A kutatók vitatják a kora keresztény korból származó irat hitelességétNapi hír: a közelmúltban Ciprus Törökországhoz tartozó részén egy korai keresztény időkből származó iratra bukkantak, amely egyes török tudósok szerint az úgynevezett Barnabás-evangélium lenne, más török kutatók szerint ellenben hamisítvány.

A hírhez kapcsolódva a Győri Hittudományi Főiskola biblikus tanárát, Martos Levente Balázst előbb arról kérdeztük: az evangéliumnak nevezett iratok közül miért éppen Mátéé, Márké, Lukácsé és Jánosé szerepel az Újszövetségben?



– Már a II. században úgy fogalmazott Lyoni Szent Iréneusz: egy evangélium létezik, de négy formában maradt ránk. Az evangélium tanítása Jézus Krisztus örömhíre, az ő személyét és művét tárja elénk. A keresztény közösségek kezdetektől elfogadhatónak tartottak bizonyos tanításokat, másokat ellenben nem, s az újszövetségi szerzők Jézussal, Jézus tanításával kapcsolatos felelőssége az Újszövetségben is dokumentálva van. János evangéliumában Jézus búcsúbeszédében megígéri a Vigasztalót, aki majd elvezeti az embereket a teljes igazságra, s akinek segítségével tanúságot tehetnek erről az igazságról. Ebből is látszik, hogy a János apostol idejében és környezetében élt közösség már tudatában volt feladatának: hűségesen tegyen tanúságot arról, mi történt Jézus által. Jézus örömhírét tovább kell adni, és Jézus örömhírét kell továbbadni, nem valami mást – mégpedig hűségesen, s ez már az I. század végén meggyőződéssé vált. Ezt tartalmazzák a kánoni, tehát az egyház által elfogadott evangéliumok. 
– Az evangélium fogalmát tágabban értelmezve másfajta híradások is születtek Jézusról. 
– Az apokrif (az egyház által hivatalosan a kánonban el nem ismert) iratok között olyanok szerepelnek, mint például az úgynevezett gyermekségevangéliumok vagy a nemrégiben elhíresült Júdásevangélium, amely inkább Jézus szenvedésének miértjével foglalkozik. Ezek születését annak fényében kell szemlélnünk, hogy a II. században számos nézet és gondolatrendszer uralkodott. Az úgynevezett gnosztikus tanítások fokozott, de másfajta érdeklődést tanúsítanak Jézus iránt. A III. századbanÓrigenésznél jelenik meg, hogy a Jézussal kapcsolatos, fennmaradt iratokat osztályozzák. Vannak, amelyeket mindenütt felolvastak, tehát mindenütt elfogadták őket, másokat kétesnek tartottak, s vannak, amelyeket elutasítottak. 
–Ki vagy kik ítélték meg az említett módon az iratokat? A korai keresztény közvélemény? 
– Órigenész a helyi egyházakról beszél. Majd az iratokkal kapcsolatos állásfoglalás egyre világosabb, egyre konkrétabb megfogalmazást kapott az egyház vezetőitől. Ennek egyik jellegzetes képviselője volt Atanáz püspök a IV. században, majd ugyanennek a századnak a végén zsinati döntés nyomán alakult ki a ma ismert bibliai kánon – tehát az elfogadott könyvek jegyzéke. 



Ezt megelőzően változott a könyvek sorrendje és listája. A Zsidókhoz írt levelet vagy a Jelenések könyvét illetően jelentkezett bizonytalanság a korai időkben. Az evangéliumokat ez a bizonytalanság nem érintette. A II. század derekán Markion ugyan még kétségbe vonta egyik-másik sugalmazottságát, kizárólag Lukács evangéliumát és a páli leveleket ismerte el. Ettől fogva – részben éppen a Markionnal szembeni heves reakcióknak köszönhetően – az evangéliumok esetében nem volt vita. 
– Mi döntötte el, mely evangéliumok kerüljenek be a kanonizált könyvek közé? Pusztán az emberi szándék? 
– A sugalmazottság a döntő. Ezt a kifejezést két helyen is tartalmazza az Újszövetség, de később vált teológiai kulcsfogalommá. Három tényezőt szoktak említeni a sugalmazottsággal kapcsolatban: az apostoli eredetet – az iratok elsősorban a Jézus környezetéből elinduló tanítványoktól származnak. Márk evangéliuma valószínűleg Rómában keletkezett. Márk nem tartozott a tizenkét apostol közé, de a hagyomány a háttérben Péter apostolt tekinti tekintélyi szerzőnek. A legfontosabb tényező a tanítás igazsága. Ez az, amit a sugalmazás biztosít. A tanítás igazsága, a kánon kifejezi a közösség hitét, s ha egyszer kifejezi, attól kezdve meg is szabja. Ami tehát bekerült a kánonba, ahhoz igazodnunk is kell. A harmadik kritérium: a helyi egyházak rendelkeztek a hit erejével és azzal az anyagi biztonsággal, hogy bizonyos iratokat megőrizzenek. A római vagy az efezusi, illetve a palesztinai közösségek együttműködése segített a kánoni könyvek fennmaradásában. 
– Az apokrif, tehát az egyház által sugalmazottnak el nem ismert evangéliumok miben különböznek a kánoni evangéliumoktól? 
– Olyan témákat és gondolati megközelítéseket tartalmaznak, amelyek nem egyeznek meg a hit eredeti tartalmával. A feltámadás mikéntjét például a kánoni evangéliumok nem írják le. Arról tanúskodnak, hogy Jézus feltámadt, a tanítványok üresen találják a sírját, majd később megjelenik nekik. Az apokrif Péter-evangélium ellenben leírja, látták, amint Jézus két másik alakkal együtt a sírból fölemelkedik az égbe. Az apokrif evangéliumok kiszínezik az eseményeket, olyan történeteket írnak le, amelyekben Jézus csodatevő ereje felmagasztaltatik. Az úgynevezett gyermekségevangéliumokban gyakran találkozunk olyan leírásokkal, amelyek szerint már a kisgyermek Jézus is csodákat tett: meggyógyítja a barátját, stb. A Jakabféle ősevangélium kiemelten foglalkozik Jézus családjával, innen ismerjük egyébként Mária szüleinek, Annának ésJoachimnak a nevét. A Tamásevangélium Jézus-mondásokat tartalmaz, ahogy a Lukács- és Máté-evangélium forrásaként feltételezett mondásgyűjtemény is, ugyanakkor ezeket a mondásokat olyan közösség gyűjtötte és formálta meg, amely – Lukáccsal és Mátéval szemben – leértékelte a testi létezést. Júdás evangéliumában a gnosztikus gondolkodást érjük tetten. Eszerint Jézusnak mintha kifejezett szándéka lett volna, hogy megszabaduljon emberi testétől. A gnosztikus tanok lebecsülték a teremtett világot, ezért gondolták úgy, hogy Jézus nyilván el akart szakadni fizikai testétől. 
Az apokrif iratok olyan részleteket közölnek tehát, amelyek az emberi érdeklődésre, a természetes kíváncsiságra igyekeznek választ adni – részben esetleg ténylegesen meglévő hagyományokat összegyűjtve –, illetve egyes szellemi áramlatoknak felelnek meg. 

Ezzel együtt kimondatlanul, mégis körvonalazódott az emberek lelkében és tudatában, hogy mi a tanítás tiszta, azaz sugalmazott alakja, s mi az, ami pusztán az emberi érdeklődés, elképzelés, fantázia és költészet terméke. 
Jézus korában és a következő századokban sokféle szellemi áramlattal találkozunk. Számos görög eredetű filozófia és a Közel-Keletről, Perzsiából, Egyiptomból beszűrődő vallási tanítás keveredett. Terjedése során a kereszténység találkozott ezekkel. El kellett kerülnie azt a fajta elhajlást vagy kísértést, hogy az adott kultúra tanait válogatás nélkül magába olvassza, de közben kissé mindig újra kellett fogalmaznia önmagát. Az apokrif evangéliumok keletkezése mindezek fényében bizonyos szempontból törvényszerű, s az, hogy az egyház ezektől kánoni szempontból elhatárolódjék, szükségszerű a hit lényegének megtartása érdekében. 
– Az apokrif evangéliumokkal kapcsolatban egyesek azt hangoztatják, az egyház azért nem fogadja el őket, mert fél valamiféle „lelepleződéstől”. Az irántuk megnyilvánuló felfokozott érdeklődést is mintha a leleplezési szándék irányítaná. 
– A tárgyilagos történetírás szempontjából aligha várható, hogy valamiféle „megrendítő” új hír érkezne a kereszténység kezdeteivel kapcsolatban. Nem kell félnünk ezen iratok feltárásától. 
– Nézzük akkor a mostani hírekben olvasható, Barnabás-evangéliumnak nevezett iratot. Mi ez tulajdonképpen? 
– Egyelőre nem tudjuk, milyen dokumentumot találtak. Néhány fényképet tettek csak közzé róla, illetve török lapértesülések azt mondják, talán Barnabás evangéliumáról van szó. Mostanáig egy XVI–XVII. században keletkezett, olasz és spanyol nyelvű iratot ismerünk Barnabás-evangéliumként. 
A VI. századi Decretum Gelasianum említ ugyan egy bizonyos Barnabás-evangéliumot, ez azonban nem maradt fenn. A XVI–XVII. századi dokumentumról azt mondja a kritikus kutatás, hogy ebben a korban keletkezett, s nem ókori eredetű. Más kutatók azt mondják: részletei visszavezethetők egy gnosztikus vagy ebionita, tehát zsidó–keresztény körökben keletkezett evangéliumra, melyet később átdolgoztak, s az iszlám világhoz közelítettek. 
– Mennyiben közelít az iszlámhoz ez a középkori Barnabás-evangélium? 
– Jézussal kapcsolatban az iszlám felfogását mutatja. Azt állítja, hogy Jézus nem Isten, nem Isten Fia, hanem talán csak próféta, mértékadó tanító. A szöveg kétszázhuszonkét fejezetből áll, nagyjából olyan hosszú, mint a négy kánoni evangélium együttvéve. Úgy tűnik, mintha azok ismeretében keletkezett volna. Utal Mohamedre, hirdeti eljövetelét. A megígért Vigasztalót az iszlám egyes hagyományai mindig is kapcsolatba hozták Mohameddel, Barnabás evangéliuma szerint viszont Jézus többször is kifejezetten megígéri Mohamed eljövetelét. Eszerint a Vigasztaló ígérete helyett Mohamedet ígérte volna meg az ismeretlen V. századi szöveg. 
– Ezt az V. századi szöveget találták most meg, amely alapján a középkorban a Barnabás-evangélium született? 
– Nem tudjuk, egyelőre még nem ismerjük a szöveget, ezzel kapcsolatban nincs hivatalos megnyilatkozás. Hogy mi lehet az alapja annak a feltételezésnek, amely szerint Barnabás a szerző? A mostani iratot Ciprus szigetén találták meg, s a csak utalásokból ismert Barnabás cselekedeteicímű, 431 után keletkezett apokrif irat feltűnési helye ugyancsak Ciprus. Ez a földrajzi egybeesés indíthatta el a fantáziát a szerző személyére vonatkozóan. 
– A Vatikán reagált már a lelet feltűnésére? 
– Jelezte, hogy szívesen megtekintené az iratot. Ezzel kapcsolatban sajnos azonnal lábra kaptak rosszindulatú megjegyzések, mintha a Vatikán el akarná titkolni, meg akarná semmisíteni a leletet. Akik ezt állítják, nem a valóságban élnek. 
– Tételezzük fel, hogy hiteles az V. századi történelmi dokumentum. Változtatna-e ez bármit eddigi hitünkön? 
– Ha a kutatás igazolná a szöveg hitelességét, utána meg lehetne vizsgálni, milyen tanítást tartalmaz, illetve milyen felfogást képvisel. Könnyen elképzelhető, hogy egy V. században keletkezett irat esetleg kétségbe vonja Jézus istenségét – hiszen tudunk ilyen iratokról –, illetve elképzelhető, hogy más megvilágosítókat ígér az érdeklődőknek. Amennyiben a szöveg jelen formája Mohamedre utal, azt mindenképpen a kereszténység és az iszlám egysége iránti érdeklődés jelének tartanám. 
– Ezzel nem „lepleződne le” semmi... 
– Egyáltalán nem. Ismétlem, tudományosan semmilyen lehetőségét nem látom annak, hogy a kánoni evangéliumokkal azonos történeti értékű és éppen ezért történeti tekintélyű irat előkerüljön. 
– Akkor tehát mi lehet az oka az apokrif evangéliumok iránt megnyilvánuló fokozott érdeklődésnek? 
– Pál is írt arról Timóteusnak, hogy az emberek néha azt a tanítást keresik, amely a fülüket csiklandozza. A titokzatos, a különös mindig sajátos vonzerővel bír, mint a tiltott gyümölcs. Az apokrifek világa azonban nem tiltott világ. Ha valaki szeretné megismerni mindezt, hasonlítsa össze a kánoni és az apokrif evangéliumokat, és észre fogja venni a különbséget. Figyelje meg, a kánoni evangéliumok mennyivel egyszerűbbek, tisztábbak, emberibbek, s éppen ezért megnyugtatóbb tanítást tartalmaznak. Az egyház nem zárkózik el az apokrif evangéliumoktól, egyébként magyar nyelven is olvashatók.