Írta Intuíció 7 hónapja

Nincs gondolat, nincs vágy,
Egyedül a csendes és nyugodt elmévé
Váltam én.
A fényre meditálok.
Nem látom a hamis és meddő álmokat.

Nem morajlik bennem a nyugtalanság tengere,
És a halál kínzása számomra nem létezik.
Csak egyetlen vágy nélküli fény létezik,
Derűs, tiszta, végtelen és halhatatlan.




Csak egyetlen dolog van ezen a világon, amit érdemes birtokolnunk, és ez a megvilágosodás. Ahhoz, hogy a megvilágosodás a miénk lehessen, őszinteségre és alázatosságra van szükségünk. Sajnos ebben a világban az őszinteség rég halott, az alázat pedig még meg sem született. Próbáljuk meg újjáéleszteni őszinteségünket, és próbáljuk meg, törekvésünk erejénél fogva, meggyorsítani alázatosságunk megszületését.

A megvilágosodás nem valami nagyon távoli dolog. Nagyon is közel van; bennünk rejtezik. Belső fejlődésünk által minden pillanatban tudatosan belenőhetünk a megvilágosodásba. A belső fejlődést állandó áldozaton keresztül érhetjük el. Minek a feláldozásával? A rossz, gonosz gondolatok és az Igazság helytelen értelmezésének a feláldozásával. Az áldozat és a lemondás együtt járnak. Miről mondunk le? A fizikai testről, a családról, a barátokról, rokonokról, országunkról, a világról? Nem! Saját tudatlanságunkról, Istennel és az Igazsággal kapcsolatos hamis elképzeléseinkről kell lemondanunk. És fel kell áldoznunk Istennek minden egyes cselekedetünk eredményét. Ha cselekedeteink eredményét felajánljuk Belső Vezetőnknek, akkor az isteni látomás nem marad elérhetetlen cél.

Mindennapi életünkben nagyon gyakran beszélünk kötöttségről és szabadságról. De a megvalósulás elárulja, hogy olyan, mint kötöttség és szabadság nincs. Ami valóban létezik az a tudat – tudat különböző síkokon, a tudat, amely különböző megnyilvánulási formákat élvez. A megnyilvánulás terén a tudatnak különböző fokai vannak. Miért imádkozunk? Azért imádkozunk, mert imádságunk elvezet minket a megvilágosodás alacsonyabb fokáról a megvilágosodásnak egy magasabb fokára. Azért imádkozunk, mert imádságunk közelebb visz minket valamihez, ami tiszta, szép, ösztönző és beteljesülést adó. A legmagasabb megvilágosodás az Isten-megvalósítás. A megvilágosodásnak nem csak a lélekben, hanem a szívben, az értelemben, az életerőben és a testben is végbe kell mennie. Az Isten-megvalósítás tudatos, teljes és tökéletes egyesülés Istennel.

Szeretni akarjuk a világot, és a világ szeretni akar minket. Be akarjuk teljesíteni a világot, és a világ be akar teljesíteni minket. De nincs összekötő kapocs köztünk és a világ közt. Úgy érezzük, hogy a mi létünk és a világ léte két teljesen különböző dolog. Azt gondoljuk, hogy a világ valami tőlünk különálló dolog. De ez egy sajnálatos tévedés. Mi a valódi összekötő kapocs köztünk és a világ között? Isten. Ha először Istenhez fordulunk, és Istent látjuk a világban, akkor nem számít, hogy hány millió hibát vétünk, a világ nem csak elnéző lesz hibáinkkal szemben, hanem lélek teljesen szeretni is fog minket. Hasonlóképpen, amikor látjuk a világ hibáit, gyengeségeit és tökéletlenségeit, képesek leszünk a világnak megbocsátani, azután ösztönözni a világot, erőt adni neki és megvilágosítani, pusztán azért, mert Isten létezését érezzük benne.

Ha nem Istent látjuk minden cselekedetünkben, mindennapi életünkben eluralkodik a csalódottság. Bármilyen őszintén próbálunk is kedvére tenni a világnak, és bármilyen őszintén próbál a világ a mi kedvünkre tenni, mi és a világ nem fogjuk megérteni egymást. A kudarc forrása a tudatlanság. A tudatlanság pusztító, kártékony, fojtogató reményvesztettségünk szülőanyja. Ha mélyebben belemegyünk a tudatlanságba, azt látjuk, hogy az a tudattalan játéka. A kudarctól csak akkor tudjuk teljesen megszabadítani életünket, amikor belépünk minden létezés Forrásába. Amikor belépünk saját létezésünknek és a világ létezésének a Forrásába, akkor a Valóságot közelítjük meg. Ez a Valóság a mi állandó Gyönyörünk, és a Gyönyör Isten Lélegzete.

Ez a világ nem az enyém, nem is a tiéd, sem bárki másé. Csak Istené, egyedül Istené. Tehát nagyon bölcsnek kell lennünk. Először a Birtokoshoz kell mennünk, nem pedig a birtokolt dologhoz. A birtokolt dolog tehetetlen; önmagában semmit sem tehet. A Birtokos az, aki azt tehet a birtokolt dologgal, amit akar. Tehát először Istennel kell eggyé válnunk, azután fogunk automatikusan eggyé válni Isten tulajdonával. Amikor eggyé válunk Istennel és az Ő tulajdonával, akkor bizonyosan és tévedhetetlenül érezni fogjuk, hogy a világ a miénk, és mi a világé vagyunk.

A tudatlanság és a megvilágosodás olyanok, mint az éjszaka és a nappal. Először be kell lépnünk a megvilágosodásba, és azután megvilágosodást kell hoznunk a tudatlanság-éjszakába. Ha fordított sorrendben próbáljuk megvilágosítani a tudatlanságot, akkor a tudatlanság átalakítása nehéz, lassú és bizonytalan lesz. A tudatlanság mezejére lépni annyi, mint a negatív utat választani. Ha a sötétség útját követve fényt próbálunk találni a sötétségben, akkor rossz úton járunk. Annak, hogy fényt találjunk, a legjobb módja, a pozitív módja az, hogy követjük a fény, a több fény, a bőséges fény, a végtelen Fény útját. Ha a Fény útját követjük, akkor a megvilágosodás kétségtelenül felvirrad bennünk.

Nézzünk fel, és hozzuk le a Fényt fentről. Abban a pillanatban, amikor felnézünk, Isten Kegyelme alászáll. Isten Kegyelmének az a lényege, hogy a földön minden emberre leszáll. Amikor a tudatlansággal akarunk felmenni Istenhez, az olyan, mintha nehéz teherrel a vállunkon másznánk hegyet. Természetesen ez nehéz feladat. Ahelyett, hogy ezt tennénk, maradhatunk a hegy lábánál, és onnan kiálthatunk Isten Kegyelméért, ami kész lejönni hozzánk, ami alig várja, hogy lejöjjön hozzánk a legmagasabbról. Szükségtelen mondani, hogy végtelenül könnyebb Istennek leszállni a mi tudatlanságunkba, mint nekünk felcipelni a tudatlanságunkat Istenhez.

A megvilágosodás a lélek tudatos tudása. A megvilágosodás a kinyilvánítandó Valóság tudatos látomása. A megvilágosodás a megvalósíthatósággá alakult lehetőség. A megvilágosodás olyan, mint Isten isteni varázspálcája. A közönséges mágus arra használja a varázspálcáját a világban, hogy valamit egy másik dologgá alakítson át. Amikor Isten használja a megvilágosodást a világban, a föld véges tudata azonnal belép a Végtelenbe, és a Végtelenné válik.

Az emberiség a megvilágosodásban ismeri fel először Isten mindenható Erejét, határtalan Részvétét, végtelen Fényét és hiánytalan Tökéletességét. A megvilágosodás érezteti meg velünk, hogy mi is Isten valójában. A megvilágosodás előtt Isten elméleti; a megvilágosodás után Isten gyakorlativá válik. Tehát a megvilágosodás az az isteni varázserő, amely megláttatja velünk a Valóságot, ami valamikor képzelet volt. Amikor egy emberi lényben felvirrad a megvilágosodás, Isten többé nem csak egy ígéret, hanem ténylegesen elért eredmény.

A megvilágosodás az értelemben és a szívben történik. Amikor az értelem megvilágosodik, Isten választottjává válunk. Amikor a szív megvilágosodik, Isten Hangjává válunk. Itt a fizikai világban az elme jelentős fejlődést ért el. Mivel az ember kifejlesztette intellektuális elméjét, magasabb rendűvé vált, mint az állatok, mert az elme magasabb színvonalú, mint a test vagy az életerő. Az ember csiszolta az elme képességét, de nem finomította a szív képességét. Ha majd fejlesztjük a szívet, meglátjuk, hogy képessége sokkal nagyobb, mint képzeltük. Amikor kifejlesztjük azt az egyedülálló érzést a szívünkben,
hogy mi Isten legmagasabb Látomása és Isten tökéletes megnyilvánulása vagyunk, akkor megtörténik a megvilágosodás.

 Írta: Sri Chinmoy