A táblázat segítségével nem csupán az ősi Magyar szavakat lehet elemezni, ugyanis a mai szóváltozat nekünk üzen – a nyelv intelligens változásait Isten vezérli, Ő tudja, mit kell üzennie a jelen Magyar emberének, a fejlődő nyelve által.

 A Lélek, a számomra korábban ismeretlen rovásjelek irányába vezetett, hogy szembesüljek a nyelvészek és sumer kutatók tanácstalanságával – többnyire egymás mellé írt szótagokat elemeznek, abban sem egyetértve, hogy jobbról, vagy balról írjanak.

(Megjegyzem, azokkal értek egyet, akik a természetes fejlődésnek a megszokott balról jobbra írást tartják.)
  Alaposabban elmerülve az ISTEN szavunk elemzésébe, úgy éreztem, hogy nem két szótagra kell bontanom (Is-ten), hanem az „s” kötőszót külön értelmezve kell megtalálnom a szó üzenetét.

 És a rovásjelek választ adtak: az I betűnek ugyanis külön jelentése van, az I önmaga egyedül Istent jelenti!

 A többi rovásjel pedig teljes azonosságot mutatott egy korábbi felismerésemmel – néhány hónapja, amikor még a rovásjeleknek nem tulajdonítottam különösebb jelentőséget, az alábbi ábrával szemléltettem a Vízöntő kori ember Istentudás felé vezető útját:

 Ezen a korábbi ábrán az ember, a kétpólusú világ, a Föld szülötteként magában hordozza az Isteni egység tudását; ezt a teljesség-tudást ~3 éves korunkban, a tudat kitárulkozásával elveszítjük, (az Y szétnyílik) midőn megtanítanak minket a jó és a rossz szétválasztására; majd a figyelmesen értelmező ember felismeri, hogy a teremtet világban a Jang jóság és a Jin gonoszság külön nem értelmezhetőek, és megtér Isten egységébe.
A rovásjelek ugyanezt jelentik, de csak, ha egymásra helyezzük őket:

Alulról fölfelé értelmezve, az ősi (sumér/Mah-gar) szavunk: 
I-S-TEN jelentése a következő: a Napból születő ember megszerzi a jó és a gonosz tudását, majd a két erőt elválasztó/összekötő sáncot átlépve eggyé válik Istennel.

 A két rajz között egy különbség vehető észre, a korábbi képen a Föld a forrás, míg a rovásjelen a Nap – ám még ebben is azonosak: minden, ami a Földön életre kel, azt a Nap élteti.

 Az értelmezés kulcsa tehát a rovásjelek felülről lefelé történő írásában rejlik

 A legkorábbi jelek a pásztor botján jelentek meg, a bot fogantyújától lefelé, az értelmezésük pedig ésszerű: alulról fölfelé történik, hiszen az ember Istent mindig maga fölé képzelte, akár az éltető Napot.

 Az értelmezéskor a jelek szoros összefüggést mutatnak és sok esetben a felső jelek hatást gyakorolnak az alsókra – a spirituális ráhangolódás minden megfejtéskor elsődleges.