Rezgés vagy anyag?

A kvantumfizika felfogása szerint az anyag pillanatnyi megtestesülése az energiának a világmindenségben, melyben apró húrok képezik az atomi részecskék (proton, neutron, elektron) részecskéit (kvarkokat) is. A húrok azután létrehozzák az ún. membránokat. Ezek a rezgő buborékok néha egymáson is áthatolva hozzák létre a teret, az időt és a többi – ma feltételezetten összesen 11 – dimenziót.
A világot alkotó rezgések, frekvenciák úgy rendeződnek, hogy folyamatos átmenetekben, de egyúttal ugrásokban is követik egymást. A mindenséget tükröző 108 „oktáv”-ból a látható fény tartománya csupán egy, de ismerjük az infravörös, az ultraibolya fénynyalábokat, a röntgensugárzást, a kozmikus és földi háttérsugárzást, a hallható és nem hallható hangok tartományát stb. Mindezekre nincs saját „biológiai ablakunk”, azaz érzékszervünk, melyben a jelfogók, receptorok azonos hullámhosszon együttrezegni, rezonálni tudnának. Észlelésükhöz olyan készülékek szükségesek, melyekkel átalakíthatjuk egyik jelet (hullámhosszt) a másikba. Legfontosabb érzékszerveink rezonáns tartományaira alakítva színeknek láthatjuk vagy hangoknak hallhatjuk az egész világot. Ilyen jelátalakítók maguk a biorezonanciás készülékek is, melyek diagnosztikus szerepük – ismert és beprogramozott rezgéseket azonosító képességük – mellett arra is használhatók, hogy visszasugározzák a testből kapott rezgésmintákat, „rádióadásokat”, és így gyógyítani lehet velük.
A megismétlődő oktávok magyarázatul szolgálnak arra, hogy bár egy-egy funkció modulálásához meghatározott hullámhossz szükséges, azt egy másik „dimenzióba” helyezve mégiscsak változást tudunk elérni. Ez a magyarázza meg például a színek hatását a közérzetre, az egészségre, melyek módosítják a szervezet energia-háztartását attól függően, hogy milyen szín vesz körül minket. A vörös oldaláról a stimuláló, a kék oldala felől a nyugtató hatások érvényesülnek a molekuláris mozgásokra is! A rózsaszín fény például kísérleti állatokban rákot eredményezett! Lednyiczky Gábor azért javasolja, hogy a BioHarmonex hangját ne kapcsoljuk ki használata közben, mert az a nem hallható frekvenciákkal együttrezegve fokozza a készülék hatékonyságát.
Bár a röntgent, ultrahangot sem látjuk, halljuk, érezzük, mégis működnek, és hiszünk a velük készített fotóknak, használjuk a molekulák rezgéséből képet alkotó MRI (mágneses rezonanciás) készülékeket. Mintájuk alapján megkülönböztetjük a hullámokat, melyekből az agy (EEG), az izom (EMG) működésére, aktivitására, a szívben zajló elektromos ingerek zavaraira (EKG) következtetünk. Ezek felfedezése csaknem egyidős a biorezonanciával.
A harmincas években (!) Gaston Naessens és Royal Raymond Rife, napjainkban pedig Hulda Regehr Clark feltérképezte az összes mikroba rezgésmintáját a különböző fázisban lévő emberi ráksejtekével együtt, mely rezgéseket visszajuttatva elpusztították azokat. A mai biorezonanciás készülékek kifejlesztéséhez a számítógépek nagyon fontosak voltak. Csak óriási memóriájuknak köszönhetően tudjuk tárolni a testben lévő anyagok által életre keltett frekvenciák ezreinek mintáit, s segítségükkel lehet összehasonlítani, mik az eltérések az egészséges és a beteg rezgések között.
Ezek a rezonanciák és az általuk keltett mágneses térerők irányítják az életet: a molekulák egymáshoz, a hormonok és immunfehérjék receptorokhoz való kapcsolódását, de így működnek a különböző elektroforézises vagy az immunhisztológiai vizsgálatok. Sőt ezen az elven működnek például a szénmonoxid-érzékelők a lakásokban, milliónyi fényév távolságokban lévő csillagokról így tudjuk meg korukat, távoli bolygók légköréről, kérgéről ilyen színképek alapján tudjuk megmondani, milyen sűrűek, hőfokúak, összetételűek.
Mi szabályozza a DNS kettőződését, a sejtek szétválását, programozott (!) halálát? Miért és hogyan hatnak ránk a különböző sugárzások? Kvantumbiológiai ismeretek nélkül mindezek megmagyarázatlanul lógnak a levegőben.
A DNS-nek e kérdések tekintetében kitüntetett szerepe van. Gurvics arra volt kíváncsi, mi az a szabályzó erő, ami a még csak néhány sejtből álló embrió életműködéseit koordinálja, amikor még egyáltalán nincs idegrendszere és hormonokat sem termel. (Az anyai hormonhatások is csak akkor érvényesülhetnek, ha már van rá az embriónak [szó]fogadó szerve.) A sejtek közötti kommunikáció általa leírt, legdinamikusabb, már két sejt között is működő (speciális eszközökkel kimutatható) jelrendszere a biofotonok gyakorlatilag késés nélküli áramlásán alapul. Az elnevezés azokra a (bio)fotonokra vonatkozik, amelyek a sejtosztódással kapcsolatosak, és képesek beindítani a szomszédos sejtek osztódását. Ez a fény ráadásul koherens, fázisában összehangolt, mint a lézer fénye, és így biológiai hatékonysága felerősödött.
E tény felfogása, elfogadása érthetővé teszi a molekulák, fehérjék, enzimek, hormonok és receptorok, gyógyszerek és vitaminok, valamint a DNS és egyéb sejtszervek összerendezett, biológiai órajelekkel megszervezett működését. Az emberi szervezet például mintegy 1016 sejtből áll. Ahhoz, hogy a sejtek működése egy ezredmásodpercnyire összehangolható legyen, két sejt között az információt 10-19 másodpercnél rövidebb idő alatt kell átadni!
F. A. Popp véleménye szerint a gűyrűs szerkezetű molekulákból, nukleinsavakból felépülő, és ezért önálló, állandó frekvenciával rendelkező óriásmolekula adóvevőként működve szabályozza a sejt élettevékenységét, percenként legalább 3–7 ezer szignált jelentő, polarizált fotoncsomagot kibocsátva. Popp 1980-as évektől végzett munkásságának fontos aspektusa volt a daganatos szövetek vizsgálata. Biofotonméréssel a tumorsejtek élesen elkülöníthetők az egészséges testi sejtektől. A vizsgálatok azonban ennél is messzebb vezettek: a fénymérési módszerrel kimutatható volt a gyógyszerek daganatsejtekre gyakorolt hatása is.
A kettős spirálból kiinduló biofoton-kibocsátást Gurvics után mitogenetikus sugárzásnak hívjuk. Nemcsak egy sejten, szervezeten belül működik, hanem láthatatlan kommunikációt hoz létre különböző egyedek között is. Az egyes élőlények ultragyenge fotonsugárzása Bernhard Ruth mérései szerint eléri a 2000 fotont másodpercenként a kibocsátó testfelület négyzetcentimétereiként. Az így termelt – többek között a szív EKG-görbéjével is reprezentálható – elektromágneses tevékenységet is beszámítva testünk energiakibocsátása egy olyan teret hoz létre, mely a speciális Kirlián-féle optikával auraként lefotózható. Az energia testünkben örvénylik, áramlik, s ha ennek szabott útvonalán, a meridiánokban nincs blokk, a csakrák forgórendszerével kapcsolatba kerülünk a külvilág bármely pontjával, objektumával, individuumával. A nulla ellenállású akupunktúrás pontokon pedig igen kicsiny energia közlésével (tűszúrás, nyomás, hő, lézer) beavatkozhatunk a szervek működésébe töltési potenciáljuk megváltoztatásával).
(S. V. Konev és munkatársai 1966-ban kimutatták, hogy a biofoton-kibocsátás erősen függ a sejtek oxigénellátásától. Ha hirtelen oxigéndús anyaggal látják el a sejtkultúrákat, megnő a biofotonok száma, és mintegy 20 perc múlva áll vissza a kiinduló szintre. Növényi szövetek sugárzása bármikor leállítható oxigénhiány előidézésével.)

A régi tudósoknak, többek között Luigi Galvaninak, az újabb kutatók közül pedig Arthur Guytonnak és Robert O. Beckernek köszönhetően tudjuk, hogy a sejteknek saját töltésük van, melynek kialakításában fontos szerepet játszik a sejtek ionegyensúlya, amely különböző külső és belső hatásokra reagál. Pontos mérésekkel igazolták, hogy egy egészséges sejt feszültsége 70–90 mV, egy sérült vagy beteg sejt feszültsége 30–70 mV. Összehasonlításképpen: egy gyulladásos sejt 40 mV-ot termel, míg 30 mV-nál már elpusztul. A beteg sejtek kimerült elemekhez hasonlíthatók, tehát a gyulladásos, sérült vagy más módon károsodott sejt feszültsége csökken. Az ember, akiben általánosan vagy helyileg csökken a sejtek elektromos feszültsége: fáradt, étvágytalan, rossz közérzetű, fájdalmai vannak, szorongásos vagy más panaszai vannak, egyszóval – beteg!
Az állatok és az ember idegrendszere egyenárammal és váltóárammal is működik. Az egyenáramú rendszer alakult ki korábban, a sérülés érzékelését és helyreállítását szolgálja már egysejtűekben is. A bioáram egyáltalán nem áram, hanem ionos energiamező, mely a nukleotidok polarizációja és a sejtosztódás beindítása céljából veszi körül a sérülést. Az atom részecskéin keresztül, a molekuláris kötésekkel és kölcsönhatásokkal nyilvánul meg. A testünk csaknem háromnegyedét alkotó víz molekuláinak hidrogénkötésein folyamatos információcsere zajlik a sejteken belül és egymás között is. Az anyagcserében résztvevő egészséges „biomolekulák” ezen keresztül is érzékelik a szervezetet érő rezgéseket. Attól függően, hogy van-e köztük együttrezgésre, rezonanciára alkalmas anyag, „befogadják” és továbbadják, vagy „elutasítják” az információkat. A többit kiszűri, elektromágnesesen „árnyékolja” a vizes közeg, a sejt közti állomány.
Arthur Guyton szerint: „Bioáram akkor keletkezik, amikor az áram a (szív)izomszövet kórosan depolarizált és normálisan polarizált területei között áramlik.”Wolff törvénye kimondja: „A bioelektromos mező mágneses mezőt hoz létre”. A csontokra ható nyomás, hajlító erő például piezoelektromos úton járul hozzá, hogy a terhelésnek megfelelően megkeményedjen, azaz mészkristályok vándorolnak a sejt közti állományba. Ellenkező esetben, ha nem éri elég terhelés a csontot, kialakul az osteoporosis, a csontritkulás. (A törött csontok és a hámszövet sejtosztódását is ez a bioáram indítja be. A patkány lába például visszanő bioáram hatására. Humán vörösvértestek bioáram hatására visszaalakulnak vörösvérsejtté, majd differenciálódnak porc- és csontsejtté!)

Ha a bioáram ionos energiamezőket hoz létre, hogyan működik ez a testben?

Testünk minden sejtje egy-egy pici, elektromágneses térrel rendelkező egység. Az ezek közötti kommunikációban nem feltétlenül szükséges ionvándorlás, azaz áram. Töltöttségi szintjüknek, kapacitásuknak megfelelően kis kondenzátorokként működnek, akár a sejtalkatrészek: sejthártya, sejtmaghártya, Golgi-apparátusok, riboszómák stb. (Nagyon hasonlít az egész egy rádió finomhangolójához.) A szabad elektronoknak megfelelően (ezek összsúlya egy átlagos felnőtt esetében mintegy 20 grammot tesz ki) olyan térbeli, holografikus alakzatot vesz fel a sejtek, szövetek mágneses mezeje, amely tárolni tudja a különböző szervi funkciókat. Nagyon fontos ilyen módon működő mezeje agyunk kisagyi és nyúltagyi (agyalapi) része, de ilyen hologramokban tároljuk emlékeinket is. (Ennek speciális fehérjéi között megdöbbenve találtak a tudósok prionokat! Ezeket a korábban csak a kergemarhakór és a Creutzfeldt–Jacobs-betegség kapcsán emlegetett fehérjéket ma a hosszú távú memóriáért felelős anyagnak tekintik.) Az említett agymezők az alapvető életfunkciók (légzés, szívverés, nyelés stb.) ritmizálását, szabályzását végzik. Egyúttal ezek a legérzékenyebb detektorok a környezetből érkező statikus és dinamikus mágneses hatásokra, például az időjárási frontokra. Van, aki a pozitív, van, aki a negatív többlettöltéssel közeledő légtömegekre vagy mindkettőre érzékeny (hideg-, meleg-, kettős frontérzékenyek).
Van azonban még egy megdöbbentő dolog. Az akupunktúra alkalmazói több ezer éve tudják, hogy a teljes szervezet elektromágneses jelzőrendszere össze van kötve, sőt tenyerünkön, talpunkon, fülünkön vagy akár fogainkon lévő akupunktúrás pontokon befolyásolhatjuk a test bármely szervének működését. Zhang (Csang) és Hameroff bizonyította, hogy a szervezetben – minden kis mikroterületen – az egész szervezet hologramja megjelenik. A holografikus mezők kutatásában Gurvics világviszonylatban is élenjáró kutatásait Nobel-díj fémjelezte. Hogy is mondta Hermes Trismegistos? „Mint… fent – úgy lent, mint kint – úgy bent – s a cseppben benne van a tenger…”
Az 1940-es évek végén Nakatani professzor a vesemeridiánon végzett kísérletei alapján biológiailag aktív, ún. „jól vezető pontokat” talált, amit Rio-do-raku-rendszernek nevezett el. Professzor Becker bizonyította, hogy minden idegsejt körül létezik egy információküldő és -vevő rendszer – ez az idegrendszertől teljesen függetlenül működő félvezető rendszer. (Erre a rendszerre már Szentgyörgyi Albert is utalt.)
A sejtben megkülönböztetünk ún. szupramolekuláris részeket – ezek a sejthártya, a sejtmaghártya, az enzimrendszerek – s ide tartozik a sejt saját idegrendszere is, amelynek részei a citoszkeleton és a filamentum – azaz a fonalrendszer. A citoszkeletont ún. dinamikus gél veszi körül, melynek feladata a sejtosztódás, a sejtmozgás szervezése, valamint az egész neurotranszmitter (ingerületátvivő anyag) rendszerének szervezése. A neurotranszmitter-rendszer a sejtek közti információs rendszer, melynek kémiai (hormonok) és biofizikai (biofotonok) egységei is vannak.
A szupramolekuláris rendszeren kívül ismerjük a sejtorganellumok (szervecskék) rendszerét is. Ezek közé tartozik a sejtmag, a mitokondrium, a citoplazma és a zárványok. Mindezek összességében a sejtek részben önálló, részben társas kapcsolatok szerveződésének elemi egységei, amelyek az őssejtekből a külső információ hatására alakulnak olyanná, amilyenné a funkció vezérli őket.
Van még egy érdekes területe agyunknak, melyet hippocampusnak hívunk (alakja emlékeztet a csikóhalra, innen kapta a nevét). Mint minden szervünknek, ennek is van saját frekvenciája: pontosan 7,83 Hz. Az agyhullámok között ezt szokás gammahullámnak is nevezni. Az érdekessége, amint azt O’Keefe és Nadel (1978) felfedezte, hogy minden emlősállat hippocampusa ezen az „extrém alacsony frekvencián” (ELF) rezeg. Talán nem lehet véletlen, hogy a Föld légkörének, s vele együtt a bioszférának a rezgése is pont 7,8 Hz volt, amikor Schumann felfigyelt erre az alapvető ritmusra. A bolygó változó forgási sebességével elhangolódó rezonancia most kb. 8,3 Hz, s ez magyarázat lehet sok, manapság az egész glóbuszon észlelhető kedvezőtlen változásra: több az allergiás betegség, a rosszindulatú daganat, támadnak a vírusok, baktériumok. Ez utóbbiak hátterében az is szerepet játszik, hogy a Föld megváltozott elektromágneses védőpajzsának és a sérült ózonrétegnek hatására több a Napból érkező UV- és kozmikus sugárzás, amelyek az erősödő napszelekkel, mágneses viharokkal együtt megzavarják a sérülékenyebb, kényesebb magasabb fejlettségű szervezetek működését.

Vajon a földi sugárzások mind károsak?

A radioaktivitásról mindenki tudja, hogy az káros hatással van a szervezetre. A Föld vízereiről, Hartmann-vonalairól szintén elmondható, hogy befolyásolják egészségünket. Wever bunkerkísérletei, illetve a NASA állatokkal végzett mágneskísérletei egyértelműen bizonyították, hogy szervezetünk megszokott működéséhez meghatározott – egyébként igen gyenge – elektromágneses mezőkre feltétlenül szükség van. Adey (1986) és munkatársa, Lawrence (1988) szerint a sejtek elektromágneses kommunikációjába történő bekapcsolódáshoz csak meghatározott intenzitású jelek alkalmasak.

Lehet-e csak energiaközléssel, elektromágneses hatásokkal befolyásolni a betegségeket?

Az, hogy valamilyen betegség kialakul, az előzőek tükrében a molekulák felszínén mozgó (Szent-Györgyi Albert mondása szerint a fehérjék felszínén táncoló) elektronokon múlik. A negatív töltésű vonzza a pozitív töltésű molekulát. Ha túl sok szabad, lekötetlen részecske, szabad gyök alakul ki, az betegségekhez vezet. Az ezeket a hatásokat csökkentő anyagokat szokás antioxidánsoknak nevezni. Szerepük az, hogy a sejtek életfunkciója kapcsán keletkezett szabad gyökökből származó elektronokat rendreutasítsák. Ezt a hatást elektronperturbációs kezelésnek hívják. A folyamatosan, ritmikusan váltakozó pólusú mágnesekkel felgyorsíthatjuk az elektronvándorlást, és a „helyrezavarást”, azaz a pertubációt bizonyos fokig így elérhetjük a biorezonanciás készülékekkel is.
Ezt legegyszerűbben mágnesek alkalmazásával lehet megkísérelni. Az északi, negatív pólus általában gyógyít, stimulál, a déli, pozitív pólus inkább blokkolja az anyagcsere-folyamatokat. A mágnesek alkalmazása a gyógyításban azonban nem új jelenség. Igen régóta ismert az elektromágneses tér emberre kifejtett hatása. Az akupunktúra megjelenése előtt, kb. hatezer éve Kínában már alkalmaztak mágneses kezelést energiaátvitel céljából. Akkoriban természetes mágneses kőzeteket építettek be a cipőkbe, melyek a járás közbeni mozgás hatására örvényáramot keltettek, és ez például köszvényben jelentős enyhülést váltott ki. Ma nem az „állómágneseket”, patkó- vagy rúdmágneseket tartják a leghatásosabbnak, inkább a pólusait gyorsan változtató, elektromágneses teret gerjesztő, váltakozó polaritású vagy pulzáló mágneses jeleket leadó készülékeket, amilyen a BioHarmonex is.
Hippokratész is alkalmazott mágneses kőzetet gyógyítás céljából, és később Paracelsus is előszeretettel használt mágneseket. Így ismerte fel, hogy a mágnes egy olyan kő, melynek vonzó hatása minden betegségre befolyást gyakorol. A huszadik században a nyugati orvoslás is alkalmazni kezdte a mágneses tér terápiájának módszerét. Miután a 60-as években az első űrhajósok hosszabb űrsétájuk után visszatértek a Földre, se járni, se állni nem tudtak, így világűrbetegségről kezdtek beszélni. Annak ellenére, hogy az űrhajósok a legjobb táplálékot kapták és útjuk során speciális testedzést végeztek, sejtanyagcseréjük károsodott. S mindez csak azért történt, mert kikerültek a Föld mágneses teréből. Ez intenzív kutatásra ösztönözte a tudósokat, biológusokat és orvosokat, és elkezdtek foglalkozni a mágneses tér hatásaival.
Ma már tudományosan elfogadott, hogy a Föld mágneses tere hatással van az életre. Vagy inkább úgy kellene fogalmazni: a földi körülmények, a mágnesesség, a gravitáció a Napból és a kozmoszból jövő sugárzásokkal, elektromágneses rezgésekkel, az ún. skalárhullámokkal együtt alakították ki az életnek nevezett biológiai törvényszerűségeket.

Mi történik sejtszinten a biorezonanciás kezelések hatására?

Külső behatásra (ütésre) a sejt első reakciója, hogy megremeg a sejtfala. A váltakozó polaritású erőtér impulzusai áthatolnak a szöveteken, és a sejtfalat meghatározott ütemben állandó rezgésre kényszerítik. Ez a hatás bizonyos értelemben szünet nélkül „masszírozza” és stimulálja a sejtet. Az erőtér jelenlétével minden pozitív ion közelebb kerül a sejtfalhoz, a negatív ionok pedig a sejtmag felé szorulnak. Amikor a beteg sejtet vagy szövetet eltalálja egy ilyen ütéssorozat, az lassan kezd energiával feltöltődni. Szakmai nyelven: növekszik a potenciálja (mondhatnánk úgy is: a vitalitása). A megbillent ionegyensúly visszazökken, az energiafelhasználás pedig felgyorsul. Ettől a külső, „erőszakos” ráhatástól a sejtfal átjárhatósága megnövekszik. A sejt belsejébe vezető „kapu” kinyílik, ez pedig fokozottabb anyagcserét segít elő. Amikor ugyanis nyitva álla a „kapu”, a tápanyagok könnyebben jutnak be a sejtbe, a salakanyagok pedig gyorsabban távoznak belőle. Azaz fokozódik az anyagcsere-folyamat. A sejtek kinyitott „kapuja” azonban nemcsak az anyagcserét, a tápláló, illetve káros anyagok kicserélődését segíti elő, hanem a gyógyszerek sejtbe való bejutását is megkönnyíti.

Mi a kapcsolata az idegrendszerrel és a hormonrendszerrel a biorezonáns kezeléseknek?

Ma az idegrendszert tartjuk a szervezet legfejlettebb, legmagasabb szinten vezérlő rendszerének. Ez befolyásolja az idegeken, a hormonokon keresztül a szervek működését. Az ingerületátvivő anyagok, a neurotranszmitterek és a hormonok viszont meglehetősen lassan működnek (néhány perc, pár óra, egy-két nap), az elektronvándorlás, az idegi impulzus is csak kb. 20 m/s sebességgel történik. Ettől nagyságrenddel gyorsabb a biofotonok áramlása, melyeket gerjeszteni, irányítani lehet a külső, a rezonancia elvén működő és egyébként extrém alacsony intenzitású, elektromos térhatást elérő biorezonanciás készülékekkel.
A kezelést az teszi lehetővé, hogy a testen rengeteg „biológiai ablak”, például akupunktúrás pont, pórus stb. van, melyeken keresztül, sőt azokat megkerülve is alacsony erősségű, elektromágneses jeleket lehet bejuttatni a szervekhez, szövetekhez, sejtekhez. Olyan ez, mintha a vezetékes telefon mellett mobilról kezdenénk beszélgetni.

Hol nyelődnek el leginkább a sugárzások?

A sugárzások leginkább a testünk legnagyobb százalékát kitevő víztereinkben nyelődnek el. A hullámhossztól és intenzitástól függően kumulálódnak, raktározódnak el bennünk, s okoznak később kedvezőtlen biológiai elváltozásokat – például szabad gyököket – a direkt genetikai károsító hatások, a DNS-hasadások mellett. Egyúttal védő, „pufferező” hatása is van a víznek. Különösen igaz ez a magzatvíz esetében, mely az anya hasfala és a méh fala mellett fontos védőernyő az embrió fejlődéséhez. Születés után azonban megszűnik ez a védőhatás, és az addig csak a saját és az anya testéből kapott információk mellett érvényre jutnak a külső hatások is. A szervezetet érő hullámok (nevezhetjük őket vibrációnak, rezgéseknek, információnak) frekvenciája (rezgésszáma), amplitúdója (kilengési ereje), pulzálásának specifikumai (rárakódott „felhangok”), erőssége, illetve koherenciája (összetartása) határozza meg, hogy milyen hatást váltanak ki a szervezetből. Azaz mindezek hozzájárulnak a belső biológiai óra (DNS-szignálok) mellett a napi „cirkadián” és a hosszabb ritmusok (bioritmus) kialakulásához.

Hogyan befolyásolja a biorezonancia a sejtek/szervek működését?

Az előző problémákat egyszerű, fizikai úton csökkenteni, akár semlegesíteni is lehet, ha a felismert hullámokat interferáljuk, azaz kioltjuk a biorezonanciás készülékekkel. Ilyenkor a betegségek tüneteit mérsékelni lehet, s az egész hatása egy külső, vezeték és kontaktus nélküli ritmuskeltőre, pacemakerre hasonlít. Ha a feltételezett kóros sejtek, paraziták rezgési mintáit szinkronban indítjuk, a jelek felerősítése, amplifikálása azok passzív rezgésbe hozatalával, végzetes rezonanciájukkal képes őket elpusztítani. Mivel a speciális hullámhosszokkal csak azok rezonálnak, gerjednek, a kezelés teljesen veszélytelen a normál szövetekre. A legegyszerűbb kezelési lehetőség a biorezonanciás készülékek alkalmazásánál az ún. bio-feedback. Ilyenkor a bemért hibajeleket, a szervezet által fel nem fogott saját, gyenge rezgéseket a küszöb feletti erősséggel sugározzák vissza a testbe, ami által javul a hibafelismerés, és a homeosztázis helyreállításával a betegségek kezelhetők.
A hordozható biorezonanciás készülékek – így a BioHarmonex is – általában ezen az elven működnek. Gyenge mágneses térrel terjedő, ún. négyszögjelek kibocsátásával 1,5–2 méteres körzetben sugározzák a gyógyító rezgéseket, „adásokat”. Mivel igen alacsony energiát bocsátanak ki, töredékét a körülöttünk elektroszmogot termelő készülékek által sugárzottaknak, káros hatásuk nincsen. Nem képesek elhangolni azokat, nem zavarják működésüket, ellenben csökkentik a szervezetre kifejtett káros hatásukat.

Pacemakeres beteg használhatja-e a készüléket?

A fenti ok miatt nem tartható veszélyesnek a biorezonanciás kezelés szívritmusszabályzót viselő személyek esetén sem. Stimuláló hatása csak a szervezetben egyébként is működő rezgéseket erősíti, fokozza a normál frekvenciák hatását. Emiatt sem a magzatra, sem az újszülöttre nem jelent veszélyt használata, sőt a sejtkommunikációt javítva a testi és szellemi fejlődésben is segít. A mágneses térerő megosztása miatt magunk körül is kedvező élettani hatásokat gerjesztünk, és csökkenthetjük a közelünkben tartózkodók elektroszmog-szennyeződését, bár erre külön készülékek is vannak. Fém- és egyéb protézisek sem kerülnek „gerjesztett” állapotba, és nem melegszenek fel, rázkódnak ki ettől a kis energiaimpulzustól, hiszen egyébként sem rezonálnak a programok által kibocsátott frekvenciákkal.

Vannak-e káros vagy jó frekvenciák?

Az előbbiekre bizonyára mindenki tud példákat felhozni. A gamma-, alfa- és béta-sugárzás mellett sokan ismerik, hogy az UVA-, UVB-, UVC-tartomány bőrrákot okoz, a röntgensugár szintén rákkeltő. Keveset tudunk viszont arról, mit okoz a kora- és újszülöttek sárgasága esetén használt kék és zöld fény, tényleg ártalmatlan-e az ultrahangvizsgálat, amikor a monitoron is láthatóan igyekszik elmenekülni a „hangforrástól” a magzat.
A biorezonanciás készülékekbe kizárólag olyan frekvenciákat „építenek be”, melyek alacsony intenzitással csak figyelmeztetik a szervezetet a hibás rezgésekre, így az maga fogja végrehajtani a szükséges korrekciókat.

A 24 Hz-es frekvencia hatására hamarosan felfrissülünk, elmúlik fáradtságunk. Szöveteink különbözőek, és sejtjeinknek is más-más tulajdonságai vannak. A csontsejtek másként viselkednek a mágneses tér hatására, mint például a zsírszövet, az izomsejtek vagy a bőr. A szervezet különböző rétegeiben az egyes szöveteknek tehát különbözőek a frekvenciái, amelyekre a test különbözőként reagál. A mágneses frekvenciákkal, biorezonanciával működő készülékek munkája ezért hasonlít egy sebész operációjához, aki előtt olyan beteg fekszik, akin több műtétet kell végrehajtani. Az orvos nem fogja mindegyik gócpontot egyszerre megoperálni, hanem fokozatosan, egyenként végzi el a gyógyítást. Az elektromágneses generátorok első használatakor nappalra 8,5 Hz, éjszakára 3 Hz az ajánlott. Alacsony vérnyomásnál a kezdő frekvenciaérték 13 Hz, csak fokozatosan emeljük 16 Hz értékre. Lefekvés előtt egy órával célszerű a 2–10 Hz közötti érték használata. A BioHarmonex esetében a beállításokat helyettünk elvégezték (Lednyiczky Gábor), így csak a panaszoknak értelemszerűen legjobban megfelelő programot kell elindítanunk.

Vajon ételeink és italaink hogyan befolyásolják a szervezet energiaszintjét, rezgését?

Dr. Budwig  szerint: „Csak az élő anyag táplálhatja az Életet.” Úgy tűnik, a Földön élő növények (és az őket korban, mennyiségben megelőzve az algák) képesek a fotoszintézissel közvetlenül hasznosítani a nap energiáját. A befogott fotonok energiáját ezen élőlények elektronokká alakítva csapdába ejtik. A negatív töltésű elektronok kedveznek az élettani folyamatoknak, és általában is elmondhatjuk, hogy negatív többlettöltéssel rendelkező helyeken jobban érezzük magunkat (ilyenek a vízpartok és az erdők már csak a bennük lévő élőlények említett tevékenysége nyomán is modulált elektromágneses terek miatt). Ezzel függ össze az oxigén elektrontöbblete miatti kedvező élettani hatása is például rákölő effektusa kapcsán. A napenergia a planktonok és a szárazföldi növények fotoszintézisével biofotonokká alakul át. Egészségi állapotunkon javíthat, ha ilyen friss, elektronokban gazdag ételeket eszünk, mert ezek önmagukban megkötik, majd továbbadják ezt az éltető energiát. Sok ilyen, a napenergia hullámhosszán rezgő elektron található a magvakból nyert olajokban, a csírázó növényekben.
A kedvező hatású rezgésekkel kapcsolatban tudományosan igazolták, hogy a 72 MHz feletti rezgésszámú ételek fogyasztása segíti az anyagcserét és fokozza az energiatermelést. Sajnos a feldolgozott élelmiszerek rezonanciája mindössze 10–30 MHz szemben a friss, természetesen készített ételekkel, melyek rezgésszáma 30–80 MHz.
A különleges (speciális) eljárásokkal elkészített élelmiszerek és receptek (ún. energiamező-készítmények) esetében ez a rezgésszám elérheti akár a 121 MHz-et is, amely számos kutató szerint a DNS rezonanciájával harmonizáló rezgés. Ezért a nyers vagy természetesen előállított és megfelelő körültekintéssel elkészített ételek tekinthetőek biológiailag aktívnak. Emellett a gyógynövények saját egyedi (celluláris, szubatomos) elektromágnesességükkel képesek pozitív és negatív töltés közvetítésére, azaz „fűtő” illetve „hűtő” energiaként hatnak élettani folyamatainkra. 

Dr. Kohán József