Sokan vannak, akik kétkedve fogadják el, hogy bármiféle szinten is közös nevezőt lehessen vonni e két személy között, de az is tény, azok tábora is hatalmas, akik számára ez teljesen természetes.

Tanulmányok sokasága bizonyítja az utóbbiak megalapozott állítását, így érdemes ezt az összehasonlító elemzést nem elvetni senkinek, aki úgy véli: a fanatikus hit és az abból eredő meggyőződés nem lehet alapja a tiszta megértésnek.

Az Úr Jézus Krisztus vagy 2000 évvel ezelőtt jelent meg ezen a bolygón. Az Úr Srí Krisna körülbelül 5000 évvel ezelőtt jelent meg. Az Úr Jézus Krisztus szavait, tulajdonságait és cselekedeteit a legközelebbi tanítványai jegyezték fel, és ebből állt össze az Újszövetség. Az Úr Krisna szavait, tulajdonságait és cselekedeteit szanszkrit nyelven jegyezte fel az a nagy bölcs, aki az egész védikus irodalmat összeállította, Sríla Vjászadeva. Ezért akkor érthetjük meg a legkönnyebben Jézus és Krisna helyzetét, a kapcsolatukat, ha elmélkedve és imádkozva olvassuk a Szent Bibliát, különösen az Újszövetséget, és a Védákat, különösen a Bhagavad-gítát és a Srímad Bhágavatamot.

Itt rögtön felvetődik egy fontos kérdés: Miért használják Jézusnál az Úr megjelölést?

Hiszen Ő minden esetben az Atyáról beszél, így az Úr megjelölés végső soron csak magát a Teremtőt, az Atyát illeti meg.

A keleti vallási kultúra a tolerancia alapelveit a szóhasználatban is fontosnak tartja. Így minden olyan szent személyt, légyen az más vallási irányzat képviselője vagy akár alapítója is, az Úr megszólítással tiszteli meg, lévén, hogy e személyek végső soron az eredeti Úr tiszta lelkületű és hiteles képviselői.

A két személy lelki tanításában sok helyen találunk azonosságokat.

Hogy a lelki tanaik mégsem tökéletesen fedik egymást a mondanivaló részletes megjelenítésében, annak több oka is van.

Jézus nyíltan ki is jelenti, hogy oly sok dolog van, amiről nem beszélhet – nem, azért mert nem tudna, vagy nem ismerné -, hanem azon okból: az emberi megértés az anyagi kötöttségekben nem lehet tökéletes.

A Védikus Írásokban találunk egy olyan megfogalmazást, ami a kála-desa-patra elvet hirdeti.

Mi is ez?

Az Úr kegyes, így a hely-idő-körülmények elv alapján küldi el a szenvedő emberiséghez szent képviselőit, vagy olykor maga jön el, hogy a tiszta vallás elveit ismét életre keltse.

Most nem szeretnék abba belemélyedni, mik a különbségek, inkább vegyük vizsgálatunk tárgyává az azonosságokat, melyek bőségesen találhatók Jézus és Krisna tanításaiban.

Krisna is, Jézus is azt tanítják, hogy mi nem ez az anyagi test vagyunk, hanem a lélek és az életerő ebben az anyagi testben. Mindketten azt tanítják, hogy valójában szellemi lelkek vagyunk, a Legfelsőbb Lélek gyermekei, csak ideiglenesen vagyunk ezekben az anyagi testekben.

Bhagavad Gita:

„Nem volt olyan idő, amikor Én nem léteztem, és öröktől fogva vagy te és ezek a királyok is, a jövőben sem fog megszűnni életünk.” (Bhagavad-gtá 2:12)

„Az elpusztíthatatlan, mérhetetlen és örök élőlénynek csak az anyagi teste semmisül meg, harcolj ezért, ó Bharata leszármazottja.” (Bhagavad-gítá 2:18)

„Tudd meg, hogy az, ami áthatja az egész testet, elpusztíthatatlan. E halhatatlan lelket senki sem képes megsemmisíteni.” (Bhagavad-gítá 2:17)

„A lelket semmilyen fegyver nem képes feldarabolni. Tűz nem égetheti, víz nem nedvesítheti, és szél sem száríthatja.” (Bhagavad-gítá 2:23)

„A lélek számára nincs sem születés, sem halál. Soha nem keletkezett, soha nem szűnik meg. Születetlen, örök, mindig létező és ősi. Ha a testet meg is ölik, ő akkor sem pusztul el.” (Bhagavad-gítá 2:20)

Biblia:
„És ne félj azoktól, akik a testet megölik, de képtelenek megölni a lelket.”

„Van tehát egy mennyei test (szellemi lélek) és egy földi test, de a mennyei test dicsősége egyféle, a földié pedig más.

Megvan tehát a halottak feltámadása, a földi, romlandó test elvettetik, és a romolhatatlan, lelki test felmagasztaltatik.

Ahol anyagi test van, ott lelki test is van.

Az első test a földből való, földi, a második test a mennyből való.

Bizony mondom, testvéreim, a hús és a vér nem örökölhetik az Isten Királyságát, a romlandó nem örökölheti a romolhatatlant.” (1. Kor. 15:4o, 42, 44, 47, 5o)

„Ezért nem veszítjük el a bizakodásunkat, mer igaz, hogy a külső testünk elpusztul, de a belső testünk napról-napra megújul.”

„Miközben nem azokat a dolgokat nézzük, amelyeket látni, hanem azokat a dolgokat, amelyek nem láthatóak, mert ami látható, az ideiglenes, de örökkévalóak mindazok, amelyek láthatatlanok.” (2. Kor. 4:16, 18)

„A tanult emberek tudják, hogy a nemlétező nem állandó, a létező pedig nem szűnik meg.” (Bhagavad-gítá 2:16)„De tudjuk, ha ez a földi sátor, amely a mi házunk, lebontatik, van nekünk hajlékunk Istentől, az a ház nem emberkézzel épített és örökkévaló a mennyekben.” Bizony, ebben a házban senyvedünk, vágyódván arra, hogy felköltözzünk mennyei hajlékunkba. Ezért mindig bizakodással vagyunk, és tudjuk, hogy ameddig itthon vagyunk a testben, távol vagyunk az Úrtól.

Bizakodással vagyunk, és én mondom, szívesebben lennék távol a testtől, és otthon az Úrral.” (2. Kor. 5:1-2, 6, 8)

Tehát van egy nagyon fontos dolog, amit Jézus és Krisna tanítanak: mi nem ezek az anyagi testek vagyunk, az élőlény vagy a lélek vagyunk ezekben az anyagi testekben, ezek a testek meghalhatnak, de mi nem halhatunk meg.

A valóságos élet az örök, mert az élet a lélek természetes tulajdonsága és helyzete. A lélek pedig az Legfelsőbb Úr, vagy az Atya –nevezzük bárhogyan is -, szerves része, mint ahogyan a hatalmas óceán egyetlen parányi cseppje is része az óceánnak.

Az anyagi testünk születik, váltakozik és végül megsemmisül, de ez az eredeti önvalónkra, a lélekre nincs hatással: a test megsemmisül, de a lélek tovább él.

Krisna és Jézus tökéletesen megvilágítja ezt a helyzetünket, de tulajdonképpen bármely más vallást nézünk, bármely más szellemi tanítást elemzünk, ez a tény mindenhol megtalálható.