Mik a jelei a lelki ébredésnek?

Az ember megismeri, hogy a keze nem ő, a lába nem ő, a füle nem ő. Eddig csak a hajával nem azonosította magát, most elválik az azonos érzése a végtagoktól:
A kéz csak fogó és ütőszerszám. Ha levágják, sem az eszem, sem az emlékezetem nem csonkult. A láb csak járó, emelőszerszám. Bár testemnek csaknem fele, ha elvesztem, öntudatom nem csökken, lelki tehetségeim nem kevesbedtek. De hát micsoda kocsi az, amelynek elveszhetnek a kerekei, eltörhetik a rúdja, mégis egész kocsinak érzi magát?
Ha a testem egyes részei elveszhetnek anélkül, hogy a lelkemből bármi is hiányzanék, bizonyos, hogy a gyomrom se én vagyok, a tüdőm se én vagyok, a szemem se én vagyok, és az agyam se én vagyok. Ha az egyik testrész műszer, a másik is az. Hús, hús.
Mért volna az agyvelő kivétel. Az agyvelő is csak anyag. Az anyag pedig nem gondolkodik. Így válik ketté tudásunkban és érzésünkben a valónk: Én és a Testem.
De hát mi vagyok én, és mi a testem?
Én lélek vagyok. A testem meg hús. Én vagyok a kocsis, a testem a kocsi.
A kocsi mint börtön! Mért vagyunk e mozgó börtönben? Nem tudjuk. Aktáink be vannak pecsételve, és ismeretlen levéltárban hevernek. 'Emlélekzetünk' is ott van valahol, mint a régi rab régi naplója a fegyház irattárában.
Hol az az irattár?
Hol az a levéltár?
Hol ítélnek el bennünket?
Miért?
Megtudjuk majd, ha a kulcsár értünk jön.

Ha vasúton vagyunk, s kérdezni valónk van, kitől kérdezősködünk, ha nem a konduktortól? Ha más úton járunk, s ember-csoport jő velünk szembe, nem ahhoz fordulunk-e, aki véleményünk szerint legjáratosabb azon a tájékon?
Kit kérdezzünk a lelki út tévelygőiben? Bizonyára nem a testi embereket, hanem a lelki embereket. Azokat, akik a zablát legerősebb kézzel kormányozzák; azokat, akiknek a honossági érzése erősebb, mint a miénk; azokat, akiknek agyában tisztultabb a világosság, mint a mienkben. Mert ők tudják legjobban az utat, az igazságot, az életet.
A legfejlettebb lelkű ember a földön Jézus volt, senki nem is említi annyiszor a lélek és a test különvalóságát, mint ő, tehát senki nem is érezte annyira, senki se volt e tekintetben olyan tájékozott, mint ő, senki nem adhat olyan biztos utasítást, mint ő.
Utasításai az evangéliumokban vannak megírva.

Érdekes, hogy Jézus halottnak nevezi a embert.
Egyik tanítványa kéri:
- Engedd, hogy elmenjek s eltemessem az atyámat.
Jézus feleli:
- Kövess engem. A halottat hadd temessék el a halottak.
Jézust nem is érti meg a testi ember. Az evangéliumok mesék nekik, vagy zagyva beszédek. De vajon nem más szemmel nézi-e az eget is a gyermek és a csillagász?
A lelki ember megérti Jézus szavait, és megérti a hallgatósága felkiáltását is:
- Soha ember nem szólott úgy, mint ez!

E megkülönböztetésről ilyen sokat írok, - ez nincs hiába. A jó kőműves erős alapot vet az épületnek. Az élet, ha lelkiségre épül, merőben más, mint a testiek élete.
A test állat.
A lélek isten (Kis i-vel írott isten).
A testi ember állati életet él.
A lelki ember istenit.
A testi ember nem lát célt, csak véget: egy gödröt.
A lelki ember lát célt s tudja, hogy a gödör nem az ő végét jelenti, hanem csak a testéét. Mert a világ nem ez a Föld, az élet nem csupán a test élete.
Ennek a megértése az a híd, amelyen át a helyes útra átjuthatunk,
Hibás és alacsonyrendű élet az is, amely merőben testi. Mert hogy az életünk célja csak húsápolás meg szaporítás, ez lehet életfelfogás Kőbányán, de ott sem az emberi házakban.
Ha gépnek elméjük volna, egyszerre tudnák, hogy nemcsak mozgásért és olaj-emésztésért készültek. Hát az ember vajon megnyugodjék-e abban, hogy a létezése a mechanikai céloknál alábbvaló?
Hiába: vannak ilyen húsgépek. Ezek valóban nem ismernek egyéb célt, mint az emésztést, tenyésztést, és azon anyagok gyűjtését, amelyek fenntartásukat biztosítják.
Az ilyen emberekre aztán úgy hat egy-egy családi gyászeset, mintha ököllel sújtották volna őket homlokon. De hogyisne: a hús életét tartották az ember életének, s íme a hús odavan, tehát az életünk is odavan. De egy rejtelmes hang megszólal ekkor a szív belsejében:
- Nem lehet, nem lehet, hogy az ember így elpusztuljon!
A gyötrődő ember fölemeli ekkor a fejét és kiált:
- Egy csöpp vizet! Lázár egy csöpp vize!
  De hát hiába adná Lázár az egy csöppet, csak fokozná vele a szomjúságot. A fát nem lehet öt perc alatt felnöveszteni, kivirágoztatni, meggyümölcsöztetni. A lelki magamegismerést, az Istenben való bizalmat se lehet egyszerre belenöveszteni az értelembe.
De hogyan lehetne annak hite és megnyugvása, aki az égre csak akkor nézett, mikor a felhők állását vizsgálta. Az arcán csak az érdekelte, mikor a tükörbe nézett, hogy jól áll-e a haja? aki a természetben csak üdülést keres:
aki a négy filkót ismeri, de a négy evangelistát nem, s aki az emberiség nagy gondolkodóit sohse kereste, sohse forgatta, de habozás nélkül leszamarazza.
Ti fiaim ne éljetek ilyen testi életet, hanem lelkit. Mindent a léleknek! Testnek csak annyit, hogy ne kellemetlenkedjen.

A testi életnek is megvan a maga szentháromsága:
Az asztal.
Az Ágy.
Meg a Pénz.
Ami ezeken kívül van, két osztályba sorozható:
Kellemes.
Kellemetlen.
Kellemes a tunyaság, a tudatlanság, a dorbézolás, a lopás, rablás, paráználkodás, képmutatás, csalás, és bármilyen, pénznyereség.
Kellemetlen: a munka, a magatok művelése, a mértékletesség, a nyomorultakon való segítés, a megbocsátás, a haza és emberiség javára áldozatok, a tiszta élet, a becsület s egyáltalán az emberi jóság.
Figyeljétek meg, hogy aki ezt a Földet tartja a Világnak, mind korlátolt elméjű ember. Többnyire nagy testűek és kövérek. Az élet gondjaival vagy pénzgyűjtéssel szorosan elfoglaltak. Ha nem foglaltak, gyomrukat szeretettel simogatók, szoknyafutók. Ha nem ilyenek, ravaszok, kegyetlenek. Aki eszesnek látszik is közülük, eszessége nem igazi, csak afféle rókaházi.

Az élet épp oly logikus következmény, mint minden más következmény. Nincs következmény előzmény nélkül.
  De hátha előbb is éltünk, mért nem emlékezünk reá?
Aki a bányába száll le nem visz magával napórát. Aki vadászni megy, nem visz magával meszelőt. Aki fürödni megyen, nem visz magával káposzta-gyalut.
A földi élet rövid kiutazás az örökkévalóság országából. Csak a szükségeset hoztuk magunkkal: az egyéniséget, hajlamokat, erőket, képességeket, s lelki iránytűt, amely ezt a két fő irányt mutatja: Jó és rossz.

1. A lélek tud maga-magáról.
2. A lélek külön vizsgálja magamagát és külön a testet. (Már Szt. Pál mondja: Más törvényt látok testemben és mást lelkemben.) De előtte sokkal, sőt a történelem betűi előtt már élt a holtak életének hite, tehát a lélek különvalóságának tudata.
3. Ha a test inficiálva van, a lélek nem érzi magát inficiáltnak.
4. Az elvágott testrészek. A lélek nem érzi magát soha megcsonkítva.
5. A test fejlődésében sem a történelem, sem a természet tudomány nem tud egy vonalat se kimutatni, ellenben a lélek fejlődésében vissza tudunk menni az állati állapotig s előre tudunk nézni a szemkápráztató jövőbe.
6. Az agyvelő minden kis molekuláját megvizsgálták és ismerik a tudósok a mikroszkopikus határokig, de azt egyiknek se sikerült megtalálnia, hol, melyik részben székel az én-tudat.

Látjuk a növényt, hogy kikel, virágzik, hervad és meghal.
Látjuk az embert, hogy kikel, virágzik és meghal.
Hát vége akkor a növénynek? Vége az embernek?
Nincs-e a növénynek magva? Nem kél-e a magbúl ismét ugyanazonfajtaféle növény? Ha a mag nem halt meg, hanem továbbviszi annak a növénynek az életét egy új életbe. Akkor abban a magban van valami örök.
De honnan jött az az örök annak a növénynek az első magvába, amelyikből az első növény kelt ki?
Hát majd ha a föld kihal, az utolsó magból is odamegy az, ami benne örök, ahonnan az első magba jött bele az a rejtelmes örök.