Nyolcadik versszak

Az alappal kapcsolatos kételyeink elvágása bizonyosságot eredményez a látásmódban.
E látásmód rendíthetetlen megtartása a meditáció lényege.
A kiváló cselekvés a meditáció lényegének gyakorlatba ültetése.
Leljünk bizonyosságra a látásmódban, a meditációban és a cselekvésben!

Buddha tanításának célja a tapasztalat – az, hogy a lények felismerjék a dolgok természetét. Kizárólag a spirituális fejlődés érdekli, és e tekintetben nem ismer félmegoldásokat. Az elmúlt 2500 évben a számos tudományos áttörés Buddha egyre több és több állítását támasztotta alá. Ha azonban a tudomány valaha is tévesnek találná valamely kijelentését, akkor ő maga javasolná a tanítványainak, hogy inkább hagyatkozzanak a tudományra – legalábbis akkor és ott, relatív szinten. Nem kíván dogmákat kinyilvánítani, csupán azt szeretné, hogy tanításai ésszerűségük folytán meggyőzőek legyenek, és használni tudjuk őket az életben. A részletekbe menő kérdések éppen ezért kívánatosak, bár általában azt mutatják, hogy a kérdezőnek hiányosak az információi, vagy megpróbálja elferdíteni azokat a pusztán formális kijelentéseket, melyeket Buddha és lámái amúgy sem szívesen tesznek.

Ha már sikerült kapcsolatba kerülnünk hiteles buddhista forrásokkal, a tanító iránti igény a tanítás mélységével egyenes arányban nő. A Gyémánt Úton a tanító nélkülözhetetlen, mivel ő adja az áldást, a módszereket és az erőt. Szükség van rá ahhoz, hogy az úttal és a céllal kapcsolatos minden zűrzavart átvághassunk. Az út arra vonatkozik, ahogy a dolgok a relatív szinten megjelennek, míg a cél arra, ahogy azok valójában vannak – ez utóbbi az abszolút szintű megértés. Még az iskolázott nyugatiaknak sem sikerül felfedezni az ebben rejlő örömöt. Nincsenek hozzászokva ahhoz, hogy egy vallás átlátható és világos legyen. Ezért nem is számítanak erre, és csak fokozatosan képesek átadni magukat a dogmáktól és a hit kényszerétől mentes szabadságnak. Ha azonban ez megtörténik, örömtelien ragadják meg a lehetőséget, hogy tapasztalataikat, értelmi és érzelmi képességeiket felhasználják a fejlődésükhöz.

Így Buddha tanításainak előnyére válik a mélyreható vizsgálat. Ahogy már a negyedik versszaknál említettem, végig lehetnek kételyeink az utunkkal kapcsolatban, egészen a megszabadulásig – bár így a folyamat lassú, és valószínűleg nem röpít gyorsan a célba. Buddhának a tanítványaiba vetett bizalmát jól szemlélteti, hogy mekkora szabadságot ad nekik ahhoz, hogy bízzanak a saját tudatukban. Nem kényszeríti őket arra, hogy automatikusan erkölcsi ítéleteket hozzanak – ezek legtöbbször amúgy is elsiklanak a lényeg felett. Különösen igaz ez a bodhiszattvák megszabadító, de olykor ellentmondásos cselekedeteire. Ők azok, akik másokat szabaddá tesznek. Miután megértették, hogy az egész létezés álomszerű, a lényeket hatékony, ám korántsem szokványos módon segítik az éretté válásban.

Buddha azt szeretné, hogy tanítványai – amikor csak lehetőség van erre – megengedhessék maguknak a "szürke zóna" luxusát. Ez a tudatosságnak egy olyan területét jelöli, ahol beérhetnek mindazok az információk, melyekre nem szükséges határozottan vagy azonnal reagálni. Itt tudásunk lépést tarthat az új fejleményekkel, és természetes módon egyre több felismerésre teszünk szert, miközben minden helyzetből a legjobbat hozzuk ki. Napjaink zavarodott világában enyhülést adó gyógyírként hat az érettségről tanúskodó jó érzés, ami az intelligens meggyőződésből – politikai korrektség és agymosás nélkül – beszélő és cselekvő emberekből árad. Semmi sem hozott magával több szenvedést és elnyomást, mint egyes vallások és önkényuralmi világnézetek (például a kommunizmus és a fasizmus) azon próbálkozásai, hogy követőiket nem egyértelmű helyzetekben azonnali cselekvésre kényszerítsék. Számtalan emberi tragédiának, egyéni és kollektív szinten egyaránt, ez a tendencia a gyökere. A főbb vallásalapítók között Buddha minden jel szerint egyedül van a lényekbe vetett alapvető bizalmával, ami nagy kár, hiszen a szabad embereknél nincs csodálatosabb. Ezért, amikor tanított, mindig azt kérte, hogy tegyenek fel neki kérdéseket, és soha nem gyakorolt semmiféle nyomást az emberekre azért, hogy higgyenek. Csupán azt szabad elfogadnunk, amiről meg vagyunk győződve, mert valódi fejlődés csak megértésen és bizalmon alapulva jöhet létre. Buddha nem egy birkanyájat vagy bólogatójánosokat akart, hanem kollégákat. Akit inspirálnak a tanításai, és a meditációban használja őket, először találkozik a saját magában rejlő buddhatermészettel, majd egyre összpontosítottabban képes lesz megtartani ennek tapasztalatát. E felismerés a Nagy Pecsét-tanításokat mindent átható tapasztalattá mélyíti, az úton esetlegesen felmerülő kételyek pedig megértéssé alakulnak át. Csupán az, hogy a mezítelen tudatosság állapotában időzünk, minden csomót felold a tudatunkban. A harag igen meggyőző módon tiszta és zavartalan érzékeléssé alakul át. Ahogy a büszkeség csökken, észrevesszük a létezés sokarcúságát és gazdagságát. A szertefoszló kötődés a megkülönböztetés képességére tanít, a féltékenység pedig a tapasztalatok egymásutániságában tűnik el. Végül, ahol addig a nemtudás és a zavarodottság homályosította el a látásunkat, ott most az intuitív felismerés egyre gyakoribb és örömtelibb pillanatai jelennek meg.

A Gyémánt Út-meditációk összekapcsolják a tudatot annak időtlen lényegiségével, és elvezetnek az abszolút bizonyosságig, mely túl van a reményen és félelmen, a ragaszkodáson és ellenszenven. Ahogy egy csésze kávé leülepszik, és visszatükrözi a dolgokat, vagy ahogy a megvilágosító tanítások horgai beleakadnak a lények eredendő bölcsességének gyűrűjébe, úgy jelenik meg mind gyakrabban a tudat tudatosságának ereje a tapasztalatok között és mögött, tényleges megjelenése pillanatában pedig időtlen tisztafényként nyilvánul meg.

Itt ismét megmutatkozik, hogy Buddha Nagy Pecsét-tanításai egyedülállóak, és a legmagasabb szintű látásmódot nyújtják. Ahelyett, hogy megpróbálnánk elkerülni a gondolatokat (ami a rettegett fehérfal-hatást vonja maga után), vagy ragaszkodnánk a kellemes élményekhez (melyeket még senkinek sem sikerült fenntartani), Karmapa inkább azt tanácsolja, hogy teremtsünk valódi belső szilárdságot azzal, hogy a tudatosság állapotában nyugszunk. Buddha tanításainak egyedülálló vonása ez a tapasztalóba vetett abszolút bizalom, amit őutána a megvalósítók számos, ezidáig töretlen vonala adott tovább. Amikor Milarépa tanítványait zavarták a gondolatok és érzések, gyakran csak annyit mondott nekik: "Hogyan is zavarhatnak a bokrok és a hullámok, amikor tudod, hogy milyen hatalmasak a hegyek és milyen végtelenek az óceánok?" Más Nagy Pecsét-tanítások a gondolatokat tüskékhez hasonlítják, míg a tudatot egy elefánthoz. Lehet, hogy a tüskék szúrnak, de az elefántnak vastag a bőre. Aki tudatosan nyugszik abban, amit megértett és igaznak talált, ténylegesen meditál. Ahogy tudatunk ily módon megtisztul, és erőre kap, egyszerűen jobb emberré válunk.

Számos nem buddhista, és még néhány buddhista körben is a meditációt olyan gyakorlatokra használják gyűjtőfogalomként, melyek erős élményeket okoznak. Szabálytalan légzést alkalmazó gyorslégzési technika, különféle szótagok elragadtatott kiáltása, a fülek és a szemek nyomása, hosszantartó csendes üldögélés megfelelő instrukciók nélkül, meztelen séták az erdőben, rebirthing, tenyérjóslás – csak néhány ajánlat a sokszínű kínálatból. Ezzel szemben minden hagyományos buddhista meditációnak egyetlen célja van: lehetővé tenni a gyakorló számára, hogy erőfeszítés nélkül nyugodjon abban, ami van. Ez azonban nem jár együtt semmiféle spirituális elmélkedéssel, amitől az emberek gyakran furcsává és zavarodottá válnak. Sőt, nem is a gondolatok elkerülésére tett görcsös erőfeszítés, ami eltompítja a tudatot, és még csak nem is arra irányuló próbálkozás, hogy megtartsuk a feltételekhez kötött kellemes állapotokat, hiszen ez egyszerűen lehetetlen. A tudat számára az egyetlen cél, hogy megismerje önmagát, és ezáltal saját lehetőségeit. Felszabadított képességeinek megtapasztalása nagyfokú örömérzetettel jár, ami ugyanolyan állandó, mint annak forrása, a tudat szabad játékossága. Ekkor a teljes gazdagság erőfeszítés nélkül nyilvánul meg, és e belső többletből fakadó tettek meggyőző erővel hatnak ránk és másokra egyaránt.

Pontosan ez a "kitűnő cselekvés" jelentése: a tér gazdagságából meríteni azzal a bizonyossággal, hogy a legmagasabb szintű igazság azonos a legmagasabb szintű örömmel, és hogy a tér lényegében határtalan. A tudat ékkövének csiszolása által bontakozik ki ez a friss bátorság, mely mindent megszabadít. Ennek során mindaz, amiről felismerjük, hogy lényeges, a szívközpontunkba olvad. A tapasztalat birtokosa számára ez a minden körülmények közötti természetes időzés és kimozdíthatatlanság állapota. Barátaink észreveszik magától keletkező örömünket, mi pedig az együttérzés és a személyes szinten túli megértés kiegyensúlyozott kifejeződése folytán gazdagnak érezzük magunkat. A hétköznapi életben ezek a tulajdonságok inspirált és hasznos életvitel formájában jelennek meg, mely sokak számára hoz boldogságot. Tehát egyre többet és többet nyerünk azzal, ha a vagy ez-vagy az gyakorlatias, de szűk látásmódját az ez is-az is megszabadító és mindent átfogó keretébe helyezzük.

Végtelen sokat kap ajándékba az, aki képes megtartani ahhoz a Gyémánt Út-tanítójához fűző kötelékeit, akitől a fejlődéshez szükséges módszereket kapta. Amíg a tanítványok körüli megvilágosodott erőmezők együtt érnek be a testükön belüliekkel, fejlődésüknek nem lesz határa.

A meditáció mindent egybevetve azt jelenti, hogy nem veszítjük el magának a tudatosságnak a tapasztalatát. Sokan érzik ennek az óriási jelentőségét, de mégis csak kevesen képesek megőrizni. Ez kétségkívül nem könnyű, és fejlődésünk gyorsasága nagy mértékben függ az előző életekben végzett gyakorlástól. E látásmód megtartásához mindaddig rengeteg erőfeszítésre van szükség, amíg annak tapasztalata, ami tudatos – ami mindenhol, minden mögött jelen van, és ami mindent felfog – meg nem szilárdul. Ha az élethelyzetek nyitottak és álomszerűek, és mindenhol tapasztalható annyi tér, hogy szabadon választhassunk, akkor a negatív érzelmek gyökereit elvágtuk. A nemtudás azonban kezdet nélküli idők óta jelen van, és egy ilyen kitartó ellenséget nem könnyű legyőzni.

Minden csepp erőfeszítésnek jelentősége van, hiszen hosszú út áll előttünk. Akinek sikerül naponta 20-30 percet – esetleg többet – a hatékony Gyémánt Út-meditációkra fordítani, jót tesz magának. Biztos fejlődéssel jár, ha egybeolvadunk a lámánkkal, aki legtöbbször egy fényből és energiából álló buddhaaspektus (jidam) formáját ölti – feltéve, hogy nem mészárosként dolgozunk vagy kiskorúaknak árulunk kábítószert. Minden egyes mantra hasznos, minden egyes új alkalom, amikor a Nagy Pecséttel kapcsolatba kerülünk, eredményt hoz. Ha az életben a látásmód, a meditáció és a cselekvés kiegészítik egymást, a kívánt tökéletes tulajdonságok megjelennek. A leglényegesebb átalakulásoknak leszünk szemtanúi, és ez óriási örömöt hoz. Ekkor a lények tárháztudatában kezdet nélküli idők óta elültetett benyomások maguktól bölcsességgé alakulnak át, és természetes lesz, hogy barátainkkal – sokak javára – egy Gyémánt Út-központot támogatunk.

Maitripa (1007-1077)