Bibliában a Lukács evangéliumának 24:4-5-ig terjedő verseiben elmondásra kerül, amint az asszonyok a harmadik napon Jézus sírjához mentek, de nem találták a holttestét. Ehelyett két férfialakot láttak, akik jelentőségteljesen kérdezték az asszonyoktól: "Mit keresitek az élőt a halottaknál?"

Szintén Lukács számol be arról -- a 24. fejezet 39. versében , hogy Jézus, keresztre feszítése után valamivel, meglepetésszerűen megjelent a tanítványainál, akik megijedtek tőle, mert szellemnek vélték.

Jézus azonban így szólt hozzájuk: "Tapintsatok meg engem és lássátok, hogy egy szellemnek nincs húsa és lábai, amint ahogy látjátok, nekem van."
Azután evett velük sült halat és lépesmézet.
Ez a leírás túlságosan életszerű ahhoz, hogy mellőzük.
Sőt, nem is szükséges hinni a csodákban ahhoz, hogy értelmezni tudjuk, miként lehetséges az, hogy Jézus "feltámadt". Kasmir történészének, Dr. Hassnainnak van erre egy meglepően egyszerű magyarázata: Jézus túlélte a keresztre feszítést, és fel lett ápolva. Majd Perzsián keresztül elmenekült Kasmírba, az ott élő hun-magyar testvérei közé, és ott is halt meg kb. 115 évesen. Dr. Hassnain kutatásai szerint ez már Jézus második útja volt Kasmírba. Magasan a Himalájában, a Hemis Gumpa buddhista kolostorban, amely két napi út távolságra van Srinagartól, talált Hassnain egy 1500 éves tibeti írástekercset, amelyben részletesen le van írva Jézus első utazása Tibetbe.
(Vajon ezt a tekercset tanulmányozta újkori géniuszunk, Kőrösi Csoma Sándor is Tibetben?) Az orosz Nikolasz Novotics is lefordíttatta a lámával a tekercsen lévő szöveget.
Amint Novotics azt közreadta könyvében, a tekercsen ez áll: Jézus 13 évesen elszökött a családi háztól, és Jeruzsálemben egy karavánhoz csatlakozott, amely Perzsiába és Indiába vonult. Indiában -- szól a szöveg
-- Jézus egy kolostorban tanulta a gyógyfüvek használatát, az orvoslást, elmélyedt a matematikában, de ellentétbe került a hindu vallással.
A hindu papokkal viszont élesen szembeszegült az újraszületés elméletével kapcsolatban. Közel egy évtizeden át vándorolt Indiában, és "a nép szerette őt". -- így a leírás.
A Biblia sem mond ellent ennek a kolostori feljegyzésnek, mivel Jézus fiatalkoráról az Újszövetségben egyetlen sor sem olvasható abból a két évtizedből, ami a 12 éves Jézus templomi látogatása és az Ő nyilvános fellépése között van. Ebbe az időbe pontosan beleillik az indiai tanulmányút. Amilyen szegényesen ír a Biblia Jézus fiatalkoráról, olyan színesen és aprólékosan közli azt az időt, amikor Palesztinában vándorolt, prédikált, csodákat tett, és végül a zsidó Szanhedrin által halálra lett ítélve az általa vezetett vallásos alaphangú, szittya népfelszabadító mozgalma miatt. Igaz, hogy beszédei képletesek voltak ("Akinek fülei vannak hallja."), azonban súlyos politikai lényeggel telítve, amiért a hatalmát féltő zsidó vezetés üldözésébe vette.
Két bűnözővel együtt helyzeték Őt ellenfelei vád alá, és feszítették meg Őt kínzó módon. A megfeszítés -- mint kivégzési mód -- rettenetes kínokkal jár, mivel a halál nem hirtelen áll be, hanem csak három, négy nap elteltével, éhség, szomjúság és a természetellenes testtartás következtében fellépő súlyos vérkeringési zavarok miatt. Ha a halálra ítélt még több nap múltán is élt, akkor levették őt a feszületről, és csontjaikat összetörték.
Jézus péntek délben vagy délután lett keresztre feszítve, órákkal a szabat megkezdése előtt, ami alatt a zsidó rítus szerint nem szabad senkinek a keresztfán függeni. A harmadik és a hatodik óra között -- az evangélisták különböző időpontokat jelölnek meg --, Jézus egy halál-szerű ájulásba esett. Egy római katona a lándzsájával az oldalába szúrt, a sebből vér és víz folyt ki. (A víz a gyomornedv és gyomorsav lehetett.) Mivel pedig a szabat közeledett, Jézust pedig halottnak hitték, levették Őt és a két bűnözőt -- akik még maguknál voltak -- a keresztrő l. Miután a két lator csontjait összetörték, Jézus élettelen testét átadták a tanácsuraknak, Arimathiai Jószefnek és Nikodémusznak. Ők mindketten titkos hívei voltak Jézusnak. József már előzőleg megszerezte Pilátustól az engedélyt, hogy Jézust az ő saját sírkamrájába helyezhesse el.
Nikodémus látta, hogy vér és víz folyik ki Jézus szúrt sebéből, s miután egy halott testből aligha jön ki vér, ő határozottan következtetett, hogy Jézusnak még élnie kell. Hogy az őröket meghagyja abban a tévhitben, hogy Jézus halott, gyorsan elhelyeztette Őt a sírkamrában. Ott a megkínzott Jézus sebeit kenőcsökkel, gyógyfüvekkel orvosolta, és élesztgette Őt.
Azután Arimathiai Józseffel együtt visszavonultak, és remélték, hogy hamarosan eszméletre fog térni. Ezután József, Nikodémus és az esszén szerzetesek készítettek egy értelmes tervet. Úgy gondolták, hogy legalább két nap múlva Jézus már szállítható állapotban lesz, akkor már ki lehet Ő t hozni a sírkamrából, és szökéshez készíteni külföldre, ahol az ismételt üldözés elől biztonságban lenne.
Miután Júdás árulása megmutatta, hogy még a tanítványokban sem lehet bízni, nem avatták őket be a tervbe, hanem később nekik és a csodákban hívő népnek azt mondták, hogy Jézus "feltámadt". Egy üres sírkamra erre a legjobb bizonyíték...
Hajnali szürkületben, a keresztre feszítés harmadik napján, Jézus tanítványai, az esszéniek kivitelezték a tervet. Az őröket előzőleg már megvesztegették. Amint Jézus anyja Mária és Mária Magdolna percekkel a mentési akció után megjelentek a sírnál, hogy ott imádkozzanak, ott már csak két fehérbe öltözött férfit láttak -- az esszéneket szerzetesi öltözetben --, akik közölték velük, hogy Jézus él.
Dr. Hassnain is hiszi, hogy hála az ápolásnak, Jézus  rövidesen annyira felépült, hogy menekülését megkezdhette. Még egyszer meglepetés szerűen találkozott a tanítványaival, akik azt hitték, hogy szellemet látnak, majd a ködbe borult Olajfák hegyén Jézus elbúcsúzott tőlük, megfordult, és a ködben eltávozott. A tanítványok pedig azt hitték, hogy a "Mennybe ment."
A Jeruzsálemben keringő hírekből -- miszerint a megfeszített elhagyta sírját és feltámadt -- a rómaiak feltételezték a valóságot, hogy Jézus él.
Pilátus annyit ír, hogy neki a papok jelentették, hogy a testet a tanítványok ellopták, és azt híresztelik, hogy feltámadt a halálból.
Saulnak (a késobbi Pál apostolnak) kellett volna a menekülő Jézust elfognia. (Saul kegyetlen üldözője volt Jézus követőinek, az ő nevéhez fűződik István vértanú megkövezése is.) Jézus tudomást szerzett arról, hogy Saul őt eszeveszetten követi, ezért Damaszkuszban bevárta őt. Eléje lépett, és beszélgetni kezdett vele. Sault annyira lenyűgözte és magával ragadta Jézus kisugárzása és meggyőző ereje, hogy ott
helyben a követője lett, így tehát Jézus útja szabaddá vált. Ez tehát a híres "Pálfordulás."
Hogy Kasmírban kikhez ment Jézus? Azokhoz a magyar fajú rokonaihoz, akiket még az asszírok és babiloniak hurcoltak el, s akik Afganisztánban és Kasmírban találtak új otthont. Hogy e népcsoport hun-magyar népcsoport, arról árulkodnak neveik, amelyek között nagyon gyakoriak a következő családnevek: Jó, Baki, Bardóc, Bátori, Bihari, Barta, Baróti, Bodó, Cakó, Csicsó, Csák, Daruvári, Garai, Gál, Hajni, Jákó, Kolta, Karádi, Kuti, Mádi, Makai, Nádai, Réti, Soós, Seréndi, Sebok, Tar, Timár, Varga, Váradi, Vasadi, írásuk pedig a rovásírás volt. Földrajzi helységneveik és folyóneveik is magukért beszélnek, mint a Haboka, Silas, Sajók, Bikk, Mátra, Bakal, Lapos és Jákó.
A hunza férfiak bő gatyája és a hunza lányok piros csizmája, ingnek nevezett mellénykéje, pártája, lenginek nevezett szoknyája, kapcinak nevezett könnyű cipellője, mi lehet más, mint magyar viselet? Ezek mind hunok voltak, és Cholnoky Jenő professzor szerint, aki ott huzamosabb ideig élt és tanulmányt készített, még ma is hunok. Azért menekült hozzájuk Jézus, mert oda haza ment.
Germanusz Gyula professzornak és feleségének, Hajnóczy Rózsának -- indiai útjukon -- a kadiáni kalifa is azt mondta, hogy igen, Jézus a keresztre feszítés ájulásából felocsúdva, hosszú vándorlás után eljutott Srinagarba, és itt talált örök nyugvásra is.
Egy 1417-ben írt perzsa történelmi mű, a Rausa Tussafa is ezt támasztja alá, mondván, hogy Jézus a megfeszítés után elhagyta Palesztinát, Tamás és Mária kíséretében. (Ez a Mária nem Jézus anyja volt, hanem Tamás felesége.) A Rausa Tussafa arról is említést tesz, hogy Mária az út során Ravalpindiben meghalt -- nem tudni mi módon --, és ezután Tamás és Jézus útja elvált egymástól. Dr. Hassnain fel is kutatta Ravalpindi környékét, és valóban rátalált a sírra, melyet a ma ott lakó mohamedánok kegyelettel gondoznak, és "Mari de Astahn" sírjának neveznek.
A Bombay-i Egyetem Keleti Tudományok Intézetének birtokában van egy szanszkrit nyelven írt történelmi munka, a Purána, mely az időszámításunk szerinti 115. évből származik. Ennek a 282. oldalán leírás található a kasmíri király és Jézus találkozásáról. A király megkérdezte Jézust, hogy mi járatban van. Jézus azt  válaszolta, hogy azért jött, hogy a vallást megtisztítsa.
A király érdeklődött, hogy mi az Ő vallása? Jézus azt felelte, hogy az Ő vallása a szeretet, az igazság és a szívek tisztasága.
A kasmíriak legendáiban még él a próféta, a tanító, akiről a népemlékezet még ma is regéli, hogy nős volt, pásztorbottal a kezében vándorolt Kasmírban, a követőit az Ő "juhainak" nevezte, és előtte királyok meghajoltak.

Jézus nevét még ma is két falu viseli:
Ismuquam (Jézus pihenőhelye) és Pahalquam (a Pásztor városa).

A kasmíri bazárokban a kereskedők árulnak egy gyógyszert, egy kenőcsöt, melyet "Jézus ír"-nak neveznek.
Amikor az ötvenes években Jézus indiai útjáról és ottani életéről egy pakisztáni írónak könyve jelent meg, a Bombay-i kardinális letiltatta az árusítását, mert szerinte ez keresztény szemszögből eretnekség.
Amikor a Stern újságírója is megtalálta és áttanulmányozta a Jézus ottlétére utaló adatokat, kérte Gracias Valerian kardinális hozzájárulását a bizonyítékok leközléséhez. Az egyházi ember rémülten utasította el a kérést, mondván:
"Az Istenért, ne írjon erről semmit!"
S mi kérdezzük: miért ne írjunk mindarról, ami igaz, s  ami történelmünk, hitünk meghatározó része? Tegyük fel magunknak a kérdést: mi fontosabb számunkra, a világ elvárásának megfelelni, avagy az igazságot megtalálni? A választ mindenki maga döntse el.

Rev. Dr.Mihály Ferenc kutatásai alapján összeállította
Szakállas Katalin