„Amikor Isten megteremtette az első embert, így szólt: 'Nem jó az embernek egyedül lennie', és egy asszonyt teremtett számára a Földből, az emberhez hasonlatosat, akit Lilithnek nevezett el. Lilith jelentése: a Földből teremtett nő, aki szárnyaival kapcsolódik a levegőhöz. Nemsokára vitatkozni kezdtek […] Az asszony így szólt a férfihoz: 'Egyformák vagyunk, mindkettőnk a Földből teremtetett.' Ádám azonban azt akarta, hogy az asszony fölé rendeltessék, és így történt, hogy Lilith felszökkent a levegőbe és eltűnt.”



Ezt az elbeszélést találjuk a babiloni Talmudban.

A történet a továbbiakban arról tudósít, hogy Isten három arkangyalt küldött ki, azzal a feladattal megbízva, hogy hozzák vissza Lilithet. A pusztában találtak rá, a Vörös tenger árterében. Lilith azonban megtagadta a visszatérést.

Az az Isten, akiről itt szó van, nem a tiszta Szellem, az őseredeti Világosságtér, amely mindent magában hordoz, és amelyből minden keletkezik. A Nag Hammadiban talált szövegekből kitűnik, hogy az Ótestamentum teremtési története egy alacsonyabb, tehát második teremtési spirálra vonatkozik. Ekkor már megsértették az Atya-Anya Istenségből eredő szellemi teremtés őselvét, amelyben a kozmikus értelemben vett férfi-elv megszakítás nélküli együttműködésben áll a kozmikus értelemben vett női elvvel. Egy alacsonyabb, a dialektika szintjén teremtő Isten, melyet Jaldabaothnak, vagy Jehovának neveznek, megteremtette a szellemi Fény-Ádám eltorzított kivetülését. Az Apokrifokban a következőt olvashatjuk Jaldabaothról:



Ő azonban, az Elbizakodott, most a Hatalmak dicséretei miatt fennhéjázóvá vált. Féltékeny Isten lett belőle. Felébredt benne az akarat, hogy képet alkosson, pótlásképpen egy másik kép helyébe, és formát alkosson, pótlásként egy másik forma helyébe. Ezért, felhatalmazása alapján megbízta a Hatalmakat, hogy képezzenek halandó testeket.1



Tehát: Lilith, a női őselv hordozója NEM az isteni Világosságnak áll ellent, hanem Authádész, egy bukott eon törvényeinek. A Lilith-legenda azt mutatja be, hogy az emberiség kollektív, magasabb énjében miképpen keletkezett az a hasadás, amely egy tudatos integrációra vár. A Jaldabaoth által létrehozott torzított vetület és pótlék-teremtmény csak addig tudja fenntartani magát, amíg a férfi és a női elv megtagadja a valódi, egyenértékű egységben végrehajtott együttműködést. Az eredeti teremtési tervben, a Pleroma hatásában, a két kozmikus áramlat tökéletes, kölcsönös odaadásban történő együttműködése elemi alaptörvény:



Ezért, minden olyan szellemi kép, amelyben a férfi (elv) és a női (elv) nem egyesült, nem mennyei eredetű […] olyan helyen, ahol a férfi (elv) és a női (elv) nem egyesült állapotban található, nem vesz lakóhelyet magának a Legszentebb, és az Áldás is csak olyan helyen található, ahol a férfi (elv) és a női (elv) egymással egyesül.2



Ezért Lilith a Vörös tenger sivatagában végzi, a Jaldabaoth-teremtés asztrális mozgalmasságába veszve, kárhozottan. Ott, a dialektikus létezés legmélyebb, vad szövevényében átok sújtja őt, mint egy démont, a férfiak elcsábítóját és a gyermekek elemésztőjét. Neve a „Halvaszületettek Anyja” lesz.



Életet adó Menny és befogadó Föld - az idea és a formaalkotás



A Lilith-legendával számos kiadványban találkozhatunk. Lilith a vad, megszelídítetlen asszony őstípusának számít; és ő a nemek harcában az első, sugárzó hősnő is, aki nem hagyja elnyomni magát, és ragaszkodik a férfi és a nő közötti egyenrangúsághoz. Minden nép és kultúra képek és szimbólumok nyelvén fejezi ki a saját teremtéstörténetét. Ezek a történetek az ősok, az őseredeti ok hatalommal bíró erőiről és hatásairól szólnak. Ezért a Lilith-legendához is rendelhetünk egy más értelmezést is, 'az egyenrangúságért küzdő pár' magyarázatát meghaladva. A személyes alakok mögött két elvet ismerhetünk fel: Ádámot - az életet adó Mennyet, és Lilithet - a befogadó Földet. Ez a két elv tökéletesen azonos értékű. A megnyilvánulás lehetőségét nélkülöző idea pontosan annyira erőtlen marad, mint a struktúrát meghatározó idea nélkül létrehozott számtalan formai megnyilvánulás.

A két kozmikus elv - a férfi és a női elv - egységének összetörésében a teremtés anyagba zuhanásának sok fázisa közül az egyik megy végbe. Az arkangyalok Lilithet a Vörös tenger árterében találják meg: a női, asztrális elvet magukkal ragadták saját indulatai és érzelmei. A Lilith név a következőt is jelenti: „a Lány, aki a Világosságot foglyul ejtette”. Itt mutatkozik meg a bukott arkangyallal, Luciferrel való rokonság. Semmi esetre sem véletlen, hogy a legenda Lilith és Lucifer nászáról ad hírt. Lilith így válik a „Halvaszületettek anyjává”. A „halvaszületettek” egyrészt ennek a természetnek az emberei, másrészt az elnevezés alkalmazható a bennünk megtalálható sok kedélyáramlatra is, melyek a szívünkben az ösztönök, érzelmek és szenvedélyek vetületeit jelenítik meg. A dialektika erőinek - amelyeket Jaldabaoth, az alacsonyabb rendű teremtő isten jelképez - további fennmaradásához elengedhetetlenül szükséges a két őselv egyikének elkárhozása. Az a tény, hogy ez az átok a női elvet érintette Lilith alakjában, majd később, a „bűnös Éváéban” is, abból magyarázható, hogy az izraeliták kultúrája igen erősen patriarchális volt. Az izraelita kultúrának a régi kelet matriarchális kultúráival - amelyekben nagy istennőket tiszteltek - szemben állva kellett érvényesülnie. A jelenleg ismert legkorábbi Lilith ábrázolás egy sumér terrakotta-dombormű, melyen Lilith felemelt kezeiben egy gyűrűt tart. A szimbólumok pontosan megegyeznek az Ízisz egyiptomi istennő ábrázolásain látható jelképekkel. Lilith mellett mindkét oldalon egy-egy bagoly ül. A bagoly nemcsak az éjszakát és a halált jelképezi, hanem a bölcsességet is, és ezért szentelték ezt a madarat a görög istennőnek, Athénénak.

Lilith madárszárnyakat visel és egy oroszlán hátán áll. A szárnyak - éppúgy, mint az oroszlánok - gyakran a nagy istennők jelképei. Például Maya, indiai istennő egy oroszlánon lovagol. Az említett ábrázoláson Lilith arca egyáltalán nem egy démoni fúria vonásait mutatja, hanem barátságos kifejezést hordoz; orcája Innana sumér istennő arcához hasonlít, amelyet egy alabástrom maszkon láthatunk: a maszkot az Urukban (a mai Irak területén) végzett ásatások során találták.



A női (elv) leértékelése az asztrális erők működésétől való félelemből



A női őselv lehasításában és elátkozásában találjuk meg az évezredek során kialakult női ábrázolás magyarázatát. Nagyrészben itt található a női elvvel szemben érzett félelem oka is. Eme félelem másik része az asztrális szféra borzalmas dimenzióinak és hatásainak nem tudatos ismeretéből adódik. Majdnem minden Lilithről szóló legendából ennek a félelemnek a hangját halljuk. Amikor Lilith sötét, pusztító erőit és veszélyes szexualitását mutatják be, akkor ez azon veszélyek képszerű és tehetetlen leírása, amelyek a női elvben rejlenek. „A nőktől való félelem” tulajdonképpen figyelmeztetés, rettegés a kedély mágikus és megkötő hatásaitól, az asztrális erő hatósugarától. Ez a hatósugár a nőkben ugyanúgy működik, mint a férfiakban, csakhogy a nők ezt ős-asszonyi elvként ismerik. Ebből az alapos ismeretből áll elő a negatív nézeteiről való tudás.

A női őselv működése szolgált alapul számos szépségkultusz keletkezéséhez, és ez az elv található a mindig újabb és újabb szépségideálok kialakulásának hátterében is. A folyamat mögött csak felszínesen jelentkezik a tetszés vágya - a női elv öntükrözési indíttatása tulajdonképpen abban a vágyban gyökerezik, hogy magát az Isteniben lássa tükröződni, abban a vágyban, hogy az eredeti állapot újra helyreálljon.

Az „Értekezés a lélekről” című írásban a következőt olvassuk:



Így tehát a Lélek szépségében felékesítette magát és találkozott a Szeretőjével. És a Szerető is szerette őt […] és a Lélek még csodásabban felékesítette magát, hogy tetszésére legyen a Szeretőjének, és hogy az megmaradjon őnála.3



A férfiak az asztrál erők működését gyakran idegennek és félelmetesnek találják. A saját bensőjükből eredő erőktől való félelmüket sokszor kifelé, a nőre vetítik. Ez a magatartás egyfajta védekezéshez vezet, az egyidejűleg megnyilatkozó erős vonzalom mellett, hiszen belső magjában mind a két elv a megváltásra, az újraegyesülésre vágyakozik. Az áhított újraegyesülés egyik leképeződése a férfi és a nő szexuális egyesülésében mutatkozik meg. Eme vonatkozásban nagy zavar uralkodik, a nemek között szinte végtelen a két pólus, a vonzás és taszítás közötti tánc. Az ember bensőjében pedig ugyanezt a két elv közötti táncot figyelhetjük meg, a szív és a fej közötti harcban. Amíg a matriarchális Hold-kultúrákban a kedély szintjén a világot az asztrális szféra működései hatották át, addig a patriarchális Nap-vallások megjelenése óta a racionális nézet, a fej áll előtérben.

Így a női elv elutasítását - ahogy azt a Lilith-legenda leírja - felfoghatjuk a matriarchális időszakból a patriarchális szakaszba való átmenetként is.

A patriarchális szakasz csúcspontján (nyugaton) számtalan nőt égettek meg, akiket boszorkánynak nyilvánítottak. Ahogy a múltban, úgy napjainkban is, a női elven való uralkodási vágy a mozgatórugója a nők ellen világszerte megnyilvánuló elnyomási törekvéseknek. A nőket a jelenben - úgy, mint a múltban - még mindig megfosztják a jogaiktól, megbecstelenítik, elnyomorítják, sőt meg is ölik.

Ennek a minden női jelleg ellen irányuló gyűlöletnek az ereje a mi időnkben is tovább hat. Az említett erő a nők elleni erőszak különböző formáiban nyilvánul meg, a társadalmi élet sok területén, még a nőkkel való nem egyenlő bánásmód ártatlannak tűnő vonatkozásaiban is. A női elv emiatt mindig is mély és fájdalmas sérüléseket szenvedett.

És hova jutottunk mindezzel? Mennyire sikerült Ádámnak megvalósítania a női elv feletti uralmát? Ádám elérte, hogy a világban a férfi-elv racionális, mindig előrenyomuló, dinamikus és agresszív ereje birtokolja a hatalmat. Ezáltal létrejött a magányos harcosok hideg, háborús világa. Ez a világ pedig az egyre hatékonyabb megsemmisítő fegyverek, és a géntechnológiai kísérletek világa, olyan világ, amely életterületünk egyre nagyobb kizsákmányolására tör. Ádám, a női princípiumtól való félelmében eltévedt a hideg intellektus útvesztőjében. A megoldás azonban nem egy olyan változásban rejlik, amely a matriarchális kultúra ismételt kialakulását hozza magával.

Ennek ellenére elkerülhetetlen, hogy ez a fajta változás egy szép napon fellépjen, hiszen világunk minden fejlődési folyamatának követnie kell az ellentétes pólusok közötti állandó váltakozás törvényét. A hatalmi viszonyok cserélődése - azaz: a férfiak hatalmi fensőbbségének egy női hatalmi fensőbbségre való lecserélése - azonban világunk teremtőin kívül senkinek sem segít. Az emberiség nagy, megváltó feladatát ugyanis kizárólag az őselvek hordozóinak tudatos, egyenértékű együttműködésének keretében lehet teljesíteni.



Együttesen a közös célra nézni



Ezt a feladatot kapja minden ember, már a születésekor. Ezt a feladatot nemcsak keresztény kultúránk kezdeteinél találjuk meg, hanem az emberiségtörténet minden kultúrájának mítoszaiból ugyanez a feladat szól hozzánk. Hiszen minden mítosz - ahogy a nagy mítosz-kutató, Friedrich von Schelling megállapítja - magából a tudat bensőjéből ered. Ez a folyamat lényünk legmélyebb alapjáig megvizsgál minket - így a mítoszok közelebb vihetnek bennünket saját magunkhoz, és annak a felismeréséhez, hogy miben is áll valódi létezésünk, és mint ebben a világban született embereknek, mi a feladatunk.

Ehhez a feladathoz vezetik el újra és újra mindkét elvet, de az egyik elv mindig eltaszítja a másikat, aminek gyakran kétségek, összezavarodás és tehetetlen düh lesz a következménye. A krízishelyzetekből azonban tudat keletkezik, és ez a tudat elvezethet minket a másik elismeréséhez és elfogadásához. Ebből azután annak a ténynek az elfogadása is kifejlődhet, hogy egy dialektikus világban a pólusok igen erősen közeledhetnek ugyan egymáshoz, arra azonban nincsen lehetőségük, hogy tökéletesen egybeolvadhassanak. Újra és újra meg kell tapasztalniuk az elválasztottságot, és rá kell döbbenniük tökéletlenségükre.

Kizárólag a mind a kettőjükben, tehát a férfiban és a nőben is kibontakozó, és mindkét elvet tartalmazó új lélek képezhet megfelelő alapot ahhoz, hogy a két elv integrációja végbemehessen. A szív és a fej teljes megtisztítása és szerkezeti átalakítása alapkövetelmények, mert így válik lehetővé, hogy a felsőbb természet megújító erői - amelyekben mindkét áramlat harmonikusan együttműködik - megnyilvánulhassanak az emberben. A szívnek, amely minden öntükrözési működés székhelye, meg kell nyugodnia, kiegyensúlyozottá és csendessé kell válnia, hogy tiszta tükörként szolgálhasson az isteni életterület impulzusai számára, amelyek azután felvetülhetnek a fejbe. Ha az emberi szerkezetben sikerül a szív és a fej egységét ílymódon helyreállítani, akkor az isteni Világosság lehetőséget kap arra, hogy ebben az emberben kibontakozzék. Ennek következményeként pedig az emberi rendszerben egy olyan új lény fejlődik ki, amely tudatosan és a szeretettel eltöltve, kapcsolatban áll az örökkévalóság világosságterével.

Vajon mi, emberek, képesek vagyunk-e arra egyáltalán, hogy felfogjuk a csodát, amely bennünk végbemehet? Vajon felismerjük-e ennek a „csodás születésnek” a jelentőségét? Tudjuk-e, hogy mit jelent az, hogy az emberben egy új, isteni ember akar megszületni?

Talán megsejthetünk valamit mindebből. Ebben a sejtésben hatalmas, szent hallgatás rejtőzik, amely létrehozza a Világosság munkájához szükséges teret, és vezetésével az ember képessé válik arra, hogy belsőleg elforduljon a világ hangos zsibvásárától, annak ellenére, hogy ugyanakkor ennek a zsibvásárnak a közepén áll.

Ez a folyamat ugyan nem fogható fel földi értelemmel, mégis, a jelei felismerhetővé válnak. Az isteni kéz láthatatlan marad, de időnként sikerülhet megértenünk az általa alkotott kép egyes részeit. A szív és a fej újraegyesítő folyamatának külsőleg azon emberek együttműködése felel meg, akik átélik ezt a folyamatot. Ebben az együttműködésben nem egymásra tekintenek, hanem együttesen ugyanabba az irányba, ugyanazon célra néznek: mindennek az Istenivel való újraegyesítésére.

Így végzik el a művet, amelyre rendeltettek.



Amikor a férfi nővé lesz,

A nő pedig férfiúvá,

Akkor találják meg önmagukban

az örök egységben lévő legendás képmásukat,

valódi eredetüket,

az alaptalan Mélységben lévő egy és egyetlen ősképet.

Akkor a kettő újra eggyé vált,

ahogy ez az időn kívül létezik.



Ó Idők, akik halljátok szómat,

Adjátok vissza akkor az asszonynak saját helyét

azonos értékűen

a Mélység felett.4





1. J. Slavenburg, Kulcs a Gnózishoz, DRP Rosenkreuz Verlag, 50, oldal.

2. A Zohár, a Kabbala szent könyve, Diederich sárga Sorozat, 140. oldal.

3. K. Dietzfelbinger: Apokrif Evangéliumok Nag Hammadiból, Dingfelder Verlag, 169. oldal.

4. E. van Ruysbeek, M. Messing, A Tamás Evangélium, Patmos Verlag, Válasz a 114. sz. Logionra.

forrás: http://lectorium.hu/pentagram/2008-as_evfolyam/200806_19_lilith_-_az_elnyomott_noi_principium