(Ulladu nárpadu)

Egy ízben Bhagaván húsz tamil strófát írt, mely fontos tanításait tartalmazta. Ezek nem úgy következtek egymás után, hogy egy verset formáljanak, ennélfogva Srí Muruganár azt javasolta, hogy Bhagaván egészítse ki a verset még húsz versszakkal, hogy meglegyen a hagyományos negyven. Ő megfogadta a tanácsot. Ebből az elkészült negyven strófából Kávjakantha Ganapati Muni kettőt invokációnak kiválasztott, ami után Bhagaván írt még kettőt, kiegészítendő a negyven versszakot. A strófák közül néhány szanszkrit fordításból származott, ám mivel a követők azt szerették volna, hogy minden egyes versszak eredeti legyen, ezeket a szövegből kiemelték, és újak kerültek a helyükre. A versszakokat ezután sorba rendezték, hogy egyetlen verset alkossanak. Ezek után megszületett egy Függelék, mely újabb negyven versszakot tartalmazott. Bhagavánt annyira hidegen hagyta a szerzőség kérdése, hogy nem maga írta a Függelékben szereplő összes strófát. Ha egy megfelelőre bukkant, felhasználta azt (mely leginkább valamilyen szanszkrit eredetiből készült fordítás volt), ha nem, maga költött egyet. Az eredeti negyven versszakból kiemelt részeket a Függelék tartalmazza.

      Ez a nyolcvan versszak a Maharsi tanításainak legátfogóbb magyarázata. Számos fordítása elkészült, és több kommentárt írtak hozzá. A Srí Ramanásramam különálló könyvecskeként többször megjelentette, Ulladu nárpadu, Szad-vidjá és Truth Revealed (Kinyilvánított Igazság) címmel. Bhagaván telugu nyelven prózafordítást készített belőle, melynek címe: Unnadi nalupadi, malajálam nyelven pedig Szaddarsanam címen ültette át vers formájába.

Invokáció

1. Ha a Valóság nem létezne, hogyan születhetne róla gondolat? Mivel a Valóság, gondolat nélkül, a Szívként bensőnkben él, miképpen ismerhetjük meg e Szívnek nevezett Realitást? Megismerni Azt annyi, mint Akként létezni a Szívben.

2. Amikor azok, akiket heves halálfélelem gyötör, menedéket keresnek a Legfőbb Úr lábainál, aki nem születik s hal meg, akkor énjüknek és ragaszkodásaiknak vége szakad. Ezután, immár halhatatlanul, nem gondolnak többé a halállal.

A szöveg

1. Minthogy ismerjük a világot, el kell fogadnunk mindannyiunk közös Forrását, mely egyetlen, ám rendelkezik azzal a képességgel, hogy számosnak látszik. A nevek és formák képei, a nézők, a vászon és a fény – valójában mindez nem más, mint Ő.

2. Minden vallás három létezőn alapul: az egyénen, Istenen és a világon. Hogy “az egy hárommá válik”, s hogy “a három mindig három”, azt csupán az mondja, kiben az ego él. Elveszíteni az “ént” és az Önvalóban tartózkodni

a legfőbb állapot.

3. “A világ valós.” “Nem, hamis látszat csupán.” “A világ az elme.” “Hogyan is állíthatsz ilyet?” “A világ remek hely.” “Nem jól mondod.” Mi haszna az ilyen beszédnek? Békében hagyni a világot és megismerni az Önvalót, meghaladni az egy és a kettő minden gondolatát: ez az ego nélküli állapot a mindenki által elérendő közös cél.

4. Ha az Önvaló formával bír, akkor a világnak és Istennek szintúgy alakja van. Ha az Önvaló forma nélküli, ki láthat(ja a világ és Isten) formá(já)t, és miképpen? Létezhet-e látás vagy látvány szemek nélkül? Az Önvaló, a valódi szem, végtelen.

5. A testet az öt burok alkotja, a test szó mind az öt burkot magában foglalja. A test nélkül nem létezik a világ. Vajon vannak-e olyanok, akik látták a világot a test nélkül?

6. A világot az érzékelés öt formája alkotja, semmi egyéb. Ezen érzékleteket az öt érzékszerv tárgyaknak érzékeli. Minthogy az elme egyedül az öt érzékszerv segítségével érzékeli a világot, lehet-e a világ egyéb, mint az elme?

7. Bár a világ és az elme együtt születik meg és enyészik el, a világ az elme fénye által ragyog. Mindkettő alapja – melyből erednek, s ahová visszatérnek – az a tökéletesség, amely anélkül ragyog, hogy keletkezne vagy eltűnne: s ez a Valóság.

8. Bármilyen névben és formában tiszteljük is Azt, Az elvezet bennünket a név és forma nélküli Abszolút megismeréséhez. Az Igazság valódi megismerése mégis az, hogy meglátjuk igaz Önvalónkat az Abszolútban, beleolvadunk, és eggyé válunk Vele.

9. A kettősségek és a hármasságok egyetlen dologtól függnek, az egótól. Ha az ember Szívében kutatja, “Mi is ez az ego?”, s megleli azt, a kettősségek és a hármasságok elillannak. Csak akik felfedezték ezt, azok ismerik az Igazságot. Őket sohasem háborgatja zavarodottság.

10. Tudás nem létezik tudatlanság nélkül, tudatlanság nem létezhet tudás nélkül. “Kié e tudás? Kié e tudatlanság?” Ekképpen vizsgálódni és felismerni az eredendő Önvalót, ez egyedül a Tudás.

11. Anélkül, hogy ismernénk az Önvalót, a megismerőt, ismerhetünk mindent, az csupán tudatlanság. Ha az ember ismeri az Önvalót, a tudás alapját, és tudja, mi a nem-Önvaló, akkor tudás és tudatlanság eltűnik.

12. Az igaz tudás annyi, mint mentesnek lenni a dolgokra vonatkozó tudástól és tudatlanságtól. A dolgok ismerete nem igaz tudás. Mivel az Önvaló saját fénye által ragyog, és nincs semmi, amit meg kellene ismernie vagy ami Őt megismerné, az Önvaló a tudás. Nem tudatlanság Az.

13. Egyedül az Önvaló, mely tudatosság, a valóság. A különbözőség ismerete nem egyéb hamis tudásnál. Még ez utóbbi – mely nem más, mint tudatlanság – sem létezhet az Önvalón kívül. Az ékszerek különböző formáikban valótlanok, hiszen nem létezhetnek az arany nélkül, mely egyedül valós.

14. “Te” és “ő” csak akkor jelenik meg, ha az “én” felbukkant. Ám amikor az “én” természetét kutatjuk, és az ego megsemmisül, akkor a “te” és az “ő” szintén elenyészik. Ezután az igaz Önvaló egyetlenegyként ragyog.

15. Múlt és jövő a jelen függvénye. Azok, amíg folyamatban vannak, szintén nem különböznek a jelentől. A jelen örökké jelen lévő. Arra törekedni, hogy megismerjük a múltat és a jövőt anélkül, hogy ismernénk a jelen igazságát, éppen olyan, mint megpróbálni számolni az egység, az egy nélkül.

16. Rajtunk kívül nem létezik idő és tér. Ha csupán a test vagyunk, e kettő köt minket, de vajon a test vagyunk-e? Egyek és ugyanazok vagyunk most és mindörökké, itt, ott és mindenütt. Egyedül mi létezünk, tér- és időtlenek.

17. A test az “én” azok számára, akik ismerik az Önvalót, s azok számára is, akik nem. Ám akik nem ismerik, azoknál az “ént” a test határolja, míg azok számára, akik a testben megismerték az Önvalót, az “Én” határok nélkül ragyog. Ez a különbség közöttük.

18. A világ valós azok számára, akik ismerik az Önvalót, s azok számára is, akik nem. Ám az utóbbiak esetében a Valóságot a világ határolja, míg azoknak, akik felismerték az Önvalót, a Valóság a világ alapjaként forma nélkül ragyog. Ez a különbség közöttük.

19. “A szabad akarat uralkodik vagy a végzet?” Erről vitatkozni azoknak való, akik nem ismerték fel ezek gyökerét. Akik felismerték az Önvalót, a szabad akarat és a végzet közös forrását, azok túljutottak mindkettőn, és nem is fognak hozzájuk visszatérni többé.

20. Istent látni az Önvaló, a látó látása nélkül nem egyéb, mint az elme kivetítését látni. Csak az látja Istent, aki az Önvalót látja – ekképpen mondják. Ám aki elveszítette az egót és meglátta az Önvalót, az nem különbözik Istentől.

21. Amikor a szent iratok “az Önvaló és Isten látásáról” beszélnek, mit is értenek ezen? Miképpen láthatja valaki az Önvalót? Minthogy az Önvaló egy, kettősség nélküli, annak látása nem lehetséges. S hogyan lássuk Istent? Őt látni annyi, mint általa megsemmisülni.

22. Anélkül, hogy befelé fordulnánk és egyesítenénk az Úrral az Ő fényét, mely az elménkben ragyog, s mely annak minden fényét kölcsönzi, hogyan is ismerhetnénk meg a Fények Fényét az elme kölcsönkapott fényével?

23. A test nem mondja: “én”. Senki sem állítja azt, hogy az “én” nincs jelen még az alvás állapotában is. Ha egyszer felmerül, minden (egyéb) megjelenik. Lelkes elmével kutasd, honnan ered!

24. E test, mely anyag csupán, nem mondja, hogy “én”. Az örökkévaló Tudatosság nem születik meg, s nem is enyészik el. A kettő között és a test korlátaihoz szabottan megjelenik az “én” gondolata. Ez a csomó az anyag és a tudatosság között.⁷ Ez a kötelék, a dzsíva, a finom test, az ego. Ez a szanszára, s ez az elme.

25. Egy formát megragadva létrejön, s míg egy formát megőriz, fennmarad. Egy formát birtokolva táplálja önmagát, és nagyra nő, majd ezt feladva egy másikat ölt magára. A keresés elől menekül ez a saját formával nem rendelkező ego-kísértet.

26. Amikor az ego megjelenik, minden más is megszületik. Ha az nem létezik, semmi egyéb sincs. Mivel az ego minden, ennélfogva az ego mibenlétére vonatkozó vizsgálódás a kioltása mindennek.

27. Amikor az “én” nem jelenik meg, Az vagyunk. Anélkül, hogy kutatná az ember, honnan ered ez az “én”, hogyan valósíthatná meg önmaga kioltását, amely után az “én” nem éled fel újra? Anélkül, hogy ezt elérnénk, hogyan volna lehetséges saját állapotunkban időznünk, amelyben Az vagyunk?

28. Ahhoz hasonlóan, ahogy az ember alámerül egy vízbe hullott tárgyért, úgy kellene mindenkinek mélyen önmagába merülnie, szabályozva a beszédet és a légzést, s megtalálnia, honnan ered a törtető ego.

29. Hagyj fel minden “énről” szóló beszéddel, és befelé merülő elmével kutasd, honnan ered az “én” gondolata! Ez a bölcsesség útja. Azt gondolni ehelyett: “ez nem én vagyok, Az vagyok én”, lehet segítség a kutatásban, mégsem maga a kutatás.

30. “Ki vagyok én?” Amikor az elme befelé fordul ekképpen kutatva, és beleolvad a Szívbe, akkor az “én” szégyenkezve lehajtja fejét, s az egyetlen “Én” Önmagaként megnyilvánul. Bár “Én-Énként” fedi fel magát, az nem az ego, hanem a valóság, a tökéletesség, az Önvaló lényege.

31. Mi a teendője annak, aki az Önvaló boldogsága, mely az ego kioltásából született meg? Ő semmi egyebet nem ismer, csupán ezt az Önvalót. Hogyan lehetne képet alkotni állapotának természetéről?

32. A Védák kinyilvánítják: “Az tenmagad vagy.” Ha nem keresed és találod meg Önvalód természetét, s időzöl Abban, hanem ehelyett azt gondolod, “Én Az vagyok, nem ez”, az erőtlenségedet tanúsítja, hiszen Az örökké az Önvalóként időzik.

33. Nevetséges kijelenteni, hogy: “Nem ismerem önmagam”, vagy “Megismertem önmagam.” Hogyan? Létezne két Önvaló, hogy az egyik megismerje a másikat? Csakis egy létezik, mindenki tapasztalatának Igazsága.

34. A természetes és igaz Valóság örökké ott lakozik mindenki Szívében. Ha nem ismerjük Azt fel és időzünk Abban, hanem így vitázunk: “Az létezik”, “Nem, nem létezik”; “Formával bír”, “Nélkülözi a formát”; “Az egy”, “Az kettő”, “Nem is egy, és nem is kettő”, akkor a májá megtévesztésének áldozatai vagyunk.

35. Felismerni az örökké jelen lévő Valóságot és Abban maradni: ez a valódi eredmény. Minden egyéb szerzeményünk olyan, mint az álomban élvezett különféle erők.⁸ Amikor felébredünk az alvásból, vajon léteznek-e még? Sohasem csalódnak azok, akik az Igazság állapotában időznek, miután elvetették a valótlant.

36. Ha a testnek véljük magunkat, akkor azt mondani önmagunknak: “Nem, én Az vagyok”, segítség abban, hogy Akként időzzünk. Mégis, minthogy örökké Akként időzünk, miért kellene folyamatosan arra gondolnunk: “Én Az vagyok”? Gondolunk-e szakadatlanul arra: “Én ember vagyok”?

37. “Amíg kutatunk, kettősség, ha már megtaláltuk, Egység” – ez az elmélet szintúgy téves. Bármilyen buzgón is kereste, s végül találta meg magát a történetben a tizedik ember, ő volt a tizedik, és senki más. (A példázatban tízen keltek át egy folyón, s ezután meg akartak róla győződni, hogy mindannyian biztonságban megérkeztek. Számoláskor mindegyikük kihagyta önmagát, és így csupán kilencet vett számba, ekképpen azt gondolták, egyikük elveszett. Egy arra haladó vándor mind a tízükre rásuhintott, és számoltatta velük a tíz ütést.)

38. Ha mi vagyunk a cselekedetek végrehajtói, nekünk kell learatnunk azok gyümölcseit is. Ám ha feltesszük a kérdést: “Ki vagyok én, a cselekvő?”, és felismerjük az Önvalót, akkor a tevékenység érzete elvész, s a három karma elillan. Ez a megszabadulás örök.

39. A rabság és a szabadság gondolata csupán addig van jelen, ameddig az ember azt érzi: “Rabságban vagyok.” Ha megvizsgáljuk: “Ki vagyok én, a rabságban lévő?”, akkor a mindig szabad, örök Önvaló marad. A rabság gondolata eltűnik, s vele együtt távozik a szabadságé is.

40. Ha felteszik nekem a kérdést: “A három közül melyik a végső megszabadulás, ahol a forma jelen van, a forma nélküli vagy a formával együtt és anélkül történő?”, én a következőket felelem: “A megszabadulás az ego megsemmisülése. Ez az ego kérdezi, melyik a végső megszabadulás.”