Júdás evangéliuma: a Nagy Gnosztikus KödösítésGyöngyösi Csillautolsó frissítés: 16:10 GMT +2, 2006. május 5.

Vagy a Júdás evangéliuma hiteles, és akkor az #i#Újszövetség#/i# teljes egészében kitaláció, vagy a benne leírt Jézus-képpel van baj. Apokrif szöveg #b#mikroszkóp alatt.#/b#

 

Egy elfeledett evangélium papirusz-kéziratának néhány oldalát állították ki néhány napra április elején Washingtonban. A hír valószínűleg azért okoz nagy izgalmat, mert a sztorira ráerősít Dan Brown misztikus krimije, a Da Vinci-kód világsikere. A krimi összeesküvés-elmélete szerint a keresztény egyház olyan iratokat rejteget, melyek úgymond a hit alapjait rengetnék meg. 

A Júdás evangéliuma megtalálásáról a National Geographic mutatott be exkluzív dokumentumfilmet. De nézzük az szöveget magát – miért is ennyire izgalmas? 

AZ EVANGÉLIUM 

Az angol fordítás mindössze hat oldal, a szöveg sok helyen töredékes, nem érthető (ami a néhol kis darabkákra szétesett kéziratot nézve nem csoda; a fordítás letölthető a Geographic oldaláról, Rodolphe Kasser, Marvin Meyer és Gregor Wurst 
munkája). Két nagy egységből áll: az első rész Jézus beszélgetése a tanítványokkal, a második rész Jézus és Júdás párbeszéde. 

A kéziratrólAz irat – keletkezése Kr. u. után 220 és 340 közé tehető – kopt nyelven íródott, és 1970-ben Egyiptomban, El Minya mellett egy barlangban találtak rá. Azóta sok kézen megfordult, a szöveg teljes feltárása azonban csak mostanában fejeződött be. Valószínűleg az eredeti szöveg ögörögül (kérdés, hogy a klasszikus, vagy a koiné (köznyelv) görögül) íródott, amit aztán később fordítottak koptra. 
A második rész végén mondja Jézus Júdásnak, hogy „te fogod feláldozni az embert, aki beborít engem”. A kezdeti bevezetőn és a szöveg végén kívül nincs olyan utalás, amely kapcsolatba hozható lenne a kanonikus evangéliumokkal. A legérdekesebb a történetben a tanítványok látomása a templomról. 

„A tanítványok [azt mondták: „Láttuk] a nagy [házat, nagy] oltárral [benne és] tizenkét embert – ők a papok, szeretnénk mondani – és egy nevet; és az emberek tömege várakozik az oltárnál, [amíg] a papok [… és elfogadják] az áldozatot. 

[De] mi vártunk” Jézus így válaszolt: „Hogy néztek ki a papok?” Ők [azt felelték:] „Egyesek […] két hét; [mások] feláldozzák saját gyermekeiket; mások feleségüket imádságban és alázatban egymás iránt; egyesek férfival alszanak; mások [mészárlásba] keverednek; ismét mások bűnök és törvénytelen cselekedetek tömegét követik el. Az oltár előtt álló emberek a te [neved] hívják segítségül, [39], és hiányosságaik minden cselekedetében befejezik az áldozatot. […]” 

>> A bibliai kánon kialakulása 


A SZERZŐ 

Az evangélium szerint a szerző Júdás, a 12. apostol, aki nagycsütörtökön elárulja Jézust. Júdás indítékairól a kanonikus evangéliumok nem beszélnek, illetve ezekben Júdás mellékszereplő, személye nem igazán fontos. Mivel az evangéliumok központi témája Jézus megváltó munkája, a kérdés, hogy Júdás milyen indítékból árulja el Jézust, hittudományi szempontból a megváltás kérdését nem érinti. 



Még akkor sem fog ez a kérdés a keresztény teológiában nagyobb vihart kavarni, ha esetleg teljes mértékben bebizonyosodik, hogy Jézus saját kérésére árulta el őt Júdás. Ezt a témát dolgozza fel Nikosz Kazantzakiszregénye nyomán Martin Scorsese filmje, a Jézus Krisztus utolsó megkísértése is. 

Jézus megváltó munkája, kettős természete (egyszerre isteni és emberi) – amely a keresztény egyházak alaphitvallása –, Júdás indítékai okán nem csorbul. A kereszténység ellenségképét nem Júdás személyében, hanem a farizeusok magatartásában lehet megtalálni. Júdás áruló ugyan, de árulása szükségszerű – ezzel tulajdonképpen része a megváltásnak. 


...ÉS A SZERZŐSÉG KÉRDÉSE 

A kanonikus iratok között is nagyon keveset találni, amelyik bizonyítottan egy szerző munkája. Legtöbb bibliai könyv, különösen azÓszövetség könyvei, de az evangéliumok is, szerkesztői munka eredményei, így szinte egy könyvnél sem lehet egy kimondott szerzőről beszélni, úgy, ahogy ezt a 18-19. században kialakult szerzőképen nevelődve ma értjük. 

Mózes öt könyve, a Tóra szerzőségének kérdése például a bibliai történelem nagy kérdései közé tartozik, hiszen pontosan ennél az iratnál anakronizmus Mózesről mint szerzőről beszélni, aki leírja saját halálát, egy olyan korban, amikor még nem létezett héber írásbeliség. Ezekben az iratokban továbbá olyan hagyományegységek találhatók, amelyek nagy valószínűséggel a királyság korából, tehát későbbről származnak. 

Pál leveleinél valószínűsíthető, hogy közülük többet nem Pál írt, hanem egy Pál szellemében író tanítvány, aki „kegyes szerénységgel” Pált nevezi meg szerzőnek. Az ókorban a szerzőség ilyen értelmezése teljesen bevett szokás volt, ezeket nevezi az irodalomtörténet pszeudo-epigráf iratoknak. 

A fejlécben feltüntetett név legtöbbször a hagyomány forrását jelenti (pl. a János evangéliuma nagy valószínűség szerint a Jánoshoz kapcsolódó tanítványi kör munkája, Ézsaiás könyvében pedig legalább három szerkesztési réteget lehet megkülönböztetni, olyan szerzők munkáját, akik Ézsaiás szellemében alkotnak). Az ókorra ugyanis nem lehet alkalmazni a szerzőség mai felfogását, amely hitelességi kérdéssé teszi azt, hogy kicsoda is a szerző. 



Éppen ezért Júdás evangéliumát Júdásnak tulajdonítani 

lehet ugyan, de az irat nem ettől lesz hiteles vagy hiteltelen, mint ahogy a kanonikus evangéliumok sem ettől váltak hitelessé, hanem a benne levő mondanivalótól – mint ahogyan az összes, szentként kezelt irat. AJúdás evangéliuma azonban nem rendelkezik más hitelesítő eszközzel. A tartalma ugyanis nem indokolja (szemben az evangéliumokkal, ahol megkérdőjeleződött ugyan a szerzőség, de a szövegek önmagukban is megállnak, nem szükséges hozzá az apostolok tekintélye), hogy komolyan vegyük. 

Semmi olyant nem ír, amivel a kereszténység ne találkozott volna története során, teológiai elemzésre nem igazán alkalmas – nincs komoly teológiai mondanivalója, és ha nem rendelkezne 1700 év régiséggel, kalandos történettel, és nem utasította volna el az egyik egyházatya, Iréneusz, és nem lehetne Júdás nevét hozzákapcsolni, a szöveg néhány tudóson kívül senki számára nem lenne érdekes. 

Vagy a Júdás evangéliuma hiteles, és akkor az Újszövetség teljes egészében kitaláció, tisztán a tanítványok szellemi terméke, vagy a Júdás evangéliumában található Jézus-képpel van a baj. A többi apokrif evangélium – amely körül szintén nagy csinnadratta volt felfedezésük idején – legalább veszi magának a fáradtságot, és megpróbál „evangéliumi stílusban” írni Jézusról, tehát felhasznál Jézus tanításából olyan gondolatokat, kifejezéseket, amelyekről tudhatjuk, hogy Jézustól származnak. 

Ebben az esetben azonban a Jézus szájába adott szövegek semmiben nem utalnak Jézusra. Ha a szerző nem írta volna bele a bevezetőben, hogy Jézus kijelentéséről van szó, illetve Júdással beszélget, a szövegben magában semmi nem utalna erre.Irodalmi színvonala – legalábbis, amire az angol fordításból következtetni lehet – még a gyengébb irodalmi alkotásokét sem üti meg. Nincs gondolatmenete, a mondatok összevissza, az írott szöveg logikáját figyelmen kívül hagyva következnek egymás után. Jézus sokszor nem Júdás vagy a tanítványok feltett kérdéseire válaszol, hanem valami teljesen mást, oda nem illőt mond. 

Ha van is igazságtartalma az evangéliumnak, tehát esetleges tényeken alapul, a szerzőnek akkor sem sikerült evangéliumot írni belőle. Nyilvánvaló, hogy evangéliumot írni sem könnyű; Júdás evangéliuma irodalmi szempontból (a szöveg szempontjából) messze elmarad a kanonikus evangéliumok mögött, amelyek sajátos teológiai szempontjaik alapján önmagában megálló, követhető, olvasmányos történetet mondanak el. 

A „hivatalos” egyházzal nyilvánvalóan szemben álló, azt elutasító irat érdekessége inkább abban rejlik, hogy a titokzatosság fátylát borítja rá a szövegre, és titokként mondja el, amit Jézus állítólag csak Júdásnak nyilatkoztatott ki. Kérdés csak az, hogy ha ez a kijelentés ennyire titkos (bár a kijelentés ilyen megközelítése inkább gnosztikus szerzőre vall, mint keresztényre, akiknek Jézus parancsba adja a kijelentés továbbmondását), akkor a szerző miért írta le. 


A JÚDÁS EVANGÉLIUMÁBAN TALÁLHATÓ JÉZUS-KÉP 

A legnagyobb problémát az evangéliummal kapcsolatban a benne ábrázolt Jézus-kép jelenti. Nyilvánvaló, hogy Jézusról rengeteg történet, legenda maradt fent, és már az evangéliumok eltérő Jézus-ábrázolása is azt mutatja, hogy a korabeli kereszténység Jézushoz való viszonya semmiképpen nem volt homogén. Valószínű, hogy a kép sokkal árnyaltabb lehetett, mint ahogy mi azt az evangéliumokból látjuk, hiszen a kanonikus evangéliumok nem törekedtek a teljességre, amikor Jézus életét leírták, sőt Jézus személyes életéről alig-alig lehet benne olvasni. 

Az evangéliumok ugyanis Jézus megváltó munkájára koncentrálnak, minden egyéb szempontot ennek rendelnek alá, ilyenformán nyilvánvaló, hogy a mellékesnek gondolt részletek kimaradtak az evangéliumok végső megszövegezésénél. Az evangéliumok azonban a főbb szempontokban mindenképpen megegyeznek – és éppen ezeknek a főbb szempontoknak mond ellent a Júdás evangéliuma. 

A gnoszticizmus
Perzsa, egyiptomi, platonikus és zsidó gondolatokat egyaránt tartalmazó Kr. u. 1.-3. századi vallási irányzat, amely a tapasztalás révén megszerezhető tudást tekinti elsődlegesnek, szemben a hit által meghatározott ismeretekkel. A megismerés célja a tökéletesség, a világ isteni lényegének megismerése, az isteni lényeg feltárása. A gnosztikus filozófia művelői elsősorban a keresztény teológiát egyesítették az ókori Kelet vallásaival, valamint a neoplatonizmussal és a püthagoreizmussal. A Szentírásban a betű szerinti jelentésnél mélyebb értelmet kerestek. Az irányzatra hatott a zoroasztrizmus, a korabeli zsidó vallásból az apokaliptika, az angyalok tana és az esszénus közösség ideológiája, a sztoikus filozófia, az orfikus eszmék, valamint a logosz-tan (bővebben lásd a Wikipediát).E szerint ugyanis Jézus olyan tanító, aki a tudást elrejti a tanítványok elől, mert nem méltók rá, nem „elég erősek”. A kanonikus evangéliumok szerint éppen a tanítványok azok, akikkel Jézus megosztja a „mennyek országának titkait”. Ez akkora ellentmondás, 


amit nem lehet feloldani. 

A tudás ilyen értelmezése a korabeli gnosztikus tanítókra jellemző; a tudást csak azok birtokolhatják, akik megérdemlik, kiharcolják, méltókká válnak rá. Ezzel szemben Jézuskanonikus tanítása éppen arról szól, hogy közkinccsé teszi Isten országa titkait, és ha nem is mond el mindent a "nagy tömegeknek", hanem sokszor csak a tanítványoknak magyarázza meg a példázatait, nekik viszont kötelességgé teszi, hogy az egész világon hirdessék az evangéliumot. 

A tanítványok köztudomásúlag egyszerű emberek, akik minimális tudással rendelkeznek. Halászok, vámszedők; semmiképpen sem tartoznak koruk értelmiségéhez; Jézus mégis őket állítja szolgálatba, nem pedig azokat, akik sokkal nagyobb tárgyi tudással rendelkeznek. Az Újszövetségben két igazán képzett ember van, Lukács, a görög orvos, ésPál, aki farizeusból lett tanítvány; de közülük egyik sem volt Jézussal az alatt a három év alatt, amíg – az evangéliumok beszámolója szerint – tanított. 

A tudás ilyen értelmezése, mint ahogy a Júdás evangéliumában van, a mostani ismereteink szerint, Jézus számára elképzelhetetlen. Vagy a Júdás evangéliuma, vagy a kanonikus evangéliumok Jézus-képe hamis. 

A kanonikus evangéliumok szerint Jézus a három év alatt, amíg tanított a Földön, legfőbb feladatának a hit személyessé tételét tartotta. Elég, ha csak a közismert imádságra, a „Mi Atyánk” kezdetűre gondolunk. Jézus egyértelmű célja, hogy a mindenki számára elérhetővé, megismerhetővé tegye az Istent. 



Így személyiségével nem fér össze a tudást eltitkolni akaró Jézus-kép. 

A Júdás evangéliumában többször előfordul, hogy Jézus kineveti a tanítványokat; a kanonikus Jézus-figura számára ez elképzelhetetlen. Az a fajta empátia, amely a kanonikus iratok szerint Jézust jellemzi – még akkor sem neveti ki a tanítványait, amikor valami bődületes marhaságot mondanak –, teljesen hiányzik a Júdás evangéliumából. 

Ez a Jézus felsőbbrendű, gúnyos, kioktató hangot használ. Feltehető ugyan az a kérdés, hogy a kanonikus evangéliumokból azért hagyták ki Jézus ilyetén attitűdjét, hogy a tanítványok szerepét megszépítsék. Ez az elmélet azért nem állja meg a helyét, mert a kanonikus evangéliumokban sokszor szerepel olyan történet, amely nem túlságosan hízelegő a tanítványokra nézve: 

Péter tagadása Máté 26:69-75, a Zebedeus-fiak hatalom-éhsége – Mt. 20:20-23, Péter pusztán emberi szempontjai, amit Jézus mindig elutasít– Mt. 16:21-23, Tamás kételkedése – János 20:24-25, Mária hitetlensége –Márk 3:30-35 stb. 

Éppen ezért nem volna logikus, hogy miért pont Jézus ezen megjegyzéseit hagyták volna ki, hiszen ezek nem sokkal terhelőbbek a tanítványokra nézve. 

A kanonikus Jézus igen kevés figyelmet fordít arra, hogy mi volt a halál előtt, illetve mi lesz a halál után: a jézusi szövegek nagy része erre a földi életre, és nem a túlvilágira vonatkozik. 

Etikájában szintén ezen a földön érvényes útmutatókat találunk; központi témája az „itt és most”; éppen ezért a Júdás evangéliumának kozmológiai fejtegetései semmiképpen nem illeszthetők be Jézus tanításába – főleg, hogy Jézus a kanonikus zsidó hagyomány egy részét gondolja tovább, a Júdás evangéliumában található történetek pedig nem illeszthetők a kanonikus zsidó hagyományba. 




A NYELVEZET KÉRDÉSE 

A Júdás evangéliumában Jézus olyan birodalomról beszél, amely senki halandó számára nincs nyitva; akkor meg mi a csudának jött volna a földre, és miért osztja meg a titkot Júdással? További probléma, hogy az evangélium szinte egyáltalán nem használ olyan szófordulatokat, teológiai kifejezéseket, amelyeket Jézus az evangéliumok szövegében. 

Tehát vagy a Júdás evangéliuma hiteles, és akkor az Újszövetség teljes egészében kitaláció, tisztán a tanítványok szellemi terméke, vagy a Júdás evangéliumában található Jézus-képpel van a baj. 

A többi apokrif evangélium – amely körül szintén nagy csinnadratta volt felfedezésük idején – legalább veszi magának a fáradtságot, és megpróbál „evangéliumi stílusban” írni Jézusról, tehát felhasznál Jézus tanításából olyan gondolatokat, kifejezéseket, amelyekről tudhatjuk, hogy Jézustól származnak. 

Ebben az esetben azonban a Jézus szájába adott szövegek semmiben nem utalnak Jézusra. Ha a szerző nem írta volna bele a bevezetőbe, hogy Jézus kijelentéséről van szó, illetve Júdással beszélget, a szövegben magában semmi nem utalna erre. 


A JÚDÁS EVANGÉLIUMÁNAK KOZMOLÓGIÁJA 

Kezdetben „megjelent egy fényes felhő. A nagy angyal, az a fényességes isteni Ön-Létrehozó (akiről nem tudni, azonos-e Istennel), előbukkant a felhőből. Miatta egy másik felhőből négy másik angyal támadt a létbe, ők lettek az Ön-Létrehozó kísérői. Az Ön-Létrehozó mondta: „Legyen”, és lett. Ezután [megteremtette] az első fénylényt, hogy uralkodjon rajta(vagyis a léten). 

Ezután azt mondta: „Legyenek angyalok, hogy szolgáljanak neki”, és angyalok miriádja lett, megszámlálhatatlanul. Ezután azt mondta:„[Legyen] egy fényességes eon”, és lett. Megteremtette a második fénylényt, hogy uralkodjon rajta, az angyalok megszámlálhatatlan miriádjával, hogy szolgáljanak. Így teremtette a többi fényességes eont.”

Adamas az első világító felhőben volt, ő hozta létre Séth bűntelen nemzedékét. Csinált 72 fénylényt, majd a fénylények újabb 160-at. Minden eonban van 6 menny, ami összesen 72 menny a 72 fénylény számára. Mindegyik mennyben 5 boltozat. A haladók világát kozmosznak hívják. Az eon megjelent az emberi nemzedékben, mégpedig az az eon, amelyikben a tudás fellege és az Él nevű angyal van(Él: sémita istennév; a korai héber szövegekben jelentése: Isten; pl. Él-Shaddai: Mindenható Isten). 

Ezután létrejön – nem világos, hogy ki hozza létre – tizenkét angyal, akik uralkodnak a káoszon és az alvilágon. Séth tulajdonképpen Krisztus, aki maga is angyal, az alvilág uralkodója a Harmathoth, Galila, Yoben és Adonaios nevű angyalokkal (Adonai: héberül Úr; az adonaios valószínűleg ennek görögös változata). 


Az emberiséget egy Saklas nevű angyal teremti meg, és Éva eredeti neve Zoe. 

Ez a teremtéstörténet nagyon hasonló ahhoz, amit a gnosztikus hagyományok megőriztek Ádám (Adamas + Ádám) kettős természetéről. Igaz, hogy ott Ádámot azonosítják Krisztussal, itt pedig Séthet, aki az egyiptomi mitológiában az egyik leggonoszabb isten, aki miszlikbe vágja Oziriszt, de a gnosztikus hagyomány szerint a tudás letéteményese. 

A Biblia szerint Séth Ádám és Éva harmadik gyermeke, miután Ábel meghal, Káint pedig száműzi Isten. A Biblián kívüli hagyomány szerint Séth egy új emberi faj megalapítója, titkos tudás és hagyomány hordozója. Az angyalok nevében megjelenik Thoth neve is, aki szintén egyiptomi isten, mégpedig az írás, a titkos tudás istene. A gnosztikus időben Thoth nagy népszerűségben örvendett, Hermész Triszmegisztosz (aki maga Thoth) népszerű tanításai miatt. 

A Júdás evangéliuma tehát sokkal inkább a korabeli gnosztikus elképzelésekről, mint a kereszténység másféle értelmezési lehetőségéről szól. Szövegében sok az érdekes elem, de semmi olyasmi nincs, ami a kereszténységet alapjaiban kérdőjelezné meg.

 

 forrás: http://eletmod.transindex.ro/?cikk=4246