovatartozását. Pedig, ha jobban belemelegedtek volna a hosszúlélegzetű írásba, láthatták volna; Kelemen jól ismerte a jeruzsálemi szertartásrendet és az ószövetségi írásokban is túlságosan otthonosan mozgott ahhoz, hogy pogánykeresztényként lehessen elkönyvelni. A hosszú 
mű felolvasása bizony, jól megnyújthatta a korintoszi hívők istentiszteletét, mert több mint 60 fejezetnek legalább 500 bekezdése van. A levél békítő, egyeztető szellemben íródott, példázatokkal, ószövetségi exegézist (szövegmagyarázat) segítségűl híva igyekezetéhez. A viszályt előidéző hittani vagy gyakorlati okokat a szövegből nem lehet kikövetkeztetni. 
Természetes bőven előfordult megnemértés, széthúzás, - már abban az időben is - mert a dogmanélküli őskeresztény csoportulások 'százféleképp' értelmezték, élték meg Józsua misztériumát. Kelemen, az őszerinte, általa helyesnek vélt tanítások magyarázata keretében próbál egységre ösztökölni. („Legyen béke és megértés köztetek, amiért mi imádkozunk.“ 65. f.) 
A cél érdekében hosszasan, bőlére eresztve taglálja a sok ószövetségi zsidó történetet, azok szereplőit példának felhozva; Káin-Ábel, Jákob-Ézsau, Mózes, Áron, Miriam, Saul-Dávid, stb. senkit ki nem hagyva érvei megerősítésében.

Természetesen Jézust is említi; 'Krisztus vérét, ami elmosta a világ büneit és így mi kegyelemben részesűlhetünk.' „A Szentlélek, Úr Jézus Krisztuson keresztűl tanította a pogányokat." - "Az Úr Jézus Krisztuson keresztűl a béke megértés, jócselekedetek gyakorlásában menedéket találunk, amiben megleljük az ő kegyelmét." Nem tudom, hány ebben a szellemben írt részt érdemes felsorólnom ahhoz, hogy reális betekintést nyerjen az olvasó abban a vallási háttérben, melyben Kelemen Jézusa szerepel. 
Józsua (megváltó-üdvözítő) képzete erősen megtalálható volt, föleg a zsidó szórványokban, ám ebből a képzetből hiányzik az újtestamentumi tanítás, Jézus földi életének teológiáját meghatározó eseménysorozat. Éliás, Ésaiás, Ezékiel, mind Krisztus eljövetelét hírdették, ami beteljesedett – Kelemen szerint - csak, arról nem tud semmi kézzelfoghatót mondani. Mikor is történt, hol is történt, kik voltak a tanítványai és azok mit is tanítottak.
Hát lehetséges az, hogy a keresztény egyház feje ne ismerje a szinoptikus evangéliumok tanításait és mikor levelét írja a viszálykodó Korintosziaknak, ne abból példázódjon, ne annak sugallott szent szövegére támaszkodjon igyekezetében? Mert bizony, mikor az ószövetségi könyvekben nem talál elég forrást, akkor apokrif és pogány iratokat is felhasznál, - mindent – csak az Újszövetség írásait nem!

A feltámadás leírásában a Phoenix madár ízig-vérig misztikus-pogány legenda szimbolumát használja magyarázatához, mert annyira nincs más tradicíó melyhez igazodni tudna. Jézus szenvedésével kapcsolatos példázódást (16. fejezet) nem szemtanú tanítványok testamentuma által formálja, hanem Ésaiás, 53 fejezetében található passzusokat ismétli, mert nincs másból merítenie. 
Talán a sok hiány potlására adja Jézus szájába az idézetet: „Jöjjetek fiaim, hallgassatok rám, megtanítalak titeket az Úr félelmére!" (22. fejezet) Ezt a verssort azonban a Zsoltárok Könyve 34:12-ben találta Kelemen, nem Jézus Logiákból lett kimásolva. 
Ékesszóló hirdetője kora Józsua kultuszának, de ez a Jézus nem azonos a kb. 50 évvel később, ortodox atyák Jézusával. Jézus Krisztus, Kelemennél mitikus, nincs helyhez, történelmi személyekhez kötve, a 36. fejezetben, „Jézus Krisztus áldásosságunk főpapja, gyengék, gyarlók védelmezője, bajnoka.“ ... 38 f.: „Akiben beteljesedik testünk megmentése.“ 
A 12. f.: „'Nun' (hal) Fia Józsua“ misztikus kifejezést használja, diszítő névvel látja el Jézust, és hiába a másik Józsuáról beszél, mégis a kifejezést Jézussal kapcsolja össze. A szövegben tehát a 'másik' Józsuáról van szó, de amint arra korábban rámutattam a két mitológiai hős valójában egy: az egyik a másiktól kapta a nevét, és a 'hal-fia' díszítő jelzőt is. Kelemen szóhasználatában a lényeg talán abban rejlik, hogy magával Józsuával, a 'hal-fiával' példázódik, mert abban az időben még nincs József-fia, csak a kozmikus megváltó létezik, aki a zodiákus hal-korszak eljövetelének megtestesítője. Józsua a titkok őrzője, a törvénykező, aki új szövetséget köt népének. Aki kivezeti népét a sivatag pusztaságából, ami alatt természetesen az ember belső terméketlen, sivár lelkivilágát kell érteni, mint ahogyan Józsua is átvitt értelmű mitikus-kozmikus segítő az ember megigazulásában. Józsua szimbólumkörében az egyiknek 12 törzse van a másiknak 12 tanítványa, de mindkettő a 'hal-fia'. (1)

A 'tan'-fejlődés kezdetleges formáját látjuk abban is, a Didakhével egyező kifejezésben: „Isten szolgája“(59. fejezet) - melynek Jézusa még nem teljesen egyenlő az Atyával.

A zsidókat a 8. fejezetben felszólítja bűneik megbánására, mely „bűn vére vörösebb mint a skarlát és feketébb, mint a zsákvászon csuhája.“ (Utalva itt a farizeusok fekete lepleire.) Ezekből a sorokból nem lehet kiolvasni, hogy a zsidókat Jézus megölésével vádolná, felelőségre vonná bármiért is, azért amit Jézussal műveltek. Nem kellett sokáig várni, míg a hittanok átmagyarázásával a zsidókra lett minden kenve, mikor is a vádat a fejükre mosták, hogy Jézus megölésével betetőzték bűneiket. Az 55. fejezetben királyokról, hatalmasokról beszél, aminél nem is lehetett volna jobb alkalma, megemlíteni a gyűlőlt Heródest és a 'gonosz' Kajafást. Mégsem teszi! Néhány sorral lejebb asszonyokról ír „akik sok mindent cselekedtek." Itt kötelessége lett volna Szűz Máriát (és talán Mária Magdolnát) felhozni, páratlan szerepepeltetésük dicsfényével erős bizonyságot adni címzettjeinek. Helyette az 'áldott' Judit, és Eszter szerepel, aki, „tökéletes volt hitében.“

A szerzeménynek van egy része, amiben a konzervatív bibliamagyarázók elvitathatatlan bizonyságot látnak arra, hogy Kelemen ismerte az újszövetségi evangéliumokat: „Jézus mondá ezeket; Mutass könyörületet, hogy te is kegyelemben részesűlj, ... bocsás meg, hogy neked is megbocsátassék, ... amilyen helyesen cselekszel másokkal, mások is 
aszerint cselekszenek véled, ... ahogy itélsz, téged is úgy itéltetnek, ... a jósághoz való ragaszkodást, szeretetben kapod vissza, ... amilyen mértékkel mérsz, olyan mértékkel leszel te is megméretve." Ezen Jézusnak tulajdonított mondások megfelelője megtalálható Máté, Lukács evangéliumaiban, - igaz nem így egy tömben összesürítve – ám ebböl arra 
következtetni, hogy a szerző azokat az újtestamentumi evangéliumokból ismerte, nem más, mint a vallástudomány kiforgatása. Mint említettem azt volt, már az új időszámitásunk 'kezdetének-kezdete' körül léteztek Jézusnak tulajdonított Logia (mondás) gyüjtemények, mely kéziratok gazdag szellemi anyagot biztosítottak más ókeresztény szerzemények megírásához. Kelemen is ezeket használta forrásként, és az újtestamentumi bölcseletek szintén ezen régibb írások ismétlései.

További történelmi bizonyságokat is kiolvasnak egyesek a levélből, miszerint Kelemen ismerte Pétert és Pált. Az 5. fejezetben említi először Péter és Pál apostolt. Példa történetként hozza fel a valóban megtörténhetett eseményt, miszerint irigység és féltékenység rendítette meg az Egyház (két) oszlopát. Azonban minden gyarló nézeteltérés ellenére, mindketten megbékélt vallási türelem áhitatában teljesítették be küldetésüket. A 47. fejezetben így ír: „Vedd kezedbe az áldott apostol episztoláját ... mit is ír az elején? ... Az igazságot. ... Lelkiekben figyelmeztetett benneteket, személye és Kefás valamint Apollos között felmerűlt törésekről, megnemértésekről ... okító példát mutatva néktek. ... De, a köztük lévő szakadások, kevesebb bűnt hoztak fejetekre, mint a köztetek meglévő viszály ..." Kelemen-levél írója kétségtelen, ismerte Pál leveleit, és onnét (I. Kor. 1:12, 3:4, 3:22, Gal. 2:11) tud a pártoskodásokról, de a fent emített sorokból személyes ismeretséget kiolvasni: abszúrd. Kefás, kit Pál apostol többször említ leveleiben nem azonos az újszövetségi Péterrel, Jézus legidősebb tanítványával.
(Bővebben lásd, 'Jézus Misztériuma' – ötödik fejezet.)

Kelemen levele, Szövetség-közi vallásirodalmi munka; az Ószövetség széleskörű ismerete mellett teljesen hiányzik belöle az Újszövetség ismerete. A mű, gnosztikuskereszténynek mondható, - nem csak azért mert olyanokat olvashatunk benne, 40. f.: „isteni gnózis mélysége“ – hanem azért is, mert Krisztusa nem történelmi, nics egy adott korhoz, helyhez kötve és a szerző meg sem próbálja valós történeti események sorában bemutatni Józsuája üdvösséges üzenetét.
A levél tartalma bizonyíték; több mint két generációval Jézus álítólagos halála után, még mindig nincs történelmi, valódi, emberi formában is élt Krisztus: csak spirituális. Ettől függetlenül a Messiás-üdvözítő Józsua kultusza azonban virágzott; dogmáktól, megmerevedett tételektől mentesen, hogy megváltásával a zsidóknak is felajánlkoztassék az örök élet lehetősége.

(1) 

További kiegészítő magyarázatok Józsua személyével kapcsolatban:

Stephan A. Hoeller, 'Jung and the Lost Gospels' c. könyvében végigköveti az Ótestamentum Józsuája nyomait a Holt-tegeri Tekercsek és a Nag Hammadi-i dokumentumokban; levezeti, miként válik, változik át az egyik a másikká. John O'Keefe, ' Sanctioned Vision' c. könyvéből Órigenész Józsua könyvéhez írt homíliából idézi a legjobb idevágó megfogalmazást: „Józsua könyve nem annyira Nun fia Józsua cselekedeteit hivatott kifejezni, hanem Jézus misztériumának képletes leírását mutatja be.” (Ne felejtsük, Jézus apja késöbb mindig József, vagy az Isten és nem Nun.) 

Godfrey Higgins, 'Anacalypsis' című könyvében felhívja figyelmünket a mitológiai Józsua egyiptomi gyökereire, mégpedig Horuszra, aki sajátmaga is azonos Józsuával és testvére, aki segítője is szintén 'Shu', vagy Shu-si-Ra, a 'kiegészítő', Ra isten (magyarosan 'Ré') fia. Shu másik díszítő jelzője a 'mennyek megtartója'.

Albert Churchward, 'The Origin and Evolution of Religion' című könyvében írja Shu-ról: „segítője a Nap-isten formában megjelent Hórusznak, a nagy csatában amit Apap a sötétség urával vív meg. Ezt a mitológiai mozzanatot később a zsidók beolvasztották és lett belőle: Józsua, aki megsegíti az Urat harcában.”

De visszatérve Higginshez, aki könyvében később azt írja, hogy Kánaánban Józsua neve Baál-Jehoshua volt, ami 'Megszabadítás Urát' jelentette és közli továbbá, hogy a Palesztinában lévő Kármel-Hegyén található keresztény templom egy korábbi Baál-Jeshouah templomra épült rá.

A II. század vége felé buzgólkodó ortodox atya, Tertullianus szintén tisztában van a két Józsua között fennálló kapcsolattal, még akkor is, ha nem fogalmaz világos tisztasággal.

„ … Annak a báránynak, kinek eljövetelét Mózes előre kinyilatkoztatta, már eleve szenvedés volt a rendeltetése. Ugyanúgy, mint a később beteljesült misztériumban a 'Hal Fia, Józsua' volt a neve. - … és az Ő eljövetele-korától kezdve nem angyalnak, vagy nem Osheának hivatott, hanem Józsuának.” (Válasz a zsidóknak, IX. fej.)