1952-ben tárták fel Palenque-ben, az ősi vallási központban, a Feliratok templomát. Ennek padozata alatt találtak egy 24 méter mélyre vezető lépcsősort, végén egy kis kamrával, melyben egy faragott fedelű, domborművel ékesített óriási kőkoporsóra leltek, benne Pacal uralkodó maradványaival. Elég nagy port vert fel akkor ez a felfedezés, mivel egyrészt a temetés módja, a kripta falait díszítő festmények sok szempontból egyiptomi jellegűek voltak, másrészt pedig a dombormű emberalakja mögött, a kép középső részén egy kereszt-ábrázolás látható. E rendkívül érdekes lelet aztán a „palenque-i asztronauta” néven vált közismertté.

De hogyan került kereszt Kolombusz előtt az Újvilágba? Hiszen ez a dombormű i. sz. 700 táján készült (Pacal i.sz. 603-683 között élt), amikor a keresztény vallás az Újvilágban, így a maja birodalomban sem jelenhetett még meg. Véletlenül sikerült volna éppen ilyen alakú díszítőelemet használniuk? Talán igent is válaszolhat­nának erre a szakemberek, ha csak erről az egy esetről lenne szó, csakhogy nem egy, hanem sok kereszt készült Kolombusz előtt úgy az Újvilágban, mint a Föld szinte minden helyén!

Szintén Palenquében, az egyik legfontosabb maja szertartási központban a Kereszt Templomá-nak nevezik az egyik épületet - melynek már maga az elnevezése is gondolkodóba ejtő -, s itt több kereszt­ábrázolás is látható. S hogy a dolog még különösebb legyen, a kereszt nyilván vallási szimbólum is volt, hiszen az egyik domborművön Pacal uralkodó és Chan Balum éppen áldozatot mutat be a kereszt előtt.

Cortez a Yucatán-félszigeten egy ősi templom udvarán kőkeresztet talált, a bennszülöttek esőért imádkoztak hozzá. Ezt a kőkeresztet a keresztény papok elkoboz­ták, s Merida város főterén állíttatták fel, majd egy gipszből készült Krisztus-szoborral egészítették ki.

Garcilaso de la Vega, egy félvér inka herceg ezt írja: „Pedro Matiz,   Chiapas püspöke és mások bizonnyal állítják, hogy a yucatáni szigetek indiánjai a kereszt jelét, mint istenüket imádják.”

Egy azték kódex ábrázolásán Quetzalkoatl isten látható, amint egy lépcsős piramis tetején áll, kezében botot tart, testét keresztekkel díszített hosszú, fehér köpeny borítja.

De említsünk meg néhány magyar vonatkozású példát is. Az egyik ilyen ábrázolás egy a hetvenes években egy közös magyar-mongol kutatás során került felszínre, Mongóliában a Huni folyó közelében. Az egyértelműen hunok által felállított egyik kőoszlop oldalán jól látható a kereszt, a lelet eredete pedig a Kr. u. I. századra vezethető vissza. Egy másik, híres felfedezés Magyarországon, Tiszabezdéden történt, ahol egy csodaszép ötvös remekművet, egy aranyozott tarsolylemezt találtak, amely valószínűleg még az Etelközben készülhetett.

Az Újvilágot diadalmasan meghódító spanyol konkvisztádorok, különös módon, keresztény­ség­re valló jelenségekkel is találkoztak. Perui hadjáratai alkalmával Francisco Pizzaro – saját hadseregének szeme láttára – megfojtotta az uralkodót, majd a spanyolok beléptek Cuzco templomába, ahol az inkák által istenként tisztelt Kon-Tiki-Viracocha szobra állt. A krónikások szerint a szobor haja, arcszíne, vonásai és ruházata, valamint szandálja pontosan olyan volt, amilyennek a festők szent Bertalant ábrázolják. Ez persze nem zavarta a spanyolokat: darabokra törték a márvány­szobrot, s ami arany volt rajta, azt beolvasz­tották…

Furcsa módon nemcsak a szobrok emlékeztetnek a keresztény szentekre, hanem a legendák is. Egész Közép- és Dél-Amerikában élt egy elképzelés, hogy valamikor egy jóságos „szent” vándorolt a nép között, akit tanítványai kísértek. A történészek ezt a szentet kultúrhérosznak nevezik, ami lényegében kultúrateremtő félistent jelent. Az Újvilágban igen nagy területen elterjedt különböző legendák szerint ők tanították meg a népet az írásra, a nagy kövekből való építkezésekre és sok egyéb dologra. Ilyen kultúrhérosz a majáknál Itzamna, aki messze földről érkezett, az óceánon át, keletről. Ő volt az első pap, megszerkesztette a maják naptárát. Jóval később érkezett Cuculcan, mintegy húsz ember kíséretében. A legenda szerint valamennyien lengő köpenyt, lábukon szandált viseltek, hosszú szakálluk volt, fejük pedig fedetlen, s elrendelték, hogy a nép vallja meg bűneit és böjtöljön. Cuculcan fontos épületeket emeltetett, piramisokat építtetett. Intette a népet, hogy ne használjon fegyvert; uralma alatt a nép békében és bőségben élt. A „cuculcan” név maja nyelven ugyanazt jelenti, mint az aztékoknál a Quetzalkoatl. A két félisten nevét "Tollas Kígyónak” szokták fordítani. Quetzalkoatlt is építőmesterek, csillagászok kísérték, utakat építtetett, embereket tanított. Cieza de Leon a következőket mondja róla: „Sok helyütt elmondták nekem, miképpen hozott törvényeket, hogy az emberek hogyan éljenek; szeretetteljesen jóságosan beszélt hozzájuk, intette őket, hogy legyenek jók egymáshoz, ne ártsanak senkinek, ne bántsanak senkit, hanem inkább szeressék egymást és mutassanak könyörületet. Sok helyen templomokat emeltek neki, s ezekben hozzá hasonlító kőszobrokat állítottak fel.”

De nézzük bele az Arvisurákba is, hogy mit ír a Kuszkó birodalmában (a mai Peru területén) már többezer évvel ezelőtt is követett rendről:

„Mama-Alpa elrendelte, hogy Tupi-mama, a Szivárvány-híd Ajtó-őre csak olyan lelket engedhet be a Szivárvány-hídra, akit a Napisten kegyhelyén életének 12. napjától a 24. napjáig ősvízzel a Bölcs Férfiak megkereszteltek Mama-Alpának, a jóságos Föld-anyának kereszt alakú, szent jelével.”

De honnan is származik maga a keresztelés szokása?

További érdekességek olvashatók ezen ősi rovásokban pl. a beavatottakról, miszerint ők ún. Óm-lélekkel rendelkeznek. Ez isteni eredetű lélek, és csak kevés embernek adatik meg, akik ezáltal különleges képességekkel rendelkeznek. Képesek tértől és időtől függetleníteni magukat, és telepatikus kapcsolatot tudnak tartani egymással. Ezt az égi eredetű lelket csak a beavatottak képesek látni, illetve érzékelni, méghozzá oly módon, hogy egy lilás, ködszerű háttérben agy fényes kereszt alakot látnak a homlokukon. Ezt nevezik Óm-jelzésnek. Az Arvisura tanúsítja, hogy tulajdonképpen a keresztelő szertartása is innen ered. A szentelt vízzel azért rajzolnak egy kereszt alakot a gyermek homlokára, mert ezzel az Óm-jelzést imitálják!

Nézzük, mit mondanak még az Arvisurák:

„Arvisura-Anyahita feljegyzéseit tovább folytatták és az Agaba-Szavárd népek között az egy igaz Isten hitét Ataisz elsüllyedése után mind Ordoszban, mind Zagrosz-ómban meghonosították a beavatottak. Ennek egyik legfontosabb mozzanata az volt, hogy mind Zagrosz-ómban, mind Ordoszban, Nippurban és Karnakban róni kezdték a Kaltes-asszony birodalmából hozott Isten-világ létezéséről való tudást. Többé-kevésbé minden nép ezen kulturáltabb népektől vette át ezt és fejlesztette tovább. Csupán a beavatottak maradtak meg az egy igaz Isten hitén. De a többi nép hitvilágát sem sértették meg.”

Tehát Arvisura-Anyahita hozta magával a Kaltes-asszony földjéről származó Egyistenhitet is. Ennek minden tanítását szintén lerótta az Arvisurákban. Be akarta bizonyítani utódainak, hogy az Égből eredő hitvilág lesz az, amelyik az ataiszi őslakók és menekültek között elindítja majd a fejlődést. Legkisebb fia, Van fejedelemfi 20 évesen kiérdemelte az Aton nevet. Az ő elsőszülött fia, Magyar a kaltesi istenhit tanítása mellett megalapította a róla elnevezett Ősmagyar-Egyházat. Utódait magyaroknak nevezték és soha nem felejtették el az igazságot, hogy a TEN létezését Kaltes-asszony földjéről hozták magukkal a beavatottak!

Az alábbi Arvisura-idézettel még a Kr. e. 5000 előtti időkbe jutunk vissza Ataiszra, az őshazánkba:

„Ezen a vidéken Anyahita tanítása szerint egyisten hívő jó emberek éltek, akikhez más törzsek ifjúsága is csatlakozott és a jó és rossz szomszédi viszonyt az Égiek törvényei szerint rendezték. Ezek nem képeztek külön törzset, hanem mindannyian a jó-emberek Ős-magyar Egyházának követői lettek. Ezért ezen közösségnek a tagjai nem veszekedtek és nem háborúskodtak. Egymást a Magyarok-Östenének tanítása alapján szerették. A pap mindig magvetőként dolgozott és a gyermekeket a hit, remény és szeretet hirdetésével nevelte. Mivel Ataiszban mindegyik törzs olyan nyelven beszélt, hogy az idős, azaz Atyapapnak a beszédét mindannyian megértették, mivel egyek voltak a hitben és a szeretetben, ezért Joli-Tórem hegyének kőfaragói Anyahita és Armogur vázlatos tanácsai és Kaltes-asszony Földjének szokásai szerint Templomot építettek. Az Östen tisztelete ezen Templomban történt, de az aratási-ünnepen a pateszik, táltosok, bátok és tárkányok is részt vehettek.

Az Új-kenyér ünnepén, csakúgy, mint minden alkalommal a tizedes, százados településeken a táltos vezetésével az Ősmagyar Egyház vezetői a Templom-ajtóban várták az egyház hívőit és azokat megölelték. Minden közösségnek megvolt a templomba-meneteli himnusza és a táltos éneklésével a gyermek-sereggel együtt foglalták el a 10 vagy 100 karéjos helyeiket. Elöl ültek a gyermekek, balra minden esetben a férfiak és jobbra a nők. A férfiak előtt az Ősmagyar-Egyház táltosa ült az ifjúsági táltossal, míg a nőkkel szemben a mindenkori aranyasszony és a bába, akik a kereszt-alakú névadó medence mellett ültek, mivel ezzel az Égi-beavatottságukat jelezték.

Égi-dicséretek éneklése után a Táltos megáldotta az Ősmagyar-Egyház tagjainak az Úr színe elé való jövetelét. Újabb éneklés után a Táltos felment az Égi-eredetű szószékre és az Arvisura-Anyahita által lerótt és VAN fejedelemfi által sokszorosított Östen igéjét hirdette. Soha nem felejtette el az igazságot, hogy a TEN létezését Kaltes-asszony Földjéről hozták magukkal a beavatottak és ezen Östen-hit a Joli-Tórem Földjén való embereket az emberevés vadságából kiemelte. A meghalt ősök tiszteleteképpen a mindig jelenlévő ősök lelkei itt vannak közöttünk. Ezzel nem győzte hangoztatni, hogy a test elporladhat, de az Ősten egyházát fenntartó lelkek örökké itt vannak közöttünk. Az ősök lelke soha senkit nem bánt, de szülői jóságukkal vigyáznak minden lépésünkre, utódaiknak csak a javát akarják. Utána az ősöktől örökölt szent egyházi énekeket felállva zengedezték, amelynek végén a Táltos az Égiek nevében megáldotta az Ősmagyar-Egyház híveit. Az Istentisztelet végén a Táltos mindenkivel a Templomajtóban kezet fogott vagy megölelte.

Az 1000 lakosú fejedelmi városban, a hegyen épült templomban legkorábban a reggeli Istentiszteleten a kispapok a gyermekeket oktatták, majd később a Főpap végezte el az Ősmagyar-Egyház nagy Istentiszteletét és a Főpap az Aranyasszonnyal együtt elvégezte a beavatottság jelével az újszülöttek Névadását. Minden egyházi megmozdulás a fejedelem síposainak, hegedőseinek hangjai mellett történt.”

A kereszt mint szimbólum, tehát nem pusztán az egyes vallásokhoz, hanem közvetlenül Istenhez kapcsolódik. Őseink még értették, hogy miért, a mai emberek többségének viszont már fogalma sincs róla. Szerencsére azért még vannak, akik tudják és tanítják. Mit is jelent tehát a kereszt? Először is meg kell különböztessük az egyenlőszárú és a nem egyenlőszárú kereszteket. Az egyenlőszárú a vízkereszt, amelyiknek pedig túlnyúlik az egyik ága, az a tűzkereszt. Ezek a teremtés folyamatának egy-egy fázisát jelölő Víz, azaz Tardion, illetve Tűz, azaz Tachion őselemek szimbólumai. Ennek megértéséhez viszont ismerni kell az időfizikát, a teremtéstant.

Képek jegyzéke:

1.     A palenque-i asztronauta

2.     A Kereszt Temploma – Palenque

3.     Chan Balum és Pacal ábrázolása, alul középen egy keresztábrázolással

4.     Ír templomrom mellett talált, kereszténység előtti kőkereszt (Inishmacsaint island)

5.     Kubában talált sziklarajzi kereszt

6.     Pre-inka keresztábrázolás

7.     Kopt kereszt-medál, a kereszténység előtti időkből (Etiópia)

8.     Mongóliában talált hun kőoszlopon lévő keresztábrázolás, az i.sz I. századból.

9.     Tiszabezdédi tarsolylemez, közepén a kereszttel

10-11. Kelta keresztek